Felszólalás adatai

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Közel tíz éve annak, hogy egy megyei vadásznapi megnyitón azzal kezdtem, hogy én mindig a vadnak drukkolok. Ezt akkor annak bevezetéseként tettem, hogy szükségesnek, elengedhetetlennek tartom azt, hogy Magyarországon korszerű vadászati törvény legyen, úgy, ahogyan az utána 1996-ban be is következett a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szólóan, összhangban az erdő, a természetvédelem szabályaival és más szabályokkal is.

Négy kérdéssel szeretnék foglalkozni, hiszen ez a korábbi álláspontom mit sem változott, nevesen, hogy szabályozott körülmények között szükség van az ember számára a vadászat lehetőségére. Az egyik az, hogy dacol-e az Országgyûlés az Alkotmánybírósággal. Ezt a kérdést többen feltették nekem is, mert mit hallanak: az Alkotmánybíróság kivette azt a szabályt - vagy hogy stílszerű legyek, kilőtte azt a szabályt -, hogy lehet vadat űző kutyát meg macskát lőni, és most meg az Országgyûlés visszateszi. Nem dacolásról van szó, hiszen maga az Alkotmánybíróság is a természetvédelem, a vadállomány védelme és a tulajdoni rendelkezések közötti összhang megteremtését tartotta szükségesnek.

Megjegyzem ugyanakkor, hogy nem az Alkotmánybírósággal dacol az Országgyûlés, hanem a beterjesztett törvényjavaslat messze túlmutat az alkotmánybírósági döntésen. Önmagában egyetlenegy paragrafus foglalkozik ezzel a kérdéssel, mégpedig a törvényjavaslat 5. §-a, az összes többi nincs összefüggésben az alkotmánybírósági döntéssel. Ezek vonatkozásában azt is állítom, hogy igenis fontos összhangot teremteni részben az EU vonatkozó jogszabályai - erre vonatkozik a csapda -, részben pedig a magyar jogrend, nevesen a büntető törvénykönyv állatkínzási rendelkezései között. Tehát önmagában ez egy nem kis terjedelmű módosítás, nem is a leglényegesebb szabálya az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően, hanem egyéb szabályai vannak, ezért ennek megfelelően célszerű vele az Országgyűlésnek foglalkoznia.

Az előbbi kérdéssel is összefüggésben gyakran teszik fel nekem azt a kérdést, hogy most akkor az állatvédők vesztettek-e a vadászokkal szemben, hogy ismét lehet lőni a kutyát. Nem! Nagyon egyetértek Kis Zoltán képviselőtársammal abban a tekintetben, hogy a kóbor kutya és a kóbor cica társállataink, ha elkóborolnak, amögött mindig ott van egy felelőtlen ember. Mondhatnám úgy is, hogy ott van egy bűnös ember, hiszen az állatkínzás Btk.-beli szabályai alapján akár büntetőjogilag is felelősségre vonható, de ettől a probléma még probléma.

Most nézzük azt, hogy valóban ellenőrizhető-e. Én magam is kétlem a törvényjavaslat 5. §-ában leírt módon való kilövés precíz ellenőrizhetőségét, ugyanakkor mégis azt kell mondanom, ezt oly módon teszi - ezt kifejezetten dicsérőleg szeretném mondani -, hogy egyidejűleg az ezzel való visszaélést ismét visszateszi az állatkínzás büntetőjogi kategóriájába, hiszen a tiltott vadászati módok között szabályozza, kívánja rendezni. Tehát ha egy vadász visszaél ezzel a lehetőséggel, a nehezen ellenőrizhető... - de azért a visszaélésszerű csak tetten érhető lesz, és ismét a Btk. által fenyegetett állatkínzás szigorú szabályai szerint büntethető meg.

Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy fontoljuk meg azokat a javaslatokat, amelyeket a különböző állatvédő szervezetek a társállataink nagy számú kóbor egyedének megjelenése ellen javasolnak. Valóban nagyon fontos lenne a társállatokkal kapcsolatos állattenyésztési kérdések jóval szigorúbb szabályozása, és igenis fontos lenne azoknak a sterilizációs programoknak a beindítása, amelyek mellett nagyon-nagyon sokszor érveltek. A valós megoldás ez, hiszen egy biztos: jelen pillanatban soha nem volt kisragadozói terhelést jelentenek ezek a hajdan volt társállatok ezekben az életközösségekben, és ez ellen nemcsak a vadgazdálkodás, hanem egyáltalán az élőhelyvédelmi megfontolások miatt is védekezni kell, de a vadászati megoldás, a vadászati eszköz a legutolsó, a megelőzés, mint minden más helyen, itt is sokkal fontosabb lenne. Tehát azt gondolom, hogy ezzel a szabállyal az állatvédők nem vesztettek, bár kétségtelen, sokkal szimpatikusabb és elegánsabb lett volna, ha az állatvédő szervezetekkel is egyeztetik ezeket a megoldásokat.

