Felszólalás adatai

TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nem ért egyet az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége és a MIÉP képviselője által megszavazott és a tisztelt Ház elé terjesztett házszabály-módosítási javaslattal. Nem értünk egyet a benyújtott országgyűlési határozati javaslattal két ok miatt: egyrészt azért, ami benne van, másrészt azért, ami nincs benne.

Tisztelt Képviselőtársaim! Annak érdekében, hogy álláspontunk megalapozottsága iránt ne merülhessen fel kétely, három szempontból részletesen kívánom értékelni az országgyűlési határozati javaslat előkészítésének folyamatát és az előterjesztés tartalmát.

(19.40)

Tételesen elemezni kívánom egyrészt az előkészítés metódusát, másrészt a tervezet tartalmi elemeit, harmadrészt a kérdéskör politikai aspektusait.

Röviden az előkészítés módjáról: már az ügyrendi bizottság megalakulásakor, 1998. július 8-án nyilvánvaló volt, hogy az Országgyűlés Házszabálya módosításra szorul. Mint korábban itt elhangzott, az Alkotmánybíróság június 16-án határozott a frakcióalakítás szabályairól, valamint a független képviselőknek a Ház munkájában való részvételével kapcsolatos egyes kérdésekről.

Az alkotmánybírósági házszabály-módosítási megrendeléstől a most tárgyalt javaslat benyújtásáig eltelt időszak és előkészítési folyamat négy fázisra osztható. A bizottság megalakulásától 1998 végéig terjedő időszak alatt a házszabály-módosítás ügyében alig történt valami. Ezzel szemben egy olyan gyakorlat szisztematikus megvalósítása vette kezdetét, amely a Házszabály megrendelésszerű, a kormánypárti többség igényeinek megfelelő értelmezésére irányult. A bizottság munkájában ettől kezdve a szakmai megalapozottságot mindinkább a politikai megrendelések teljesítése váltotta fel.

1998 decemberében - reagálva a házszabály-módosítás ügyében érzékelhető lassú tempóra - Suchman Tamás képviselőtársammal egy bizottsági határozati javaslatot nyújtottunk be. Ebben egy hatpárti ad hoc bizottság megalakítását javasoltuk az ügyrendi bizottságnak. Ennek az albizottságnak a feladata a házszabály-módosítás kidolgozása lett volna, természetesen nem úgy, ahogy bekövetkezett, hanem egy konszenzusos technikával, hiszen a Házszabály módosítása - mint közismert - kétharmados támogatást igényel a Házban.

Javasoltuk továbbá, hogy a parlamenti téli szünetet használjuk fel a szükséges munkák elvégzésére, az elmaradások pótlására. Sajnos, az albizottság létrehozására irányuló javaslatot az ügyrendi bizottság többsége elvetette. A szünidei munkára irányuló kezdeményezést bár szóban elfogadták, de a gyakorlatban a téli szünet alatt semmi nem történt.

Ilyen előzmények után 1999 februárjától új fejezet kezdődött az ügyrendi bizottság életében. Ekkortól indult az az állóháború, amely a mai napig tart a tisztelt Ház működési rendjével kapcsolatban. Ma már nehezen vitatható, hogy a háromhetes munkarend nem vált be, nem felel meg a parlament kiegyensúlyozott és normális működéséhez fűződő szakmai és jogi igényeknek. Ennek ellenére, igaz, immár teljesen magára maradtan, de a Fidesz-Magyar Polgári Párt továbbra is erőlteti e szerencsétlen megoldás fenntartását.

Mindezek ellenére tavasszal ismét tettünk egy kísérletet a Házszabály szakmailag megalapozott, egységes szemléletű módosításának előkészítésére. Ennek nyomán az ügyrendi bizottságban megállapodásra jutottunk, ennek lényegét Salamon elnök úr megemlítette. E megállapodás arról szólt, hogy egy csomagban összegyűjtve dolgozzuk ki és terjesszük az Országgyűlés elé a házszabály-módosításra vonatkozó javaslatokat. Ennek érdekében kezdeményezte például maga a bizottság, hogy Eörsi Mátyás képviselő úr vonja vissza az egyébként ésszerű házszabály-módosítási javaslatát, mert az ügyrendi bizottság azt az előterjesztés-csomag részeként kívánja a parlament elé terjeszteni.

