Felszólalás adatai

ELNÖK: Megadom a szót Kapás Zsoltnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának.

KAPÁS ZSOLT, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság az érintett törvényjavaslatot február 23-án tárgyalta meg, és 11:8-as szavazati aránnyal általános vitára javasolta, illetve alkalmasnak tartotta.

A környezetvédelmi bizottság ülésén elsősorban a környezetvédelem, a tájvédelem szempontjából igyekeztünk megközelíteni a kérdést, illetve a javaslatot megtárgyalni. Ebben az elhangzott hozzászólások esetenként teljesen konkrétumokra, napi problémákra is hivatkoztak, ugyanakkor volt egy távlati, a kerettörvénynek megfelelő szemléletmód, ami szintén megjelent.

Mi úgy tekintjük ezt a törvényt, mint olyan kerettörvényt, amelyet még számtalan jogszabály és egy igen komoly jogalkotási folyamat fog követni, egy olyan missziós nyilatkozatnak tekintjük, amelyre fel lehet fűzni az elkövetkezendő évek agrárfejlesztéssel kapcsolatos stratégiáit, és ez alapján el lehet készíteni a végrehajtást megfelelő hatékonysággal szolgáló intézkedéscsomagokat. Ezzel kapcsolatosan hangzott el többek közt az a kérés és felvetés, hogy a jelentés Országgyűlés elé kerülésekor kerüljön megfogalmazásra a következő évre tervezett intézkedések csomagja, a következő évi célkitűzések, konkrét célkitűzések megfogalmazása is, hiszen az éves jelentést nem valamiben, hanem valamihez képest vagyunk képesek értékelni, elfogadni, illetve a következő időszak intézkedéseit megtervezni.

A többségi vélemény a kerettörvényben rögzített célokkal, célkitűzésekkel és elsősorban azokkal a pontokkal, amelyek a környezet védelmére, a fenntartható fejlődés környezet szempontú tervezésére fókuszálnak, elfogadásra ajánljuk és támogatjuk, de hangsúlyozni szeretnénk, hogy önmagában ezzel a törvénnyel az agrárfejlesztés ügyei nem fognak úgy menni, mint olajozott jégen a teflon. Nagyon sok jogalkotási, nagyon sok intézkedési csomagra van szükség ahhoz, hogy a fenntartható fejlődés a környezet szempontjából is kielégítő és megnyugtató legyen.

A környezetvédelmi bizottság többségi álláspontja alapján a javaslatot általános vitára alkalmasnak és a törvényt elfogadásra méltónak javasoljuk, ajánljuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: A környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének előadója Pap János képviselő úr. Megadom a szót.

DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A környezetvédelmi bizottság, legalábbis a polgári oldal részéről pontosan azon szempontok figyelembevételével, amelyeket Kapás képviselő úr is elmondott - hogy elsősorban környezetvédelmi, agrár-környezetvédelmi, agrár-környezetgazdálkodási szempontokat figyelembe véve tárgyalt erről a törvényjavaslatról -, fogalmazódott meg kisebbségi vélemény, tehát nemcsak a törvényjavaslat egészével kapcsolatban, hanem pontosan ezen részterületeket érintően nagyon fontos és lényeges hiányosságokat találtunk.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy a preambulum egy nagyon fontos része a törvényjavaslatnak, hiszen az egész törvényjavaslatnak, a törvény készítőjének a szándékát fejezi ki. Ha így nézzük a preambulumot, akkor, azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk vele, akkor is, ha abban vannak olyan részek, amelyeket természetesen másképp fogalmaznánk meg vagy picit másképp látnánk, de maga a preambulum ezt a törvényjavaslatot - ha szabad így fogalmazni - jól vezeti be. Csak később, ha a törvényjavaslathoz érkezünk, azt lehet látni, hogy az egyes paragrafusokban ezen részek vagy nem kerülnek kifejtésre, vagy ha kifejtésre kerülnek, akkor inkább azt mondanám, hogy kiejtésre kerülnek inkább, tehát nem jelentkeznek ezek a dolgok.

Mindjárt lehet azt mondani, hogy fenntarthatóság, agrár-környezetvédelem. Maga az előterjesztő képviselője is megjegyezte, hogy bizony ez az a két terület, amikor agrár-környezetvédelemről, illetve a fenntarthatóságról beszélünk, ahol a kerettörvény jelen esetben nem elégséges, mert minden kerettörvény esetében “a miniszter rendeletben állapíthatja megö című kitételnél az egyes agrárirányítás úgy értelmezi ezt a kérdést, ahogy éppen ő szeretné, gyakorlatilag a keret jellegű törvényben pedig ez szépen elveszik. Mindannyian látjuk, hogy mindaz, ami a preambulumban most is megtalálható és ami az eddigi törvényben is megtalálható volt, mind ez ideig nem érvényesült.

Néhány olyan pont, amelyet a környezetvédelmi bizottságban fontosnak találtunk: megjegyzi - nagyon helyesen, nem lehet vitatkozni vele -, hogy a jövedelemszerzési lehetőség biztosítása; csakhogy, igen tisztelt államtitkár, igen tisztelt képviselőtársaim, valahogy meg kellene mondani azt, hogy hogyan.

(10.00)

Ehhez egy alaphelyzet ismerete is fontos lenne, hogy ismerjük, hogyan is állunk. A kukoricatermesztés esetét hoztam föl példának, hogy hogyan kívánjuk a jövedelemszerzési lehetőséget növelni, ha az átlagtermés alig 6 tonna/hektár fölött van, és mondjuk a termelési költségek pedig szintén ilyen 6 tonnás termést feltételeznek. Igen tisztelt képviselőtársaim, könnyű kiszámítani, mivel átlagról van szó, hogy mintegy a fele a termelőknek vagy fele területen gazdálkodónak bizony veszteséges, ebben az esetben a jövedelemtermelés, jövedelemszerzés bővítésénél kicsit többet kellene mondani, hogy vajon hogy kívánjuk ezt elérni. Itt fölhoztam egy példát, hogy vajon intenzív úton vagy extenzív úton. Egyrészt választ is ad erre az előterjesztő, mivel az agrár-környezetvédelmi pénzeket jelentősen megfaragta, nem az extenzív utat választja, nem azt az utat, amihez egyébként az EU jelentős támogatást ad, hanem az intenzívet. Ha most az intenzívet, akkor viszont ez ellentmond egy másik kitétjüknek, amit megint csak támogatni lehet, csak tisztelettel jelzem, hogy mindeddig ellentétes volt a tendencia az elmúlt 15 évben, és ellentétes volt a magatartás is erre vonatkozóan, amikor azt mondják, hogy a mezőgazdasági foglalkoztatást növelni kell.

Pontosan az ellenkezőjét mondta eddig mindenki, és az ellenkezőjét is tették, és így csökkent egyébként a mezőgazdasági foglalkoztatás. Ha nem vállaljuk az agrár-környezetvédelmi utat, az intenzív utat vállaljuk, akkor ez nem fér meg egymással, hogy a foglalkoztatást növeljük, tudniillik az intenzitás azt jelenti, hogy korszerűbb technológia, technika, ahol az ember szerepe csökken, tehát gyakorlatilag ezek a dolgok kizárják egymást. Aztán véleményem szerint hiányoznak fontos csatlakozó törvények, hogy csak egyet mondjak, a génmódosításról szóló törvény. A fenntarthatóságról, az agrár-környezetvédelemről hosszan beszélnek, ehhez viszont nagyon rossz génmanipulációs törvényünk van, tehát ez is kellett volna ide.

Aztán az is kellett volna, hogy majd kialakítja az agrár-környezetvédelmi és vidékfejlesztési stratégiát. Igen tisztelt államtitkár úr, más is elmondta, nem ragozom mélyebben, erre kellett volna építeni ezt a törvényt, és nem utólag kialakítani; akkor tudtuk volna, hogy mit is kell tenni. Aztán: kedvező ökológiai adottságoknak megfelelő termesztés. Nem, Magyarország egész területe alkalmas a kiváló mezőgazdasági termelésre. A megfelelő ökológiai adottságoknak megfelelő termesztésre van szükség, meggyőződésem, hogy ez rossz megfogalmazásra került. A korábbi évek vesztesége pontosan annak volt köszönhető, hogy mindenhol mindent akartunk termeszteni, miközben a tájgazdálkodást mára ismerjük: mindent ott, ahol a leggazdaságosabb, a legnagyobb nyereséggel lehet megtermelni.

Aztán - ezt megint csak az előterjesztő képviselője elfogadta - a földtulajdon, a földhasználat nem befolyásolja, hogy fenntartható gazdálkodást folytatunk vagy sem. Nem kizáró, lehet, ha csak tulajdonos a használó is, jól fenntartható gazdálkodás, és ha egy helyen van, akkor is, enélkül is lehet rossz fenntartható gazdálkodást folytatni. Még egy fontos feltétel hangzott el, de elmondták, a 8 milliárdos agrár-környezetvédelmi csökkentés nem segíti az EU-s pénzszerzési lehetőségeinket, és nem segíti azt a célt, amit megfogalmaztunk.

Igen tisztelt államtitkár úr, igen tisztelt képviselőtársaim, jelentős módosításokkal lehet, hogy lehet ezen a törvényjavaslaton javítani, egyébként pedig a polgári oldal azt gondolja, a 8 szavazatával ezt is fejezte ki, hogy ez a törvény a preambulumban megfogalmazottakat nem teljesíti.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Tóth Sándornak, a költségvetési bizottság előadójának.

TÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény módosítását. Tulajdonképpen mint általában, ha agrártörvényről vagy közlekedési, vagy költségvetési törvényről van szó, le is folytattuk az általános vitáját igen széles spektrumban.

