Felszólalás adatai

DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm önöket. Újabb fontos ülésnapjához érkezett a tisztelt Ház, kétségkívül ma nagy munka vár ránk. Ha a mai feladat jelentőségét pontosan akarjuk megérteni, érdemes végiggondolnunk röviden az elmúlt hónapok történéseit. Így láthatjuk tisztán, mi a dolgunk, mi a dolga ma a Magyar Országgyűlésnek.

A mögöttünk hagyott hónapok legfontosabb politikai történése az, hogy a választók jelentősen átrajzolták Magyarország politikai térképét 2010-ben. Áprilisban gyökeres politikai fordulatot vittek véghez, és aztán nagy várakozással figyelték, vajon az történik-e az országos politikában, amire ők a megbízást adták. Erről október 3-án nyilvánítottak véleményt, és ezzel véghezvitték a második politikai fordulatot, hiszen immár nemcsak abban értettek egyet, hogy mit nem akarnak, hanem abban is, hogy mit akarnak. Október 3-án úgy tettek felkiáltójelet e politikai fordulat végére, hogy immár az új kormány addigi munkájának és meghirdetett további terveinek ismeretében megüzenték a nemzeti ügyek kormányának, hogy tovább.

Az ellenzék értékes hozzájárulása ehhez a fordulathoz, hogy az önkormányzati választás középpontjába a kormány munkáját és az ellensúly kérdését állította. Így az emberek nemcsak helyi, de országos kérdésekben is dönthettek. Az eredmény ismert.

Ezzel új időszámítás kezdődött, hiszen lezárult a magyar politika megváltoztatásának időszaka. A választók elvégezték a maguk dolgát: a politikai változás megtörtént. Az emberek megtették azt, ami rajtuk múlott, annak érdekében, hogy hazánkat közös erőfeszítéssel talpra állíthassuk és megújítsuk. Az emberek nagyon pontosan megmondták, mit akarnak és mit nem, mivel bízzák meg a választott vezetőket és képviselőket. Azt kell most tisztáznunk, tisztelt Ház, hogy mi is ez a megbízás. Ehhez az általunk az emberekkel közösen elindított változás lényegét kell ismét felidézni.

Minden jelentős döntés előtt, minden bonyolult intézkedéskor érdemes visszalépnünk a kályhához: milyen irányban akarnak az emberek változást a dolgok menetén, és miért akarják éppen ezt? Mi is volt a legnagyobb baj a mögöttünk hagyott nyolc évben? Miért bénult meg, csúszott szét az állam működése? Miért zuhant az ország szabadesésben a válság mélyére?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt tudjuk, hogy nem az emberek tehettek erről. Ők, ahogy korábban is, becsületesen elvégezték a maguk munkáját. Azt is tudjuk, hogy a baj inkább a politikával és az állammal volt, amelynek feladata közös érdekeink képviselete lenne. Ehelyett az elmúlt években magánérdekek martalékává vált. A magánérdek és a piaci részérdekek kontrollálatlan beengedése az államba katasztrófához vezetett. Minden elsüllyedt a korrupcióban, a beruházások lassúak, pazarlóak lettek, a hatékonyságnak még a látszatát is elveszítették. A közpénzek elfolytak, az ország csőd közeli helyzetbe jutott. Bebizonyosodott, mindannyiunk számára világosan bebizonyosodott, hogy az állam piacosítása egy öngyilkos modell, amely a végén megsemmisíti az állam lényegét: a közérdek képviseletét.

Tisztelt Ház! A közérdeket csak az állam tudja érvényesíteni. Ebből viszont az is következik, hogy az államnak csak a közérdeket szabad képviselnie. Ehhez erős állam kell. A modern állam kisebb, de erősebb, és csak a közérdeket képviseli; semmilyen magánérdeket nem képviselhet. Nekünk az a feltett szándékunk, hogy olyan államot működtetünk, amely minden magyar ember állama, ezért minden magánérdeket kisöprünk az állam működéséből.

Az elmúlt évek gyötrő gondjai, fájdalmas bajai éppen abból adódtak, hogy a magánérdek teljesen behálózta az államot, és egyúttal kiszorította a közérdeket. Ennek az lett a következménye, hogy az állam magánérdekeket kezdett finanszírozni, magánvállalkozásoknak utalt át hatalmas összegeket az adófizetők pénzéből, közkövetelésekről mondott le, minden ésszerű indok és ellenőrzés nélkül. Hatalmas bürokráciát és átláthatatlan túlszabályozottságot hozott létre, hogy a magánérdekeket elleplezze az egyes emberek elől, hogy ne lássák, és ne tudják megkülönböztetni a közérdektől. Ez lett a táptalaja a temérdek visszaélésnek, botránynak, a közvagyon és a közpénzek eltüntetésének. Ezért nem bízott már senki az államban.

(A jegyzői székben Göndör Istvánt
dr. Lenhardt Balázs váltja fel.)

A mi megbízatásunk lényege tehát, hogy a közérdeket érvényesítsük Magyarország legfontosabb kérdéseiben, és a magánérdekeket pedig tereljük vissza oda, ahová valók, vagyis a piacra. A piacnak és az önérdeknek az államban nincs semmi keresnivalója. Az a dolgunk tehát, hogy az állam csak az emberek érdekét jelenítse meg minden fontos kérdésben. Csak így lehet legyőzni a mindent elöntő korrupciót és a sorozatos válságokat.

Sokan mondják azt, hogy államra valójában nincs szükség, mert az állam nem jó gazda. Az elmúlt nyolc évben valóban nem volt az. De éppen azért nem volt az, mert a nyakába ült, még inkább nyakába vette a magánérdekeket, és így nem tudott a közérdek képviselője lenni.

(13.30)

A mi dolgunk megmutatni, hogy az állam igenis lehet jó gazdája az adófizetők pénzének, ha újra azt teszi, ami a feladata. Ehhez arra van szükség, hogy magán- és közérdek ne fonódhasson össze, az államot magánérdekmentes szférává kell tennünk.

Összegezve tehát: a kormánynak és az Országgyűlésnek minden döntésénél, minden intézkedésénél az a dolga, hogy azt keresse, hogyan tudjuk megfogalmazni és érvényre juttatni a közérdeket a gazdaságban, az állam működtetésében és az élet minden fontos területén. Ez a második akcióterv lényege. Ezért vagyunk ma itt. Ezért javaslom a Magyar Országgyűlésnek, hogy a mai napon támogassa a nemzeti ügyek kormányának második akciótervét.

Tisztelt Ház! A második akcióterv három aktuális kérdéskörben fogalmazza meg a közérdek érvényesítését: 1. a közérdek érvényesítése a közterhek arányos elosztásában; 2. a közérdek érvényesítése a munkahelyek teremtésében és megőrzésében; 3. a közérdek érvényesítése az értelmetlen bürokráciával és a rossz szabályokkal szemben.

Tisztelt Ház! Közérdek az, hogy Magyarország ne csak kilábaljon mielőbb a válságból, hanem kitűzött célunknak megfelelően sikeresen ki tudja használni a válság leküzdésében rejlő lehetőségeket. Ehhez minden erőforrásra szükség van, ezért közérdek az, hogy mindenki arányos részt vállaljon a közös teherből, a válság leküzdésének terheiből éppúgy, mint a sikeres elrugaszkodás terheiből.

Vannak, akik már nagyon sok áldozatot hoztak, és nem képesek több áldozatra: a magyar emberek, a magyar adófizetők, akikről az eddigi kormányok már nagyon sok bőrt lehúztak a válságra hivatkozva. Amikor a gazdaság bajba került, az ország segített abban, hogy a gazdaság szereplői túléljék a válságot. Most ideje, hogy fordítva történjen, most azok segítsenek, akik már túl vannak a nehezén, most ők segítsenek Magyarországnak. Az elmúlt nyolc évben a magyar adófizetők, azok is, akiknek a puszta megélhetés is napi problémát jelent, rengeteg többletet fizettek be, hogy segítsenek hazánkon. Az országot sújtó válságok terheit eddig kizárólag ők állták, mert a magánérdekektől vezérelt politika mindig mindennek az árát velük fizettette meg, mindig csak az emberektől vett el közvetve és közvetlenül, s ráadásul mindig azt hajtogatja: ennek így kell lennie, ez nem lehet másképp, nincs más gazdaságpolitikai alternatíva.

Most úgy tisztességes, úgy igazságos és úgy ésszerű, hogy a válság második szakaszában, amíg ki nem jutunk a gödörből, azok vállaljanak többletterheket, akik eddig mentesültek az áldozatvállalás alól. Az együttműködés gazdaságpolitikája most azoktól kér arányosabb részt a terhek viseléséből, akik jelentős profittal rendelkeznek. Ezért most a gazdaság legerősebb szereplőit nagy tisztelettel arra kérjük, hogy válságadó formájában vállaljanak arányos részt a kilábalásból. Az ebben való részvétel átmeneti idejű, tehát közép- és hosszú távon nem befolyásolja a szektorok sikerét. Döntésünkben elsődleges szempont volt, hogy a válságadó arányos legyen, megfizetése ne okozzon a működésre is veszélyes terhet, és semmiképpen ne veszélyeztessen ez az intézkedésünk munkahelyeket. Így esett a választásunk olyan területekre, ahol valamilyen piaci sajátosság révén kiszámítható és nagy profitra tesznek szert a gazdálkodók. A bankok, a pénzügyi szektor már korábban részt vállalt a válság terheiből, most a távközlési cégek, az energiaszektor és a nagy kereskedelmi láncok vannak soron.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előterjesztésben, amelyet önök elé benyújtottunk, pontos összegek szerepelnek, amelyek arról beszélnek, hogy melyik szektortól már az idei évtől kezdődően, tehát 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben milyen hozzájárulást kérünk. Önök is láthatják, hogy az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel itt. Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket arról, hogy 4, azaz négy nappal a választások második fordulója után, 2010. április 29-én az akkor leköszönő kormány olyan szerződést kötött nagy energiacégekkel, amellyel 178 milliárd forintról mondott le a magyar adófizetők pénzéből. (Moraj.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Zaj.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az érintett vállalatok mindegyikéről elmondhatjuk, hogy erejük, versenypozíciójuk és nem utolsósorban az állam által biztosított előnyök révén képesek olyan extraprofitot előállítani, amelyből futnia kell a segítségre is, ha az ország, a magyar emberek bajban vannak. Azok az emberek, akik fogyasztásukkal, vásárlásaikkal sikeressé és nyereségessé teszik ezeket a nagy vállalatokat, ezeket a szektorokat, most joggal kérnek segítséget. Válság idején az ilyen előnyös pozíciókból származó hasznot illik megosztani azzal a közösséggel, amelyik ezt a hasznot létrehozta.

Három évre tervezzük a válságadókat, mindez, tisztelt hölgyeim és uraim, arra figyelmeztet bennünket, hogy nem hanyagolhatjuk el, nem söpörhetjük félre, nem mondhatunk le az oktatás, az egészségügy, vagyis általában a közszolgáltatások ésszerű átalakításáról, azt nem halaszthatjuk el, illetve arról nem mondhatunk le. Ez a három év arra ad nekünk esélyt, hogy a magyar gazdaságot Közép-Európa legsikeresebb gazdaságává tegyük, feltéve, ha ez alatt a három év alatt minden munkát elvégzünk, ami ehhez szükséges. Ennek érdekében már a közeli napok során tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahhoz, hogy az állam megfelelően tudja érvényesíteni a közérdeket a magánérdekkel szemben, magát az államot, az állam működését is meg kell tisztítanunk a magánérdektől. Ezért tarthatatlan az úgynevezett PPP-rendszer, amely magyarul a magán- és az állami szereplők együttműködését hivatott kifejezni, és amelyben általában, ha nem is minden esetben, de az esetek túlnyomó többségében a kötelezettségeket és korlátokat az állam vállalta, míg az előnyöket és a profitot a magántulajdonos kapta. Jó példája ez az előző korszak olyan jelenségeinek, amelyekben a magánérdek kiszorítja a közérdeket. Ezeknek a dolgoknak véget kell vetnünk. Van más út a szükséges fejlesztésekre, úgy, hogy az a közérdeket szolgálja, és nem csak a magánzsebek mértéktelen duzzasztását az adófizetők kárára. Ezért szükség van a PPP-beruházások felülvizsgálatára és a szerződéskötések azonnali felfüggesztésére.

Tisztelt Ház! Tipikus példája a magánérdek agresszív térnyerésének a közérdek kárára a magánnyugdíjpénztárak esete. (Közbeszólások. - Szűcs Erika: Már itt tartunk?!) Eleve... (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Eleve tarthatatlan dolog, hogy bárki számára kötelezővé tegye a politika azt, hogy a pénzét kockáztassa. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Lebegjen szemünk előtt az amerikai példa, ahol tisztán magánrendszer van, és ahol ezért sok millió ember bukta el befektetését a válság során, amit soha senki nem fizet vissza nekik. (Szűcs Erika közbeszól.) Érdemes elgondolkodni azon is, hogy Európában ezt a rendszert sehol sem vezették be, nem engedték, hogy az állami és a magán összekeveredjen. Csak a velünk együtt, újonnan az Európai Unióba belépett országokra erőltették rá ezt a szisztémát. Nem tettek soha ilyesmit a Lajtán túl. Önkéntes pénztárak vannak, de állami kényszerrel létrehozott magánrendszer nincs, és nem is lehet ismeretes.

