Felszólalás adatai

KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Minden évben a köztársaság költségvetése az egyik legfontosabb törvényjavaslat, amit tárgyal a parlament. Ennek megfelelően meglehetősen szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy hogyan kell a törvényt benyújtani, hogyan kell előkészíteni, hogyan kell a parlamentnek tárgyalni.

Ilyen hektikus, ilyen zaklatott tárgyalás, benyújtás, processzus még nem volt költségvetéskor, hiszen az első javaslatot szeptember 29-én nyújtotta be a kormány, a másodikat október 18-án, a harmadikat meg most október végén, november elején. Ahogy megnézzük a tervezeteket, egyre rosszabb és rosszabb volt a kidolgozottsági színvonaluk. Már az elsőnél is megvolt az az aggály, hogy bizonyos, egyébként lényeges sorokat egyszerűen a költségvetésben - most már mondhatom: szokás szerint - kipontoztak, ami tulajdonképpen meglehetősen érthetetlen. Ha egy egyszerűbb gondolatkísérletet elvégzünk, a cégbíróságnál beadott és egyes helyeken kipontozott mérlegeket valószínűleg kifogásolják, és azt mondják, hogy olyan mérleg nincs vagy beszámoló, ahol a lényeges adatokat kipontozzák. A költségvetésben például a normatívákat, amelyek a teljes önkormányzati rendszer oktatási részét hivatottak biztosítani, azokat szokás szerint kipontozták. (Göndör István: Ez mindig így volt, Kósa úr.)

De már ehhez hozzászoktunk, megvan ennek a metódusa. Meglehetősen sajátos egyébként ez a tervezés, mert rendkívül nehéz így vitatni az egyes adatokat. De hozzá kell tennem, hogy már az első benyújtott javaslat is megalapozatlan makrogazdasági pályát vázolt fel. Az Állami Számvevőszék jelentésében egyébként meg is található az, hogy egyszerűen a most tárgyalt javaslat állami számvevőszéki ellenőrzése, felülvizsgálata az idő rendkívüli rövidsége miatt is egyszerűen lehetetlen volt. Most a parlament úgy fogja tárgyalni ezt a költségvetést, hogy igazából az Állami Számvevőszék véleményét csak szóbeli kiegészítésként ismerhettük meg. (Dr. Katona Béla: Ez nem igaz.)

Jellemzi az abszurditást az, hogy bár a harmadik számú költségvetési javaslatot tárgyaljuk, a tegnapi bizottsági előadók a második számú javaslatról beszéltek, mert amikor a bizottság tárgyalta a javaslatot, akkor még a harmadik számú nem volt ismert. Ezek után kell nekivágni annak a feladatnak, hogy mégiscsak a parlamentnek össze kell hozni valahogy a 2009. évi költségvetést.

Ebben a költségvetésben, ha megnézzük a funkcionális felosztását a költségvetésnek, akkor azt látjuk meghökkentő módon, hogy tulajdonképpen a funkcionális szerkezete a költségvetésnek 2004 óta lényegében nem változott, és ennek a három javaslatnak sincsen funkcionális változása. Ha megnézzük a táblákat a nagy államháztartási ágazatok között, akkor azt vehetjük észre, hogy tulajdonképpen nem is érthető, a költségvetésből nem derül ki, hogy miért is kellett egyik, másik, harmadik javaslatot visszavonni, újra beterjeszteni. Egész egyszerűen a változtatások mértéke nem tükrözi azokat a problémákat, amelyeket a költségvetésnek kezelni kellene. Megjegyzem, ugyanez van leírva az Állami Számvevőszék jelentésében is.

Tehát ahhoz képest, hogy teljesen szokatlan módon háromszor kellett újra benyújtatni a költségvetést, a változtatásokból önmagában nem derül ki, hogy miért van erre szükség. Persze, mi mindnyájan tudjuk, egy világgazdasági válság kellős közepén vagyunk vagy talán az elején, és muszáj korrigálni a költségvetési számokat, ezt egyébként senki nem vitatja. Viszont az is igaz, hogy nem lehet attól eltekinteni, hogy egész egyszerűen Magyarország a világgazdasági válság kezelése kapcsán a legrosszabb helyzetben van. Olyan országokkal vagyunk egy szinten, mint Ukrajna, Belorusszia, Pakisztán.

