Felszólalás adatai
327. ülésnap (2013.11.20.), 229. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Ujhelyi István (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | Az ülésnap bezárása |
Videó/Felszólalás ideje | 2:31 |
Felszólalások: Előző 229 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Köszönjük szépen. Kollarik Tamás úr, a Médiatanács tagja után zárhatjuk a vitát.
Műsoron kívül megjegyzem, hogy én magam is azok közé tartoztam, akik Szalai Annamária, volt képviselőtársunk és elnök asszony halálát követően a legnagyobb őszinteséggel nyilvánítottam részvétet a Fidesz frakciója és a Médiatanács felé. Elég sokat küzdöttünk elnök asszonnyal korábban, amikor képviselő volt, hiszen szinte mi voltunk a tanulópárok a reggeli tévéműsorokban a médiapolitika kapcsán, és mondhatom azt, hogy az összes politikai vitánk és nézetkülönbségünk ellenére a termen kívül megtaláltuk a normális hangot, és magam is nagyon sajnáltam, hogy elveszítettük. Természetesen Baja Ferenc képviselő úrnak is átadjuk mindazt, amit ön mondott.
Tisztelt Országgyűlés! Lezárom tehát az általános vitát. Bejelentem, hogy módosító javaslat érkezett. Azt is előre jelzem, hogy kortörténeti dokumentum, amit Novák Előd képviselő úr módosító javaslatként benyújtott, majd ajánlom az önök figyelmébe. Egy fantasztikus indoklás mellett engem is megemlít, rendkívül szórakoztató módosító javaslatot tett. Ennek a javaslatnak köszönhetően részletes vitát is tartunk majd. Szórakoztató lesz. Kérem, jöjjenek el, és gondolkozzanak el arról, hogy mik történhetnek ebben a Házban.
Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végéhez érkeztünk. Emlékeztetem önöket, hogy a T/13049. számú, a T/12971. számú, valamint a T/12939. számú törvényjavaslatok általános vitájának lezárására a módosító javaslatok benyújtási határidejének házszabályszerű módosítása érdekében nem került sor. A képviselők benyújtották indítványaikat, most tehát lezárom az általános vitákat. A részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.
Napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett, így aztán bezárhatom a háromnapos ülésünket, és ahogy máskor is szoktam, megköszönöm a munkát a technikus kollégáknak, a hivatal munkatársainak, a jegyzőkönyvvezetőknek és a terem összes munkatársának, nem csak a képviselőknek.
November 25-én 13 órára összehívom az ülést. Jó éjszakát! A viszontlátásra!
(Az ülés 19 óra 52 perckor ért véget.)
Göndör István s. k. |
Hegedűs Lorántné s. k. |
jegyző |
jegyző |
Dr. Szűcs Lajos s. k. |
Dr. Tiba István s. k. |
jegyző |
jegyző |
A kiadvány hiteléül:
Dr. Bárány Tibor
az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus
57393 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 29. ülésnapja 2013. november 20-án, szerdán 57394
Felszólalások: Előző 229 Következő Ülésnap adatai