Felszólalás adatai

Ez az az alapelv, az az iránytű, amihez igazítani kell a mindenkori magyar kormányzat nemzetpolitikai cselekvését, és ezen kell megmérni, hogy az elénk terjesztett beszámoló, ahogy szól igazából a határon túli magyarokra vonatkozó feladatokról... - bevallom őszintén, mindig kicsit szomorú vagyok, amikor határon túli magyarokról kell beszélni, hiszen maga az elnevezés is egy valóságot elfedő jellegű megfogalmazást takar. Technikailag ugyan visszaadja azt a tényt, hogy a trianoni békediktátum után, majd pedig a párizsi békediktátummal megerősített, tovább csonkított haza testéről 3,5 millió embert - testvéreinket - elcsatoltak, többek között az én felmenőimet is, de ők igazából ugyanúgy magyarok, mint ahogy mi is azok vagyunk, egy és oszthatatlan a nemzet. Amikor tehát határon túli magyarokról beszélünk, akkor azért mindig tegyük zárójelbe ezt a jelzőt; beszéljünk magyarságról, beszéljünk Kárpát-medencei és a világban élő magyarságról, beszéljünk legfeljebb elcsatolt vagy elszakított testvéreinkről, de azt gondolom, hogy nem lehet beállni abba az irányba, amit többek között például az a nemzeti érdekeket feladó politika testesített meg, amelynek valóban súlyos árát fizette meg a nemzetpolitika nemcsak 2002-2010 között, hanem már 1990-től kezdődően is.

Nem akarok hosszas történelmi előzményekbe bocsátkozni, de tény és való, hogy az elcsatolt területen élő magyar testvéreinkért folytatott magyar politika egyik legkomolyabb hiányossága és történelmi felelőssége az, hogy ahelyett, hogy a '89-90-es változások idején elsők között vetette volna fel az önrendelkezési jog legmaximálisabb, akár külső önrendelkezési jog formájában történő érvényesítését, tehát akár a népszavazásokkal történő területmódosításokat, ehhez képest úgymond a realitások politikája, a megalkuvás mentén a tévútra lépett. Ennek nyomán ezek az alapszerződések köttettek meg először Ukrajnával, majd aztán a többi olyan szomszédos tagállammal - Szlovákiával, Romániával, Szerbiával -, amely országok még ezen alapszerződéseket sem tartják be, nem csak azokat a nemzetközi jogi kötelezettségeket, amelyek az önrendelkezési jog biztosításáról szólnak.

(12.00)

Igen, tehát számunkra, amikor autonómiát követelünk az elcsatolt területeken élő magyar közösségek számára, akár területi autonómiát, akár kulturális vagy személyi elvű autonómiát, minden magyar közösség számára az élethelyzetének megfelelőt, akkor ehhez mindig hozzá kell tenni, hogy ez nem egy új igény. Nem egy most megfogalmazott követelés, hanem egy öröktől fogva a magyar nemzetet és minden őshonos nemzeti közösséget megillető jogosultság, amelyet sok-sok évtizeden át nem biztosítottak. De most már lejárt ennek az ideje.

Lejárt ennek az ideje, és szeretnénk látni végre, hogy ezek a szavak, amelyeket itt képviselőtársaink megfogalmaztak, a kormányzat szintjén, a nemzetpolitika szintjén, a felelős végrehajtás szintjén messzemenőkig és következetesen megjelenjenek. Ez az, amiért dolgozunk, ez az, amiért én is teszem a dolgomat az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében több magyar képviselőtársammal együtt. Erről is szeretnék néhány szót ejteni, hogy vajon megtesz-e mindent, megtett-e mindent az elmúlt időszakban a magyar diplomácia annak érdekében, hogy ezt az önrendelkezési jogot és ennek konkrétabb formáját, a területi autonómiát kiharcolja nemzettársaink számára.

Itt van a legegyértelműbb és legvilágosabb helyzet, a székely autonómia. A székelyek közössége teljesen világosan és egyértelműen megfogalmazta és elfogadta azt a statútumot, ami teljes mértékben összeegyeztethető a nemzetközi gyakorlattal, a nemzetközi jogi előírásokkal. És azon a területen, ahol ők őshonosan élnek, közel 700 ezren ezen a közel 13 ezer négyzetkilométeres területen, olyan messzemenőkig vállalható formában tették le ezt a koncepciót az asztalra, és amit a román állam már kétszer visszautasított, hogy a mindenkori magyar kormányzatnak egyetlenegy kötelezettsége és feladata van, hogy ezt a koncepciót, ezt a statútumigényt, az autonómiaigényt minden körülmények között érvényesítse.