Amikor 1997-ben megalkottuk ezt a törvényt széles körű társadalmi egyeztetés után, az volt a célja, hogy az infláció növekedésén felül a mindenkori nemzeti gazdasági növekedés ütemének megfelelő mértékben növekedjen az agrárgazdaság támogatása, és ezt oly módon kívántuk elérni, hogy minden évben a költségvetési időszak előtt, a költségvetés benyújtása előtt ez a parlament elé kerüljön megtárgyalásra, hogy azokat a megállapításokat, azt a helyzetértékelést az agrárium helyzetéről, jövedelempozícióiról, fejlődési folyamatokról meg tudjuk állapítani, és ez alapján a költségvetési törvényben rendelkezni tudjunk.

Vegyes volt a fogadtatása ennek a megállapításnak, hiszen nem minden évben sikerült benyújtani időben az agrárgazdaság értékeléséről szóló előterjesztést, és nem mindig sikerült a költségvetésben és más törvényekben érvényesíteni az ezekből levonható következtetéseket. Ugyan az Unió nem teszi kötelezővé, hogy agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt alkossunk, ugyanakkor valamennyien ellenzéki és kormánypárti oldalról is megállapítottuk, hogy erre szükség van az ágazat fontosságára való tekintettel. Így például Németországban, Ausztriában, Nagy-Britanniában és Franciaországban is van ilyen jellegű törvény, és ezt az utat nekünk is folytatni kell. Vita volt arról, hogy az október 15-ei dátum megfelel-e a beterjesztésnek. Mi azt mondjuk, hogy nem, sokkal hamarabb kell. Igaz, hogy pontosan nem rendelkezünk statisztikai adatokkal teljes biztonsággal az agrárgazdaság jövedelempozícióiról, de irányokat nagyon pontosan meg lehet határozni, és ennek a törvénynek mint kerettörvénynek a célja az, hogy a folyamatokra tudjon rávilágítani a beterjesztett jelentés, és ez alapján mezőgazdasági stratégiákat tudjunk kialakítani mind az állattenyésztés, mind a növénytermesztés vonatkozásában.

A konkrét feladatok megoldása az egyéb ágazati törvények megalkotásán keresztül válik lehetségessé. Nagy vita volt arról is, hogy a reálértéken való tartás a nemzeti támogatás szintjén megfelel-e azoknak az elvárásoknak, amit velünk szemben támasztanak. Mi azt mondtuk, hogy igen, ez fontos cél, és meg is kell őrizni. Ettől függetlenül az agrárgazdaság támogatása minden évben növekszik, az uniós támogatások növekedési ütemének megfelelően.

Természetesen a politikát sem lehetett kizárni ebből a vitából, hogy mikor milyen megállapításokra jutunk, nyilván a kormánypárti vagy ellenzéki pozíciótól függ. Mi viszont azt is elmondtuk, hogy ennek az 1997-ben megalkotott törvénynek egy nagy baja volt, hogy nem 1990-ben született meg, amikor egy olyan koncepciót lehetett volna kialakítani, egy olyan agrárstratégiát, hogy nem utánlövésnek minősülnek már az ilyen fejlesztési jellegű törvények, hanem akkor az élelmiszer-gazdaság privatizációjával együtt kellett volna olyan agrárgazdasági stratégiát kialakítani, ami most sokkal könnyebbé tenné talán a helyzetünket.

Mindezek után a költségvetési bizottság 15 kormánypárti igen és 10 ellenzéki nem szavazattal általános vitára alkalmasnak és elfogadásra ajánlja a parlamentnek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, aki a költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismerteti.

TÓTH ANDRÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság az elmúlt kedden tárgyalta ezt a törvényjavaslatot. Nagyon sajátos egybeesés volt, hogy amíg a költségvetési bizottság tárgyalta a javaslatot, a gazdák éppen a Kossuth téren gyülekeztek demonstrálni jogos követeléseik érdekében.

Maga ez a hangulat is rányomta a bélyegét a bizottsági ülésre. Én nem úgy fogalmaznék, hogy az általános vitát folytattuk le, mint ahogy azt tette Tóth Sándor képviselőtársam. Én úgy fogalmaznék, hogy sokkal szélesebb körben próbáltuk megismerni a mezőgazdaság aktuális problémáit, kicsit túlterjeszkedtünk ezen a törvényjavaslaton, és bár nem vagyunk szakbizottság, közel két óráig vitatkoztunk.

A kétórás vita során az ellenzéki képviselők inkább arra a következtetésre jutottak, hogy ez a törvényjavaslat nem is annyira az agrárgazdaság fejlesztéséről, mint inkább visszafejlesztéséről vagy leépítéséről szól. Ez már érezhető volt az előterjesztő egyik indoklási momentumából is, amivel indokolta azt, hogy ez a törvény 1997-ben született olyan szándékkal, hogy felkészülés a csatlakozásra, de csatlakozás után is - nyilván aktualizálva - erre továbbra is szükség van, hiszen a magyar mezőgazdaság még egy olyan jelentős ágazata a magyar gazdaságnak, ami indokolja ezt - még, aztán ki tudja, hogy meddig. Illetve hogy arra gondoltunk, arra következtettünk, hogy ez mégis inkább a mezőgazdaság visszafogásáról szóló törvényjavaslat, azt nagyon sok olyan momentum alátámasztja, amit majd igyekszem kiemelni itt a törvénytervezet szövegéből is.

(10.10)

Mindjárt itt a preambulum. A jelenleg hatályos törvény preambuluma tartalmazza azt a kritériumot, illetve azt a megfogalmazást, hogy a magyar nemzetgazdaság fejlődését a törvény csak növekvő agrárteljesítmény mellett tartja lehetségesnek. Ez a kritérium innen kikerült, nyilvánvalóan nem véletlenül. Egyértelműen deklarálja az előterjesztő, hogy nem kíván a továbbiakban növekvő agrártermeléssel számolni. Egyébként is, ugye, tudjuk nagyon jól, hogy kerettörvényről van szó, egyfajta deklarációról van szó. Mi, ellenzéki képviselők úgy gondoljuk, legalább deklarációs szinten meg kellene őrizni ezeket a vívmányokat, amelyeket annak idején '97-ben sikerült beépíteni ebbe a törvényjavaslatba. Az említett törvényi rész nem erről szól.

Szintén nem erről szól a 2. §, a támogatások értékmegőrzése. A jelenleg hatályos törvény, azon túlmenően, hogy egy reálérték-megőrzést tartalmaz, ezen túlmenően a mindenkori gazdasági növekedés ütemét is mint támogatásfejlesztési növekményt, illetve annak kritériumát tartalmazza. Ez megint el fog maradni ebből a törvényjavaslatból, itt már puszta reálérték-megőrzésről van szó. Aztán elég bonyolult a megfogalmazás, 2005-ös bázist, támogatási bázist fogalmaz meg. Erre már másik bizottság kisebbségi véleményének tolmácsolója már utalt, hogy nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb, tehát egy 2005-ös bázisnak a megválasztása. Ráadásul a szövegből nem egyértelműen hámozható ki, hogy mi van itt az agrártámogatásoknál az EU-s támogatásokhoz kapcsolódó nemzeti hozzájárulással, illetve az egyéb támogatásokkal. Úgy gondolom, hogy ezen mindenképpen finomítani kell majd a törvényalkotás során.

Abban egyetértettünk, hogy ez az október 15-ei időpont semmiképpen nem megfelelő az agrárjelentés beterjesztésére, mindenképpen szükség van arra, hogy a költségvetési vita megkezdése előtt legalább valamilyen szintű információink legyenek arról, hogy hogyan is teljesített az előző évben az agrárium, hiszen megfelelő, megalapozott információkra van szükség annak érdekében, hogy ezt megfelelőképpen hatékonyan tudjuk majd kezelni a költségvetési vitában.

Nagyon lefinomítja a törvénytervezet nyelvezetében is a kötelezettségeket, például már nem fogalmazza meg azt, hogy “kellö bizonyos célkitűzéseknek érvényesülni az agrárgazdaság fejlesztésében, teljesen egy lefinomított, letompított nyelvezetet használ, azt mondja, hogy “bizonyos célok érvényesülnekö. Ugyanúgy nem határoz meg kötelezettségként a kormány számára feladatokat, ezt is mint kormányzati törekvéseket tárgyalja.

Tehát egyértelműen látható az eddig elmondottakból is, hogy egy lepuhított, levetkőztetett törvényt készül elfogadni a koalíciós többség, amivel semmiképpen nem tudunk egyetérteni. Ez szavazatunkban is megnyilvánult, tíz ellenzéki képviselőtársammal együtt nem támogattuk a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Karakas Jánosnak, az európai ügyek bizottsága előadójának.

KARAKAS JÁNOS, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai ügyek bizottsága tegnap tárgyalta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénymódosítást. A mi bizottságunkban is hasonló módon alakultak a kérdések, vélemények, mint ahogy az a megelőző bizottsági jelentésekből elhangzott. Nálunk is az ellenzék általános vitára alkalmatlannak tartotta a törvénymódosítást, míg a kormánypártiak alkalmasnak. Ezek tükrében mi, kormánypárti képviselők igazából tényleg nem láttunk akkora jelentőséget, hogy kimaradt egy szó, hogy a mezőgazdaság kiemelten fontos a fejlesztésekben.

Kérdezem én, hogy akkor, amikor az Unióban nem a mezőgazdaság, hanem a vidékfejlesztés, a farmtámogatás felé mennek el a dolgok, akkor a mezőgazdaság kiemelt fejlesztése jó szóhasználat-e. Vagy az, hogy a növekvő teljesítmény kimarad ebből, vajon mit jelent, egy tonna/hektáros szemléletet, vagy egy esetleges szerkezetátalakítás kapcsán, mondjuk, ha erdősítés történik, és több évre vagy évtizedre marad ki a termelésből, az vajon csökkenő teljesítményt mutat? Nem valószínű.

