Felszólalás adatai

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az atomenergia hazai alkalmazásának biztonságáról beszélünk, akkor természetesen nem csak a Paksi Atomerőmű működéséről van szó, hiszen a villamosenergia-iparon, azaz az atomerőművön kívül radioaktív anyagokkal, radioaktív izotópokkal és ionizáló sugárzással találkozhatunk máshol is, az ipar, az egészségügy, a mezőgazdaság és a tudományos kutatás számos területén. Magyarországon ez 2001-ben 5500, míg 2003-ban már 5780 munkahelyet jelentett, és ezen munkahelyeken mindenütt a legalapvetőbb dolog a biztonság kérdése.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a kérdéskör meghatározó elemét Paks, a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság jelenti, melynek részaránya hazánk teljes villamosenergia-termelésén belül 2001-ben 39,1 százalékot, 2002-ben 39,4 százalékot, míg 2003-ban 33,4 százalékot jelentett. Az évek hosszú során, közel két évtizeden keresztül mintegy 40 százalékos részarány hirtelen 34 százalék alá csökkenése, jól tudjuk, a 2003. április 10-éről 11-ére virradó éjszaka bekövetkezett és azóta is kontroll alatt tartott, bár véglegesen még fel nem számolt súlyos üzemzavar következménye.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az események szerencsére végig kontroll alatt voltak tartva, kézben voltak tartva; szemben azzal, amit Tóth István képviselőtársunktól az előbb ismételten is hallhattunk, ezzel szemben.

A legelső paksi blokk 1984-ben történt beindítása óta mindig joggal lehettünk büszkék arra, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és más nemzetközi szakmai szervezetek ismétlődő ellenőrzései a Paksi Atomerőművet mindig biztonságosnak tartották, ahol a nukleáris biztonság növelése érdekében folyamatos technológiai tökéletesítések voltak folyamatban nem kis pénzen - csak az AGNES-program 60 milliárdnál többe került -, és ahol a nemzetközi vizsgálatok szerint mindig elmondhattuk, hogy a biztonság színvonala megfelel a Pakssal egyidős nyugat-európai és amerikai atomerőművek biztonsági szintjének.

Ilyen körülmények között mégis bekövetkezett egy addig soha nem volt súlyos üzemzavar, amiről ha tudjuk is, hogy alapvetően nem az atomerőmű technológiai körét érintette, hanem egy külföldi cég által tervezett, ideiglenesen létesített technológiai segédberendezésben, egy úgynevezett mosótartályban történt, amiről ha tudjuk is, hogy a környezetet és a lakosságot nem veszélyeztette, de mégis a bekövetkezett jelentős gazdasági károk a mi káraink, és szakmai hitelveszteség is elsősorban a Paksi Atomerőművet és az Országos Atomenergia Hivatalt érte.

Az Országos Atomenergia Hivatal 2003. évi beszámolójának különlegességét a szokásos évenkénti jelentésekkel összevetve az adja, hogy a súlyos üzemzavar erre a beszámolási időszakra esik. A jelentés ebből a szempontból is alapvetően korrekt, informatív, és alkalmas arra, hogy a történtekről és azok következményeiről világos képet alkothassunk. Részletes leírását adja az esemény előzményeinek, okainak és következményeinek. Beszámol a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálatainak megállapításairól, és összefoglalja a tevékenység javítása céljából már megtett, még megteendő lépéseket. Mindez tehát korrekt és elfogadásra érdemes.

Szükségesnek tartom azonban, hogy két kis apró kritikai észrevételt tegyek. Az egyik, ahogy azt magam is kiemeltem, és több felszólalásban elhangzott, lényeges tudnunk, hogy a súlyos üzemzavar nem az atomerőmű technológiai körén belül történt. Ha azonban ezt kiemeljük, akkor a teljesség és tisztesség kedvéért szükséges megemlíteni, hogy miközben igaz, hogy a Framatome által tervezett és kivitelezett berendezésben történt ez a súlyos üzemzavar - az 1. számú tisztítótartályban következett be -, ugyanakkor az üzemzavar bekövetkeztének pillanatában az 1-es akna, a pihentetőmedence és az átrakómedence víztere össze volt egymással nyitva. Ebből adódóan az üzemzavar során kikerülő radioaktív szennyeződések az 1-es mosóaknából átkerültek a pihentetőmedencébe, illetve az átrakómedencébe, és így a reaktorba és a hozzá kapcsolódó primer csővezetékbe is. Így átmenetileg az 1-es akna és a pihentetőmedence hűtőrendszerének és víztisztító rendszereinek csővezetékei is elszennyeződtek.