Az állami nyugdíj az egyetlen, amely garantálni képes mindenki számára az értékállóságot, mert csak az állam olyan erős, hogy átvészeljen egy gazdasági válságot. Semmilyen magánvállalkozás nem tudja garantálni a nyugdíjakat. A magyar állam a nyugdíjjárulékból ma havi 30 milliárd forintot utal át magánbefektetők zsebébe (Szűcs Erika közbeszól.), akik semmilyen garanciát nem tudnak adni arra, hogy képesek lesznek tartani a nyugdíjak értékét, de még arra sem, hogy bárkinek a nyugdíját majd ki tudják fizetni. Ez kizárólag magánérdekeket szolgál, miközben súlyosan veszélyezteti a közérdeket. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

Senkit sem lehet arra kötelezni, hogy tőzsdére vigye a pénzét - márpedig ma ezt teszi a magyar állam.

(13.40)

Senkit sem lehet arra kötelezni, hogy tőzsdére vigye a pénzét. Aki önszántából ezt akarja, azt is érdemes figyelmeztetni, hogy sem a tőzsde, sem semmilyen magánbefektetés senkinek sem tud garantálni semmit.

Az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, és mi meg is fogjuk védeni a nyugdíjasokat is és a nyugdíjak értékét is. De ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudjuk megtenni. Ezért lehetőséget adunk a visszalépésre az állami pénztárba, és aki visszalép, annak az állam garantálja, hogy nem éri veszteség, annak garantálja nyugdíja értékállóságát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Meg kell adni az embereknek a választás szabadságát. Nem lehet erőszakkal belekényszeríteni egy magánbefektetői rendszerbe, nem lehet erőszakkal kényszeríteni, hogy bárki feltegye megtakarított pénzét egy rulettasztalra. Ebben mindenkinek magának kell felelősen dönteni, ha visszalép, visszalép, ha marad, marad.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ki kell söpörnünk a magánérdeket az állami vállalatok világából is. A magyaroknak elegük van abból, hogy az ő szolgálatukra létrehozott, az ő pénzükön üzemeltetett vállalatokat bűnözők szállják meg, és szervezetten hordják ki belőlük a közpénzt. Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a választók mit gondolnak erről, kérem, nézze meg az október 3-ai fővárosi választási eredményeket.

A közérdek azt kívánja, hogy szigorúan ellenőrizzük és számoltassuk el ezeket a szolgáltató vállalatokat. Ennek megfelelően első lépésként közös holdingba tömörítjük a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint kialakítjuk a BKV-val való együttműködés mindkét felet kielégítő módozatát. Ez egyszerre teszi lehetővé a közérdek erősebb érvényesítését és a kisebb bürokrácia révén az azonnali költségmegtakarítást is ezeknél a hatalmas állami és önkormányzati vállalatoknál.

Közérdek végül az is, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az állami bürokrácia kevesebbet költsön magára. Ez is egy olyan pont, ahol a magánérdek beférkőzhet az állam működésébe, és károkat okozhat az embereknek. A felesleges szabályok csak arra valók, hogy visszaélésekre adjanak alapot, és gátolják az értékteremtést, nehezítsék azok életét, akik vállalkozni és dolgozni akarnak. Úgy számoltunk, hogy legalább 5 százalékkal tudunk ezen a területen kevesebbet költeni, és ezzel több tíz milliárdnyival több közpénz maradhat a kasszában.

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Felfogásom szerint közérdek az is, hogy megteremtsük az adófizetés becsületét. Ez csak arányos adózással lehetséges. Ezért a jövő év első napjától szándékaink szerint arányos adózást vezetünk be. Aki tízszer annyit keres, tízszer annyit adózik, aki pedig több emberről gondoskodik, mert több gyereket nevel, az kevesebb adót fizet. Ez így tisztességes és így ésszerű. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Ez kiszámíthatóvá, tervezhetővé teszi az adózást, senkit nem érhetnek olyan kellemetlen meglepetések, mint manapság, amikor valamikor a tavasz folyamán derül ki, hogy az előző év után még tíz-, esetleg százezreket kell jövedelemadóként befizetni ilyen-olyan, egy átlagember számára átláthatatlan összefüggések és szabályok miatt. Egyszerű adózás lesz, hogy mindenki átlássa, mindenki előre tervezhesse, és ugyanakkor senki ne tudjon kibújni alóla. Egy adó, egy kulcs, azonos lehetőségek, azonos felelősség. Ez így fair. Így lesz rend az adózásban, így tudunk véget vetni a potyautasrendszernek. Éppen ezért ezzel mindenki jobban jár, mert az elmúlt húsz év legalacsonyabb jövedelemadóját vezetjük be, ugyanakkor ezzel az adózással mindenki arányosan részt vállal a közös terhekből.

Tisztelt Ház! Minthogy első számú nemzeti ügynek tekintjük a magyar gazdaság mielőbbi talpra állítását, ezért nyilvánvaló, hogy egyik legfontosabb közérdekünk ma a meglévő munkahelyek védelme és új munkahelyek teremtése. Aki munkát tud vállalni, és így képes gondoskodni magáról és családjáról, annak a munkalehetőség nem csak személyesen érdeke, azt is világosan kell látnunk, hogy ezzel a közösséget is szolgálja. Mindenkinek érdeke az, hogy többen tudjanak adót és járulékot fizetni a közös kalapba, és minél kevesebben szoruljanak segélyre ugyanebből a kalapból.

Ennek érdekében öt fontos intézkedést emelek ki a második akciótervből. Aláírjuk a megállapodást a Magyar Kereskedelmi Kamarával, amely a német típusú szakképzési, duálisnak mondott rendszer bevezetését teszi meg, indítja meg Magyarországon. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Megkezdjük a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a hölgyek esetében. Ha valaki 8 óra helyett kétszer 4 órában női munkaerőt alkalmaz, akkor 27 százalék helyett 20 százalék tb-járulékot fizet csak. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.) Bevezetjük a Széchenyi-kártyát az agráriumban, lehetővé tesszük a helyi termelői piacok megnyitását, és forgóeszközhitelt nyújtunk az agrárium számára, mert a munkahelyek bővítésének egyik nagy lehetőségét éppen itt látjuk.

Tisztelt Ház! Lássuk, mit tehetünk a rossz szabályokkal szemben! A túlzott bürokrácia, a túlszabályozottság nemcsak azért áll szemben a közérdekkel, mert béklyókat rak azokra, akiktől a gazdasági növekedés beindítását várjuk, hanem azért is áll szemben a közérdekkel, mert sokszor csak arra szolgál, hogy elfedje a magánérdekeket, és a zavarosban halászókat segítse. Éppen ezért alapvető közérdek a fölösleges bürokrácia csökkentése, az értelmetlen szabályok felszámolása.

A józan ész mindig erősíti a közérdeket. Ezen a területen is jelentős változtatásokat tartalmaz a második akcióterv, számos olyan akadályt gördítünk el a vállalkozások és a munkavállalás útjából, amelyekre régóta nagyon sokan és okkal panaszkodnak. Ezért eltöröljük az elvárt jövedelem határát. Az önfoglalkoztató vállalkozások adózását egyszerűsítjük. A vállalkozási piacot megtisztítjuk az egyszerűsített végelszámolás lehetőségének megteremtésével. A társasági adó év végi feltöltésére vonatkozó árbevételi szintet 50 millió forint helyett 100 millió forintra emeljük. Olcsóbb fejlesztéspolitikát indítunk meg, 20 százalékkal csökkentjük a pályázatok elbírálásában részt vevő szervezetek számát, 10 százalékkal csökkentjük a pályázati mellékletek számát, 30 százalékkal csökkentjük az adatlapok hosszát, és 2011 végére megteremtjük a papírmentes pályázás lehetőségét is. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Az előtakarékosságot támogatni fogjuk, 8 év helyett 10 évig támogatjuk, közeli hozzátartozó is felhasználhassa a lakáscélú előmegtakarítását, és az áthidaló kölcsönökként adható hitelek arányát pedig 75 százalékra emeljük, ettől is az építőipar megindulását várjuk.

Tisztelt Ház! Az imént felsoroltak valójában azt jelzik, hogy immár új világ van Magyarországon. Megváltoztak a szabályok. A közérdek erősödik. Erre kaptunk felhatalmazást, és erre mondtak a választók október 3-án határozottan igent. Egyértelműen kifejezték, hogy gyökeresen mást várnak a politikusoktól, egészen más szerepet szánnak a politikának. Azt akarják, hogy a politikusok az ő közös ügyeiket és érdekeiket, vagyis a közérdeket képviseljék, azt erősítsék és ne a magánérdekeket. Az emberek felismerték, hogy a politikát és az államot eluraló magánérdek tönkretette az országot, gátolta az ő személyes boldogulásukat, keserítette egyéni életüket. Ezért söpörték el az előző korszakot, ezért alapították meg a nemzeti együttműködés rendszerét, amelyben a közérdeknek kell érvényesülnie közös ügyeik intézésében, és a magánérdeknek a piacon van a helye, ott kell versenyeznie.

Mindenkinek azt javaslom, tisztelt Ház, hogy szoktassa magát ahhoz a gondolathoz, hogy a közérdek mostantól legalább olyan erős, mint a magánérdek, és ha a helyzet úgy kívánja, akkor még erősebb is annál, és akkor a közérdeket a magánérdekkel szemben is érvényesíteni kell, ugyanúgy, ahogy ezt tettük a vörösiszap-katasztrófa kapcsán, amikor új alkotmányos intézményt hoztunk létre a bajok kezelésére.

(13.50)

Eljárt az idő afelett, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy bizonyos emberek kiváltságos helyzetben érezzék magukat, és azt gondolják, hogy ők bármit megtehetnek, az ő cselekedeteiknek nincs következménye. Eddig az volt a világ rendje Magyarországon, hogy kevesen nagyon jól jártak, és az emberek nagy-nagy többsége hiába gürcölt, hiába hozott áldozatokat, hiába küszködött, mindig rosszul járt. Ezen változtatunk. Lehet, hogy ez nem tetszik azoknak a keveseknek, akik eddig mindig nagyon jól jártak. Az ő szempontjukból ez akár érthető is lehet, de a demokráciában egyes emberek szava nem írhatja felül a sokakét, vagyis a közakaratot. Eddig az ügyeskedős, potyautas módszerrel lehetett érvényesülni Magyarországon. Aki becsületesen próbált dolgozni, vállalkozni, az szinte csak rosszul járhatott, és még a szemébe is nevettek, hogy milyen élhetetlen vagy.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, ennek a korszaknak van most vége. Az elmúlt nyolc évben ki lehetett kerülni a közterhekből való arányos részesedést, mondván, majd másoktól beszedi a kormány. Voltak, akik úgy gondolták, hogy mi mulatunk, az egyszerű adófizetők meg majd fizetik a számlát. Ennek a világnak akarunk véget vetni. Aki mulat, annak fizetnie is kell. Mennél többet mulat, annál többet kell fizetnie, és a közterhekből mindenkinek, aki erre fizikailag képes, ki kell venni a részét. Nincs kibúvó, nincs kivétel, nem lehetnek kiváltságok és kiváltságosok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az a világ, bármennyire is akar, nem fog visszatérni, amelyben az államot behálózták a magánérdekek, és fölemésztették az emberek erejét, pénzét, erkölcsét és hitét. Nem engedjük, hogy az előző korszak visszatérjen. Ezt a megbízást kapta a 2010-es kétharmados forradalom révén a megalakult új Országgyűlés, magam és a nemzeti ügyek kormánya pedig ennek a megbízásnak a teljesítésére tettünk esküt. És most ennek az eskünek tettünk eleget, amikor önök elé beterjesztettük a második akciótervet. Kérem önöket, adják meg a szükséges támogatásukat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypárti frakciókban. - Szórványos taps az LMP és a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm miniszterelnök úr felszólalását. Miután ennek időtartama meghaladta a 20 percet, az országgyűlési képviselőcsoportok rendelkezésére 8-8 perc áll a válaszra. Elsőként megadom Schiffer András frakcióvezető úrnak a szót.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy tűnik, Magyarországnak akciós kormánya van. Számunkra a közérdek azt diktálná, hogy ilyen léptékű változásokat egy kormány társadalmi, közigazgatási egyeztetéssel, hatástanulmányokkal nyújt be az ország Háza elé. Újfent azzal állunk szemben, hogy vannak helyes, támogatható célok, a probléma az eszközökkel van. Vannak helyes célok; így például az LMP üdvözli azt, amit miniszterelnök úr a szakképzéssel, a női munkavállalás serkentésével kapcsolatban az imént elmondott. Az egyik probléma a Rambo-tempóval van; tudjuk, az akcióhős, aki érvényesíti a nép igazságérzetét, és közben még le is gyűri a komcsikat.

