Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Braun Mártonnak, a költségvetési bizottság előadójának.

DR. BRAUN MÁRTON, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság a 2001. február 7-i ülésén összevontan tárgyalta a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről szóló H/3612. számú országgyűlési határozati javaslatot, valamint a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről szóló J/3608. számú jelentést.

A vitában felszólalt dr. Surányi György, az MNB elnöke is, aki kifejtette, hogy másfél éves munka után sikerült a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottságának egy, a tagok által egyhangúlag elfogadott és a gazdasági bizottság által is egyhangúlag támogatott határozati javaslatot hoznia. Az elnök úr kijelentette, hogy a jelentést az MNB részéről elfogadhatónak tartja, és hasonló véleményt fogalmazott meg a határozati javaslattal kapcsolatban is, azzal, hogy a javaslat indoklásához külön észrevételt fűzött, miszerint a felhalmozott veszteségekért a CW AG Bank menedzsmentje a felelős, akik ellen a bank későbbiekben kinevezett vezetése büntetőfeljelentést tett. A büntetőjogi felelősségre vonás folyamatban van. Az elnök úr meggyőződése, hogy mind az MNB vezetése, mind a bécsi bank később kinevezett vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy a veszteségek a lehető legalacsonyabb szinten alakuljanak. Surányi elnök úr tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az MNB múlt év novemberében visszaadta a banklicencet Bécsben, és ezzel megszűnt a bank kereskedelmi banki jellegű tevékenysége.

Csúcs alelnök úr kifejtette, fontosnak tartja azt, hogy az ügy minél előbb záruljon le, ugyanis attól tart, hogy a CW AG-t érintő ügy lebegtetése egyben a Magyar Nemzeti Bank minősítését, akár elmarasztaló minősítését jelentheti, ami az ország megítélését is kedvezőtlen színben tüntetheti fel. Az alelnök úr ügyrendi javaslatát, miszerint a bizottság forduljon a házbizottsághoz, hogy a következő, azaz a jelen parlamenti héten tárgyalja a Ház a javaslatot és a jelentést, a bizottság egyhangúlag elfogadta.

Mádi László elnök úr rámutatott arra, hogy nehéz érzelemmentesen reagálni olyan eseményekre, amelyek ekkora kárt okoznak a magyar államnak és közvetve az adófizető polgároknak. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen meg kell különböztetnünk azt az időszakot, amely alatt a veszteségek felhalmozódtak, attól az időszaktól, amelyben megpróbálták a veszteséget menedzselni. Felhívta a figyelmet arra, hogy talán célszerűbb lett volna minél előbb beszüntetni a kereskedelmi banki tevékenységet a további veszteségek elkerülése végett. Végezetül rámutatott arra, hogy célszerű a felelősséget és a következtetéseket pontosan megfogalmazni, de nem célszerű az olyan hangulatkeltés, amely alkalmas arra, hogy Magyarország nemzetközi hírnevét és a bank tevékenységét, megítélését a külföld szempontjából kedvezőtlenül befolyásolja.

A továbbiakban ellenzéki képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy álláspontjuk szerint a határozati javaslat pontjai és az indoklásban írtak között ellentmondás van, ezért általános vitára alkalmatlannak ítélik; kormánypárti oldalról a felelősség kérdését és a kár nagyságát feszegették többen. A vita során az az általános vélemény alakult ki a bizottságban, hogy célszerű az ügyet minél előbb lezárni.

A szavazás során a bizottság a H/3612. számú országgyűlési határozati javaslatot 14 igen, 11 nem és 1 tartózkodás mellett, míg a J/3608. számú jelentést 25 igen szavazattal, ellenvélemény nélkül, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi véleményt Bauer Tamás képviselő úr ismerteti. Tessék!

BAUER TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mint ezt a többségi vélemény előadója is említette, az Országgyűlés költségvetési bizottságában kisebbségi álláspont is volt: a kisebbségi álláspontot képviselő szabad demokrata és szocialista képviselők a jelentést többségükben elfogadták, azonban az országgyűlési határozati javaslatot nem tudták elfogadni.

Az ellenzéki képviselők is elismerték a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottságának lelkiismeretes munkáját, azt, hogy az albizottság igyekezett tárgyszerű, elfogulatlan munkát végezni. Ugyanakkor meg kellett állapítaniuk, hogy az országgyűlési határozati javaslat indoklása megalapozatlan állításokat tartalmaz; a kisebbségi vélemény képviselői szerint megalapozatlanok, hamisak a jegybankelnökök úgynevezett közvetlen felelősségére vonatkozó állítások; megalapozatlanok azok az állítások, miszerint a Magyar Nemzeti Bank elnökei nem tettek meg mindent a veszteség kialakulásának megakadályozásáért; megalapozatlan az az állítás, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Bank nem tette meg a szükséges lépéseket; megalapozatlan az a feltételezés, hogy az 1995-ben felmerült problémát követően egy határozottabb tulajdonosi magatartással a veszteség végső mértéke talán csökkenthető lett volna. Ezek az állítások megalapozatlanok, és az indoklásban foglalt ilyen állítások mellett a kisebbségi álláspont képviselőinek el kellett utasítaniuk ennek a határozati javaslatnak az általános vitára való alkalmasságát.