Mindezek miatt az üzemzavar időlegesen érintette az atomerőmű technológiai berendezéseit is, még ha szerencsére mindez nem is okozott sérülést a normál energiatermelési technológiában. Egyébként a II. számú blokk jelenlegi újraindítása már ezen átmeneti elszennyeződés felszámolását tanúsítja.

A másik kis apró kritikai észrevételem, hogy a beszámoló 82. oldalán arról olvashatunk, hogy az OAH Nukleáris Biztonsági Igazgatóságában az idő nyomása alatt zajlott le a technológiai dokumentumok megkésett előkészítése miatt a beadvány - mármint a mosótartály technológiai beadványának - elbírálása. Ha az idő nyomásáról beszélünk, akkor azonnal felmerülhet az a kérdés, hogy hol, ki vagy mi által keletkezett ez az időnyomás, amelynek az OAH ki volt téve. Ez mindenfajta esetleg kellemetlen következtetésre adhat módot.

A beszámoló másik lényegi kérdéskörét a nukleáris hulladék elhelyezésének ügye jelenti. Az ebben a kérdésben leírtak is korrekt, tárgyszerű képet adnak. Kiegészítésként azonban szeretném az 5/6. pont alatt leírt informatív és tényszerű helyzetértékeléshez hozzátenni, hogy úgy tűnik, szükség van a hatályos atomenergiáról szóló törvény módosítására. Tudomásom szerint ez a munka már el is kezdődött, és ennek során többek között például szétválasztásra kerülhetnének az OAH-nál lévő hatósági jogosítványok és a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelésének jogosítványai. Pontosításra és egyértelműsítésre kerülhetne az Országgyűlés előzetes elvi hozzájárulása meghozatalának időpontja a radioaktív hulladéktárolók létesítése kapcsán, hiszen tudjuk, hogy a jelenleg érvényben lévő törvény alapján elég elmosódó, hogy ennek az elvi engedélynek mikor is kell megszületnie az Országgyűlésben, valamint pontosításra kerülhetne mind a tájékoztatás céljára, mind a kompenzációs célra fordítható összegek vonatkozásában érintett önkormányzatok köre, az összeg nagysága és felhasználhatósága.

(21.00)

Ugyancsak szükség van a folyamatban lévő bátaapáti kutatások befejezésére és a budai kutatások felgyorsítására.

A nagy aktivitású hulladékokat befogadni képes tároló lehetséges telephelyén, Boda térségében az elhatározott föld alatti kutatólaboratórium létesítését meg kell valósítani, tekintettel arra, hogy az itteni kutatások a természetükből, valamint a nagy aktivitású hulladékok sajátosságaiból fakadóan még mintegy húsz évet is igénybe vehetnek, miközben a kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezése egyre inkább a körmünkre éghet. A kétfajta hulladék elhelyezése egy helyen számomra legalábbis nem tűnik racionálisnak és megoldhatónak.

A kis és közepes aktivitású hulladékok tervezett tárolójának telephelye bátaapáti térségében már viszonylag jól megkutatott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ez ellen eddig sem hazai, sem nemzetközileg ismert szakmai szervezet nem jelentett be kifogást.

Végül, az időmből ugyan kifutottam…

ELNÖK: Igen.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): …annyit még megemlítenék, hogy a leglényegesebb kérdés, ami a közeljövőben nagy teret nyerhet akár publikusan is, ez a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítása. Az üzemidő-hosszabbítás meggyőződésünk szerint abszolút szükséges, enélkül az egész magyar gazdaság igen nehéz helyzetbe kerülhet. (Az elnök ismét csenget.) Tehát ennek a megvalósítását a Szabad Demokraták Szövetsége mindenképpen támogatja, ugyanúgy, ahogy támogatja (Az elnök ismét csenget.) az OAH hároméves jelentését és az ehhez kapcsolódó gazdasági bizottsági határozattervezetet is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)