Felszólalás adatai

DÉR ZSUZSANNA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert egy olyan alapítvány kuratóriumi elnökeként dolgozom, amely szakképző intézményt tart fenn, és ennek a szakképző intézménynek egy olyan szervezettel van kapcsolata, amit a korábbi szabályozás szerint úgy fogalmaztunk, hogy főtevékenységként szakképzést folytat. Tehát némi rálátásom van a szakképzés - legalábbis helybeni - állapotára.

Úgy gondolom, abban semmi szín alatt nincs közöttünk vita, hogy vissza kell adni a szakképesítés rangját és a szakmunka becsületét. Ezt a törvénytervezetet mindenképpen alkalmasnak tartom arra, hogy legalábbis a hiányszakmákban ösztönözni tudjuk a fiatalokat és orientálni a szülőket, hogy ösztöndíjjal is segítsük a hiányszakmák elsajátítását.

Nagy érdeklődéssel figyeltem a képviselőtársaim hozzászólását, és nagyon szomorú vagyok. Szomorú vagyok, mert Ágh Péter fideszes képviselőtársam, egy fiatal ember, akit egyébként nagyon nagyra becsülök - korábban egy bizottságban dolgoztunk, és nagyon egészséges, jó véleményeket is hallottunk tőle - azt mondja, hogy nagy hibája ennek a törvénytervezetnek, hogy az RFKB-k hatáskörébe utalja ezeknek a szakmáknak a megállapítását, illetve a különböző területeken a képzésben résztvevők számát, arányát.

Elnézést kérek, de azt kell hogy mondjam, hogy a fenntartók egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy akár az általuk fenntartott intézményekben szorgalmazzák akár a hiányszakmák kérdését. Azért nem, mert ezek a hiányszakmák - hiszen kiderül ez a törvénytervezetből is, legfeljebb 20 - egyszerűen elképzelhetetlenek a mai rendszerben. Amikor azt mondják önök, hogy a fenntartóknak kell arról dönteniük, hogy milyen szakmákat képezzenek az intézmények, akkor tetszenek tudni, mit mondanak? Dunaújvárosban 6, azaz hat tiszk jött létre. Önök szerint melyik tiszknek van az a jogosítványa, hogy majd eldönti, hogy például péket ki fog képezni?

Ne haragudjanak, de amikor ez a vita itt kibontakozott, akkor értetlenül álltam azzal az igénnyel szemben, amit Velkey képviselőtársam megfogalmazott. Nagyon sok tekintetben egyetértek vele, hogy ez a szabályozás talán túl bonyolult, talán túlságosan bürokratikus, ugyanakkor a számonkérés lehetőségét meg kell adni. De azt, hogy feljebb kell emelni azt a korhatárt, ahol a gyermek - szülői ráhatással, segítséggel - dönt a szakma kiválasztásáról, hát ezt az élet messze cáfolja. Inkább lejjebb kellene vinni ezt a korhatárt, hiszen rendkívül nehéz, és ha gyakorló szakképzést folytató és gyakorlati képzéssel is foglalkozó, akkor önnek tudnia kell, hogy ha 14 éves korban, amikor még lelkes az a gyerek, és rendkívüli módon formálható, eldönti, hogy milyen szakirányt, szakmacsoportot kíván választani, eltelik két év - éppen Kuzma László képviselőtársam fogalmazta meg, és tökéletesen egyetértek sok tekintetben az általa elmondottakkal -, éppen azt az időszakot veszítjük el, amikor még benne van ez a lelkesedés, amikor még formálható, és bekényszerítjük az iskolapadba, és általános ismereteket adunk neki. Holott lehet, hogy ő egy kitűnő cukrász lesz vagy egy kitűnő autószerelő szeretne lenni, de még mindig Pitagorasz tételével kell neki megismerkedni, amit meg a háta közepére nem kíván, és 16 éves korban viszont az - bocsánatot kérek a kifejezésért, de e tekintetben - elvesztegetett két év után rettenetesen nehéz munkára nevelni.

(21.30)

Rendkívül nehéz fegyelmezett, odafigyelő, a szakmát értő, szerető, a szakmát elsajátítani akaró szakemberré nevelni. Én inkább ebben az irányban szorgalmaznám, ha már változtatunk, hogy már 14 éves korban kezdjük el a szakmára való nevelést is. Azért tartom ezt nagyon-nagyon fontosnak, mert hiszen ez a törvénytervezet éppen a nemzetgazdaság által igényelt szakképzéseket kívánja preferálni, és az is ott van, hogy legfeljebb húszat. Ha ez az ösztöndíjrendszer bennünket abban segít, hogy visszaadjuk a szakmunka, a szakmunkás becsületét, visszaadjuk azt a rangot, ami nélkül egyetlenegy ember nem élhet ezen a földön... - hiszen mindegyikünk egészen más dologra predesztinált. Én biztosan nem fogok nekiállni csapot szerelni, de feltehetően azt, amit én csinálok, nem tenné meg egy autószerelő.

Valahol tudomásul kellene vennünk, hogy elindultunk egy úton, az nem tartható, hogy azok a fenntartók, önkormányzatok vagy akár egy városban hat tiszk döntse el, mely szakmákban képezzünk az utcára embereket. Én mindenképpen kívánatosnak tartom, hogy az RFKB-k kapják meg a korábban már törvényi felhatalmazás alapján azt a jogosítványt, lehetőséget és minden pénzt, paripát, fegyvert ahhoz, hogy az oda bevont munkáltatók, akik ismerik a piaci igényeket, döntsék el, hogy hol hány szakemberre, milyen szakirányú képzésre van szükség.

Én mindenképpen üdvözlöm ezt a törvénytervezetet. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a talán kitaposatlan, talán még egy picit kiérleletlen, de ezt az utat kövessük, ahol ez a szakképzés visszakapja a régi rangját, és talán ezzel az ösztöndíjrendszerrel tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)