Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő asszonyok és Képviselő urak! A magyar felsőoktatásról az Országgyűlésben tárgyalni, a magyar felsőoktatás problémáiról vitatkozni és irányt mutatni, azt gondolom, aktuális és fontos ügy. Vannak olyan kérdések, amelyeket nemcsak az ellenzékre szabott kritikus jogok miatt fontos elmondani, más kérdésekben pedig érdemes fölvetni azokat az ügyeket, amelyeket nem kormánypártiként és ellenzékiként, hanem közösen, mint a magyar felsőoktatásért elkötelezettek kell hogy elmondjunk.

Azt, hogy a magyar felsőoktatásnak korszerűsítésre, modernizálásra van szüksége, a területet egy kicsit is ismerők közül senki nem vitatja. Ezért az irányokról, az elhatározott konkrétumokról kell, azt hiszem, beszélni és nem arról, hogy alapesetben a magyar felsőoktatásnak ilyenfajta korszerűsítésre szüksége van vagy nincs, ez felesleges. Mindenesetre akkor, amikor a magyar felsőoktatásról beszélünk, mégiscsak a felsőoktatásunk egészéről kell beszélni. Ezért én kimondottan rossz döntésnek tartom és a felsőoktatás számára nagyon rossz precedensnek, hogy a mai napon is tárgyaltunk már egy felsőoktatási intézményről, történetesen szavaztunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényről. Ezt én politikailag értem, nem fogadom el, de értem.

Szakmailag azonban teljesen elfogadhatatlannak tartom, hogy bármelyik magyar felsőoktatási intézményről külön törvény szülessék. Mert meg kell mondjam, számos olyan szakmai, ha tetszik, nemzeti érdeket tudok elmondani, amiért a Magyar Országgyűlésnek érdemes foglalkoznia a Budapesti Műszaki Egyetemmel, érdemes foglalkoznia az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Debreceni Tudományegyetemmel vagy éppen a Semmelweis Egyetemmel. Mégse gondolja azt egyikünk sem, még elfogultsággal sem, hogy külön törvényt kellene hozni az ELTE-ről, külön törvényt kellene hozni a Műegyetemről, Szegedről, Pécsről vagy éppenséggel Debrecenről. Ez így nincsen rendben.

Nincsen rendben, hogy bármely politikai cél a magyar felsőoktatás egészéből egy intézményt kiszakít és olyasfajta, kimondottan feudális privilégiumokkal ruházza fel, ami precedensként használható. És minthogy demokráciában élünk, ennek a kormánynak is egyszer vége lesz, van, aki azt gondolja, hogy később, én azt szeretném, ha korábban; de nem is ez a lényeg, hanem mi lesz, ha egy másik kormány meg azt mondja, hogy a gazdasági területeket, a humán területeket, az informatikát vagy bármely meghatározott területét a tudományos életnek, világnak egy egyetemhez próbálja kötni. És még akkor is, ha ezt módosító indítványban így vagy úgy feloldja, egy külön törvényt szab rá? Ez éppen annak az élét veszi el, amiről fontos beszélnünk, amit hol azonosan, hol hasonlóan, hol másként gondolkodva államtitkár úr is képvisel. Mert mégiscsak ön, államtitkár úr, a magyar felsőoktatásért felelős tagja a minisztériumnak, illetve a kormánynak és nem egy egyetem vagy egy érdekcsoport képviselője.

Ezért, amikor egy ugyanazon héten, egy ugyanazon napon egy egyetemről külön szavaz a Magyar Országgyűlés, majd néhány órával később a magyar felsőoktatásról szóló törvény módosításáról, akkor ezt nem lehet elhallgatni, mert egy nagyon-nagyon rossz iránynak tartom. Az általános vitában beszéltünk már a törvény különböző irányairól, ezt feleleveníteni és az időt húzni fölöslegesnek tartom. A konzisztóriumokról, azok összetételéről, funkciójáról szintén még egyszer nem kívánok szólni, ez a legutóbbi alkalommal is, az expozéban is és számos szakmai vitán előfordult. Számomra nem meggyőző ennek a testületnek az a fajta szerepvállalása vagy inkább az a beállítása, ami arra a szerepvállalásra kényszeríti, miszerint az önök kormányának elképzelése szerint akkor működik jól vagy jobban a felsőoktatás, ha az állam még jobban, még precízebben, még pontosabban meg tudja mondani, hogy mit kell ott csinálni.

Szerintem ez a tudomány világában, az oktatás, a kutatás világában nem így működik. Értem, hogy a hétköznapi élet számos területén úgy gondolják, hogy az állami szerep erősítése, a központi szerep megerősítése hatékonyabbá teszi, ez egy nagyon érdekes és fontos vita ‑ hol igen, hol nem. De hogy a felsőoktatásban az autonómia szembeállítása a központi akarat jobb érvényre juttatásával a színvonal erősítését jelentené, erre a világon sehol, de sehol nem tudnak precedenst mutatni, hogy ez így van. Ezért minden olyan irányt, amely az állam túlhatalmát mutatja a felsőoktatás intézményi irányításában és a felsőoktatás egészében, kénytelenek vagyunk nem egyszerűen a sokat hangoztatott autonómia csorbításának fölfogni.

A szlogeneknek elveszik a tartalma. Ha sokat emlegetnek valamit, a hozzá nem értők csak azért mondják, mert ezt divatos mondani, a belső tartalmát nem értik. Márpedig az autonómiának, a felsőoktatási autonómiának van belső tartalma, nem is kormányokhoz, még csak rendszerekhez sem köthető. Ha belegondolnak, amikor a felsőoktatási autonómia kialakult, akkor kezdeti fázisában élt a Német-római Birodalom, ami emlékeim szerint durván 206 évvel ezelőtt ‑ ki kell számolnom: 209 évvel ezelőtt ‑ egy Bonaparte Napóleon nevű ember jótékonykodása révén megszűnt.

(15.10)

Tehát mégiscsak azt kell mondjam, hogy ez a fajta autonómiacsorbítás nem megfelelő irány. Nagyon kérem ezért, hogy a szükséges átalakítást nem vitatva, ezt gondolják végig, mert ebben a formában mi nem fogjuk tudni támogatni a felsőoktatási törvény módosítását. Hogyha más lenne benne, ami egyébként az előző gondolataimat jobban fedi, de bármely magyar felsőoktatási intézményt kiszakítanának a felsőoktatási törvényből, akkor sem szavaznánk meg, éppen azért nem, mert helytelennek tartom, és kérem, gondolják végig, mi lesz abban az esetben, hogyha bármely más felsőoktatási intézményt egy más kormány a saját céljainak megfelelően szintén kiszakít a magyar felsőoktatás egészéből.

Ezt elmondani önök előtt és próbálni önöket a gondolkodásban jobb belátásra bírni, volt a felszólalásom célja. Elnök úr, köszönöm szépen.