Ami problémánk van, az nagyon jól megvilágítható a válságadó-törvénycsomagban, hogy mi történik a telekomszektorral. Önök sávos differenciálás nélkül vetik ki a telekomszektorra ezt az úgynevezett válságadót, ami azt jelenti, hogy számos, 50 milliós éves árbevétel alatti hazai kis- és középvállalkozás van, amit ez az intézkedés, ha módosító javaslatainkat nem fogadják el, nagyon könnyen haza fog vágni. Önök ezen a piacon a multikkal versengő hazaikat fogják sújtani, ha ez így marad. Azt gondolom, a diagnózisban egyetértünk.

Ma Magyarországon a nagy multinacionális cégek, amelyeknek fokozott tehervállalását önök egyébként igen helyesen szeretnék, a GDP-nek több mint 46 százalékát állítják elő, miközben a társaságiadó-befizetések 38 százalékát produkálják ma. A hazai szektor 25 százalékkal többet adózik, mint ez a vállalati szektor. Ezek a nagy cégek a több mint 50 százalékos üzemi eredmény mellett alig több mint 38 százalékos adózás előtti eredményt produkálnak. Ma Magyarországon egy évben 4500 milliárd forint vándorol ki az országból tanácsadói díjak, polcpénzek s a többi címén. Az egyenlőtlen megtérülési ráta miatt nem csökken a magyar gazdaság kettészakítottsága, nem csökken az alulfoglalkoztatottság. Idáig, azt gondolom, a diagnózisban egyetértünk.

A válságadók nem hozzák létre a versenysemlegességet ezekben a szektorokban, nem szabnak gátat az adózatlan jövedelmek kiáramlásának, nem csökkentik a hazai és a multiszektor közötti, megtérülési rátákban lévő különbséget. Ellenben, ahogy az előbbi példa mutatja, van olyan szektor, ahol kifejezetten hátrányosan fog hatni így ez az előterjesztés a hazai kkv-kra. Helyes, hogy a PPP-programokat amúgy egyébként föl kívánja számolni a kormány, én úgy emlékszem, hogy ez a módszer - de javítson ki, miniszterelnök úr, ha tévedek - az első Orbán-kormány idején honosodott meg. Mi nem szeretjük az ilyen jellegű megoldásokat, helyeseljük, ugyanakkor figyelmeztetnénk a kormányt a pacta sunt servanda elvének betartására.

Igen, az LMP is el tudja képzelni azt, hogy kívánatos lenne Magyarországon hosszú távon megszüntetni a magán-nyugdíjpénztári rendszert. Ugyanakkor az a mód, ahogy a kormány ezt itt most érvényesíteni kívánja, ha az ember elolvassa a 43/1995-ös alkotmánybírósági határozatot, okoz némi alkotmányossági aggályokat. De az igazi problémánk a módszeren túl azzal van, hogy az a gazdasági akcióterv vagy az a gazdaságpolitikai vízió, ami kirajzolódik a kormány különböző akcióterveiből, azt mutatja, hogy anélkül, hogy egy radikális járulékcsökkentésbe vágna bele a kormány, egy tetemes jövedelemátcsoportosítást hajt végre a szegényebbek kárára, a felső egyharmad, a leggazdagabbak előnyére. Arról van szó, hogy amikor önök az adójóváírást fokozatosan ki kívánják vezetni, egy olyan kép sejlik fel 2011-től, hogy aki nagyjából bruttó 240 ezer forintot keres egy hónapban, az bizony rosszabbul fog járni. Akik viszont gazdagabbak... - hiszen pontosan ez a cél, hogy tehetősebbek még inkább jól járjanak, még több adót tudjanak fizetni, vagy még inkább jól járjanak, még több maradjon a zsebükben.

Az a helyzet, hogy akkor, amikor önök bejelentik a társaságiadó-csökkentést, bejelentik az arányosnak nevezett, valójában rendkívül igazságtalan egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, akkor valójában egy rettenetesen igazságtalan jövedelemátcsoportosítást hajtanak végre. Lássuk világosan! Arról van szó, hogy önök ezeket a válságadókat azért kívánják bevezetni, hogy azt a 300-400 milliárdos lyukat betömködjék, amit ezzel az adópolitikai iránnyal ütöttek. Ez pénzbehajtás; nem reform, egyszerűen csak pénzbeszedés. Arra jó csupán, hogy valamelyest könnyebben lehessen törleszteni az államadósságot - mondta Schmitt Pál 2006-ban.

Igen, miniszterelnök úr, mi is azt gondoljuk, hogy bizonyos piacokon, például az ön által felemlített szektorokban, az energiaszektorban, az áruházláncoknál, a telekomszektorban meg kell törni a nagy cégek túlhatalmát. A nagy cégek túlhatalmát viszont nem különadókkal lehet megtörni, hanem erős piacszabályozással és erős, hatékony közigazgatással. Olyan közigazgatással, amit nem leépítünk; erős piacszabályozással, tehát például, ha végre a kormány meghirdet egy plazastopot, akkor, ha a kormány nemcsak eltörli a polcpénzt, de elő is írja azt, hogy milyen hányadban kötelesek ezek a kereskedelmi láncok helyi termékeket a polcaikra rakni.

Arról van szó, hogy igen, miniszterelnök úr, jól látja, hogy a közpénzek elfolytak az elmúlt időszakban, de az ilyen akciótervek mellé egy hatékony antikorrupciós csomagot is mellé kéne pakolni. Éppen ezért az LMP meg is kezdte ezeknek a javaslatoknak a benyújtását a tisztelt Ház elé. A mai napon egy olyan módosítást terjesztettünk elő Jávor képviselőtársammal, amely a büntető törvénykönyvben nevesítené azt a helyzetet, amikor a hatósági ellenőrzések során nem kellő gondossággal járnak el, s ennek következtében például a természeti környezet veszélybe kerül. Várom, hogy a kormányoldal ezt a javaslatunkat támogassa.

(14.00)

Arról van szó, hogy ez a gazdaságpolitikai csomag az alulfoglalkoztatottságot kevéssé fogja enyhíteni, ugyanakkor nem beszél továbbra se a kormány arról, hogy azok viszont, akiknek van állásuk, például a kereskedelmi szektorban, hogyan keveredhetnek ki abból a helyzetből, amikor gyakorlatilag ma őket a fizetett szabadság ténylegesen nem illeti meg. Arról van szó, hogy a hatékony államnak be kell tartani a munkajogi szabályokat is.

Nem rendszerszintű, hanem tüneti kezelés az, amit a kormány produkál, és sajnos még a helyes célokat is a korlátlan hatalomgyakorlás jegyében kívánja keresztülverni az Országgyűlésen és a társadalmon, nem vizsgálva a különböző társadalmi hatásokat.

Arról van szó, hogy volt olyan kormánya ennek az országnak, amely a jogállamon felül helyezte magát; most olyan kormánya van az országnak, amely a jogállami kereteket addig-addig tágítja, amíg kényelmesen el fog férni benne.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Harrach Péter úrnak, a KDNP frakcióvezetőjének.

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két kérdésre szeretnék válaszolni: a válságadóval, illetve a családi adózással kapcsolatos kérdésekre.

Van olyan kultúra, ahol léteznek szent tehenek, ezeket az éhínség idején sem szokták bántani. Európában nincsenek négylábú szent tehenek, viszont vannak védett intézmények és védett személyek. A probléma gyökere az, hogy ez a védettség nem felel meg az igazságosság követelményeinek, mert az az arányosság szempontját igényli, vagyis azt, hogy aki többet keres a mi piacunkon, az vállaljon nagyobb részt a közös terheinkből is.

Szeretném megjegyezni, hogy amire a miniszterelnök úr is utalt - hogy elsősorban a szolgáltatás és nem pedig a termelés szektora adózik -, ez egyfajta védettség a következményekkel szemben, másrészt átmeneti intézkedésről van szó, vagyis a válság és a kártevés következményeinek a felszámolásáról. Még egy megjegyzés kívánkozik ide: azok a multinacionális cégek, amelyek a munkahelyteremtésben nem haladják meg az 500 ezer főt, azért a nyereségeik többségét kiviszik az országból.

A családi adózással kapcsolatban egy kis visszatekintést engedjenek meg nekem! A polgári kormány idején három lábon állt a családtámogatás. Egyrészt létezett a legjelentősebb, az adókedvezmény, ez kiegészült az otthonteremtési támogatással, ahol szintén volt adókedvezményes támogatott hitel, tehát a kezdő házaspárok, a családalapító fiatalok jelentős támogatást kaptak, és ez a támogatási forma erősítette a munkavállalási és a gyermekvállalási kedvet is. A másik lába a családi pótlék volt, amit mindenki kapott; a harmadik pedig, akik a kiegészítő családi pótlékot kapták: akik nehéz anyagi helyzetben voltak, és nem tudtak dolgozni.

A Gyurcsány-kormány gyakorlatilag egyszínűvé tette ezt a támogatási rendszert, kizárólag a családi pótlékot őrizte meg, ami segélyszerű juttatás. A másik kettő eltörlésének sok súlyos társadalmi következménye lett. Egyrészt, ahogy mondani szokták nem szép szóval, a megélhetési gyermekvállalást segítette elő, másrészt a munka leértékelését, és egy olyan életformának a rögzítését és terjedését, ami nem volt kívánatos, és a társadalom egészének állapotát rontotta. Most a kormány az adóalap csökkentésével kívánja ezt a helyzetet megváltoztatni. Szándékosan nem családi adókedvezményt mondtam, hiszen itt másról van szó: arról, hogy az államnak nincs köze a gyermeknevelés költségeihez, és ezért nem adóztatja azt meg.

Idézzük fel a számokat: egy és két gyermek esetén 62 500-zal csökken az adóalap, a harmadik gyermek esetében gyermekenként 206 250 forinttal, aminek a következménye az lesz, hogy az első két gyermek esetén 10-10, három gyermek esetén gyermekenként 33 ezer forintos adókedvezményt tudnak elkönyvelni a családok.

Egy középméretű keresztényszociális párt, tehát egy világnézeti párt képviselője megengedheti magának azt a luxust, hogy ne csak politikai szempontból egyértelműen hasznosítható vagy közérthető kifejezéseket használjon, ezért hadd elmélkedjek el egy kicsit a magánérdek-közérdek kérdéséről. Hiszen itt a miniszterelnök úr arról beszélt, hogy egy ilyen, békeidőnek nehezen nevezhető korszakban, amikor a kártevés idejét lezárjuk, és az építkezés idejét elkezdjük, élesen szembe kell állítani ezt a kettőt, és ki kell a közérdeket gátló magánérdeket zárni a világunkból.

Ha az építkezés folyamata felerősödik, és normalizálódik a helyzet, akkor lehet, hogy a közjó fogalmát kell majd használnunk, amire azok az intézkedések utalnak, amelyekről a miniszterelnök úr is beszélt, és ez a közjó összhangban van a magánjóval. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a magánérdek és a magánjó nem ugyanazt jelenti, hanem a magyar emberek javát, ami a közjón keresztül valósul meg - így teljes talán ez a megfogalmazás.

Ha a családi adózással kapcsolatban még megengednek egy-két gondolatot: elhangzott gyakran az a balliberális kérdés, hogy "és mi van azokkal, akik nem dolgoznak". Erre megjött az ő válaszuk: adjunk segélyt. A kérdés jó, de a válasz rossz. A jó kérdésre nekünk kell megadni a jó választ: a családi adózás akkor lesz teljes, ha mindenki, aki dolgozni akar, valamilyen munkához, ezen keresztül magához a családi adózáshoz hozzájuthat. Tehát az első lépést megtettük a családi adózás lehetőségével, a kötelezettséget vállaltuk a következőre, vagyis a munkahelyteremtésre, és akkor lesz teljes ez a közjót szolgáló intézkedés, ha mindenki igénybe veheti ezt a lehetőséget.

Úgy gondolom, hogy mindaz, ami most elhangzott, egy új korszakot nyit meg, és ebben az új korszakban lehetőségünk lesz arra, hogy a nemzeti egység megteremtésével a közjót szolgálva minden magyar embernek a javát elérjük.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Vona Gábor úrnak, a Jobbik frakcióvezetőjének. Parancsoljon, képviselő úr!

VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök úr beszédében támogatható javaslatokat hallottunk, de nagyon-nagyon sok bizonytalansággal és kérdőjellel. Mint ellenzéki frakcióvezető, ezekre szeretnék rávilágítani. Kezdem azzal, amivel nagyjából egyetértünk, és megpróbálok haladni majd afelé, amiben bizonyára lesz közöttünk vita.

A PPP-program leállításával kapcsolatban teljesen egyetértünk, az egy szélhámosság.

A válságadóra rátérve: az energiaszektor 70 milliárdos megterhelését fontos lépésnek tartjuk. Mindannyian emlékezünk rá, hogy '95-ben a tőlünk furcsa módon jobbra ülő frakció kormánya milyen profitot garantált ennek a szektornak a lakosság kárára. Nagyon fontos, hogy megakadályozza azt a kormány - és hogy erre meg is van a törvényi felhatalmazása -, hogy a most kivetett adót a lakosságra terhelje majd ez a szektor.