Tény és való, hogy vitatható a beszámolási időszaki kötelezettség, ez az október 15. De az is tény, és azt is el kell fogadni, hogy objektív, korrekt számadatok ekkorra állnak rendelkezésre a kormányzatnak, ekkorra születnek meg azok az Unió által is elvárt statisztikai adatok, amelyekből objektívebb számokat lehet kiadni. Elhangzott, hogy miért 2005-ös bázis, és miért ennyi. Nem hajlandó senki sem tudomásul venni, hogy természetes, hogy uniós tagokként a nemzeti nagyságrendi támogatás kevesebb, mint az Unió előtti. Megmondom, hogy miért. Akkor, amikor az ország egésze egyszer az Unióba befizető is meg egyben igénylő is, valahol a mezőgazdaságra háruló részt is arányosítani kell. Persze, abban lehet vitatkozni, hogy átmeneti időszakot élünk. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy a magyar gazda kevesebbet kap, mint az uniós 15-ökbeli, de ugyanakkor az sem vitatható, hogy ez a nemzetgazdaság tudja-e ezeket pótolni. Tehát a 2005-ös bázis mint korrekciós tényező szerintünk elfogadható.

Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a '97. évi törvény óta mutatható ki, hogy igazából fejlődésnek indult és növekedett az agrártámogatás, és azt már keserű szájízzel kellett megjegyeznem, hogy ha a '90. évi támogatások reálértékét tekintjük, akkor még mindig csak 80 százaléka. Az is tény viszont, hogy a mezőgazdaság teljesítménye még mindig nem érte el a '90. évi szintet.

Elhangzott, hogy stratégia kellene. Kérdezem én, hogy egy ilyen túlpolitizált helyzetben mennyire lehet stratégiát alkotni. Ehhez valahol úgy a politikának, mint a gazdaság szereplőinek ki kellene alakítani egy nagyobb konszenzust, egy nagyobb jövőbelátást. Olyan alapkérdéseket is tisztázni kellene, mint ami az Unióban is tulajdonképpen megfogalmazásra került, hogy főállású, mellékfoglalkozású, eseti piaci szereplők, és erre kellene igazából ágazathoz csatolt stratégiákat kidolgozni.

Felvetődött az is, hogy talán kellene egy új törvény. Azt mondom, hogy óriási eredmény volt, hogy ez a törvény '97-ben megszülethetett. Kellene egy új törvény, minél hamarabb kellene egy új törvény, de ezt csak akkor lehet megtenni, ha itt a patkó mindkét oldalán és kint a szakmai szervezetek részéről minimum legalább akkora egyetértés lesz, figyelembe véve most már az uniós csatlakozás utáni állapotunkat, mint ami '97-ben volt.

Tehát azt kell mondani, hogy az európai ügyek bizottságában is csak a kormányoldal támogatta ezen indítvány általános vitára alkalmasságát.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az európai ügyek bizottságában megfogalmazódott kisebbségi vélemény előadója Szabó István képviselő úr. Megadom a szót.

SZABÓ ISTVÁN, az európai ügyek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy az európai ügyek bizottságában a törvényjavaslattal kapcsolatosan megfogalmazódott kritikák amellett születtek, hogy az ellenzéki képviselők sem vitatták ennek a törvénynek a jelentőségét, mind a '97-es, az agrárgazdasággal, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, mind pedig annak az esetleges módosítását. Ugyanakkor - ahogyan azt a többségi vélemény előadója, Karakas képviselőtársam is elmondta - ebben a formájában nem tartották az ellenzék képviselői általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot. Elsősorban is azért, mert sok helyütt az Európai Unióra való hivatkozással - és ezzel már nem először találkozunk - megítélésünk szerint szűkítő, az agrárgazdaság jelentőségét csökkentő szemléletmódot, megközelítést tükröz ez a törvényjavaslat.

Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen a többi szakbizottság eme nem túlzottan nagy terjedelmű törvényjavaslatnak a hibáit és erényeit attól függően, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vélemények hangoztak-e el, széleskörűen taglalta.

(10.20)

Viszont ahogyan az az európai ügyek bizottságában is felszínre került, az érvelés és a törvényjavaslat, maga a normaszöveg bizonyos ellentmondásokat tartalmaz. Csak nagyon röviden említem meg egyebekben azokat a pontokat, amelyek az európai ügyek bizottságában is kifogásként merültek föl, amelyek - ellentétben a kormánypárti vélekedéssel - nem csupán szóhasználatbeli, árnyalatbeli különbségek, hanem amelyek mögött jelentős tartalmi különbségek is mutatkoznak. Így például az ágazat kiemelten fejlesztendő voltának a törlése a törvényjavaslatból, az erre irányuló módosítás; vagy az ágazattal kapcsolatos stratégia benyújtásának időpontja megítélésünk szerint a költségvetési kapcsolatok értékelhetősége miatt igenis nagy jelentőségű. És zárójelben jegyzem meg, nem elfogadható az az érvelés, hogy természetesen a kormány majd törekedni fog arra, hogy a törvényjavaslatban meghatározott határidő előtt nyújtsa be a jelentését. Én tehát úgy gondolom, ez mindenképpen fix és a költségvetés benyújtásának időpontja által kijelölt időpont kell legyen.

A másik, a vitában elhangzott érv a kormánypárti érvelők részéről, hogy az éves jelentés benyújtásának időpontját azért is indokolt ilyen módon meghatározni, merthogy az objektív adatok korábban nem állhatnak rendelkezésünkre. Éppen azáltal, hogy az Európai Unióhoz csatlakoztunk, nem állítom, hogy ennek már az első évben, de évről évre hamarabb és pontosabban rendelkezésre kell állni. Az egész, az Európai Unió által előírt információs, nyilvántartási rendszer, az, hogy mi a közös agrárpolitika előírásait alkalmazzuk és annak intézményrendszerét, azt kell hozza az agrárgazdaság számára, hogy Magyarországon is ezek az éves jelentés elkészítéséhez szükséges objektív alapadatok időben rendelkezésünkre álljanak, és ezek évről évre mind precízebben, mind pontosabban meg kell legyenek.

Említette kormánypárti képviselőtársam a „ kiemelten fejlesztendő ágazatö megjelölés törlésének indokaként azt az érvelést, hogy az Európai Unióban csatlakozásunkkal a mezőgazdaság irányából egy jelentős arány- és hangsúlyeltolódás van a vidékfejlesztés felé. Nos, ez kifejezetten erénye a törvényjavaslatnak, hogy a vidékfejlesztés bekerül mint a stratégiaalkotás fontos tartalmi eleme. Ugyanakkor ez nem mond ellent annak, hogy az agrárgazdaság egésze, minden, az agrárgazdasághoz az európai uniós értelemben kapcsolódó területnek a stratégiaalkotása és magának az ágazatnak a fejlesztése továbbra is kiemelten fontos terület maradjon.

Mindezek alapján és a már korábban más bizottságok által elmondott indokok alapján nem tartjuk általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 15-15 perces időkeretben. Ezek közben szokásainknak megfelelően kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Elsőként megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, aki az MSZP-képviselőcsoport nevében kíván felszólalni.

GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Az élet időnként, jó rendező módjára, furcsa dolgokat produkál. Ha visszaemlékszünk az előttünk levő, módosításra váró törvény ’97-es keletkezésének körülményeire, hasonlóan bonyolult politikai helyzet volt, mint mostanság.

Persze képviselőtársaim, akik akkor is ebben a teremben voltak, többet tudnának mesélni. Nekem akkor még teljesen normális munkahelyem volt, egy nagy agrárcég műszaki vezetőjeként tettem a dolgomat, de akkor is nagyon vártunk egy olyan jogszabályt, amitől azt reméltük, hogy a fejéről a talpára állítja a dolgokat. Mivel a helyzet most is eléggé ellentmondásos, a törvény méltatásán túl engedjenek meg egy kis visszatekintést.

1981-ben frissen végzett diplomásként egy nagy múltú, kiválóan működő állami gazdaságba kerültem, ahol közel annyi gépet felügyeltem, mint amennyi most a Felvonulási téren áll. Az ágazat akkor volt teljesítménye csúcsán; jól látta ezt a Világbank is, hiszen azóta sem látott fejlesztéseket hajtottunk végre, bármennyire furcsa is, a kapitalisták pénzén. Ez akkor is csak azért volt lehetséges, mert a befektetők biztos megtérülést reméltek, hittek a magyar agráriumban, és nemcsak ők, mi is, akik ezt akkor működtettük. Persze sok kemény, időnként sértő megjegyzést is kapunk itt a magyar parlamentben, csak azért, mert büszkék vagyunk erre az időszakra.

Mire is vagyok személy szerint büszke? Többek között arra, hogy beüzemeltük Magyarország első számítógép-vezérelt sertéstelepét - csak jelzem, ez azóta is működik -; már akkor kukoricacsutkával és faaprítékkal működtettük a szárítónkat; és - persze nem kis viták árán - számítógépeket vásároltunk a nyolcvanas évek végén a korszerű telepirányítási rendszerek működtetéséhez. Tettük ezt annak ellenére, hogy akkor több új traktort lehetett volna vásárolni ezen számítógépek árán. Hogy miért csináltuk ezt? Azért, mert hittünk a jövőben, és nem kellett attól tartanunk, hogy négyévente új ideológiák alapján átszervezik a dolgainkat. És való igaz, akkor volt elég pénze a magyar embernek is arra, hogy élelmiszert vásároljon, és elég stabilnak tűntek exportpiacaink is.