A vitában a kisebbségi álláspont képviselői megállapították, hogy a CW Bankban kialakult veszteség a CW Banknak, a Magyar Nemzeti Bank e leánybankjának a rendszerváltást jóval megelőzően kialakult sajátos szerepével, valamint a CW Bank menedzsmentjének felelőtlen hitelkihelyezéseivel, felelőtlen gazdálkodásával függött össze, ebből fakadt. Megállapították továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetése kezdettől fogva a Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységének megszüntetésére törekedett, a többi, normálisan működő kereskedelmi bankjainak tevékenységét rövid időn belül megszüntette, a CW Bank esetében pedig a Magyar Nemzeti Bank vezetése a megszüntetésnek egy olyan módját igyekezett megtalálni, amely a Magyar Nemzeti Bankot és magát a magyar államot a legkisebb mértékben károsítja. El kell ismernie az Országgyűlésnek megítélésünk szerint, hogy ez a tevékenység eredményes volt; még eredményesebb lehetett volna, ha a kérdést nem veszi körül egy politikai kampány, amely sajnálatosan megnehezítette éveken keresztül a bankvezetésnek ezt a tevékenységét.

Annak érdekében, hogy a kérdés mielőbb lezárható legyen, a bizottság ellenzéki képviselői úgy foglaltak állást, hogy noha nem értenek egyet a határozati javaslattal, a gyors lezárást azzal is segíteni kívánják, hogy nem nyújtanak be módosító javaslatot a határozati javaslathoz sem.

Szeretném végül megemlíteni, az a körülmény is nehezíti azt, hogy a kisebbségi álláspont képviselői az országgyűlési határozatot megszavazhassák, hogy ezáltal olyan látszat keletkezhetne, mintha a jelenlegi Országgyűlésben a hatályos szabályoknak megfelelően folyna problematikus banki ügyek parlamenti vizsgálata, miközben más problematikus banki ügyekben a jelenlegi országgyűlési többség megakadályozza hasonló jellegű vizsgálatok lefolytatását, ellenzék által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságokat nem enged létrehozni. Ennyit kívántam bizottsági kisebbségi előadóként elmondani.

És végül az Országgyűlés jelen lévő képviselőit és vendégeit arról kell tájékoztatnom, hogy nem modortalanság akadályozott meg kisebbségi véleményem előadásakor abban, hogy az ülésvezető elnököt megszólítsam, hanem az a bizonytalan helyzet, amely jelenleg az Országgyűlésben uralkodik, amikor az Országgyűlés ülését egy olyan képviselő vezeti, aki lemondott parlamenti alelnöki funkciójáról (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyelld magad!), és helyzete mindmáig rendezetlen. (Közbeszólás a MIÉP soraiban: Ez nem tartozik a témához!)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(9.30)

ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Csak a legutolsó megjegyzésére: most körülbelül tizenhetedik alkalommal történt meg, azt hiszem, hogy ideje egy mondattal tájékoztatni önt. Az egyik napilapban - nem a reklám helye - két alkotmányjogász, név szerint Takács Albert és Szikinger alkotmányjogász úr is egyértelműen jogosnak tartja a vezetést, tehát az Országgyűlés alelnökének tekint. (Taps az FKGP soraiban.) Különben javaslom figyelmébe, hogy az ön frakciójában ülő Wekler Ferenc alelnök urat is kérdezze meg ezzel kapcsolatosan. Azért mondom, mert magammal kapcsolatban nem szeretném, hogy ez tovább folytatódjon, az időt ezzel ne vesztegessük el a parlamentben, úgyhogy térjünk a munkára.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben.

Először megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, Fidesz. Tessék, képviselő úr!

ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinte napra pontosan, valamivel kevesebb, mint tíz esztendővel ezelőtt került elfogadásra itt, a Házban a Magyar Köztársaság első szabadon választott Országgyűlése által az a jegybanktörvény, amely hosszú idő után valóban garantálta a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Létrehozott, legalábbis jogi biztosítékait tekintve megteremtett egy olyan jegybankot, egy olyan független Magyar Nemzeti Bankot, amely hozzáláthatott ahhoz a munkához, amit egy modern jegybanki működés megteremtése, illetve egyáltalán működtetése, üzemeltetése jelent.

Szándékosan használom azt a kifejezést, hogy 1991-ben a Magyar Nemzeti Bank akkori munkatársainak valóban meg kellett teremteniük a jegybankot. Meg kellett teremteniük, mert a Magyar Nemzeti Bank akkori eszköztára semmilyen szempontból nem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban egy jegybank eszköztárához, egy modern jegybank eszköztárához sorolni szokás. Az, hogy ez az eszköztár ma már teljesnek tekinthető, az nem kis mértékben a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak szakértelmét és alapos munkáját dicséri.

Úgy gondolom, függetlenül attól, hogy most éppen ennek a tíz esztendőnek egy kritikus történetét, egy kritikus szakaszát, illetve az azzal összefüggő jelentést tárgyalja az Országgyűlés, ezt a munkát és azt a felhalmozódott tudást és szakértelmet, amely akkor is megvolt, és azóta csak gyarapodott a Magyar Nemzeti Bank keretein belül, azt mindenképpen el kell ismerni, és erről csak dicsérettel lehet szólni.

Azonban ugyanebben a tíz esztendőben az is feladata kellett hogy legyen a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak, hogy felszámolják mindazt, ami az 1991-es Magyar Nemzeti Banknak része volt, de valójában nem tartozik egy modern, európai vagy amerikai értelemben vett jegybankhoz. Ide sorolható az a tevékenység is, amit a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységeként szoktunk összefoglaló névvel illetni, és amely egy nagyon sokágú, szerteágazó, nehezen áttekinthető és az 1990 előtti speciális viszonyokkal indokolható tevékenységi kör volt, a maga számtalan rejtett csapdájával egyetemben.

Azt hiszem, hogy akkor, amikor a mostani jelentésről beszélünk az Országgyűlésben, akkor ezt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy nagy valószínűséggel állítható: 1991-ben nagyon kevesen voltak - még a Magyar Nemzeti Bank keretein belül is -, akik tisztán és világosan láthatták, hogy egészen pontosan milyen csapdák, mekkora potenciális veszteségek rejtőznek e mögé a kereskedelmi banki tevékenység mögé bújtatva.