Ez a csomag három alapvető részből állt volna össze. Egyrészt tartalmazta volna az említett 1998. június 16-ai és az ezt követő, 1999. március 31-ei alkotmánybírósági határozatokból következő házszabály-módosítási javaslatok előkészítését, másrészt tartalmazta volna egyes jogszabályokban, így például a médiatörvényben az Országgyűlés működését érintő szabályozási feladatok ellátását; ilyen például az Országgyűlés munkájának zárt láncú tévéközvetítésével kapcsolatos kérdések rendezése. Harmadrészt a csomagba került volna a parlament működése során tapasztalt, nem kielégítő vagy rossz házszabályi elemek korrigálása. Ezek közül kiemelten kívántuk kezelni azokat, amelyek az ügyrendi bizottság állásfoglalásai során olyan értékelést kaptak, hogy bizony azok pontatlan vagy hiányos házszabályi rendelkezések miatt váltak vita forrásává, vagy váltak a viták eldönthetetlenné.

Az Alkotmánybíróságnak a Ház működési rendjével kapcsolatos 1999. március 31-ei állásfoglalása után az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége, formailag átvéve a korábbi ellenzéki kezdeményezést, javasolta a hatpárti albizottság létrehozását az Alkotmánybíróság döntésével érintett házszabályi részek módosításának előkészítésére. Az MSZP egyébként ezt elfogadta volna, ha az albizottság feladatköréről, működési rendjéről megállapodásra lehetett volna jutni. A kormánypárti többség erről beszélni sem kívánt. Nem volt hajlandó erre, és feles döntéssel létrehozott egy olyan hatpárti albizottságot, amelyről jó előre tudnivaló volt - mert megmondtuk -, hogy abban a két ellenzéki párt ilyen körülmények között nem kíván részt venni. Nos, ez a négy pártból álló hatpárti albizottság dolgozta ki a tisztelt Ház asztalára került javaslatot. (Dr. Salamon László: Ez tévedés!)

Az előzőekben vázolt események után, szeptember 23-án az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége úgy döntött, hogy egyoldalúan, az ellenzék érveit figyelmen kívül hagyva benyújtja a házszabály-módosítási javaslatát. A bizottság ülésén elmondtuk: az ebben a formában, ezzel a tartalommal és ilyen előkészítéssel beterjesztett javaslatot nem fogjuk támogatni. Egyszerűen értelmetlennek tartjuk a kétharmados többséget igénylő házszabály-módosítási javaslatot feles bizottsági döntéssel a tisztelt Ház elé terjeszteni. Ennek ellenére a bizottság kormánypárti többsége ezt megtette.

Tisztelt Ház! A benyújtott javaslat néhány tartalmi kérdésére szeretnék kitérni. Mint elhangzott, az Alkotmánybíróság '98. június 16-ai határozatából következő módosítási igényeknek kíván megfelelni, egyrészt a frakcióalakításhoz szükséges létszám meghatározásával és eljárási rend rögzítésével, másrészt a független képviselők tényleges részvételi lehetőségeit biztosító garanciális rendelkezések megalkotásával.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a tisztelt Ház asztalán fekvő javaslat nem felel meg a beterjesztők által kitűzött céloknak sem. Főképp azért nem, mert a frakcióalakításhoz fűződő jogok szabályozásakor leegyszerűsítve, illetőleg egyszerűen hibás megközelítésben foglalkozik egyes kérdésekkel.

A mi kiindulási pontunk az, hogy a hatékony és kiszámítható parlamenti működés igénye alkotmányos alapelv, a képviselőcsoport intézményének pedig a hatékonyságot és a kiszámíthatóságot kell szolgálnia a parlament működésében. Véleményünk szerint a frakció a népakarat közvetítésének, a politikai vélemény formálásának, e vélemény artikulált közvetítésének eszköze és a kiszámítható parlamenti döntéshozatal egyik alappillére. A szabályozandó kérdéseket - legyen szó a frakcióalakításról vagy bármely más kérdésről - ezen elveknek alárendelten ésszerű és célszerű megközelíteni.

Tudvalévő az is, hogy az Alkotmánybíróság tavaly júniusi határozata kimondja: a képviselőcsoport létrehozásának joga nem szabályozható a választási rendszer érvényesülési logikájától elkülönítve. Vagyis nem az volt a gond a házszabály Alkotmánybíróság által megsemmisített pontjaival, hogy azok túlságosan magasan voltak megállapítva, hanem az, hogy nem vették figyelembe a választási rendszer logikáját és annak következményeit. Értelmetlen dolog lenne önmagában arról vitatkozni, hogy tíz képviselőhöz, tizenöthöz vagy húszhoz köthető-e a frakcióalakítás alsó határa. Értelmetlen azért, mert nem lehet mihez viszonyítani ezt a képviselői létszámhatárt. A közismert viccel szólva, egyszerűen vissza lehet kérdezni: miért, mi mennyi?