Ezekkel a termelőalapokkal érkeztünk a rendszerváltáshoz. Igaz, akkor már a KGST szétesése miatt jelentkeztek piaci zavarok az ágazatban. Meggyőződésem: ha akkor új piacok megszerzésére koncentrálunk, és nem sértjük vérig legnagyobb piacunk irányítóit, és nem akarunk egy új mezőgazdaságot csinálni, akkor ma sokkal előbbre tartanánk. Az utána történteket szakemberszemmel nézve, az maga volt a téboly. A szemünk láttára pusztult le az ágazat, miközben láttuk, hogy szomszédaink ezt teljesen máshogyan csinálják. Miközben mi a kétszázezer, akkor még regisztrálatlan termelő és több millió földtulajdonos országává váltunk, szomszédainknál megmaradtak a nagyüzemek, és persze most is sikeresebben birkóznak meg a bonyolult uniós rendszerekkel. Sikeresen elértük, hogy a háttér- és feldolgozóiparunk teljesen leépült, illetve nem sikerült elérnünk, hogy ami még megmaradt belőle, az a gazdálkodók tulajdonába kerüljön.

Ez volt a második magyar agrárcsoda, ugyanis csoda, hogy ezek után még képesek vagyunk egyáltalán termelni. Mert ugye, azt nem gondolja senki, hogy attól versenyképesebbek lettünk, hogy ma 123 ezer traktor dolgozik az ágazatban, ami éppen a duplája a rendszerváltáskori mennyiségnek? Igaz, akkor, ’91-ben mindenki kapott félmillió forintot arra, hogy egy új MTZ-t vásároljon, és miközben hagytuk leépülni legnagyobb szarvasmarhatelepeinket, a sajtáros fejőgép vásárlását támogattuk. Higgyék el nekem, ez akkor is ostoba politikai döntés volt, és nem a jövő érdekében történt. Engem emellett az is felháborít, hogy olyan emberek, akik akkor ehhez asszisztáltak, próbálják ma nekünk elmagyarázni, hogy milyen módon kell működtetni ezt az ágazatot.

Az ágazatba politikai megokolásoktól vezérelve pumpálták a pénzt, és magányos harcra buzdítottak, ahelyett, hogy az összefogást támogatták volna. Az önálló kisüzemekben látták a jövőt, miközben a világ a hatékonyság és a minél nagyobb teljesítmény ösztönzése irányába lépett. Ezzel elérték, hogy az az agrártermelői réteg alkalmazottként, jövedelmét háztáji gazdálkodással kiegészítve jobban élt, mint jelenleg, amikor magányos farkasként harcol a túlélésért. Nem beszélve a falvakról, amelyeknek súlyos árat kellett fizetni azért, hogy megszűnt a foglalkoztatás és a szociális háttér, amit a korábbi gazdálkodási forma segített.

Tisztelt Ház! A szövetkezet, ami nálunk szitokszó volt, Dániában több tízezer termelő boldogulását segíti, és a feldolgozóipar szinte egészét birtokolja. Amikor az agrárgazdaság fejlesztéséről beszélünk, talán ezt sem kellene figyelmen kívül hagynunk.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat nem csodaszer, de meghatározhatja azokat a támogatási kereteket, amelyeket folyamatosan biztosítani kell. Ennél többre nem nagyon vállalkozhatunk, hiszen Európa is a kiútkeresés időszakát éli. Rádöbbent arra, hogy adminisztratív eszközökkel még akkor sem tudja megvédeni termelőit a piac kihívásaitól, ha egyre több támogatást biztosít. A 2007 utáni időszak jogszabály-előkészítő munkáit tanulmányozva látható, hogy az Unió is a versenyképesebb termelést fogja támogatni, és a hangsúlyokat emellett a vidékfejlesztésre, és nem az élelmiszer célú termelés ösztönzésére helyezi át. Ebbe a folyamatba kell bekapcsolódnunk, segítve azt, hogy az agrárágazat az élelmiszer-termelésen túl energia-előállítással is foglalkozzon, hiszen ebben a változó világban ez az egyik kitörési pont lehet.

(10.30)

Ezt már sok ország felismerte, és nálunk is intenzív munka folyik ezen a területen, de ehhez ismételten összefogás kell, és esetenként gondolkodásmódunkat is át kell alakítani. Sajnos, ebben a változó környezetben nem segít az, hogy a falu és a mezőgazdaság indulatoktól terhes viták középpontjába került. Nagyon szomorú, hogy nem tudunk indulatok nélkül beszélni az ágazat dolgairól. Az átpolitizálás nem tesz jót sem a magyar vidéknek, sem az agráriumnak. Ne akarjunk oda politikát erőltetni, ahol ez idáig sem volt fogadókészség. Vegyük már észre, hogy a falusi életmódhoz nem a háború, hanem a barátság, a vendégszeretet párosult. És reméljük, ez így lesz még nagyon sokáig. Ott még manapság sem divat, hogy a szomszédok azon összevesszenek, hogy ki melyik pártra szavazott, de ne is törekedjünk arra, hogy a helyzet idáig fajuljon. Ez a közös felelősségünk, mindazoké, akik hisznek abban, hogy a falu igenis lehet helye egy nyugodt, kiszámítható életnek.

Próbáljunk már egyszer oda eljutni, hogy az ágazat érdekei felülkerekedhessenek a napi politikai csatározásokon, hogy merjünk akkor is dolgokban egyetérteni, ha ezt a pártközpontok nem mindig nézik jó szemmel. Állítsuk vissza a szakmai bizalmat, merjünk egymás szemébe nézni, és őszintén merjük beismerni azt is, ha hibáztunk. De ne hozzuk egymást olyan helyzetbe, hogy kénytelenek legyünk olyanokat ígérgetni, amiről előre tudjuk, hogy lehetetlen teljesíteni. Persze, azt is fel kell vállalni, ha egy döntés nem mindenki számára előnyös. Én vezetőként megtanultam, hogy dönteni mindig a jövő érdekében, a fennmaradás kényszere miatt, de kellő humánummal kell. Az 1997-es helyzet sem segítette egy korszerű agrárfejlesztési törvény létrehozását. De akkor megtörtént az a csoda, ami sajnos azóta sem, hogy az ágazat szereplői félre tudták tenni kevésbé szakmai, inkább ideológiai ellentétüket, és együtt tudtak cselekedni a közös jövő érdekében.

Tisztelt Ház! Az Európai Unió jogrendszere nem teszi kötelezővé egy ilyen jellegű nemzeti agráralaptörvény megalkotását. Azonban a jelentősebb mezőgazdasági termeléssel bíró tagállamokban ilyen jellegű, kifejezetten kerettörvények léteznek, például Németországban több mint 45, Ausztriában több mint 40 éve. Az ágazatban érintettek egybehangzó véleménye szerint is európai tagállamként is rendelkeznünk kell olyan agrártörvénnyel, ami az Európai Unió agrártörvényéhez igazodva, hosszabb távon, kormányzati ciklusokon átívelve tartalmazza a szakmailag megalapozott, nemzeti érdekeinket szolgáló agrárpolitika alapvető törekvéseit és megvalósításának garanciáit.

Az eddigi tapasztalat és a kialakult vélemények alapján megállapítható, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény megalkotására akkor is szükség volt, és annak ellenére, hogy néhány pontja nem teljesült, hivatását betöltötte, és további fenntartása emellett viszont indokolt. Magyarország 2004. május 1-jei európai uniós csatlakozása szükségessé teszi a jogszabályi harmonizációt. A módosítások többsége, ahogy itt már több beszédben is elhangzott, technikai jellegű, amelyet a törvény megalkotása óta bekövetkezett változások, valamint az európai uniós csatlakozás miatt bekövetkező új helyzet indokol.

Többekben felmerült, és itt is elhangzott az a kérdés, hogy miért nem új törvény született, hiszen a változtatás szinte valamennyi paragrafust érinti. Lehet persze ebben is igazság, de én szerencsésebbnek tartom, ha egy nagy támogatottságú jogszabály szellemiségét megőrizzük, és azt módosítjuk, mint ha a felfokozott politikai légkörben egy kis többséggel megalkotott új törvényt készítenénk. Álláspontunk szerint az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény fenntartása továbbra is szükséges, hiszen Magyarország EU-csatlakozását követően is létezik nemzeti agrárpolitika, amelynek megalapozását, főbb alapelveit és célkitűzéseit magas szintű jogszabályban indokolt rögzíteni.

A törvény szándékaink szerint közép-, illetve hosszú távra készül, azaz kormányzati ciklusokon átívelő célokat és elemeket kell hogy tartalmazzon. Alapvetően keret jellegű, az eszközök és célok szerinti források meghatározását a kormány, illetve a kidolgozandó költségvetés kompetenciájába utalja. A törvénymódosítás kapcsán rendkívül lényegesnek ítéljük, hogy törvényi szinten fogalmazódik meg a nemzeti költségvetési forrásból finanszírozott támogatások reálértékének növelése és az egyéb, európai uniós támogatások maximális társfinanszírozásának kötelezettsége. A mezőgazdaságot gyakran sújtják elemi károk. Ahogy mondani szokták, nincs tető a fejünk felett. Ezért jogos a Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Kerekasztal által megfogalmazott szakmai igény, hogy külön jogszabály elkészítését szorgalmazzák az ilyen esetekre. Sok felesleges vita előzhető meg azáltal, ha egy jogszabály megmondja, hogy milyen szintű kárenyhítés kötelező elemi kár esetén.

Mindenki számára egyértelmű és világos kell hogy legyen, hogy alapvetően előttünk egy kerettörvény fekszik. A törvény azonban nem helyettesítheti az innovatív gondolkodást, az új lehetőségek kutatását, hiszen a világon mindenhol azon dolgoznak, hogy az agrárjövő a jelenleginél kiszámíthatóbb és jobb legyen. Meggyőződésem, ha Európa országainak agrártermelői azt a termelést folytatnák, amelyre az adott ország leginkább alkalmas, sokkal előbbre jutnánk. A törvény elfogadásával és az ennek szellemében kialakított cselekvéssel segítsük hozzá Európát és magunkat, hogy megtaláljuk a helyes utat, hiszen a napi bajaink ellenére bíznunk kell önmagunkban, bíznunk kell a vidéki emberek tehetségében és szorgalmában, mert akkor újra sikeresek lehetünk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megadom szót Czerván Györgynek, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

CZERVÁN GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A T/14601. számon a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által benyújtott törvényjavaslat az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosítását tartalmazza, én erről fogok beszélni elsősorban. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása, ezáltal a magyar mezőgazdaságnak a legrégebben működő közösségi, gazdasági, politikai rendszerbe, a közösségi agrárpolitikába történő integrálása valóban indokolja azt, hogy a magyar agrárpolitika számára iránymutató agrártörvényt a megváltozott körülményeknek megfelelően módosítsuk, azokhoz hozzáigazítsuk.

