Felszólalás adatai
261. ülésnap (2017.11.27.), 231. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dúró Dóra (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:06 |
Felszólalások: Előző 231 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik, hogy Rétvári Bencének nincs igaza a tekintetben sem, hogy a bizottságokban folytatjuk le az érdemi egyeztetést és a szakmai érvek ütköztetését, ugyanis erre, ahogyan képviselő asszony is említette, nem a bizottságban került sor, hanem egy ötpártinak tervezett, valójában kétpártira sikerült egyeztetésen, amelyen kizárólag az LMP és a Jobbik képviselői vettek részt, például az egyszülős családok esetében, de ugyanez volt a helyzet egyébként a hétvégén a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából szervezett konferencián is, szintén ez a két párt volt az, amely megjelent mind a két esetben.
A Jobbik számos javaslattal élt az LMP javaslatához kiegészítésként, illetve néhány pont volt, amelyet másképpen fogalmaztunk volna meg, illetve módosítást javasoltunk. Összességében ugyanakkor vitára mindenképpen alkalmas természetesen ez a javaslat, hiszen érdemi, konkrét megoldási javaslatokat nyújt az egyszülős családok számára.
Szerettük volna, ha ez a javaslat is kiegészül, illetve az egyszülős családokról szóló diskurzus kiegészül a prevenció fontosságának beemelésével, hiszen a statisztikákból látjuk azt, hogy számos olyan élethelyzet van, amikor egyébként megelőzhető lenne maga a válás, ugyanakkor nincs kellő tudatosság, illetve nincs kellő támogatás a családok mellett, hogy ez a szomorú helyzet ne következzen be. Emellett a jogi segítségnyújtás ingyenessé tételét is javasolja a Jobbik, hiszen egy ilyen élethelyzetben, amely anyagilag is és lelkileg is megviseli mindegyik felet, nagyon sokszor kiszolgáltatottá válik többségében az édesanya, bár az 1991-es népszámlálás óta drasztikusan megnőtt az egyszülős családok esetében a gyermeküket egyedül nevelő édesapák száma. Mindkettejük számára természetesen biztosítanánk ezt is.
Emellett a pótnagyirendszerrel, illetve a szociális területen felsőoktatási tanulmányokat végzőknek a gyermekfelügyeletbe való bevonásával is segítenénk mind a nagycsaládosokat, mind az egyszülősöket. A Jobbik tehát támogatja a tárgysorozatba vételt. (Taps a Jobbik soraiban.)
Felszólalások: Előző 231 Következő Ülésnap adatai