Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg annyira megleptem kormánypárti képviselőtársaimat azzal, hogy milyen nyíltan és őszintén beszélek a kérdésről, hogy ezzel zavart idéztem elő. Ezt őszintén sajnálom.

(17.10)

Örülök, hogy Molnár Oszkár felolvasta azt a cikket, szóról szóra, mondatról mondatra megerősít abban, amit mondtam, állítottam. Ebben a Házban tényleg egy nagyon izgalmas, nagyon sokszereplős, hosszú vita zajlott '97-ben a reklámtörvény születésekor. Ha bárkinek kétségei vannak, ajánlom a parlamenti jegyzőkönyvet olvasmányul. Én ma délelőtt átnéztem, két-három óra alatt gyönyörűen át lehet lapozni, hogy ki, milyen álláspontot, hogyan foglalt el. Akkor - már idéztem - február 10-én került benyújtásra a törvény, március 4-én tárgyaltuk először általános vitán, és után másfél hónapon keresztül heti ülésezésben vitatkoztunk róla. Ez idő alatt született több mint 150 módosító indítvány. Azoknak a módosító indítványoknak mindegyikét, amiket én jegyeztem - egyébként Csehák Judittal közösen nyújtottuk be -, az egészségre ártalmas szerek reklámjának szigorítása érdekében nyújtottuk be, és ezeknek a többsége sajnos elbukott.

Azt idéztem fel az előbb az önök számára, hogy három évvel ezelőtt ebben a parlamentben erősebbnek bizonyult a dohánylobbi, és egy olyan gyenge reklámtörvény született, amelyre mi csak nemet tudtunk mondani.

Bauer Tamás már idézte, nem volt egységes ebben a kérdésben a Szabad Demokraták Szövetsége sem, mint ahogy az MSZP sem, és mint ahogy a legtöbb frakció, még azt is megkockáztatom, talán a Fidesz sem, hiszen Kósa Lajos a végén valóban felállt és nyilatkozott, hogy ők nem, de felállt a Kisgazdapárt egy képviselője és mondta, hogy igazából nem, de nem mondta ezt mindenki nevében. Tehát a pártok megosztottak voltak, és nem a klasszikus szereposztás szerint, ellenzéki-kormánypárti oldalon, hanem az érdekek mentén, azokon belül.

Tényleg nagyon röviden szeretném még egyszer a fő kérdést exponálni, teszem ezt annak érdekében, hogy a maradék félreértés is eloszlatható legyen. Mert azt gondolom, a félreértések egy része abból táplálkozhat, mintha mi általában a gazdasági reklámot utasítanánk el és kifogásolnánk, pedig a mi figyelmünk akkor is és most igazából ennek csak egy szeletére, az egészségre ártalmas szerep reklámjára koncentrálódott; azt a kérdést tettük fel magunknak, akarjuk-e, hogy az egészségre ártalmas szerek fogyasztásának ösztönzését korlátozza a törvény. Erre a kérdésre válaszoltunk határozott igennel, és nyújtottuk be azokat a módosító indítványokat nagy számban - én magam Csehák Judittal több mint húszat jegyeztem -, ami arra irányult, hogy tűnjön el a dohányreklám a közterületekről, nem akarunk gigantposzteren dohányreklámot látni és a többi, egy csomó részletkérdésre tettünk javaslatot. Megszólalt ebben a vitában akkor Kis Gyula is, MDF-es képviselőtársam, aki - talán emlékeznek rá - erős dohányos volt, és mondta, hogy leszokni szörnyen nehéz, segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy a rászokást megelőzzük.

Van itt egy kardinális, egy nagyon messzire vezető régi vita, hogy mi is a dohányreklám célja. Az előbb is hallottuk Molnár Oszkártól, hogy tőle ott lehetnek a képek, őt igazán az nem befolyásolja. Általában a dohánygyárak is elmondják, szó nincs itt arról, hogy a fogyasztás növelését akarnák, ők csak választékot kínálnak. Azt gondolom, hogy ez az érvelés hamis, hazug érvelés. Arról van szó, hogy a dohányreklám tiltásával nemcsak a cigarettafogyasztást lehetne csökkenteni, nemcsak a dohányosok számát lehetne indirekt módon csökkenteni, hanem hogy a legfontosabbat említsem, az utánpótlás szaporodását, terjedését lehetne fékezni, akadályozni, tehát a fiatalok, a fiatal felnőttek, a gyerekek rászokási hajlandóságát lehetne korlátozni azzal, ha nem ütköznének bele lépten-nyomon a dohányreklámokba.