Az 1991-es jegybanktörvény tehát arról is rendelkezett, hogy ezt a kereskedelmi banki tevékenységet fel kell számolni. Tíz esztendő telt el, és lényegében a mostani évvel, illetve az előző év végével állítható biztosan, hogy a Magyar Nemzeti Banknak kereskedelmi banki tevékenységét sikerült felszámolnia.

Első ránézésre ez az idő meglehetősen hosszú időnek tűnik, és valóban ez az állítás talán jogos is. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez a tíz esztendő - ahogy már említettem - más dologra is kellett a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak, és talán kevesebb energiát tudtak fordítani arra, hogy valóban arra koncentráljanak, hogy ezt a kereskedelmi banki tevékenységet ne csak felszámolják, hanem azon belül az összes lehetséges veszteséget tényleg a lehető leginkább minimalizálják, a lehető legkisebbre szorítsák le.

Úgy gondolom, hogy a CW AG ennek a kereskedelmi banki tevékenységnek egy olyan kiemelt pontja, amely talán egyfajta gyűjtőpontnak is tekinthető. Le kell szögeznem - és ezt sajnálatosnak tartom -, hogy arról, hogy egészen pontosan milyen formában, milyen veszteségekkel, milyen indokok alapján, milyen ütemezésben sikerült felszámolni a Magyar Nemzeti Bank egyéb kereskedelmi banki tevékenységeit, lényegében egy áttekintő jelentést az Országgyűlés vagy annak bizottságai az elmúlt tíz esztendőben nem tárgyaltak meg. Nem ártana, hogyha ezt a hiányt sikerülne pótolni, és erről egy átfogó jelentés elkészülne az Országgyűlés számára a Magyar Nemzeti Bank részéről, és mód lenne arra, hogy az Országgyűlés megfelelő, gazdasági szakértelemmel rendelkező bizottságai ezt a jelentést át tudják tekinteni, az ezzel kapcsolatos információkat, a közvélemény elé tárható információkat valóban a közvélemény elé is tudják tárni.

Miért van erre szükség? Azért van erre szükség, mert ugyan a Magyar Nemzeti Bank valóban egy speciális státusú részvénytársaság, állami tulajdonú részvénytársaság, amelynek minden egyéb állami tulajdonban lévő gazdasági egységhez képest egy speciális, független jogállása van, azonban végső soron ugyanúgy, ahogy a magyar állam tulajdonában lévő más gazdasági részvénytársaságok vagy éppen költségvetési intézmények, végső soron a Magyar Nemzeti Bank is az adófizetők pénzével gazdálkodik. Akkor tehát, amikor valamilyen oknál fogva az adófizetők pénzének csökkenéséről lehet beszélni, mert valamilyen tevékenység folytán veszteség éri a Magyar Nemzeti Bankot, úgy gondolom, hogy a mindenkori jelentésekben ennek kiemelt figyelmet kell szentelni. Akkor, amikor két esztendővel ezelőtt, 1999 - ha jól emlékszem - február 19-én itt, az Országgyűlésben a Magyar Nemzeti Bank '97. évi tevékenységéről szóló beszámolót tárgyaltuk, nem kis mértékben ez képezte a vita tárgyát.

Úgy gondolom, hogy pont ez a 13 hónap, a valóban komoly sajtóérdeklődéssel kísért vizsgálat bizonyította be azt, hogy végső soron ezt a munkát nem lehet megspórolni, mindazt, ami elmaradt, mert ez megtörténhetett volna 1999 előtt is, hiszen 1995-től kezdve a veszteségek nyilvánvalóak. Az akkori Országgyűlés is megtehette volna azokat a lépéseket, amelyeket csak az 1998 után ebbe a Házba költözött Országgyűlés tett meg, illetve annak polgári többsége tett meg; akkor megspórolhattuk volna az elmúlt esztendőket és az azzal együtt járt bizonytalanságot.

Nyilvánvaló, hogy azt, ami ebben a 13 hónapban történt, valóban nem lehetett megspórolni. Arról, hogy 80 milliárd forintos veszteség keletkezett a Magyar Nemzeti Bank egyik leánybankjában, erről a közvéleménynek tudnia kell. Hogy ez miért keletkezett, arról a közvéleménynek szintén tudnia kell. Hogy ezzel kapcsolatban terhel-e valakit bármilyen formában tekinthető felelősség, akár büntetőjogi, akár munkajogi természetű felelősség, erről a közvéleménynek szintén értesülnie kell, és azt is tudnia kell, hogy nemcsak a felelősség került megállapításra, hanem a felelősséggel együtt járó felelősségrevonás érdekében szükséges lépéseket is sikerült megtenni.

Úgy gondolom, hogy ebből a szempontból tényleg egy nagyon alapos, nagyon jó és egyszerűen pótolhatatlan munkát végzett el az az albizottság, amelyik a gazdasági bizottság keretein belül, időt, energiát nem kímélve elkészítette számunkra ezt a jelentést, és feltárta azokat a momentumokat, azokat a tényezőket, amelyek végső soron ehhez a 80 milliárd forintos veszteséghez vezettek.

Arra kérem a tisztelt Országgyűlést és az Országgyűlés minden egyes frakcióját, hogy amikor erről a jelentésről vitatkozunk, akkor valóban ne felejtsük el azt, hogy mindettől függetlenül egy példás, alapos és valóban nagy szakértelmet jelentő munka áll ebben a tíz esztendőben a Magyar Nemzeti Bank mögött.