Ha az energiaszektor külföldi tulajdonosai mégis úgy döntenének, hogy nekik nem tetszik ez a helyzet, akkor pedig kívül tágasabb, és álljon készen az állam arra, hogy ebben a szektorban a reprivatizációt megvalósítsa.

A telekommunikációs szektor 61 milliárdos válságadójával kapcsolatban szintén arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy - ugyan idén erre nincs lehetőség, de - jövőre nehogy a lakosságra terhelje ez a szektor is ezt a külön terhet, illetve azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy azért ezen a szektoron belül a mobilágazat az, amelyik a valódi profitot termeli. Ugyan tudom, hogy sávos rendszer van ebben a válságadóban, de azért nem szeretném azt, ha bizonyos nagyoknak az extraprofitja miatt a kicsiket - akik főképp, ugye, magyar telekommunikációs cégek - büntetné ez a rendszer, tehát itt javaslom a komoly odafigyelést.

(14.10)

Illetve még egy javaslat: Magyarország sereghajtónak számít internetes lefedettség, internethasználat szempontjából. A Jobbik azt javasolja, hogy ebből a válságadóból az internetszolgáltatást vegyük ki, hiszen ez a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából egy fontos ágazat, segítsük az internet terjedését Magyarországon, ne ezt a szektort adóztassuk.

A kereskedelmi láncok adójának 30 milliárdos tehertételével kapcsolatban az árakba az adónak az átterhelését minden bizonnyal a piac talán megoldhatja, viszont nagyon szeretnénk azt, ha valamifajta konkrét biztosítékot látnánk arra, hogy ezt a szektor nem terheli tovább a beszállítókra. Erre is van törvényi lehetőség, ezt is tudja a kormány érvényesíteni, szeretném, ha ezt figyelembe is venné.

Viszont a 30 milliárddal kapcsolatban van némi problémánk. Úgy érezzük, hogy az ágazat volumenéhez képest ez a 30 milliárd nagyon csekély. Nagyon csekély. A Jobbik azt javasolja - egy olyan érdekes javaslat, ami még nem is venne el ettől a szektortól, de mindenképpen az ország szempontjából hasznos lehetne, mivel a profit kiszivattyúzása ennek a szektornak az igazi nagy problémája -, mi azt javasoljuk, hogy a profittranszferre, a profit kivitelére 100 százalékos különadót vessünk ki (Taps a Jobbik soraiban.), ami nem vesz el ettől a szektortól, de megakadályozza azt, hogy ez a szektor a pénzét, a profitját kimenekítse az országból, és rákényszeríti arra, hogy azt itt használja föl, itt fektesse be.

Megint azt tudom mondani, mint az energiaszektornál: ha tetszik, maradnak, ha nem tetszik, elmennek; és ha elmennek, az sem baj, mert a magyar gazdaság kitörésének egyedüli és egyetlenegy kivezető útja az élelmiszer-önrendelkezés, és végre akkor lehetőséget kapna ez az ország arra, hogy az élelmiszer-önrendelkezés útján elinduljon.

A magán-nyugdíjpénztári rendszerre rátérve: a Jobbik a választási kampányban már január 16-án a választási programjában javasolta, hogy nyúljunk ehhez a szektorhoz. Már félve merem mondani, hogy ismét elvették egy javaslatunkat, mert soha nem szokták ezt elismerni (Közbeszólások a Fidesz soraiban.), de most nem is fogom azt mondani, mert nem tették bizonyos értelemben.

Többször javasoltuk, hogy nyúljunk hozzá ehhez a szektorhoz, mert ez nem más, mint egy globális pilótajáték, a magyar nyugdíjrendszer vámszedője volt a magánnyugdíjpénztár rendszere. Önök most léptek, hála istennek, hogy végre ez a szektor, illetve ez a kérdés terítékre került, a politikai vita tárgyává vált, de véleményem szerint rosszul léptek. Még mielőtt kifejteném a kritikámat, azért engedjék meg, hogy megint ide jobbra szóljak, ugyanis az MSZP szóvivője a hétvégén azt mondta, hogy arcátlanság a magánnyugdíjpénztárak kapcsán, amit a kormány végez. Nem tisztem, hogy megvédjem a kormánypolitikát, és nem is fogom, de azért kifejezném abbéli véleményemet, hogy az arcátlanság nem az, hogy a kormány a magánnyugdíjpénztárak rendszeréhez hozzányúl, hanem az arcátlanság az, hogy önök - az MSZP-s képviselőknek mondom természetesen - továbbra is ragaszkodnak, ráadásul a magyar embereket riogatva ragaszkodnak egy globális pilótajátékhoz. Önök jelen pillanatban nem mások, mint ennek a globális háttérhatalmak által működtetett pilótajátéknak az ócska marionettbábui. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps az Fidesz és a KDNP soraiban.) Látom, Gyurcsány Ferenc ismét nincs itt. Az ő szavait hadd intézzem önökhöz: ez egyáltalán nem trendi és egyáltalán nem szexi, úgyhogy szégyelljék magukat. (Derültség a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Mi a mi javaslatunk? Mi a Jobbik javaslata? A Jobbik azt javasolta, hogy a második pillér... Önök a második pillér befizetéseit államilag elvonják. A mi javaslatunk pedig az lett volna, hogy a második pillért vonjuk állami felügyelet alá, államosítsuk a magánnyugdíjpénztárak szektorát. Amit önök tettek, az jelen pillanatban inkább bizonytalanságokra ad okot, mint hogy a megoldást kínálná. Nagyon sok kérdés van. Egyrészről kérdés az, hogy a mostani befizetéseknek a garanciáját mi fogja megadni. A másik, hogy az eddigi befizetésekkel mi fog történni. Nem tudjuk azt, hogy például a meglévő portfólióval, a magánnyugdíjpénztárak kezében lévő portfólióval mi lesz, mennyire várható el, hogy ezek a pénztárak a jelenlegi helyzetben majd felelősen fognak bánni az ottani értékkel.

Engedjen meg, miniszterelnök úr, még itt a konkrétumokon kívül - mert látom, hogy az időm eléggé fogy - két olyan, nem közvetlen megállapítást vagy megjegyzést, hanem inkább közvetettet, amit ennek az akciótervnek a kapcsán nem bírok magamban tartani. Az egyik a kormányzati kommunikációval kapcsolatos. Én azt tudom, hogy a Jobbik egy új párt, fiatalabbak vagyunk, nincs kormányzati tapasztalata még a Jobbiknak, de mégis úgy érzem, hogy az a kormányzati kommunikáció, ami az elmúlt hónapokban és ennek az akciótervnek a kapcsán is megnyilvánult, nem helyes, ez egyáltalán nem jó, mert bizonytalanságot ébreszt.

Önök általában kimondanak valamit, aztán tízmillió ember az országban azt találgatja, hogy mit is akartak mondani pontosan, illetve a nagyvilágban is számtalan politológus és gazdasági szakember. Ez vagy felelőtlenség, vagy cinizmus, nem tudom, hogy melyik; remélem, esetleg van egy harmadik magyarázat is erre a kormányzati kommunikációra.

Szeretném arra kérni miniszterelnök urat, hogy ezzel hagyjanak föl, mert önök nem az előző kormány megbukott titokminiszterének testvére által fenntartott jósdának a szóvivői, hogy homályos jóslatokkal riogassák a magyar embereket, hanem ön a magyar miniszterelnök, és önök a magyar kormányt adják jelen pillanatban. Én arra kérem önt, hogy a jövőben az ország érdekében és az emberek nyugalmának érdekében - annyi sok problémánk van, ne ijesztgessük egymást! - legyenek sokkal egyértelműbbek a kormányzati kommunikáció megvalósítása során.

A másik megjegyzésem pedig a pillanatra szól, ami most van itt, én azt gondolom, ebben az országban. Ez egy történelmi pillanatban, ez a történelmi pillanat pedig a következőről szól. Arról szól, hogy a magyar gazdaság szabadságharcát meg tudjuk-e vívni. Arról szól, hogy a magyar állam helyzetét, szerepét - amiről egyébként beszélt miniszterelnök úr is -, hogyan határozzuk meg, és a nemzetközi gazdaságba való beilleszkedésünknek a határvonalait hol fogjuk meghúzni.

Én úgy érzem, hogy ez a mostani akcióterv és a korábbiak sem egy gazdaságstratégia részét képezték, hanem valójában brüsszeli diktátumok kényszerpályáját jelentik. Az önök gazdaságpolitikája továbbra is láncon van, láncra van kötve. Lehet, hogy jó irányba mozdult, de a láncot nem sikerült eltépni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy itt jelen pillanatban a gazdasági szabadságharc helyett egyelőre egy globális hatalmakkal kötött fegyverszünetről tudunk beszélni. A Jobbik pedig azt szeretné, ha gazdasági szabadságharcot vívnánk, s ezt a harcot pedig győztesen vívnánk meg.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Mesterházy Attila úrnak, az MSZP frakcióvezetőjének.

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr szavait hallgatva, egészen biztosan, aki csak ezt a beszédet hallotta, mondhatná azt, hogy ezek szép szavak, és igaz szavak is lehetnének, ha nem ismernénk a realitásokat, nem ismernénk a történelmet, és nem tudnánk, hogy mi történt az elmúlt időszakban (Derültség a kormánypártok soraiban.), az elmúlt húsz évben Magyarországon.

Elnök úr arról beszélt, hogy az államnak kell hogy legyen szerepe, és van szerepe. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ebben a parlamentben egészen biztosan a Szocialista Párt egyetért ezzel, hiszen olyan államra van szükség, amelyik hatékony, amelyik erős, amelyik fejlesztő, amelyik szolgáltató, és amelynek van újraelosztó szerepe, amivel be tud avatkozni a társadalmi különbségek növekedésével szemben. Abban is igaza van miniszterelnök úrnak, hogy a közérdeket kell hogy szolgálja a magyar állam mindenekelőtt.

De abban már van vitánk, miniszterelnök úr, hogy mi az, ami közérdeknek minősíthető. Egészen biztosan nem az a közérdek, amit ön vagy az ön pártja az ujjával rámutatva annak minősít, hiszen nem lehet az, hogy a közérdek egy ember, egy párt vagy egy kormány által legyen meghatározva. Szerintem nem közérdek, ha a kisebb keresetűeket sújtó adórendszert vezet be a kormány, még akkor sem, ha ezt családi adózásnak hívja. Nem közérdek, ha valaki ügyvezető kormányként egy hozzá ideológiailag közel álló lapot alapít másfél milliárd forintból. Nem közérdek az, hogy a rendőrség helyett a Terrorelhárítási Központra költünk 10 milliárd forintot, miközben hál' istennek nem nő Magyarország terrorfenyegetettsége.

Nem közérdek, hogy arra hivatkozunk, hogy a PPP programot be kell fejezni, hiszen valóban, a PPP programok egyik elindítója - és itt egyetértek a volt ifjúszocialista képviselőtársammal, Schiffer Andrással (Derültség és szórványos taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.) abban, hogy igen -, a Nemzeti Színház egyfajta PPP program volt, és remélem, hogy elnök úr megkéri majd a fideszes önkormányzatokat és polgármester uraikat is arra, hogy függesszék fel ők is a PPP programoknak és szerződéseknek a végrehajtását.

Az sem tűnik nekem közérdeknek, hogy most hirtelen változik a véleményük arról, hogy mit jelent egy különadó. 2008-ban még önök arról beszéltek - és a fidesz.hu-ról vettem az írást -, amikor az energetikaszektort sújtotta a kormány egy úgynevezett Robin Hood-adóval, amivel utána a rászorulóknak csoportosítottunk át forrásokat, önök akkor azt mondták, hogy a szakemberek szerint az energiaszektort terhelő különadó rossz üzenet a befektetőknek. A gazdaság nem pörgethető fel, ha egy szektorban az egyenként jól működő vállalatokat a kormány hátrányba hozza a térségbeli versenytársakkal szemben. A versenyhátrányt e vállalkozások általában úgy egyenlítik ki, hogy a többletterheket áthárítják a fogyasztókra, vagyis fennáll annak a veszélye, hogy a kisember fizeti meg a piaci viszonyokat torzító kormányzati beavatkozás árát. Ezzel adtunk egy pofont annak a szociális igazságosságnak, amelynek jegyében a kormány a távhőszolgáltatás tarifáit támogatja a remélt bevételekből. Ezt a fidesz.hu és a Magyar Hírlap is használta forrásként.

Az sem tűnik nekem nagyon egyértelmű közérdeknek, hogy ha már egy szektort különadóval sújtunk, akkor azon a szektoron belül vannak kiváltságosak, akiknek adott esetben kevesebbet kell fizetni azért, mert ideológiailag esetleg a tulajdonosai közelebb állnak önökhöz, vagy legalábbis ennek az árnyéka vetülhet az intézkedésekre.

