Készült: 2024.05.11.23:48:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

110. ülésnap (2003.11.24.), 12. felszólalás
Felszólaló Göndör István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 1:50


Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tállai és Font képviselő uraknak hadd ajánljam a figyelmükbe: lehet bármit mondani, lehet, hogy mindenről ugyanaz jut önöknek az eszébe, de, képviselőtársaim, ahogy a pénzügyminiszter úr elmondta, itt a tőzsdén való bevezetésre került sor. A tőzsdén több mint négyszeresen túljegyezték a részvényeket, tehát ez teljesen nyilvános, bárki számára hozzáférhető. Sőt, az állam által elindított Földhitel- és Jelzálogbankban az új tulajdonosi körben nagyon kedvezően jelen vannak a stratégiai befektetők mellett a kisbefektetők is, úgy, ahogy a miniszter úr elmondta, majdnem 14 százalékban.

Képviselőtársaim! Meg vagyok győződve arról, hogy Magyarországon nagy jövője van még a földalapú hitelezésnek, ez a jövőben nemcsak a magánszektor számára, hanem az intézmények és vállalkozások számára is lehetőséget teremt. Ha pedig arról beszélünk, hogy szükségük van, és hiteleket akarnak felvenni a vállalkozások, akkor minden olyan jól működő intézmény, ami ezt számukra lehetővé teszi, szolgálja azt a gazdaságpolitikát, amelynek egyfajta visszaigazolása az, hogy több mint négyszeres az árfolyam már most, és az érdeklődésre való tekintettel nagy valószínűséggel ez tovább fog emelkedni a tőzsdei forgalomban. (Zaj.)

Tehát én azt gondolom, hogy a kormány ebben a szakaszban is jó úton halad, és ez egyfajta bizalom is, újra van remény arra, hogy bizalom legyen a magyar gazdaságpolitika iránt.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai