Felszólalás adatai

VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem Kékesi Tibor felszólításának eleget tenni, én is abban a szellemben szeretnék hozzászólni a vitához, hogy ebből egy olyan törvényjavaslat legyen, amely valóban segít a magyar gazdaságnak, és segít abban, hogy a magyar pénzügyi közvetítőrendszer stabilitása erősödjön vagy egyáltalán megmaradjon.

Mindezek ellenére hadd tegyek mégis néhány megjegyzést az elhangzottakhoz, bár ez nyilván csak bennünket, parlamenti képviselőket érdekel. Kékesi Tibor itt egyenlőségjelet tett a között, hogy hogyan foglal állást erről a törvényjavaslatról, mondjuk, a turisztikai vagy a környezetvédelmi vagy az egészségügyi bizottság, vagy hogyan foglal állást egy olyan bizottság, amelyik a parlament első helyen kiemelt szakbizottságaként tárgyalja ezt a törvényjavaslatot. Mégis úgy érzem, hogy amikor a bizottságunkban pénzügyminiszter úr személyesen jelenik meg a törvényjavaslat tárgyalásakor, talán mégiscsak fontosabb ennek a bizottságnak a véleménye, mint mondjuk, egy, esetleg ebben az ügyben semlegesebb bizottság álláspontja. De valószínűleg nem is ez a lényeg. És itt szeretnék rátérni arra, hogy ebben a formájában a Fidesz miért nem támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.

Először is meg kell említenem, hogy egy ilyen helyzet nyilván nagyon sok mindennel függ össze, és alkalmas arra, hogy a parlament vitát folytasson arról, vajon a gazdaságpolitika elmúlt néhány esztendeje megfelelő keretet adott-e ahhoz, hogy Magyarországon ez a válság kisebb vagy nagyobb erejű legyen; igyekezett ezt csillapítani, vagy éppen ellenkezőleg, felerősítette. Nyugodtan mondhatom, hogy sajnos az elmúlt években Magyarországon olyan gazdaságpolitika folyt, amely Magyarországot, a magyar gazdaságot sokkal sebezhetőbbé tette, mint a szomszéd országokat.

Ennek két elemét szeretném kiemelni. Mindannyian arról beszélünk, a szakma, a szakértők is arról beszélnek, hogy ez egy olyan válság, amely alapvetően bizalmi, vagy hogy egy szakszót mondjak, likviditási válságot jelent. Nézzük meg, hogy az elmúlt években a magyar kormány tett-e azért, hogy ez a bizalmi válság vagy ez a likviditási válság ne alakuljon ki. Azt tudom mondani, hogy nem tett ezért semmit. Sőt, ezzel ellentétes folyamatok voltak a magyar gazdaságban. Egyrészt a központi költségvetés, az állam adóssága jelentős mértékben megugrott. (Egy szocialista képviselő tüsszent.) Egészségére, képviselő úr - ez igaz is. (Derültség.) Gondoljunk csak bele abba, hogy megduplázódott az elmúlt hat év alatt a magyar állam adósságállománya. 2002 májusában 8000 milliárd forint volt, most a 17 000 milliárd forintot közelíti. Ebből lehet látni, hogy bizony az elmúlt hat évben nagyobb adósságot halmozott fel a mostani, MSZP vezette kormány, mint amit a Kádár-rendszer 1989 végéig, 1990 elejéig. Tehát ebből a szempontból sajnos felelőtlen gazdaságpolitika folyt, az adósságállomány megugrott, Magyarország sebezhetősége erről az oldalról, az állami gazdaságpolitika oldaláról jelentősen megnőtt.

De nem könnyebb a helyzetünk a másik oldal, a háztartások tekintetében sem, sőt nyugodtan mondhatom, a vállalati szektor és a háztartások tekintetében sem. Hiszen az elmúlt évek lényegében arról szóltak, hogy a Magyarországon kialakult nagyon magas kamatszint mellett, akár fogyasztási hitelekről volt szó, akár vállalati hitelekről, elsősorban a devizaalapú eladósodás folyamata indult be. Ez különösen 2004-től ugrott meg jelentősen. Egyre több bank, egyre több pénzintézet nyújtott ilyen jellegű lehetőséget akár a vállalatoknak, akár a magánügyfeleknek. Ebből az állt össze, hogy bizony erről az oldalról, a magánszféra oldaláról is a gazdaság jelentős sebezhetősége alakult ki. Ez a kettő együtt így már sok volt.

