Felszólalás adatai

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Juharos Róbert képviselőtársam Montesquieu-vel kezdte hozzászólását. Engedjék meg, hogy én egy annál is régibb bölcselőt, Lao-Cét idézzem a Tao-tö-kingből. Nem tudom szó szerint idézni, de a lényege pontos lesz: minél több a rendelet, annál több a rendetlenség a birodalomban.

Azt gondolom, hogy ez a törvénymódosításokra is áll. Minél gyakrabban módosítjuk a törvényeket, annál inkább jogbizonytalanság lesz az országban. Ez természetesen nemcsak a mostani kormányzatra igaz. Igaz minden kormányzatra, amelyik úgy gondolja, hogy a törvényeket félévente, egyévente, négyévente megváltoztatja, akkor ezzel nagyobb jogbiztonságot alakít ki. Az ember sokszor azt gondolja, hogy talán a meglevő törvények szigorú, számon kérhető, pontos, felelős betartása könnyebben elvezetne a jogbiztonsághoz és a közbiztonsághoz.

Vannak persze esetek, amikor valóban módosítani kell a törvényeket. Az előttem szóló képviselő asszonyhoz hasonlóan én is azt hiszem, hogy a prostitúció szabályozásával kapcsolatban az előterjesztés alapvetően jó és helyes. Noha magam nem vagyok VIII. kerületi képviselő, a VIII. kerület szocialista önkormányzati képviselőit, szabaddemokrata és fideszes képviselőit jól ismerve azt gondolom, hogy valóban a VIII. kerület lakossága - és persze terjed ez a VIII. kerületből keletre és nyugatra, más kerületekbe is - valóban meg nem érdemelten és áldozatként egy pokolban éltek, s ha ez a törvény javít a helyzetükön, ha a tisztességes lakosok, polgárok jobban, nyugodtabban élnek a VIII. vagy éppen a VII. kerületben e törvényi szabályozás után, akkor ez üdvözlendő, és ez azon módosítások közé tartozik, amely nem a rendetlenséget növeli a birodalomban és egy kisebb országban, Magyarországon.

Mégis, hogy most végéhez közeledünk a szervezett bűnözés elleni intézkedések, a büntetőjogi szigorítás és más törvények és törvénycsomagok vitájának, engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az általános vita keretein belül ugyan, de kissé társadalompolitikai, szociálpolitikai szempontból közelítsem meg azokat a kérdéseket, amelyekről annyi kiváló véleményt és persze annyi vitatható véleményt hallottunk ma, tegnap és az elmúlt hetekben. Gerhard Schröder, Németország új baloldali kancellárja a bűnözés elleni harcról a Bundestagban, a német törvényhozásban beszélve azt emelte ki, hogy a bűnözés ellen természetesen fel kell lépni büntetőjogi eszközökkel; soha sem szabad azonban elfelejteni, hogy a bűnözés alapvetően társadalmi probléma, a bűnözés elleni harcban döntően és elsősorban a társadalompolitikának, a szociálpolitikának van nagy szerepe, a szegénység, a munkanélküliség, a szociális kirekesztés elleni harc az, amely a bűnözés elleni legbiztosabb, leghatékonyabb módszer.

Azt gondolom tehát, természetesen filozófiailag ha már Lao-Cenél kezdtem, akkor mondhatjuk, hogy van filozófiai vagy ha tetszik, a szó teológiai értelmében olyan bűn is, amely nem társadalmi beágyazottságú, nem társadalompolitikai okokból ered. Ezekkel szemben azonban a büntetőjog aligha ér el valamit, hiszen tudjuk, hogy a Biblia óta, az emberi történelem kezdetei óta léteznek olyan bűnök, amelyeket sajnos nem lehet megelőzni. Vannak azonban olyan bűncselekmények igen nagy számban, amelyet társadalompolitikai eszközökkel meg lehet, meg lehetne előzni.

Milyen stratégiát tartanék magam helyesnek a szervezett bűnözés elleni harcban? Olyan stratégiát, amelynek legalább három pillére van. Jó szociálpolitika, tudatos nevelés, helyesen és igazságosan orientáló média egyrészt, azért hogy senki vagy lehetőleg senki ne válassza a bűnözés útját; másrészt az elrettentés a bűn peremén tántorgó szerencsétlen embereknek, azoknak, akiknek rossz körülményeik, rossz példa a bűnözés útjára taszít; és végül szigor a szervezett bűnözés, a súlyos bűncselekmények elkövetői ellen.

