Készült: 2024.09.20.06:09:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

189. ülésnap (2001.02.16.),  3-115. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 3:12:09


Felszólalások:   1-2   3-115   115-153      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjesztéseket J/3608. és H/3612. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Domokos Lászlónak, a napirendi pont előadójának, az ajánlás szerint 15 perces időtartamban. Tessék, képviselő úr!

 

DOMOKOS LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Országgyűlés gazdasági bizottságának a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos tényfeltáró albizottsága befejezte vizsgálódását. A 2000 decemberében elkészült megállapításokat tartalmazó jelentést, amelyet az albizottság konszenzussal elfogadott, még december 18-án az Országgyűlés gazdasági bizottsága is egyhangúlag elfogadta, és a Ház előtt lévő Országgyűlési határozati javaslatra tett javaslatot.

Az albizottság létrehozásának az volt a célja, hogy választ keressen arra, hogyan keletkezett a Nemzeti Bank tulajdonában lévő bécsi székhelyű CW AG Bank sok tízmilliárdos, akkor még pontosan be nem határolt vesztesége; hogyan fordulhatott elő, hogy tulajdonképpen kvázi a magyar állam tulajdonában lévő, külföldön működő banknál ilyen veszteség jött létre. Nemcsak a veszteség mértéke tekinthető nyugtalanítónak, hanem az is, hogy a kialakult helyzet, amelyet az Országgyűlés a Nemzeti Bank jelentéséből ismert meg már korábban, veszélyeztetheti még az ország megbízhatóságát és fizetőképességét is.

Tisztelt Ház! A Nemzeti Bank elnöke '99 tavaszán röviden beszámolt az Országgyűlésnek, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak a CW Bank veszteségeiről. A beszámoló nyomán megállapítást nyert, hogy a Nemzeti Bank '98 végén 290 millió USA dollár céltartalékot volt kénytelen képezni a CW Bankban feltárt hitelezési veszteségek kezelésére. Tehát így 2000-re a teljes veszteség becsült összege mintegy 90 milliárd forintra volt tehető. Ez az összeg a Nemzeti Bank eredménycsökkenésén keresztül közvetlenül az államháztartást, végső soron az adófizetőket terheli.

Hogy a veszteség mértéke kézzelfogható legyen, talán érthető, ha oly módon is megfogalmazzuk ezt, hogy ez a nagyságrend hozzávetőleg a magyar egészségügy önkormányzati és állami tulajdonú gép-műszer állománya nettó értékének felel meg, hiszen az mintegy száz milliárd forint mai nettó áron.

E nagy veszteség okaira az Országgyűlés és a kormány ez idáig megnyugtató választ nem kaphatott. Arra majd az országgyűlési határozat részletesen kitér, hogy milyen megoldást javasolunk ennek a pontos tisztázására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az albizottság '99 szeptemberében alakult meg, a gazdasági bizottság albizottságaként. 17 alkalommal ülésezett, közel húsz esetben hallgatott meg a Nemzeti Bank és a CW AG Bank vezetésében vagy felügyelőbizottságában tisztséget betöltő személyeket, illetve külön vizsgálatokat lefolytató cégek képviselőit. A bank bécsi könyvvizsgálójának együttműködése sajnos hagyott maga után némi kívánnivalót, miután a jelentés lezárásának gyakorlatilag az utolsó óráiban érkezett meg az a levél, amely már az albizottság megkeresésére végül is írásban megjelent.

Az albizottság 13 hónapos alapos munka után, 2000 decemberében készítette el a jelentését. Szeretném kiemelni - még egyszer talán, mert olyan hangsúlyos -, hogy a jelentés elfogadása a jelenlévők konszenzusán alapul.

Különösen fontosnak tartom aláhúzni, hogy a vizsgálat során a bizottság nagyon komoly szakmai munkát végzett. Ezúton is szeretném megköszönni az albizottság tagjainak, hogy munkájukban a szakmai tisztánlátást nem homályosította el politikai szándék. Köszönöm a fair munkát a bizottság minden tagjának és a bizottságot segítő munkatársaknak is.

Tisztelt Ház! Az albizottság a következő kérdésekre kereste a választ: miért van a Nemzeti Bank tulajdonában kereskedelmi bank, és miért folytat a Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységet? Mikor derült fény a bécsi bank, a CW AG Bank veszteségeire? A Nemzeti Bank vizsgálta-e a veszteség okait? A Nemzeti Bank elnöke milyen lépéseket tett a személyi felelősség feltárására és annak számon kérésére?

A következőkben röviden összefoglalom az albizottság fontosabb megállapításait.

Az albizottság igyekezett teljeskörűen feltárni a Nemzeti Bank tulajdonában lévő CW AG Bank működése körében keletkezett veszteségek okait. Előre kell bocsátanom, hogy a tényfeltárás nem lehetett teljes körű, mert azt szövevényes, rendkívüli bonyolultságán túl nehezítette mind az osztrák, mind a magyar banktitok- és üzletititok-szabályozás.

 

 

(9.10)

 

Erre hivatkozva mind a Nemzeti Bank, mind a CW AG Bank vezetésében vagy felügyelőbizottságában tisztséget betöltő személyek, mind a külön vizsgálatokat végző cégek képviselői elzárkóztak a konkrét hitelügyekre, ügyfelekre vonatkozó információk megadásától.

A Magyar Nemzeti Bank - a CW AG Bank kivételével - a kereskedelmi banki tevékenységeitől '97. év végéig megvált. Ez megfelelt az akkori jegybanktörvény szerinti előírásoknak, ezért ezt az albizottság külön, részleteiben nem vizsgálta.

A vizsgálat során minden kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy 1996-ig a CW AG-nál nem működött a nemzetközi követelményeknek megfelelő, szabályzatokkal levédett és körülhatárolt hitelezési gyakorlat. Az albizottság birtokába került jelentések nem zárják ki a tudatos, de legalábbis súlyos gondatlansággal kezelt hitelkihelyezéseket, a bank vezetése így tevőlegesen hozzájárult a behajthatatlan kinnlevőségek előidézéséhez. A vizsgálat során megállapításra került, hogy a bank veszteségeinek döntő többsége 1991 és '96 között keletkezett, de még 1998-ban is volt olyan hitelkihelyezés, amely ha kismértékben is, de tovább növelte a veszteséget.

A tulajdonos Nemzeti Bank már 1995-ben felismerte, hogy a pénzintézettel baj van, az veszteséges lehet, és erre nézve céltartalékot is képzett. Az viszont érthetetlen, hogy a CW Bank még '96-97-ben is nyújtott hiteleket az addigra már fizetésképtelen társaságoknak, illetve hosszabb időre meghosszabbította azok hitelszerződéseit.

A Nemzeti Bank ellenőrzési főosztálya megállapította, hogy a Nemzeti Bank tulajdonosi kontrolljának ellátásához a törvényi feltételek adottak voltak, a Nemzeti Bank mégsem tudta kellő hatékonysággal képviselni a tulajdonosi érdekeket.

Az albizottság vizsgálatai során megállapította, hogy a tulajdonost képviselő személyekkel szemben semmilyen nemű felelősségre vonási eljárás nem történt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az albizottság a vizsgálatai és az 1991. évi jegybanktörvény alapján, amely végső soron egyszemélyi felelősséget állapít meg, a következőkben látja megalapozottnak a munkáltató felelősségét:

A Magyar Nemzeti Bank elnökei nem tettek meg mindent a veszteség elkerüléséért. A CW AG Bank felhalmozott veszteségéért a Nemzeti Bank elnöke nem kezdeményezett felelősségre vonást, sem büntetőjogi, sem munkaügyi eljárást. Az albizottság álláspontja szerint a leánycégek szerepe a veszteségek keletkezésében jelentős, ám felelősségre vonás ebben az esetben sem történt, holott a nagy kárt okozó hűtlen kezelés gyanúja fennáll.

A Nemzeti Bank elnöke 1998 májusáig, mint az utólagos bizottsági vizsgálatok során, illetve kérdések alapján megállapításra került, írásban rögzített formában külön ezt a tulajdonosi jogokat gyakorló kormány felé nem jelezte a Nemzeti Bank szokásos jelentésein túl. Az Országgyűlés részletes és megfelelő tájékoztatásáról sem tudtunk információt találni. Az Országgyűlés elé került '92. és '98. év közötti jegybanki jelentésekben nem szerepel a CW AG veszteségeinek valós mértéke, így arról sem az Országgyűlés képviselői, sem az Országgyűlés megfelelő bizottságai, de vélelmezhetően az akkori kormány sem szerezhetett tudomást.

A szabálytalanságokból eredő hiány miatt egyértelműen a '87-től '96-ig működő CW AG-felügyelőbizottságokat, azoknak is elsősorban a vezetőit terheli a felelősség; a tervszerű és tudatos ellenőrzés elmaradása pedig felveti a Nemzeti Bank-elnökök közvetett felelősségét is.

Még egy fontos momentum: a bank holland vezérigazgatója, aki talán elég közismert, a '97-98-as időszakban a nagy veszteségek ellenére elég megdöbbentő mértékű, 1,2 millió dollár végkielégítéssel tudott távozni, a bizottság megállapítása szerint a Nemzeti Bank elnökének ismeretével és tudtával. Mindenféleképpen megállapítható, hogy ez az összeg a bank akkori állapotára figyelemmel eltúlzottnak tekinthető.

Tisztelt Ház! A 13 hónapos vizsgálat számos szabálytalanságot tárt fel a CW Bank működésében, amelyek közrejátszottak a veszteségek keletkezésében. Némely esetben nem zárható ki a szándékosság sem. A hatályos jegybanktörvény alapján megállapítható a Nemzeti Bank-elnökök, a felügyelőbizottságok gondatlansága, felelőssége, amely nem hagyható figyelmen kívül a veszteségek keletkezése okainak vizsgálata során.

Az albizottság javasolja - és ezt az országgyűlési határozat is átvette és az országgyűlési határozatban is konkrétan megfogalmazódik -, hogy az Országgyűlés kérje fel a legfőbb ügyészt, hogy a bűnügyi jogsegélyegyezmények alapján keresse meg a CW AG Bankkal kapcsolatban folyamatban lévő büntetőeljárás során eljáró osztrák hatóságokat annak érdekében, hogy adják át azokat az eljárás során felmerülő, felmerült információkat, adatokat, amelyek nyomán vizsgálat indítható Magyarországon is.

Az albizottság a vizsgálatai során megállapította, hogy a hatályos jegybanktörvény több szempontból is módosításra szorul; ezek körébe tartozik a banküzem menete, az adatszolgáltatás, a felelősségi kérdés újraszabályozása, különösképpen az egyszemélyi felelősség, valamint az ellenőrzés ügyei.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán célszerű lenne az országgyűlési határozatot szövegszerűen is idézni, de miután az mindenki előtt ott van, ezért ettől eltekintek. Az előterjesztő gazdasági bizottság, valamint az alapos munkát végző albizottság nevében kérem, hogy ennek megfelelően az országgyűlési határozatot módosítás nélkül fogadjuk el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára kíván szólni, tízperces időtartamban. Tessék, államtitkár úr!

 

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretném kihasználni a tíz percet, hiszen az érdemi vitában a kormány nevében nem kívánok részt venni, leginkább csak a kormány véleményét szeretném elmondani a jelentéstervezetről, illetve az országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban.

Üdvözöljük az albizottság munkáját; úgy ítéljük meg, hogy nagyon fontos tevékenységet végzett el az elmúlt 13 hónapban. Az albizottság munkája kellően részletes és alapos volt, alaposan megvizsgálta a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi tevékenységét az elmúlt időszakban; alaposan feltárta azokat a hiányosságokat, ellentmondásokat, amelyek az elmúlt évtizedben jellemzőek voltak a Magyar Nemzeti Bank ez irányú tevékenységére. Úgy ítéljük meg, hogy a következtetések levonása is helyes, és itt elsősorban az Országgyűlés határozati javaslatának 3. pontját emelném ki, amely - természetesen amennyiben az Országgyűlés elfogadja a javaslatot - kimondja: "Felkéri a kormányt, hogy a vizsgálatból leszűrt tapasztalatok alapján a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény, valamint a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szükséges módosítását készítse elő, különös tekintettel a banküzem menetére, az adatszolgáltatásra, a felelősségi kérdés újraszabályozására, az egyszemélyi felelősség feloldására vonatkozóan."

(9.20)

 

Tisztelettel tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a tervezet ezen pontjával kapcsolatosan a munkálatok megkezdődtek, és a törvényjavaslatok a közeljövőben az Országgyűlés elé fognak kerülni, amit kérünk, hogy az Országgyűlés majd tárgyaljon meg. Egyben, ha más eredménye nincs ennek a jelentésnek, ez feltétlenül nagyon fontos és alapos eredmény kell hogy legyen, hiszen ezzel az Országgyűlés olyan törvényjavaslatokat fog tudni megtárgyalni, amelyeknek a megtárgyalása már évek óta kívánatos. Egyben reményünket fejezzük ki a tekintetben, hogy végre lezárul egy olyan nemkívánatos szakasz, egy olyan káros folyamat az országban, amely a bankok ez irányú tevékenységét illeti, és bízunk abban, hogy a jelentés elfogadásával egy fontos szakasznak vethetünk véget az országban.

Kérjük az Országgyűlés tagjait, a képviselőket, tárgyalják meg a jelentést, és megfelelő módon mondják el erről a véleményüket.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Braun Mártonnak, a költségvetési bizottság előadójának.

 

DR. BRAUN MÁRTON, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság a 2001. február 7-i ülésén összevontan tárgyalta a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről szóló H/3612. számú országgyűlési határozati javaslatot, valamint a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről szóló J/3608. számú jelentést.

A vitában felszólalt dr. Surányi György, az MNB elnöke is, aki kifejtette, hogy másfél éves munka után sikerült a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottságának egy, a tagok által egyhangúlag elfogadott és a gazdasági bizottság által is egyhangúlag támogatott határozati javaslatot hoznia. Az elnök úr kijelentette, hogy a jelentést az MNB részéről elfogadhatónak tartja, és hasonló véleményt fogalmazott meg a határozati javaslattal kapcsolatban is, azzal, hogy a javaslat indoklásához külön észrevételt fűzött, miszerint a felhalmozott veszteségekért a CW AG Bank menedzsmentje a felelős, akik ellen a bank későbbiekben kinevezett vezetése büntetőfeljelentést tett. A büntetőjogi felelősségre vonás folyamatban van. Az elnök úr meggyőződése, hogy mind az MNB vezetése, mind a bécsi bank később kinevezett vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy a veszteségek a lehető legalacsonyabb szinten alakuljanak. Surányi elnök úr tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az MNB múlt év novemberében visszaadta a banklicencet Bécsben, és ezzel megszűnt a bank kereskedelmi banki jellegű tevékenysége.

Csúcs alelnök úr kifejtette, fontosnak tartja azt, hogy az ügy minél előbb záruljon le, ugyanis attól tart, hogy a CW AG-t érintő ügy lebegtetése egyben a Magyar Nemzeti Bank minősítését, akár elmarasztaló minősítését jelentheti, ami az ország megítélését is kedvezőtlen színben tüntetheti fel. Az alelnök úr ügyrendi javaslatát, miszerint a bizottság forduljon a házbizottsághoz, hogy a következő, azaz a jelen parlamenti héten tárgyalja a Ház a javaslatot és a jelentést, a bizottság egyhangúlag elfogadta.

Mádi László elnök úr rámutatott arra, hogy nehéz érzelemmentesen reagálni olyan eseményekre, amelyek ekkora kárt okoznak a magyar államnak és közvetve az adófizető polgároknak. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen meg kell különböztetnünk azt az időszakot, amely alatt a veszteségek felhalmozódtak, attól az időszaktól, amelyben megpróbálták a veszteséget menedzselni. Felhívta a figyelmet arra, hogy talán célszerűbb lett volna minél előbb beszüntetni a kereskedelmi banki tevékenységet a további veszteségek elkerülése végett. Végezetül rámutatott arra, hogy célszerű a felelősséget és a következtetéseket pontosan megfogalmazni, de nem célszerű az olyan hangulatkeltés, amely alkalmas arra, hogy Magyarország nemzetközi hírnevét és a bank tevékenységét, megítélését a külföld szempontjából kedvezőtlenül befolyásolja.

A továbbiakban ellenzéki képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy álláspontjuk szerint a határozati javaslat pontjai és az indoklásban írtak között ellentmondás van, ezért általános vitára alkalmatlannak ítélik; kormánypárti oldalról a felelősség kérdését és a kár nagyságát feszegették többen. A vita során az az általános vélemény alakult ki a bizottságban, hogy célszerű az ügyet minél előbb lezárni.

A szavazás során a bizottság a H/3612. számú országgyűlési határozati javaslatot 14 igen, 11 nem és 1 tartózkodás mellett, míg a J/3608. számú jelentést 25 igen szavazattal, ellenvélemény nélkül, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi véleményt Bauer Tamás képviselő úr ismerteti. Tessék!

 

BAUER TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mint ezt a többségi vélemény előadója is említette, az Országgyűlés költségvetési bizottságában kisebbségi álláspont is volt: a kisebbségi álláspontot képviselő szabad demokrata és szocialista képviselők a jelentést többségükben elfogadták, azonban az országgyűlési határozati javaslatot nem tudták elfogadni.

Az ellenzéki képviselők is elismerték a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottságának lelkiismeretes munkáját, azt, hogy az albizottság igyekezett tárgyszerű, elfogulatlan munkát végezni. Ugyanakkor meg kellett állapítaniuk, hogy az országgyűlési határozati javaslat indoklása megalapozatlan állításokat tartalmaz; a kisebbségi vélemény képviselői szerint megalapozatlanok, hamisak a jegybankelnökök úgynevezett közvetlen felelősségére vonatkozó állítások; megalapozatlanok azok az állítások, miszerint a Magyar Nemzeti Bank elnökei nem tettek meg mindent a veszteség kialakulásának megakadályozásáért; megalapozatlan az az állítás, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Bank nem tette meg a szükséges lépéseket; megalapozatlan az a feltételezés, hogy az 1995-ben felmerült problémát követően egy határozottabb tulajdonosi magatartással a veszteség végső mértéke talán csökkenthető lett volna. Ezek az állítások megalapozatlanok, és az indoklásban foglalt ilyen állítások mellett a kisebbségi álláspont képviselőinek el kellett utasítaniuk ennek a határozati javaslatnak az általános vitára való alkalmasságát.

A vitában a kisebbségi álláspont képviselői megállapították, hogy a CW Bankban kialakult veszteség a CW Banknak, a Magyar Nemzeti Bank e leánybankjának a rendszerváltást jóval megelőzően kialakult sajátos szerepével, valamint a CW Bank menedzsmentjének felelőtlen hitelkihelyezéseivel, felelőtlen gazdálkodásával függött össze, ebből fakadt. Megállapították továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetése kezdettől fogva a Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységének megszüntetésére törekedett, a többi, normálisan működő kereskedelmi bankjainak tevékenységét rövid időn belül megszüntette, a CW Bank esetében pedig a Magyar Nemzeti Bank vezetése a megszüntetésnek egy olyan módját igyekezett megtalálni, amely a Magyar Nemzeti Bankot és magát a magyar államot a legkisebb mértékben károsítja. El kell ismernie az Országgyűlésnek megítélésünk szerint, hogy ez a tevékenység eredményes volt; még eredményesebb lehetett volna, ha a kérdést nem veszi körül egy politikai kampány, amely sajnálatosan megnehezítette éveken keresztül a bankvezetésnek ezt a tevékenységét.

Annak érdekében, hogy a kérdés mielőbb lezárható legyen, a bizottság ellenzéki képviselői úgy foglaltak állást, hogy noha nem értenek egyet a határozati javaslattal, a gyors lezárást azzal is segíteni kívánják, hogy nem nyújtanak be módosító javaslatot a határozati javaslathoz sem.

Szeretném végül megemlíteni, az a körülmény is nehezíti azt, hogy a kisebbségi álláspont képviselői az országgyűlési határozatot megszavazhassák, hogy ezáltal olyan látszat keletkezhetne, mintha a jelenlegi Országgyűlésben a hatályos szabályoknak megfelelően folyna problematikus banki ügyek parlamenti vizsgálata, miközben más problematikus banki ügyekben a jelenlegi országgyűlési többség megakadályozza hasonló jellegű vizsgálatok lefolytatását, ellenzék által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságokat nem enged létrehozni. Ennyit kívántam bizottsági kisebbségi előadóként elmondani.

És végül az Országgyűlés jelen lévő képviselőit és vendégeit arról kell tájékoztatnom, hogy nem modortalanság akadályozott meg kisebbségi véleményem előadásakor abban, hogy az ülésvezető elnököt megszólítsam, hanem az a bizonytalan helyzet, amely jelenleg az Országgyűlésben uralkodik, amikor az Országgyűlés ülését egy olyan képviselő vezeti, aki lemondott parlamenti alelnöki funkciójáról (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyelld magad!), és helyzete mindmáig rendezetlen. (Közbeszólás a MIÉP soraiban: Ez nem tartozik a témához!)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

(9.30)

 

ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Csak a legutolsó megjegyzésére: most körülbelül tizenhetedik alkalommal történt meg, azt hiszem, hogy ideje egy mondattal tájékoztatni önt. Az egyik napilapban - nem a reklám helye - két alkotmányjogász, név szerint Takács Albert és Szikinger alkotmányjogász úr is egyértelműen jogosnak tartja a vezetést, tehát az Országgyűlés alelnökének tekint. (Taps az FKGP soraiban.) Különben javaslom figyelmébe, hogy az ön frakciójában ülő Wekler Ferenc alelnök urat is kérdezze meg ezzel kapcsolatosan. Azért mondom, mert magammal kapcsolatban nem szeretném, hogy ez tovább folytatódjon, az időt ezzel ne vesztegessük el a parlamentben, úgyhogy térjünk a munkára.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben.