Úgy gondolom, hogy ebben nem tett meg még mindent a kormány. Most a székelyzászló-ügy jó lendületet adhat ennek a törekvésnek, és végre, úgy érzem, látom is, hogy rádöbbentette a kormányt arra, hogy nem lehet folytatni azt a jószomszédsági politikát, amely minden esetben megpróbálta előbbre helyezni a status quo fenntartását az egyébként szükségképpen kialakuló konfliktus felvállalása helyett. Mindaddig, amíg ezeket a vállalásokat nem tesszük meg teljes mértékig, és minden egyes megnyilvánulásunkban nem kérjük következetesen számon ennek az autonómiamodellnek a bevezetését Romániában, addig nem lesz eredményes a magyar nemzetpolitika.

Ezért tettük a dolgunkat az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében akkor, amikor sikerült 2011-ben elfogadtatni egy olyan határozatot, Kalmár Ferenc képviselőtársammal közös módosító javaslatunk volt ez, amihez aztán több magyar képviselőtársunk is csatlakozott, és ez elfogadott Európa tanácsi közgyűlési határozat formájában jelenik meg ma már hatályos szövegként, amely fölülírja most már azt a kisebbségvédelmi rendszert, amelyet a nemzetközi jogban eddig érvényesítettek. Tehát észre kell vetetni a világgal, hogy nem csak és kizárólag egyének halmazaként lehet tekinteni az őshonos nemzeti közösségekre, hanem ők olyan közösségek, akik jogainak érvényesítését ráadásul az alaptörvény is kötelező feladattá teszi a magyar kormányzat számára. Éppen ezért egy olyas áttörés, hogy ennek a határozatnak a 7. pontja kimondja, hogy "az önrendelkezési jogot elsősorban az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményében és a közgyűlés 2003/1334. számú, 'Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint a konfliktusok megoldásának lehetséges eszközei Európában' című határozatában, valamint az egyéb vonatkozó nemzetközi okmányokban szereplő módon kell biztosítani."

És miért tekinthető ez fordulatnak? Azért, mert a közgyűlés még tovább ment, és felszólította az összes tagállamot, hogy akik még nem ratifikálták a kisebbségvédelmi keretegyezményt, azok azt tegyék meg, illetve tartsák tiszteletben az autonómiahatározatban foglalt alapelveket. És ezen alapelvek többek között előírják azt, hogy a többségi állam számára tárgyalásos úton, nemzetközi jogi garanciákkal és belső jogi garanciákkal biztosítani kell a közösségi együttélést, a közösségi megmaradást, akár a területi autonómia biztosításával is. Tehát itt van egy olyan nemzetközi jogi dokumentum 2011 októbere óta, amelyet ki kell használni a magyar kormányzatnak. És mi ezt kérjük a kormányzattól, ezt kérjük számon, és ennek a következetes végigvitelét még mindig hiányoljuk.

Üdvözöljük azt, hogy megjelenik szavakban most már egyre erőteljesebben az autonómiaigény támogatása. Nekem határozott meggyőződésem az, hogy a székely autonómiamodell sikeres megvalósításával egy olyan jégtörő hajót láthatunk és testesíthetünk meg a székely autonómiatörekvésekben, amely képes arra, hogy Európa többi részében, a Kárpát-medence magyar területein, ahol ennek még reális esélye van, tehát Kalotaszegben, Érmelléken, a Délvidéken, a Tisza mentén vagy a Felvidék déli részén vagy a Bereg-vidéken ezek az autonómiamodellek igenis számon kérhetők, megvalósíthatók. De ehhez a magyar kormánynak a diplomáciai eszköztárával törekedni kell arra, hogy végre jöjjön létre az az autonómia-keretegyezmény, amit ez a 2003-as határozat előirányoz, illetve emellett a kétoldalú viszonyokban minden körülmények között ezt a követelményt kell érvényesíteni. Enélkül nem lesz hiteles az elcsatolt területen élő magyarokkal kapcsolatos magyar kormányzati munka.

Szeretném hozzátenni azt a fontos megállapítást is, hogy azzal az üdvözlendő ténnyel, hogy a magyar állampolgárság visszaszerzésének lehetőségét megnyitotta a Magyar Országgyűlés a nemzettársaink számára, akik elcsatolt területeken élnek, ezzel ez a most már közel 400 ezer nemzettestvérünk magyar állampolgár is egyben. Tehát nemcsak hogy magyar közösségekhez tartozás okán, de magyar állampolgáruk okán is a magyar államnak, Magyarországnak kutya kötelessége mint az állampolgár állama kiállni ezen autonómiatörekvések mellett, amelyek egyébként folyamatosan megfogalmazódnak, folyamatosan csiszolódnak.

