Felszólalás adatai
263. ülésnap (2005.11.08.), 441. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Németh Imre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:29 |
Felszólalások: Előző 441 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Font Sándortól már megszoktuk azt, hogy amit 98 és 2002 között nem tudott megcsinálni, azt a következő kormányon kéri számon, de néhány dolgot azért szeretnék helyretenni.
Ami a környezetvédelmi programokat illeti, képviselő úr itt joggal kifogásolta, hogy volt egy hézagidő, amelynek jó lenne az okát felderíteni, hogy miért volt. Az önök kormányzása idején készült egy nemzeti agrár-környezetvédelmi program, amelyben két ciklusban, két ütemben meghirdetésre került a pályázat, ötéves futamidőkkel, és nyilvánvaló, ennek az öt évnek a finanszírozási igényével. Az első probléma abból fakadt, hogy az Európai Unió ezt a nemzeti agrár-környezetvédelmi programot képtelenségnek nevezte, átültethetetlen volt az európai uniós rendszerbe. Ez késleltette a nemzeti vidékfejlesztési terv elfogadását, mert engem személy szerint felhívtak az európai uniós szakértők, és azt mondták, hogy ők most figyelmeztetnek, hogy a felét nem tudjuk betartani azoknak a szabályoknak, amit a szakmai sovinizmus okán egyes szakértők beletettek ebbe a programba. Ezért kellett újraírni, újra megbeszélni, és ezek a szakértői viták mentek.
De ami a megvalósítás tényét illeti, nyilvánvaló, hogy egy országban, egy európai uniós tagországban két rendszer nem tartható fönt. Tehát a korábbi, az Unió által képtelenségnek minősített programot nem lehetett átültetni az európai uniós nemzeti vidékfejlesztési tervbe, ezért a gazdákat meg kellett kérni arra, hogy aki folytatni akarja ezt a tervet, az függessze fel a korábbit, és pályázzon az új európai uniós szabályok szerint, és az ő számukra elsőbbséget biztosítottunk annak érdekében, hogy elnyerjék ezt a programot.
Egyetlen megjegyzés még: még mindig, a mostani rendszer szerint is nagyon komoly aggodalmaim vannak a tekintetben, hogy aki fölvállalta ezt a rendszert, az be is tudja tartani a szabályokat, és itt nagyon komoly veszteség érheti a magyar agráriumot, ennek a támogatásnak, illetve egy jelentős részének az elvesztése miatt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nagyon komolyan kell venni ezt az elszámolást, mert ebből nagyon komoly problémák lehetnek.
Köszönöm.
Felszólalások: Előző 441 Következő Ülésnap adatai