Először megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, Fidesz. Tessék, képviselő úr!

 

ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinte napra pontosan, valamivel kevesebb, mint tíz esztendővel ezelőtt került elfogadásra itt, a Házban a Magyar Köztársaság első szabadon választott Országgyűlése által az a jegybanktörvény, amely hosszú idő után valóban garantálta a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Létrehozott, legalábbis jogi biztosítékait tekintve megteremtett egy olyan jegybankot, egy olyan független Magyar Nemzeti Bankot, amely hozzáláthatott ahhoz a munkához, amit egy modern jegybanki működés megteremtése, illetve egyáltalán működtetése, üzemeltetése jelent.

Szándékosan használom azt a kifejezést, hogy 1991-ben a Magyar Nemzeti Bank akkori munkatársainak valóban meg kellett teremteniük a jegybankot. Meg kellett teremteniük, mert a Magyar Nemzeti Bank akkori eszköztára semmilyen szempontból nem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban egy jegybank eszköztárához, egy modern jegybank eszköztárához sorolni szokás. Az, hogy ez az eszköztár ma már teljesnek tekinthető, az nem kis mértékben a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak szakértelmét és alapos munkáját dicséri.

Úgy gondolom, függetlenül attól, hogy most éppen ennek a tíz esztendőnek egy kritikus történetét, egy kritikus szakaszát, illetve az azzal összefüggő jelentést tárgyalja az Országgyűlés, ezt a munkát és azt a felhalmozódott tudást és szakértelmet, amely akkor is megvolt, és azóta csak gyarapodott a Magyar Nemzeti Bank keretein belül, azt mindenképpen el kell ismerni, és erről csak dicsérettel lehet szólni.

Azonban ugyanebben a tíz esztendőben az is feladata kellett hogy legyen a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak, hogy felszámolják mindazt, ami az 1991-es Magyar Nemzeti Banknak része volt, de valójában nem tartozik egy modern, európai vagy amerikai értelemben vett jegybankhoz. Ide sorolható az a tevékenység is, amit a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységeként szoktunk összefoglaló névvel illetni, és amely egy nagyon sokágú, szerteágazó, nehezen áttekinthető és az 1990 előtti speciális viszonyokkal indokolható tevékenységi kör volt, a maga számtalan rejtett csapdájával egyetemben.

Azt hiszem, hogy akkor, amikor a mostani jelentésről beszélünk az Országgyűlésben, akkor ezt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy nagy valószínűséggel állítható: 1991-ben nagyon kevesen voltak - még a Magyar Nemzeti Bank keretein belül is -, akik tisztán és világosan láthatták, hogy egészen pontosan milyen csapdák, mekkora potenciális veszteségek rejtőznek e mögé a kereskedelmi banki tevékenység mögé bújtatva.

Az 1991-es jegybanktörvény tehát arról is rendelkezett, hogy ezt a kereskedelmi banki tevékenységet fel kell számolni. Tíz esztendő telt el, és lényegében a mostani évvel, illetve az előző év végével állítható biztosan, hogy a Magyar Nemzeti Banknak kereskedelmi banki tevékenységét sikerült felszámolnia.

Első ránézésre ez az idő meglehetősen hosszú időnek tűnik, és valóban ez az állítás talán jogos is. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez a tíz esztendő - ahogy már említettem - más dologra is kellett a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak, és talán kevesebb energiát tudtak fordítani arra, hogy valóban arra koncentráljanak, hogy ezt a kereskedelmi banki tevékenységet ne csak felszámolják, hanem azon belül az összes lehetséges veszteséget tényleg a lehető leginkább minimalizálják, a lehető legkisebbre szorítsák le.

Úgy gondolom, hogy a CW AG ennek a kereskedelmi banki tevékenységnek egy olyan kiemelt pontja, amely talán egyfajta gyűjtőpontnak is tekinthető. Le kell szögeznem - és ezt sajnálatosnak tartom -, hogy arról, hogy egészen pontosan milyen formában, milyen veszteségekkel, milyen indokok alapján, milyen ütemezésben sikerült felszámolni a Magyar Nemzeti Bank egyéb kereskedelmi banki tevékenységeit, lényegében egy áttekintő jelentést az Országgyűlés vagy annak bizottságai az elmúlt tíz esztendőben nem tárgyaltak meg. Nem ártana, hogyha ezt a hiányt sikerülne pótolni, és erről egy átfogó jelentés elkészülne az Országgyűlés számára a Magyar Nemzeti Bank részéről, és mód lenne arra, hogy az Országgyűlés megfelelő, gazdasági szakértelemmel rendelkező bizottságai ezt a jelentést át tudják tekinteni, az ezzel kapcsolatos információkat, a közvélemény elé tárható információkat valóban a közvélemény elé is tudják tárni.

Miért van erre szükség? Azért van erre szükség, mert ugyan a Magyar Nemzeti Bank valóban egy speciális státusú részvénytársaság, állami tulajdonú részvénytársaság, amelynek minden egyéb állami tulajdonban lévő gazdasági egységhez képest egy speciális, független jogállása van, azonban végső soron ugyanúgy, ahogy a magyar állam tulajdonában lévő más gazdasági részvénytársaságok vagy éppen költségvetési intézmények, végső soron a Magyar Nemzeti Bank is az adófizetők pénzével gazdálkodik. Akkor tehát, amikor valamilyen oknál fogva az adófizetők pénzének csökkenéséről lehet beszélni, mert valamilyen tevékenység folytán veszteség éri a Magyar Nemzeti Bankot, úgy gondolom, hogy a mindenkori jelentésekben ennek kiemelt figyelmet kell szentelni. Akkor, amikor két esztendővel ezelőtt, 1999 - ha jól emlékszem - február 19-én itt, az Országgyűlésben a Magyar Nemzeti Bank '97. évi tevékenységéről szóló beszámolót tárgyaltuk, nem kis mértékben ez képezte a vita tárgyát.

Úgy gondolom, hogy pont ez a 13 hónap, a valóban komoly sajtóérdeklődéssel kísért vizsgálat bizonyította be azt, hogy végső soron ezt a munkát nem lehet megspórolni, mindazt, ami elmaradt, mert ez megtörténhetett volna 1999 előtt is, hiszen 1995-től kezdve a veszteségek nyilvánvalóak. Az akkori Országgyűlés is megtehette volna azokat a lépéseket, amelyeket csak az 1998 után ebbe a Házba költözött Országgyűlés tett meg, illetve annak polgári többsége tett meg; akkor megspórolhattuk volna az elmúlt esztendőket és az azzal együtt járt bizonytalanságot.

Nyilvánvaló, hogy azt, ami ebben a 13 hónapban történt, valóban nem lehetett megspórolni. Arról, hogy 80 milliárd forintos veszteség keletkezett a Magyar Nemzeti Bank egyik leánybankjában, erről a közvéleménynek tudnia kell. Hogy ez miért keletkezett, arról a közvéleménynek szintén tudnia kell. Hogy ezzel kapcsolatban terhel-e valakit bármilyen formában tekinthető felelősség, akár büntetőjogi, akár munkajogi természetű felelősség, erről a közvéleménynek szintén értesülnie kell, és azt is tudnia kell, hogy nemcsak a felelősség került megállapításra, hanem a felelősséggel együtt járó felelősségrevonás érdekében szükséges lépéseket is sikerült megtenni.

Úgy gondolom, hogy ebből a szempontból tényleg egy nagyon alapos, nagyon jó és egyszerűen pótolhatatlan munkát végzett el az az albizottság, amelyik a gazdasági bizottság keretein belül, időt, energiát nem kímélve elkészítette számunkra ezt a jelentést, és feltárta azokat a momentumokat, azokat a tényezőket, amelyek végső soron ehhez a 80 milliárd forintos veszteséghez vezettek.

Arra kérem a tisztelt Országgyűlést és az Országgyűlés minden egyes frakcióját, hogy amikor erről a jelentésről vitatkozunk, akkor valóban ne felejtsük el azt, hogy mindettől függetlenül egy példás, alapos és valóban nagy szakértelmet jelentő munka áll ebben a tíz esztendőben a Magyar Nemzeti Bank mögött.

 

 

(9.40)

 

Ne felejtsük el azt sem, hogy végső soron ennek a történetnek, amit a CW AG jelent, az elmúlt két esztendőben sikerült a végére érni. Ne felejtsük el, hogy ehhez nem csupán a parlament munkájára, nem csupán a kormány, azon belül is a Magyar Nemzeti Bankkal szoros kapcsolatokat ápoló Pénzügyminisztérium munkájára, hanem a Magyar Nemzeti Bank munkájára, szándékára is szükség volt. Köszönöm nekik is azt, amit itt elvégeztek, és bízom benne, hogy miután ezt a jelentést megvitattuk, és a jelentést remélhetőleg változtatás nélkül az Országgyűlés elfogadja, a jelentésből is egyértelműen kiolvasható személyi felelősség megállapításán túl a felelősségre vonás érdekében szükséges lépések is meg fognak történni.

Köszönöm szépen a szót. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi Zakó László képviselő úr.

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt üléslevezető Képviselőtársam! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Azt gondolom, mindannyian emlékszünk, hogy politikai felhangok kísérték az indulásnál a CW AG Bank vizsgálatát. Mindenképpen jónak tartjuk azt a szabad demokraták nevében, hogy a vizsgálat végül is tárgyszerű, szakszerű és mindenki számára követhető módon zajlott, és az a jelentés, ami elkészült, az ezt a szakmaiságot tükrözi, még akkor is, ha természetesen a jelentés mindenképpen egy kompromisszum eredménye, hiszen valamennyien különböző oldalon ülve úgy érezzük, hogy a jelentésben vannak olyan megállapítások, amelyekkel nem teljeskörűen vagy nem ebben a formában értünk egyet.

Mindenekelőtt szeretnénk elmondani, hogy ez a vizsgálat most úgy tűnik az ország nyilvánossága előtt, mintha egy különleges és egyedi ügy lett volna, és ezt többen így szeretnék bemutatni, miközben szeretnénk hangsúlyozni, hogy hasonló jellegű vizsgálat az elmúlt nyolc-tíz év alatt lezajlott bankkonszolidáció kapcsán nem történt meg. Márpedig ennek a vizsgálatnak a tanulsága azt mondja mindannyiunk számára, hogy vannak a CW AG Bankhoz és a jegybankhoz kapcsolódó speciális jegyei ennek a történetnek, és vannak olyan általános jegyei, amelyek a rendszerváltás és az azt követő pénzügyi, banki szférára jellemző tüneteknek a következménye.

Csak azért, hogy mégis össze lehessen vetni, ha nagyon leegyszerűsítem, akkor azt mondhatjuk - még egyszer mondom, nagyon leegyszerűsítve, és nem kívánok itt most a számokban vitát nyitni -, hogy ha a CW AG Banknál keletkezett veszteséget összességében mintegy 80 milliárd forint körül határozzuk meg tavalyi áron - most nem akarok belemenni a részletekbe -, a biztos veszteség szintjén, akkor ha a tavalyi áron áttekintjük nagyon hozzávetőlegesen az eddigi banki konszolidációra szükséges pénzügyi forrásokat, akkor azok több mint tízszeresek. Tehát mindannyian tudjuk, hogy közel 1000 milliárd forintnyi bankkonszolidáció zajlott le ebben az országban, és most ennek, mondjuk, 8 százalékáról beszélünk ebben a pillanatban mai áron.

A másik, ami nagyon fontos, hogy a jelentés azért tisztába teszi és tisztába tette a politikai felhangok és a valóság közötti különbséget, és tárgyszerűvé tesz néhány dolgot. Szeretnék rögtön egy nagyon tárgyszerű dologra kitérni. Fontos törvény volt a Nemzeti Bankról szóló '91-es törvény, de mint azt a vizsgálati jelentés első oldala tartalmazza, az 1991-ben elfogadott szövege ennek a '91. évi LX. törvénynek semmilyen rendelkezést nem tartalmazott a külföldön működő, MNB-tulajdonban levő kereskedelmi bankokról.

Tehát szemben az előttem elhangzó vezérszónoklattal: nem, tisztelt képviselőtársaim, '91-ben még nem gondolta az akkori törvényhozó, hogy teljeskörűen és a külföldön működő kereskedelmi banki tevékenységre vonatkozóan is bármilyen szabályozást kell adni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy az akkori szabályozás elégtelen volt, csak azt akarom hangsúlyozni, azt akarjuk ezzel hangsúlyozni, hogy egy átalakulási folyamatban kívántuk az egyre korszerűbb és jobban működő Nemzeti Bankot, jegybankot létrehozni, és ennek során bizony például a szabályozásban '91-ben elmaradt ennek a kötelezettségnek a definiálása.

A második kormányzati időszakban, tehát az előző kormányzati időszakban született meg a törvény módosítása, három részletben, de végül is '96-ban '97. január 1-jei hatállyal, majd pontosítva '98. január 1-jei hatályba léptetéssel, amely rendelkezik arról, hogy el kell idegeníteni valamennyi ilyen típusú tulajdont vagy részesedést. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy mintegy utasítás jelleggel ez '98. január 1-jétől kötelező, attól kezdve kell alkalmazni; szintén a jelentésből olvasom.

A második fontos észrevétele a jelentésnek, amely megállapítja keletkezésük szerint a cégnél keletkezett károkat, és azt a megállapítást teszi - ahogy ez helyesen el is hangzott -, hogy a '87-től '96-ig, '95-ig terjedő időszakban keletkeztek a veszteség 86 százalékát megalapozó szerződések és kötelezettségek; tehát '95 előtt keletkeztek, és az azt követő időszakban keletkezett mintegy 15 százalék. Ezt megint csak azért fontos elmondani, hiszen nyilvánvaló, hogy a keletkezésük időpontjában nagyobb a felelősség, és nem pedig abban az időszakban, amikor ez a követelés megjelenik veszteség formájában, és ezzel terheli mind a jegybankot, mind később a költségvetést.

A következő, amit nagyon fontosnak tartunk elmondani, hogy bizony a működéssel kapcsolatban valóban a bizottság feltárt számunkra szinte nehezen értelmezhető vagy nehezen hihető belső szabálytalanságokat, mint a belső szervezeti működési szabályzatnak a hiányát vagy mint a hitelbírálat hiányát. Ha most nem szakszerűen akarok fogalmazni, hanem hétköznapi nyelven, akkor azt kell mondani, hogy elképesztő körülmények is uralkodtak ennél a banknál, főleg kezdetben, '87 és '91 között mindenképpen. Nyilván az ilyen banki körülmények következménye is részben a keletkezett veszteség.

A következő, amit a 4. pontban szeretnék elmondani, az a veszteség, illetve a bank rendezése, a bank kivonása a pénzpiacból és a veszteség minimalizálása. Mindenképpen helyes megállapítani - és azt hiszem, hogy ezt a patkó különböző oldalán ülő képviselők is megállapíthatják -, hogy nagyon komoly és nagyon hatékony kármentő munka kezdődött el '96 végétől, amely '96 októberében indult meg az átfogó vizsgálat kérésével, és aztán '98-tól felgyorsult ez a folyamat, és az erre a célra kinevezett biztos, illetve vezérigazgató formában megbízott első számú vezető a vártnál is eredményesebben, de legalábbis mondhatjuk, hogy mindenképpen eredményesen próbálta minimalizálni azt a veszteséget, amely a banknál keletkezett.

A jogi aspektusokra kitérve az 5. pontban szeretném mondani, szintén a jelentés tér ki arra, hogy ez a vezető az első intézkedései között az osztrák törvényeknek megfelelően megindította a büntetőjogi felelősségre vonást a korábbi vezetőkkel szemben, és ezek a büntetőjogi felelősségre vonások folyamatban vannak. Erről az MNB akkori elnöke tudott és az ő egyetértésével történtek ezek, tehát azt mondhatjuk, hogy abban a pillanatban, amikor elsősorban a Price Waterhouse, de más, az MNB auditálásával foglalkozó szakmai testület véleménye már megalapozta az MNB álláspontját jogi értelemben is, abban a pillanatban eljárás is indult visszamenőleg a büntetőjogi felelősségre vonás kapcsán.

Végül a határozati javaslatról néhány mondatot. Azzal kezdtem, hogy ez a jelenség azért kiragadva és politikai felhangokkal, mintegy részben a Nemzeti Bank ellen irányuló politikai felhangokkal induló vizsgálatnak készült. A jelentés és a lefolytatott vizsgálat azt mutatta be számunkra, hogy ennek a tevékenységnek a megítélése nagyon sokban általános banki tevékenységi megítélésekre, általános vizsgálatokra alkalmas, általános megállapításokra alkalmas, és nem annyira CW-specifikus.

 

 

(9.50)

 

Éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy az albizottsági jelentés módosult, a határozati javaslatot a gazdasági bizottság nem abban a formában fogadta el, ahogy azt az albizottság benyújtotta, hanem azt a kiegészítést tette, amellyel a bizottságban mindannyian egyetértettünk, hogy bizony legalább itt jelenjen meg, hogy a Nemzeti Bankról szóló törvény olyan célú módosítása mellett, hogy nagyobb ellenőrzése vagy belátása legyen a parlamentnek a pénzügyi folyamatokba, szükséges a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi törvénynek is a módosítása arra az esetre vonatkozólag, amikor jelentős közpénzek kerülnek felhasználásra.

Hiszen nem feledhetjük, hogy jelen pillanatban más jelentős pénzintézetnél is folyik konszolidáció, éppen egy időben, mondhatjuk nyugodtan, '98-ban megindítottan a Postabanknál is. Tehát nemcsak a CW AG Banknál keletkezett, hanem a Postabanknál... (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm, elnök úr, rögtön befejezem a gondolatot. A Postabanknál keletkezett veszteségek és pénzügyi veszteségek vizsgálatát is el kellene végezni, erre azonban sem a jogszabályi keretek, sem pedig a parlament nem mutat hajlandóságot.

Mi azt szeretnénk elérni, ha a Magyar Nemzeti Bank megítélése folyamán első rendben beszélhettünk volna az elmúlt öt év (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) fejlődéséről.

Még egy utolsó gondolat, elnök úr. Sajnáljuk, hogy az eredeti napirendtől eltérően nem kerül sor ma az előző két év működéséről szóló jelentésre, pedig abban minden frakció egyetértett; teljes támogatással kerülne a bank...

 

ELNÖK: Képviselő Úr!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): ...munkája a parlament elé. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Rogán Antal: Ilyenkor elnök az elnök?)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Zakó László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Gidai Erzsébet képviselő asszony.

 

ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! MNB-elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ezzel kívántam volna kezdeni, de szeretném elmondani, hogy Kovács Kálmán képviselőtársam is tagja volt a tényfeltáró albizottságnak, megjelent az első és az utolsó ülésen, a kettő között körülbelül kétszer 5-10 percre. Módjában lett volna megtennie az észrevételét a jelentéshez, ha ott lett volna, és akkor nem kellett volna itt kritikát megfogalmaznia. (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.)

Elkezdem az érdemi hozzászólást is. 90 milliárd forint igen sok pénz, 150 milliárd pedig sokkal több. Ez a két összeg, illetve a kettő közötti értékek hangzottak el folyamatosan a tényfeltáró albizottság munkája során - amelynek jómagam is tagja voltam -, midőn sziszifuszi munkával próbálta feltárni a CW AG veszteségének mértékét, okait, nota bene, megtalálni a felelősöket. A veszteség nagyságára vonatkozóan vannak adataink vagy inkább becsléseink, az okokra talán sikerült rálelnünk, de a felelősök személyének megállapítására muníció hiányában nem vállalkozhattunk.

Felelősök márpedig vannak, csak miután nem egyszeri fegyveres bankrablásról van szó, hanem évekig tartó (Csurka István: Dehogynem!) módszeres dézsmálásról, a tettesek felkutatása nehezebb. Az albizottság dicséretére legyen mondva, hogy pártállástól függetlenül minden tag, aki ott volt, láthatólag az igazság feltárására törekedett, és nyoma sem volt a képviselői hozzászólások, kérdések során politikai felharmonikusoknak.

