Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Parlament! Örülök annak, hogy a vita az eddigi szakaszában  most már majdnem a végénél járunk  tényleg olyan mederben zajlott, amely méltó és illő volt a nemzeti összetartozás évéhez. A nemzeti összetartozás évéről, esztendőről a magyar Országgyűlés a múlt évben döntött. Ennek az évnek a megemlékező eseményeit ennek a keretében gondolta megvalósítani. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a történések és a világban lezajlott  főleg a járványhelyzetre gondolva  változások a megemlékezéseket nem úgy tették lehetővé, mint ahogy azt a tavalyi évben vagy még akár márciusban is remélhettük volna. Ezért komolyan el kellene gondolkodnunk azon is, hogy a nemzeti összetartozás évét kitoljuk esetleg a 2021-es esztendőre is, hiszen a megemlékezéseket sokan  önkormányzatok, határon túli települések, nemzetrészek, civil szervezetek, történelmi egyházak  áttették az év hátralévő részére. Másrészt pedig számos olyan munkát készítettek, illetve készítenek, tesznek le alapköveket, vagy pedig emelnek olyan emlékműveket, amelyek még nem készültek el, mert a járvány miatt nem is tudták elkezdeni azoknak az építését.

Örülök annak, hogy a történelmi múltat és az identitásaink alapjait is többen szóvá tették, illetve utaltak arra, hogy nekünk, országgyűlési képviselőknek, nekünk, magyaroknak az identitásunkat mi jelenti és mi képezi. Nyilvánvalóan a legfontosabb számunkra és az itt ülők számára is az, hogy magyarok vagyunk, emellett vagyunk közép-európaiak, emellett vagyunk európaiak és vagyunk keresztények, hiszen az európai civilizáció a görög, római, zsidó és keresztény kultúrán alapul, amelyet ha mi elfelejtünk, akkor az európai fogalom, bár meg nem szűnik, de egészen mást fog jelenteni, hiszen átsilányul egy földrajzi fogalommá, és nem jelent egy kulturális fogalmat is.

Tudjuk azt is, hogy Trianon mást jelent számunkra, magyarok számára, és mást jelent a környező népek, nemzetek számára, az utódállamok számára. Ami nekünk gyásznap, az a számukra az országuknak a születésnapját is jelenti, vagy pedig az országuk megnagyobbodását, a nemzetrészeik egyesítését is jelenti. Amikor mi Trianonra emlékezünk, akkor erről is nekünk tudnunk kell, és ha mi azt várjuk el, hogy ők fogadják el a mi értelmezésünket, a nemzeti összetartozás napját, a gyásznapot, akkor nekünk is tudnunk kell, és el kell fogadnunk azt, hogy számukra ez ezt jelenti.

Az elmúlt évszázadban ez a nap és az eltérő szemléletmód is vezetett oda, hogy sokszor konfliktusba kerültek ezek az országok és ezek a népek. A XXI. század viszont olyan kihívásokkal rendelkezik, amely számunkra csak az összefogást jelentheti, illetve csak az összefogásban bízhatunk. Ne felejtsük el, hogy már a XX. században is voltak olyan történések, gondoljunk akár csak a második világháborúra vagy a második világháborút követő új világrendre, hogy mi, magyarok azt kaptuk büntetésül, illetve ha fordítva fogalmazunk, a szlovákok, csehek, lengyelek, románok, és sorolhatnánk tovább a közép-európai népeket, azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül. A következő évszázad is ilyen lesz, hogyha nem vigyázunk. Csak közös összefogással és közös erővel tudunk a történelmi kihívásokra válaszolni. Óriási előrelépés történt az elmúlt héten, amelynek volt visszhangja, de talán nem volt akkora itt, Magyarországon sem meg máshol sem, mint amekkora lehetett volna, hiszen a nemzeti megbékélés útján valami megkezdődött Szlovákia és Magyarország között. Hadd idézzem Matovič szlovák miniszterelnök urat, aki száz magyar értelmiségit, meghatározó politikust, közéleti embert fogadott Pozsonyban június 2-án, kedden. „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van”  ezzel a mondattal, illetve az ottani beszédével gyakorlatilag megkövette a felvidéki, a szlovákiai magyarságot, illetve a megkövetés mellett utalt arra is, illetve a beszédéből kiérezhettük azt, hogy a magyarságot mint államalkotó tényezőt is a maga részéről el tudja fogadni Szlovákiában, amely a nyilatkozatnak egy sarkalatos pontja. Talán erre is válasz Orbán Viktor miniszterelnök úr 7-ei sátoraljaújhelyi beszéde, amelyet mi, magyar politikusok az elmúlt évszázadban és az elmúlt tíz évben is többször fogalmaztunk meg. „Látjuk szomszédjainkban azt, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt. Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot, azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni Kárpát-medencét és naggyá tenni Közép-Európát, mert ez a mi hivatásunk, XXI. századi magyaroknak.”