Magam nem vagyok jogász és nem vagyok büntetőjogász. Képviselőtársaim az ellenzéki padsorokból nagyon sok ponton bizonyították be, hogy bizonyos elemeiben alkotmányellenes ez a csomag, amelyet önök elénk terjesztettek, tisztelt kormánypárti képviselők és a kormány.

(12.30)

Magam ezzel a résszel nem óhajtok foglalkozni. Lehet, hogy igazuk van; az is lehet, hogy más lesz az Alkotmánybíróság mérlege. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a büntetőjogi és szervezett bűnözés elleni csomag, amely elénk került, ebből valami hiányzik. Hiányzik hozzá az a fajta alapvető szociálpolitikai intézkedéssorozat, amely a szegénység, a munkanélküliség ellen lépne fel, és amely mintegy megágyazna annak a fajta büntetőjogi szigorításnak, amelynek itt tanúi vagyunk.

Nem akarok visszautalni más vitákra, de hellyel-közzel még kormánypárti képviselők is elismerték, hogy az adóügyi változásoknak éppen a legszerényebb jövedelműek, a legszegényebbek a vesztesei. Voltak, akik azt mondták, hogy erre módosító indítványt is beterjesztenek; reméljük, erre sor kerül. Tény azonban, hogy a legszegényebb rétegeknek ez a kormányzat nem egy olyan felemelkedést nyújt, amely a bűn útjáról visszatartaná azokat, akik sajnos hajlamosak a csábulásnak engedni.

A munkahelyteremtésnél, tisztelt képviselőtársaim, éppen a legalacsonyabb jövedelmű kategóriákban nem lesznek érdekeltek a munkavállalók új munkahelyek teremtésére. Hiszen igaz ugyan, hogy a munkavállalói járulék csökken, ugyanakkor azonban a fix egészségügyi járulék nyilvánvalóan azokat sújtja leginkább és elsősorban, akik alacsony jövedelmű munkahelyeket kívánnak vagy kívántak teremteni. S nyilvánvalóan tudjuk, hogy a bűn forrása nagy tömegekben elsősorban és döntően ez.

Ebben a vitában a szervezett bűnözés elleni harc és a büntetőjogi szabályok szigorítása kapcsán sok ideológiai elem is elhangzott. Azt hiszem, a különböző kormányzati koalíciók egymásra mutogatásának itt nem sok értelme van. Az elmúlt tíz évben - mint mindannyian tudjuk - legalább háromszorosára növekedett a bűncselekmények száma Magyarországon. Nem hiszem, hogy érdemes lenne politikai statisztikákat csinálni arról, hogy ebből hány százalék esett a Németh-kormányra, hány százalék az Antall- és Boross-kormányokra, hány százalék a Horn-kormányra és hány százalék az Orbán-kormányra. Azt hiszem, hogy jó szándékkal - és ezt feltételezzük egymásról - minden képviselő szeretné ebben a Házban, ha a bűncselekmények számának növekedése megállna.

Milyen okkal magyarázható a szervezett bűnözés megjelenése, a bűncselekmények számának legalább háromszorosára emelkedése? Természetesen ad absurdum elképzelhető egy olyan magyarázat is, amely azt mondja, hogy a szocializmusban azért volt kevesebb a bűncselekmény, mert egészében az egy normálisabb társadalmi rend volt. Azok a pártok, amelyek ebbe a parlamentbe bejutottunk, nem ezen az úton járunk. Azt mondjuk, hogy szükségszerű volt a rendszerváltozás, szükségszerű volt a piacgazdaság intézményének kiépítése, szükséges volt a határok lebontása. A szervezett bűnözés nagyon nagy mértékben nemzetközi jelenség, és Magyarországon nagyon nagy mértékben - talán elsősorban és döntően - a határok kinyitása miatt jelent meg.

Ha viszont azt mondjuk, hogy szükségszerű volt mindaz, amit nyitásnak, rendszerváltozásnak és piacgazdaság kiépítésének nevezünk, akkor hozzá kell tenni, tisztelt képviselőtársaim, hogy immár szükségszerű azoknak a társadalmi intézményeknek a kiépítése és megerősítése is, amelyek a bűnözéssel szemben egy falat húznak, legalábbis mérséklik a bűncselekmények növekedését, és idővel talán a csökkentésüket elindítják.