Itt kell megjegyezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank képviselői a munka folyamán a szükséges iratok bemutatása, illetve adatkérések során készséggel álltak az albizottság rendelkezésére, amit ezúton is köszönök. Azonban volt egy határ, egy tiltott zóna, amelyet átlépnünk, ahova belépnünk nem volt szabad. A 14 hónapig tartó munkánk során, amely 17 ülést jelentett, folyamatosan éreztük - mert éreztették velünk a meghívottak és a meghallgatottak -, hogy reménytelen próbálkozás részünkről a banktitok feltörése. Jól számítottunk, mert az a bizonyos fal jól bírta a kérdések özönét; a fal nem nyílt meg, sok kérdésünk megválaszolatlan maradt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem - és ezzel nagyon sokan egyetértettek -, hogy az albizottság által készített jelentés korrekt, az abban foglaltak alapját azok a meghallgatási jegyzőkönyvek jelentik, amelyekben a Magyar Nemzeti Bank, a CW AG, illetve a különböző könyvvizsgáló cégek vezetői, vezető tisztségviselői szájából elhangzottakat rögzítették. Összesen 18 meghallgatás volt, az összes jegyzőkönyv terjedelmét könnyebb kilogrammban kifejezni, mint oldalszámban.

Az elhangzottakat összevetve tetten érhető az egymásra mutogatás, illetve a felelősség elhárítása. Egy biztos: egyik albizottsági tag sem várta el egyik meghallgatottól sem, hogy magára vállalja a CW AG összes veszteségét, de hogy ennyire egy helyben topogjunk hosszú hónapokon keresztül, azt senki nem gondolta.

A CW AG kétes ügyleteiről a Magyar Nemzet című napilap közölt hatrészes cikksorozatot, de ennek nyomán is inkább a fantáziánk lódult meg, mintsem a bank hajdani és jelenkori alkalmazottainak tájékoztatási kedve. Végeredményben a sejtések homályába vész a kihelyezett hitelek egy részének végállomása, ezért - véleményem szerint helyesen - a jelentés összefoglalója 11 pontban inkább a konkrétumokról, illetve a közvetlen következtetésekről szól.

Miután az albizottság sem jogszabályi, sem technikai körülményeit tekintve nem alkalmas a szó valódi értelmében vett nyomozásra, erre a legfőbb ügyészt kéri fel a határozati javaslat. Marad így is elég elgondolkodtató következtetés, tapasztalat. Az egyik, amely éppen a 3. pontja a javaslatnak: "Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a vizsgálatból leszűrt tapasztalatok alapján a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény, valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szükséges módosítását készítse elő, különös tekintettel a banküzem menetére, az adatszolgáltatásra, a felelősségi kérdés újraszabályozására, az egyszemélyi felelősség feloldására - és a többi - vonatkozóan. A szabályozás módosítása olyan legyen, amely növeli az Országgyűlés, és ennek megfelelően az országgyűlési bizottságok valóságos ellenőrző szerepét és intézkedési jogkörét."

Szóval, az egyik fő tapasztalat éppen az volt, hogy meg kell vizsgálni, meddig tart, meddig tarthat a Magyar Nemzeti Bank függetlensége, mekkora és mi a különbség a függetlenség és az önállóság között, kinek és hol kell meghúzni felelősségi határát. Az viszonylag hamar kiderült, hogy a CW Bank leányvállalatai jelentették azt a bizonyos fekete lyukat, azt a nyelőt, ahol a pénzek követhetetlen pályákra kerültek. Érdekes időtöltés, ha valaki csupán kíváncsiságból a Céghírek CD-jének böngészése közben a keresőbe csak a CW két betűjét üti be, és a találatok után elindul a telephelyek vagy éppen az ügyvezetők irányába. Meglepő átfedésekre, kapcsolatokra derül fény, de ezek kibogozására már külön apparátusra van szükség, amely igény esetén akár az ügyészségnek is rendelkezésére áll.

Tisztelt Ház! Tisztelt Rádióhallgatók! Olyan szövevényes ez az ügy, olyan sok szereplős ez a történet, hogy őszintén bevallva, az albizottság munkájának befejezése nekem már egyfajta megváltásnak hatott, mert minden új fejlemény az újabb szálaival, újabb hálót szőtt a szemünk elé. A jelentés nem titkos, az interneten az mkogy.hu irományai között bárki számára fellelhető. A bankbotrányról szóló sajtóhíradások jegyzéke, tehát csak a jegyzéke önmagában 16 teleírt oldalt tölt meg.

Elidőzhetnék különböző részleteknél, de félő, hogy a történet nehezen lenne érthető. Szemelvényeket, ízelítőt hallhattunk már az imént a korábbi felszólalóktól. Az azonban biztos - és most idézem az összefoglaló megállapítások 4. pontját -: "A vizsgált időszakban kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy 1996-ig a CW AG-nál nem működött a nemzetközi követelményeknek megfelelő szabályzatokkal levédett és körülhatárolt hitelezési gyakorlat."

Az albizottság birtokába került jelentések nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a hitelkihelyezések során tervszerűen, tudatosan, de legalábbis súlyos gondatlansággal járt el a bank vezetése a kockázatkezelés terén, így tevőlegesen járult hozzá a kintlévőségek behajthatatlanságának előidézéséhez. Ezen felismerés okán az MNB büntetőeljárást kezdeményezett a CW Bank egyes vezetőivel szemben.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

Arra, hogy ez miért történhetett meg, ráadásul hosszú éveken keresztül, talán egyszer nem az újságok gazdasági, hanem bűnügyi rovatában választ kaphatunk. Bízom benne, hogy az ügy kivizsgálása során nem találkozunk olyan hivatkozással, hogy minden veszteség oka a kedvezőtlen nemzetközi helyzet, a begyűrűző rossz gazdasági körülmények vagy a tőzsdék mélyrepülése volt. Politikai, gazdasági origónak számítana, ha egyszer a pénzügyi szektorban is nevén neveznénk a felelősöket.

Tudom, most sokakat mosolygásra, illetve szánakozásra késztettem. Összefoglalásképpen a Független Kisgazdapárt a J/3608. számú jelentést, illetve a H/3612. számú határozati javaslatot elfogadásra javasolja a tisztelt Háznak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, az FKGP, az SZDSZ és a MIÉP soraiban.)

 

(10.00)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is részt vettem a CW AG Bank vizsgálatával foglalkozó parlamenti albizottság munkájában, és csak meg szeretném erősíteni azt, hogy több ezer oldalt tekintettünk át mintegy másfél év alatt, több tucat személyt hallgatott meg az albizottság, köztük a CW AG Bank felelős vezetőit, a Magyar Nemzeti Bank felelős vezetőit, néhány személyt a leányvállalatoktól. Ennek az lett az eredménye, hogy egymásnak ellentmondó vélemények hangzottak el, egymásra mutogatás, a felelősség áthárítása - hol a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Hárshegyi úr hárította a felelősséget át a Magyar Nemzeti Bank elnökére, jelenlegi elnökére is, Surányi Györgyre, hol fordítva történt ez meg -, de abban nem volt egységes állásfoglalás, hogy valójában miért és ki okozta, kinek a felelőssége mellett jött létre ez az óriási veszteség, amely veszteséget gyakorlatilag közpénzekből - hiszen ez a forrás -, az adófizetők zsebéből finanszíroztak meg, és finanszírozzák meg még most is a Magyar Nemzeti Bankon keresztül.

Miből keletkezett ez a veszteség? Ha áttekintjük ezt a dokumentációs tárházat, akkor egyértelműen kiderül ebből, hogy két vonalon keletkeztethető a veszteség. Az egyik vonal az, ami a CW AG Bank botrányos gazdálkodását, pénzkihelyezési tranzakcióit illeti; természetesen a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyása mellett, hiszen hosszú ideig ezt senki de senki a Magyar Nemzeti Bank részéről nem kifogásolta, pedig a CW AG Bank felügyelőbizottságának elnökei a Magyar Nemzeti Bank alelnökei voltak, többek között hosszú ideig Hárshegyi Frigyes is.

Emellett vélelmezhető az is - legalábbis a dokumentációkból indirekten kiderül -, hogy a CW AG Bank játszotta az egyik fontos pénzátmosó bank szerepét itt, Európa szívében, hiszen a kétes hírű fedezetlen hitelkihelyezései valószínűleg a szervezett bűnözéssel is összefüggő cégek finanszírozását is szolgálták. Egyes hírek és információk szerint a FÁK országaiból mosták ezen keresztül át a kétes értékű és hírű pénzeket, amiben nagyon sok magyar cég is közreműködött és szerepelt. Az ugandai rézbánya ügyet vagy a Gigastorage ügyét már a Magyar Nemzet és más újság is megszellőztette, de a későbbiek során is találkozunk ilyen ügyletekkel; jóllehet az albizottság számára ezeket a dokumentumokat nem nyújtották át.

Vagyis itt jelentkezett egy olyan kérdőjel, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank köztulajdon - hiszen nem magántulajdon, mint, mondjuk, az Egyesült Államok központi bankja, a Federal Reserve -, amely felett a parlament jogosult tulajdonlást és felügyeletet gyakorolni, akkor hogyan lehet az, hogy az albizottságnak, amely a parlamentet képviseli, nem nyújtanak át dokumentációt, miközben külső könyvvizsgáló cégek - mint, mondjuk, a Price Waterhouse vagy a Boston Csoport -, természetesen hozzájutottak ezekhez az információkhoz, és nem lehet tudni, hogy esetleg ők nem adták-e tovább más területekre ezeket az információkat. Az albizottság pedig nem kapta meg, arra hivatkozással, hogy banktitok van; jóllehet az osztrák jegybanktörvény nem ezt mondja ki, mert kimondja: ha visszaélés gyanúja jelentkezik, akkor kötelező kiadni ezeket a dokumentumokat. Ezen az egyik csatornán, amely a pénzátmosás gyanúját hordozza magában, keletkezett ez az óriási veszteség.

A másik természetesen a leányvállalatok kérdése, hiszen igen gyanús, nagyszámú leányvállalat jött létre a CW AG Bank körül, ilyen például a Waltham Csoport, ilyen a CW Lízing Csoport, ilyen a Dorottya Kft., amely a Dorottya utca 6. szám alatt lévő óriási ingatlant birtokolja, a tulajdonában van, és ezzel sáfárkodik vagy kufárkodik. Ezeken a leányvállalatokon keresztül is, a rossz hitelkihelyezési gyakorlatnak megfelelően, óriási veszteség halmozódott fel, amelyet áttekinteni, megvizsgálni az albizottságnak nem volt már ideje és bizony dokumentuma sem elegendő. Ezért mi javasoljuk, hogy az ügyészség vizsgálata terjedjen ki a leányvállalatok veszteségeinek feltárásaira is.

Felmerült ugyanakkor még a mérleghamisítás gyanúja is, hiszen az, hogy feltűnően magas kamatláb mellett adták ki a hiteleket - amit egyébként a jelentés is megállapít -, azt is jelenti vélelmezhetően, hogy ilyen magas kamatlábat könnyen vállal az olyan hitelfelvevő, aki biztos abban, hogy soha nem fizeti vissza a hitelt. Ezért ez a magas kamatláb bekerül a CW AG mérlegébe, és természetesen más eredményt fog kihozni. Ilyen szempontból amikor már a veszteség megjelenik, akkor ez a magas kamatláb, de soha ki nem fizetett kamatmennyiség természetesen hatalmas veszteséget okozott, és ez a mérleghamisítás gyanúját is felveti. Szintén javasoljuk majd, hogy ezt az ügyészség vizsgálja felül, amikor ezt a tényleges vizsgálatot elvégzi.

Mennyi a veszteség? A keletkezett veszteséget nem tudjuk. Jelenleg ez még mindig banktitok, hiszen a Boston Csoport 90 milliárdját fogadta el az albizottság, bár szó van 160 milliárdról, sőt még 200 milliárd forintos veszteség is felmerül. Nem lehet tudni, hogy mennyi a végleges veszteség nagysága a CW AG Banknál, hiszen még 1996-ban - amikor már több mint 70 milliárd forintos veszteségről tudtak - aláírták a garancialevelet, Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke, aki korábban a CW AG Bank felügyelőbizottságának volt az elnöke, és garantálták a veszteség megfinanszírozását. Ez ment parlamenti jóváhagyás nélkül? Véleményem szerint nem, hiszen hallgatólagosan tudomásul vették, mert ha most visszapörgetjük egy kicsit a történelmet, akkor jelenik meg 1997-ben az az adósságcsere, amelynek értelmében véleményünk szerint összefüggés van az adósságcsere és a CW AG Banknál keletkezett hatalmas veszteség között.

Nem fogadható el az a vélemény, és nem tartom szakmainak személy szerint sem, hogy ez technikai csere volt, mert eddig még egyetlenegy alkalommal sem kaptunk tételes elszámolást arról, hogy miből állt össze a 2150 milliárd forintos adósságcsere, amelyet piaci kamatozású devizahitelként - a parlament talán nem is tudta, hogy miről van szó, gombnyomással megszavazta - beépítettek a költségvetésbe, és mind a mai napig és az elkövetkező kétéves költségvetésben is törlesztjük ennek kamatterheit és természetesen a törlesztendő részét is. Ez eddig a kamatterhet tekintve közel 1000 milliárd forintot jelentett, a törlesztés pedig több mint 1000 milliárd forint, és még mindig nincs vége, mert 2004-ig történik ennek a törlesztése.

Kérdezem én, hova tűntek el ezek a források, miért nem számoltatták el eddig egyetlenegyszer sem a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnökét, tehát jelenleg Surányi Györgyöt, miért nem adtak számot a parlamentnek, hogy tételesen miből keletkezett ez a veszteség, milyen összefüggés van az adósságcsere és a CW AG Bank tevékenysége között. Kérnénk is, hogy az ügyészség majd szíveskedjen ezt a vizsgálatot is elvégezni.

A veszteség gyakorlatilag már 1992-ben jelentkezett, senki nem vette komolyan Seldmayer úr levele alapján, tovább is történtek a felelőtlen, botrányos hangú hitelkihelyezések, és 1997-ben a korona az volt, amikor a holland vezérigazgatót kinevezte a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György, aki veszteséget halmozott, és jutalma 1,2 millió dollár volt végkielégítésként. 1998-ban és 1999-ben végelszámoló biztost neveznek ki, a bankszakmához alig értő Láng Lászlót, aki kutatóból hirtelen lett gyorstalpalással bankár, és amikor a veszteség tovább halmozódott, tavaly 100 millió forintot kapott.

Kérdem én: ha összehasonlítom ezt a pedagógus bérével vagy a 40 ezer forintos minimálbérrel, az életet mentő sebész, orvos vagy traumatológus 80 ezer forintos bruttó bérével, nem szégyen, hogy 100 millió forintot osztogatnak annak, aki a költségvetés és a közösségi pénzek további veszteségét eredményezi, és a közösségi pénzekből, az adófizetők pénzéből kell mindezt megfinanszírozni?! Ezt nemzetközi és - talán a képviselők többségének nevében is mondhatom - parlamenti szégyennek tartom.

Ki a felelős mindezekért? Ha áttekintjük, természetesen a CW AG Bank vezetői felelősek. Aki a bűncselekményt elkövette, annak felelnie kell, de nehogy felmentsük a felelősség alól azt a személyt, akinek benne van talán a munkaköri leírásában is - önnek, elnök úr -, hogy minden olyan cselekedetért, amely a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozó intézményeknél lezajlik, maga a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnöke a felelős.

 

 

(10.10)

 

Jelenleg Surányi György az elnöke. Nem értünk egyet a Magyar Nemzeti Bank közvetett felelősségével, mert nemzetközi viszonylatban azt sehol nem mondja ki a törvény, hogy ha veszteséget okoz, mondjuk, a Bundesbank a közösségnek, a költségvetésnek, akkor a Bundesbank elnöke lazán veszi a kalapját, és lelép a posztjáról. Nem, kérem - azonnal leváltják! És másutt is, minden civilizált államban; és ha kell, bíróság elé állítják, vagy legalábbis felelősségre vonják.

Ezért javasoljuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a "közvetlen felelős" szót beiktatni az összefoglalóba, és az Állami Számvevőszék felülvizsgálatát; valamint a jegybanktörvény módosításával egyetértve kérjük az ügyészségtől (Az elnök ismét csenget.) a további vizsgálat elvégzését.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces időtartamban megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Többször megfogadtam, hogy Gidai Erzsébet hozzászólására nem reagálok, de olyan indulatosan szólt, ráadásul azt mondta, hogy vélhetően a képviselők többségének a véleményét tükrözi az ő hozzászólásának a második fele, hogy én ettől a szocialista frakció nevében teljes mértékben elhatárolódok. (Csurka István: Csak a szellemi többség! - Derültség a Fidesz és a MIÉP padsoraiból.) Hogy mi a szellemi többség, arról ne beszéljünk!

Nem lehet szó nélkül elmenni a képviselő asszony megszólalása mellett. Nagyon sokszor előhozta már a Házban az adósságcsere kérdését. Világosan kell látnia, hogy amikor ez a döntés megszületett - az Országgyűlés döntése volt (Rozgonyi Ernő: Fogalmatok nincs róla!) -, alapos vita után született meg ez a döntés, alaposan tájékozódhatott az akkori Országgyűlés; szerencsére a MIÉP akkor nem foglalt helyet ebben a Házban. És meg kell azt állapítanunk, hogy senkinek nem kell az adósságcsere miatt elszámolnia, és senkit nem kell elszámoltatni amiatt.

Borzasztóan sajnálom, hogy egy ilyen konszenzusos jelentés (Rozgonyi Ernő: ...hogy mégis miről van szó!) ilyen indulatokat vált ki a MIÉP hozzászólójából. Persze ez bennünket nem lep meg, de mégis sajnálatos, hogy az Országgyűlésben ilyen hangnemben szólnak hozzá képviselők a vitához.

Még egyszer: teljes mértékben elhatároljuk magunkat a képviselő asszony hozzászólásától. (Erkel Tibor: Tárgyszerűen! - Csurka István: Hány milliárd?)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, és Keller képviselő úrnak külön köszönöm, hogy még két perccel meghosszabbította a hozzászólási lehetőségemet (Derültség a Fidesz padsoraiból.), ezt épp szerettem volna a pulpituson is kérni öntől.

Először is: önnek, képviselő úr, fogalma sincs, fogalma sincs pénzügyileg - nem is szakmája, tegyük hozzá, de ez egy kérdés; egye csuda, vannak nekem még rosszabb hallgatóim is (Derültség a Fidesz padsoraiból.) - arról, hogy az adósságcsere mögött mi zajlott le! Ön nem nézte át a dokumentumokat - lehet, hogy itt ült és megszavazta, hiszen akkor az Egészségügyi Minisztériumban volt szíves dolgozgatni -, tehát nem tudja, mi van a hátterében! Maga sajnos még a társadalombiztosításhoz sem ért, pedig ahhoz is jobban kellene értenie, mert én emlékszem, hogy amikor annak idején a tevékenységét végezte, a társadalombiztosítás körül milyen probléma volt. De most nem ez a kérdés!

Az adósságcsere ügyével, az eladósodás kérdésével jómagam nagyon régóta foglalkozom. Szíves figyelmébe ajánlom azt a több tucat publikációt, szíveskedjen elolvasni, amelyek idegen és magyar nyelven is megjelentek, tehát nem kell németül vagy angolul tudnia.

Annak idején az adósságcseréről részletes szakmai vizsgálatot végeztünk, amiben többek között szerepel, hogy a figyelmét felhívjam Nyikos László úrnak itt, a parlamentben elmondott beszédére, amikor felhívta a parlamenti képviselők figyelmét arra - aki akkor is alelnök volt és most is az ÁSZ alelnöke -, hogy milyen súlyos visszaélésekkel terhelt az adósságcsere. De ha ettől eltekintek, és csak azt a részét nézem, amihez dokumentumként hozzájutottunk, az elemzéseket, akkor ezek bizony mind azt mutatják, hogy az adósságcsere mögött ténylegesen olyan fajta tranzakciók zajlottak le, amelyek mindenekelőtt - kis részüktől eltekintve - a Magyar Nemzeti Bank veszteségét finanszírozták meg, és nem egy technikai adósságcsere, ami a nullkamatozásra vonatkozik.

Figyelmébe ajánlom még emellett Nagy Pongrác elemzését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Most adunk ki egy ezeroldalas anyagot, amely ezt tételesen felsorolja, és önnek majd oda fogom adni ezt, kötelező olvasmányként.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban. - Derültség a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a vitában egymás minősítésétől tartózkodjanak. (Közbeszólások a MIÉP és a Fidesz padsoraiból: Előbb kellett volna!) Tisztelt képviselőtársaim, egyben tettem meg a vitával kapcsolatosan ezt a megjegyzésemet, és kérem, hogy az elnökkel ne vitázzanak! Köszönöm szépen. (Tóth István: Elfogult ülésvezetés!)

Horváth Béla képviselő úrnak adom meg két percben a szót a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Még majd többször meg fogok szólalni (Csige József: Ajjaj!), hiszen itt különböző felelősségek megjelölésére került sor, de a Kisgazdapártnak egy egészen más típusú felvetése is van.

Nevezetesen: rendkívül súlyos politikai felelőssége van a Magyar Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének, hiszen köztudott, hogy a Független Kisgazdapárt 1994 óta kezdeményezte a vizsgálat lefolytatását.

Tehát azt tudom mondani, sem Keller Lászlónak, sem más szocialista képviselőnek semmilyen erkölcsi joga nincs most itt támadólag fellépni. Ennek alátámasztására hadd mondjam el... (Csige József közbeszólása.), hadd mondjam el... (Kovács Kálmán: A Kisgazdapártnak! Van még olyan?) Nem tudom, most meccsen vagyunk, vagy a tisztelt Ház falai között, elnök asszony?