(9.40)

Ne felejtsük el azt sem, hogy végső soron ennek a történetnek, amit a CW AG jelent, az elmúlt két esztendőben sikerült a végére érni. Ne felejtsük el, hogy ehhez nem csupán a parlament munkájára, nem csupán a kormány, azon belül is a Magyar Nemzeti Bankkal szoros kapcsolatokat ápoló Pénzügyminisztérium munkájára, hanem a Magyar Nemzeti Bank munkájára, szándékára is szükség volt. Köszönöm nekik is azt, amit itt elvégeztek, és bízom benne, hogy miután ezt a jelentést megvitattuk, és a jelentést remélhetőleg változtatás nélkül az Országgyűlés elfogadja, a jelentésből is egyértelműen kiolvasható személyi felelősség megállapításán túl a felelősségre vonás érdekében szükséges lépések is meg fognak történni.

Köszönöm szépen a szót. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi Zakó László képviselő úr.

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt üléslevezető Képviselőtársam! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Azt gondolom, mindannyian emlékszünk, hogy politikai felhangok kísérték az indulásnál a CW AG Bank vizsgálatát. Mindenképpen jónak tartjuk azt a szabad demokraták nevében, hogy a vizsgálat végül is tárgyszerű, szakszerű és mindenki számára követhető módon zajlott, és az a jelentés, ami elkészült, az ezt a szakmaiságot tükrözi, még akkor is, ha természetesen a jelentés mindenképpen egy kompromisszum eredménye, hiszen valamennyien különböző oldalon ülve úgy érezzük, hogy a jelentésben vannak olyan megállapítások, amelyekkel nem teljeskörűen vagy nem ebben a formában értünk egyet.

Mindenekelőtt szeretnénk elmondani, hogy ez a vizsgálat most úgy tűnik az ország nyilvánossága előtt, mintha egy különleges és egyedi ügy lett volna, és ezt többen így szeretnék bemutatni, miközben szeretnénk hangsúlyozni, hogy hasonló jellegű vizsgálat az elmúlt nyolc-tíz év alatt lezajlott bankkonszolidáció kapcsán nem történt meg. Márpedig ennek a vizsgálatnak a tanulsága azt mondja mindannyiunk számára, hogy vannak a CW AG Bankhoz és a jegybankhoz kapcsolódó speciális jegyei ennek a történetnek, és vannak olyan általános jegyei, amelyek a rendszerváltás és az azt követő pénzügyi, banki szférára jellemző tüneteknek a következménye.

Csak azért, hogy mégis össze lehessen vetni, ha nagyon leegyszerűsítem, akkor azt mondhatjuk - még egyszer mondom, nagyon leegyszerűsítve, és nem kívánok itt most a számokban vitát nyitni -, hogy ha a CW AG Banknál keletkezett veszteséget összességében mintegy 80 milliárd forint körül határozzuk meg tavalyi áron - most nem akarok belemenni a részletekbe -, a biztos veszteség szintjén, akkor ha a tavalyi áron áttekintjük nagyon hozzávetőlegesen az eddigi banki konszolidációra szükséges pénzügyi forrásokat, akkor azok több mint tízszeresek. Tehát mindannyian tudjuk, hogy közel 1000 milliárd forintnyi bankkonszolidáció zajlott le ebben az országban, és most ennek, mondjuk, 8 százalékáról beszélünk ebben a pillanatban mai áron.

A másik, ami nagyon fontos, hogy a jelentés azért tisztába teszi és tisztába tette a politikai felhangok és a valóság közötti különbséget, és tárgyszerűvé tesz néhány dolgot. Szeretnék rögtön egy nagyon tárgyszerű dologra kitérni. Fontos törvény volt a Nemzeti Bankról szóló '91-es törvény, de mint azt a vizsgálati jelentés első oldala tartalmazza, az 1991-ben elfogadott szövege ennek a '91. évi LX. törvénynek semmilyen rendelkezést nem tartalmazott a külföldön működő, MNB-tulajdonban levő kereskedelmi bankokról.

Tehát szemben az előttem elhangzó vezérszónoklattal: nem, tisztelt képviselőtársaim, '91-ben még nem gondolta az akkori törvényhozó, hogy teljeskörűen és a külföldön működő kereskedelmi banki tevékenységre vonatkozóan is bármilyen szabályozást kell adni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy az akkori szabályozás elégtelen volt, csak azt akarom hangsúlyozni, azt akarjuk ezzel hangsúlyozni, hogy egy átalakulási folyamatban kívántuk az egyre korszerűbb és jobban működő Nemzeti Bankot, jegybankot létrehozni, és ennek során bizony például a szabályozásban '91-ben elmaradt ennek a kötelezettségnek a definiálása.

A második kormányzati időszakban, tehát az előző kormányzati időszakban született meg a törvény módosítása, három részletben, de végül is '96-ban '97. január 1-jei hatállyal, majd pontosítva '98. január 1-jei hatályba léptetéssel, amely rendelkezik arról, hogy el kell idegeníteni valamennyi ilyen típusú tulajdont vagy részesedést. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy mintegy utasítás jelleggel ez '98. január 1-jétől kötelező, attól kezdve kell alkalmazni; szintén a jelentésből olvasom.

A második fontos észrevétele a jelentésnek, amely megállapítja keletkezésük szerint a cégnél keletkezett károkat, és azt a megállapítást teszi - ahogy ez helyesen el is hangzott -, hogy a '87-től '96-ig, '95-ig terjedő időszakban keletkeztek a veszteség 86 százalékát megalapozó szerződések és kötelezettségek; tehát '95 előtt keletkeztek, és az azt követő időszakban keletkezett mintegy 15 százalék. Ezt megint csak azért fontos elmondani, hiszen nyilvánvaló, hogy a keletkezésük időpontjában nagyobb a felelősség, és nem pedig abban az időszakban, amikor ez a követelés megjelenik veszteség formájában, és ezzel terheli mind a jegybankot, mind később a költségvetést.