Ennek egy része kétségkívül büntetőjogi jellegű. Ezt elemeiben lehet vitatni; nyilván van olyan eleme, amely elfogadható, és van olyan eleme, amelyik nem. De bizonyos, hogy nagyon nagy mértékben egy egészen másfajta társadalompolitika, egy egészen másfajta szociálpolitika szükséges hozzá, az, amely a megelőzésre koncentrál, és természetesen nemcsak azon gondolkodik, hogy az embereket hogyan lehet visszatartani a bűnözéstől, hanem hogyan lehet olyan értelmes, emberséges életet kínálni nekik, amely eleve és szükségszerűen eszükbe sem juttatja, hogy a bűnözés útját válasszák.

Azt hiszem, vannak a büntetőjogi szigorításnak olyan elemei, amelyek józan ésszel elfogadhatóak. Azt hiszem, bármelyikünk elmondhatja magáról, ha egy idős családtagját leütik, kirabolják az utcán - ahogy erre sajnos nagyon sok példa van a főváros és a vidék utcáin, tanyákon is -, akkor aligha örül annak, ha egy-két év múlva viszontlátja a rablót az utcán, és azt a magyarázatot hallja, amelyet sajnos az újságban egy büntetőjogi szakember ezt az állapotot védve nyilatkozott, hogy kevés a börtön, hát nem lehetett ott tartani.

Azt gondolom, ez az a fajta magatartás, amely nem is az eddigi törvényekből következett, hanem azok rossz, ellentmondásos alkalmazásából. Ha az állampolgárokat elsősorban és döntően az erőszakos bűncselekményekkel szemben jobban megvédjük, mint eddig, akkor ezzel egyet lehet érteni. Ugyanakkor természetesen bizonyos szabadságjogokat - ahogy ezt Hack Péter és mások hangsúlyozták - nem lehet feladni azért, hogy a bűnözőket megfogjuk, hiszen visszatérve a kezdeti gondolataimhoz, amelyeket próbáltam idézni, a meglevő törvényeken belül is sokkal-sokkal többet lehetne tenni azért, hogy a bűn ne erősödjön tovább.

Végül, tisztelt képviselőtársaim, néhány szóval visszatérnék a prostitúció szabályozásával kapcsolatos kérdésekre, döntően azért, mert tizenhárom képviselőtársammal együtt tagja vagyok az Európa Tanácsnak, és az Európa Tanács 1997-ben már megvitatta a nőkereskedelem és a kényszerprostitúció kérdéseit. Ezzel kapcsolatban ajánlást fogadott el, amely valamennyi Európa tanácsi országra, így Magyarországra is érvényes. Magam is felszólaltam ott a vitában. Azt hiszem, talán érdemes ebben a mai vitában is megemlíteni néhány gondolatot, különösen azért, mert ezek a kérdések, amennyire figyeltem az előttem szólókat, nem kerültek igazán reflektorfénybe.

Az alapgondolat ott is az volt, amit különböző pártállású és különböző tradíciójú országokból származó képviselők többé-kevésbé örömmel vagy szomorúan elismertek, hogy a felnőttek önkéntes prostitúcióját bizonyos körülmények, bizonyos szabályozás között tűrnünk kell. Ez nem azt jelenti, hogy örülünk neki, nem azt jelenti, hogy bátorítjuk, hanem azt jelenti, hogy ugyanúgy, mint nagyon sok más társadalmi rosszat - például a munkanélküliséget - valamilyen formában el kell tűrnünk akkor is, hogyha legjobban akkor örülnénk, ha olyan világban élnénk, ahol egyrészt mindenkinek van munkája, másrészt senki nem kényszerül prostitúcióra.

Ugyanakkor azonban, amikor a felnőttek önkéntes prostitúcióját tűrni kell, szigorúan és az eddiginél sokkal szigorúbban kell fellépni a kiskorúak szexuális kizsákmányolása ellen, a kényszerprostitúció ellen, és az ellen a jelenség ellen, hogy lányokat hamis ígéretekkel, illúziókkal, szegénységük, kiszolgáltatottságuk kihasználásával idegenbe kényszerítenek, ahol nem beszélik a nyelvet, nem ismerik a helyi jogszabályokat, és ilyen módon még sokkal inkább kiszolgáltatottjai a futtatóknak, a szervezett bűnözőknek, mint saját hazájukban lennének.