ELNÖK: Képviselőtársaim, kérem, őrizzék meg a nyugalmukat egyrészről, másrészről a Ház tekintélyét, és tartsák tiszteletben egymás véleményét!

Képviselő úr, folytassa!

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm, hogy helyreutasította a képviselőtársait az MSZP-frakcióból.

1996. november 5-én a Kisgazdapárt frakcióvezetője azonnali kérdést tett fel a következő címmel: "Kiket terhel a teljes körű politikai és gazdasági felelősség a legújabb Magyar Nemzeti Bank-botrány miatt?" Horn Gyula miniszterelnök a következő kioktató választ adta: "Én arra kész vagyok, hogy megbeszéljem a kollégákkal, pénzügyi szakemberekkel, hogy megértessék önnel" - mármint a Független Kisgazdapárt elnökével - "a Nemzeti Bank helyzetét, gazdálkodását." (Bauer Tamás: Igaza volt!) Úgy gondolom, szerencsésebb lett volna, ha Keller László képviselő akkor inkább a saját miniszterelnökét oktatta volna ki ezekről a kérdésekről.

További idézetekkel majd alá fogom támasztani, hogy az akkori hatalmi arroganciával az MSZP és az SZDSZ hogyan próbálta szőnyeg alá söpörni a teljesen szakszerű és megalapozott kisgazda kezdeményezéseket (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.), hiszen az idő minket igazolt: ez a jelentés az öt vagy hat éven át folytatott szakszerű kisgazda politizálás gyümölcse (Csige József: Á la Torgyán József!), hogy ma itt vagyunk és vitázhatunk erről a jelentésről.

Köszönöm a figyelmet. (Derültség az SZDSZ padsoraiból. - Taps a MIÉP és a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben megadom a szót Tímár György képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlen dologra szeretném a figyelmüket ráirányítani.

Az 1994-től '98-ig terjedő ciklusban a tisztelt Ház felállított egy bizottságot, a bankkonszolidációt ellenőrző feladattal, az általam igen tisztelt Keller László képviselőtársammal, a jelenlegi pénzügyminiszterünkkel az élén, és ez a bizottság folytatta a munkáját; azt hiszem, nagyon precíz, részletesen meghatározott, korrekt körülmények és feltételek között, korrekt módon. A bizottság sajnos nem volt abban a helyzetben, hogy a véleményét a Ház elé terjeszthette volna. Ennek következtében én, aki nem fogadtam el a bizottság véleményét, elleneztem azt, abban a helyzetben lehettem volna, hogy részletesen rámutassak többek között ennek a problémakörnek az eredetére, amely álláspontom szerint az úgynevezett módszerváltást, illetőleg rendszerváltást megelőző korra nyúlik vissza.

Feltéve, de talán meg nem engedve, hogy most olyan problémákkal kell szembenéznie a Háznak, illetőleg az ország lakosságának, amelyekről itt szó van; akkor megelőzhető lett volna, legalábbis részben, azoknak a hátrányoknak a továbbgyűrűzése, amelyeket most sajnos az országnak ki kell fizetnie, el kell szenvednie (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), rendeznie kell. Hiba volt, hogy '98-ban (Az elnök ismét csenget.) nem terjesztették a plenáris ülés elé ennek a jelentésnek az elmondását...

 

ELNÖK: Képviselő úr...

 

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): ...és az én ellenvéleményemnek a kifejtését. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem képviselőtársaimat, hogy a kétperces hozzászólásokban az időkeretet tartsák be!

Két percben megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tímár György képviselőtársam kétperces hozzászólására kívánok én is reagálni az előterjesztett napirenddel kapcsolatban.

 

(10.20)

 

Ugyanis meggyőződésem, hogy nagyon fontos igazságtartalom is elhangzott a képviselő úr mondandójában. Tudniillik ebben a Házban két éven keresztül elég sokszor elhangzott a szabad demokraták részéről az a kezdeményezés, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter úr, az akkori vizsgálóbizottság vezetője által összefoglalt jelentés, amit aztán a parlament már valóban nem tárgyalt meg, de amely jelentést megkaptak a képviselők - én is így jutottam hozzá új képviselőként, hiszen itt van a parlament dokumentációs irodájában, megtekinthető -, ebben a jelenlegi pénzügyminiszter, akkor még csupán fideszes képviselőként és egy vizsgálóbizottság vezetőjeként azt javasolja, hogy éppen annak érdekében, hogy a korábbi és a folyamatban levő bankkonszolidációkat meg lehessen vizsgálni, a pénzintézetekről, hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényt olyan módon kell módosítani, hogy a parlament beleláthasson ezekbe a folyamatokba. Tehát a banktitok sérelme nélkül, de a közpénzek felhasználása esetén mégis beleláthasson.

Amikor hatalomra került a Fidesz, és a másik oldalra került a képviselő úr pénzügyi államtitkárként, jelenleg pedig miniszterként, ezt a javaslatot soha nem támogatta, a Szabad Demokraták Szövetsége többször benyújtott indítványát nem fogadta el. Bizony, örülünk annak, hogy most legalább ebbe a jelentésbe konszenzusos alapon belekerült ez a mondat.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, képviselő úr.

 

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim!

Több mint egyéves munkával elkészült a zárójelentés a lóról. Arról a bizonyos állatorvosi lóról, amely itt legelészett a közelünkben már jó néhány évtizede. Csúfos véget ért: kényszervágóhídon végezte. Pedig szép jószág volt fiatalabb korában - mondják egyesek.

Minden baja volt annak már régtől fogva, csak a sok hasonlóan rossz gebe közt nem vettük észre - mondták mások. A jól értesültek szerint nem is volt igazi paripa, hanem faló volt. Nem, nem, nem arra gondolok, hogy pénzfaló - persze az is -, hanem fából készült ló, amolyan trójai fajta. Még az antivilágban ennek segítségével juttattuk el harcosainkat az ellenséghez.

Volt olyan is, aki csupán hintalónak nézte: hintapalintázott, játszott rajta, míg meg nem unta. Bárhogy is legyen, egy időben a felszínes szemlélődő szerint fuvaroslóként működött. Nap mint nap munkára szegődött, hogy gazdájának eredeti-tőkefelhalmozzon, fuvarozzon, amiért normális esetben fizetség jár.

Csak hát a kocsisok! Mert hogy szavamat ne felejtsem, azok is voltak. Volt, aki már látott előtte lovat, mielőtt a szekérre került - sőt vezetett is -, volt azonban, aki csak szamarat. Sebaj, majd beletanul, mondta a gazda. Ült is aztán délcegen, akár gyeplő nélkül is a bakon, köszöngetett jobbra, köszöngetett balra, mintha ő vezetné a szekeret.

Telt-múlt az idő, és nem is lett volna semmi gond, ha legalább valamicske hasznot hajtott volna a vállalkozás. De hát még az abrakra valót sem kereste meg. Nem tudni, hogy a fuvardíj rendszeres elmaradása a kocsis humán erőforrásának elégtelensége miatt következett-e be, vagy alkalmazottunk néha - engedve a csábításnak -, némi fröccsért vagy másért eltekintett a tarifától. Összeomló piac ide, összeomló piac oda, e hiányosság - mármint a fizetség elmaradása - sosem szegte kedvét a derék fuvarosnak. Olyannyira, hogy újra meg újra a már jól kipróbált kuncsaftkörbe helyezte bizalmát. A zabostarisznya egyre üresebb lett, a ló meg fogyott, egyre jobban és jobban fogyott. (Szórványos derültség a kormánypárti padsorokban.) Hiába adták a szakmailag legkiválóbb átalánydíjas állatorvosok évről évre írásba, hogy egészséges, vagy legalábbis nem olyan beteg. Ezeket a jelentéseket lovunk nem olvasva, minden kórsággal küszködve egyre gebésedett. Fel is tűnt ez egy istállósfiúnak, szóvá is tette: főnök, néha már ez a szegény pára nekimegy a falnak; nem vakult ez meg? Nem vak ez, talán csak vakmerő - szólta tétován a klasszikusan népies válasz. Pedig ekkor talán még meg lehetett volna menteni. Ha ekkor gyógyítják, ápolják, még ma is élne szegény.

A gazda sem nagyon járt az istálló felé, inkább csak a kocsisra hagyatkozott, no meg a nagyra becsült lódoktorokra. Lovunk megroggyanva is eltartott még néhány kocsist és még több állatorvost. Ez utóbbiak időnként konzíliumot tartottak a ló felett, és a végjátékban - utolsó előtti ötletként - előálltak a lócsiszári megoldással: lecsutakoljuk, felvitaminozzuk, majd eladjuk. Már a lókórházig sem jutottak el, maradt a kényszervágóhíd. A gazda kifizette a mészárost egyszer, aztán mivel a lónak még holtában is nő a körme, még egyszer. Állítólag így szólt a gazdával az egyezség. Majd viselték a tetem megsemmisítésének költségeit, no meg a szégyent. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Eddig hát a történet szürrealisztikus tanmese műfajban. Célom e megközelítéssel nem holmi öncélú humorizálás volt, még kevésbé bagatellizálás. Sokkal inkább az, hogy a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével, a CW Bankkal kapcsolatos vizsgálat során élénk táruló bő eseménysorból a főbb történésekre koncentráljunk, az összegyűjtött hatalmas adathalmazból a legfőbb tényeket emeljük ki. Azt, hogy kilenc esztendővel ezelőtt a döntést hozó vezetői szintnek voltak ismeretei arról, hogy baj van.

Mára 80 milliárd veszteséget halmozott fel a pénzintézet. A köztes időszakban - 1992-től napjainkig - is volt tulajdonos, menedzsment, működött igazgatóság, felügyelőbizottság, dolgoztak a könyvvizsgáló cégek. Voltak e testületeknek felelős vezetői. A felelősséget, ha megosztottan is, de viselniük kell.

Kórképet vázolt fel a tényfeltáró albizottság, kórképet, amely egyben korkép is. A meghallgatásokon a freudi elszólások révén mintegy időutazásként visszarepültünk abba az időbe, mikor a Mátyás, Frigyes és más keresztnevek helyett és mellett az elvtárs volt általánosan használatos. Nos tény, abban az időben - a '80-as évek végén, a '90-es évek elején - nehezen találtak kereskedelmi banki gyakorlattal rendelkező szakembert. Tanulók voltunk mindannyian, még csak kóstolgattuk a piacgazdaságot - mondták. Nem lehet mai ismereteinkkel, tudásunkkal az akkori időre visszatekinteni és ítélkezni.

De ha ez így van, akkor talán egy kicsit mértéktartóbbnak kellett volna lenni, és e keleties ismeretszinthez kellett volna igazítani a javadalmazást. Miért van az, hogy e szektor akkor és azóta is különbnek tartva függetleníti magát a magyar gazdaságtól és a többi ágazattól? Úgy vélem, a kiemelkedő fizetség mellett nemzetközi mércét kellene alkalmazni a felelősségben és a felelősségre vonásban is.

Mindezzel együtt a CW Bank története kiváló szociológiai tanulmány is lehetne a piacgazdaságra áttérő Magyarországról; de használhatnánk tankönyv gyanánt is. A CW Bank mint állatorvosi ló, alkalmas bankárképző hallgatóinak oktatására. Esettanulmányokat lehetne készíteni, hogyan nem szabad működtetni egy pénzintézetet; milyen káoszt okoz a belső szabályozottság hiánya, a hitelengedélyezési, nyomonkövetési, kockázatkezelési eljárások szabályozatlansága, a felügyelőbizottság formális működése.

Mint a fenti jelentés is tartalmazza, az osztrák és magyar banktitokra vonatkozó szabályozás miatt az albizottság nem kapta meg az egyes konkrét hitelügyletekre és ügyfelekre vonatkozó információkat. Az anonimizált feljelentésekből és a sajtóban is ismertté vált részletekből azonban szappanoperába illő történetek tárultak fel előttünk: afrikai színesfémbányák, morongó indián törzs kaszinói, váratlan fordulatok, mesés jövedelmek, és mindez a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankjával kapcsolatban több epizódnyi forgatókönyvre szolgálna alapul.

Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Munkáját a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottsága elvégezte. Jelentését, mely a parlament történetében szokatlanul, konszenzussal született, letette.

 

(10.30)

 

 

Vajon hasznos volt-e munkánk, feltártunk-e olyan momentumokat, melyek nélkülünk nem kerültek volna felszínre, elvégezte volna-e valaki más ezt a munkát helyettünk? Mi az eredménye, mi a haszna?

Nos, engem az elmúlt egy évben történt meghallgatások, az áttanulmányozott, tetemes mennyiségű jelentés, jegyzőkönyv és adathalmaz e szokatlan hangvételű felszólalásra ragadtatott. Mégis úgy vélem, hogy tanmese-, szociológiai tanulmány-, tankönyv-, forgatókönyvbéli feldolgozás helyett legnagyobb elégedettségünk akkor lenne, ha a CW Bank történetét mielőbb egy prózaibb műfajban: bírósági ítélethirdetés indoklásában hallhatnánk újra.

A jelentés és határozati javaslat elfogadását a Magyar Demokrata Fórum nevében támogatva, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Podolák György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nagy figyelemmel és átéléssel éltem meg Németh Zsolt képviselőtársam hozzászólását, amely az állatorvosi lóval példálózott. Nagyon meghatott és valóban sok tanulnivaló volt abban a felvetésben, amit elmondott képviselőtársam. Arra gondoltam, hogy a rendszerváltás időszakában, tehát '88-89-90-ben, már akkor, és azóta, ha ezt a megközelítést veszem alapul, amit elfogadhatónak tartok, akkor hihetetlenül nagy ménessel rendelkezünk itt, Magyarországon, és ezek közül az állatorvosi lovak közül még több nem patkolt el, él, mozog, és nem is akarunk velük foglalkozni.

Ez az egyetlen ló volt az, amelyikre valamilyen okból a kormányzat szemet vetett és az életével kívánt foglalkozni. Ez a ló volt az, kiválasztva a sok többi közül - lehet, hogy azok lerobbantak voltak, lehet, hogy szebbek, lehet, hogy jobban föltuningoltak, nem tudom -, erre esett a választás. Biztos, hogy ez nem ok nélkül történt, ennek oka lehetett... (Csurka István: A hiány, például!) - igen -, tehát oka lehetett többek között az is, hogy némi veszteség képződött a házatáján, tehát elképzelhető volt, hogy az istállóban valami hiány van.

Ami ennek az egész vizsgálatnak sajátossága volt - és néhány komolyabb gondolatot is megpróbálok elmondani -, hogy számomra, mint aki a vizsgáló albizottság tagja voltam, teljesen meglepő volt, hogy megpróbáltuk elkezdeni ezt a vizsgálatot úgy, hogy egy politikai indíttatású vizsgálatra került sor, megpróbáltuk szakmailag nézni, és rendkívül érdekes volt ez a 13-14 hónap, amit tényfeltárással eltöltöttünk, hogy milyen hatások értek minket.

A legkeményebb hatás az volt, amikor a tényekkel szembesültünk, hogy egyáltalán egy vállalat, egy vállalkozás, amelyet banküzemnek, bankfióknak hívnak, hogyan tud szabadjára engedni és hogyan tud abszolút szabadon, korlátok, elszámolás nélkül úgy működni és ekkora veszteséget képezni, ez egy nagy tanulság volt.

De nagy tanulság volt az is, hogy hogyan próbálták az albizottságot kívülről befolyásolni. Emlékeztetni szeretném önöket, hogy a médián keresztül jelentős hatások érték az albizottságot. Folyamatosan hallottunk szerdai beszédeket, folyamatosan hallottunk vasárnap reggeli beszédeket, és folyamatosan találkoztunk olyan cikkekkel, amelyek az albizottsági ülést megelőzően egy-két-három nappal, elég tudatosan és irányítottan jelentek meg, és megpróbálták befolyásolni az albizottság tagjait.

El szeretném itt mondani önöknek, hogy ezek felszínesek voltak, mélyen nem tudtak hatni az albizottság vizsgálatai során. Én úgy gondolom, a kormánypárti képviselőtársaimmal együtt közösen vállaljuk, ami ide, az önök asztalára került az albizottság és a gazdasági bizottság részéről, igaz, hogy kompromisszumok árán, de nincs mód és lehetőség, hogy egy kellőképpen föl nem térképezett vizsgálóbizottság más megoldást tudjon itt működtetni, a parlamenten belül. Hiszen arra még nem volt példa az én ismereteim szerint, hogy egy bizottság egységes, egyhangú szavazattal letett jelentését tudja a parlament megvizsgálni. Ebben, én úgy gondolom, dominánsan közrejátszott, hogy megpróbáltuk szakmai síkra helyezni a témánk feltárását, vizsgálatát, és ennek eredménye ez.

Szintén ehhez járult hozzá - ezt szeretném ezen a fórumon elmondani -, hogy nem tehettük volna meg, hogy a feltárásnak ez a minősége bekövetkezzen, ha a Magyar Nemzeti Bank részéről nincs az albizottság extra kiszolgálása. Nem tudtunk olyan témát, olyan anyagot, olyan háttér-információt kérni, amit szinte azonnal, tételesen, az általuk felfedhető szakmaiság és hozzáférhetőség alapján ne biztosítottak volna a részünkre. Ugyanezt tudom elmondani a felügyelőbizottságról is: folyamatos tájékoztatásban részesültünk.

Amit még feltétlenül fontosnak tartok elmondani, és egy nagy tanulság volt az egész vizsgálat alatt, hogy hogyan ítéljük meg azokat az eseményeket és azokat a helyzeteket, amelyek a végkövetkeztetésnél írásban rögzítésre kerülnek: a 2000. év bármely hónapjának a fejével, vagy akkor, amikor az események történtek, tehát történelmileg elhelyezve az időszakban, akár 1985-ben, '87-ben, '90-91-ben - a törvény megjelenése - vagy tovább a kormányváltásokat és a politika fordulatait figyelembe véve. Mert ma nagyon könnyű eseményekről, történésekről minősítést mondani, mai fejjel, a mai állapotoknak megfelelően, hogy mi történt ekkor, mi történt húsz évvel, harminc évvel ezelőtt, és újraminősíteni eseményeket.

Én úgy gondolom, az albizottság ebben volt erős, hogy képes volt arra, hogy fölmérte azt a helyzetet, mikor történhettek ezek az események, és mik voltak azok a mozgatórugók, amelyekkel idáig eljuthattunk. Ez a helyzet az volt - itt emlékeztetni szeretném a képviselőtársaimat -, hogy 1985-91-ig a magyar vállalatok abban voltak érdekeltek, hogy minél több import alkatrészt szerezzenek be, hogy az exportot produkálni tudják, és ezért alakultak ezek a bankok. Nemcsak a magyar gazdaság részéről, hanem a többi volt kelet-európai ország részéről is, és nem véletlenül szinte mind Bécsben. Azt a pénztechnológiai szerepet játszották el jellemző módon, hogy a magyar vállalatok importbeszerzéseinek egy jelentős részét biztosítani tudják. Tehát volt egy ilyen szerepük. És csodálatos módon... (Csurka István: Kivitték Moszkvába!) Oda is vittek. És csodálatos módon ezek a bankok, amelyek létrejöttek - jellemzően mind Bécsben jött létre -, hasonló gondokkal, hasonló problémákkal szűntek meg működni, hasonló veszteségeket alakítottak ki.

Tehát, ha megítéljük ezt a helyzetet, akkor nem mondhatjuk rá, hogy egyedi és specifikus, de az a baj, hogy ez megtörtént. Tehát ez máshol is megtörtént, és én úgy gondolom, valamilyen mértékben, döntő és meghatározó mértékben azért, mert a rendszerváltás romjai közé kellett ezt is söpörni, mert nem volt esély arra, hogy ezt egyáltalán életben lehessen tartani. De ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a menedzsment hihetetlenül felelőtlenül, gazdátlanul kezelte ezt a kérdést, vagy nagyon is gazda módjára.

Még egy dolog, amit érdemes körbejárni, a banktitok kérdése. Az egész vizsgálat alatt a legnagyobb gondot az okozta, hogy a banktitok kérdését hogyan kezeljük. Én úgy gondolom, az elmúlt két és fél év parlamenti vizsgálatai és az egyéb vizsgálatok egyértelműen alátámasztják, hogy a munkabizottságok, illetve a feltáróbizottságok feltételei és lehetőségei nem egyértelműen rendezettek, hogy ilyen feltárásokat elvégezhessenek.

El kell dönteni, hogy mire képesek és mire predesztináltak. Egy biztos, hogy nem lehetünk számon kérő bíróság, és ítéletet sem hozhatunk, de az információhoz jutás feltételeit illene rendezett formában részünkre biztosítani.

 

(10.40)

 

Befejezve: egyetértek Rogán képviselőtársam megállapításával, hogy a munkát és a szakértelmet, ami a Magyar Nemzeti Bankban és ezen vizsgálat során felhalmozódott, érdemes lenne a jövőben fényesíttetni és működtetni; ha másért nem, csak a történelmi visszatekintés miatt is, hogy valós képet tudjunk kialakítani - ezek a tapasztalatok rendelkezésünkre állnak, és nem korlátoznak a banktitok szabályai -, hogy a magyarországi bankkonszolidációt és az adósságkezelésnek, a bankadósságok kezelésének ezt a formáját fel tudjuk tárni. Mert csak és kizárólag ekkor van esélyünk arra, hogy értékítéletet tudjunk mondani az elmúlt 10-12 év történéseiről, hogy mi történt Magyarországon a pénzszektorban, hogy történt meg a tőke újrarendeződése és ennek milyen formációi voltak. Kérem szépen, ez mai áron durván 1200 milliárd; amiről idáig beszéltünk, az durván 80 milliárd forint. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szükséges lenne az átvizsgálás.