A következő, amit nagyon fontosnak tartunk elmondani, hogy bizony a működéssel kapcsolatban valóban a bizottság feltárt számunkra szinte nehezen értelmezhető vagy nehezen hihető belső szabálytalanságokat, mint a belső szervezeti működési szabályzatnak a hiányát vagy mint a hitelbírálat hiányát. Ha most nem szakszerűen akarok fogalmazni, hanem hétköznapi nyelven, akkor azt kell mondani, hogy elképesztő körülmények is uralkodtak ennél a banknál, főleg kezdetben, '87 és '91 között mindenképpen. Nyilván az ilyen banki körülmények következménye is részben a keletkezett veszteség.

A következő, amit a 4. pontban szeretnék elmondani, az a veszteség, illetve a bank rendezése, a bank kivonása a pénzpiacból és a veszteség minimalizálása. Mindenképpen helyes megállapítani - és azt hiszem, hogy ezt a patkó különböző oldalán ülő képviselők is megállapíthatják -, hogy nagyon komoly és nagyon hatékony kármentő munka kezdődött el '96 végétől, amely '96 októberében indult meg az átfogó vizsgálat kérésével, és aztán '98-tól felgyorsult ez a folyamat, és az erre a célra kinevezett biztos, illetve vezérigazgató formában megbízott első számú vezető a vártnál is eredményesebben, de legalábbis mondhatjuk, hogy mindenképpen eredményesen próbálta minimalizálni azt a veszteséget, amely a banknál keletkezett.

A jogi aspektusokra kitérve az 5. pontban szeretném mondani, szintén a jelentés tér ki arra, hogy ez a vezető az első intézkedései között az osztrák törvényeknek megfelelően megindította a büntetőjogi felelősségre vonást a korábbi vezetőkkel szemben, és ezek a büntetőjogi felelősségre vonások folyamatban vannak. Erről az MNB akkori elnöke tudott és az ő egyetértésével történtek ezek, tehát azt mondhatjuk, hogy abban a pillanatban, amikor elsősorban a Price Waterhouse, de más, az MNB auditálásával foglalkozó szakmai testület véleménye már megalapozta az MNB álláspontját jogi értelemben is, abban a pillanatban eljárás is indult visszamenőleg a büntetőjogi felelősségre vonás kapcsán.

Végül a határozati javaslatról néhány mondatot. Azzal kezdtem, hogy ez a jelenség azért kiragadva és politikai felhangokkal, mintegy részben a Nemzeti Bank ellen irányuló politikai felhangokkal induló vizsgálatnak készült. A jelentés és a lefolytatott vizsgálat azt mutatta be számunkra, hogy ennek a tevékenységnek a megítélése nagyon sokban általános banki tevékenységi megítélésekre, általános vizsgálatokra alkalmas, általános megállapításokra alkalmas, és nem annyira CW-specifikus.

(9.50)

Éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy az albizottsági jelentés módosult, a határozati javaslatot a gazdasági bizottság nem abban a formában fogadta el, ahogy azt az albizottság benyújtotta, hanem azt a kiegészítést tette, amellyel a bizottságban mindannyian egyetértettünk, hogy bizony legalább itt jelenjen meg, hogy a Nemzeti Bankról szóló törvény olyan célú módosítása mellett, hogy nagyobb ellenőrzése vagy belátása legyen a parlamentnek a pénzügyi folyamatokba, szükséges a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi törvénynek is a módosítása arra az esetre vonatkozólag, amikor jelentős közpénzek kerülnek felhasználásra.

Hiszen nem feledhetjük, hogy jelen pillanatban más jelentős pénzintézetnél is folyik konszolidáció, éppen egy időben, mondhatjuk nyugodtan, '98-ban megindítottan a Postabanknál is. Tehát nemcsak a CW AG Banknál keletkezett, hanem a Postabanknál... (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm, elnök úr, rögtön befejezem a gondolatot. A Postabanknál keletkezett veszteségek és pénzügyi veszteségek vizsgálatát is el kellene végezni, erre azonban sem a jogszabályi keretek, sem pedig a parlament nem mutat hajlandóságot.

Mi azt szeretnénk elérni, ha a Magyar Nemzeti Bank megítélése folyamán első rendben beszélhettünk volna az elmúlt öt év (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) fejlődéséről.

Még egy utolsó gondolat, elnök úr. Sajnáljuk, hogy az eredeti napirendtől eltérően nem kerül sor ma az előző két év működéséről szóló jelentésre, pedig abban minden frakció egyetértett; teljes támogatással kerülne a bank...

ELNÖK: Képviselő Úr!

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): ...munkája a parlament elé. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Rogán Antal: Ilyenkor elnök az elnök?)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Zakó László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Gidai Erzsébet képviselő asszony.

ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! MNB-elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ezzel kívántam volna kezdeni, de szeretném elmondani, hogy Kovács Kálmán képviselőtársam is tagja volt a tényfeltáró albizottságnak, megjelent az első és az utolsó ülésen, a kettő között körülbelül kétszer 5-10 percre. Módjában lett volna megtennie az észrevételét a jelentéshez, ha ott lett volna, és akkor nem kellett volna itt kritikát megfogalmaznia. (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.)

Elkezdem az érdemi hozzászólást is. 90 milliárd forint igen sok pénz, 150 milliárd pedig sokkal több. Ez a két összeg, illetve a kettő közötti értékek hangzottak el folyamatosan a tényfeltáró albizottság munkája során - amelynek jómagam is tagja voltam -, midőn sziszifuszi munkával próbálta feltárni a CW AG veszteségének mértékét, okait, nota bene, megtalálni a felelősöket. A veszteség nagyságára vonatkozóan vannak adataink vagy inkább becsléseink, az okokra talán sikerült rálelnünk, de a felelősök személyének megállapítására muníció hiányában nem vállalkozhattunk.