Ön arányos közteherviselésről beszélt, de szerintem egy egykulcsos adó nem lehet igazságos - ezzel nem olyan rég még ön is egyetértett a választási kampányban -, hiszen az nem arányos, ha a gazdagok járnak csak jól egy adórendszer átalakításával.

(14.20)

Még akkor sem, ha a gazdag többgyermekes családok járnak jól, miközben a kisebb keresetű többgyermekes családok pedig rosszul fognak járni.

Az sem pontosan látszik, hogy mit kíván tenni a kormány a következő időszakban, hiszen elnök úr folyamatosan átmeneti időszakra hivatkozott, ez 2011-12-13-at jelenti - de nem pontosan látszik, hogy mi lesz azután. Hogyan fogja megvalósítani, milyen gazdasági koncepcióba illeszti a kormány azokat az elképzeléseket, amelyeket megfogalmaz? Hiszen feltételezem, a családi adózás, az adórendszer átalakítása nemcsak három évre, hanem ennél sokkal hosszabb időre szól az önök elképzelései szerint. Éppen ezért ezek az intézkedések ad hoc jellegűek, és pusztán átmeneti időszakra vonatkoznak. Így marad a kérdés, hogy vajon miből lesz gazdasági növekedés Magyarországon, miből lehet az önök által meghirdetett 0 százalékos költségvetési hiánycélt teljesíteni a ciklusban. Mitől lesz Magyarországon 1 millió új munkahely? Hogyan alakulhatnak át és miből azok a nagy ellátórendszerek, amiben egyébként egyetértünk miniszterelnök úrral, ami az egészségügyre vagy éppen az oktatásra vonatkozik? Ez mind-mind olyan kérdés, amit itt a parlamentben kellene hogy megvitassunk, valóban sokféle vélemény figyelembevételével, sőt nemcsak a parlament, hanem különböző hozzáértő szakemberek megkérdezésével.

És, tisztelt elnök úr, az az állítása sem igaz, ami arról szól, hogy önök nem kérnek áldozatot a magyar választópolgároktól. Hát dehogynem! Igen, kérnek áldozatot. Most is komoly áldozatot kérnek - lásd a magán-nyugdíjpénztári befizetéssel kapcsolatos intézkedést. Itt nem csak tőlem kérnek mint fiatal munkavállalótól áldozatot (Derültség a kormánypártok, a Jobbik és az LMP soraiban.), hogy az általam megtakarított megtakarításomat adjam oda az államnak... (Nagy zaj.) És lehet nevetni, tisztelt képviselő urak és hölgyek, de az az igazság, hogy majdnem 3 millióan vagyunk így, hogy nekünk kötelező volt magánnyugdíjpénztárba befizetni (Dr. Répássy Róbert: Ezt ki akarta? - Lázár János: És ki döntött így?), ezt meg is tettük. Ott a saját számlánkon vezetik ezeket a forrásokat. Ez egyébként az öngondoskodásnak az egyik forrása és formája, hiszen látható módon az állam nem mindig jó társadalombiztosító. Ezért is folyik vita adott esetben egy nyugdíjrendszerről, és ezért is kellett kiigazítani a mostani nyugdíjrendszert, annak néhány intézkedését és pillérét, hogy 2030-ig finanszírozható és fenntartható legyen. De a gyermekeinktől is elveszik, és mind a 2,7 millió család gyermekétől elveszik, hiszen örökölni is lehet egyébként ezeket a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. És erre nem elég magyarázat az, hogy Matolcsy úr zavartan egy sajtótájékoztatón, amikor megkérdezik tőle, hogy és mi lesz ezzel a 14 hónapban elvont több száz milliárd forinttal, akkor azt mondja, hogy hát majd ez be lesz tudva valahogy egyébként ezeknek az embereknek. (Dr. Orbán Viktor: Erről van szó.) Jó lenne pontosan tudni, hogy mire gondol ilyenkor a miniszter.

Aztán a gazdagoknak kedvező adórendszerrel is önök áldozatot kérnek a magyar adófizetőktől, hiszen a kisebb keresetűektől elvonnak, és a nagyobb keresetűeknek adnak, és még egyszer mondom: akkor is, ha ez családi adózás. Érdemes egy olyan kérdésre is válaszolni, és visszautalnék talán Harrach Péter úr felszólalására: és mi van azokkal a családokkal, akik nem jó szándék híján nem tudnak gyermeket vállalni? Mi van azokkal a családokkal, ahol adott esetben egészségügyi okai vannak annak, hogy valaki nem tud gyermeket vállalni? Van-e a törvényben olyan passzus, amely az ő helyzetüket kezeli valamilyen formában? Mert ők nem tehetnek arról, hogy nem vállalhatnak egy, kettő, három vagy akár több családot Magyarországon. Ha van, én örülök neki, de erre egészen biztosan érdemes odafigyelni.

Aztán ugyanez igaz a cégek különadójára, hiszen egészen biztosan, ahogy önök pontosan fogalmaztak 2008-ban a fidesz.hu-n, át fogják hárítani ezt a különadót a fogyasztókra. Adott esetben a kiadásaikat csökkenthetik azzal, hogy elbocsátanak embereket, éppen ezért nagyon odafigyelnék a kormány helyében arra, amit a szakszervezetek javasolnak önöknek. Az is lehet, hogy kevesebb pénzt fognak fizetni az áruházláncok a beszállítóknak; ez a magyar mezőgazdaságban a kistermelőknek fog gondot okozni. Visszafogják a beruházásaikat, ezzel munkahelyet csökkentenek, foglalkoztatásnövekedést lassítanak, s a gazdasági növekedést is csökkentik, és ráadásul fékezik a modernizációt is. Hozzáteszem azt is, hogy a telekommunikációs szektorban az Európai Unió digitális társadalom programjával is ellentétes ez, amit önök terveznek, és Franciaország és Spanyolország esetében erre már fel is hívta a brüsszeli Bizottság a figyelmet.

Úgyhogy én azt kérem elnök úrtól, hogy figyeljenek az áldozatokra. Miközben újabb forradalmat hirdet, aközben legyen tekintettel arra, hogy ennek a szabadságharcnak egyre több magyar áldozata van.

S végül azért abban az egy mondatban egyetértek elnök úrral még pluszban, hogy egyes emberek szava nem írhatja felül a sokakét. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az öné sem.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Lázár János úrnak, a Fidesz frakcióvezetőjének.

LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mesterházy Attila képviselőtársam és Schiffer András képviselő úr azt feszegették, hogy volt-e társadalmi egyeztetés, és hogy mi a közérdek. Szeretném fölhívni önöket annak tudomásulvételére, hogy az idén két nagy társadalmi egyeztetés is volt (Felzúdulás az MSZP soraiban.), októberben és tavasszal, ahol az emberek pontosan meghatározták, hogy mi a közérdek, pontosan meghatározták azt, hogy mit gondolnak közérdeknek Magyarországon. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Mesterházy Attila képviselőtársam szájából két dolgot nagyon hiányoltam. Egyrészről, hogy végre az emberekről beszél majd (Közbeszólások az MSZP soraiból.), hogy az emberek szempontjából mit jelentenek ezek a döntések. Én megértem, hogy nehéz eldönteni, melyik oldalon állnak, de egyszer el kell dönteni. És látom, zavarban van, amikor bankokról, magánnyugdíjbiztosító-menedzsmentekről van szó vagy biztosítókról, vagy nagy multicégekről (Dr. Lamperth Mónika: Ezt miből tetszik látni?), mert hát mégis, az MSZP az elmúlt nyolc évben bebizonyította, hogy Magyarország legnagyobb lobbicége, így aztán önnek egy ilyen frakciót kell képviselnie, és ki kell állnia az érdekükben.

Világosan bebizonyította most is, frakcióvezető úr, mint ahogy a bankadó vitájában is, hogy az emberek nem számíthatnak az MSZP-re (Moraj az MSZP soraiban.), viszont a bankok nyugodtan számíthatnak az MSZP-re (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiból. - Mesterházy Attila: Szégyelld magad!), számíthatnak a nagykereskedelmi vállalkozások (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: CBA!), és természetesen az MSZP-re számíthatnak azok a magán-nyugdíjbiztosítási menedzsmentek is, akik a jövő évi 360 milliárdos befizetésből "csak" 25 milliárdot akarnak működési címszóval lenyúlni; ők is biztos szövetségesre lelnek önökben (Többek az MSZP soraiból: CBA!), csak az emberek nem találnak szövetségest az MSZP-ben.

Szerettem volna azt is meghallani képviselőtársamtól, hogy vajon mi vezetett ide. Amikor ön 2008-ból idézett valamit, akkor elfelejtett idézni más mondatokat is. Elhangzott ebben a teremben egy olyan mondat: nem kell félni, nem fog fájni. És ahelyett, hogy előrehozott választások lettek volna, nagyon fájt az embereknek. 3 millió ember él ma létminimum alatt az önök döntései eredményeképpen, ők tovább nem terhelhetők. Talán erről kellett volna beszélni, és belátni, hogy milyen súlyos hibákat követtek el (Többek a Fidesz soraiból: Így van! - Zaj, közbeszólások az MSZP-ben.), és ez a helyzet vezetett ahhoz, hogy mások különadót vagy válságadót kénytelenek fizetni.

Aztán beszélnie kellett volna arról is, hogy volt, aki azt mondta, hogy fájni fog; Bajnai miniszterelnök úr azt mondta, hogy fájni fog. És most jövünk csak rá, illetve majd rájönnek a válságadó kapcsán a gazdasági társaságok, hogy mennyire fáj majd nekik. Hiszen ne felejtsük el, hogy a 2009. évi pénzügyi adatokról szóló zárszámadás hamisságokkal van tele, hazugságokkal van tele. Önök meghamisították a 2010-es költségvetési tervet, több száz milliárdos hiányt hagytak maguk után. Ez világosan kiderül a zárszámadásból, ha valaki alaposan elolvassa. (Derültség és zaj az MSZP soraiban.) Ezek a döntéseik, az önök folyamatos hazugságai arra kényszerítenek bennünket, hogy ilyen és ehhez hasonló lépéseket hajtsunk végre.

Egy dolgot ki kell mondanunk, azok után, hogy volt, aki azt mondta, hogy nem kell félni, nem fog fájni, és volt, aki azt mondta, hogy fájni fog: természetesen most, a mai döntéssorozatnak és az előterjesztésnek, miniszterelnök úr szavainak az a legfontosabb értelme, hogy nem az embereknek fog fájni végre (Közbeszólás az MSZP-ből: Hanem kinek?) 2010-ben az, ami előtt áll az ország. Ez a legfontosabb, hogy húsz év után nem az embereknek fog fájni.

Én tudom, hogy az MSZP frakciójának nehéz szembesülnie azzal, hogy mit műveltek ebben az országban. De azt kérem, hogy ha én meghallgattam önöket képviselőtársaimmal együtt, akkor ezt szíveskedjenek önök is megtenni; talán van néhány hasznos dolog. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Mint például az, hogy a magánnyugdíjpénztárak tekintetében föl szeretném hívni a figyelmüket arra, hogy ez a nagy hangerő, ami miniszterelnök úr szavait követte a magánnyugdíjpénztárak kapcsán vagy most is szól, az nem szólt az elmúlt két évben, amikor a magánnyugdíjpénztárak súlyos károkat okoztak a befizetőknek (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Így van!), például Mesterházy Attilának 2008-ban 22 százalékos veszteséget. (Mesterházy Attila: Ez a kockázat.) Akkor miért nem hívta föl a frakcióját, hogy álljanak föl, és védjék meg a magánnyugdíjpénztárakat? (Taps a kormánypártok soraiban. - Mesterházy Attila: Ez a kockázat!)

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, szembe kell néznünk azzal a valósággal, hogy ma a magyar államnál jobb helyen van a nyugdíjfizetők pénze, a járulékfizetők pénze (Dr. Vadai Ágnes: Jaj, ne már!), mint ha azt spekulánsokra bízzák. Ez az igazi valóság. El kell menni, meg kell nézni az elszámolásaikat, ha van magán-nyugdíjpénztári befizetésük, és akkor szembesülnek a valósággal. És ezért a károkozásért még évente 5 százalék kezelési költséget is méltóztatnak fizetni, amit ezek a menedzsmentek lenyúlnak gátlástalanul. Természetesen megértem, hogy ez nagyon sok pénz, és motivációs erőként hathat képviselőkre és politikai érdekcsoportokra. Ezért szeretnénk minél hamarabb kőbe vésni ezeket a törvényeket, mert szeretnénk, ha végre az emberek oldalán állna mindenki ebben a parlamentben, és nem részérdekeket képviselne. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Szeretném az arányos adózás kapcsán Schiffer képviselőtársam figyelmét fölhívni egy apróságra, hogy lesz-e gazdaságélénkítő hatása. Bizonyára ez egy nagyon régi és valószínűleg nem most megoldható, talán hosszú évszázados dilemma is, hogy melyik gazdaságpolitika vezet eredményre. De én azt gondolom, az a személyijövedelemadó-rendszer, amely húsz év után Magyarországon 2011-ben 308 milliárdot hagy az adófizetőknél, két dolgot biztosan fog eredményezni: egyrészt a megtakarítások növekedését, másrészt pedig a fogyasztásét. Felhívom a figyelmet a napi amerikai sajtóra, amely világosan leírja, hogy számos ország azért került zsákutcába, mert megszorított, csak megszorító válaszok voltak; ezzel megölte a hazai kereskedelmet, megölte a hazai fogyasztást, és megölte a hazai cégeket.