A kormányzat törvénymódosítási szándéka tehát érthető. Ugyanakkor, mielőtt a módosítást szakmapolitikai szempontból vizsgálnánk, két technikai jellegű észrevételt kell tennünk a tervezet előkészítésére vonatkozóan. Meggyőződésünk, hogy az ágazat szempontjából alapvető, és annak lehetőségeit közép-, illetve hosszú távon meghatározó törvény parlament elé történő előterjesztése előtt nem folytatott a kormányzat megfelelő mértékű társadalmi párbeszédet az érintettekkel. A nemzeti agrárkerekasztal által előkészített agrár- és vidékfejlesztési nemzeti stratégia anyagára ugyan hivatkozik az előterjesztő az általános indoklásban, ám hallgat arról, hogy a jelen előterjesztésben megfogalmazott legfontosabb koncepcionális kérdésekben történt-e társadalmi egyeztetés. A hallgatás nyilván annak tudható be, hogy a kormány az érintett csoportokkal való egyeztetés nélkül terjeszti a parlament elé a módosítást. Mindez ráadásul akkor történik, amikor a fővárosban újkori demokráciánkban soha nem látott méretű agrárdemonstráció zajlik, amelynek kiváltó oka többek között az elmúlt években tapasztalható, a gazdák és a kormány közötti párbeszéd hiánya volt.

A másik, nem az előterjesztés érdemi részére vonatkozó észrevételünk az, hogy a csatlakozásunkkal megváltozott körülmények, az, hogy agrárpolitikánk integrálódott a közösségi agrárpolitikába, és az, hogy ezáltal a nemzeti agrárpolitika cselekvési lehetőségei lényegesen megváltoztak, egy új agrártörvény megalkotását indokolták volna, nem egy egyszerű módosítást. Az előterjesztésből látható, hogy maga az előterjesztő is vívódott e tekintetben, hiszen a törvény majd' összes paragrafusát módosítani szándékozik, de pont az 5. §-t nem kívánja módosítani az előterjesztés, holott ezt mindenképpen kell, olyan utalások vannak benne. Úgy véljük, hogy a megváltozott körülmények megfelelő súllyal való kezelése egy új agrártörvény megalkotását tenné szükségessé, amit széles körű szakmai párbeszéd előz meg.

Ebben a formájában a törvénymódosítás mindössze egy kipipálandó feladat, ami egyébként, mint arra a későbbiekben kitérek majd, nemhogy javítaná, de érdemben rontaná az ágazat esélyeit a jelenlegi törvényben meghatározott kondíciókhoz képest. A törvény nem megfelelő koncepcionális előkészítettségét maga az előterjesztő is elismeri azzal, hogy a 3. §-ban a kormány számára feladatként határozza meg a középtávú agrár- és vidékfejlesztési stratégia megalkotását. Teszi ezt határidő nélkül, de erről később még szólok. Egyértelmű ebből a paragrafusból, hogy a kormány fordítva ül a lovon, előbb törvénykezik, feladatot pipál ki, és ezt követően alakít ki koncepciót. Az eredményt az alkalmazott technika már magában rejti. Ezzel a módszerrel csak egy felszínes, a problémákra még csak választ sem kereső, koncepciótlan paragrafushalmazt lehet előállítani, de véletlenül sem a társadalmi igényekre reagáló, az érintettek többségének véleményét tükröző törvényt.

Tisztelt Ház! A felvezetés után lássuk a részleteket! A továbbiakban, idő hiányában csak azokra a pontokra térek ki, amelyek érdemi változást tartalmaznak a '97-es törvényhez képest. A szocialista-liberális kormányzatnak az ágazathoz való viszonyát pontosan meghatározó módosításra kerülne sor a törvény elfogadása esetén a preambulumban.

(10.40)

Míg a '97. évi változatban az agrárgazdaságot „ kiemelten fejlesztendő ágazatkéntö határozza meg, addig a mostani szövegtervezetben már csak a „ továbbra is fejlesztendőö szövegrész található, de kimaradt a szövegből a növekvő agrárteljesítmény vagy a hazai termékek védelme is mint elérendő cél. Ebből a külső szemlélő számára szemantikailag viszonylag csekélynek tűnő változásból látható, mennyit változott a szociálliberális kormánypártok érzékenysége a mezőgazdaság és a vidék problémáival kapcsolatban. Míg Horn Gyula kormánya felfigyelt az egyszerű vidéki emberek szavára, gyakran tiborcinak tűnő panaszaikra, s ezért kiemelt figyelmet szánt az ágazat fejlesztésére - arról most nem nyitnék vitát, hogy milyen sikerrel, de legalább a szándék megvolt -, addig a milliárdos vállalkozók által meghatározott gazdaságpolitikai irányvonalat képviselő Gyurcsány-kormány már a szóhasználatával is jelzi, hogy nem érti az ágazat és a vidék problémáit, és érdemben nem is kíván vele foglalkozni.

Kár, hogy a korábban az ágazat érdekeit - legalábbis szóban - igen erőteljesen képviselő szocialista agrárpolitikus szakemberek, a minisztérium vezetői és igen tisztelt agráros hátterű szocialista képviselőtársaim is szövetségesei a kormánynak. Az önmagukat liberálisnak nevező képviselőtársainktól persze nem is vártunk mást, hiszen tudjuk jól, hogy értékrendszerüknek megfelelően évek óta több figyelmet fordítanak a homoszexuálisok és a kábítószeresek problémáira, mint a magyar vidék és a mezőgazdaság ügyére, lásd a mai napirend előtti felszólalást is.

Tisztelt Országgyűlés! Az ágazat kezelésének szempontjából leleplező erejű változtatás a preambulumban mindössze felvezetés a törvénymódosítás valódi tartalmi eleme számára, amelyik a 2. §-ban található. Míg az 1997. évi törvény, bár vitatható módon, de meghatározza azt, hogy a nemzeti költségvetésben a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre évről évre növekvő, a gazdaság fejlődésével, így teherbíró képességével arányos, tehát semmilyen értelemben nem túlzott mértékű támogatást kell meghatározni, addig a módosítás már csak reálértékszinten tartásról beszél, ami a gazdasági növekedéssel, így a költségvetés lehetőségeinek növekedésével párhuzamosan arányos súlytalanodást jelent; teszi ezt ráadásul úgy, hogy azt az évet határozza meg bázisként, amelyik az elmúlt időszak legalacsonyabb nemzeti költségvetési támogatási összegét fordítja az ágazat és a vidék problémáinak megoldására. Érthetetlen, hogy a szaktárca miként fogadhatja el ezt a fiskális érdekek miatt meghatározott, a tárca által is sokszor kritizált, a problémák méretéhez képest indokolatlanul alacsony 2005. évi nemzeti támogatási összeget mint bázist.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már az FVM kormányzaton belüli rendkívül gyenge alkupozíciója miatt önök és a teljesen elgyengült szocialista agrárlobbi képtelen volt 2005-re a vidék és az ágazat számára megfelelő források kiharcolására a költségvetésből, legalább ne okozzon további károkat az ágazat számára azzal, hogy ennek a gyenge teljesítménynek az eredményét törvényben, a jövő számára is iránymutatásként határozza meg! Az ágazat előtt álló problémák, amelyek mértékét jól jelzi a mostani gazdademonstráció, elengedhetetlenné teszik azt, hogy legalább a törvény jelenlegi formájában meghatározott agrár- és vidékfejlesztési támogatási mérték kerüljön meghatározásra.

Mielőtt továbblépnék, megelőzöm a tisztelt államtitkár úr válaszát is, melyben véletlenül arra hívná fel a figyelmet, hogy az Unió nem teszi lehetővé a nemzeti támogatások korlátlan alkalmazását, ezért volt szükséges a kérdéses pont módosítása. A koppenhágai megállapodás értelmében a korábban alkalmazott nemzeti támogatások fenntartására néhány évig módunk van (Gőgös Zoltán: Három évig.), ha a támogatásokat megfelelő formában notifikáltuk Brüsszelben. Mi reméljük, hogy ez a notifikáció megtörtént, mivel önök minket erről tájékoztattak, bár tény, hogy a mai napig nem kaptunk pontos listát arra vonatkozóan, mit is notifikáltak önök a Bizottságnál. De mód van ezen átmeneti időszak után is az ágazat szereplőinek támogatására, csak meg kell találni a megfelelő eszközöket.

Mi például évek óta javasoljuk, hogy az FVM háttérintézményei által végzett kötelező hatósági vizsgálatokat csökkentett díjtétel mellett végezzék el ezek az intézmények, ezáltal is növelve a magyar termékek hazai és külpiaci versenyképességét. Önök ehelyett minden évben növelték a kérdéses intézmények saját bevételi kötelezettségét, amelyek ezt csak a díjak emelésével tudták teljesíteni. Ezt pedig természetesen a magyar gazdálkodó fizeti, akinek a növekvő költségei okán csökken a versenyképessége azokhoz az uniós gazdákhoz képest, akik alapjáraton is több támogatást kapnak, és még a vizsgálati díjak is alacsonyabbak.

Tisztelt Ház! Egy paragrafussal továbblépve visszautalnék a bevezetőben általam mondottakhoz. A 3. §-ban határoznák meg a kormány számára az agrár- és vidékfejlesztési stratégia megalkotásának feladatát, mindezt határidő nélkül, ami jól jelzi, hogy a Gyurcsány-kormánynak nem áll szándékában e koncepció megalkotása, és azt is, hogy a jelen törvénytervezet semmiféle érdemi, koncepcionális alapon nem áll.