Tisztelettel kérem, mivel egy sajátos dolog volt, hogy a kormánypártokkal együtt, teljes egyetértésben támogatjuk a határozati javaslatot, az Országgyűlés is támogassa azt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Surányi György úrnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, ugyancsak tízperces időtartamban. Öné a szó, elnök úr.

 

DR. SURÁNYI GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy szót kaphattam. Mielőtt reagálnék néhány képviselői hozzászólásra, engedjék meg, hogy jegybankelnöki mandátumom lejártával röviden elbúcsúzzam a jelenlévőktől, valamint a médián keresztül a szélesebb nyilvánosságtól is.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak a támogatásért, amelyet munkámhoz nyújtottak, ahhoz a munkához, amelynek eredményei nemcsak a jegybank éves jelentéseiben, hanem ma már - reményeim szerint - valamennyiünk életében is megmutatkoznak. A konvertibilissé vált forint, a lassan egy számjegyűre csökkenő infláció és a tartós gazdasági növekedési pályára állt nemzetgazdaság erős alapot ad az ország egyre érezhetőbb gyarapodásának.

Meggyőződésem, hogy a Magyar Nemzeti Bank mögött sikeres hat év áll, a gazdaság átalakulásának néhány kritikus pillanatában is megállta a helyét, miközben korszerűvé vált a jegybanki működés, hatékonyabb, karcsúbb lett a szervezet, és megszabadult minden nem jegybanki tevékenységtől. Minderre munkatársaimmal együtt büszkék vagyunk.

A Magyar Nemzeti Bank működésének utóbbi másfél évét mégis egy olyan kérdés kapcsán kísérte közérdeklődés, amelynek vajmi kevés köze van a jegybanki alaptevékenységhez, mégis a felmerült jelentős veszteségek miatt jogos indulatokat váltott ki mindannyiunkból.

Amikor 1995-ben, második kinevezésem után alig néhány héttel tudomásomra jutott a bécsi CW Bankkal kapcsolatos első, aggodalomra okot adó információ, bár akkor még sejtelmem sem lehetett a baj tényleges súlyáról, tisztán láttam, hogy két út áll előttem: döntenem kellett, hogy kiállok-e a nyilvánosság elé, és nemzetközi botrányt kockáztatva felelősökért kiáltok, vagy pedig csendben és tisztességesen nekilátunk a kárfeltárásnak, a kármentésnek. Mondanom sem kell, az első megoldás sokkal könnyebb álmot ígért számomra, azonban a jegybank hírnevén esett csorba az átalakulásnak abban a különösen kritikus szakaszában a nemzetgazdaság kamatterheire súlyosan negatív hatással lett volna. Ma is úgy gondolom, hogy helyesen döntöttem. Ez persze olyan következményekkel is járt, amelyek egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb közéletben talán kevesebb hajszálrepedést okoztak volna az MNB tekintélyén, amely - a bankvilágról lévén szó - korántsem csupán presztízskérdés, és mellesleg ma több hajszál és kevesebb ránc lenne munkatársaim és jómagam homlokán.

A probléma kezelésének a bankok gyakorlatában szokásos módja hiába járt együtt a mindenkori kormány, illetve a tulajdonos államot képviselő pénzügyminiszter azonnali és pontos tájékoztatásával, kötelező gyanakvás és érthetetlen rosszhiszeműség tetézte a bajt. Az pedig enélkül sem volt csekély: 85 milliárd forint még a teljes magyar bankkonszolidációs veszteség 1200-1300 milliárd forintja mellé állítva sem elfogadható. Hogyan történhetett ez?

Röviden és némileg leegyszerűsítve két döntő oka volt: az egyik az a szakszerűtlenség, bűnös hanyagság és talán még ennél is rosszabb, amely miatt a bécsi bank egykori vezetői ellen ma büntetőjogi eljárások folynak; a veszteség másik része pedig a rendszerváltás következménye, ha tetszik, ára. A hatalmas veszteségeket felhalmozó, akkor még állami tulajdonú hazai bankokhoz hasonlóan a döntő részben kelet-európai ügyfélkörrel rendelkező CW sem volt képes az állami garanciákkal lefedett hitelügyletek világából a piacgazdasági körülmények prudens gazdasági működésébe való zökkenőmentes átmenetre. Számos független szakértői vizsgálat és az alapos munkát végző parlamenti tényfeltáró albizottság következtetései is ezt támasztják alá. A tanulságok még világosabbak lehetnének, ha a bankkonszolidáció egészének átvilágítása folytatódna, és a CW Bankra néhány év múlva úgy emlékeznénk, hogy ez volt az első a kivizsgált bankügyek sorában.

Az ügyet kísérő, bizonyos fokig érthető indulatok közepette azon sem kell csodálkoznunk, hogy a CW végelszámolása, a kétes kinnlévőségek behajtása során elért eredmény sem lehetett objektív megítélés tárgya, pedig a megtérülési mutató - 48 százalék - hazai és nemzetközi összehasonlításban is jónak számít. Azt a vádat azonban, hogy munkatársaimmal és a végelszámolókkal, köztük a Pénzügyminisztérium által kijelölt végelszámolóval ne jártunk volna el szakszerűen, nemcsak én cáfolom a leghatározottabban, hanem az elismert nemzetközi szakértő cég, a Price Waterhouse Coopers erről készített jelentése is.

Végül szeretném elismerésemet kifejezni a parlamenti albizottság tagjainak, akik sokszor politikai véleménykülönbségeiket félretéve, az osztrák és a magyar banktörvény támasztotta nehézségeket is áthidalva, alapos munkát végezve készítették el kétségkívül tárgyilagos jelentésüket. Az országgyűlési határozati javaslat rendelkezési részéhez sem kívánok észrevételt fűzni. Azonban az indoklásban foglalt számos megállapítással, némelyikkel már a tényszerűség okán is, de azért is vitatkoznom kell, mert azok nincsenek összhangban az albizottsági részletes jelentésben foglaltakkal. Az idő rövidségére való tekintettel csak néhány megjegyzést tennék.

1. Mindazon személyekkel szemben büntető- vagy polgári eljárás indult, illetve mások esetében munkaügyi következményeket érvényesítettünk, akikkel szemben jogi szakvélemények szerint a felelősségre vonás megalapozottan kezdeményezhető volt.

2. Megítélésem szerint - ahogy a jelentés is fogalmaz - az 1987 és 1996 közötti időszak MNB-elnökei tekintetében még a közvetett felelősség kérdése sem vethető fel. Gondoljanak bele, mi a különbség ebben a tekintetben a pénzügyminiszternek az állami tulajdonú kereskedelmi bankokért viselt, valamint az MNB-elnöknek a jegybanki tulajdonban lévő leánybankokért viselt felelőssége között. Meggyőződésem, hogy semmi. Mindkét esetben erősen korlátozottak a tulajdonosi eszközök, különösen a kereskedelmi bankok napi, operatív működésének befolyásolása terén. Azt hiszem, joggal emelhetek szót az egyenlő elbírálásért. Ezen túl, ami engem illet, együttműködve a CW AG új vezető testületeivel, valamint az MNB illetékes munkatársaival, minden tőlem telhetőt megtettem a veszteség csökkentése érdekében, az első probléma felmerülésének pillanatától kezdődően egészen a mai napig, amikor - reményeim szerint - végleg lezárul ez az ügy, lezárul a demokrácia játékszabályai szerint, átfogó vizsgálatot követően a parlament és az ország teljes nyilvánossága előtt. A lezárás lenne a jegybank és ezen keresztül az ország érdeke is.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Befejezésül szeretnék mindannyiuknak további sikeres munkát és jó egészséget kívánni, annak érdekében is, hogy ezeket a folyamatokat, ezeket a kérdéseket az ország érdekében tudják lezárni és megoldani.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

(10.50)

 

ELNÖK: Megköszönöm az elnök úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Tímár György képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallva az igen tisztelt elnök úr szavait, én szeretnék egy kicsit bővebb megvilágításban reagálni, és értékelni az egész helyzetet. Itt, ebben a Házban elhangzott egykor, tíz év távlatában egy kijelentés: Tetszett volna forradalmat csinálni! (Csurka István: Az nem itt hangzott el!) De én úgy gondolom, hogy erre választ is lehet adni: azért nem kellett volna ellenforradalmat csinálni! Nem kellett volna megtagadni a reprivatizációt, és mindazt, ami ezzel összefügg. És nem kellett volna szőnyeg alá söpörni azokat a tényeket, amelyek 1990 előtt politikai motivációból megtörténtek. Csak ennek a figyelembevételével lehet értékelni a napirenden lévő kérdést.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Lentner Csaba képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget. (Jelzésre:) Elnézést, normál hozzászólás, igen, el is tűnt a monitorról. Elnézését kérem, képviselő úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Tardos Márton képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi Márton Attila képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy ebben a kellemetlen vitában, a sok nehezen áttekinthető kérdés közben akkor kapok szót, amikor Surányi György elnök úr már elmondta a véleményét.

Fel akarom hívni a képviselőtársaim, az egész Ház és a nyilvánosság, a magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy egy olyan Nemzeti Bank-elnöktől búcsúzunk el, aki a magyar pénzügy történetében kiemelkedő sikereket ért el, és kiemelkedő elismerést érdemelt a világ pénzügyi köreiben. Ez a siker nyilvánvalóan személyes tevékenység, de nem kis mértékben a magyar gazdaság posztkommunista átalakulásának sikerével kapcsolatos, amelyre jellemző a viszonylag gyors fejlődés, a pénzügyi stabilitás, a fizetési és egyéb mérlegek viszonylagos egyensúlya és az infláció mérséklődése. Ehhez a tevékenységhez az ország sok nehézséget eltűrő állampolgárainak és az összes gazdasági kérdésben illetékes vezetőnek csak gratulálni tudok, és ebben a sikerben Surányi György szerepe nem csekély.

Ezután rá szeretnék térni a vitánk tényleges, közvetlen kérdésének értékelésére. Egyértelmű, és a felszólalásokban ez a fogalmazás el is hangzott már, megtörtént, csak nem kapott még véleményem szerint kellő súlyt, hogy a CW Bank története nem egy különleges történet, hanem egy része azoknak a kellemetlen történeteknek, amelyek a posztkommunista átalakulásban azt eredményezték, hogy ez nem egy közvetlen gazdasági fellendülést eredményezett, hanem egy súlyos gazdasági visszaesést. Ez a gazdasági visszaesés nemcsak a bruttó társadalmi termék évekig tartó csökkenésében fejeződött ki, és a 20 százalékos, a fejlett országok történetében egyedülálló, mindenesetre a '28-as válságban nem bekövetkezett csökkenésével kapcsolatos, hanem még egy sokkal súlyosabb kérdésben is, amelynek a kihatása nagyon hosszú ideig tart, nevezetesen abban, hogy a magyar akkumuláció, amely 1945 után egészen 1989-ig megvalósult, és amely az akkumulációs mértékeket tekintve nem csekély, hanem kiemelkedően magas akkumuláció volt, nagyrészt veszteségbe torkollott.

A tőke elvesztette értékét, azért, mert azok a beruházások, amelyeket az elmúlt évtizedekben, az elmúlt 45 évben - most az 1989 előtti időszakról beszélek - végrehajtottunk, a világpiaci versenyfeltételek között veszteséggé váltak, nem tudtak működni. A CW Bank az ilyen veszteségek közé tartozik, és ennek a veszteségnek egy viszonylag szerény csoportját jelenti. Ez nem azt jelenti, hogy a veszteséget el kell fogadni, ez nem azt jelenti, hogy a veszteség kezelésének és minimalizálásának 1989 után kialakult feladatait feltétlenül jól hajtottuk végre, és hogy azt nem kell ellenőrizni, és ennek a kérdéséről nem célszerű beszélni, de tudni kell, hogy itt is erről van szó.

A CW Bank ezen belül még egy speciális tevékenység is, mert tudvalevő dolog, hogy a CW Bankot arra használták fel, hogy politikailag a kelet-európai, a szovjet politika szempontjából meghatározó nyugat-európai tevékenységek finanszírozására szolgáljon, és ezért egy különös törvényellenes, rendszerellenes tevékenységet folytatott Ausztriában, amelyben, nyilvánvaló dolog, a magyar politikai vezetés, az 1989 előtti politikai vezetés felelőssége megfogalmazható és egyértelmű.

Ezután arról szeretnék beszélni, hogy mi is volt az MNB feladata abban az időszakban, amikor a CW Bank-jelenség mint jelenség már megfogalmazódott. Nyilvánvaló, hogy az alapfeladata az volt, hogy a magyar gazdaság finanszírozási kérdéseit, a magyar pénzügyi mérlegek problémáját kezelje, és ez egy nagyon súlyos feladat volt akkor, amikor a megörökölt tőkeállomány nemcsak rossz struktúrájú volt, hanem a jelentős, világméretekben kiemelkedően magas adósságállomány finanszírozási feladata is a Nemzeti Bank feladata volt. Ez egy objektív helyzet az 1989 utáni időben, amit bírálni lehet itt, hogy miért adósodott el a magyar kommunista rendszer olyan mértékben, mint ahogy eladósodott, minden bírálat ebben a vonatkozásban jogosult, de az, hogy ezzel az adósságteherrel gazdálkodni kell, ezt revolválni kell, folyamatosan csökkenteni kell, igyekezni kell olyan feltételeket teremteni, amikor a kamatterhei viszonylag alacsonyak - nem azt mondom, hogy a magyar teher alacsony, hanem a nemzetközi normákhoz és a Magyarországgal szemben kialakítható adóterhekhez képest kedvező -, alapvető feladata volt a Nemzeti Banknak, és még ma is alapvető feladata sajnos.

Ilyen körülmények között kell megítélni azt az állítást, amelyet Surányi Györgytől hallottunk, hogy ő milyen dilemma előtt állt, amikor másodszori elnöki megválasztásakor világossá vált a CW Bank helyzete.

 

 

(11.00)

 

Amire még fel szeretném hívni a figyelmet, az az, hogy komolyan kell vennünk, hogy eljárás indult azok ellen az urak és hölgyek ellen, akik ebben a kérdésben leleplezetten hibás politikát vagy stratégiát folytattak a CW Banknál, és fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a szakértői jelentések azt mutatják, hogy az utolsó két vagy három évben a CW Bank felszámolásával kapcsolatos akciók alapjában véve sikeresnek mutatkoztak.

Szeretnék egy mellékes megjegyzést tenni, a témához képest mellékes, de lényeges kérdés: sajnálattal vettem tudomásul, hogy a CW Bank ügyének tárgyalásával párhuzamosan meghirdetett másik nemzeti banki program lekerült a napirendről, és így azt a pozitív értékelést, amit a Nemzeti Bank tevékenységéről, többek között a CW Bank felszámolásával kapcsolatos tevékenységéről itt előterjesztés alapján tárgyalni tudtunk, ma és a következő rövidebb időszakban nem fogjuk tudni tárgyalni. Lényegében ez a véleményem a kérdésről.

Még egy utolsó összefüggést szeretnék mondani: nem tartom indokolatlannak, ha az elmúlt tíz évben bekövetkezett tőkeveszteség részletkérdéseiről a parlament tájékozódni akar, ennek egy részletkérdése lehet a CW Bankkal kapcsolatos további információk szerzése is, de itt viszonylag gazdagok az információk. Olyan esetekben azonban, amikor a veszteség nem örökölt veszteség, nem a '89 előtti helyzet következménye, hanem egy olyan tevékenységről van szó, amely (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) '89-ben még el sem kezdődött, például a Postabank tevékenysége, ott ennek a vizsgálatnak a szerepe és a felelősségek megállapítása sokkal jelentősebb....

 

ELNÖK: Képviselő Úr!

 

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): ...sokkal konkrétabb és elkerülhetetlen. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Boros Imre miniszter úr kért szót kétperces időtartamban.

Öné a szó, miniszter úr.

 

DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Nagyon röviden: a CW Bank egy jelenségre mutatott rá, hogy mi minden történt az elmúlt tízegynéhány évben a bankszektorban. A vizsgálóbizottság nagyon értékes munkát végzett, megállapította nagyjából a veszteség nagyságrendjét, és beleütközött a banktitokba, továbbá nagyon értékes javaslatokat tett, hogyan lehet ezt a banktitkot áthágni, illetve hogyan lehet esetleg a banktitok bűnügyi háttere mögé behatolni.

Sok minden volt itt az elmúlt évtizedben, a HIB Bankot ugyanúgy végelszámolták, az akasztófa-garanciák ügyét az ország költségvetésének nyakába varrták, a jó ég tudja, hogy a rubel-dollár átváltások körül mik történtek, mi történt, amikor az MKB kivált a Nemzeti Bankból könyv szerint is.

A végeredményt tudjuk: az a kétezer-egynéhány milliárdban testesül meg és annak az éves 300 milliárdos kamatjában, de ez a vizsgálat azért irányt szab. Egyrészt bemutatja, hogy az Állami Számvevőszéknek - ha a törvény erre még nem is ad lehetőséget - itt kötelességei kell hogy legyenek jövőre, a múltra is ezt a sok mindent átnézni, hiszen ez nem száz évvel ezelőtt történt, és ez iránymutató, hogy minden ilyen esetben megtenni azt a büntető feljelentést, ami aztán alkalmas technika arra, hogy a banktitok sűrűjében az igazságtevő hatóságok el tudjanak járni.

Úgy gondolom, hogy a leendő új jegybankelnöknek ezen törvényi feltételek szorgalmazása lesz a legfontosabb feladata, ez az, amit tőle várunk.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Latorcai János képviselő úrnak adom meg ugyancsak két percben a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megvártam valamennyi ellenzéki képviselőtársam felszólalását, már azon ellenzéki képviselőtársaimét, akik részt vettek az albizottság munkájában; ezután kértem szót, és mint a gazdasági bizottság elnöke kérem ezt a szót, és ezen pozícióból szeretnék néhány gondolatot a tisztelt képviselőtársaimmal megosztani.

Először is a gazdasági bizottság a 13 hónapos vizsgálat során szerzett tapasztalatok, adatok és meghallgatások alapján konszenzussal készült albizottsági jelentést közel háromórás vitában tárgyalta, a jelentést és az ahhoz kapcsolt határozati javaslatot is konszenzussal fogadta el. A bizottságon egyértelművé vált, és ez a bizottsági jegyzőkönyvből - ha valaki vállalta annak a felelősségét és a nehézségeit, hogy elolvassa, ha már nem is vett részt a bizottsági vitában - egyértelműen kiderül, hogy mind az albizottság tevékenységét, mind a gazdasági bizottságban a vitát a szakmaiság jellemezte. Nagyon köszönöm Podolák képviselőtársamnak, aki onnan az emelvényről ezt megerősítette. Ezért lepődök meg, hogy Bauer képviselőtársam és Kovács Kálmán képviselőtársam megpróbálta ezt a vitát politikai színezetű köntösbe állítani.

Ha vették volna a fáradságot, én különben vettem a fáradságot, hogy elolvastam a költségvetési bizottságnak ezen határozati javaslat tárgyalásáról szóló jegyzőkönyvét is, abból viszont az derül ki, hogy Bauer képviselő úr nem olvasta el a gazdasági bizottság jelentését. Ha ezt elolvasta volna, akkor nem vitte volna már a költségvetési bizottságban kimondottan politikai síkra ezt a nagyon is gazdasági hatásokat és nagyon is rossz banktechnikai vezetést és máig egyértelműen nem tisztázott felelősségeket folytató tevékenységet a bizottságban ilyen szinten.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy hiszem, hogy a vitának ennek szellemében kellene itt tovább folynia. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Gidai Erzsébet képviselő asszonynak adom meg ugyancsak két percben a szót, a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Egyetértve az előttem szóló Latorcai Jánossal, valóban nagyon mélyre kell ásni ezekbe az anyagokba, hogy érezzék, hogy miről van szó, mert különben csak ilyen felületes politikai csevej lesz belőle. Itt tényleg konszenzus volt, egyedül a közvetett és közvetlen szerepnél volt egy vita.

De szeretnék visszatérni arra gondolatra, ami itt elhangzott az "igen dicséretes" monetáris politikáról. Először is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az elmúlt években a fizetési mérleg mindvégig deficites; jelenleg is deficites, korábban is az volt, 2-4 milliárd dollár közötti deficittel zárult a fizetési mérlegek sora, tehát ez így nem felel meg a tényleges valóságnak.

A másik, hogy valóban jó vagy rossz-e a magyarországi monetáris politika. Ha utólag elemezzük az elmúlt éveket és a jelenlegit is, azt kell mondani, hogy ez a monetáris politika valójában nem segítette jelentős mértékben a gazdasági fejlődést. Hadd emeljem ki az egyik nagyon súlyos kérdést, amelyet még komoly szakmai elemzés tárgyául kell tenni: ez a forint leértékelésének a kérdése, a mesterséges valutaárfolyam kérdése, a kamatpolitika kérdése, ami a monetáris politikának egy gerince, a forgalomba kinyomott pénzmennyiség megnövekedésének kérdése, amit mindenekelőtt a spekulatív pénzpiac virágzásának a területe okozott, és ezek nem korlátozták a spekulatív pénzpiacot. Ennek eredményeképpen óriási jövedelmek és források halmozódtak fel a spekulatív pénzpiacon, kinyomták a reálgazdaságot a gazdaság területéről, visszaszorították, és a spekulatív pénzpiac közel kétharmadát kötötte le a gazdasági tranzakcióknak, az onnan keletkezett többletjövedelem pedig elhagyta az országot. Anélkül, hogy a háttérben a szereplők a kisujjukat is megmozdították volna, hatalmas spekulatív pénzjövedelemre tettek szert adómentesen.

Ennek következményeképpen, a rossz kamatpolitika miatt Magyarországon leült a beruházás, tehát a beruházások visszaszorítása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a reálgazdaság visszaszorítását eredményezte, súlyos veszteséget vonva maga után.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kovács Kálmán képviselő úrnak adom meg ugyancsak két percben a szót, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szóba került, hogy mennyire politika és mennyire szakma. Mindenképpen el kell mondanunk: az, hogy ebből a rengeteg pénzzel konszolidált banki szférából éppen a CW Bank az egyetlen, aminek a kivizsgálása végigfolyt, ez azért minden felszólaláson végigfutott, Podolák képviselőtársamtól kezdve a miénken is.

 

(11.10)

 

Ez egy politikai döntés, hiszen kiválaszthatnánk akár jelenleg folyamatban levő, mondjuk, Postabank-konszolidációt, és ezt is megnézhetnénk, hogy mire vezethető vissza a vesztesége, miért van, hogy a kormányzat az egyiket támogatja - mármint hogy vizsgálóbizottság létrejöjjön -, a másikat nem. Ez politikai döntés, és ilyen értelemben természetesen politika is van ebben a vizsgálatban.

A második: az is politikai döntés, ahogy indult. Tehát azért ne legyünk annyira feledékenyek, ez erősen politikai indíttatású volt, és én nagyon örülök annak a bölcsességnek, amely menet közben az ország felelősségére, a jegybank nemzetközi szerepére és az Országgyűlés felelősségére is tekintettel végül szakmai mederbe terelte ezt a vizsgálatot, és így jutunk el a politikától a szakmáig, hogy végül ezért sikerült erős kompromisszumok árán egyhangú, mindenki által támogatott jelentést letenni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben kért szót Tállai András pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr. Államtitkár úr, öné a szó.

 

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az elnök úr által elmondottakra próbáljak meg reagálni két percben, összesen két témában. Az egyik az - és mind a kettő a Pénzügyminisztériumot érintő kérdés -, hogy az elnök úr említette, hogy korrekt kapcsolat alakult ki a Pénzügyminisztérium által kijelölt személy és az MNB felszámolását irányító vezérigazgató, illetve felszámoló között. Erre a következőt mondanám el.

A kormány, illetve a pénzügyminiszter javasolta, hogy egy általa megnevezett személy, Nercz Ferenc legyen a végelszámolási folyamat irányítója. Erre azonban nem került sor. Az MNB dr. Láng Lászlót, a CW AG addigi vezérigazgatóját nevezte ki a végelszámoló testület elnökévé. Ugyanakkor pedig Nercz Ferenc számára vétójogot biztosított az alapszabály olyan módosításával, hogy a felszámolást érintő fontosabb döntésekben a testület egyhangú döntése szükséges.

1999 novemberi hatállyal a CW AG Bank licence visszavonásra került, az igazgatóság tagjainak munkaviszonya a múlt év végével megszűnt. A fennmaradó adminisztratív feladatokat Nercz Ferenc látja el a továbbiakban. Tehát úgy ítélem meg, hogy a munkakapcsolat valóban korrekt volt, de azt is el kell mondani, hogy csak azon keretek között, amelyeket az MNB a pénzügyminiszter delegáltjának biztosított.

A másik kérdés pedig a pénzügyminiszter felelősségének és a Magyar Nemzeti Bank felelősségének összehasonlítása kapcsán hangzott el. Úgy gondolom, még jogi értelemben is lehetne vitázni az elnök úr kijelentéseivel, de abban a tekintetben, hogy milyen tevékenységet végzett, mondjuk, Járai Zsigmond mint pénzügyminiszter a kereskedelmi bankok tevékenységének megítélése kapcsán, illetve a Magyar Nemzeti Bank elnöke a nem jegybanki tevékenység megítélése kapcsán, óriási különbségek vannak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Rozgonyi Ernő képviselő úrnak adom meg ugyancsak két percben a szót, a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Surányi György úr azt mondta itt, hogy kinevezése után, amikor észrevette, hogy itt miről van szó, akkor két választása volt. Mondta, hogy vagy kiállok a közvélemény elé és sikítok, ebből nemzetközi botrány lesz, vagy csendben megpróbálom a kárt enyhíteni.

Nos, azt kell mondanom, hogy ragyogóan enyhítette a kárt, hiszen éveken keresztül nem enyhült ez a kár. Most utólag persze mondhatná azt, hogy lehetne ez ötször ennyi is, és az ő tevékenységének köszönhetően csak annyi, amennyi, de arról sem szól a fáma, hogy éveken keresztül kellett pénzt pumpálni a Nemzeti Banknak pontosan a CW Bank miatt is a CW Bank számára, kötelezvényeket kiadni. És nem tudom, ha úgy mindent összeadunk, akkor vajon mibe is került ez a CW Bank nekünk.

A másik, hogy ezt az egész ügyet végül is nem Surányi úr tárta fel most sem. Ha az osztrák bankfelügyelet - és erről nem szól a fáma, kérem szépen - sokadszorra nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, olyannyira, hogy ebből már Bécsben a lapok is írnak, akkor talán még ma sem tudjuk, hogy a CW Banknál milyen ügyletek folynak. Mondjuk, ez is hozzátartozik a dolgokhoz.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bauer Tamás képviselő úrnak adom meg ugyancsak két percben a szót, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Latorcai képviselő úr kifogásolta azt, hogy én mi mindent mondtam a költségvetési bizottságban, és mit ismertettem ebből itt ma.

Latorcai Képviselő Úr! Én ott a bizottságban is és itt ma is világosan különbséget tettem az albizottság munkája - amelyet elismeréssel illettem - és aközött, hogy itt ebből a dologból politikai ügyet csináltak. Nem én csináltam belőle politikai ügyet a költségvetési bizottság ülésén. Tessék szíves lenni végigolvasni azokat a napirend előtti felszólalásokat, amelyeket ebben a kérdésben fideszes képviselők az Országgyűlésben az elmúlt két évben tartottak! Tessék elővenni Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök úrnak ebben a kérdésben tett nyilatkozatait! Ahogy egy - azt hiszem, augusztusi vagy szeptemberi - Fidesz-frakcióülés után azt tartja fontosnak nyilatkozni, hogy a frakcióban felmerült az a kérdés - és úgy folytatja, ahogy ezt ravasz politikusok szokták mondani a saját mondanivalójukról -, hogy milyen hatalmas veszteségek keletkeztek a CW Banknál, és ezt megfelelő kommentárokkal illetik.

Nos, képviselő úr, személyesen a miniszterelnök, Orbán Viktor úr és a Fidesz csinált ebből politikai kérdést, politikai ügyet az elmúlt két évben, átgondolt célokkal. Én csak erre voltam bátor utalni a költségvetési bizottság ülésén, és nem hoztam volna szóba, ha ön ezt így fel nem veti.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csurka István képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Elsőrendűen politikai hozzászólást akarok mondani, hiszen itt vagyunk az Országgyűlésben, a politikai viták első számú színterén. Ez az egész itt politikai kérdés, ne próbáljuk ezt másképp beállítani! Vannak, akik védik a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi, még helyén levő vezetését, magát Surányi Györgyöt, és vannak, akik támadják. A kormány talán középütt áll, ami nem nagyon helyes, legalábbis a Fidesz részéről történt hozzászólás ezt mondta, elismerte, elismerve a Magyar Nemzeti Bank egyéb pénzügyi tevékenységének helyességét.

Kérem szépen, ha ez igaz volna, akkor most nem volnánk itt. Egy olyan nemzeti banki vezetés, amelyik 85, 90 vagy 150 milliárdos veszteséget görget maga előtt évekig, és nem tud vele elszámolni, és minden módon arra irányul minden tevékenysége, hogy eltagadja, az nem jó vezetés. Hiába mondják, hogy a többi része esetleg jó lett volna, de mint ahogy itt lassan-lassan kiderül, nem jó a pénzügyi tevékenységének többi része sem.

Ebből bizony politikai kérdést kell csinálni. Nem lehet a felelősséget elhárítani azzal, hogy hallgassatok, politizáltok! Én úgy érzem, hogy most ide visszaköszönt egy órára vagy két órára az elmúlt rendszer. Úgy akarják belefojtani gondolkodókba a szót, hogy ne politizáljatok, ez az egész csak egy régmúlt történet, a Kádár-rendszerben folytak ki ezek a pénzek, mert kellett a Cocom-listára a pénz, és akkor már ne foglalkozzunk vele. De azok, akik akkor csinálták, azok most is itt vannak! Akkor szerezték a diplomájukat, akkor csinálták, akkor is magas állásban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) voltak! Hát miért ne foglalkozzunk vele? Hát hogy képzelik ezt?! Micsoda feslett erkölcsök ezek!

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban és Horváth Béla részéről.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Podolák György képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Szeretnék reagálni három olyan elhangzott kétpercesre, amiről úgy érzem, hogy fontos. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ha annyira rossz volt a monetáris politika Magyarországon, mint amilyen volt, és olyan rosszul működött (Horváth Béla: Hol a százmilliárd?) ez a Magyar Nemzeti Bank; én még nem láttam olyan országot a világon, ahol a saját nemzeti bankja ellenére egy gazdasági fejlődés következhet be 1995-től. (Rozgonyi Ernő: Nem is következett be!) Ez elég érdekes megközelítés, ha ezt valaki meg tudja tenni, az biztos valahol világcsúcsot döntene, és ellentmondana azoknak a pénzügyi folyamatoknak, amelyek működtetnek egy gazdaságot.

 

(11.20)

 

Amit Tállai politikai államtitkár úr mondott - én úgy emlékszem, hiszen erről tárgyaltunk az albizottságon belül -, hogy a kijelölés annak függvényében történt, amit az osztrák törvények előírtak. Ez határozta meg, hogy ki lehet a felszámolócsoport vezetője, és ez határozott meg egyéb funkciókat, többek között azt is, hogy ebben egy osztráknak is részt kell vennie, aki megfelelő végzettséggel és ismerettel rendelkezik. Tehát nem csupán saját akaratából és szabad elhatározásából döntött a Magyar Nemzeti Bank ebben a kérdésben.

Elhangzott, hogyan történtek ezek a dolgok, és tulajdonképpen mit tett a bécsi, illetve az osztrák bank. Az osztrák bank csak és kizárólag az után nyúlt ebbe a kérdésbe bele és akkor mondott először véleményt, amikor Surányi '95. március 1-jétől a Magyar Nemzeti Bank elnökeként felszámoltatni kívánta a kereskedelmi banki tevékenységet. Ekkor indított vizsgálatot teljesen jogszerűen az osztrák bank, és ekkor derült ki ez a gond, amelyről szó van, amelyből ered és kulminálódik a további folyamat. Tehát eddig információ sem állt rendelkezésre.

Köszönöm. (Keller László tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időtartamban megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Újra Bauer képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Kénytelen vagyok, képviselő úr, az ön nagybecsű szavait szó szerint idézni a jegyzőkönyvből.

Ön többek között így fogalmazott: "Persze, hogy veszítettünk sok tíz- és százmilliárdot, de ez ma már egy adottság." (Derültség a MIÉP soraiban.) "Ebből politikai tőkét kovácsolni és olyan benyomást kelteni, mintha a jelenlegi vezetők lennének ezért felelősek, ez szerintem egyfelől tévedés, másfelől a nagyközönségnek, aki ezt az egész folyamatot nem tudja áttekinteni, nagyon felelőtlen félrevezetése."

Más helyütt azt mondja: "Nem tartozik a Magyar Országgyűlés dicsőségtáblájára, amit ebben az ügyben ebben a másfél évben tettek, még akkor sem, ha az egyes képviselők tényfeltáró albizottságban folytatott tevékenysége lehetett korrekt is" - lehetett, így írja - "a következtetések levonása semmiképpen nem az."

Ön, képviselő úr, ha nem olvasta el az anyagot, ha nem olvasta el a jegyzőkönyvet, hogyan tehet ilyen nyilatkozatokat? Ha pedig ilyet tesz, akkor mi ez, ha nem egyértelmű politikai szédelgés? (Közbeszólás: Így van! - Taps a Fidesz, az FKGP és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Gidai Erzsébet képviselő asszonynak adom meg ugyancsak két percben a hozzászólási lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretném Latorcai úr gondolatait tovább folytatni, hogy való igaz, nem lehet még politikai vitát sem folytatni anélkül, hogy valaki ne olvasta volna el azokat az anyagokat, amelyek az albizottság munkája nyomán a plenáris ülés vagy az összes képviselő elé kerültek. Ha csak azt a rövid anyagot olvassák el, illetve esetleg belekukkantanak még a jegyzőkönyvbe is, akkor nyilvánvaló, egy egészen más összefüggésrendszer tükrében alkotja meg valaki a véleményét.

A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy most vajon ez a monetáris politika - hiszen ennek kapcsán mentünk el -, segítette-e a gazdasági fejlődést vagy sem. Szeretnék Podolák képviselőtársamnak válaszolni, hogy azért tessék átnézni a gazdaságelemzésben a spekulatív pénzpiac virágzását, előretörését, amelyen keresztül... - és hiába mosolyogják ezt meg egyesek, akkor én ezt nagyon szégyellném a korábbi szakmai véleményalkotás miatt is -, mert ezen keresztül óriási pénz áramlott ki az országból! És ez nem a gazdasági fejlődést segítette elő, hiszen ha egy országban az export 70 százaléka külföldi kézben van, ha a növekmény kétharmadát a külföldiek kaszálják le és viszik ki az országból, akkor minek a fejlődését segítette elő?! Mennyi maradt a nemzetgazdaságban? A megtermelt GDP-nek nem maradt meg a fele sem a nemzetgazdaságban!

Nagyon kérem tehát, hogy ha reális elemzést végzünk, akkor ezeken a mutatókon keresztül kell nézni, és akkor azt hiszem, sokkal közelebb kerülünk a valósághoz, és nem lehet úgy a szőnyeg alá söpörni azokat a kérdéseket, amelyek itt e vita kapcsán a monetáris politikát is érintik. A monetáris politika is hozzájárult ahhoz, hogy veszteség keletkezzen, márpedig, ha veszteség keletkezett, akár csak egyforintos veszteség is, az is a közpénzek vesztesége, és azért felelősséget kell vállalni, és ezt a felelősséget akár - ahogy javasoltuk - az ügyészi feljelentésen keresztül számon kell kérni és végre kell hajtani, végre kell hajtatni. Tehát ezt nem tudjuk most egyszerűen, lazán, politikai címszó alatt újból besöpörni a szőnyeg alá!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak két percben kért hozzászólási lehetőséget Rozgonyi Ernő képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Tardos Márton képviselő úr felvetésére szeretnék reagálni. Igen, a külföldi agresszív tőke urai, a nemzetközi bankvilág urai sokszor veregették vállon Surányi Györgyöt. De hát ezen nincs mit csodálkozni, elvégre mindvégig, minden mozdulatával és tevékenységével az ő érdekeiket szolgálta, a magyar nemzet érdekeivel ellentétben!

Nekünk olyan Magyar Nemzeti Bank-elnökre van szükségünk, aki ebben a nemzetközi, összefonódott, maffiásodott pénzvilágban képes a magyar érdekeket a lehető legjobban képviselni. Megvédte például ez a Nemzeti Bank a forintot, ami ugye a jogszabály szerint alapvető feladata? Vagy: lehetővé tette ez a ragyogó monetáris politika a magyar vállalkozások kibontakozását? Ellenkezőleg: egy olyan vákuumot teremtett, amely be tudta szívni a külföldi tőkét. Tönkretették az egész magyar gazdaságot, csak azért, hogy ma a vámszabad területi gazdaság alapján GDP-zzenek, és azt higgyék, hogy ez a gazdaság valóban fejlődik!

Hadd mondjam el, hogy Kovács úr, az ön elnöke itt fejtegette, hogyan lehet az, hogy a GDP 4-5-5,5 százalékkal nő, a bérek meg nem. Hát ez nem a miénk! Ez nem a mi teljesítményünk! Hát maguk alapvető közgazdasági fogalmakkal nincsenek tisztában! Hát csak a saját teljesítményünk alapján lehet béreket növelni, uraim! Próbáljanak már egyszer gondolkodni, és utána beszélni!

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces időtartamban megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Képviselő úr!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Én szeretnék visszakanyarodni a jelentéshez és a jelentéssel kapcsolatban elhangzott tárgyi, mondjuk úgy, hogy tévedéshez, ami itt elhangzott a Házban.

Tehát az osztrák nemzeti bank vizsgálata - amint az az összefoglaló jegyzőkönyv 21. oldalából is kiderül - '96. április 1-jével fejeződött be, akkor tette le jelentését, és amint ugyancsak e jelentésből a 17. oldalról kiderül vagy akár a 24. oldalról, '95 tavaszán jelentkezett az első komolyabb ügylet, '95 májusában az előző eset kapcsán külön vizsgálatra került sor, és az MNB vezetésének kezdeményezésére a CW Bank felügyelőbizottsága utasította a bankot - és a többi, idézhetnék -, ekkor indult meg az első vizsgálat - komoly, azonnal. Tehát '95-ben, előbb, mint ahogy az osztrák pénzügyi szervek vizsgálata lezajlott volna. Tehát előbb lépett a Magyar Nemzeti Bank, nem pedig csak az osztrák pénzügyi szervek jelzése után.

Köszönöm szépen. (Bauer Tamás és Keller László tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Podolák György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Én azért valahogy nem szégyellem, hogy az elmúlt hat évben olyan Magyar Nemzeti Bank-elnöke volt ennek az országnak, aki a monetáris politikának ezt a szintjét valósította meg, és lehetőséget adott a gazdaság ilyen jellegű működtetésére.

Egyáltalán nem örültem volna, ha egy bigott MNB-elnök van, akinek csak arra korlátozódik a figyelme, hogy hogyan fogja vissza a pénzt és hogyan őrizze meg a forintnak az ilyen működtetését, mert akkor ez a növekedés nem következett volna be, akkor azon a szinten lennének a magyar vállalatok és a magyar gazdaság, ahol Románia, Bulgária és az összes többi volt szocialista ország van.

Ennek köszönhető, hogy évente legalább 3 milliárd működőtőke bevonásra került ebben az országban, és ennek köszönhetjük, hogy egyáltalán most ilyen növekedési feltételek vannak.

Köszönöm szépen. (Keller László tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időtartamban megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Érzékelem, hogy nagyok a feszültségek az ügy körül, de jelenleg nem a Nemzeti Bank, nem a jegybank tevékenységéről folyik a vita. Ehhez nincsenek most meg az előterjesztett anyagok sem. Nyilván mindenki olvasott és tapasztalt ebben a kérdésben, de a mai napirend a jegybankon belül, inkább így fogalmazok: a Nemzeti Bankon belül egy nem nemzeti banki tevékenység, hanem annak egy gazdasági, ha úgy tetszik, kereskedelmi banki tevékenységéről szól.

Ezért én elkerülném a vita érdemi mederben való tartása érdekében, hogy elkezdjünk abba a részébe belemenni, hogy a Nemzeti Bank monetáris politikája, egyáltalán a magyar gazdasághoz való viszonya hogyan alakul. Én értem, szabad a vita, de a tartalom érdekében, hogy tényleg arra koncentráljunk, ami a mai nap feladata, javaslom, hogy próbáljunk meg a kereskedelmi banki tevékenységgel foglalkozó jelentés és az abból való következtetések levonására koncentrálni.

 

 

(11.30)

 

 

Nyilván nem feladatunk per pillanat az sem, hogy Surányi György hatéves tevékenységét ennek megfelelően megítéljük, legfeljebb annak egy részéről lehet most véleményt alkotni.

Azt szeretném még elmondani, talán az nem mindenki számára koncentrálódott, hogy ez egy osztrák területen működő bank. A másik dolog az, hogy a magyarországi kereskedelmi banki vagy egyáltalán banki tevékenységekkel összekeverni egy külföldön folytatott, osztrák alkalmazottakkal, osztrák bankfelügyelettel, tehát egy piacgazdasági körülmények között működő, tradicionális piacgazdasági területen működő bank egészen más kérdés, mint a kelet-európai vagy magyarországi területeken és annak átalakulásából következő kérdések.

Köszönöm egyelőre a figyelmet.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselő Úr és Képviselőtársaim! Csak emlékeztetőül szeretném mondani, hogy a napirendünk a "Jelentés a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálati eredményről" címet viseli, és kérem, hogy ennek tükrében folytassák a vitát.