(9.20)

Azért azt mégiscsak vizsgálni kell, kedves képviselőtársak, hogy mi az oka annak, hogy Magyarország a világgazdasági válságba úgy került bele, hogy a világ egyik legkiszolgáltatottabb országa. Mert ha ezt nem vizsgáljuk meg, akkor nem is értjük majd azt, hogy mit kellene tenni. Napnál világosabb: az elmúlt időszakban Magyarország oda jutott, olyan gazdaságpolitikát folytatott a kormánya, hogy 2007-re az Európai Unióban Magyarországon volt a legkisebb növekedés, 1,1 százalék. Figyelem, még sehol nem volt a nagy válság, de 1,1 százalék volt a gazdasági növekedés tavaly. Vesd össze: Románia 6, Csehország 6, Lengyelország 6,6, Litvánia 8,9 és Szlovákia 10,4 százalékos növekedést produkált. Nálunk a gazdaságpolitikának ez nem sikerült.

Továbbá azt is ki lehet mutatni, hogy az európai uniós országok közül Magyarországon a második legrosszabb a foglalkoztatási ráta, csak Máltát előzzük meg a magunk 56,5 százalékos rátájával. Az EU-átlag 66. Még nem volt válság. A válság előtt jutottunk ide, még pörgött az Európai Unió, még volt növekedés. Az exportpiacaink működtek, és a kormány gazdaságpolitikája mégis azt eredményezte, hogy 2007-ben a foglalkoztatási ráta drámaivá fordult.

Még nem volt gazdasági válság, amikor oda jutottunk a kormány adópolitikája miatt, hogy Magyarországon az Európai Unió államai közül a második legnagyobb az adóterhelés, csak Belgium előz meg minket 1 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy minden egyes megkeresett 100 forintból 54,5 forintot vesz el az állam, és 45,5 forintot ad oda a dolgozóknak. Emlékszünk még arra, hogy a limuzin hátsó ülésében milyen igézően beszélt a miniszterelnök arról, hogy vannak, akik csak beszélnek az adócsökkentésről, ő meg megcsinálta? Hát nem csinálta meg, becsapott bennünket, merthogy az egyik legmagasabb az állami elvonás Magyarországon az európai uniós tagállamok között.

Napnál világosabb, hogy ilyen gazdaságpolitikával a magyar gazdaság szélsőségesen legyengült állapotba került. Ezt úgy lehet összegezni, hogy az európai uniós újonnan csatlakozott országok között az első helyről szinte minden mutatóban az utolsó helyre kerültünk. Nagyon találóan fogalmazta meg a miniszterelnök úr, amikor azt mondta, hogy az elmúlt négy évben, 2002-2006-ról beszélt, emlékeznek rá: "nem tudtok mondani egyetlenegy olyan intézkedést sem, amire büszkék lehetnénk." Ezt mondta, amikor értékelte az első négy évet. Ugyanakkor ez a helyzet oda juttatta az országot, hogy már 2006-ban egy brutális megszorító csomagot kellett az országnak lenyelnie, bár nem tudtunk erről, hiszen a kormány ezt gondosan eltitkolta. Akkor következett be az úgymond első kiigazító program, amikor is a konvergenciaprogramnak nevezett csomag kapcsán egy rendkívül radikális megszorító programot szenvedett el az ország, ami további növekedési kockázatokat rejtett magában, nem segítette az ország fejlődését, továbbá csökkent az életszínvonal és a reálbérek szintje.

Mit mondott erről a miniszterelnök úr, hogyan értékelte a magyarországi legrosszabb helyzetet? Mit mondott az okairól? Négy okot nevezett meg a miniszterelnök úr. Azt mondta, hogy először is túlköltekezik az ország, másrészt devizában nagyon nagy mértékben eladósodott az ország; a lakáshiteleket nevezte meg harmadik bajnak, negyediknek a reformok elmaradását. Nézzük meg, hogy valójában kinek mi a felelőssége ebben, kiindulva abból, hogy hátha a miniszterelnök úrnak igaza van.

