Felszólalás adatai

Hazánkban Rákosi Mátyás, Sztálin legjobb magyar tanítványa határozta meg, hogy ki a kulák: akinek 25 katasztrális holdnál vagy 350 arany koronánál nagyobb értékű termőföldje volt. A kommunisták szerint a kulákság legfőbb ismérve, hogy a mezőgazdasági munkájának elvégzéséhez más parasztokat is foglalkoztat, ily módon kizsákmányolva a földdel nem rendelkező zselléreket és a dolgozó parasztság egyéb csoportjait, ami nem minden esetben igaz, mert a jellemzője a kulák mivoltnak a szorgalom és a még egy hold föld megvásárlásáért való folyamatos küzdelem volt. Sokszor az egész családja a földön robotolt egész nap, reggeltől estig, aludttejen, kenyéren, szalonnán és vöröshagymán élve. Az elért eredményeik alapján a kulákokat a kommunisták osztályárulónak tüntették fel. A módosabb parasztság körében a gyakori erős vallásosság alkalmat adott arra, hogy a kulákot a parasztság javait megdézsmáló papság lakájaként és a klerikális reakció, visszarendeződés híveiként bélyegezzék meg.

A kulák fogalom köztudatba bevezetésével lehetővé vált a kommunista sajtó számára, hogy az ipari munkásságot kizsákmányoló burzsoáziának megfelelő ellenségképet kreáljanak a mezőgazdaságban is, és így egységes osztályharcként ábrázolhassa a proletár rétegek szembenállását a vagyon birtokosaival. A földesúri, vitézi réteg felszámolása a nemesi címek eltörlésével együtt már 1946-ban megkezdődött, így az élesedő osztályharcnak 1948-tól szüksége volt egy vidéken valóban jelen lévő új és nagyobb létszámú célpontra.

A Rákosi-rendszer perekkel, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett a kulákság felszámolására. A gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták. Gerő Ernő átiratot intézett a bíróságokhoz, amelyben követelte a kulákok pénzbüntetéseinek súlyosbítását. 1951 februárjában a Magyar Dolgozók Pártja második kongresszusán hangzott el: a kulákkal az elszámolások során úgy kell beszélni, mint az ellenséggel. A kitelepítések idején a kulák portákra küldtek komplett földönfutóvá tett családokat, ezzel is nehezítve a sorsukat, miközben a beszolgáltatás és a padláslesöprések zajlottak, majd létrehozták az úgynevezett kuláklistákat, amelyek alapján először a felszereléseiket vették el, majd a termőföldjüket, és végül eltávolították őket az agrárszektorból. Ők lettek a Sztálinvárosban vagy Diósgyőrben a munkásszállók gyökértelen nincstelen lakói.

A Magyar Dolgozók Pártja 1953. júniusi párthatározata a kulákkérdésben is lényeges változást hozott. Ugye, meghalt 1953. március 5-én Sztálin. A határozat megállapította, hogy súlyos hibák történtek a kulákság korlátozásának terén is. A korlátozás politikáját gyakorlatilag mindinkább a felszámolás politikája váltotta fel. Ez kifejezésre jutott abban, hogy a kulákok összes földterülete az utóbbi öt év folyamán az eredetinek mintegy 30 százalékára zsugorodott. A helyzet éleződését érezve az ülésen felszólalt Nagy Imre is, az a

Nagy Imre, aki 1952 januárjától novemberéig begyűjtési miniszter volt, november 14-től pedig a Minisztertanács elnökhelyetteseként az összes mezőgazdasági jellegű minisztériumi felügyelet hozzá tartozott. Hozzászólásában felsorolta mindazokat a negatívumokat, amelyek az ülésen felszínre kerültek. Kiemelten foglalkozott a kulákkérdéssel: gazdaságpolitikánk köréből egy kérdést kívánok kiemelni, mondta, amelynek gazdasági és politikai szempontból is nagy jelentősége van. Amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban fokozottabban előtérbe kerül a kulákság elleni harc, rá kellett jönnünk, hogy ez a harc a gazdasági és politikai térről tisztán adminisztratív térre terelődött, éppen a kuláklisták által.

(23.10)

A kulákság elleni harcot adminisztratív útra terelni pedig egyet jelentett a kulákság törvényen kívül helyezésével, az önkényeskedéssel, ami elkerülhetetlenül a kulákság likvidálását vonta maga után. A kuláklistának tehát jelentős szerepe volt abban, hogy a párt letért a kulákság korlátozásának helyes politikájáról.

A kuláklista másik súlyos következménye az volt, hogy a helyi szervek a kulák fogalmát teljesen összezavarták, kuláknak minősítették, és kuláklistára tették, akit éppen jónak láttak, miközben a harag és a bosszú széles teret kapott falusi párt- és tanácsszerveink vezetőinek rendkívül hiányos politikai felkészültsége következtében. Így jöttek létre a kiskulákok, az ipari kulákok, az értelmiségi kulákok és így tovább.

A kulák fogalmát egyre inkább kiterjesztették a középparasztokra, sőt az utóbbi időben a kisparasztokra is, velük töltötték fel sok helyen a megüresedett helyeket a kuláklistán. Ilyen módon a kuláklista - ahelyett, hogy valóban a kulákokat tartotta volna nyilván, és leválasztotta volna a parasztság többi rétegéről - lényegében összekeverte a dolgozó parasztokat, főképpen a középparasztokat a kulákokkal, ezért nem tudta a dolgozó paraszt, hogy holnap nem kerül-e a kuláklistára. A kuláklista a dolgozó parasztot a kulák mellé állította, amit országszerte tapasztalhattunk az utóbbi időben.

A kuláklista, amely kezdettől fogva elhibázott rendszerszabály volt, kedvezőtlenül hatott politikánkra, és jelentős része volt abban, hogy a dolgozó parasztságunk körében megrendült a bizalom a népi demokratikus jogrendünk iránt. Ezért javasoljuk, hogy visszatérve a kulákság korlátozásának a jelenlegi szakaszon egyedül helyes politikájára, szüntessük meg a kuláklistát. Ha a dolgozó parasztsághoz, elsősorban a középparasztsághoz való viszonyunkat a tartós szövetség alapjára akarjuk helyezni, és vele a baráti viszonyt meg akarjuk erősíteni, márpedig meg kell erősítenünk, ha meg akarjuk szüntetni falun a törvénytelenségeket, a túlkapásokat, és helyre akarjuk állítani a jogbiztonságot, márpedig ezt akarjuk, akkor amint ezt a Politikai Bizottság javasolja, a kuláklistát meg kell szüntetni.

A júniusi párthatározat ellenére a kuláklistán szerepelő gazdálkodók helyzetének rendezésére nem került sor. Ennek egyik oka biztosan az volt, hogy a júniusi határozat elrendelte a kuláklisták eltörlését, ugyanakkor hangoztatta, hogy a kulákok korlátozását és elszigetelését folytatni kell. De ha nincs kuláklista, akkor milyen új módszereket találjanak ki?

A másik probléma az volt, hogy az 1949-ben felállított, de évenként változtatott és még 1953 márciusában is újra feltöltött kuláklista teljesen bizonytalanná tette a valóban kizsákmányoltnak tekinthető parasztok számát. Itt sajnos az a baj, hogy a kutatási eredmények zavarosak, mert hallottam itt már az előbb a számokat, én más számokat találtam. Ez egyébként jellemző, hogy a rendszerváltás kormányai, illetve a rendszerváltás óta működő regnáló kormányok egyike sem volt hajlandó kutatási eredményeket felmutatni, illetve hajlandóságot mutatni arra, hogy kiderítsék a valóságot. Itt a kuláklista adatai alapján 13 520 azoknak a száma, akik 25 katasztrális holdnál nagyobb szántóterülettel rendelkeznek. A 25 katasztrális holdnál kisebb területtel rendelkezők száma pedig 31 269. Emellett 20 887 olyan személy szerepel a nyilvántartásban, akik kulákgazdasággal rendelkeztek, de ez elmúlt évek során gazdaságukat teljesen felszámolták.

Ez az idézet abból a pártközponti mezőgazdasági osztály által összeállított jelentésből való, amelyet 1953. szeptember 2-án tárgyalt a Magyar Dolgozók Pártjának Politikai Bizottsága, és a kuláklista megszüntetésével volt kapcsolatos. Az egész jelentés szövegén és szemléletén érződik, hogy olyan személyek állították össze, akik pár hónappal korábban még a kulákokkal szembeni szigorításokat tervezték. Változatlanul visszatérnek a kulákok kártevő munkájáról szóló sztereotip szövegek, a szövetkezetek bomlasztása vagy éppen a kormányprogram végrehajtásával kapcsolatos bizalmatlanságot mutatták.