Tardos Márton képviselő úrnak adom meg a szót ugyancsak két percben, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Alapjában véve egyetértek azzal a megjegyzéssel, ami most elhangzott, de szeretném figyelmeztetni az itt mellettem ülő képviselőket, hogy véleményük azt tükrözi, hogy azt képzelik, egy tízmilliós Magyarország olyan izolált politikát tud folytatni a világtól, mint amilyet a szovjet rendszeren belül - véleményem szerint nagyon károsan - Rákosi és Kádár ideje alatt folytattak. Akkor mindazok a kérdések, amelyeket önök felvetettek - hogy a hiteleket ne fizessük vissza, hogy a kamatot mesterségesen szüntessük meg és a többi és a többi -, lehetségesek lennének; de ehhez milyen politikai feltételeket képzelnek el?

Állításaikat közgazdaságilag, társadalmilag, világpolitikailag nem megalapozatlannak, hanem egyszerűen ésszerűtlennek, a lehető legnegatívabb jelzőkkel illethetőnek tartom. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben megadom a szót Horváth Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Képviselő úr!

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, tisztelt alelnök asszony. Én is Csurka István felszólalásával tudok most ebben a kérdésben egyetérteni. Nem akarom megbántani emberi mivoltában Tardos Márton képviselőtársamat, de úgy gondolom, itt nem egy úgynevezett Berend T. Iván-féle közgazdasági szeánszon vagyunk, ahol elemezzük a kelet-európai folyamatokat az elmúlt húsz évben, és mintha úgy tüntetnénk fel konkrétan 100-150 vagy 200 milliárd forint eltűnését, mintha ez a Kádár-rendszer utózöngéje vagy egy visszafordíthatatlan rendszerváltozást követő közgazdasági modell lecsapódása lenne. Úgy gondolom, nem erről van szó. Ez egy rendkívül komoly politikai és emellett természetesen büntetőjogi kérdés is.

Egyébként visszatérve az elmúlt négy esztendőre - az ellenzék nem szívesen hallgatja, ha utalok és őket idézem -, 1996 őszén a Kisgazdapárt szerette volna elérni, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy eseti beszámolót tartson a Magyar Országgyűlés előtt a kialakult helyzetről. Ezt, mint tudjuk, az MSZP-SZDSZ leszavazta; 88-an a polgári oldalról igent mondtak erre, de 176 nemmel lesöpörték ezt az indítványt. Szeretném a bizonyítványukat, a tükröt önöknek felmutatni, hogy igenis ezt politikai kérdésnek tekintették önök az elmúlt négy évben, rendkívül durván támadták a Kisgazdapártot a szakmai felvetéseiért. Idézem az SZDSZ képviselőjének felszólalását, nagyon rövid volt az indoklása, Juhász Pál - jelenleg nincs a parlamentben, akkor még SZDSZ-es képviselő volt - a nem támogatók részéről arra, hogy miért nem támogatják azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszámoljon egy eseti beszámoló keretében, egész egyszerűen azt válaszolta: "A Nemzeti Bank felügyelete megoldott, a bizottságok előtt a beszámolók rendszeresek, minden rendben van." (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Úgy gondolom, ez a jelentés, amely ma itt fekszik az asztalunkon, önöknek tükröt mutat, és az önök szakmai bizonyítványába egy egyest ad. Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr, engedje meg, hogy a Házszabály 20. § (3) bekezdése értelmében kérjem, hogy az elnöklőt, még ha alelnök is, az elnök jogai illetik meg, amíg ülést vezet, még a megszólításban is.

Kétperces időtartamban megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Latorcai képviselő úr ismét visszatért az én felszólalásomra a költségvetési bizottságban, és onnan kezdett engem idézni, hogy azt mondtam: "persze, hogy vesztettünk sok tíz- és százmilliárdot, de ez ma már egy adottság" és így tovább. De azt nem idézte, hogy előtte én elmondtam - miután Arnóth képviselő úr, az ön frakciótársa, ott a bizottság ülésén odáig, hogy azt mondta, egy tömeggyilkosság is egyes gyilkosságokból tevődik össze, sorolta a különböző veszteségeket, amelyek banki konszolidációk során érték a magyar gazdaságot, és akkor én elmondtam azt a jegyzőkönyvben egy oldalon keresztül -, hogy milyen típusai voltak azoknak a veszteségeknek, amelyek alapjában véve a tervgazdaság örökségeként, valamint a CW Bank esetében sajátos ügyletek következtében keletkeztek. Azt mondtam, amikor a jelenlegi vezetés hivatalba lépett, akkor ez már egy adottság; amikor a rendszerváltás kormányai hivatalba léptek, akkor ez a helyzet már egy adottság - ez van itt elmondva. Ezt Latorcai képviselő úr ugyanúgy tudja, mint én, de idézni annál a mondatnál kezd, hogy "persze, hogy vesztettünk sok tíz- és százmilliárdot".

Úgy gondolom, Latorcai képviselő úr, hogy a szocializmus egy veszteségeket okozó gazdasági rendszer volt, és ilyen értelemben az, hogy a szocializmusban százmilliárdos veszteségek keletkeznek, az "persze", és a rendszerváltás utáni időszak számára bizony az egy adottság. És azt is gondolom, hogy felelőtlenség ezt a distinkciót nem tenni meg világosan, hanem úgy állítani be ezt a kérdést a nyilvánosság előtt, mintha a rendszerváltás kormányai, mintha a rendszerváltás után működő jegybanki vezetés felelős lenne azokért a veszteségekért, amelyeket a szocialista tervgazdaság időszakából örökölt. Azt gondolom, hogy az, amit ön mond, félrevezető, és ilyen értelemben felelőtlen.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Azt szeretném hangsúlyozni, engem is nagyon zavar, hogy a tőlünk balra ülő képviselőtársaim a politikai érdekeik alá nyomják a szakmaiságot és a szakmai érveket. Ezért nagyon zavaró az, hogy pont olyanok, akik néhány évvel ezelőtt épp az ellenkezőjét írták az eladósodásunk folyamatáról - és nagyon jókat írtak az eladósodás kérdéséről, az adóság leírattatási lehetőségeiről, nagyon sokat írtak arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap nagyon kedvezőtlen szerepet tölt be Magyarországon -, most éppen a politikai érdek váltása miatt pont az ellenkezőjét kívánják itt nyilvánosságra hozni.

Hadd hívjam fel itt a figyelmet, hogy a nemzetközi rákapcsolódás a magyar gazdaságra bizony rendkívül erős. Csak az 1996-ban a Nemzetközi Valutaalap és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György és Medgyessy akkori pénzügyminiszter által aláírt, szigorúan titkos egyezményre, szándéknyilatkozatra hívnám fel a figyelmet, amelyet ha végigtanulmányoznának, abból egyértelműen kiderülne ez a fajta rendkívül erőteljes nemzetközi összefonódás, ami óriási tőkekiáramoltatást eredményezett az országból, és a jövő erőforrásait csapolta le. Ez a környék országaiban - akár Lengyelországot vagy Csehországot emelem ki - messze nem történt így meg.

Igen, a Magyar Nemzeti Banknak, az ország jegybankjának kötelessége védeni a hazai pénzt, a hazai gazdaságot, és ezt nem tette meg a Magyar Nemzeti Bank, vagy legalábbis olyan kis mértékben, hogy ez a magyar gazdaságnak jelentős mértékben nem segítette elő a fejlődését.

Visszatérve a CW AG Bankra, szeretném itt felhívni a figyelmet, hogy benne van a jelentésben az, hogy 1992-ben már szóltak a veszteségről, 1995-ben megerősítették, a felügyelőbizottság sem foglalkozott ezzel, "eltakarította" - ha tetszik - a levelet, és 1996-ban Hárshegyi Frigyes aláírja még akkor azt a garancialevelet, amelyben garantálják a veszteségek teljes mértékű megfinanszírozását. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Itt tehát rendkívül sokrétű visszaélések sorozatáról is szó van!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Latorcai János képviselő úrnak adom meg a szót, ugyancsak két percben.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Folytatnám a polémiát Bauer képviselő úrral, mert ne minősítse a képviselő úr úgy, hogy én félre akarnám vinni az ön szavainak értelmét. Előttem van a jegyzőkönyv, szó szerint idézem mindazt, amit ön mondott; valószínűleg nem jutott még oda a jegyzőkönyv lapozásában, hogy szembesülne a saját szavaival.

 

(11.40)

 

Ön úgy ítélte meg ezen a bizottsági ülésen, így mondta szó szerint: "a személyes szédelgések eredményei hozzáadódtak a szocializmusból örökölt nagy veszteséghez." (Bauer Tamás: Igen, ezt mondtam most is!) Képviselő úr, ha megengedi, én felolvasom, aztán majd vitatkozhatunk! "Ez egy örökség. A CW Bank esetében is ez részben a szocializmusból, részben pedig az előző menedzsment idejéből maradt. Az új menedzsment meg az új menedzsment fölött álló főnökség, adott esetben a jegybank vezetésének a felelőssége arról szól, hogy milyen tempóban és milyen ügyesen próbálja ezeket a veszteségeket eliminálni, és milyen olcsón, aránylag kedvezően próbálja ezeket a dolgokat megoldani. Erről, és csak erről szól."

No, én önnel ebben vitatkoznék, ez csak egy politikai megítélés: nemcsak erről szól, hanem a gazdasági ügymenet egészéről szól, mindenkinek a felelősségéről, akit valahová, valakiknek a jóvoltából vezetővé tesznek meg. Gondolom, képviselő úr, ezen a téren nem lehet vitatkozni. Ha valaki ezen a téren próbál vitatkozni, az elköveti, az ön szavait idézve, a politikai szédelgést. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kovács Kálmán képviselő úrnak adom meg ugyancsak két percben a szót, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Asszony! Én azt mondtam, hogy kompromisszummal született, de mindenki által támogatott határozati javaslat és jelentés van előttünk. Úgy látszik, néhány képviselőtársamat megviseli az a kompromisszum, amellyel egyébként egyetértett, és most itt próbálja azt a politikai vitát vagy a kompromisszum árát utólag bevasalni.

Ez mindenképpen helytelen, úgyhogy én szeretnék visszatérni a jelentéshez. És szeretném, ha nem vádaskodna egymással senki, aki ezt a javaslatot megszavazta. Gondolom, senki nem gondolja úgy, hogy nincsenek ennek a 80 milliárdos vagy annál több veszteségnek büntetőjogilag felelősei. Dehogy nincsenek, Latorcai képviselőtársam, éppen önnek mondom! Ez elhangzott a bizottság ülésén is, és még egyszer mondom, aki megszavazta ezt a jelentést, az nem képzeli azt, hogy itt nincsen büntetőjogi felelősség. De azt sem képzeli, hogy az egészről úgy lehet beszélni, mintha csak itt és csak a jelenlegi vezetésnek lennének ilyen ügyletei!

Szeretnék visszatérni a jelentés tartalmához, és két dologra felhívnám a figyelmet a Házban, és azok figyelmét is, akik minket figyelemmel kísérnek. Az MNB kereskedelmi banki tevékenységéről beszélünk, és bár a vizsgálat kifejezetten a CW Bankra fókuszált, azért a vizsgálat második pontja a kereskedelmi banki tevékenység egészéről is tesz egy summás általános megállapítást. Szeretném elmondani, hogy a többi tevékenység végelszámolása és zárása, valamint értékesítése során valamivel több mint 80 milliárd forint nyereséget realizált a Magyar Nemzeti Bank, különböző etapban: egyszer 46 millió USA-dollárt, aztán 200 millió USA-dollárt, végül is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) mai áron számolva több mint 80 milliárd forint nyereséget realizált. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) Ez is a teljes képhez tartozik, hogy az egyik oldalról nyereségeket, a másik oldalról veszteséget. Ez nem mentesíti a veszteségben (Az elnök ismét csenget.) részt vevők felelősségét, de a tényekhez hozzátartozik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rozgonyi Ernő képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából.

Képviselő úr!

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Felmerült az, hogy miért pont csak a CW Bank konszolidációjáról van szó, és miért nem vitatkozunk ugyanennyit a Postabankról vagy másról.

Nos, egyrészt azért, mert a CW Bank mégiscsak a jegybank leányvállalata, és itt a jegybankról van szó. Mert azért egyet tessék tudomásul venni: a jegybank felelős vezetői, beleértve az elnököt is, a Magyar Nemzeti Bank teljes körű tevékenységéért felelnek, az indián rezervátumtól kezdve a bécsi CW Bankig, a hazai monetáris politikáért és minden egyébért, ami a Nemzeti Bankhoz tartozik. Tehát ez nem egyszerűen bankügy.

De ha már felmerült a Postabank ügye, akkor azért hadd mondjam azt, hogy ha ebben az országban egy tisztességes és jó jegybank működik, akkor ennek a Fideszkormánynak semmi dolga nem lett volna a Postabankkal. Emlékezzenek vissza az első botrányokra a Postabanknál! Surányi úr és az akkori pénzügyminiszter, Medgyessy úr azt mondta: semmi probléma nincs ezzel a Postabankkal, a lehető legjobban működik, ez egy pillanatnyi zavar. Öntötték bele a milliárdokat, nehogy valami zűr legyen - és utána az égvilágon nem csináltak semmit! Erről tessék beszélni, meg arról, hogy a CW Banknál ugyanez van!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Surányi György elnök úr kért két percben hozzászólási lehetőséget. Elnök úr!

 

DR. SURÁNYI GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Elhatároztam, hogy nem fogok élni ezzel a lehetőséggel, de vannak megjegyzések, amelyek már túlmennek az én tűréshatáromon is.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem töltött be soha bankfelügyeleti feladatokat. Kettő: soha nem nyilatkoztam nyilvánosan arról, hogy a Postabank jó állapotban lenne. (Rozgonyi Ernő: A televízióban! - Dr. Gidai Erzsébet: Így van!) A televízióban azt mondtam, hogy a Postabank likvid. (Rozgonyi Ernő: Az mit jelent?) Ha a képviselő úr tudná, hogy a likviditás mit jelent, akkor értette volna, hogy én mit mondok. Egyetlen szóval nem mondtam soha, hogy az a bank jól van. Annyit mondtam, hogy likvid, és az a Nemzeti Bank feladata, hogy megítélje egy bank likviditását. (Dr. Gidai Erzsébet: Pénzügyi dilettantizmus...)

Három, amit szeretnék kérni: többször elhangzott, s csatlakoznék ahhoz, amit Domokos képviselő úr mondott. Nagyon jó lenne, és nagyon fontos lenne, hogyha le lehetne zárni a vitát, s az érdemi kérdéseket érintenénk ennek a CW-vizsgálatnak a kapcsán. S abban a megközelítésben, abban a felfogásban tovább lehetne haladni és lezárni ezt, amiben azért a mai vita jelentős része is folyt; a bizottsági vitákban is kialakult egy józan szakmai megközelítés.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Az elmúlt néhány percben jó néhány heves kirohanás történt a magyar pénzügyi világgal szemben.

Én mindazon képviselőtársaimnak, akik most nagyon lelkesen, harcosan kiabálnak és mondják, hogy valóban ki kellene vizsgálni a többi banknál is, hogy mi történt, azoknak a figyelmébe ajánlom, hogy minden házbizottsági ülésen, és utána a parlamentben, minden harmadik hét hétfőjén a Szabad Demokraták Szövetsége előterjeszti a Postabank-vizsgálóbizottság létrehozását, és képviselőtársaink sajnos mindig úgy döntenek, hogy nem kell megvizsgálnunk, a Postabanknál folyó konszolidációnak voltak-e büntetőjogi felelősei, vagy ezt adottságnak kell tekinteni.

Úgy érzem, hogy ha ebben a Házban, helyesen, nemcsak adottságnak tekintjük, ha egy banknál, pénzintézetnél veszteség keletkezik, hanem megvizsgáljuk, hogy van-e ott büntetőjogi felelősség is, volt-e olyan gazdálkodás, amelyik felelőtlen volt, és ezt úgy juttatjuk kifejezésre, hogy vizsgálóbizottságot alakítunk, majd pedig olyan határozatot hozunk, amelyik ebbe az irányba kapacitálja mind az ország, mind a bank későbbi vagy további vezetését, akkor, tisztelt képviselőtársaim, ha önök nem szavazzák meg más esetben a vizsgálóbizottságot, ott tisztán adottságnak tekintik a veszteségeket, s úgy ítélik meg, hogy nincs is mit vizsgálni, nincs is ott személyi felelősség. Ezt másként nem lehet értelmezni!

Sajnálom, hogy a Postabanknál önök szerint minden rendben volt, ott egyetlen ember felelőssége fel nem merül, nem kell vizsgálnunk, nem kell vizsgálóbizottság - egyedül a CW Banknál. Tehát azt hiszem, ha elkezdünk itt vagdalkozni, az nem jó irányba mutat.

Zárjuk le ezt a CW Bank-ügyet azzal az előremutató határozattal, amiben konszenzus volt, hogy a büntetőjogi felelősség tárgyában igenis indítsuk el a vizsgálatokat; ehhez és a későbbi, további vizsgálatokhoz - a jegybanktörvény és a pénzintézetekről szóló törvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) módosításával - teremtsük meg a feltételeket, és lépjünk tovább. Ez a mai napi feladat! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Most csak egy mondat erejéig szeretnék egy vitára visszatérni.

Az előző kormány idején még készültek jegyzőkönyvek a kormány üléseiről. Ezekből a jegyzőkönyvekből a történészek majd valamikor megtudhatják, amikor a hatályos szabályok szerint ezek kutathatóak lesznek, hogy akiket itt egyesek megvádoltak, azoknak a kormány ülésén mi volt az álláspontjuk a Postabank kérdésében. (Horváth Béla: Térjünk a tárgyra!)

Teljesen természetes, hogy egy jegybankelnök nem tehet mást egy olyan pánik idején, amilyen a Postabank kapcsán bekövetkezett, mint hogy nyugtatóan, ugyanakkor szakmailag teljesen korrekten nyilatkozik a televízióban és a nyilvánosság előtt. Ez volt a feladata, hogy ezzel is védje a forintot, s ezt helyesen tette.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Márton Attila képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Szalay Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

 

(11.50)

 

MÁRTON ATTILA (Fidesz) (A mikrofonja nem működik.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

 

ELNÖK: Kérném szépen a képviselő úr mikrofonját bekapcsolni. (Megtörténik.) Köszönöm. Most a mikrofon is az öné már, képviselő úr.

 

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Már elég sok minden elhangzott, és igazából nem is szerettem volna nagyon kommentálni mindazokat, amik a politikai csatározás kapcsán elhangzottak, de úgy gondolom, néhány megjegyzést mindenképpen tenni kell a dolgok politikai részéhez.

Először is, azt hiszem, és remélem azt, hogy nagyon jó, hogy ez a jelentés, amely most itt fekszik a parlament asztalán, konszenzussal született meg. Ugyanakkor, ahogy ez már elhangzott, minden konszenzusos jelentésben van egyfajta kompromisszum, és hogy ez a kompromisszum megszülethetett, igen komoly viták előzték meg, és természetesen a bizottságban voltak olyan kérdések, amelyekben nem volt teljes az egyetértés. Ezeknek a hátterére szeretnék egy kicsit rávilágítani, csak tényeket szeretnék mondani, és remélem, hogy ez nem generál politikai vitákat.

Mindenesetre néhány megjegyzést elöljáróban mindenképpen meg kell tennem. Azok, akik a bizottság munkájában részt vettek - és itt egy kicsit a munka politikai vetületére szeretnék utalni -, azt hiszem, egyöntetűen megállapíthatják és egyetérthetnek velem abban - ellentétben Bauer képviselő úr állításával -, hogy igenis a sajtóban megjelent cikkekre, vádakra a bizottság igyekezett nem reagálni, igyekezett ezeket lehetőség szerint figyelmen kívül hagyni, és ha volt is ebben vita, megpróbáltunk ezeken a lehetőségek szerint minél hamarabb túllépni. Úgy gondolom, hogy ennek sokkal inkább szakmai kérdésnek kell lenni, semmint politikainak, hogy ilyen vitákba belemenjünk.

Egy másik észrevétel: többször elhangzott, és úgy érzem, hogy képviselőtársaim elég erőteljesen szeretnék összehúzni a bankkonszolidáció és a CW Bank veszteségének ügyét. Én azért úgy gondolom, hogy teljesen más abban az esetben vizsgálni egy bankkonszolidációt, amikor egy szocialista gazdaságról egy átállási időszakra, kvázi kereskedelmi banki tevékenységben vagy kereskedelmi banki tevékenységre való átállás időszakában következik be veszteség, és teljesen más az a helyzet, amikor egy évtizedek óta piacgazdasági körülmények között működő, illetve évtizedek óta működő piacgazdaságban működő bank tevékenységét és ennek veszteségeit vizsgáljuk. Úgy gondolom, hogy itt jelentős különbséget kell tenni, és ha így értékeljük a 80 milliárd forintot, amely a CW Bank működése során fölhalmozódott, úgy gondolom, hogy ez igenis nagyon jelentős tétel.

