Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének a tárgyalása során a legtöbb vitát a gyógyszerkassza helyzete váltja ki. Már az általános vitában is annak a véleményemnek adtam hangot - dacára annak, hogy a Magyar Demokrata Fórum sem ért egyet a kassza lezárásával -, hogy az egészségügyet, de különösen a gyógyszertámogatás ügyét lehetőleg ne politikai, hanem szakmai szempontok alapján közelítsük meg.

Ugyanis teljesen mindegy, hogy milyen kormányzat van, ezzel a problémával lényegében a rendszerváltozás óta mindegyik egészségügyi kormányzat szembesült; nem volt olyan év, hogy a kassza túl ne teljesült volna.

Ha megnézzük az adatokat, ez a növekedés igen dinamikus volt a rendszerváltozás óta. '92-ben a gyógyszertámogatás nagysága még 39 milliárd forint volt, '94-ben 64 milliárd, '96-ban már 82 milliárd forint - az idei várható teljesítés 141 milliárd forint.

Ugyanilyen dinamikus növekedést mutat a kórházak gyógyszerfelhasználása. Erről nem szoktunk beszélni, hisz a fekvőbeteg-gyógyintézetek semmiféle támogatást nem kapnak, teljes áron vásárolják a gyógyszereket. De azért úgy gondolom, hogy az államnak és a törvényhozónak pont ezért erre is figyelnie kell, hiszen az a fekvőbetegkassza arányait rontja, ha a gyógyszerárak elszaladnak. Tehát ott is egy igen dinamikus növekedés észlelhető. Egy kórházi ágyra '92-ben még 142 ezer 923 forint jutott, a múlt évben pedig már 358 ezer 275 forintot költött az egészségügy minden kórházi ágyra, már gyógyszer szempontjából. Összességében azonban ott a növekedés nem olyan drasztikus, hisz az elmúlt időszakban egy elég jelentős ágyszámcsökkenés is bekövetkezett a fekvőbeteg-intézetek esetében, ami mindenféleképpen struktúraváltást jelent a fekvőbeteg-ellátáson belül, és pozitívumként kell értékelni, hisz a hatékonyabb működés irányába mutat.

Ha ezzel összehasonlítjuk az elmúlt évi egészségügyi statisztikai adatokat területi bontásban például, és mondjuk, az egységnyi gyógyszerfogyasztást próbáljuk a halálozási adatokkal szinkronba hozni, bizonyos esetekben úgy tűnik, hogy minél többet költünk gyógyszerre, annál többen halnak meg, annál rosszabbak a morbiditási-mortalitási adatok. Tudom, hogy ez tudománytalan összehasonlítás, de azért érdekes megnézni azt, hogy a potenciálisan elvesztett életévek száma meghatározott betegcsoportokban például a környező országokhoz viszonyítva hogyan alakul akkor, amikor a környező országokhoz képest a magyar nemzeti összterméken belül a legnagyobb gyógyszerráfordítás Magyarországon történik, és ez még a volt, úgynevezett szocialista országokkal összehasonlítva is magas.

Ha ennek fényében nézzük meg ezeket a potenciálisan elvesztett életéveket, akkor azt látjuk - és ez az OECD-nek a '97-es jelentése -, hogy a keringési betegségek esetében 4293 év, és ezt hasonlítsuk össze a Cseh Köztársaság hasonló adatával, és ezt százezer lakosra vetítve - tehát összehasonlítható dologról van szó - a cseheknél ez 2928 év, a tüdőráknál 1024 a 818-cal; a májcirózisnál közismert, hogy óriási különbségek vannak, 1759 a 402-höz.

Pedig hatalmas összeg ez a gyógyszerkassza! Az az igazság, hogy a közvélemény túlnyomó többsége nincs tisztában azzal, hogy ez a 141 milliárd mekkora összeg. Én ceglédi képviselő vagyok a ceglédi térségből, Cegléd - egy 38 ezres lakosú város kilenc oktatási intézménnyel és több mint 800 ággyal bíró kórházzal - együttvéve 18 évig tudna ebből az összegből megélni a mai szinten. Tehát így lehet érzékeltetni, hogy milyen nagy összegről van szó.

Szó volt arról, hogy itt a nemzeti össztermék 2,6 százalékát költjük végeredményben gyógyszerre, illetve gyógyszertámogatásra; ugyanez az érték Dánia esetében 0,7, Franciaország esetében 1,6, a Cseh Köztársaság esetében 1,6 és Szlovákia esetében 1,7 - hogy ne csak a nyugati országokat nézzük, hanem a volt szocialista országokat is.

Ha az egészségügyi kiadások arányában nézzük ezt az összeget, akkor több mint 25 százalék az egészségügyi kiadásoknak a gyógyszerkiadásokra megy, szemben az Európai Gazdasági Közösség országaival, amelyek esetében ez az összeg a felét sem éri el. Tehát valami nem stimmel; nem abból a szempontból, hogy most a gyógyszerre szánt összeg elég vagy nem elég, mert borítékolható, hogy nem lesz elég az a 135 milliárd - ebben teljesen egyetértünk. S aki szakmai alapon nézi ebben a Házban, annak ezt igenis tudomásul kell vennie, hogy az bizony nem lesz elég.

