Felszólalás adatai

KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan törvénytervezet vitáját kezdjük meg a mai napon, amely az ország és a nemzet jövendőjét határozhatja meg. Mert miben rejlik egy nemzet jövője? A fiataljaiban, azokban az ifjakban, akik lelkükben és gondolkodásukban nemcsak magyarok immár, de európai polgárok is, akik versenyképes tudással léphetnek ki egyetemeinkről.

Jól tudjuk magunk is, hogy az otthonról, szüleinktől hozott értékek mellett életünk alakulását meghatározzák az iskolában tanultak. A betűvetés tudományától kezdve az egyenletek megoldásán át a doktori fokozatig egy diák rengeteg lépcsőt megjár. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az általános iskolától a felsőoktatásig hosszú az út, ám nem minden fiatalból válik egyetemi doktor, mégis egy nemzet felsőoktatása és annak minősége a nemzet megmaradásának egyik záloga. Egy olyan kis ország, mint Magyarország, amelynek sem stratégiai nyersanyagkincse, sem fejlett ipara és az utóbbi években sajnos már mezőgazdasága sincs, versenyképességét egy módon őrizheti meg: tudással, mindenekelőtt a felsőoktatásban megszerezhető tudással, amelynek nyomán gomba mód szaporodhatnak a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézetek, fejlesztőközpontok. Nem kellene délibábokat kergetni ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, tíz év múlva hazánk Közép-Európa lüktető tudásközpontjaként jobbnál jobb kutatókat, mérnököket, orvosokat nevel, akik nem kénytelenek elhagyni hazájukat a társadalmi és anyagi megbecsülés teljes hiánya miatt, mint ma. Nem kellene.

Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nem kellene. Nem akkor, ha egy olyan törvény vitáját kezdenénk meg ma, amely ezt a víziót elérhetővé teszi a nemzet és polgárai számára. Ez a törvénytervezet azonban nem rendszert, hanem káoszt hozhat, nem fejlődést, hanem hanyatlást eredményezhet a felsőoktatásban, így hazánk jövőjére nézve is aggályos lehet.

A ma is hatályos szabályozást az Antall-kormány terjesztette 1993 nyarán az Országgyűlés elé. Azóta ez a jogszabály határozza meg felsőoktatásunk rendszerét. Akkoriban a jogszabály készítői nem elvont elképzeléseiket erőltették rá a szférára, hanem valós igényekre adtak valós válaszokat. Többek között ezért lehetséges, hogy a törvény az elmúlt tizenegy évben ugyan sokat változott, de a mai felsőoktatásunk alapja még mindig ez a jogszabály. A módosítások, a szabályozás finomításai hozták létre a mai felsőoktatási intézményirányítási és érdek-képviseleti rendszert, a minőségen hatékonyan őrködő akkreditációs szisztémát, majd az integrációnak köszönhetően kialakult hatékonyabb intézményhálózati struktúrát.

Ma, 2005-ben a balliberális oktatási kormányzat újra a felsőoktatás alapjait kívánja lerakni. Azt egyrészről megértem, hogy a Magyar Bálint miniszter úr által vezetett Oktatási Minisztérium végre fel akar mutatni valamit, másrészről számomra érthetetlen, hogy amiként egy jól megépített háznak sem kell kétszer alapot rakni, miért gondolja azt a minisztérium, hogy a valós változások által szükségessé tett módosításokhoz mintegy “mellékelnieö kell egy új alapot is. Valós változás például: az elmúlt években felduzzadt hallgatói létszámnak köszönhetően szinte általánossá vált a magyar felsőoktatás. Jelenleg a korosztály 50 százaléka folytat tanulmányokat egyetemeken, illetve főiskolákon. Ez nem baj, sőt üdvözlendő, azonban a magyar felsőoktatási rendszer túlterhelt, jelen formájában nem képes a korábbi hagyományainkhoz méltó, megfelelő minőséget adni, és nincs összhangban a munkaerőpiac elvárásaival. Megoldást jelentene a problémákra a képzési rendszerünk átalakítása, az eddigi kétlépcsős modellről való áttérés a lineáris képzési rendszerre, amely valóban az oktatás minőségének javítását jelenthetné. Azonban ez a javaslat sajnos nem erről szól.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat nem a lineáris képzési rendszerre való áttérésről és lényegi problémák megoldásáról szól. Ez a javaslat a felsőoktatás irányítási, szervezeti, finanszírozási rendszerében való radikális átalakításról szól, amelyet a balliberális oktatási kormányzat a “kifárasztásö módszerével élve erőltetett át a szakmai szervezeteken, hiszen gondoljunk csak vissza, önmagában is egy beszédes adat, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat alapjául szolgáló koncepciónak több mint kilenc változata volt nyilvános, és több mint két és fél évig hatalmas viták közepette készült. Így sikerült elérni az oktatási kormányzat jelenlegi vezetőinek azt, hogy olyan változások kerültek a törvénytervezetbe, amelyek megsértik a több évszázados, minden európai országban természetszerűleg elfogadott intézményi autonómiát.

