Felszólalás adatai

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Magam is fontosnak tartom, hogy tisztázzuk a vitánk tartalmát, célját, hogy világosak legyenek a fogalmak, amelyeket használunk. A társadalmi kohézió rokonértelmű szava a szolidaritásnak, de a két szó terjedelme, tartalma nem teljesen azonos.

A társadalmi kohézió az én értelmezésemben a társadalmi cselekvés és az emberséges közgondolkodás eredménye és feltétele. Eredménye azért, mert a társadalom széleinek a távolodása, kedves Horváth képviselő úr, szétszakíthatja a társadalom szövetét. Eredmény azért, mert hosszabb távon a gazdasági növekedést, sőt még az európai integrációt hátráltatható tényezővé válik ez a szétszakadás, a társadalom szövetének a meggyengülése. És feltétel, mert csak az összetartozás alapján szervezett intézmény- és eszközrendszer akadályozhatja meg a szegregációt, a gettósodást, azokat a drámai jelenségeket, amelyekkel együttélünk.

Rövid felszólalásomban az egyenlőtlenségek törésvonalairól szeretnék beszélni, azokról a törésvonalakról, amelyek a társadalmi összetartozást, a társadalmi kohéziót fenyegetik. A képviselőtársaim a későbbiekben szólni fognak a jövedelmi különbségekről, amelyeknek az arányáról persze hosszas vitát lehetne nyitni; a Tárki 7,5-szörös jövedelmikülönbség-szélekről beszél, a valóság valószínűleg ennél nagyobb, eléri a 9-10-szeres különbséget. És mivel Horváth képviselőtársam adatokat kért számon, hadd mondjam, hogy a harmadik világ kétségbeejtő nyomorküszöbétől régiónk, a kelet-közép-európai régió szerencsére viszonylag távol van.

(11.50)

De az a tény, hogy napi 2 dollár 15 centből Magyarországon is drámaian sokan élnek, körülbelül feleannyian, mint Szlovákiában, és napi 3 dollár 40 centből pedig nálunk majdnem még egyszer annyian élnek, mint Szlovákiában, eléggé mutatja azt a veszélyt, hogy ha a harmadik világ 1 dollár napi jövedelem alatti szegénysége nem is fenyeget minket, rajta vagyunk azon a lejtőn, amelyik a harmadik világ szegénységéhez is vezethetne. És nem véletlen, hogy a régióban, a régióközeli országokban a szegénység mélysége ott a legnagyobb, ahol nem estek át azon a sokkterápián az országok, amelyet ma is többször nemzetellenes bűncselekménynek bélyegeztek, hiszen Lengyelországban és Magyarországon indult el az a gazdasági növekedés, amely 1997-től lendült meg és tart folyamatosan ma is.

Mindeközben természetesen hangsúlyozom, hogy a gazdasági növekedés önmagában nem oldja meg a szociális problémákat, sőt hozzáteszem, hogy a gazdasági növekedés nem oldja meg önmagától még a foglalkoztatás, a munkaerőpiac gondját sem.

Ma 1 millió 700 ezer aktív korú embernek, tehát 14 éves és 62 éves életkor közötti embernek - nem 74 éves korig számoltam, amit egyébként pedig a statisztikai sztenderdek alapján megtehetnék - nincsen munkából származó jövedelme. Ennek a hatalmas létszámnak egyharmada nyugdíjas, körülbelül 20 százaléka kap - idézőjelbe mondom - szülői ellátást, tehát gyermeki jogán támogatást, 20 százalék a támogatásban részesülő munkanélküli. És ha összeadják a számokat, akkor 500 ezer aktív korú magyar állampolgárról nem tudunk semmit. Persze ők sem ismerik Selmeczi Gabriella 39 pontját. Nem figyel rájuk a világ, nem veszi észre őket a társadalom, nem tudjuk, miből élnek, nem tudjuk, hogy van-e fekete- vagy alkalmi munkájuk, nem tudjuk, hogy kapnak-e valamilyen módon önkormányzati segélyt vagy támogatást.

De egyben biztosak lehetünk, abban, hogy a statisztika elfedi vagy felnagyítja a valódi problémákat. Elfedi akkor, amikor jó tendenciákat akar igazolni, és felnagyítja akkor, amikor a normatív támogatáshoz való hozzájutás kényszere hajtja. 500 ezer állampolgártársunkról, aktív korúról nem tudunk semmit, és nem tettünk értük semmit. 200 ezer új munkahelyről volt szó, ebből a 200 ezerből 100 ezer akkor jött létre, amikor a gazdasági növekedés elindult 1998-ban, '99-ben 70 ezer, 2000-ben 30 ezer, következésképp a spontán gazdasági növekedés munkahelyteremtő hatása kifújt.

Mi azt állítjuk, hogy ha nem lesz központi finanszírozás, ha nem lesznek központi pénzeszközök és nem lesznek helyi közvetítő, segítő intézmények, akkor a 200 ezer új munkahely egy olyan befagyott munkaerő-piaci állapotot rögzít, amelyikben az 500 ezer ember sorsa a jövőben sem oldódik meg.

Nem lehet nem szólni azokról a térségekről, ahol a regionális szakadékok drámai különbségek gyűjtőhelyévé, szegénységzárványok őrzőivé váltak. A nagyvárosok gettósodó területei, a bezárt ipartelepek, a bányák környékén épült munkástelepek, a munkalehetőségektől elzárt, elcigányosodott aprófalvak sorsa gyakran kikerül a politika látóteréből. Lakóhelyi szociális és etnikai hátrányok halmaza gyűlik fel ezekben a régiókban, és senki, van olyan település, ahol senki, a legfiatalabbak közül sem végezte el a nyolc általánost, és az álomalapítás hónapjaiban sem álmodik senki ezeken a településeken fehér blúzos kislányról, aki a ballagás napján ebbe a faluba térne vissza.

Mi úgy gondoljuk, hogy csak valódi oktatási támogatás és a kiürülő középiskolák közötti verseny helyett a velük megtöltött iskolapadok jelentik a hosszú távú megoldást.

Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy a társadalmi kohézió emberséges közgondolkodás és emberi szó is. A közbeszéd stigmatizál: a szegény maga tehet arról, hogy szegény, a munkanélküli lusta, a cigány bűnöző. És ha erre a politika is rátesz és a politikai közbeszéd is tovább stigmatizál, akkor mi magunk is hibásak, sőt, mi magunk is bűnösök vagyunk. Próbáljunk ezen a politikai vitanapon ez ellen is tenni!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)