Felszólalás adatai
86. ülésnap (1999.09.10.), 107. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Mádi László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:38 |
Felszólalások: Előző 107 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mayer képviselőtársam számos pontatlanságot követett el, én egy dologgal kívánok csak foglalkozni, ami a Házban már hosszabb vitát váltott ki. A gyerekek után járó adókedvezmény nem vagyonfüggő, az a jövedelemhez van kapcsolva olyan értelemben, hogy visszaigényelhetik az adót, nem kell befizetniük az adót azoknak, akik gyereket nevelnek. A Fidesz-Magyar Polgári Párt ezzel is el kívánja ismerni azt a rendkívül nagy társadalmi hasznosságot, amely a gyereknevelésben megjelenik.
Tehát ilyen értelemben nem vagyon-, hanem jövedelemfüggő, és ez lehetővé teszi azt - mint ahogy már korábban is elmondtam -, hogy kétgyerekes családok esetében 264 ezer forintig, háromgyerekesek esetében pedig közel félmillió forintig lényegében nem kell adót fizetni azoknak, akik kettő vagy három gyereket nevelnek. Miközben az összes közszolgáltatáshoz, amelyet az állam nyújt - a honvédelem, a közbiztonság, a rendőrség esetében, az oktatás, egészségügy - ingyenesen tudnak hozzájutni.
Tehát azt gondolom, hogy ez rendkívül pozitív dolog, és a leszakadó középosztály további romló pozícióját kívánja gátolni. Ez a Fidesz-Magyar Polgári Párt felvállalt célja. Azt gondolom, hogy ez egy pozitív intézkedés, bármennyire is nem tetszik az a szocialista párti képviselőknek, hiszen 30 százalékkal növeljük ezt az adókedvezményt. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 107 Következő Ülésnap adatai