Ezek után ismét feltehető a kérdés, hogy akkor minek is került e módosítás a Ház elé. Marad a feladatkipipálás és a kommunikációs lehetőség, hogy a területet nem ismerő állampolgárok felé a kormány azt a látszatot kelthesse, hogy foglalkozik az ágazattal.

Ugyanezen paragrafus egy másik módosítást is tartalmaz, mely ismételten jól jelzi a folyamatok meg nem értését. A törvény eddig arra kötelezte a minisztert, hogy a parlament előtt számoljon be az előző év agrár- és vidékpolitikai folyamatairól, és tegye ezt a következő év költségvetésének beterjesztése előtt. Nem volt véletlen ennek az időpontnak a meghatározása, hiszen így az előző év tapasztalatainak a leszűrését követően a következő év költségvetésének tervezésekor már meg lehetett lépni azokat a módosításokat, amelyeket a parlamenti képviselők szükségesnek tartottak. A beszámoló időpontjának kitolása ezt már lehetetlenné teszi, hiszen mire az Országgyűlés tárgyalná a beszámolót, a költségvetés főbb számairól szóló vitán már vélhetően túl lenne a tisztelt Ház.

A továbbiakban az előterjesztés mindössze két érdemi változtatást tartalmaz, ezek közül az egyik jelentősen puhítja a kormányzat számonkérhetőségét. Míg a törvény a jelenlegi formájában meghatározza, hogy a kormányzatnak a rendelkezésre álló eszközökkel arra kell törekednie, hogy az agrárolló záródását segítse, addig a mostani javaslatban már csak a dodonai “arányos jövedelmet biztosító termelői árszínvonal-kialakulásö szövegrész szerepel mint a kormányzat feladatát meghatározó pont. Míg az agrárolló statisztikailag pontosan meghatározható változása számon kérhető a mindenkori kormányzaton, addig az idézett szövegrész - valljuk meg őszintén - mindössze arra ad lehetőséget, hogy elkenje a felelősséget, és lehetetlenné tegye a számonkérést. Ez a változtatási szándék is jól illik a kormány agrárpolitikájába, melyet leginkább a nemtörődömség és a felelőtlenség jellemez, ebben pedig a számonkérhetőség egy felesleges momentum.

Az általam érintett utolsó lényegi pont is ehhez csatlakozik. A 9. §-ban látszólag érthetetlen módon kíván az előterjesztő változtatni az Agrárgazdasági Tanács működésével kapcsolatosan. A jelenleg hatályos szöveg azt tartalmazza, hogy a tanácsnak legalább húsz tagból kell állnia, a képviselt szervezetek számára vonatkozó minimális feltételt el kívánja hagyni az előterjesztő. Az indokoló részben azzal a meggyőzőnek nehezen nevezhető érvvel él, hogy a kötöttséget az eddigi működés tapasztalatai a továbbiakban nem indokolják. Az előterjesztés általános koncepciójából mi arra gyanakszunk, hogy itt is a számonkérhetőség, a társadalmi ellenőrizhetőség lehetőségét kívánják csökkenteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokak előtt nem világos, hogy az agrárgazdaság fejlesztése nemcsak az agrártermelők, a gazdák ügye, hanem valamennyiünk ügye és érdeke, hiszen mindannyian élelmiszer-fogyasztók vagyunk. Érdekeltek vagyunk, érdekeltek kell legyünk abban, hogy a termelők tisztességesen tudjanak dolgozni, abból megélni, hiszen nekünk sem lehet mindegy, hogy mi kerül az asztalunkra.

Itt szeretném megjegyezni: nagyon veszélyes dolognak tartom a termelők, a gazdák szembeállítását a fogyasztókkal, az erre irányuló magatartást elutasítjuk. Vegyük már észre, hogy egy csónakban ülünk! Éppen ezért a törvényjavaslatban a fogyasztók érdekeit, az élelmiszer-biztonságot, a termelő és a fogyasztó egymásra utaltságát érdemes volna markánsabban megfogalmazni.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség bízik benne, hogy a parlamenti viták végén a zárószavazás eredményeként az agrárgazdaság közép-, illetve hosszú távú kereteit jól meghatározó módosító törvény fog születni, amelyet azután már “csakö be kell tartania a mindenkori kormánynak. A “csakö-ot persze idézőjelben értem, hiszen mindannyian tudjuk az előző évek tapasztalataiból, hogy ez a legnehezebb. E tekintetben nem túl biztató Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr évértékelő, közel egyórás beszéde, hiszen ott egy szó sem hangzott el a mezőgazdaságról.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Kis Zoltánnak, az SZDSZ-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

(10.50)

DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Mielőtt a témához fognék, örömmel vettem volna, ha elnök úr figyelmezteti Czerván képviselő urat nem túl szerencsés kijelentése okán, amelyet a liberális párt vonatkozásában megfogalmazott.

Kedves Képviselő Úr! Ebben az országban mindenkit egyformán, a jelenleg még hatályos demokratikus alkotmány alapján emberi jogok illetnek meg - tudja? Ezt ugyanúgy deklarálja az alkotmány a homo- és heteroszexuálisoknak, a drogfogyasztóknak és a vidéken élő embereknek is. És ha ezt egy párt fölvállalja annak fényében, amiről most itt tárgyalunk, hogy egy nagyvárosi polgár minőségi élete ugyanolyan jogosítványokat kell hogy élvezzen, mint a falusi 600-800 lelkes településen élőnek, akkor ez, azt hiszem, nem hiba. Hogy az ön szelektív hallása vagy elvakult politikai hovatartozása önt milyen kijelentésekre ragadtatja, az sajnos csak önt minősíti. (Czerván György: Nem figyeltél, éppen telefonáltál.) Szomorú vagyok.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvény, amit most tárgyalunk, az 1997. évi CXIV. törvény módosítása, amelyről az ellenzék mint általános vitára alkalmatlanról nyilatkozik, ebben a politikai helyzetben az ő részükről nyilvánvalóan érthető is, hisz azt a politikai demonstrációt, amely most a Kossuth téren folyik, illetve a tárgyalásokat meg kell ideologizálni, és hogy nézne az ki, ha egy olyan törvényhez adnák áldásukat, amelyről egyébként még a tavasszal az egyeztetések folyamán pozitívan nyilatkoztak. Megjegyzem, ez a módosítás nagyban követi azt a rendszert, amelyet 1997-ben - ugyancsak egy ilyen tüntetéssorozat után -, meglehetősen zaklatott körülményeket követően a tárgyalóasztalnál az Országgyűlésben akkor helyet foglaló hat parlamenti párt, valamint az érdekképviseletek, a szakmai szövetségek, ideértve a Magyar Agrárkamarát is olyan törvényi formában alkottak meg, amely, ha betartásra került volna, akkor ezt a gazdatüntetést, amelyről most beszélünk, el lehetett volna kerülni, ugyanis ez a törvény 1997-ben az európai uniós csatlakozásra való fölkészülést célozta meg. Ahogy ezt több bizottsági ülésen, ellenzéki és kormánypárti oldalról is elismerték, persze plenáris ülésen, főleg a kamerák előtt ez már nem divat, de a jegyzőkönyvekből visszakereshető, mind a két fél elismerte, hogy e törvény betartása, illetve az ehhez való eszközrendszer alkalmazása bizony néhol kisebb-nagyobb késedelmeket, illetve hiányosságokat szenvedett.

1998-tól 2002-ig gyakorlatilag semmi nem történt annak érdekében, hogy e törvény előírásai szerint nemcsak a támogatási rendszerben, hanem a szerkezetátalakításban és a stratégiában is végrehajtásra kerüljön az az átalakulás, amelyről szólunk. Ha valaki még kíváncsi arra, de gondolom, ez csak az agrártörténészeket érdekli, és bemegy az FVM-be, és megkeresi az 1997-98-ban készült szakmai anyagokat, akkor megtalálja, hogy az egész agrárstratégia, ágazatra lebontva elkészült, nagyon komoly szakmai háttérrel és a szakmai érdekképviseletek hozzáállásával. Aztán ezt valamikor ’98 második felében bebetonozták vagy részben el is égették, elképzelhető, mert elég sok példányban került ez annak idején kinyomtatásra, lévén, hogy a gazdák igényelték, szeretnék tudni, hogy milyen irányban és hogyan kell majd nekik dolgozniuk annak érdekében, hogy az általuk megtermelt termékeknek legyen piaca is, amit most nem nagyon látunk. Sokan hiányolják itt ellenzéki oldalról, hogy miért nincs benne a törvényben a kiemelt termelésbővítés.

Kérem szépen, kiemelt termelésbővítést próbáljunk már meg igazítani ahhoz a felvevőpiachoz, amit most európai egységes piacnak hívunk! És ha nem vagyunk képesek olyan áruval előállni, amely megfelelő piaci értékesítési lehetőségekkel bír, akkor azt nem lehet hosszú távon tartani, hogy az intervenciós felvásárlásban bízva raktárra termeljünk. Ez az egyik legnagyobb probléma, és az Európai Unió ezt fölismerte, erről a mezőgazdasági bizottság két héttel ezelőtti ülésén már tárgyaltunk, gyakorlatilag már készen van a 2007-2013-ra vonatkozó európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendelet - nem irányelv, nem ajánlás, rendelet. Ez a rendelet, mint tudjuk, 2004. május 1-je óta minden európai uniós országban - köztük Magyarországon is - kötelező érvénnyel lesz a jogrendbe beillesztve. Ehhez kell nekünk alkalmazkodni részben akkor, amikor ezt a törvénymódosítást készítjük elő, részben akkor, amikor majd - és remélhetőleg ez a 2006. évben bekövetkezik - ennek a törvénynek a helyébe egy agrár- és vidékfejlesztési törvény kerül megalkotásra, ami egységesen kezeli a vidék infrastrukturális, szociális, gazdasági, ökológiai és ökonómiai fejlesztésének kérdéseit, összhangban azzal a részben átalakuló támogatási rendszerrel, amelyet az Európai Unió a 2007. évtől kezdődően alkalmazni fog. E törvény preambulumában, és erre Pap János képviselő úr utalt, valóban megfogalmazásra kerülnek azok a stratégiai pontok, amelyek érvényesülését megcélozzuk, és amire nézve szeretnénk a vidékstratégiát is építeni. Ebben a részben kiemelt szerepet kap a versenyképes gazdálkodás, a szükséges szerkezetváltás, az agár-környezetgazdálkodás szélesebb körű bevezetése. Ezzel, azt gondolom, egyetértünk.

