Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor ezt a törvényjavaslatot ol­vas­tam, akkor egy kicsit zavarban voltam, mert ma­gam, követve a nemzetpolitikai államtitkárság tevé­kenységét, abban a hiszemben voltam, hogy a 2017. év Szent László emlékéve. Miként egyébként Potápi államtitkár úr ismertette is, hogy az államtitkárság milyen előkészítőmunkát végzett ennek kapcsán, illetve milyen megvalósult programok történtek, ez a gyanúm, mondjuk úgy, hogy tovább erősödött.

Azt kell mondjam, hogy a parlament szim­bo­li­kus jogalkotásakor mindig az a kérdés merül föl, hogy ez mennyire szimbolikus jogalkotás, tehát mennyire a papírjogot gyártjuk és mennyire nem ezt tesszük, hanem a valóságnak dolgozunk. Az eddigi emlékéveknél, azt lehet mondani, hogy túl nagy si­kert nem aratott a parlament. Ugyan számos emlé­kévet kodifikáltunk, de hogy bármiféle változást ho­zott volna ez bárhova is, az nem mondható.

Azt hiszem, hogy a Szent László-emlékév ügyé­ben más a helyzet, de ez nem ennek a javaslatnak köszönhető, hanem a nemzetpolitikai államtitkárság javaslatának, vagyis annak, hogy Potápi államtitkár úr csapata vagy a kormány kvázi úgymond önte­vé­keny módon ezt az emlékévet megalkotta. Ezért min­den­képpen dicséret illeti szerintem az állam­titkár­ságot, mert szemben a korábbi jogalkotással, amely gyakorlatilag semmiféle nyom nélkül múlt el, bár­milyen szimbolikus törvényalkotás itt a Házban, itt valamiféle szervezés történt.

Nagyon jó volt hallani fideszes képviselőtársam beszédét, amikor arról beszélt, hogy Győrben a Szent László-emlékév kapcsán mi is történik, mert itt is látszik az, hogy hogyan válik valami valósággá. Ezért vagyunk kicsit fura helyzetben, amikor a valóságot mint­egy hat hónapos késéssel, ha nem beszélünk ar­ról a fél évről, ami eltelt még 2016-ban a nemzet­politikai államtitkárság kezdeményezése és az év vége között, most követi ez a jogalkotás. Bár lehet szirénhangnak minősíteni ezt a felvetést, de azért mégiscsak fura, hogy egy létező emlék­év­re ‑ idé­zőjelben ‑ kapcsolódik rá a Ház, és az ese­mé­nyek után több hónappal nyilvánítja emlékévnek egy határozati javaslat 2017-et. Ezzel persze semmilyen baj nincsen, hiszen miért ne lehetne egy ilyen határozati javaslat, de azért ezt rendben lévőnek tekinteni, szerintem mindenképpen fura.

Mindig meg szoktam nézni egy hobbim miatt, hogy a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzveretei mennyire követik a parlamenti tempót, vagyis mennyire vesznek tudomást a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékpénzek arról, hogy a Magyar Országgyűlés mit minek nyilvánít. Gondolom, lehet tippelni, hogy mennyire. Szeretném jelezni, hogy például a 2017-es emlékérme-kibocsátási programot megnéztem, bár igyekeztem fejből is tudni, ebben nem szerepel Szent László-emlékérem. Ez persze nem kritika, csak tény. Ellentétben ezzel: Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulója, Árpád-házi Szent Margit születésének 775. évfordulója, Arany János születésének 200. évfordulója a Büki Nemzeti Parkról való megemlékezéses sorozat kapcsán, Irinyi János születésének 200. évfordulója, a kiegyezés 150. évfordulója, Lajtha László születésének 125. évfordulója, a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója és a Kossuth tér nemzeti emlékhely, valamint a reformáció meghirdetésének 500. évfordulója szerepel. Nyilván ezek nagyon fontos dolgok, csak azt akartam jelezni önöknek, hogy nagyon sokszor van az, hogy mi alkotunk egy törvényt, amiről azt hisszük, hogy fontos és jó, aztán közben semmilyen következménye nincsen. Azért ez nem jól van.

A második ilyen dolog, amiről szeretnék beszélni, hogy persze akkor jó egy szimbolikus jogalkotás, ha valóban törekszik arra, hogy a konszenzust meg is teremtse. Hiszen arról, amiről itt nagyon sokan beszéltek, és méltatták Szent László királyunk tevékenységét, azt kell mondjam, abban mindenki egyetért. Szerintem mindenki egyetért abban, hogy a magyar királyságot és a magyar államiságot megszilárdító egyik legjelentősebb uralkodónkról van szó, akiről helyes ebben a Házban szót ejteni, és helyes neki emlékévet állítani.

Hasonlóképpen nincs vita Szent László király személyét illetően semmiféle értékelésben, tehát aki itt bárhogyan értékelte Szent Lászlót előttem szólóan, azoknak bármelyik szavával egyetértek. Ha tetszik, akkor azt tudom mondani, hogy történelemtanárként, amikor Szent Lászlóról beszéltem a gyermekeknek, én is hasonló dolgokat mondtam erről. Ebben sincs tehát semmi vita. Ennek ellenére ez a Ház már harmadik éve adós abban, hogy azokat a dolgokat, amiben nemzeti egységre lehetne törekedni, ami az egész nemzetet tudná kifejezni és amelyben mindenki egyetért, azt olyan módon prezentálja, amely valóban ezt a nemzeti egységet meg is teremti, vagyis például mindegyik frakció közösen nyújtson be ilyen javaslatokat. Ez nem történik meg, ez sosem történik meg, most sem ez történik. Ez persze kár, hogy így van, de így van.

Ezzel együtt azt tudom mondani: az, hogy egy olyan emlékév van, amit a nemzetpolitikai állam­titkárság valóban megszervezett, és ebben néhány önkormányzat, remélhetőleg egyre több önkormányzat valóban részt vesz, ez mindenképpen ezt az emlékévet kiemeli abból a sorból, amit az elmúlt több évben láthattunk. Éppen ezért támogathatóvá is teszi, bár én a magam részéről korábbi javaslatokat is támogattam abban a reményben, hogy bármit is változtat ez a dolgok menetén.

Mindezekkel együtt szeretném kérni akár az előterjesztőt, akár bárkit, aki jelen van, hogy abban az esetben, ha szimbolikus jogalkotásra törekszik, akkor két dologra mindenképpen figyeljen. Az egyik az, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyek a nemzet egységét ki tudják fejezni ebben a jogalkotásban. A másik, hogy valóban történjen valami, ne csak üres szavakkal méltassuk azt a kiváló történelmi alakot, akinek éppen emléket állítunk, hanem valóban történjen meg az, hogy ennek a személynek a példázata a mindennapokban is egy kicsit jobban az emberek tudomására jut. A magam részéről éppen ezért tudom támogatni a javaslatot. (Taps az MSZP soraiban.)