Tehát amikor a módosítási javaslatban tizenötről tízre csökken a létszám, valójában e szabályozás nem old meg semmit.

(19.50)

A szabályozási metódus egészét kellett volna átgondolni és átalakítani álláspontunk szerint. Így egyrészt külön vizsgálandók az eltérő frakcióalakításai esetek. Közismert, hogy itt két alapmegoldásról vagy megoldási típusról lehet szó. Egyrészt az általános országgyűlési képviselő-választás eredményeként az Országgyűlés megalakulásakor létrejövő képviselőcsoportok esete, a másik eset a parlamenti ciklus során a tisztelt Ház működése közben keletkező frakcióalakítási vagy frakcióbomlási igények kezelése. Ezek az osztódással szaporodó frakcióesetek az elmúlt nyolc évben eléggé nyomon követhetők voltak.

A két eltérő helyzet eltérő szabályozást indokolhat. Azért mondom ezt feltételes módban, mert az elnyúló, de szerintem nem kellően alapos előkészítés során nem volt mód az előterjesztés ilyen típusú kérdéseinek elemezésére; annak vizsgálatára, hogy jó-e az egységes szabályozás, jó-e, ha a választói akarathoz kapcsolódó frakcióalakítást ugyanolyan módon kezeli a Házszabály, mint a belső pártharcok vagy személyi villongások következményeként megfogalmazódott frakcióalakítási igényt. Úgy látom, hogy a két helyzetet határozottan eltérő módon kellene szabályozni, már csak azért is, hogy a torzsalkodások, pártokon belüli küzdelmek kísérőjelenségeként megjelenő frakcióalakítási igényeket a Házszabály ne részesítse előnyben, legalábbis az eddigi megsemmisített szabályozáshoz képest. Ízlésemnek az felelne meg, ha frakciószakadás esetén új frakció alakításának létszámfeltételei szigorúbbak lennének annál, mint amit a Házszabály a parlament megalakulásához kötődő küldöttcsoport létrehozására előír. Ugyanis tudvalevő: pénzről, esetenként nagyon sok pénzről van szó.

Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy az ügyrendi bizottság március 18-ai ülésén az Országos Választási Bizottság akkori elnökének és a Belügyminisztérium választási irodája képviselőjének jelenlétében megvitattunk egy olyan megoldást, amely a frakcióalakítás alsó határát nem konkrét létszámban állapítja meg, hanem az országgyűlési képviselő-választás eredményéhez kapcsolja. E megoldás lényege az, hogy a négyévente országgyűlési képviselő-választások eredménye alapján az Országos Választási Iroda kiszámolja és az Országos Választási Bizottság hitelesíti azt a legkisebb mandátumszámot, amellyel egy párt képviselői listás eredmény alapján a konkrét választási körülményeket figyelembe véve a parlamentbe juthatnak.

A Házszabály ez esetben azt tartalmazná, hogy egy parlamenti frakció olyan létszámmal alakítható, amelyet az adott választások eredménye alapján az Országos Választási Bizottság megállapított. E létszámhatár természetesen egyaránt vonatkozna a csak listás képviselőkkel, vagy a csak egyéni választókerületi képviselőkkel parlamentbe jutó pártokra. Álláspontom szerint ez egy olyan objektív alapra helyezné a frakcióalakításhoz szükséges legkisebb létszám meghatározását, amellyel senki sem vitatkozhatna.

A megoldás ellen egy érv szólt: az Országos Választási Bizottság, véleményem szerint az egész felvetést félreértelmezve, a kérdéssel járó foglalkozást a bizottság feladatától idegennek minősítette. Természetesen nem javasolta senki azt, hogy az Országos Választási Bizottság állapítsa meg a frakcióalakítás alsó határát. Ez az Országgyűlés feladata és joga. Az azonban nem lenne ellentétes az Országos Választási Bizottság feladatkörével, ha a választási eredmények ismeretében törvényi felhatalmazás alapján a párt által listán elérhető legkisebb mandátumszámot minden esetben meghatározná. Ez esetben egy olyan számot kapnánk, amelyet ugyanakkor a Házszabály alapján már a parlament felhasználhatna a frakcióalakítás szabályozásához. Én azt gondolom, hogy ez a javaslat szakmailag megalapozott volt, és nem hiszem, hogy az egy félreértő vélemény alapján ezt eleve el kellett volna utasítani.