Még egy nagyon fontos dolog, amit el szeretnék mondani - és már szó volt róla -, mégpedig a végelszámolás kérdése. A bizottságnak nem volt feladata az, hogy a végelszámolást, a végelszámoláshoz kapcsolódó kérdéseket vizsgálja.

Amiről egyébként szólni szeretnék, leginkább a felelősségek, felelősségi körök, személyre vagy testületre vonatkozó felelősségek kérdése, amelyben a bizottsági jelentés megalkotásakor is elég komoly viták bontakoztak ki.

Nagyon rövid visszatekintést tennék arról, hogy miért is lehet itt egyáltalán felelősségről beszélni, és melyek voltak azok a főbb szempontok, amelyek az albizottság vitájában a jelenés elkészítésekor fölmerültek. Ahogy már elhangzott, 1991-ben született meg a jegybanktörvény, amely kötelezte a Magyar Nemzeti Bankot arra, hogy a nem profilba vágó kereskedelmi banki tevékenységtől váljon meg. Ekkor már - tudjuk jól - a CW Bank, több más bankkal együtt, hosszú-hosszú évek óta működött. És itt van az első jelzés - és még egy nagyon fontos dolog: a Magyar Nemzeti Bank képviselői ott ültek a CW AG Bank felügyelőbizottságában. Tehát elvileg tudniuk kellett a bankban zajló folyamatokról. Konkrétan például arról, ami 1992-ben zajlott le, ez a bizonyos Seldmayer-levél, amely az első igazán komoly jelzés volt arról, hogy a banki belső folyamatokban valamilyen komoly probléma van, ugyanakkor viszont a bank felügyelőbizottsága nem tűzte napirendjére ezt a levelet, nem tárgyalta meg, holott az érintettek tudtak róla, és a Magyar Nemzeti Bank akkori képviselője, aki egyébként az egyik alelnöke volt a Magyar Nemzeti Banknak, szintén ott volt a felügyelőbizottságban, később a CW AG felügyelőbizottsági elnökeként. Tehát tudnia kellett erről.

'95-ben került igazából először nyilvánosságra, hogy a bankkal nagyon komoly problémák vannak. Surányi elnök úr a bizottság előtt azt a tájékoztatást adta, hogy ekkor ő a tudomására jutott adatokról tájékoztatta a kormányt. Mindezek után a bizottság tagjai közül nagyon sokan úgy láttuk, hogy hiba volt, nagyon komoly hiba volt kiadni azt az 1996-ban keltezett garancialevelet, amely lényegében teljes kötelezettségvállalást biztosított (Taps a MIÉP padsoraiban.), tehát a Magyar Nemzeti Bank a CW AG veszteségeiért teljes egészében jótállt és felelősséget vállalt.

Úgy éreztük és azt láttuk a bizottsági vitában többen is, hogy ennek már vitatható volt a kiadási körülménye, szükség volt erre a levélre. Az volt az indoklás, hogy a bank eladása és értékesítése volt a téma. Ez vetődött föl, és ahhoz, hogy ezt a bankot megfelelő módon el lehessen adni, mindenképpen szükség volt ennek a garancialevélnek a kiállítására.

Miért volt erre szükség? Azért, mert az osztrák bankfelügyelet olyan jellegű hibákat, hiányosságokat érzékelt a bank gazdálkodásában, ami nem tette biztonságossá a további működést, és komoly eljárásokat helyezett kilátásba. Mindezek után 1997-ben még további hitelfolyósításra, illetve bizonyos hitelek meghosszabbítására került sor. Ezeket összegezve, a bizottsági vitában úgy érzékeltük, hogy az, amit úgy mondunk, hogy tulajdonosi felelősség, tulajdonosi gondoskodás, a jó gazda odafigyelése, talán nem valósult meg olyan mértékben.

Való igaz az is - és egyet kell értenem Surányi György elnök úrral -, hogy megtették a szükséges büntető feljelentéseket a bank gazdálkodásának ellenőrzése és a könyvvizsgálói jelentések után; ezek a feljelentések, illetve munkaügyi intézkedések azonban kifejezetten a CW AG vezetésére koncentráltak, tehát csak az ott dolgozó munkatársakat érintették, és igazából a Nemzeti Bank azon munkatársaira, akik a CW AG felügyeletét látták el, ez nem vonatkozott, még csak munkaügyi eljárások sem kezdődtek, illetve azoknak a felelősségmegállapítása sem folyt le, hogy azok, akik a Magyar Nemzeti Bank részéről a felügyeletet el kellett volna hogy lássák, ők vajon az információáramlásban hogyan és milyen módon tettek eleget a rájuk háruló feladatoknak.

Mindezen következtetések levonása után, illetve ezek megtárgyalása után született meg az albizottság jelentéstervezetének 9., illetve 11. pontja; a 9. pontban az áll, hogy az albizottság javasolja a legfőbb ügyész felkérését, hogy a bűnügyi jogsegélyegyezmény alapján keresse meg a CW AG-vel kapcsolatban folyamatban lévő büntetőeljárás során az osztrák hatóságokat, hogy adják át azokat a dokumentumokat, amelyek adott esetben lehetségessé teszik egy hazai vizsgálat lefolytatását, illetve a Magyar Nemzeti Bank mint tulajdonos belső folyamatainak szabályozását is úgy láttuk és látjuk, hogy áttekintésre szorul.

Ez hozza tulajdonképpen az albizottsági jelentés 11. pontjának megállapítását, amiben pedig felkérjük a kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket és intézkedéseket arra, hogy a jegybanktörvény változtatása a megfelelő módon megtörténjen, illetve amennyiben szükségét látja a Magyar Nemzeti Bank, akkor a Nemzeti Bank belső folyamatszabályozását is alakítsák át.

Mindezeket azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy azok, akik nem vettek részt az albizottság munkájában, valami kis hátteret kaphassanak arról, hogy ezek a megállapítások hogyan születtek meg, ezek a következtetések milyen viták eredményeképpen kerültek itt rögzítésre, és lehessen érzékelni mindazokat a vitákat, nézetkülönbségeket is, amelyek a bizottsági munka során megfogalmazódtak.

Mindezek mellett örülök annak, hogy ez a jelentés a gazdasági bizottságban is konszenzussal került elfogadásra, és kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy e jelentés, illetve az országgyűlési határozat elfogadásához adják majd szavazatukat és támogassák ezt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Szalay Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Visszalépek a felszólalástól.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr visszalépett a felszólalásától. Ez esetben Lentner Csaba képviselő úr következik, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

(12.00)

 

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekben a napokban, én úgy érzem, nemcsak egy vizsgálóbizottság jelentésének a végéhez érkeztünk el, hanem egy nemzeti banki elnöki ciklus végéhez is elérkeztünk. Ez az elnöki ciklus, ez az elmúlt hat év szervesen összefügg azzal a ténnyel, hogy a Nemzeti Bank hatáskörébe tartozó CW Banknál óriási veszteségek alakultak ki.

A jegybank-elnökösködésnek, ennek az elmúlt hat évnek mi a legfőbb problémáját abban látjuk, hogy a Nemzeti Bank monetáris politikájának liberalizálását úgy hajtották végre, hogy az a magyar társadalmat és a gazdaságot felkészületlenül érte. A liberalizációnak ez a foka erőltetett ütemű volt, korainak és idő előttinek nevezhető. Egyik következmény, hogy az MNB pénzpolitikája veszteséges mind banküzemi, mind társadalmi hatásait tekintve. Sem a magyar kormánynak, sem a külföldi tőke szolgálatába állt Nemzeti Banknak nincs önálló pénzpolitikája, szabad döntési lehetősége és monetáris mozgástere. Sajnos, Magyarországon a pénzügyek egy jelentős pénze kikerült a magyar kormány ellenőrzése alól, a mindenkori magyar kormányok ellenőrzése alól, a kormányok elveszítették pénzpiaci szabályozó eszközeik jelentős részét.

A külföldi spekulatív tőkének alárendelt Nemzeti Bank monetáris politikája, az általa előidézett, majd finanszírozásra üzleti alapon a külföldi befektetőknek odaadott magas államadósság kamatterhei a magyar társadalmat, a hazai vállalkozásokat és a reálszektor fejlődését akadályozzák. Elmondhatom azt is, hogy az ország európai uniós csatlakozásának az egyenrangú félként történő megvalósítását pedig hosszú évtizedekre elodázza.

Amikor ezt a témát fölvezettem, alapvetően arra szerettem volna utalni, hogy van egy kormányzati pénzügypolitika, és van egy Nemzeti Bank. Ez a Nemzeti Bank független a mindenkori kormányzati pénzügypolitikától. A túlzott függetlenség következménye, hogy a CW Bankban ezek a hitelezési folyamatok megtörténhettek, hiszen az Állami Számvevőszéknek, a Magyar Állami Bankfelügyeletnek nem volt lehetősége, nem volt jogköre arra nézve, hogy a Nemzeti Bank hitelezési folyamatait akár belföldön egyébként, akár pedig külföldön, Bécsben vizsgálhatta volna.

Fölmerülhet a kérdés, hogy mi ennek a társadalmi következménye, mi ennek a kára. Elhangzott az általános vitában, hogy a veszteség, a Boston-csoport által is kinyilvánítva 90 milliárd forintra tehető. Ez a 90 milliárd azonban nem a teljes körű veszteséget jelenti, hiszen ha ennek a deficitnek a lekezelése, kipótlása úgy történik meg, mint az elmúlt években a többi kereskedelmi bank konszolidációja, akkor ennek a végszámlája 360 milliárd forintra tehető. Ugyanis, ha azokkal a konszolidációs kötvénytechnikákkal dolgoznak, mint a többi kereskedelmi banknál is, ahol veszteségek léptek föl, ott húszéves konszolidációs kötvényeket ad a magyar állam a kereskedelmi banknak, és ennek kamatai vannak, képviselőtársaim. Ha csak 10 százalékos kamattal számolok, évi 9 milliárd forint kamat jön be, és akkor 20 éven keresztül ez 180 milliárd forint. A bankkonszolidációs eddigi technikák lényege az, hogy a végén még ezeket a kötvényeket vissza is kell vásárolni. Tehát így jön össze 360 milliárd forint. E terhek levét nemcsak mi, nemcsak a gyermekeink, hanem még az unokáink is bizony, inni fogják, mert itt egy lehetőségtől szabadították meg a magyar társadalmat, a magyar családokat. Elvették tőlük a pénzt, elvették mindenféle kibontakozási tervtől a lehetőséget. (Dr. Surányi György távozik a teremből.)

A célirányos függetlenség, amit mi mindig kifogásoltunk a Magyar Nemzeti Bank tevékenységében, alapvetően ebben érhető tetten. És akkor fölmerülhet a kérdés, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor 1991-ben, Surányi György már akkor is jegybankelnök volt, de akkor nem töltött ki hat évet, hanem rövid úton leváltásra került a Nemzeti Bank éléről... - ekkor kezdődik ez a függetlenedés. És nemcsak egy kormányzati ciklusra tehetném a felelősséget, hogy egy kormány tűrte meg ezt a felelőtlenséget, ezt a függetlenségi pozíciót, hanem egészen a rendszerváltozást követő első kormánytól nyomon követhető, tetten érhető ez a kormányzatok részéről nem kellő hatékonyságú hozzáállás a felelőtlenség megtűrésében.

Fölmerülhet az a kérdés is, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Magyar Nemzeti Bank eddig eladott kereskedelmi bankjai - a DU Bank és a HIB Bank, egy frankfurti és egy londoni bankról van szó, illetve a CIB-ről is szó van - eladási árát hova fordította a Magyar Nemzeti Bank. Tisztelt képviselőtársaim, a veszteségek elleplezésére fordította, a CW Bank hiányának, elképesztő mértékű hiányának a betömésére.

Fölmerülhet egy másik kérdés is - erről már a parlamentben szóltam -, a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékainak a kérdése. 60 tonna aranyat, szinte a teljes aranykészletet a Nemzeti Bank jelenlegi - még jelenlegi - vezetője az elmúlt években eladta. Itt a befolyó árbevétel vajon hova került fölhasználásra? Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen tranzakciókra, mint a CW Bank folyamatosan jelentkező veszteségei, ide tömték a pénzt.

Ez a jelentés egyértelműen megállapítja nemcsak a CW Bank bécsi vezetőinek a felelősségét, hanem azt kell mondjam, tisztelt képviselőtársaim, itt a sorok között kiolvasható a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetőjének felelőssége is. Azonban én a koalíció hibájául rovom föl, hogy erről itt diszkréten hallgatnak, erről nem beszélnek. Leírják azt az 5. pontban, hogy az MNB elnökei nem tettek meg mindent a vezető beosztásból következő fokozott gondosság elvárhatósági szintjén a veszteség kialakulásának megakadályozásáért. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezek a veszteségek az elmúlt 10-15 évben keletkeztek, és ebből a 15 évből mondjuk, hét vagy nyolc évig Surányi György volt a jegybankelnök, akkor az ő felelőssége - ha csak időrendileg is nézem ezt az intervallumot - ebben bőségesen bent van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit szeretnék még elmondani: sajnálom, hogy úgy nézem, Surányi György úr elment az ülésteremből, megpucolt, jó lépés volt a részéről, mert meg szerettem volna tőle azt kérdezni, hogy amikor a Magyar Nemzeti Bankban a veszteségek már kézzelfoghatóak, és ők kineveznek egy Paul Auerbach nevű holland bankárt, akit azzal bíznak meg, hogy a CW Bankot reorganizálja, minőségileg feljavítsa, majd értékesítse, szervezze meg az értékesítést, ez a Paul Auerbach nem végzi el a feladatát, nem tudja megtáltosítani a CW Bankot. Ugyanakkor 1 millió 450 ezer dollár kifizetésre kerül a részére; 350 millió forintnak megfelelő ez az összeg. A kifizetés jogcíme vitatható, aggályos, ugyanis el nem végzett munkáért került kifizetésre 350 millió, néhány hónapos tevékenység után.

Képviselőtársaim! Hol élünk?! A magyar családoknak nem tudunk, nem tudnak érdemleges szociális segélyt adni, a családi pótlékot néhány száz, néhány ezer forinttal emelik, ugyanakkor egy holland bankárnak egy végül is mégiscsak magyar állami bankban kifizetnek 350 millió forintot. Hol van itt az igazságos arány szerinti jövedelemelosztás?

Ennek a pénzügyi tranzakciónak a fő kivitelezője, amellett, hogy mindenféle politikai, erkölcsi felelősség terheli Surányi Györgyöt... - azonban fölmerül helyettesének a neve is, aki a rendelkezésünkre álló, nagyon intenzív levelezés, faxváltogatás alapján megállapítható, hogy végső soron a Magyar Nemzeti Bank Surányi György által kineveztetett alelnöke, Ricke Werner a tranzakció elrendelője, utasítója; Láng László, a frissen kinevezett bécsi CW Bank-igazgató pedig egy liechtensteini off-shore cégen keresztül ezt a kifizetést megparancsolja, hogy megtörténjen, sőt vissza is igazolják ezt a kifizetést, hogy már megtörtént az 1 millió 450 ezer dollár kifizetése.

Képviselőtársaim! Ezek a dolgok nyilvánvalóak. Én a magyar parlamentben erről a kérdésről már másodszorra beszélek, hiszen azonnali kérdéseinkben az elmúlt évben képviselőtársaimmal együtt feszegettük már ezt a kérdést, azonban érdemi választ nem kaptunk. Számomra úgy tűnik, a kormánypártok részéről, illetve a Legfőbb Ügyészség részéről mintha nem akarnák ezeket a dolgokat meghallani. Azáltal, hogy ezt a jelentést elfogadjuk, minden marad a régiben, semmiféle felelősségre vonás nem történik, a dolgok továbbra is kedvezőtlenül mennek. Én úgy érzem, nem elégséges ennyivel lezárni ezt az ügyet. Folytatásra volna szükség.

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

(12.10)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hadd jegyezzek meg annyit, képviselő úr, hogy a magyar nyelv rendkívül gazdag, az "eltávozás"-ra legalább 15 szinonimát tud, és kérem, hogy maradjunk a parlamentáris kifejezéseknél.

Csurka István képviselő úr kért kétperces időkeretben hozzászólási lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Az elnök asszony is ott volt a házbizottsági ülésen, amelyen Surányi György kérésére eltértünk a Házszabálytól, és egyhangúlag lehetővé tettük, hogy Surányi György jelen legyen ezen a vitán és felszólalhasson. Ezek után mélyen felháborít, hogy meg sem várva a vita végét, eltávozik. Talán azért, mert nem tetsző, számára nem tetsző hangok hallatszanak? - nem tudom, mi okból.

Kérem az elnök asszonyt... Azért mondtam el ezt a felszólalást, hogy ez legyen benne a jegyzőkönyvben, mert ez tűrhetetlen, az Országgyűlés arcul csapása. Akár megy Surányi, akár marad - sajnos tovább maradt, mint kellett volna -, ezt nem teheti meg egy jegybankelnök, még ha távozófélben van, akkor sem, hogy a saját kérésére idejön, a házbizottság, az Országgyűlés nagylelkűen hozzájárul, hogy felszólalhasson, aztán, mit tudom én, milyen okokra hivatkozva faképnél hagy bennünket. Ez megalázó az Országgyűlésre nézve.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr, a házbizottság valóban lehetőséget biztosított az elnök úrnak a szólásra, aki ezzel a jogával élt is. Egyébként a Házszabály értelmében a szükséges feltétele megvan annak, hogy ezt a határozati javaslatot tárgyaljuk, hiszen az előterjesztő jelen van az ülésteremben.

Domokos László képviselő úr kért kétperces hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Talán most inkább az előterjesztő nevében szólnék annyiban, hogy Surányi elnök úr az előbb idefáradt hozzám és elmondta, hogy déltől a pénzügyminiszter úrnál van megbeszélt programja, és jelezte, hogy ezért nem tud itt lenni. (Közbeszólás a MIÉP soraiból.) Ezt csak a tájékoztatás végett mondtam, azt hiszem, fontos, hiszen ő nem tudja elmondani, és nincs más, aki talán helyette elmondhatta volna... (Dr. Surányi György az ülésterembe lép. - Közbeszólások: Visszajött!) Közben megérkezett. Tehát jelezte, hogy programja lett volna, amely miatt el kell mennie, de ezek szerint vissza tudott jönni. Csak ezt a tájékoztatást szerettem volna elmondani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes! - Taps a kormánypártok, az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, fel kíván-e még valaki szólalni. (Senki nem jelentkezik.) Tekintettel arra, hogy nem jelentkezett egyetlen... (Horváth Béla jelentkezik.) Horváth Béla képviselő úr most nyomta meg a gombot, most jelen meg a neve a monitoron (Keller László: Idő utáni!), ezért két percre megadom a szót a képviselő úrnak a hozzászólásra.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony, és elnézést kérek, hogy a korábbiakban rossz megszólítást alkalmaztam.

 

ELNÖK: Megbocsátom, képviselő úr.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Összegzésképpen, csak két percben szeretném összefoglalni a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának az álláspontját, ahogy ezt már a nap folyamán is megpróbáltam.

Megelégedésünkre elkészült ez a jelentés, elégedettek vagyunk a benne megfogalmazottakkal, mert azok egytől egyig visszaigazolták az elmúlt parlamenti ciklusban tett szakmai felszólalásainkat. A vizsgálóbizottság kezdeményezésekor, 1996-ban mi ugyanazokat a kérdéseket tettük fel, amelyeket most a tényfeltáró bizottság, tehát ilyen értelemben az idő igazolta a szakértőink felszólalását, úgy érzem, hogy mi jó úton jártunk.

Támogatjuk a jelentés elfogadását. Úgy érzékelem, hogy az ellenzék is meg fogja szavazni, tehát ebben egységes álláspont lesz. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy holnaptól kezdve az ügy már nem az Országgyűlés falai között folytatódik, hanem más szervek, hatóságok előtt. Amit tudtunk, megtettünk, és elégedettek vagyunk azzal, hogy végül is célba jutottak a kisgazda törekvések.

Köszönöm a figyelmüket, és ezzel a kisgazdák befejezték a felszólalásokat e témakörben. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy több képviselőtársam nem jelezte hozzászólási szándékát, megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Domokos László: Röviden.) Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

 

DOMOKOS LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én csak meg szeretném köszönni mindenkinek a munkáját, mint ahogy azt az első felszólalásomban is tettem, különösen az albizottság és a bizottság munkáját, illetve a most itt lévő képviselőtársainkét, akik elsősorban a CW AG ügyében szóltak, hiszen erről szólt a jelentés.

Azt gondolom, az a parlament érdeke, hogy ez a vita most már tényleg lezáruljon, a határozat megszülessen, és a megfelelő módon, a határozatnak megfelelően tudjon eljárni, akinek ebben kijelölt feladata van.

Még egyszer köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! (Dr. Surányi György felé fordulva:) Megköszönöm az elnök úrnak a jelenlétét, az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az atomenergia 1999. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjesztéseket J/2958. és H/3366. számokon kapták kézhez.

Elsőként megadom a szót Glattfelder Béla gazdasági minisztériumi politikai államtitkár úrnak, az Országos Atomenergia Bizottság elnöke helyett felszólalónak, az ajánlás értelmében 20 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.

 




Felszólalások:   1-2   3-115   115-153      Ülésnap adatai