Amikor itt egyesek előjönnek az általam egyébként támogatott gondolattal, hogy nem szerencsés, ha a kormány egyik ágazatból a másikba úgy csoportosítgat, vagy kéri átcsoportosítgatni a pénzeket, hogy közben x ezer pályázó arra vár, hogy elbírálják; arról viszont nem beszélnek a kritikusok, én viszont beszélek, hogy ennek az átcsoportosításnak nem az az oka, egyes médiumokban sajnos azt hallottam, hogy ezt az agrárköltségvetésből kivonják, hanem az agrárköltségvetésen belül egy másik ágazat irányába, nevezetesen az abraktakarmány-fogyasztó ágazat irányába kívánják ezt megtenni azon gazdák érdekében, akik most itt a tüntetésen a sertés-, valamint a baromfi-értékesítési és jövedelemtermelői nehézségekről beszélnek. De a megoldás nem az, hogy állandóan a támogatásokat pakolásszuk innen-onnan, hanem megpróbáljuk azt a struktúrát, amelyben a tisztelt termelő tevékenykedik, a megfelelő volumenben, megfelelő technológiai szinten és piacorientáltan fejleszteni. Ez azt jelenti, kedves jó barátaim, ha valaki csupán az állattenyésztésben úgy próbál jövedelemhez jutni, hogy abból a támogatásból nem részesedik, amelyet az abraktakarmány-termelés alapján az európai uniós támogatással együtt a nemzeti kiegészítés ad, akkor csak csődbe kerülhet.

Az Európai Unióban azért nincs a sertés- és a baromfiágazat vonatkozásában kifejezetten célorientáltan támogatás, mert a növénytermesztésen, tehát az abraktakarmány megtermelésén keresztül juttatják oda ezt a támogatást. Magyarországon azzal a szerencsés birtokszerkezettel, amely ’90-94 között kialakult, elértük, hogy a termelő és a használó viszonyrendszerében, valamint az állattenyésztő és a hozzá tartozó takarmánytermelő területek vonatkozásában elváltak egymástól a szereplők. Borzasztó rossz dolog! És ha a szereplők nem fognak arra rájönni, hogy az abraktakarmány-termelők ebből a támogatásból kvázi az árakon keresztül, de juttassanak az állattenyésztőnek is, akkor probléma lesz. Az ő áruja részben eladhatatlanná válik, az abrak, mert nem lesz, aki ezt fogyasztaná, mert az állatállomány úgy alakul, ahogy alakul, a másik oldalról meg tönkremenetel van, mert az állattenyésztő természetesen nem fog ehhez hozzájutni.

Tehát vagy megállapodnak, vagy az lenne a szerencsésebb, ha végre most már egyszerűen látnánk, hogy sikeres állattenyésztés akkor van, akkor hajtható ez végre Magyarországon, ha a takarmánytermelés és az állattenyésztés egy szerkezeti egységben, egy üzemen belül valósul meg. Ez lesz az, amiről majd ennek a törvénynek is valamiféle felhatalmazás alapján szólnia kell. Nem tartom én sem túl optimális megoldásnak azt, hogy a kormány kialakítja, és az Országgyűlés elé terjeszti a középtávú agrár- és vidékfejlesztési stratégiát. Nem tartom szerencsésnek azt sem, ami a 4. §-ban megfogalmazásra kerül: az agrárgazdaság működése, jogi és gazdasági feltételei kialakításában a kormány arra törekszik, hogy… Ezeket határozatban talán el lehet fogadni, vagy egy állásfoglalásban, de törvényben nem. A törvényben egészen más megfogalmazásokat kell használnunk. A stratégia kialakításánál meg kell határozni, hogy az milyen időszakra vonatkozik. Szerintem itt utalni kellene a törvénynek arra, hogy ennek az agrárstratégiának koherens rendszerbe kell illeszkednie az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési rendszerével, az ott kialakított rendeleti szabályozásokkal, valamint Magyarország sajátos adottságaival.

(11.00)

Ez fogja azt jelenteni, hogy elválasztjuk a versenyszférát az úgynevezett kiegészítő tevékenységektől, és nem egymással szembeállítjuk, hanem egymást kiegészítve működtetjük. Természetesen az sem szerencsés, ha a második bekezdés szerint “a kormány szociálpolitikai megfontolásból támogatja a kisegítő foglalkoztatástö. Nem biztos, hogy ez jó, mert akinek ez a törvény üzen, az a vidéki ember, az agráriumban gazdálkodó - ő nem akar szociálpolitikai támogatást. Mert a szociálpolitikai támogatás azt jelenti, hogy adjanak neki nyugdíj-kiegészítést, adjanak neki segélyt. Ők dolgoznak, értéket állítanak elő, amely érték természetesen más jellegű, mint a versenyszférában, a nagyüzemi dömpingtermelésben előállított, ezért más eszközrendszerrel támogatható és támogatott is, de ez a támogatás nem segély jellegű, hanem olyan, amely együttműködést feltételez a gazdálkodótól, mert nem a dömping irányába, hanem a minőség irányába mozdul el, a nagyobb hozzáadott értéket preferálja - természetesen itt a kézi munkaerőről is szó van -, és a tőkemegfordulási sebesség is sokkal lassabb, mint az intenzív szférában. Ezért vele egy olyan együttműködést kötök, amely alapján ő vállalja, hogy a tájgazdálkodáson belül azokat a meglévő értékeket továbbra is fenntartja, amelyek okán mondhatjuk azt, hogy majd unokáinknak is egy élhető környezetet adunk át, vállalja azt, hogy a fenntartható fejlődés terén olyan alkalmazási módokat vesz elő, amelyek természetesen nem hoznak neki olyan gyors és akkora nyereséget, mint az intenzív szférában, ezért az állam, a mindenkori társadalom azzal honorálja ezt a tevékenységet, hogy ő egy együttműködési megállapodás alapján jut külön preferációhoz, mert különlegesen fontos tevékenységet folytat. Ennek ebben a törvényben ugyanúgy meg kell jelennie, mint az intenzív szférának, s meg kell jelennie a tőke- és munkajövedelem arányossága fenntartásának, amiről oly sokszor beszélünk, nevezetesen hogy mennyi is az a jövedelemtermelő képesség, ami ebből az ágazatból kijön. Kérem szépen, még a támogatásokkal együtt is kevesebb, mint a Magyarországon válságban lévő ágazatoknál, például a textiliparnál vagy a bőriparnál. Rettenetes! S ha nem tudjuk a jövedelemrátát megfelelően kimutatni, és ehhez nem alkalmazzuk nemcsak a statisztikai rendszert és nemcsak az Eurostatot meg az összeírásokat, hanem egy olyan adózási és adóelszámolási rendszert, ahol egzakt módon követhető minden mezőgazdasági termelőnek a hozzáadott érték és az azzal arányos jövedelem alakulása, addig nem tudunk megfelelő jövedelemszabályozást elindítani, barátaim. Tehát egységesen, mindenféle politikai lózungtól mentes adminisztrációval és kimutatással kell dolgozni, és aki ennek eleget tesz, annak természetesen járjon a támogatás, és a támogatást talán hatékonyabban oda tudjuk adni.

Sokan hivatkoztak arra, milyen jó, hogy megjelenik itt ez a katasztrófabiztosítás. Kérem szépen, ez 2000-ig működött, és úgy hívták, hogy önsegélyező biztosítótársaságok. Csak 2000-ben született egy olyan törvény, amely a biztosítótársaságokról szól, amely ezeket szinte lehetetlen helyzetbe hozta, ezért szűntek meg. Márpedig nem az a jövő útja, hogy létrehozunk egy katasztrófaalapot úgy, hogy majd az adófizető befizeti, és ha katasztrófa van, akkor megkapja az, akit az elért. Nem, nem, barátaim! Egységesen mindenkinek a saját területéről kell kezességet és felelősséget vállalnia, és olyan szabályokat kell megalkotni, hogy a nonprofit alapú önsegélyező társaságok meg tudják szerezni a biztosítotti kört, és a biztosítási díjhoz lehet nyilvánvalóan támogatást nyújtani azok számára, akik akár hozambiztosítást, akár valamiféle vis maior biztosítást akarnak kötni. De azzal, hogy ez csak az állam szerepvállalását jelentse, nem lehet egyetérteni.

Bírálták az október 15-ei határidőt. Legalább van egy határidő, barátaim! Egyetlen kormány sem volt még ebben az országban, amelyik betartotta volna azt a határidőt, amit az eredeti törvény meghatározott, nevezetesen hogy a költségvetés benyújtása előtt harminc nappal kell beszámolni. Nem volt ilyen! Most volt egy majdnem határeset az ideinél, amikor a költségvetés benyújtásával egy időben került a Ház elé az agrárgazdasági törvényről szóló miniszteri beszámoló. Most legalább van határidő. Ezt előrébb lehet hozni? Nyilvánvalóan biztos. Meg kell próbálni! De határidő nélkül ugyanazt érnénk el, mint ami eddig volt, egy betarthatatlan szabálynak a fenntartását. Ezt meg lehet bírálni, de azok tegyék, legyenek szívesek, akik a korábbi határidőt egyszer is képesek voltak teljesíteni.