Felelősök márpedig vannak, csak miután nem egyszeri fegyveres bankrablásról van szó, hanem évekig tartó (Csurka István: Dehogynem!) módszeres dézsmálásról, a tettesek felkutatása nehezebb. Az albizottság dicséretére legyen mondva, hogy pártállástól függetlenül minden tag, aki ott volt, láthatólag az igazság feltárására törekedett, és nyoma sem volt a képviselői hozzászólások, kérdések során politikai felharmonikusoknak.

Itt kell megjegyezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank képviselői a munka folyamán a szükséges iratok bemutatása, illetve adatkérések során készséggel álltak az albizottság rendelkezésére, amit ezúton is köszönök. Azonban volt egy határ, egy tiltott zóna, amelyet átlépnünk, ahova belépnünk nem volt szabad. A 14 hónapig tartó munkánk során, amely 17 ülést jelentett, folyamatosan éreztük - mert éreztették velünk a meghívottak és a meghallgatottak -, hogy reménytelen próbálkozás részünkről a banktitok feltörése. Jól számítottunk, mert az a bizonyos fal jól bírta a kérdések özönét; a fal nem nyílt meg, sok kérdésünk megválaszolatlan maradt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem - és ezzel nagyon sokan egyetértettek -, hogy az albizottság által készített jelentés korrekt, az abban foglaltak alapját azok a meghallgatási jegyzőkönyvek jelentik, amelyekben a Magyar Nemzeti Bank, a CW AG, illetve a különböző könyvvizsgáló cégek vezetői, vezető tisztségviselői szájából elhangzottakat rögzítették. Összesen 18 meghallgatás volt, az összes jegyzőkönyv terjedelmét könnyebb kilogrammban kifejezni, mint oldalszámban.

Az elhangzottakat összevetve tetten érhető az egymásra mutogatás, illetve a felelősség elhárítása. Egy biztos: egyik albizottsági tag sem várta el egyik meghallgatottól sem, hogy magára vállalja a CW AG összes veszteségét, de hogy ennyire egy helyben topogjunk hosszú hónapokon keresztül, azt senki nem gondolta.

A CW AG kétes ügyleteiről a Magyar Nemzet című napilap közölt hatrészes cikksorozatot, de ennek nyomán is inkább a fantáziánk lódult meg, mintsem a bank hajdani és jelenkori alkalmazottainak tájékoztatási kedve. Végeredményben a sejtések homályába vész a kihelyezett hitelek egy részének végállomása, ezért - véleményem szerint helyesen - a jelentés összefoglalója 11 pontban inkább a konkrétumokról, illetve a közvetlen következtetésekről szól.

Miután az albizottság sem jogszabályi, sem technikai körülményeit tekintve nem alkalmas a szó valódi értelmében vett nyomozásra, erre a legfőbb ügyészt kéri fel a határozati javaslat. Marad így is elég elgondolkodtató következtetés, tapasztalat. Az egyik, amely éppen a 3. pontja a javaslatnak: "Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a vizsgálatból leszűrt tapasztalatok alapján a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény, valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szükséges módosítását készítse elő, különös tekintettel a banküzem menetére, az adatszolgáltatásra, a felelősségi kérdés újraszabályozására, az egyszemélyi felelősség feloldására - és a többi - vonatkozóan. A szabályozás módosítása olyan legyen, amely növeli az Országgyűlés, és ennek megfelelően az országgyűlési bizottságok valóságos ellenőrző szerepét és intézkedési jogkörét."

Szóval, az egyik fő tapasztalat éppen az volt, hogy meg kell vizsgálni, meddig tart, meddig tarthat a Magyar Nemzeti Bank függetlensége, mekkora és mi a különbség a függetlenség és az önállóság között, kinek és hol kell meghúzni felelősségi határát. Az viszonylag hamar kiderült, hogy a CW Bank leányvállalatai jelentették azt a bizonyos fekete lyukat, azt a nyelőt, ahol a pénzek követhetetlen pályákra kerültek. Érdekes időtöltés, ha valaki csupán kíváncsiságból a Céghírek CD-jének böngészése közben a keresőbe csak a CW két betűjét üti be, és a találatok után elindul a telephelyek vagy éppen az ügyvezetők irányába. Meglepő átfedésekre, kapcsolatokra derül fény, de ezek kibogozására már külön apparátusra van szükség, amely igény esetén akár az ügyészségnek is rendelkezésére áll.

Tisztelt Ház! Tisztelt Rádióhallgatók! Olyan szövevényes ez az ügy, olyan sok szereplős ez a történet, hogy őszintén bevallva, az albizottság munkájának befejezése nekem már egyfajta megváltásnak hatott, mert minden új fejlemény az újabb szálaival, újabb hálót szőtt a szemünk elé. A jelentés nem titkos, az interneten az mkogy.hu irományai között bárki számára fellelhető. A bankbotrányról szóló sajtóhíradások jegyzéke, tehát csak a jegyzéke önmagában 16 teleírt oldalt tölt meg.

Elidőzhetnék különböző részleteknél, de félő, hogy a történet nehezen lenne érthető. Szemelvényeket, ízelítőt hallhattunk már az imént a korábbi felszólalóktól. Az azonban biztos - és most idézem az összefoglaló megállapítások 4. pontját -: "A vizsgált időszakban kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy 1996-ig a CW AG-nál nem működött a nemzetközi követelményeknek megfelelő szabályzatokkal levédett és körülhatárolt hitelezési gyakorlat."

Az albizottság birtokába került jelentések nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a hitelkihelyezések során tervszerűen, tudatosan, de legalábbis súlyos gondatlansággal járt el a bank vezetése a kockázatkezelés terén, így tevőlegesen járult hozzá a kintlévőségek behajthatatlanságának előidézéséhez. Ezen felismerés okán az MNB büntetőeljárást kezdeményezett a CW Bank egyes vezetőivel szemben.