A törvénytervezet alapján az oktatási tárca felrúgja a rendszerváltás óta a kormányzat és a felsőoktatási intézmények, szakmai szervezetek és érdekképviseletek kialakult hatáskör- és felelősségmegosztási gyakorlatát. A törvénytervezet a magyar és európai felsőoktatástól teljesen idegen jogi megfogalmazásokat tartalmaz, tele van ellentmondással, továbbá azt a képet mutatja, mintha a törvény alkotójának fogalma se lenne az európai és hazai egyetemek és főiskolák működéséről. Ma a rektor, illetve az oktatók, hallgatók képviselőiből álló egyetemi tanács alkotja az intézmények vezető testületét. A törvényjavaslat szerint azonban a szenátussá keresztelt egyetemi tanács és a rektor mellett megjelenik egy úgynevezett irányító testület is. Az oktatási tárca előttünk fekvő javaslata szerint a szenátus az oktatási, tudományos tevékenység irányítását végzi, az irányító testület pedig a menedzsment szerepét látja majd el, és a stratégiai döntéseket hozza meg.

A tervezet minden stratégiai döntéshozatalt a minisztérium és a szenátus által delegált, külső szakértőkből álló irányító testülethez rendel. A szenátusnak csak a képzési és kutatási, általában adminisztratív jellegű kérdésekben engednének döntéshozatalt. A rektor lenne az irányító testület elnöke, akinek személyéről azonban gyakorlatilag nem a szenátus, hanem az irányító testület dönt. Hogyan gondolhatja azt bárki, hogy a fenntartó, az oktatási miniszter által jelölt, majdnem felerészben politikai delegáltakból álló, az intézményhez nem kötődő, nem mellékesen komoly tiszteletdíjban részesülő személyek irányító testület néven jobban, hatékonyabban és demokratikusabban irányíthatják a felsőoktatási intézményt, mint azok, akik az intézményeken belül élik mindennapjaikat?

(14.20)

Az irányító testület gondolata nem magyar találmány ugyan, és az oktatási tárca vezetői bizonyára úgy ítélik meg, hogy ha egy séma európai, akkor biztosan jól működik, és egy az egyben alkalmazható a hazai viszonyokra. Ez valóban lehetséges. Láttunk már példát pró és kontra, azonban az irányító testület gondolata az ismert példák alapján leginkább a kontra kategóriájába esik, hiszen valóban számos európai országban létezik ilyen vagy ehhez hasonló testület, csakhogy többnyire nem, illetve nem hatékonyan működnek. Szlovákiában 2003-ban tértek át erre a rendszerre, a szlovák irányító testület menedzserei azonban nem vállalják a felmerülő konfliktusokat az akadémiai szférából érkező tagokkal, ergo a testület nem működik. Hasonló a helyzet Ausztriában is, ahol 2002-ben hajtották végre az intézményirányítási reformot, ám ott a menedzserek és a professzorok nem képesek együttműködni, ergo a testület nem működik.

Ezek fényében hogyan lehetséges az, hogy Magyarországon olyan rendszert akar a jelenlegi oktatási kormányzat bevezetni, amely sok esetben nem állta ki a gyakorlat példáját? Hogyan merik egyesek a hosszú évek során kialakult és működő mai felsőoktatási irányítási rendszert félretéve, veszélybe sodorni a magyar felsőoktatás jövőjét?

Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve: az előttünk fekvő törvénytervezetről elmondható, hogy a tavalyi, súlyos kritikákkal illetett Csatlakozás az európai felsőoktatási térséghez című tanulmány legrosszabb változatára épít, illetve épül. A hallgatói jogok és az egyetemi autonómia csorbulása kimondottan ellentétes a döntéshozatalban nagyobb hallgatói részvételt szorgalmazó, az egyetemi autonómiát alapértéknek tekintő bolognai folyamattal, amely pedig állítólag a törvénymódosítás alapját képezi. Nem mellékesen a Magyar Bálint miniszter úr által is aláírt berlini nyilatkozattal is szembemegy a tervezet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum szerint azonban nem szabad a szükséges reformokat is ellenezni, hanem olyan felsőoktatási fejlesztési koncepciót kell megalkotni, amely javítja az oktatás és kutatás színvonalát, lehetőséget biztosít a felsőoktatási intézmények fejlesztésére, rendezi a nyugodt működéshez szükséges anyagi feltételeket, és valós intézkedési tervvel szolgálja az intézmények minél szélesebb körű autonómiájának kiterjesztését.

Épp ezért a felsőoktatási törvénytervezet jelen formában nem felel meg ezeknek a kívánalmaknak, és a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint szétzilálja mindazokat az eredményeket, amelyeket a magyar egyetemi és főiskolai rendszer a rendszerváltoztatás óta elért. Így véleményünk szerint ebben a formában a törvénytervezet általunk nem támogatható. Nagyon alapos és nagyon mélyre ható módosító indítványokat kell ahhoz elfogadni - ahogy Pokorni Zoltán úr is jelezte már -, hogy ez a törvénytervezet számunkra is elfogadható legyen.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban.)