Túlköltekezés. Kedves Parlament! Kedves Képviselőtársaim! A túlköltekezést mely törvényben rögzíti a parlament? A költségvetésben. Ki fogadja el a költségvetéseket? A kormánypárti többség. Tehát a túlköltekezésnek ki a felelőse? A kormány és a kormánypárti többség. A miniszterelnök úr nem akkor beszél helyesen, ha azt mondja, hogy túlköltekeztünk, hanem azt kell neki mondania, hogy olyan politikát folytattam, a szocialisták a szabad demokratákkal olyan politikát folytattak, ami túlköltekezéshez vezetett. Tehát a felelőssége egyértelmű.

Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy a lakosság, a magyar választópolgárok jelentős része devizában túlzottan eladósodott. Való igaz. De vajon miért adósodott el? Először is tudjuk, hogy az eladósodás azért következett be, mert a reálbérek csökkenését első akcióval a választópolgárok a devizában felvett hitelekkel próbálták kompenzálni. Kevesebb volt a pénzük, de előre akartak menni, ezért devizában vettek fel hitelt. De kérdezem én, mikor vesz fel az ember hitelt? Akkor, amikor a kilátásai rózsásak, a parlament, a kormány, a gazdasági előrejelzések azt üzenik neki, hogy lehet, mert nincs nagy baj, ki fogod tudni fizetni. És emlékszünk rá, a kormány folytatta az utolsó pillanatokig azt a propaganda-hadjáratot, amiben volt dübörgő gazdaság, a pannon puma nagyot ugrik, beindultunk. Három héttel ezelőtt még a "Beindultunk" repülő hattyúk is azt üzenték az embereknek, hogy nincs nagy baj, merjetek nyugodtan költekezni, devizában pénzt felvenni.

Az ellenzék nem mondta azt, hogy jó a helyzet, csakhogy akkor mi a halál lovagjai voltunk, a válság apostolai, és mindenféle szóvirággal próbáltak minket a sárba taposni annak kapcsán, hogy megpróbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy ez komoly probléma, mert megtévesztik az embereket a saját lehetőségeikkel kapcsolatban. Éppen ezért a devizaeladósodás kapcsán a kormány felelőssége ezen az oldalon egyértelmű. Arról nem is beszélve, hogy ha a lakossági devizahitelek felvétele elszabadul, akkor a jegybank és a kormány gazdaságpolitikai eszköztára még mindig ott áll rendelkezésre, hogy ezt a folyamatot fékezze. Ha a kormány mégsem fékezte, akkor azt kell mondani a miniszterelnöknek, hogy nagy hibát követtem el, mert bár érzékeltem, hogy a magyar választópolgárok devizában eladósodnak, mégsem tettem ez ellen semmit, sőt bátorítottam őket.

A lakáshitel mint problémahalmaz megjelenik az érvelésben. Emlékszünk rá, a lakáshitelek kapcsán a 2002-es választáson maga a miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter mondta azt, hogy nemhogy felszámolják a lakáshitelezési gyakorlatot, hanem még rá is fognak erősíteni. Szó sem volt arról, hogy ezzel probléma van! Nem tetszettek akkor észrevenni, csak most, hogy ezzel probléma lesz? Emlékszünk rá, még a lakáshitelezéssel kapcsolatban megbízott kormánybiztos is személyesen is nagy lakáshiteleket vett fel, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy ezzel igazából nincs semmi probléma. Gondolom, ha rossznak látta volna ezt, akkor nem veszi fel. A lakáshitelezéssel kapcsolatban akkor lehetne a kormánynak kifogása, ha 2002-ben azt mondta volna a magyar választóknak, hogy ezzel nagy baj van, ezt a gyakorlatot megszüntetem. Ezzel kapcsolatban is becsapták a választópolgárokat és Magyarországot, mert azt az illúziót keltették bennük ezek szerint, hogy a lakáshitelezéssel nincs baj. Ha pedig nem hazudtak, akkor az a helyzet, hogy csak most próbálnak valamifajta okot találni arra, hogy magyarázzák a bizonyítványt.