Arra, hogy ez miért történhetett meg, ráadásul hosszú éveken keresztül, talán egyszer nem az újságok gazdasági, hanem bűnügyi rovatában választ kaphatunk. Bízom benne, hogy az ügy kivizsgálása során nem találkozunk olyan hivatkozással, hogy minden veszteség oka a kedvezőtlen nemzetközi helyzet, a begyűrűző rossz gazdasági körülmények vagy a tőzsdék mélyrepülése volt. Politikai, gazdasági origónak számítana, ha egyszer a pénzügyi szektorban is nevén neveznénk a felelősöket.

Tudom, most sokakat mosolygásra, illetve szánakozásra késztettem. Összefoglalásképpen a Független Kisgazdapárt a J/3608. számú jelentést, illetve a H/3612. számú határozati javaslatot elfogadásra javasolja a tisztelt Háznak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, az FKGP, az SZDSZ és a MIÉP soraiban.)

(10.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is részt vettem a CW AG Bank vizsgálatával foglalkozó parlamenti albizottság munkájában, és csak meg szeretném erősíteni azt, hogy több ezer oldalt tekintettünk át mintegy másfél év alatt, több tucat személyt hallgatott meg az albizottság, köztük a CW AG Bank felelős vezetőit, a Magyar Nemzeti Bank felelős vezetőit, néhány személyt a leányvállalatoktól. Ennek az lett az eredménye, hogy egymásnak ellentmondó vélemények hangzottak el, egymásra mutogatás, a felelősség áthárítása - hol a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Hárshegyi úr hárította a felelősséget át a Magyar Nemzeti Bank elnökére, jelenlegi elnökére is, Surányi Györgyre, hol fordítva történt ez meg -, de abban nem volt egységes állásfoglalás, hogy valójában miért és ki okozta, kinek a felelőssége mellett jött létre ez az óriási veszteség, amely veszteséget gyakorlatilag közpénzekből - hiszen ez a forrás -, az adófizetők zsebéből finanszíroztak meg, és finanszírozzák meg még most is a Magyar Nemzeti Bankon keresztül.

Miből keletkezett ez a veszteség? Ha áttekintjük ezt a dokumentációs tárházat, akkor egyértelműen kiderül ebből, hogy két vonalon keletkeztethető a veszteség. Az egyik vonal az, ami a CW AG Bank botrányos gazdálkodását, pénzkihelyezési tranzakcióit illeti; természetesen a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyása mellett, hiszen hosszú ideig ezt senki de senki a Magyar Nemzeti Bank részéről nem kifogásolta, pedig a CW AG Bank felügyelőbizottságának elnökei a Magyar Nemzeti Bank alelnökei voltak, többek között hosszú ideig Hárshegyi Frigyes is.

Emellett vélelmezhető az is - legalábbis a dokumentációkból indirekten kiderül -, hogy a CW AG Bank játszotta az egyik fontos pénzátmosó bank szerepét itt, Európa szívében, hiszen a kétes hírű fedezetlen hitelkihelyezései valószínűleg a szervezett bűnözéssel is összefüggő cégek finanszírozását is szolgálták. Egyes hírek és információk szerint a FÁK országaiból mosták ezen keresztül át a kétes értékű és hírű pénzeket, amiben nagyon sok magyar cég is közreműködött és szerepelt. Az ugandai rézbánya ügyet vagy a Gigastorage ügyét már a Magyar Nemzet és más újság is megszellőztette, de a későbbiek során is találkozunk ilyen ügyletekkel; jóllehet az albizottság számára ezeket a dokumentumokat nem nyújtották át.

Vagyis itt jelentkezett egy olyan kérdőjel, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank köztulajdon - hiszen nem magántulajdon, mint, mondjuk, az Egyesült Államok központi bankja, a Federal Reserve -, amely felett a parlament jogosult tulajdonlást és felügyeletet gyakorolni, akkor hogyan lehet az, hogy az albizottságnak, amely a parlamentet képviseli, nem nyújtanak át dokumentációt, miközben külső könyvvizsgáló cégek - mint, mondjuk, a Price Waterhouse vagy a Boston Csoport -, természetesen hozzájutottak ezekhez az információkhoz, és nem lehet tudni, hogy esetleg ők nem adták-e tovább más területekre ezeket az információkat. Az albizottság pedig nem kapta meg, arra hivatkozással, hogy banktitok van; jóllehet az osztrák jegybanktörvény nem ezt mondja ki, mert kimondja: ha visszaélés gyanúja jelentkezik, akkor kötelező kiadni ezeket a dokumentumokat. Ezen az egyik csatornán, amely a pénzátmosás gyanúját hordozza magában, keletkezett ez az óriási veszteség.

A másik természetesen a leányvállalatok kérdése, hiszen igen gyanús, nagyszámú leányvállalat jött létre a CW AG Bank körül, ilyen például a Waltham Csoport, ilyen a CW Lízing Csoport, ilyen a Dorottya Kft., amely a Dorottya utca 6. szám alatt lévő óriási ingatlant birtokolja, a tulajdonában van, és ezzel sáfárkodik vagy kufárkodik. Ezeken a leányvállalatokon keresztül is, a rossz hitelkihelyezési gyakorlatnak megfelelően, óriási veszteség halmozódott fel, amelyet áttekinteni, megvizsgálni az albizottságnak nem volt már ideje és bizony dokumentuma sem elegendő. Ezért mi javasoljuk, hogy az ügyészség vizsgálata terjedjen ki a leányvállalatok veszteségeinek feltárásaira is.