Ilyenkor persze feltehetnénk a kérdést, hogy vajon hol volt akkor a felügyeleti rendszer, amikor jelezni kellett volna a kormány felé, hogy a magyar lakosság olyan mértékű eladósodáson megy keresztül, amely elsősorban az ország devizakitettségét növeli, nem pedig a hazai valuta, a forint kitettségét. Vajon szólt-e valaki időben? Tájékoztatta-e erről az adott kormány miniszterelnökét, pénzügyminiszterét? Jó lenne ezt is majd egy adott alkalommal megvizsgálni, hiszen itt mindenképpen megáll a felelősség. Ugyanezt a magyar pénzintézeti rendszer egyik nagyon fontos szereplőjétől, az MNB-től is megkérdezhetnénk, hiszen az állam, jól látható a mostani helyzetből is, olyan rövid lejáratú eladósodásba kezdett, amelynek a vége nem lehetett más, csak az, hogy Magyarországnak külső segítségre volt szüksége ennek a problémának az elhárításához.

Hogy ez vajon államcsőd közeli állapot volt-e vagy sem, arról megoszlanak a vélemények. Én Bajnai Gordon gazdasági miniszter úrral szeretnék egyetérteni ebben a kérdésben, aki azt mondta, hogy az államcsőd szélén táncolt az ország.

(17.40)

És ebből a szempontból talán érdemes lett volna egy kritikus hangot is hallani kormányoldalról, hogy milyen szerepe volt az elmúlt évek gazdaságpolitikájának ennek az államcsőd közeli helyzetnek a létrehozásában.

Nyilvánvaló, ezekután más megoldás nem volt az ország előtt, csak hogy külső segítséget kapjon. Ha egy országban sem az állam, sem a vállalatok, sem a lakosság nem hajlandó nagymértékben megtakarítani, sőt ellenkezőleg, az állam jelentős mértékben elvonja a forrásokat a hitelpiacról, annak a vége nem lehet más, csak az, hogy a külső hitelezők, a külföldi befektetők finanszírozzák egy ország működését. Ez történt Magyarországon.

2008 októberére kialakult egy olyan helyzet, amely jelentősen eltér Szlovákia, Lengyelország vagy más országok helyzetétől, Magyarország drámai helyzetbe került: a forint árfolyamának megingása, az ország lejáró államadósságának finanszírozása mutatta azokat a vészjeleket, amelyek valóban az államcsőd közeli állapothoz konvergáltak. Nos, ebben a helyzetben a kormány készenléti hitel előállítását vagy létrehozását kezdeményezte. Erről mi, parlamenti képviselők elég keveset tudtunk. Nyilván egy ilyen jellegű ügy, amely többéves kihatással bír a magyar gazdaság szempontjából, talán megérte volna azt, hogy ebbe a folyamatba - akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról - szereplőket vonjanak be. Hiszen amikor 25 milliárd dolláros kitettség jelentkezik egy ország részéről, akkor - azt kell mondanom, ma már nem a 80-as éveket írjuk - talán illett volna időnként tájékoztatni arról a választott képviselőket - nyugodtan mondhatom: népképviselőket -, hogy mi is készül. Ez nem történt meg. Utólag szerencsére mégiscsak ki tudtuk azt harcolni, hogy ez legalább a parlament szakbizottságában megtörténjen, de szeretnék itt arra utalni, hogy ez a szomszéd országban, Ukrajnában parlamenti plenáris ülés szintjén történt meg. Azt gondolom, talán még most sem késő, hogy Magyarországon is ez a vita a Parlament falai között lefolyjék.