Végül, de nem utolsósorban szokás arra hivatkozni, hogy elmaradtak a szükséges reformok. A reformok elmaradásával kapcsolatban két dolgot kell rögzíteni. Az egyik, hogy napnál világosabb: a reform önmagában nem önérték. Hány reformot élt meg már ez az ország, ami ostobaság volt? A mezőgazdasági reform keretében Magyarországon már narancsot meg gyapotot is termeltek egy időben. A reform keretében úgy próbálták megújítani a mezőgazdasági termelést, hogy mindenfélét összekereszteztek, aminek semmi értelme nem volt. Hány olyan reformot éltünk már meg, amikor azt hirdették nekünk, hogy termeljünk nagyon sok vasat és szenet, hogy azzal még több vasat és szenet tudjunk termelni? Ennek se volt sok értelme.

Ha valaki önmagában azt mondja, hogy a reformok elmaradása a válság oka, az valószínűleg nem tudja, miről beszél, mert a reform önmagában nem érték. És ostoba reformokat nem is szabad csinálni, káros reformokat, amelyek akadályozzák az ország fejlődését, vétek csinálni, az bűn.

(9.30)

Azt kell megvizsgálni, hogy vajon a kormány által bemutatott reformintézkedések hasznosak voltak-e, előremutatóak voltak-e. Ezzel kapcsolatban viszont a bizonyítvány fölöttébb kétséges. Hiszen gondoljuk csak meg, először is egy demokráciában - hozzáteszem: egy demokráciában - bármilyen reform csak akkor értelmes, ha a választók többsége valamilyen ok miatt elfogadja. Ha nem fogadja el, akkor az a reform meg fog bukni, s akármilyen csillogó intellektuális teljesítmény van mögötte, akkor sem ér egy fabatkát sem. A legjobb reform is pont annyit ér, amennyit meg lehet belőle valósítani.

Ha tehát megbukik az egészségügyi reform, azért, mert a választók többsége elutasítja, akkor azt kell mondani, hogy az egy rossz reform volt, és mindegy, hogy a szándék micsoda. Arról nem is beszélve, hogyan lehet azt önmagában reformnak titulálni, amikor csak pénzt vonok el egy területről, amikor csak leépítek, bezárok, szűkítek, és nem mutatok előre. Pedig lehettek volna az egészségügyben is olyan részletek, amelyekben egyébként lehetett volna előremenni, csak nem egyszerre az egészségügyi ellátórendszerben mindent felforgatva átalakítani, és motoros fűrésszel vagdosni a kapacitásokat meg a költségvetést. Gondoljuk csak meg, a gyógyszerbiztosítással lehetett volna részlegesen piacot nyitni. Gondoljuk csak meg, nem a pénzügyi befektetőket, hanem a szakmai befektetőket - ahogy annak idején a háziorvosi privatizációban megtörtént - be lehetett volna egyes részterületekre engedni, hogy kísérletezzünk, hogy próbáljunk egy kicsit a rendszeren javítani. Milyen isteni szerencse, hogy megakadályozta a magyar választók bölcsessége, hogy a társadalombiztosítást olyan értelemben privatizálják, hogy abba a különböző befektetési alapok bekerüljenek, mert ebben az esetben most sokkal nagyobb lenne a válság, mint ami Magyarországon jelenleg van. Milyen isteni szerencse! Ilyen értelemben a reformok elmaradását akár még áldhatjuk is, mert az lenne igazán lehetetlen helyzet, ha a társadalombiztosítási alapok olyan befektetési alapokba is tették volna a pénzt, amelyek most szerte a világon összeomlottak. Tehát nem arról beszélünk - ez nagyon fontos -, hogy nem szükségesek reformok, de azt nagyon fontos tudni, hogy ha a reformok nem jók, nem fogadja el a választók többsége, akkor bármit csinálnak a kormánypárti képviselő hölgyek és urak, a miniszterelnök, azok rossz reformok. És lehet persze ostorozni a népszavazást meg a választópolgárok akaratát, de demokráciában ez fölöttébb kétséges.