De abban is egyet kell értenünk, hogy ennek a növekedésnek az ütemét meg kell vizsgálni, mi az oka ennek a növekedésnek, és hogy valóban az a támogatási szisztéma szakmai alapon megfelel-e a céloknak, mint ami most érvényesül. Hisz nemzetközi összehasonlításban, ez is olyan elterjedt, a mindenkori kormányzat által szívesen hangoztatott tétel, hogy túl sok gyógyszert fogyaszt a lakosság - nem igaz. Nemzetközi összehasonlításban nem fogyasztunk túl sok gyógyszert.

Mindezek fényében kérdés, hogy indokolt-e ennyit költeni, hisz a feszültségeket ez okozza. A kilencvenes évek elején, a rendszerváltozást követően a gyógyszerpiacon is liberalizáció következett be, több mint háromszorosára növekedtek a gyógyszerkészítmények az országban, azonban érdekes módon az új innovatív készítmények, az originális készítmények száma ezen belül 3, maximum 5 százalékkal növekedett csak. Ez azért érdekes - és nem a szakmában dolgozók részére mondom -, mert az originális készítmények olyan hatóanyagot tartalmaznak, amelyeknek az árában benne van a kutatás, a fejlesztés és mindezeknek a költsége, tehát bizony ezek nagy költséggel bíró készítmények. Tehát több mint háromszorosára növekedett az új készítmények száma, ezen belül ezek az átmenetileg drágább készítmények ára csak 3-5 százalék, mert a generikus készítmények esetében a hatóanyag tekintetében ezek a költségek már nem jelentkeznek, nem lenne szabad, hogy jelentkezzenek.

Magyarországon azonban, ha megnézzük a generikus és az originális készítmények árkülönbözetét, nem lehet észlelni azt, hogy e között olyan nagy különbség van. Valószínűleg itt is komoly gondok vannak a gyógyszerárképzés tekintetében, és kérdés az, hogy az államnak van-e eszköze arra, hogy a gyógyszerárképzésbe beleszóljon. Az én tudomásom szerint, miután ezek multi cégek vagy külföldi cégek, nyilvánvalóan egy külföldi állam az ár képzésébe nem tud beleavatkozni, amit, hát sajnálatos, de tudomásul kell vennünk, tehát valamilyen egyéb módon kell gátat szabni annak, hogy a gyószerár-növekedés ilyen mértékű legyen.

A kormányzat úgy véli, hogy ennek az első lépcsője az úgynevezett zárt kassza lehet, ami nem szokatlan Európában. Szóval nem egy olyan dologról van szó, amit most mint a spanyol viaszt kitaláltak; Spanyolországban és Olaszországban is zárt kassza van, és úgynevezett előirányzott kassza van - ez kvázi majdnem ugyanazt jelenti - Dániában és Belgiumban, mert úgy gondolják, hogy talán más tárgyalási alapja van akkor a gyógyszergyártókkal, -szállítókkal, hogyha eleve egy adott játszótéren belül beszélnek csak.

Én úgy gondolom, hogy szakmailag mindannyian egyet kell hogy értsünk abban, hogy az egész gyógyszerelési szokásokat felül kell vizsgálni. Abban valóban lehet vita - és azért van igazság -, hogy mi az az ütem, amit itt a változtatások esetében megvalósítunk. De hát az az igazság, hogy Magyarországon mindig-mindig halogatunk, halogatunk, halogatunk dolgokat, és amikor már a fejünkre szakad a ház, akkor kezdünk el lépéseket tenni. A két oldalnak kormányzati szinten, úgy gondolom, ezzel kapcsolatban egymás szemére vetni való nincsen.

(16.50)

Mindenképpen támogatandó törekvés - és kérjük az ellenzéktől is, hogy támogassa -, hogy a gyógyszer-támogatási rendszert át kell alakítani. Igenis csak bizonyítottan hatásos, maximális egészségnyereséget elérő gyógyszerkészítmények kapjanak támogatást! Támogatandó az a törekvés, hogy a költséghatékonyság a gyógyszerek esetében is előtérbe kerüljön. Támogatandó az a törekvés, hogy a nemzetközi összehasonlítást tekintve talán ne Magyarországon legyen ezeknek a gyógyszerkészítményeknek az ára a legmagasabb. Támogatandó az is, és ezzel adós talán a legjobban a kormányzat, hogy a felvilágosítás megfeleljen a betegek valódi elvárásainak is.