Nyilván, amikor ma a pénzügyi rendszer stabilitásáról beszélünk, szólnunk kell ennek a csomagnak néhány eleméről: miért is nem fogadható el a Fidesz számára ez a fajta megoldás? Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy bennünket a pénzintézeti rendszerrel kapcsolatban három dolog vezérelhet. Az egyik, hogy a betétek biztonságban legyenek, azaz aki a pénzintézeti rendszerben helyezte el a megtakarítását, a pénzét, akinek akár vállalatként, akár magánszemélyként ott van betétje, biztonságot kapjon. Továbbá az a szempont kell hogy vezéreljen bennünket, hogy a gazdasági szereplők forráshoz tudjanak jutni, hiszen ez élteti, ez működteti ezt a szervezetet, ezt a rendszert, a gazdaság egészét: ha a vérkeringés leáll, nyilván különböző testrészek halnak el, így van ez a gazdaságban is. Ha nincs pénzkihelyezés, ha a betétekből nem lesznek hitelek, akkor a magyar gazdaság kerülhet veszélybe.

A harmadik pedig a részvényesek biztonsága, hiszen ne felejtsük el, hogy itt néhány bankot leszámítva, Magyarországon is magántulajdonú bankokról van szó. Ezek magántulajdonban vannak, és nyilván akik a saját betétjeiket kockáztatják azért, hogy ez a rendszer működőképes maradjon, azok elvárhatják azt, hogy ez is egyfajta biztonságban legyen, a tulajdonhoz való jogukat ne próbálja senki csorbítani, ne próbálja senki sem korlátozni. Tehát a betétesek biztonsága, a hitelhez jutás biztosítása, a részvényesek tulajdonjogának biztosítása - ezek kell hogy a legfontosabb szempontjaink legyenek. Nos, megvizsgálva ezt a törvényjavaslatot, nyugodtan mondhatom, hogy ez a törvényjavaslat ebben a formájában ennek nem tesz eleget.

Mint a bizottság többségi véleményének előadója, már szólhattam arról, hogy az érintett bankok körében élénk tiltakozást váltott ki ez a fajta csomag, amely igenis - és itt az utolsó szemponttal kezdem - korlátozná a tulajdonosok jogait, korlátozná a tulajdonosok biztonságát. Miniszter úrnak azt a mondatát szeretném újra megismételni, amelyben azt mondta, hogy 24 hónap alatt kell a részvényeseket kifizetni. Miniszter úr, nem tudom, hogy tagja-e olyan cégnek, amely részvényesi formában működik, de bizonyára kifogásolná azt, hogy ha egy külső szereplő minimális tőke befektetésével tulajdonosként kezdene viselkedni az ön által is tulajdonolt cégben, és aztán azt mondaná önnek, hogy majd két év múlva, ha majd akkor valamilyen árfolyam még egyáltalán lesz, meg fogja kapni az önt megillető tulajdoni hányadot. Azt gondolom, hogy ez joggal kifogásolható minden bank szempontjából.

A másik ennek a problémának a menedzselése. Bizalmi válságot, likviditási válságot kíván a kormány úgy menedzselni, hogy irányítói jogosítványokat kíván a bankokban kapni. Meg kell mondanom őszintén, kicsit furcsállom, hogy az a szociálliberális koalíció - az MSZP és az SZDSZ koalíciója -, amely hosszú éveken keresztül arról beszélt nekünk, hogy az állam csak rossz lehet, a magántulajdon meg csak jó lehet, most minden gond nélkül siklik át a fölött a vélemény fölött, hogy az állam egyfajta menedzserként fogja majd a menedzsmentjogok magához vonásával ezeket a bankokat irányítani.

Ki hatalmazza erre önöket föl? Ki gondolja azt - ebben az esetben önöket kérdezem, akik az elmúlt években mindig azt mondták, hogy a magán jó, az állam meg rossz -, hogy önök majd most itt, ebben a szerepben jók lesznek, helyes döntéseket hoznak, piaci alapú döntéseket hoznak? Tartok attól, hogy ez nem így lesz. Ezért ezeket a jogosítványokat szerintünk rosszul szabályozták ebben a törvényjavaslatban. Nyilván ez is az oka annak, hogy a parlamenti bizottságok többsége nemet mondott erre a javaslatra.