Egy másik állandóan előkerülő reformról is hadd szóljak néhány szót, ez az úgynevezett önkormányzati reform. Az önkormányzati reformról mindenki úgy beszél, mint valami orákulumról, bölcsek kövéről, ha végre megcsinálnánk az önkormányzati reformot, akkor minden megoldódna. És mindenki olyan szerkezeti reformokról beszél, amelyek számomra igazából szinte érthetetlenek. Gondoljuk csak meg, van kétezer olyan méretű önkormányzat az országban Vasasszonyfától Szamosangyalosig, ahol egy nagy szerkezeti átalakítás kapcsán a költségvetésben biztosan meg lehetne spórolni akár 4-5-10 millió forintot is. Ezek pici önkormányzatok, mindenki ezeket ostorozza, mondván, hogy a körjegyzőségek, a hivatalok szűnjenek meg, vonjuk őket össze, legyen kistérség; mindenki állandóan ezzel van elfoglalva. És mennyit lehetne ebből megspórolni? Számolják ki! Ha kétezer ilyen önkormányzat esetén megspórolunk önkormányzatonként 1 millió forintot, az 2 milliárd forint. De spóroljunk meg 10 milliót, az 20 milliárd. Vagy spóroljunk meg 20 milliót - ennyit egyébként biztos nem lehet a szerkezeti átalakításokból megspórolni, mert az önkormányzati kiadások döntő többsége természetesen iskolafinanszírozás, szociális kiadás, közvilágítás, városüzemeltetési feladatok, s a többi, s a többi -, de ha megspórolunk 20 millió forintot, az is csak 40 milliárd forint, a rendszer egészében szinte semmi! Gondoljuk csak meg, egy feleslegesen megépített 4-es metrómegálló többe kerül!

Arról nem is beszélve, hogy ha valaki valóban önkormányzati reformot akar, akkor nem a picikkel kell kezdeni. A picikkel nem lehet kezdeni, mert ha a szamosangyalosi önkormányzaton 70 százalékot megtakarítunk, az sem éri el az 50 millió forintot. Hát kezdjük a fővárossal! Maga a főpolgármester meg a kerületi polgármesterek folyamatosan azt mondják, hogy lehetetlen így működtetni egy nagyvárost. Ráadásul a főváros hatékonytalan működése az egész magyar gazdaság számára életveszélyes, mert ha Vasasszonyfán rosszul működik a hivatal, igen, a vasasszonyfai lakosoknak az szörnyű, mert nehezebben meg az ügyintézés néhány száz embernek. De a fővárosban termelik meg a magyar GDP több mint 40 százalékát! A főváros válságos és rossz működése az egész magyar gazdaságra kihat. Hol vannak a javaslatok arra vonatkozóan, kedves kormánypárti képviselők, hogy szüntessük meg a kerületeket? Sehol a világon nem működik ilyen nagyváros, főváros ennyi önálló önkormányzattal, ennyi képviselővel! Mindenki Szamosangyaloson, Bedőn meg Vekerden akar spórolni, azokat akarja összevonni körjegyzőségbe. Dehogy! Küldjék el a fővárosi hivatal felét, az mindjárt ötszáz ember. (Taps.) Gondolják meg, a főváros költségvetése olyan mértékű, hogy abból néhány százalék megtakarítás többet hoz, mint az egész önkormányzati reform egyben! Sőt, ha valaki átfésüli a metrót, többet keresünk rajta, mint az egész önkormányzati reformon. Hát akkor miről beszélnek önkormányzati reform címén, kedves képviselőtársaim? A semmiről. Hol lehet spórolni? Ahol nagyon sok a pénz. Amíg a fővárosi reformot nem terjeszti elő a kormány, a kerületek bezárásától, összevonásostul és mindenestül, addig senki ne spóroljon Szamosangyaloson! (Dr. Katona Béla: Láttad a javaslatot?) Láttuk a javaslatot? Én szívesen támogatnám. Tisztelt képviselőtársak, lássuk azt a javaslatot! Ugyanis arról van szó, hogy - megint a reform ügyére térünk vissza - igazából olyat ostoroznak parlamenti képviselőtársaim, ami nincs. Tessék végre egyszer az önkormányzati reformot a fővárossal kezdeni! Szívesen támogatjuk.