Magyarország, azt hiszem, elmondhatja magáról, hogy ebben a szomorú lánykereskedelemben kétszeresen is érintett. Egyrészt a szegényebb kelet-európai országokból ide jönnek a lányok, úgymond, dolgozni - az utak mellett jórészt, amennyire ilyen ismereteim nem csalnak, ők állnak -; másrészt pedig a magyar lányokat választékosabb címen, mint go-go-görlöket, diszkógörlöket, ne adj'isten, gyerekvigyázókat, au-pair-lányokat kicsábítanak, és ott igen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Mi elmondtuk nyugat-európai képviselőtársainknak - és az ajánlásba is bekerült -, hogy ha valaki komolyan fel akar lépni a leánykereskedelem és a kényszerprostitúció ellen, akkor az együttműködéshez a rendőrségnek meg kell nyerni az ott élő, illetve oda kényszerített külföldi állampolgárságú prostituáltak bizalmát. Ha ugyanis ők rettegnek, félnek a rendőröktől, akkor nyilvánvalóan soha nem fognak tanúskodni azokkal szemben, akik őket a prostitúcióra kényszerítették, hiszen még útlevelük sincs, a nyelvet sem beszélik.

Ajánlás született arról - és ezt talán érdemes megemlíteni mindenképpen -, hogy ha az Európa Tanácsnak végre lesz egy emberi jogi biztosa - természetesen nem egy személyben, hanem egy hivatallal együtt -, akkor sok más feladata mellett igen komoly feladata lesz abban is, hogy ellenőrizze és segítse azokat a lányokat, asszonyokat, akik a leánykereskedelem, a kényszerprostitúció révén idegen országokba kerültek, és jogaikat megvédje mind a futtatókkal, mind esetleg a hatóságokkal szemben.

(12.40)

Végül tisztelt képviselőtársaim, ha a szervezett bűnözésről beszélünk, azt hiszem, mint újságíró, van erkölcsi jogom néhány szót szólni a média felelősségéről; nem ujjal mutogatva, nem vádlón, de nem is felmentve minden jelenséget, ami ezen a téren történt. A szervezett bűnözés ellen természetesen lehet és kell büntetőjogi eszközökkel harcolni, részben úgy, ahogy a kormány teszi, részben megfontolva azokat a kritikákat, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim már mondtak, de azt hiszem, nagyon nagy szerepe van a médiának is abban, hogy a szervezett bűnözésről, a bűnöző életmódról milyen kép alakul ki a társadalomban és leginkább a legfogékonyabb fiatal lelkekben.

Amennyiben a média részéről természetes és bevett mindennapi gyakorlat a szervezett bűnözés dicsőítése, akkor azt hiszem, hogy nagyon keveset érnek vagy kevesebbet érnek a törvények. Ilyen értelemben a média, az újságírók, a sajtó felelősségére figyelmeztetni kell, és Márai Sándor gondolatával élve, igazán csak a szabad sajtó lehet felelős; tehát nem a szigorításról, nem a tilalomról, nem a cenzúráról van szó, hanem arról, hogy a sajtószabadság mellé felelősségnek is járulni kell - és természetesen járulni kell nevelésnek.

Én még annak idején filmesztétikát tanultam a gimnáziumban, aztán ezt a tárgyat törölték, és később elég kalandos útja volt. Ma a televíziókban, sajnos még a közszolgálati televízióban is hébe-hóba látunk csak értékes művészi alkotásokat. A szennyfilmek, az erőszak kultuszát sugalló filmek terjedését cenzúrával egy országban, egy csatornán meg lehet állítani, de abban a globalizált világban, amelyben élünk, aligha sikerül tiltással. De ha van értelmes, igényes kínálata az emberséges, értékes filmeknek, művészeti alkotásoknak, a kultúra visszanyeri rangját, akkor remélhető, hogy az érzékeny, fogékony és gyakran sérülékeny fiatal lelkek közül kevesebben dőlnek be a szervezett bűnözés csábító propagandájának. És természetesen van felelőssége a fogyasztónak - erről ritkán beszélnek, erről beszélnek a legritkábban -, a nézőnek, a hírfogyasztónak is; ha a média fogyasztójaként, megrendelőjeként és fizetőjeként a bűnt, az erőszakot, a szexuális és testi erőszakot nézi, ezzel tömi magát, akkor sajnos nem csodálkozhat azon, ha előbb-utóbb maga is áldozata lesz ugyanennek az erőszaknak az utcán vagy valahol máshol.

Azt hiszem tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt az egész csomagot, amelyet elénk terjesztett a kormány, akkor látjuk helyesen, jól, és akkor tudunk róla valóban pozitív véleményt formálni - kijavítva természetesen elemeit -, ha része egy szociálpolitikának, amely egészen más, mint a jelenlegi polgári kormány szociálpolitikája, része egy társadalompolitikának, amely az egész társadalom felemelkedését szolgálja, része egy felelős és szabad médiának, és része egy olyan szellemiségnek, amely értelmes, igényes életet kínál mind a tízmillió magyar állampolgárnak, hogy ne térjen senki a bűn útjára.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)