Nézzünk meg egy példát a gyógyszerhatóanyag tekintetében! Például az antibiotikum-fogyasztás Magyarországon az összes gyógyszerfogyasztás 12-18 százalékát teszi ki. Kérdés, hogy milyen csoportokat vonunk be, mind a kórházi, mind a járóbeteg-ellátásban a gyógyszerköltségek jelentős százalékát adják az antibiotikumok. A csoport vegyületeinek száma hihetetlen módon nő. Ezek között, tény és való, van új, nagy terápiás értékű és drága gyógyszer is. A magyar antibiotikum-fogyasztási adatok meghaladják a nemzetközi átlagot, ennek következtében kell szembesülnünk az egészségügyben azzal, hogy bizony a rezisztencia, tehát ezeknek az antibiotikum-termékeknek a hatékonysága napról napra csökken, hisz ezzel szemben ellenálló törzsek alakulnak ki. Tehát ez is indokolja például, hogy racionális felhasználás történjen az antibiotikumok esetében.

Korábban voltak szakmai ajánlások, de ezeknek az ellenőrzése teljesen elégtelen, illetve minimális volt. Gyakori a tudományos alapokkal ellentétes gyógyszerírási gyakorlat, tehát az olyan kezeléseknek az alkalmazása, amelyek hatástalanok. Az Evidence Base Medicine szabályai és az ezek alapján elvégzett vizsgálatok szerint teljesen értelmetlen vírusfertőzésekben például a szövődmények megelőzési kísérlete, ez egy bevett szokás, ugyanakkor semmiféle hatása nincs. Ezeknek a készítményeknek a támogatása egységesen 70 százalék, tehát viszonylag magas, ami a terápiás értékükkel arányban is áll.

A kérdés inkább a relatív költséghatékonyságot vizsgálva érdekes. Ez azonban függ a javallattól, illetve az adott kórokozótól és a kórokozócsoporttól. Nagyon gyakori például az antibiotikumok esetében a megadott indikáción kívüli alkalmazás, sőt mindannyian tudunk példákat mondani arra, hogy bizony a humán gyógyszerek állatgyógyászati használatra is kerülnek, nem a tb-kártya tulajdonosának, a gazdinak írnak fel gyógyszert. És számos gyógyszerhatástani csoport esetében le lehetne vezetni ezeket a problémákat, amelyeknek a nagy része végeredményben kényelmi dolgokból adódik.

Kényelmes az egészségügyi kormány akkor, amikor nem törekszik minél hamarabb terápiás protokollok kidolgoztatására. A terápiás protokollok alapján költségprotokollokat is be lehetne vezetni, és ez lehetne az alapja a hatásos ellenőrzésnek. Nem félek attól, hogy a gyógyszerkasszán belül ez az úgynevezett ösztönző rendszer, amelyből - való igaz - papíron még olyan sokat nem láttunk, csak újságpapíron, mert nyilatkozatok formájában tudunk arról, hogy a megtakarítás 30 százalékát forgathatja vissza az alapellátásban lévő kolléga a rendelőjének a felszerelésére... Tehát nem a zsebébe! Ez egy óriási különbség, úgy gondolom, fontos ennek a hangsúlyozása, nem az egyéni ösztönzés jelentkezik ebben az esetben, hanem a rendelő korszerűsítése. Az elképzelések szerint praxisonként lenne elméletileg meghatározva egy gyógyszerkeret, nyilván a praxis nagysága, nem kór szerinti összetétel alapján... - és ezen belül. De ez nem jelentheti azt, mint ahogy eddig sem jelentette az elmúlt kilenc évben, jóllehet mindig túllépték a gyógyszerkeretet, hogy Magyarországon beteg azért ne kapjon a betegsége esetén gyógyszert, mert - mit tudom én - a mindenkori költségvetés alacsonyabban vagy alacsonyan határozta meg ezeket a kereteket.

Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy kevés lesz a 141 milliárd. Ez várható, még ha azok a kedvező hatások folytatódnak is, amelyek a bizottsági meghallgatás során a kormányzati képviselők részéről elhangzottak, de ezt az élet is visszaigazolja azért, tehát gyógyszerész berkekből is hallható, hogy a támogatás változtatásának a kedvező hatása megvan. Ha ez még folytatódik is és fokozottabb lesz, akkor is nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy elég lesz. Én azt mondom, adja az isten, hogy maradjunk a meghatározott kasszán belül, mindannyian jobban járunk ezzel, ha meg tudjuk fékezni ezeket a kiadásokat, különösképpen akkor, ha nem az egészségügyi ellátás és nem a betegek rovására, hanem a gyógyszerár-növekedés rovására tudjuk tartani a kassza nagyságát.

Kérem az ellenzéki képviselőket, hogy támogassuk a kormányzatot ezekben a törekvésekben. Nem tudjuk, hisz a szerencse forgandó, de mi bízunk benne, hogy hosszú ideig nem lesz változás kormányzati szempontból, mindenesetre ez az a kérdés, amely, függetlenül attól, hogy ki van kormányon, mindenkinek nagyon-nagyon súlyos problémákat okoz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF és a MIÉP padsoraiból.)