Készült: 2024.05.12.15:10:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (2003.10.13.), 170. felszólalás
Felszólaló Dr. Vojnik Mária (MSZP)
Beosztás egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi politikai államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:19


Felszólalások:  Előző  170  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Évente mintegy 130 milliárd forint támogatási igény keletkezik az önkormányzati kórház-rekonstrukciók ügyében, ezért nagyon gyakori, hogy éveket várnak önkormányzatok és intézmények. Ezért engedje meg, hogy együtt örüljek a mosonmagyaróváriakkal, hogy a 2001. évi címzett támogatások kapcsán befogadta a parlament, és támogatását adta. Az önkormányzati saját forrással együtt több mint 2 milliárd forintot költhetünk a mosonmagyaróvári kórház rekonstrukciójára, úgy, hogy 2002-ben 80 milliót, 2003-ban, tehát ebben az évben 1 milliárd 161 millió forintot, és jövőre is 741 millió forintot meghaladó összeget. A beruházás első üteme ezzel véget érne. Sajnálattal értesülök képviselő úrtól, és a tárca is, hogy a beruházás előreláthatóan forráshiányossá válik. Erről, ennek pontos nagyságáról és okáról hivatalos tájékoztatást nem kaptunk.

A forráshiány kezeléséről egy 1998-as kormányrendelet intézkedik. Ennek megfelelően a forráshiány pótlására vonatkozó kérelmet a Belügyminisztériumhoz kell az önkormányzatnak benyújtania, hiszen a tárca nem rendelkezik olyan költségvetési forrással, amely a forráshiányos önkormányzati beruházásokat támogathatja. Javaslom azonban a képviselő úrnak és az önkormányzatnak mint tulajdonosnak, hogy a problémát a szakmai megalapozással együtt konkrétan és részletesen ismertesse meg velünk.

Végezetül: képviselő úrral bizonyára teljes mértékben összhangban arról kell tájékoztatnom önt, hogy új ütemet nem célszerű addig indítani, mert annak a befogadása az első szakasz problémamentes befejezéséhez kötődik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  170  Következő    Ülésnap adatai