Hosszan lehetne beszélni ennek a katasztrófarészvénynek a kibocsátásáról. A bizottság ülésén Kóka János képviselő úr ezt hosszan megtette, és teljesen egyet tudok vele érteni, hogy valóban, néhány ezer forintos részvénnyel, mondjuk, egy OTP-szintű bank vezetését átvenni az állam részéről, megjegyzem, inkább mutat politikai szándékokat, mint gazdasági racionalitást. Remélem, hogy a parlamenti vitában majd tudjuk még módosítani ezeket a pontokat.

A bizottsági vitában is kifogásoltuk azt, amit Kékesi Tibor itt megemlített, ez pedig, hogy mely bankok körére terjedjen ki ez a szabályzás. Igenis azt gondoljuk, hogy hasonlóan más európai országokhoz, törekedni kell arra - amennyire ez csak lehetséges -, hogy elsősorban azokat a hazai tulajdonú bankokat érintse ez a javaslat, amelyek Magyarországon működnek, és Magyarországon döntenek egyébként arról is, hogy a felhasznált profittal mi fog hosszú távon történni.

Úgy éreztük a bizottsági vitában, hogy ebben nagy nézetkülönbség nincsen a parlament kormány- és ellenzéki oldala között. Inkább csak az a szabályozás közötti különbség egyik pontja, hogy önök az MSZP oldalán úgy érzik, hogy az Európai Unió elvárásainak kell itt megfelelni, mi pedig azt mondjuk, hogy mint ahogy ezt meg tudták oldani Németországban, Ausztriában, Olaszországban és Hollandiában, Magyarországon is törekedni kell arra, hogy ezek elsősorban - tekintettel arra, hogy ennek a hitelnek a felhasználása magyar adófizetők hosszú távú adóforintjait érinti - hazai felhasználásra kerüljenek. Természetesen nyilván olyan szabályozás nincs, ami tökéletesen le tudja ezt a kört fedni, de azt gondolom, hogy erre legalább törekedni kellett volna ebben a javaslatban.

Az utolsó pont, amit szeretnék megemlíteni, hogy nyilván egy ilyen szabályozás nem ragadható ki a gazdaságpolitika egészéből. Ha már az elmúlt években a kormányzat nem törekedett arra, hogy olyan növekedésbarát gazdaságpolitikát folytasson, amely megteremti egy alacsony szintű kamatnak is a lehetőségét, akkor ezt a lehetőséget ki kell arra használni, hogy ebbe az irányba a kormány lépéseket tegyen. Nyilván tudjuk jól, hogy a kamatdöntéseket nem a kormányzat hozza meg, de olyan helyzetet előidézhet, amely segíti egy, a vállalkozók és a magánszemélyek számára kedvezőbb kamatkörnyezet kialakítását.

Ebből a szempontból tehát továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy e mellett a konkrét és egy adott problémát megoldani hivatott javaslat mellett, a kormányzat törekedjen arra, hogy olyan lépések is történjenek a gazdaságban, amelyek alacsony kamatszintre, alacsonyabb adóteherre és az államháztartás kiadásainak csökkentésére is törekednek. Ilyeneket egyelőre nem láttunk ebben a csomagban. Az a készenléti hitel, amelyről már esett szó, azt gondolom, eddig csak a jegybanki tartalékok feltöltését és a bankmentő csomag fedezetének megteremtését szolgálta, de kíváncsian várjuk azt, hogy lesz-e vajon a kormánynak még olyan intézkedése vagy lépése, amely hosszú távú növekedési kilátásokat is befolyásol, és a növekedés feltételeit fogja erősíteni.

Tisztelt Ház! Befejezésül: abban bízunk, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása lehetőséget nyújt majd arra, hogy a szabályozási környezet módosuljon, hogy az, amit itt kaptunk és amit a parlamenti bizottságunk többsége is leszavazott, változzon. Ha ez változni fog, akkor látok esélyt arra, hogy ezt akár a Fidesz is támogassa; amennyiben így marad, akkor sajnos nem tudjuk majd támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)