Azt gondolom, hogy kutya kötelességünk lenne ennyit megtenni annak érdekében, hogy változzanak a viszonyaink, mert az erős dohányzás drámai életminőség-romlást jelent az ember életében, halálhoz vezető életminőség-romlást; hogy ne hozzam megint elő azokat az számokat, amiket az előző vitában ismertettem, hogy a dohányrák, a szájüregrák, a nyálkahártyával kapcsolatos rák milyen nagy számban növekedik az országban, és hogy milliárdokban mérhető az a kár, ami keletkezik. Következésképp feltettük a kérdést: akarjuk az ösztönzést korlátozni? És azt mondtuk, hogy akarjuk, és elégedetlenek voltunk azzal, hogy olyan törvény született, amely - nagyon jól interpretálta akkor a sajtó - egy lágy, puha, megengedő, elkenő, látszatkorlátozásokat tartalmazó, farizeus törvény, amit az akkori ellenzéki Fidesz is kritikával illetett. Most feltehetném a kérdést, hogy miért nincs bátorsága egy karakánabb, egy bátrabb, egy keményebb törvényi szabályozásra javaslatot tenni. Hallhattuk a választ Bauer Tamástól: az a lényeg, hogy nincs bátorsága, valószínűleg azért, mert nagyon sokféle érdek akadályozza abban, hogy ezt a lépést megtegye.

Én az előbb az időm nagy részét ezzel az egy kérdéssel töltöttem, és most is beleesek ebbe a hibába, pedig nagyon röviden arról is szerettem volna szólni, ami benne van a törvénymódosításban, a megtévesztő reklám szövegezéséről, illetve az összehasonlító reklámról. Valóban mind a kettő ebben a részletezésben új elem a törvényben, nem biztos, hogy jól megoldott elem. Takács képviselőtársam már rámutatott arra a redundanciára, arra az önismétlésre, ahogy a megtévesztő reklám fogalmát megpróbálja a törvény definiálni. Ez valóban egy tautológia.

Igazából több szót a 3. § érdemel, ahol a szexualitás, illetve a pornográfia és ezzel kapcsolatos tilalom kerül említésre. Tisztelt Képviselőtársaim! Utánanéztem annak, hogy a pornográfiának milyen definíciói vannak, hiszen jó néhány törvényben, kormányrendeletben előkerül ez a fogalom, és meg kell mondanom, hogy nincsen pontos definíció, nincsen összhang a különböző joghelyek között, hasonlóság van, de teljes megfelelés nincs. Ami például ide került a 3. § (2) bekezdésébe, az így hangzik: "Pornográfnak minősül minden olyan reklám, amely szexuális ingerkeltésre alkalmas." Erről azt gondolom, hogy talán nem minden, valami, ami szexuális ingerkeltésre alkalmas, talán nem feltétlenül pornográf. Nekem filmek jutnak eszembe, például eszembe jut, hogy megint klasszikusokat idézzek, a Rómeó és Júlia, mondjuk, a két tizenéves, fiatal főhős szerelmes tekintete egy filmplakáton, ahol a szempárok csillogásából félreérthetetlen a helyzet, hogy az egy szexuális inger keltése, ami közöttük vibrál, és szó nincs pornográfiáról. Nem tudom, elégséges-e ez a példa, hogy meggyőző legyen ahhoz, hogy ez mennyire rossz definíció így.

Megtaláltam a fogalom eredetijét, speciel az üzletek működéséről szóló kormányrendeletben, és ott kicsit más, ugyanis ott úgy hangzik, hogy minden olyan mű, amelynek fő célja a szexuális ingerkeltés.

(17.20)

Érzékelhető a különbség? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mondjuk, az öncélú szexuális ingerkeltés.

Rettentően sajnálom, hogy megint rövidnek bizonyul az idő, szóval, hogy erőltetjük, hogy ilyen időkorlátokban beszélgessünk még ilyen témákról is. Mindent egybe véve azt akarom mondani, hogy én a magam részéről fenntartom azt az álláspontomat - és nemcsak a hiányzó tételek okán, hanem a rosszul megoldott tételek okán is -, hogy nem támogatható ez a javaslat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)