Vesztettek-e a gazdák, az erdészek, a természetvédők a vadászokkal szemben? - teszik fel nekem is azokat a kérdéseket, amelyekkel összefüggésben akár Kis képviselő úr, akár Borkó képviselő úr is megfogalmazták a gondolataikat. A legtöbb megfogalmazott gondolatukkal egyetértek. Meggyőződésem szerint akkor veszthetnek, ha az Országgyûlés elfogadja, miszerint a fenntartható vadlétszámra vonatkozó korábbi szabályok kerüljenek ki. Azt gondolom, ezek helye ott van bent, ahol most vannak. Nem egyedül üdvözítő eszközök, de mindenképpen fontos szempontot közvetítenek. Nevesen: közvetítik azt a szempontot, hogy a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvénynek összhangban kell lennie a természet védelmére vonatkozó és elsősorban a biológiai, élőhelyi értelemben vett fenntarthatóság követelményével. Erre egyébként utal is az indokolás a különböző európai uniós jogharmonizációs rendeletekre, irányelvekre való utalás kapcsán.

Persze önmagában az, hogy bennmaradnak ezek a rendelkezések, amelyeket - még egyszer mondom - fontosnak tartanék, ilyen irányú módosító indítványokat én személyesen is benyújtottam, ez azonban kevés. Fontos, hogy azoknak az érdekeknek a jobb harmonizációja, amelyek a vadászati jog mentén összecsapnak - a gazdálkodói, a földtulajdonosi, a vadászati érdekek -, megvalósulhasson. Én magam is azt hiszem, hogy ebben az élet sokkal normálisabb, mint néhány kitüntetetten megjelenített ügy, valahogy úgy, ahogyan Kis Zoltán is elmondta, ahol megvan a vadászatra jogosult és a földtulajdonosok közötti összhang, szerintem jelen pillanatban ez a nagyobbik hányad, de ezekről kevesebb hírt kapunk; ahol viszont baj van, attól zajos nemcsak a határ, hanem időnként a média is.

Én tehát azt gondolom, rajtunk, országgyűlési képviselőkön múlik, hogy ebben a kérdésben, hogy vesztettek-e a gazdák, az erdészek és a természetvédők a vadászokkal szemben, mi találjuk meg a helyes megoldást. Itt a változatlanság híve lennék. Jó az a szabály, ahogyan annak idején 1996-ban beleírtuk ebbe a törvénybe.

(20.50)

Igenis, a különböző rendű-rangú vadászati, vadgazdálkodási tervekben a fenntarthatóság a vadlétszám vonatkozásában maradjon benn.

Az utolsó kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, hogy valóban szigorít-e ez a mostani javaslat. Azt gondolom, hogy valóban szigorít. Ennek néhány elemét már én magam is elmondtam. De van egy nagyon fontos ügy, ami, azt hiszem, túlmutat a vadászati törvényen, néhányan éppen a kóborkutya-kilövések kapcsán említették meg a mezőőr dolgát - orvvadászat, orvhalászat, mezei lopás egész kérdése. Valóban, azt gondolom, nem a becsukás, nem az egyre szigorodó pénzbírság, már úgy értve szigorodó, hogy egyre nagyobb mértékben kiszabható pénzbírság a valós szigorítás, hanem olyan egyéb, ha úgy tetszik, mellékbüntetés jellegű eszközök alkalmazása, mint a használt eszköz elkobzása, elkobozhatósága vagy kötelezően vett elkobzása.

Azt gondolom, hogy ebbe az irányba is kellene majdan lépéseket tenni. Én személyesen ilyen előkészületekben vagyok, bár hozzáteszem, hogy pusztán a mostani általános vita kereteit csak ürügyként használtam ahhoz, hogy ezt a Ház előtt is elmondhassam. Mert azt gondolom egyébként, és itt a téma teljességgel összefügg, hogy az orvvadászat elleni küzdelemben is a valódi szigorítást az jelentené, ha akár a fegyverét, akár a használt gépjárművét a vadorzónak úgy, ahogy van, elvehetnék, mint ahogy erre egyébként számtalan európai uniós országban lehetőség is van.

Tisztelt Ház! Az időm kimerült. Én a módosító indítványokkal támogatom a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)