(14.30)

Jövőre, úgy gondoljuk, hogy ez a személyijövedelemadó-rendszer élénkíteni fogja a gazdaságot, és komolyan járul hozzá Magyarország gazdasági növekedéséhez.

Másrészről pedig végre, azt gondolom, olyan adórendszere lesz az országnak, amely arányos lesz, egyszerű, átlátható, teljesen világos és egyértelmű, és igenis békén hagyja az embert. Ezt azért mondom, mert az elmúlt évtizedekben olyan adórendszere volt az országnak, amely nem vette figyelembe, hogy az embernek az a kötelessége és az elsődleges küldetése a világon, hogy gyereket neveljen, és a gyereknevelést tudomásul veszi, békén hagyja, az arra fordított pénzt pedig elismeri, nem pedig bevonja az adózás körébe és az adózás rendszerébe. Ez valóban újdonság, de azt gondolom, alkalmas arra, hogy a magyar társadalomnak és a magyar gyermeket nevelőknek érdemi segítséget nyújtson.

Szeretném arra kérni az ellenzéki frakciókat, hogy támogassák néhány perc múlva négyötödös Házszabálytól való eltéréssel, hogy a válságadóról szavazhasson az Országgyűlés még a mai nap folyamán. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy azok a cégek, amelyek az elmúlt húsz esztendőben a privatizáció gyümölcseit learatták, a pénzt külföldre tolták, amit haszonként kaszáltak, azoknak most eljött az idő, hogy hozzájáruljanak ennek az országnak az újjáépítéséhez. Mi ehhez várunk érdemi segítséget mindannyiuktól. S azt gondolom, ennél a döntésnél majd kiderül, hogy ki áll az emberek oldalán, és ki nem áll az emberek oldalán, ki képviseli multinacionális cégek érdekeit, és ki képviseli az emberek érdekeit ebben a Házban.

Schiffer képviselőtársam a GDP-re és a multinacionális cégek hozzájárulására hivatkozott. Egy adatot hadd ajánljak becses figyelmébe: 2007-ben, a szocialisták fénykorszakában egy esztendő alatt ezermilliárd forinttal támogatta a Magyarországon működő multinacionális cégeket a magyar költségvetés és az adófizetők közössége. Úgy gondolom, hogy ebből az ezermilliárdból most van mit visszajuttatni, ha pedig ezt húszéves távlatban nézem, akkor megfizettük már réges-régen annak az árát, hogy ezek a gazdasági társaságok érdemi segítséget nyújtsanak.

És hogy ki melyik oldalon áll? Mesterházy képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ez az adórendszer, amit mi próbálunk bevezetni, több tucat országban működik már, és ezeknek az országoknak a versenyképességéhez és sikeréhez érdemben járult hozzá. Szeretném felhívni képviselőtársam figyelmét, hogy jó lesz feloldani azt az ideológiai ellentmondást, hogy más országokban ezt az adórendszert általában baloldali kormányok szokták bevezetni, amelyek valóban baloldali értékeket vallanak, és azt mondják, hogy az embereket békén kell hagyni, az emberek segítségre szorulnak, támogatásra. Más országokban az igazi tisztességes baloldali pártok megadóztatják a multinacionális cégeket. Remélem, ön igazi tisztességes baloldali.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a válaszokat. Viszontválaszra megadom a szót miniszterelnök úrnak.

DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen az ellenzéki és kormánypárti frakciók vezetőinek a hozzászólásokat; a támogató véleményeket bátorításként fogjuk fel, ott pedig, ahol a véleményeink ütköznek vagy eltérnek egymástól, engedjék meg, hogy röviden válaszoljak. Lehet, hogy nem kell már túl sokszor válaszolni, mert egy idő után beleunnak a tisztelt ellenzéki frakcióvezetők abba a kérdésbe, hogy most akkor egyeztetés van vagy nincs, egyeztetés nélkül vagy egyeztetéssel kerülnek-e a Ház elé a javaslatok.

Nem akarom untatni önöket, de ha kívánják, legközelebb a kormányprogramból mindig mondat szerint beidézem azokat a gondolatokat, amelyek itt egy-egy előterjesztés mögött állnak. Azt szeretném kérni önöktől, hogy rajtunk elsősorban a kormányprogramunkat kérjék számon, ne pedig a saját programjukat, mert ahhoz nekünk nincs semmi közünk. A saját programunkat kérjék rajtunk számon, azt a programot, amit a választók elé terjesztettünk, amire a választók szavaztak. Majd az egész választási programot először az elmúlt húsz év során korporáltuk, beleillesztettük a kormányprogramba, így a választási programunk egybeesik a kormányprogramunkkal. Annak a végrehajtásáért tudunk és akarunk helytállni az ország közvéleménye előtt, és nem tudjuk azokat a véleményeket és javaslatokat figyelembe venni az önök részéről, amelyek bennünket ettől el akarnak téríteni. Ezért engedjék meg, hogy azt mondjam, a legfontosabb egyeztetés Magyarországon megtörtént. Valóban két választás is volt, egy parlamenti és egy önkormányzati, ezt mi a legfontosabb egyeztetésnek tekintjük.

Ugyanakkor valóban helyes felidéznünk azt, hogy voltak konzultációk, lesznek is még nemzeti konzultációk bizonyos részkérdésekről, és úgy, ahogy elmentünk az Országos Érdekegyeztető Tanácsra, más fórumokra is elmegyünk, és ott is azt fogjuk mondani, amit itt mondunk önöknek, hogy mi az a program, aminek a végrehajtására a választók felhatalmaztak bennünket, és mi csak arról tudunk megegyezni, hogy azoknak a céloknak az érdekében milyen részlépéseket, milyen időrendben lebontott részlépéseket tudunk tenni, amelyekben esetleg egyetérthetünk. De a lényegről, az irányról, a célról, a szándékról nem tudunk vitatkozni, mert egész egyszerűen nincs más felhatalmazásunk, mint a választópolgárok kizárólagos felhatalmazása.

Ami Schiffer képviselőtársam kis- és közepes vállalatok támogatására vonatkozó megjegyzését illeti: ott egyelőre annyit tudtunk tenni - abban egyetértek önnel, hogy még jó néhány dolgot meg kellene tennünk a jövőben, remélem, hogy a költségvetés és az adótörvények vitájában kapunk is erre javaslatokat -, hogy a társaságiadó-fizetés, a nyereségadó-fizetés esetében 500 millió forintig a kis- és középvállalkozásokat előnyben részesítettük, Magyarország gazdasági méretét és szerkezetét ismerve ebbe a magyar kis- és középvállalkozások szinte mindegyike beletartozik, így azt tudjuk mondani, hogy a méretből fakadó versenyhátrányt egy bizonyos szabályozással kompenzálni vagy ellensúlyozni tudjuk. Minden újabb javaslatot is képviselőtársamtól szívesen fogadunk.

Harmadszor vívnánk meg ezt a vitát, ha most én válaszolnék önnek érdemben, ami arról szól, hogy mivel kell kezdeni egy gazdasági növekedés beindítását: radikális járulékcsökkentéssel vagy radikális adócsökkentéssel és adóreformmal. Én elfogadom az ön által elmondott érveket, sőt talán még magam is tudnám szaporítani azokat, amelyek egy radikális járulékcsökkentés mellett szólnak. Azonban kérem a tisztelt Házat, vegye figyelembe, hogy a két dolgot egyszerre nem tudjuk megtenni. Ha az országot nem adósították volna el nyakig, ha hazánk nem úgy nézne ki, ahogy, ha nem a romeltakarítással kellene foglalkoznunk, ha nem lopták volna ki ennek az országnak a szemét is, akkor valószínűleg képesek lennénk arra, hogy egyszerre járulékot is csökkentsünk, meg adóátrendezést is hajtsunk végre, de a mostani körülmények között a kettő együtt nem megy, ezért döntést kell hozni.

Már korábban is elmondtam, hogy én akceptálom az ön szempontjait, amelyek miatt ön első helyre a járulékcsökkentést tenné, a mi felfogásunk azonban az, hogy egész addig, amíg egy adórendszer nincs rendben, amíg egy ország adórendszere nem világos, nem átlátható, nem méltányos, nem arányos, amíg az emberek nem érzik úgy, hogy ha nem is esik jól, de az a helyes, ha fizetnek, és azt érzik, hogy mindenki hozzájuk hasonlóképpen jár el, nos, amíg ezt a helyzetet nem érjük el, addig semmilyen gazdaságpolitika sem lesz sikeres. Ezért a gazdaság lelkének, lélektanának, a tisztességnek, a méltányosságnak, a fair versenynek a szabályait kell először helyreállítani, ennek a kiindulópontja pedig egy átlátható, egyszerű, világos és arányos adórendszer. Ezért most az erőinket ide kell összpontosítani, de fennmarad közöttünk a szándékegybeesés, tisztelt frakcióvezető úr, hogy amint lehet és a gazdaság teljesítménye erre lehetőséget ad, akkor járulékcsökkentést is végre szeretnénk hajtani, s remélem, hogy önökkel együtt még ebben a ciklusban meg is tudjuk szavazni.

Néhány félreértés is elhangzott. Engedjék meg, hogy annak tekintsem a tényekkel nem egyező nyilatkozatokat. Az adórendszerrel senki sem jár rosszabbul. Nincs olyan társadalmi csoport, amely Magyarország történetének legalacsonyabb adókulcsával - még az adójóváírást kivezető kompenzáló lépéseket is ide kell vennünk - rosszabbul járna. Nincs olyan csoport! Azon lehet vitatkozni, hogy ki jár jobban, és ki jár kevésbé jól, de arról, hogy mindenki jobban jár, nem érdemes vitatkoznunk, mert a számok ezt mutatják. És éppen mert ezt a vitát egyszer már itt, a tisztelt Házban amolyan félkész formában lefolytattuk, figyelembe vettük az összes olyan szempontot, amit önök akkor ebben a vitában elmondtak, hogy figyeljünk a minimálbéresekre, hogy figyeljünk a hátrányos helyzetben lévőkre, hogy az adójóváírás miatt figyeljünk egy bizonyos fizetési sávhoz tartozó, egyébként széles szavazóközönségre. Ezeket a szempontokat mind figyelembe vettük, és olyan megoldásokat iktattunk be, amelyek segítségével azt tudjuk most már mondani, hogy olyan adóátalakítást hajtunk végre, aminek eredményeképpen senki sem jár rosszabbul. Arról már nem is beszélek, hogy ott, ahol gyermek van, szükségszerűen mindenki jobban fog járni, de erről talán majd egy mondattal később.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A válságadó - ezt még mindig Schiffer képviselőtársamnak mondom - nem piacszabályozási eszköz.

(14.40)

Tehát én egyetértek azzal a diagnózissal, amit a magyar piac egyébként cseppet sem biztató állapotáról mondott néhány szektor esetében. Mi is ismerjük ezeket a jelenségeket. Látjuk, hogy időnként lóvá tesznek bennünket, hogy az orrunknál fogva vezetnek, hogy olyan elszámolási trükköket vezetnek be, amelyekkel szemben rendkívül nehéz fellépni, és ami egyáltalán nem a magyar gazdaságban való tisztességes részvételről tanúskodik. Ezeket a jelenségeket érzékeljük.

Azt javaslom, hogy amikor majd idekerülnek ezeknek a bizonyos szektoroknak a szabályozását elősegítő törvényjavaslatok, akkor részben tegyék be a közösbe a javaslataikat, részben pedig majd szavazzák meg az előterjesztéseket, mert itt komoly szabályozási kérdéseken is változtatnunk kell, de a válságadóval nem tudunk szabályozási kérdéseket megoldani. Ezért azt kérem önöktől, hogy ezen a válságadó-előterjesztésen ne kérjék számon a szabályozási problémákat és a még mindig fennálló szabályozási..., hát, szemtelenségeket, hogy fogalmazzuk ilyen szerényen.

Nem rendszerszerű, csak eseti az, amit mi javaslunk. Én látok igazságot Schiffer képviselőtársamnak ebben a véleményében, de higgye el, hogy egész egyszerűen nem lehetséges! Technikailag, szakmailag vagy kormányzásszakmai szempontból nem tudunk másképpen előrehaladni, csak úgy, ahogy most tesszük, hiszen ezt a költségvetést, amely a mostani gazdálkodásnak kijelöli a kereteit, azt örököltük. Ha nem ezzel a költségvetéssel kellene dolgoznunk, akkor rendszerszerűbbé tudnánk tenni a változtatásokat - én ezzel mélyen egyetértek. De miután egy örökölt költségvetés van, ráadásul a nemzetközi pénzügyi világ mostani állapota kifejezetten bizonyos költségvetési mutatók, például költségvetési hiány, államadósság szinten tartását és a későbbiekben csökkentését várja el, ezért minekünk ebben a költségvetésben, ezekkel a keretekkel kell kialakítani az elgondolásunkat.