A XX. század, a hosszú XX. század, amely valamikor éppen Trianonnal kezdődött vagy a békeszerződésekkel kezdődött el és ért véget napjainkban, a magyarság és a közép-európai népek számára egy vesztes évszázad volt, nyugodtan kimondhatjuk. Nekünk, ma élő magyaroknak van a kezünkben az a tőke, az a politikai tőke, az a lehetőség, hogy a XXI. századot naggyá tegyük, és egy nyertes évszázaddá tegyük a magyarok számára.

Amikor száz évről beszélünk, akkor meg kell említenünk mindenképpen az elmúlt tíz esztendőt is, hiszen ha valamit sikerágazatnak  rossz szóval  mondhatunk a magyar kormány tevékenységében mindenféleképpen, az a magyar nemzetpolitika. Az elmúlt tíz évben olyan eredményeket tudhatunk magunk mögött, amire nincsen példa az elmúlt száz évben vagy az azt megelőző időszakban. Az első időszakban, 2010 és 2014 között meghoztuk a szimbolikus jelentőségű törvényeket, jogszabályokat megalkottuk, sokszor nagy többséggel közösen, gondoljunk csak a kettős állampolgárságról szóló törvényre, amelyet 98 százalékos többséggel fogadott el a parlament. Ha mást nem tettünk volna az elmúlt tíz évben, már akkor is a történelemkönyvekbe beírtuk volna a nevünket, hiszen ez egy olyan jelentőségű törvény volt, illetve törvény azóta is. Ennek következtében 2011. március 12-én Mohácson Szekó József polgármester úr, illetve volt képviselőtársunk előtt tették le az első külhoni magyarok az állampolgársági esküt, akik egyébként a horvátországi magyar vezetők voltak. Azóta több mint 1 millió 100 ezer magyar szerzett magyar állampolgárságot.

(18.50)

Ezzel mondhatjuk azt, hogy közjogi értelemben a határok megváltoztatása nélkül tudtuk a nemzetet egyesíteni. Ez a lehetőség még mindig fennáll mindenki számára, hiszen minden magyar még nem élt ezzel a lehetőséggel. Ha ma magyarokról beszélünk, a Kárpát-medencében beszélhetünk 12-12,5 millió magyarról, a diaszpórában 2,5 millió magyarról, tehát még mindig egy 15 milliós magyarságról beszélhetünk. Ma a Kárpát-medencében mi vagyunk a legtöbben, a mi alapvető felelősségünk az, hogy a Kárpát-medence élete milyen lesz a XXI. században, illetve az azt követő évszázadokban.

Ezért is kérem képviselőtársaimat, kérem a politikai frakciókat, minden magyar politikai pártot, hogy a nemzetpolitika egyfajta nemzeti minimum legyen ebben az Országgyűlésben. Természetesen itt vitathatjuk, illetve az elfogadásokat, akár ennek a jognyilatkozatnak az elfogadását is viták előzhetik meg, de kifelé már csak egy véleményt vigyünk, egy egységes véleményt, ehhez tartsuk mindig magunkat. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a jognyilatkozat elfogadását. A kormány ezt természetesen támogatja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)