Július elején a kormányprogram hatására a kuláklistán szerepelő személyek tömegesen kérték a helyi szervezetektől helyzetük felülvizsgálatát, de rendeletek híján ezek nem történtek meg. A helyi testületekben keletkezett zavart az ellenség kihasználta, és a kulákok földjüket, házukat, gazdasági felszereléseiket kezdték visszakövetelni, sőt olyan esetek is előfordultak, hogy ideig-óráig elfoglalták volt lakóházukat.

Ezzel az előterjesztés is egyetért, hogy a középparasztokat a kulákkorlátozás alól mentesíteni kell, és újra meg kell határozni a kulákság fogalmát, itt azonban már ismét teljes a zavar. Javasolják, hogy két hold alatt meg kell szüntetni a szőlők és gyümölcsösök felszorzását, efölött azonban háromszoros szorzót kell alkalmazni. A földterület nagyságától függetlenül kuláknak kell tekinteni azokat, akik földjének érteke a 400 koronát meghaladja - aranykoronáról beszélünk. A Minisztertanács a kuláklistákat 1953. szeptember 15-ig a községi, járási, városi és megyei tanácsoktól vonja be, az Elnöki Tanács helyezze hatályon kívül azokat a rendeleteket, amelyek a kulákok meghatározására vonatkoznak, és a fentiek alapján szeptember végéig törvényerejű rendeletben szabályozza, hogy kik a kulákok. Hogy lesz-e tehát a továbbiakban kulák, vagy nem, e javaslatok alapján nehéz eldönteni.

A Minisztertanács tehát a kuláklistákat kivonta a forgalomból, az azon szereplők azonban - amint azt a politikai bizottsági idézet mutatja - a júniusi párthatározatok után is kulákként fizették a begyűjtési és adóterheket. A Központi Vezetőség határozata óta nem történtek intézkedések, a kulákkorlátozás alá eső középparasztok ügyének rendezésére. Emiatt falun elégedetlenség tapasztalható, mert az ilyen középparasztok egy része az adózás és begyűjtés terén jelenleg is a kulákterheket viseli.

A kulákkorlátozás alá eső középparasztok ügyének rendezése érdekében már több ízben tárgyaltunk az igazságügyi, pénzügyi és belügyminisztériumi elvtársakkal, valamint a helyi tanácsok titkárságának vezetőjével. A megbeszélések alapján javasoljuk, hogy a kulákokra vonatkozó különböző meghatározásokat meg kell szüntetni, és lényegileg vissza kell térni az 1949-ben megjelent mezőgazdaság-fejlesztési járulék fizetését szabályozó rendelet alapelvéhez. A Politikai Bizottság azonban ezt a javaslatot sem fogadta el, és utasította a mezőgazdasági osztály vezetőjét, hogy egy héten belül egyszerűbb és messzemenőbb javaslatot terjesszen a Politikai Bizottság elé.

Az egész problémakörön végigvonul egyrészt az, hogy hogyan számolják fel a kuláklistát úgy, hogy a kuláktartozások és a megbélyegzések továbbra is megmaradjanak, másrészt hogyan másszanak ki minél kevesebb presztízsveszteséggel abból a veremből, amelybe az egész parasztsággal szembeni politikájuk taszította őket.

A Politikai Bizottság szerint a társadalmi kiközösítésüket továbbra is fenn kell tartani, ezért a kulákokat, a volt nagygazdákat, volt falusi és más kizsákmányolókat továbbra sem lehet felvenni (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a termelőszövetkezetekbe, földműves-szövetkezetekbe, és nem lehet őket bevonni a helyi tanácsi szervezetekbe se.

(23.20)

Országosan tehát végre történt valami intézkedés, ami ugyan a negatív megkülönböztetést fenntartotta. Sok olyan község volt (Az elnök csenget.), ahol még 1956 tavaszán is sürgetni kellett a középparasztok levételét a kuláklistáról. Ezek után következett 1956. október 23-a.

A határozati javaslatot támogatjuk. (Taps.)