Mit tudunk tenni? Ott, ahol szükséges, megyünk előre, és egy dologban biztosak lehetünk - ezt szeretném önnek is egyfajta garanciaként mondani -, hogy minden olyan eseti döntés, amit most hozunk, abba az irányba halad, amelybe a nagy reformoknak és a nagy átalakításoknak meg kell történnie. Tehát attól nem kell tartani önöknek, hogy a kormány olyan előterjesztésekhez kéri az önök támogatását, amit később majd azért kell visszavonni, mert kiderült, hogy a nagy, átfogó átalakítások során ezek a lépések nem voltak vagy nem lennének indokoltak. Nem, itt minden eseti lépés egy bizonyos irányba mutat. És én is szeretném, ha túl lennénk már a költségvetés vitáján, és a következő évben már nemcsak eseti lépésekről beszélhetnénk, hanem egy egész éves gazdálkodás összefüggésrendszerében értelmezhetnénk mindazt, amit teszünk.

Harrach képviselőtársamnak köszönöm szépen a hozzászólását. Én azt hiszem, persze az ellenzéki képviselőktől nem várhatjuk el, hogy arról beszéljenek, amit én a legfontosabbnak gondolok, ez pedig az, hogy egy arányos adórendszert sikerült összeépítenünk egy családi adózási rendszerrel. A Kereszténydemokrata Néppárt a megmondhatója, hogy hány éve dolgozunk ezen, mert elvileg a világban ma ismert arányos adózási rendszerek nem teszik lehetővé, hogy ott családi elemet is érvényesíteni lehessen. Vagy ha mégis, akkor a családi adózás elemének beemelésével lerontják az arányos adórendszer legnagyobb előnyét, hogy egyszerű, átlátható, világos, nincsenek kivételek, és ezért nagyon könnyedén tudnak eleget tenni a bevallási kötelezettségeiknek a választópolgárok. Emlékeznek a mi célunkra, hogy egy söralátéten elférjen a magyar választópolgárok adóbevallása (Derültség az MSZP padsoraiból.) - ettől nem vagyunk messze. Mire a végszavazás elérkezik, addigra reményeim szerint be is tudjuk mutatni; vannak prototípusok már (Derültség.), tehát haladunk ebbe az irányba.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt szeretném tehát mondani, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak szeretnék köszönetet mondani azért a sokéves munkáért, amellyel kidolgozták egyébként a családi adózás rendszerét, és amelynek a lényegét át tudtuk venni, és össze tudtuk építeni az arányos adórendszerrel.

Fontosnak tartom azt, amit Harrach Péter képviselőtársam mondott, bár miután nem a kormányt támadta, ezért talán kevesebb figyelem irányul rá, de mégis, engedje meg, képviselőtársam, hogy ezt a gondolatot előhozzam. Itt nem arról van tehát szó, hogy családi adókedvezményt szeretnénk megindítani. Ilyen volt: 1998-2002 között bevezettünk egy családi adókedvezményt. De most sokkal többre vállalkozunk, ez egy sokkal magasabb rendű dolog, amit célul tűztünk ki! Most azt állítjuk, és ehhez kérjük az önök támogatását, hogy eljött az ideje annak, hogy a magyar állam azt mondja, hogy a család olyan fontos dolog a mi hazánkban, hogy a gyermekek eltartásához szükséges bizonyos jövedelmet egész egyszerűen nem adóztatja. Tehát nem arról van szó, hogy elveszi az adót, aztán különböző kedvezményekkel visszaadja, hanem azt nyilvánítja ki, hogy megbecsüli, tiszteli és elismeri azokat az embereket, akik gyermeket vállalnak, és a gyermek felneveléséhez szükséges bizonyos összegekhez nem nyúl hozzá. Ha valaki gyermeket nevel és dolgozik, akkor annak az embernek a fizetéséhez egy bizonyos arány szerint nincs köze a magyar államnak. Nem kapja az ember kedvezményként az államtól - nem vehetik el tőle! (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Én azt tanultam meg az elmúlt húsz év során, amikor különböző parlamenti megoldásokat tanulmányozhattam a világ különböző parlamentjeiben, hogy családtámogatás, demográfiai trendfordítás szempontjából csak azok a rendszerek voltak jók, ahol az emberek elhitték, hogy az a rendszer hosszabb távon fennmarad, kiszámítható és stabil. Ezért fontos, hogy a magyar állam, amelynek a szavahihetősége az elmúlt hatvan évben kicsit megromlott, ne a magyar állam kedvezményeire alapozzanak az emberek, hanem legyen egy tőlük el nem vehető, elidegeníthetetlen jog, amely előfeltétel a család fenntartásához. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Ezért én azt fogom majd javasolni, ha eljön az idő, hogy adjunk alkotmányos garanciát is a családoknak arra, hogy mindig (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.) lesz egy olyan jövedelem, amelyhez nem lehet hozzányúlni.

Ha megengedik, Vona képviselőtársam néhány felvetéséhez is szeretnék kapcsolódni. Természetesen az a gond, amikor kivetjük az ilyen válságadókat, mindig előkerül, hogy meg lehet-e, és ha igen, milyen mértékben akadályozni a teher továbbhárítását. Ezzel már találkoztunk a bankadó esetében is. Ezt a vitát akkor lefolytattuk. Én most szeretném önöket arra emlékeztetni, hogy a lefolytatott vitáknak az az értelme, hogy abból lehet a jövőre nézve következtetéseket levonni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Tényleg?) Nézzék meg, ha a bankadót olyan könnyen át lehetett volna hárítani, akkor nem folytattak volna olyan óriási küzdelmet az érintett pénzintézetek, mint ahogy tették nemzetközileg is, hogy azt visszavonjuk.

És kétségkívül ma is vannak ilyen próbálkozások, de mégis, azt azért jó lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy ez idáig a bankadóból származó terheket nem tudták továbbhárítani az emberekre, sőt éppen hamarosan tárgyalják vagy talán meg is szavazzák a devizahitelesek számára javasolt, néhány kedvező változást. Tehát nemhogy áthárítani nem tudják, hanem további, az embereket vagy a hiteleseket védő intézményeket próbálunk kiépíteni. Ezért én azt gondolom, hogy ne legyünk kishitűek.

Természetesen nyilvánvaló dolog, önök is ismerik, ez a piac és az élet rendje, majd lesznek kísérletek az áthárításra. De nem lehet onnan kezdeni egy gazdaság átépítését, hogy azt mondjuk, hogy miután majd úgyis tovább fogják hárítani, bele se vágunk ebbe a dologba. De, vágjunk bele! Tanuljunk abból, ami a bankadónál történt, és tegyük meg azokat a lépéseket, amelyekkel szűkítjük az áthárítás lehetőségét! Ennek érdekében már konzultáltunk a Versenyhivatallal, számítunk a fogyasztóvédelemre. Igenis, a magyar államnak vannak olyan intézményei, amelyeknek az a hivatásuk és értelmük, hogy az ilyen típusú továbbhárítással szemben megvédjék az embereket. Még egyszer mondom: leeresztett kézzel, berezelve, eleve vereségre ítélve magunkat nem érdemes csatába menni! Akkor vágjunk bele, hogyha hisszük, hogy amit teszünk, az jó; az eszköz, amit választottunk, elfogadható és méltányos; és hiszünk abban, hogy képesek leszünk az ellenfélnek a mi lépéseink semlegesítésére tett kísérleteit is korlátok között tartani. Ha ebben nem hiszünk, nem érdemes belevágni. Mi, akik ezen a felén ülünk a tisztelt Háznak, mi hiszünk ebben, és ezért bele fogunk vágni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kereskedelmi szektor vagy azon nagyobb szereplők 100 százalékos megadóztatásánál óvatosságra szeretnék mindenkit inteni. Tőlem sem áll távol az a gondolkodásmód, ami adott helyzetben a lehető legnagyobb előny megszerzésére törekszik a választópolgárok érdekében. Én is így gondolkodom. De azért lássuk be, hogy vannak bizonyos korlátok. Magyarország aláírt néhány egyezményt. Ezek beruházásvédelmi egyezmények, amelyekkel ha szembemegyünk, a végén, ha megszegjük ezeket, több kárt fogunk magunknak okozni, mint amekkora az a baj volt, amit el akartunk hárítani.

Ezért én a radikális megközelítést szellemileg mindig indokoltnak tartom, és azt gondolom, hogy a radikális alternatívákat is mindig végig kell gondolni, hogy az ember jó döntést hozhasson, de nem mindig lehet a radikális észjárás szerint cselekedni, mert valójában nem a céljainkat érjük el, hanem a lehetőségeinket is leromboljuk. Itt egy ilyen esettel van dolgunk. Ezért én azt mondom, higgyék el nekem, hogy példátlanul, példátlanul nagyarányú adókat vetünk ki. Ez, amit most csinálunk, az európai gazdaságpolitikában nem mindennapos esemény, mint ahogy a bankadó esetében is, ha visszagondolnak erre, mi voltunk az elsők.

(14.50)

Én nem mondom azt, hogy ezt a vitát nem tudjuk majd megnyerni a nemzetközi fórumokon. Hiszek abban, hogy meg tudjuk nyerni - de nem lesz könnyű. És ha beruházásvédelmi vagy egyéb nemzetközi szerződéseket átlépünk, akkor semmi esélyt nem látok arra, hogy ezt a vitát meg tudjuk nyerni, és végül is elhozzuk ezeknek az intézkedéseknek a gyümölcseit a magyar választópolgárok számára. Ezért itt, ez esetben a radikális gondolkodás szükségességének elfogadása mellett is reális, mértéktartó, helyes helyzetértékelésből kiinduló mértéket és célokat tartok kívánatosnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vona képviselőtársam felvetette a magánnyugdíjrendszert. Értem, amit ő mondott - azt hiszem -, sőt a mondandójának az erkölcsi alapjait is állni látom, mert azok megvannak. Nem tisztem ugyan, de ha megengedi, képviselő úr, hogy egy mondat erejéig interpretáljam az álláspontját, ugye ez úgy hangzik, hogy a magánnyugdíjrendszerrel nem kellene ilyen bonyolultan - mint ahogy a Fidesz itt próbálkozik - bánni, hanem le kellene államosítani. Le kellene államosítani, és ennek megvan az erkölcsi alapja - mondja ő -, hiszen embereket kényszerrel vittek be ebbe a rendszerbe. Nem önként mentek, állami kényszer vitte be őket, hát állami kényszerrel vissza is lehet őket hozni.

Ezt én egy megfontolandó javaslatnak látom. Meg is fontoltuk, el is vetettük. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Ennek az volt az oka, hogy meggyőződésem szerint hiába vittük be, vagy vitte be az előző kormány, az elmúlt húsz vagy tizenöt év, hiába vitte be az embereket erővel és jogszabályi kényszerrel ebbe a rendszerbe, innen erővel őket nem szabad kihozni, mert ezzel átlépünk néhány olyan határt, amely hosszú távon is aláássa a gazdaságpolitikánk sikerességét. Ezért az emberek józan eszére érdemes apellálni. Tehát én itt most nem a kényszert, nem az államosítást, nem az állami eszközöket, hanem kifejezetten a józan észre való apellálást helyezném előtérbe, és nem akarjuk arra kényszeríteni az embereket, hogy akik továbbra is oda akarják vinni a pénzüket, ahova eddig vitték, hát önkéntes formában nyugodtan megtehetik. Ha a fizetésük egy részét továbbra is kockáztatni szeretnék, hát kockáztassák úgy, hogy közben mi felhívtuk a figyelmüket arra, hogy rendkívül veszélyes dolgot tesznek.

Mi egy dolgot tudunk mondani. Azt tudjuk mondani, hogy a magyar nyugdíjasok mai helyzete nem teszi lehetővé, hogy a nyugdíjjárulékból - a kötelező állami nyugdíjjárulékból - akár egyetlen forintot is magánbefektetéseknek utaljunk át. Minden forintra szüksége van Magyarországnak ahhoz, hogy ki tudjuk fizetni a nyugdíjakat. Lehet vitatkozni azon, hogy a magyar nyugdíjrendszer egyébként korszerű-e vagy sem, hogy ez a bizonyos felosztó-kirovó rendszer, hogy a nyugdíjasok mindig abból kapják a nyugdíjukat, amit egyébként az aktívaktól járulékképpen beszedünk, ez jó-e vagy rossz. Erről lehet beszélgetni, de egy dolog biztos: ezt a rendszert nem lehet megborítani. Ha ehhez hozzányúlunk, nem fogják megkapni a nyugdíjukat a nyugdíjasok. Ezért a ma nyugdíjas korban lévők védelme teszi szükségessé, hogy ezt a hazárdjátékot ne engedjük tovább. Mert minden járulékforintra azért van szükség, hogy a ma nyugdíjasainak ki tudjuk fizetni azt, ami nyugdíjként jár, és megmondtuk, hogy meg fogjuk védeni őket is, és meg fogjuk védeni a nyugdíjuk vásárlóértékét is. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezért az állam nem tesz oda be többet pénzt.