A beterjesztett javaslat harmadik szakmai jellegű gondja az, hogy a frakcióalakítás szempontjából különbséget tesz a listás képviselők és az egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők között. A javaslat ugyanis a tízfős alsó határtól csak akkor engedélyez eltérést, ha az adott párt képviselői listán szerezték mandátumaikat. Ha egy párt képviselői csak egyéni választókerületben nyertek mandátumot, és létszámuk nem éri el a tíz főt, akkor ők a szabályozás szerint nem alakíthatnak frakciót. Lehet olyan eset - és nem hiszem, hogy fiktív lenne a felvetés -, hogy egy A párt listán 8 mandátumot szerez, egy B párt egyéni választókerületben 9 mandátumot kap. A javaslat szerint az A párt 8 képviselője jogosult a frakcióalakításra, a B párt 9 képviselője pedig nem. Szerintem ez szabályozási képtelenség!

A bizottsági vitában az az ellenérv hangzott el, hogy ilyen eset nincs benne az Alkotmánybíróság határozatában. Valóban nincs benne, de a valóságban benne van, vagy benne lehet. Hiszen a jelenlegi parlamentben is van olyan eset, hogy a MIÉP csak listás képviselőkből áll, a Magyar Demokrata Fórum pedig csak egyéni választókerületi képviselőkből áll. Azt gondolom, a következő választásokon nem zárható ki olyan eset, amelyet a jelenlegi példámban elmondtam.

Az is tudvalévő, hogy az Alkotmánybíróság csak azzal a kérdéssel foglalkozik, amely kérdést a beadvány szerzői leírnak számára, amellyel megkeresik. Tehát azt gondolom, ha egy ilyen eset nyilvánvalóvá válna, akkor kódolható előre az, hogy az Alkotmánybíróság egy ilyen megkeresés esetén ezt a szabályozást is alkotmányellenesnek minősítené, hiszen a képviselők jogállása szerint nem lehet különbséget tenni, a képviselők jogállása tudvalevően egyenlő. Nem lehet a képviselői feladatok ellátáshoz szükséges jogok és szervezeti feltételek tekintetében különbséget tenni aszerint, hogy melyik képviselő milyen módon nyerte el mandátumát. Az idézett szabályozás márpedig ezt teszi. Nem hiszem, hogy a javaslat előterjesztői úgy gondolják, az lenne a célszerű, ha ez esetben megvárnák az Alkotmánybíróság újabb döntését és ennek a szabályozásnak a megsemmisítését.

Tisztelt Ház! A független képviselők tényleges részvételi lehetőségének megteremtésére irányuló szabályok sem egyenszilárdságúak. Egyrészt olyan elemek vannak benne, amelyeknek gyakorlati értéke kétséges, másrészt hiányoznak olyan kiegészítő szabályok, amelyek az Alkotmánybíróság határozatából logikailag következnének. Ilyennek tekintem például a független képviselők állandó bizottságok elnökére, alelnökeire, tagjaira vonatkozó ajánlásának keletkezését, nem tisztázott, hogy az ajánlás hogy keletkezik, vagy a paritásos bizottságban a független képviselők részvételi lehetősége sem megnyugtató számunkra abban a felfogásban, ahogy ezt Salamon képviselő úr elmondta.

A javaslat elnagyoltságát jellemzi, hogy a Házszabály nem került áttekintésre abból a szempontból sem, hogy a független képviselők vitában való részvételére vonatkozó szabályok kielégítők-e. Az Alkotmánybíróság határozatának indoklása ugyanis tényleges részvételi lehetőség megteremtéséről szól. Ezzel szemben a Házszabály 52. §-ának (1) bekezdése ügyrendi javaslatnál, 59. §-ának (3) bekezdése a vita lezárásával kapcsolatban lehetőséget ad arra, hogy a képviselőcsoportok egy-egy tagja mellett az elsőként szólásra jelentkező független képviselő is szót kapjon. Ezzel szemben a jelenleg hatályos Házszabályban az 53. § (1) bekezdésében az időkeretben történő tárgyalás feletti vitában például, vagy a 143. § (5), (6) bekezdésében a Házszabály értelmezésével kapcsolatban egyszerűen nem adja meg a Házszabály a lehetőséget a független képviselőknek, azok közül az elsőnek, hogy szót kérjen és a vitában részt vegyen. Legalábbis arra érdemes ez a helyzet, hogy ezzel a kérdéssel egy előterjesztés kapcsán az ügyrendi bizottság foglalkozzon. Miért nem történt meg ez? Nyilvánvalóan azért, mert a munka nem került elvégzésre teljesen, és valamely számomra ismeretlen ok miatt a félig elkészült munkát hirtelen be kellett fejezni, és az Országgyűlés plénuma elé kellett terjeszteni.