Egyebekben általános vitára alkalmasnak tartjuk, némi módosítással elfogadásra is ajánljuk a Háznak. Olyan törvényt meg jelen pillanatban, amely az ellenzék támogatását is megnyerné - látva a hozzáállásukat -, nem lehet a Ház elé hozni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Következik Karsai Péter képviselő úr, az MDF vezérszónoka.

KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a jelen hozzászólásom összeállításán dolgoztam, az egyes fejezetek átgondolásakor, illetve a módosítandó szövegrészek egybevetésekor praktikusan rövid, jellemző címmel igyekeztem ellátni az adott munkarészt. Így tettünk máskor is, például amikor egy egész ország salátatörvényről beszélt egykoron. Mosolytörvény - ez volt az első jelző, amely a bevezető sorok, a törvény céljának megfogalmazása során eszembe jutott. Felsejlett a ragyogó Kánaán, az ígéret földje. Álomszerű dolgok, úgymint az agrárfejlesztés kiszámítható keretei, kormányzati hozzájárulás a mezőgazdasági termelők életszínvonalának javulásához, a vidéki népesség megtartása, nos, ezek mind olyan ügyek, amelyekért politikusnak, gazdának élni érdemes, s amelyek immár nyolcadik esztendeje törvénybe foglaltattak.

Gyakorlatilag változatlan a szöveg, érvényes a törvény, és mégis exponenciálisan nő az agrárdemonstrációk időegységre jutó száma. Van abban valami nagyon groteszk és nagyon szomorú, hogy nyolc esztendő múltán kihúzzuk egy soha be nem tartott törvényszövegből egy törvénymódosítás során az uniós csatlakozásra való felkészülést, ezt a napjainkban is bizonyítottan soha be nem tartott előírást, merthogy per forma csatlakoztunk. Ezen a megmerevedett tehetetlenségen csak kínosan mosolyogni lehet, így egész jó név az, hogy mosolytörvény.

Sajnos nem lehet szabadulni attól az érzéstől, hogy a valóság megjavítása helyett az arról alkotott kép átfényezése folyik törvénymódosítás címén. A módosítandó szabályozás előírta az agrártámogatások folyamatos növelését. De hogy mennyi az annyi, és azt hogyan oszthatjuk el igazságosan, arról éppen harmadik esztendeje folyik egyre hangosabb vita.

Tény, hogy a gazdatársadalom - megkockáztatom - döntően nagyobb része úgy érzi, hogy a törvényben eddig garantált növekedés számára nem más, mint húsbavágóan érezhető csökkenés. Hogy is van ez? A működés alapján ez a törvény gumitörvény. Ha megnyújtom, 300 milliárdnak látszik, ha elengedem, összeugrik, és nincs a fele sem. A felelős miniszter úr idejének jelentős részét az teszi ki mostanság, hogy tájékoztatja a magyar társadalmat arról, hogy törvénytisztelő kormányzatunk tevékeny közreműködésével soha nem volt mértékben emelkednek a gazdáknak juttatott támogatások. Kevesebb hír van róla, de sajnos mára már tény, hogy ebben az időszakban felgyorsult a magyar parasztság pusztulása, elhalása. Az ellentmondás lényegét jól tükrözi napjainkban a Felvonulási tér képe, a pedánsan sorba állított traktorok százai és a flaszteren topogó gazdák tétovasága.

A gazdák pontosan tudják, hogy 2003-ban komoly természeti csapás érte őket. Rajtuk kívül álló okok miatt iszonyú károkat szenvedtek el, és az évszázad aszálya után a valódi segítség elmaradt. A társadalom számára ugyan ködösítésképpen csak úgy záporoztak különböző nyilatkozatokban a milliárdok, de a végül nyújtott kárenyhítő hitel nem jövedelem, hanem visszafizetendő kötelezettség lett. 2004, az első uniós év pedig e kötelezettség, a visszafizetés megkezdése mellett a gazdasági csődöt hozta.

Az év eleji agrármegállapodást a kormányzat számos pontjában felrúgta. A döbbenetet igazából az a felismerés okozta és okozza, hogy a vezetés rendre nem a nemzeti kormányzatok módjára viselkedett. Minden nemzeti kormányzat nyíltan vagy burkoltan a hazai termelők megsegítésére törekszik, még egy esetleges köztük keletkezett konfliktus esetén is.

(11.10)

Forrásokért lobbizik, lökdösődik, és katasztrófahelyzetben külön juttatásokat biztosít a termelők megmentése érdekében. Nálunk az elmúlt években ehelyett szokássá vált a termelők elleni sajtókampány, az adófizetők pénzének védelmére való hivatkozás ürügye alatt a jogos járandóság elsinkófálása, a termelők kedvezőtlen képben való bemutatása, s mindennek melléktermékeként a vidék és város szembeállításának, ellenségessé váló új viszonyának kiélezése.

Nos, így alakult a helyzet akkor, amikor a módosítandó törvényben hatályosan előírták a '98-as bázishoz képest a támogatásoknak évente a GDP-arányos növelését. Gumiszámok és gumielszámolás lett a gumitörvényből, amihez képest a mostani javaslat véleményünk szerint visszalépés. Visszalépés, mert az új rendben a bázisszám is gumi, megfoghatatlan, “a 2005. évi költségvetési támogatási törvény szerinti támogatásösszegö. Erről álljon itt egy, a kormányzathoz közelebb álló agrárszervezet vezetőjének, Horváth Gábornak, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége főtitkárának a 2005. évi nemzeti támogatásról tett nyilatkozata:

“A közvélemény előtt megjelent sok-sok milliárd. Ez azt a képzetet kelti, mintha az agrártermelők rendszeresen, tömegben kapnának költségvetési támogatásokat. Ehhez képest az a helyzet, hogy a termelők által érzékelt valóság meg a felelős nyilatkozók mondanivalója között rendkívül nagy a különbség. Azt mondják, hogy 328 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezzel szemben az ősszel leállították a támogatásokat azzal az ígérettel, hogy január 1-jén újraindul. Ehelyett év elején leállítottak minden nemzeti támogatást. Ennek csak egyetlen oka lehet, hiszen a jogszabály is csak akkor ad lehetőséget a miniszternek, ha elfogyott a rendelkezésre álló összeg. Márpedig január 1-jén egy esetben fogyhat el, ha nincs nemzeti célra ilyen összeg. Ravasz költségvetési bürokraták kreáltak egy számot, ez a 328 milliárd forint, holott pontosan kell tudni, hogy ennek egyharmada olyan, amely részben az európai uniós csatlakozás előtt felhasznált pénz, részben 2004-ben ki nem fizetett, egyébként a mai napig ki nem fizetett összeg. A másik egyharmada, az Európai Unióból származó forrás pedig csak 2006-ban fog a gazdálkodók rendelkezésére állni. Nagyon leegyszerűsítve: ennek a beharangozott összegnek mindössze egyharmada, ami 2005-ben rendelkezésre áll.ö

Akkor most mi is a bázisszám? Gumitörvény, délibábtörvény, mézesmadzagtörvény, amelynek módosítása előttünk fekszik. Hogy közelebb kerüljön az agrárium szóhasználatához, úgy is jellemezhetnénk a fő mondanivalót: ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem csak ezek az ellentmondások teszik elfogadhatatlanná a törvénymódosítást és az egész törvényt. Egészen egyszerűen hemzsegnek itt a definiálatlan, sokféle, akár ellentétes előjellel olvasható meghatározások. Például: középpontban a termelés versenyképességének javítása. Kérdés: ez a tőkés nagybirtok irányába mutat vagy az európai mintájú családi gazdaság felé? Utóbbi ugyanis megfelel a később megjelölt környezet- és természetvédelmi szempontok érvényesítésének, de mindez a tőkés nagybirtok feladatai közé már nem szorítható be, mert akkor az elvárt külpiaci versenyképességnek nem tud megfelelni. Ha a külpiacon versenyképes, hogyan érvényesíthető a vidék lakosságmegtartó képessége? Vagy lesz két agrárstruktúra? Mindegyik megfelel valaminek? De akkor melyiket támogatjuk Unió-kompatibilis módon?

A versenyképesség meghatározása az egyik legbonyolultabb kérdés a mai világban. Komplex kormányzati tevékenység kellene, mert hat rá a támogatás-, adó- és hitelpolitika, és nemzeti összefogással kellene megteremteni, közösen kialakítani azt a versenypályát, ahol értelme lehet a küzdelemben részt venni. Ehelyett egy féloldalas nemzeti agrárkerekasztal és egy szakmailag nehezen védhető nemzeti stratégia lidérceivel kívánnak vérátömlesztésben részesíteni egy eddig is betartatlan - mert betarthatatlan -, inkoherens vágyálomkomplexumot.

Ez a törvény durván mutatja be az álomvilágban élő törvényhozás minden hibáját. Nyolc éve, és ebben a módosításban újfent írja elő például, hogy kormányzati feladat a fiatal gazdák megerősítése és úgymond versenyképessé tétele. A valóság: 2000-2003 között pontosan 50 százalékkal csökkent a preferálni kívánt szereplők száma. Elmenekültek a fiatalok az ágazatból, nem teljesült a törvény, tehát malaszttörvény.

Az álomvilág és a valóság találkozása zajlik a napjainkban tartó demonstrációsorozatban is. A vágyálmok tálalásával, erős kommunikációjával, jó sajtójával lesz az álomból porhintés. A szakma számára azonban eddig is, ezután is teljesíthetetlen, betarthatatlan pancsertörvény. Pedig elég lenne néhány sorban megfogalmazni a feladatokat: a mindenkori kormány köteles empátiával, megértéssel viseltetni a kormányzottak iránt akkor is, ha azok éppen gazdálkodók. Na persze, van vagy lesz olyan kormányzat, amelynek még ennyi sem kell.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és egyes közigazgatási nem peres eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/14604. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/14604/2-3. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.