De még egyszer mondom, senkit nem kényszerít arra, hogy elhagyja ezt a pénztárt. Sőt kifejezetten választási lehetőséget kínálunk. Azt is mondhatnám - most már nem Vona képviselő úrnak, hanem Mesterházy Attila képviselőtársamnak válaszolok -, azt is mondhatnám, hogy önök elvették az emberek döntési szabadságát a saját pénzük fölött. Mi meg visszaadjuk. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Mi meg visszaadjuk. Mi pedig visszaadjuk, tisztelt hölgyeim és uraim, ők fognak dönteni, nem önök. (Taps a kormánypártok soraiban.) Eddig az volt a helyzet, hogy önök döntöttek mások pénzéről, most majd mindenki dönt a saját pénzéről. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért nekünk egyetlen kötelességünk van, és ennek eleget fogunk tenni. Ez pedig az, hogy aki úgy dönt, hogy visszalép a magánrendszerből az állami rendszerbe, azt nem érheti veszteség. Ezt garantálnunk kell, ezt garantáljuk is, és helyt is fogunk állni a szavunkért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért, amit teszünk magánnyugdíjpénztár-ügyben, szolgálja a ma nyugdíjban lévők érdekét, mert biztonságban van a nyugdíjuk. Szolgálja azok érdekét, akik hamarosan nyugdíjba mennek, és - anélkül, hogy felesleges pengeváltásba bocsátkoznék a szocialista képviselőtársaimmal - azért valami oka csak volt annak, hogy bizonyos korlátok között önök is lehetővé tették a visszalépést, mert látták, hogy ebből nagy baj lesz. Ezt pontosan látták önök is, ezért bizonyos életkor fölött a visszalépést lehetővé tették. Miért ne tegyük ezt lehetővé azok számára, akik egyébként fiatalabbak azoknál, mint akiknek önök kinyitották a visszalépés lehetőségét? És vissza is léptek, több tízezren szavaztak a lábukkal. Miért akarják megtagadni ezt a lehetőséget a magunk korabeliektől vagy a nálunk is fiatalabbaktól?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vona képviselő úrnak szeretnék még egy átfogó gondolatához kapcsolódni. A láncot eltépni - mondta ő, vagyis a nemzetközi diktátumok súlya alól kiszabadítani Magyarországot. Én azzal a gondolkodásmóddal, hogy Magyarország a gazdasági önrendelkezését a lehető legteljesebb mértékben nyerje vissza, egyetértek. A kérdés csak az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy mi az a közeg, amiben értelmeznünk kell a gazdasági önrendelkezést. Mert nyilván önellátásra nem akar visszaállni senki Magyarországon. Ha valaki azt javasolná, hogy a magyar gazdaság álljon vissza önellátásra, azzal azt javasolná, hogy néhány évtizedet menjünk vissza az időben. Magyarország az exportteljesítménye nélkül, annak a többletnek az értékesítése nélkül, amit mi itt előállítunk, ha azt nem tudnánk eladni, akkor a magyar életszínvonal jelentősen lejjebb lenne.

Ezért én értem a magyar gazdaság önállóságára vonatkozó gondolatokat, de hadd hívjam fel az önök figyelmét arra, hogy ezt a gondolatot ma csak az Európai Unió keretén belül értelmes értelmezni. Ha valaki úgy gondolja, hogy számunkra az európai uniós keret nem megfelelő, akkor az onnan való kilépés melletti érvelés a logikus, de ezen a kereten belül többet tenni a nemzeti autoritás vagy a nemzeti gazdaságpolitikai függetlenség helyreállítása érdekében, mint amit ez a kormányoldal tenni próbál, szerintem racionálisan nem lehet. Azt gondolom - és ezt szeretném megismételni -, hogy ennek a politikai közösségnek az a meggyőződése, hogy habár az Európai Unió számos kritikát megérdemel, és a működése egyáltalán nem váltja be minden tekintetben az ahhoz fűzött reményeket, de a mi álláspontunk az, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy belül legyünk az Európai Unión, és az Európai Unió által kínált gazdasági lehetőségeket próbáljuk a lehető legjobban kihasználni.

Ráadásul, tisztelt képviselőtársam, ez nem csak a mára vonatkozó gondolatom, hanem ez a jövőre is vonatkozik. Mert én úgy látom - majd meglátjuk tíz év múlva, hogy helyesen értékeltem-e a helyzetet -, hogy a világban olyan átalakulások zajlanak, amelyet egyfajta regionalizációval lehet leírni. Tehát a nagy globális világfejlődés után, amelynek következményeit mindannyian látjuk, valószínűleg a nagyobb egységek belső együttműködése fog megerősödni. Ez számunkra az Európai Uniót jelenti. Ezért hosszabb távon is azt gondolom, hogy ha csak valami szándékainkkal merőben ellentétes dolog nem történik az Unióban, és a fantáziánk azért itt a vészjelzőt megszólaltathatja, de ha nem történik semmi olyasmi, ami alapvető értékeinkkel és meggyőződésünkkel ellentétes, nem történik ilyen az Unióban, akkor azt javaslom, hogy továbbra is, hosszabb távon is az Unión belül keresse Magyarország a gazdasági önrendelkezés értelmét és lehetőségét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Mesterházy Képviselőtársam! Értem a dolgot. A Magyar Szocialista Párt nem támogatja a különadók bevezetését, nem támogatja a 16 százalékos arányos adórendszer megteremtését, és nem támogatja azt sem, hogy az arányos adórendszert egy családi adórendszerrel kombináljuk. Tiszta beszéd, világos; sajnálom, hogy így döntöttek. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Sajnálom, hogy így döntöttek. Remélem, hogy a vita során azért találkoznak majd olyan érvekkel, amelyeket néhányan önök közül megfontolásra érdemesnek tekintenek.

Rossz üzenet - mondta a frakcióvezető úr, mintegy az elutasító álláspontot indokolva - a nemzetközi befektetőknek ez a válságadó. Ez így van. Azt mondani, hogy jó üzenet lenne, ezt azért elég nehéz lenne állítani. (Mesterházy Attila: A Fidesztől idéztem.) Tehát beszéljünk őszintén és egyenesen: ez valóban így van. Ez a válságadó rossz üzenet a külföldi befektetőknek. Mert ki szeretne létrehozni befektetéseket egy országban, ahol egyébként váratlanul válságadót - vagy ki tudja, milyen terhet - lehet a nyakukba tenni? Én ennek pontosan tudatában vagyok. Csak én azt állítom, hogy még így is, ezzel a rossz üzenettel együtt is érdemes vállalnunk azt, amibe most belekezdtünk, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy - szemben talán néhány külföldieknek interjút adó magyar politikussal - ne az ő pánikreakciójukat erősítsük, hanem megnyugtatni próbáljuk őket, és tegyük világossá - ezért fontos, hogy szerepel a törvényjavaslatban -, hogy három évre vezetjük be ezeket az intézkedéseket.

Arról kell meggyőzni, nemcsak magunkat, hanem a világot is, hogy képesek vagyunk ez alatt a három év alatt a magyar gazdaság növekedését valahol a nemzeti össztermék 4-6 százalék közötti sávjába felvinni, hogy ezalatt képesek vagyunk egy olyan adórendszert alkotni, amelyben a 25-30 százalékos adóelkerülés már nem lesz érvényes, mint ahogy ma Magyarországon ez a helyzet. És képesek leszünk ezzel egy időben a magyar kis- és középvállalkozásokat újabb munkahelyek teremtéséről meggyőzni, és közben a termelésbe beruházni akaró külföldieket is meg akarjuk győzni, hogy jöjjenek ide, hát ezért vittük le, a magyar és a külföldi befektetők miatt vittük le a társasági adó kulcsát alacsonyabbra. Hiszen nekünk szükségünk van ezekre a beruházásokra.

(15.00)

A feladat tehát, hogy miközben most nem küldünk nekik jó üzenetet, mégis meggyőzzük őket arról, hogy pontosan ezek a lépések vezetnek el oda bennünket, hogy Magyarország három éven belül ezek nélkül a bevételek nélkül is tartani tudja az Európai Unió általános pénzügyi elvárásait, és ezek nélkül a bevételek nélkül is képes lesz 4-6 százalékos gazdasági növekedésre. Ez a feladat; óriási feladat, de szerintem, ha csak azt ismételgetjük, hogy a mostani válságadó nem jó üzenet, akkor ennek a feladatnak nem fogunk tudni eleget tenni.

Az a felvetés - ezt csak azért hozom ide, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy a jövőben kellően át nem gondolt gondolatok ne száguldozhassanak itt a légtérben -, az a gondolat, hogy méltánytalan a mi részünkről, hogy nem gondolunk azokra, amikor a családokat támogatjuk azzal, hogy bizonyos jövedelmüket az állam egész egyszerűen nem vonja be az adóalapba, hogy ezzel méltánytalanságot követünk el azokkal a családokkal szemben, ahol nincs gyermek, holott lehet, hogy nem tehetnek róla, hogy nincs gyermek.

Tisztelt Mesterházy Képviselőtársam! A meg nem született gyereket nem kell felnevelni. Ezért nem indokolt, hogy ide is kiterjesszük a gyerekek után járó elismerést, kedvezményt vagy adórendszeren kívüli jövedelmet. (Mesterházy Attila: De aki nem tehet róla, elnök úr, erről beszéltem!) Bocsánat, csak hogy reagáljak a közbekiabálásra, senki sem állította, hogy bárki tehetne a gyermektelenségéről. Én csak azt akarom mondani, hogy ne keverjük össze a dolgokat: egy dolog, hogy erről nem tehet, és ezért személyes érzelmeiben osztozunk is, és egy másik dolog, hogy akinek viszont van gyermeke, annak azt fel kell nevelni, tehát neki pedig szüksége van erre a támogatásra. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

Végezetül, elnézést kérve önöktől, hogy a viszontválasz ilyen kényelmetlenül hosszúra nyúlt, és talán egy nehéz napjukat tettem még nehezebbé ezzel, hiszen hosszú éjszakába nyúlóan fogunk itt a mai nap során majd szavazni, de még egy gondolatot engedjenek meg nekem.

A dolog úgy áll, hogy nem csak az MSZP jár abban a cipőben, amiről az előbb beszéltem, tehát hogy elutasítják a bankadót, elutasítják a multik adóját, elutasítják az egykulcsos adót, az arányos adót, elutasítják a gyermektámogatási elképzeléseinket. Valljuk be, hogy egy gondolati paradigmaváltás küszöbéhez is érkeztünk. A kérdés az, hogy el merjük-e hinni, hogy valóban erről van szó. És itt nemcsak az MSZP-ről, hanem szakértők, tanácsadók siserahadáról beszélhetünk. Nem hiszem, hogy egyetlen lennék ebben a helyiségben, aki az elmúlt húsz évben szinte elsöprően csak arról olvashatott, hogy egyetlen út van, amit úgy neveznek, hogy megszorítás. Itt ülök húsz éve, és én nem tudom pontosan, hogy hány szocialista miniszterelnököt kellett meghallgassak (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.), de mindenki azzal kezdte a mondandóját, hogy most súlyos dolgok jönnek, nincs más megoldás, megszorításokat kell alkalmazni. Erről szólt az elmúlt húsz évünk, hogy azt mondták nekünk, hogy nincs más út, csak a megszorítás, az elvétel, a fizetés-, nyugdíjcsökkentés.

Én azt sem akarom mondani, tisztelt MSZP-s, illetve ellenzéki képviselőtársaim, hogy önöknek esetleg nem volt igazuk. Én még csak ezt sem akarom mondani. Csak annyit szeretnék kérni önöktől, hogy próbálják elképzelni azt, hogy mégis lehet másképp. Mi erre teszünk kísérletet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Szórványos taps a Jobbik soraiban.) És miután amit teszünk, az az emberek érdekét szolgálja, nem akarok szemtelen lenni, de azt is szeretném kérni önöktől, hogy ebben a kísérletünkben szurkoljanak nekünk, és támogassanak bennünket.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm miniszterelnök úr viszontválaszát. Egyfelől szeretném kérni azon képviselőtársaimat, akik valamilyen okból kifolyólag nem akarják betartani a házbizottság azon ajánlását, hogy a mobiltelefonjaikat ne használják az ülés alatt, hogy legalább halkítsák le, már azzal is sokat segítenének. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.) Másrészt szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy a további napirend előtti hozzászólásokat is legalább hasonló figyelemmel és fegyelmezettséggel hallgassák.

Ebben a körben a mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettes úr, a Jobbik részéről: "A nyugdíjrendszer feltételeinek átalakítása" címmel. Én pedig átadom az ülés vezetését Balczó Zoltán alelnök úrnak. Megadom a szót a képviselő úrnak.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)