(20.00)

Sajnos mindezek figyelembevételével az előterjesztés szakmai színvonala alapján és a felvetett vitatott kérdések alapján sem áll módunkban ezt a javaslatot elfogadni.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Végül a házszabály-módosítás néhány politikai szempontjáról kívánok szólni.

1990 májusa óta ebben az Országgyűlésben volt egy hagyomány, egy olyan hagyomány, amely egyébként megfelelt az európai demokráciák parlamentjei hagyományának. Eszerint a mindenkori kormányzati többség és a mindenkori ellenzék elfogadta, illetve tudomásul vette, hogy a kormányzással, a négyéves kormányzati ciklus kitöltésével járó felelősség és döntési kompetencia a koalíciós többségé. A parlament működésével, munkarendjével, belső eljárási szabályaival kapcsolatos kérdések eldöntése azonban mindenkor a kormányzati többség és az ellenzék közös felelőssége és együttes döntésének tárgya.

Ez a megállapodás - vagy ha úgy tetszik, íratlan szabály - jellemezte a Ház első két ciklusát: Szabad György elnöklése alatt 1990 és '94 között, majd Gál Zoltán elnöklése alatt 1994 és '98 között. A '98-ban hatalomra került kormányzati többség ezt a konszenzusos parlamenti működési formát kikezdte, majd egyre több tárgykört és döntést egyszerű többséggel kívánt úgymond ügyrendileg rendezni. Ez a folyamat igen szemléletesen nyomon követhető, ha valaki végigolvassa az ügyrendi bizottság eddigi 23 ülésének jegyzőkönyveit.

Az alaphangot sajnálatos módon maga a miniszterelnök adta meg elhíresült kijelentésével: "Működik a parlament ellenzék nélkül is." A gyakorlati kivitelezés Áder János házelnök úr nevéhez fűződik, aki - minden logikát figyelmen kívül hagyva - gyakorlatilag szétzilálta a tisztelt Ház munkáját. A szakmai asszisztéria Salamon László nevéhez kapcsolódik, aki kellő szorgalommal, sokszor tőle szokatlanul erőszakos módon félresöpört minden szakmai érvet. A Házszabály módosítására benyújtott egyoldalú javaslat ennek a folyamatnak az eredménye.

Ezt a szemléletmódot és hatalomgyakorlási metódust elutasítjuk, ebben nem leszünk partnerek. Ugyanakkor itt és most megismétlem, megerősítem: a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja korrekt partnerként tevőlegesen részt kíván venni a Magyar Országgyűlés működési rendjének helyreállításában, szakmai színvonalának emelésében, a tisztelt Házban a mértékadó és kulturált stílus és hangnem megteremtésében. Ehhez azonban politikai akaratra van szükség.

A mai erőviszonyokat tekintve a koalíciós többség van abban a helyzetben, hogy a változáshoz, a változtatáshoz a kezdő lépést megtegye. Álláspontom szerint ehhez a következőkre van szükség:

1. Függessze fel a parlament a Házszabály módosítására benyújtott jelenlegi javaslat feletti vitát.

2. Az ügyrendi bizottság hatpárti albizottsága a Házszabály módosításának korábban említett mindhárom tárgykörére vonatkozóan konszenzusos eljárási rendben gyorsítsa meg a kidolgozó munkát, illetve végezze el a jelenlegi javaslat korrekcióját.

3. Az így előkészített és a tisztelt Ház kétharmados támogatását élvezni tudó javaslatot az ügyrendi bizottság mielőbb nyújtsa be a parlamentnek, annak érdekében, hogy az Országgyűlés a lehető legrövidebb időn belül dönthessen a Házszabályt érintő kérdésekben.

Ha van politikai szándék, ha van korrekt javaslat, akkor ez a munka immár megkésve, de legalább a következő parlamenti ülésszak elejére, azaz a jövő év februárjára elvégezhető. Ily módon a jövő év elején a parlament abban a helyzetben lenne, hogy egy konszenzusos házszabály-módosítási javaslatot elfogadhat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Két út áll előttünk: vagy folytatjuk ezt az értelmetlen és lehetetlen vitát azzal a végkifejlettel, hogy ez a javaslat, mivel nem élvezi az MSZP támogatását, nem kerül elfogadásra, mert nem fogja megkapni a kétharmados támogatást; vagy képesek vagyunk felülemelkedni a pártpolitikai megfontolásokon, és szakmai alapon egy tisztességesen előkészített javaslat kidolgozását határozzuk el. Ez esetben van esélyünk a parlament ellehetetlenülési folyamatának megállítására.

Mi készek vagyunk erre, a döntés azonban az önöké, mert a többséggel most önök rendelkeznek. Kérem, ragadják meg a lehetőséget!

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)