Nagyon üdvözlöm azt is, és elmaradt egyébként a beszámolóból annak megemlítése, hogy a nemzeti összetartozás bizottságának létrejött egy olyan albizottsága, az autonómia-albizottság, amelyet szintén Kalmár Ferenc képviselőtársammal kezdeményeztünk. Egy székelyföldi munkacsoportot állítottunk fel, és elindult egy munka a székely autonómia érvényesítése érdekében civil szervezetek, kormányzati szereplők és országgyűlési képviselők bevonásával, és ez intézményesedett autonómia-albizottsággá. Nagyon szeretném, ha sokkal aktívabb élettel töltődne meg az e bizottság, eddig három ülést tartott. De igazából ennek a bizottságnak nagyon fontos szerepe lenne abban, hogy összehangolja, kidolgozza és kész forgatókönyvekké gyúrja azokat az elképzeléseket, amelyek az autonómia irányába mutatnak.

Nagyon örültem annak, és ez elhangzott a beszámoló ismertetése során, de az írásbeli beszámolóban nem szerepel, hogy létrejött, szintén a kezdeményezésemre, és Kalmár Ferenc képviselőtársammal ez is egy közös kezdeményezés volt, először egyedüli javaslatként nyújtottam be, aztán, bízva abban, hogy így jobban támogatást kap, közösen nyújtottuk be Kalmár Ferenccel azt a javaslatot, amellyel felállításra került a Kisebbségi Jogvédő Intézet. Én eredetileg Kárpát-medencei Magyar Jogsegély Szolgálat néven szerettem volna, hogy elinduljon, de nem a név a lényeg, hanem a tartalom. Ez az a jogvédő szervezet, amely feladatául teszi azt, hogy a magyarsága miatt vagy magyarsága jogai gyakorlása körében jogsértett magyarok számára a Kárpát-medencében hatékony jogvédelmet adjon.

(12.10)

Ezzel a szervezettel szerencsére el lehetett jutni már oda, hogy kiírásra is került az a pályázat, amellyel az elcsatolt magyarság számára a szervezett jogvédelem biztosítható lesz, konkrét ügyek ellátását tudja ez a szervezet felvállalni, és különösen örülnék annak, hogyha ez a szervezet nyitott lenne olyan ügyek vállalására is, amelyek igen kényesek vagy igen nehezek, mint például a délvidéki Temerinben most zajló, meglehetősen sok visszássággal telített eljárás, amely hét délvidéki magyar fiatalt érint, akikkel szemben kísértetiesen hasonló előjelek mutatkoznak, mint a már korábban 61 évre elítélt öt délvidéki temerini fiatalember esetében történt. Tehát nagyon fontos, hogy a magyar állam terjessze ki a védőernyőjét mindenekfelett ezzel az eszközrendszerrel is, és vegyük el a kedvét azoknak az államoknak, amelyek úgy gondolják, hogy erősíthetik, bátoríthatják a magyarság beolvasztására irányuló törekvéseket, hogy a magyar állam, Magyarország kinyújtja védőernyőjét, és védhatalomként fog eljárni. Védhatalomként fog eljárni annak érdekében, hogy legalább úgy, mint ahogy Ausztria Olaszországgal szemben, kikényszerítse, akár sok-sok évtizedes következetes küzdelemmel azt a dél-tiroli modellt, amely szintén példaértékű Európában.

Végül szólni szeretnék még arról az eddig még kihagyott lehetőségről, amit nem tett meg Magyarország. Szerbia uniós csatlakozása a küszöbön áll, tagjelöltté válását a magyar állam, a magyar kormány képviselői úgy szavazták meg, hogy semmilyen feltételt nem fűztek, nem szabták feltételül, mint ahogy egyébként Németország a Koszovóval kapcsolatos viszony rendezését feltételül tűzte, de Magyarország nem szabja feltételül, hogy a magyarsággal kapcsolatos összes nyitott kérdés, a területi autonómia, a történelmi igazságtétel, a nyelvhasználat biztosítása, az atrocitások beszüntetése, az önálló magyar egyetem felállítása és sok-sok igény, ami jellemzi a délvidéki magyarságot... - ezt az igényrendszert biztosítani kell (Az elnök csenget.), és mindaddig, amíg ez nem történik, nem támogatható feltétel nélkül Szerbia uniós csatlakozása.

Arra kérem tehát a kormányzatot - élnék az egyperces hosszabbítás lehetőségével -, hogy sokkal határozottabban, sokkal keményebben vigye ezt a magyar érdekérvényesítő munkát, és elsők között, különösen is a mindenkori autonómiatörekvések mellett nyílt sisakkal és teljes határozottsággal álljon ki. Ebben a munkában minden körülmények között számíthat ránk is, a nemzetközi szervezetekben kifejtett munkánkra, illetve itt az Országgyűlésben kifejtett munkánkra annak érdekében, hogy a magyar nemzet egysége ne csak meghirdetett elv, hanem valóság legyen minden olyan törekvés ellenére, amely szeretné ezt a nemzetet megtörni, eltörölni a föld felszínéről, vagy legalábbis öntudatában meggyengített, kicsiny népként feltüntetni. A valóság ezzel szemben nem az, a valóság ezzel szemben az, hogy a magyarság egy és oszthatatlan, élni fog, és élni akar.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)