Felmerült ugyanakkor még a mérleghamisítás gyanúja is, hiszen az, hogy feltűnően magas kamatláb mellett adták ki a hiteleket - amit egyébként a jelentés is megállapít -, azt is jelenti vélelmezhetően, hogy ilyen magas kamatlábat könnyen vállal az olyan hitelfelvevő, aki biztos abban, hogy soha nem fizeti vissza a hitelt. Ezért ez a magas kamatláb bekerül a CW AG mérlegébe, és természetesen más eredményt fog kihozni. Ilyen szempontból amikor már a veszteség megjelenik, akkor ez a magas kamatláb, de soha ki nem fizetett kamatmennyiség természetesen hatalmas veszteséget okozott, és ez a mérleghamisítás gyanúját is felveti. Szintén javasoljuk majd, hogy ezt az ügyészség vizsgálja felül, amikor ezt a tényleges vizsgálatot elvégzi.

Mennyi a veszteség? A keletkezett veszteséget nem tudjuk. Jelenleg ez még mindig banktitok, hiszen a Boston Csoport 90 milliárdját fogadta el az albizottság, bár szó van 160 milliárdról, sőt még 200 milliárd forintos veszteség is felmerül. Nem lehet tudni, hogy mennyi a végleges veszteség nagysága a CW AG Banknál, hiszen még 1996-ban - amikor már több mint 70 milliárd forintos veszteségről tudtak - aláírták a garancialevelet, Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke, aki korábban a CW AG Bank felügyelőbizottságának volt az elnöke, és garantálták a veszteség megfinanszírozását. Ez ment parlamenti jóváhagyás nélkül? Véleményem szerint nem, hiszen hallgatólagosan tudomásul vették, mert ha most visszapörgetjük egy kicsit a történelmet, akkor jelenik meg 1997-ben az az adósságcsere, amelynek értelmében véleményünk szerint összefüggés van az adósságcsere és a CW AG Banknál keletkezett hatalmas veszteség között.

Nem fogadható el az a vélemény, és nem tartom szakmainak személy szerint sem, hogy ez technikai csere volt, mert eddig még egyetlenegy alkalommal sem kaptunk tételes elszámolást arról, hogy miből állt össze a 2150 milliárd forintos adósságcsere, amelyet piaci kamatozású devizahitelként - a parlament talán nem is tudta, hogy miről van szó, gombnyomással megszavazta - beépítettek a költségvetésbe, és mind a mai napig és az elkövetkező kétéves költségvetésben is törlesztjük ennek kamatterheit és természetesen a törlesztendő részét is. Ez eddig a kamatterhet tekintve közel 1000 milliárd forintot jelentett, a törlesztés pedig több mint 1000 milliárd forint, és még mindig nincs vége, mert 2004-ig történik ennek a törlesztése.

Kérdezem én, hova tűntek el ezek a források, miért nem számoltatták el eddig egyetlenegyszer sem a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnökét, tehát jelenleg Surányi Györgyöt, miért nem adtak számot a parlamentnek, hogy tételesen miből keletkezett ez a veszteség, milyen összefüggés van az adósságcsere és a CW AG Bank tevékenysége között. Kérnénk is, hogy az ügyészség majd szíveskedjen ezt a vizsgálatot is elvégezni.

A veszteség gyakorlatilag már 1992-ben jelentkezett, senki nem vette komolyan Seldmayer úr levele alapján, tovább is történtek a felelőtlen, botrányos hangú hitelkihelyezések, és 1997-ben a korona az volt, amikor a holland vezérigazgatót kinevezte a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György, aki veszteséget halmozott, és jutalma 1,2 millió dollár volt végkielégítésként. 1998-ban és 1999-ben végelszámoló biztost neveznek ki, a bankszakmához alig értő Láng Lászlót, aki kutatóból hirtelen lett gyorstalpalással bankár, és amikor a veszteség tovább halmozódott, tavaly 100 millió forintot kapott.

Kérdem én: ha összehasonlítom ezt a pedagógus bérével vagy a 40 ezer forintos minimálbérrel, az életet mentő sebész, orvos vagy traumatológus 80 ezer forintos bruttó bérével, nem szégyen, hogy 100 millió forintot osztogatnak annak, aki a költségvetés és a közösségi pénzek további veszteségét eredményezi, és a közösségi pénzekből, az adófizetők pénzéből kell mindezt megfinanszírozni?! Ezt nemzetközi és - talán a képviselők többségének nevében is mondhatom - parlamenti szégyennek tartom.

Ki a felelős mindezekért? Ha áttekintjük, természetesen a CW AG Bank vezetői felelősek. Aki a bűncselekményt elkövette, annak felelnie kell, de nehogy felmentsük a felelősség alól azt a személyt, akinek benne van talán a munkaköri leírásában is - önnek, elnök úr -, hogy minden olyan cselekedetért, amely a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozó intézményeknél lezajlik, maga a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnöke a felelős.

(10.10)

Jelenleg Surányi György az elnöke. Nem értünk egyet a Magyar Nemzeti Bank közvetett felelősségével, mert nemzetközi viszonylatban azt sehol nem mondja ki a törvény, hogy ha veszteséget okoz, mondjuk, a Bundesbank a közösségnek, a költségvetésnek, akkor a Bundesbank elnöke lazán veszi a kalapját, és lelép a posztjáról. Nem, kérem - azonnal leváltják! És másutt is, minden civilizált államban; és ha kell, bíróság elé állítják, vagy legalábbis felelősségre vonják.

Ezért javasoljuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a "közvetlen felelős" szót beiktatni az összefoglalóba, és az Állami Számvevőszék felülvizsgálatát; valamint a jegybanktörvény módosításával egyetértve kérjük az ügyészségtől (Az elnök ismét csenget.) a további vizsgálat elvégzését.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP padsoraiban.)