Előkerült a vitában a közigazgatási hivatalok átalakítása is. De hát kedves képviselőtársak, látták önök azt az anyagot? Hajmeresztő! Én magam hallottam a szakállamtitkárnak azt a fejtegetését, hogy úgy kellene átalakítani a közigazgatási hivatalokat, hogy igazából a jegyzőket is a közigazgatási hivatalok vezetői nevezik ki. És az egész egy volt tanácsi rendszer szakigazgatási szervezeti működésének a jellegét öltötte. Ezek még nem hallottak az önkormányzatiságról! Vagy felejtsük el? Igazából az a dolog lényege, hogy az önkormányzatok nem léteznek, és inkább akkor csináljunk tanácsi rendszert? Mert abban egyébként igazuk van a tisztelt kormánypárti képviselőknek meg az ellenzékieknek is, az mégiscsak egy kicsit nonszensz, hogy az önkormányzatok ellátnak durván 3000-3500 hatáskört, amit a parlamenttől, a kormánytól és különböző szervezetektől kapnak, de ennek az ellenőrzését, végrehajtását a kormány lényegében nem tudja ellenőrizni. Ez igaz, ez tényleg baj. De ez nem jelenti azt, hogy szét kell kergetni az önkormányzati rendszert és megsemmisíteni az önkormányzatiságot!

Még egyszer: azt kell megérteni a kedves szocialista képviselőtársaknak, hogy nem felvilágosult abszolutizmusban élünk. Ez nem a szocialista reformkor. Nem a késő Kádár-kor reformdulakodása. Demokráciában élünk. Tehát a reformok csak akkor értelmesek, ha a választók elfogadják azokat. De miután nem álltak elő olyan javaslattal, amit a választók el tudtak volna fogadni, a miniszterelnök reformokra vonatkozó hivatkozása helyesen úgy hangzik, hogy óriási hibát követtem el, mert csupa olyan reformot akartam bevezetni, amiről kiderült, hogy nem jó semmire. Ezek után tényleg azt kell mondanunk, hogy Magyarország rettentő nehéz helyzetben van, nagyon komoly válságban, amiből ennek a költségvetésnek meg kellene találnia a kiutat.

Ez a költségvetés két kiutat talál. Az egyik egy egészen brutális megszorító csomag, a másik az IMF-hitelmegállapodás. A megszorítások nagysága ma még nehezen felmérhető. Azt lehet látni, hogy az emberek tartalékai jóval kisebbek, semhogy egy ilyen csomagot gond nélkül át tudjanak vészelni. A családok mindennapjait és a közlekedését érintő támogatásokon 90 milliárdot vesz el az állam, a béreken 120 milliárdot. Tudjuk, hogy tizenharmadik havi bér nincs, és azt is tudjuk, hogy a közel másfélmillió nyugdíjasnak nem lesz tizenharmadik havi nyugdíja - ez hihetetlenül nagy összeg -, hozzáteszem egyébként, hogy a kormány hibájából. Tehát nem arról van szó, hogy rosszul dolgoztál, ezért nem kapsz pénzt, hanem ugyan lehet, hogy kitűnően dolgoztál, de mi rosszul dolgoztunk, kormány, ezért elvesszük a pénzed. Ez azért tényleg meglehetősen aggályos. S ne felejtsük el, mindezt olyan körülmények között, hogy maga a miniszterelnök másfél hete még arról beszélt a tévében, hogy mindenáron megvédjük a nyugdíjasokat.

Emlékszünk még, hogy a nyáron milyen kampány folyt Orbán Viktor ellen annak kapcsán, hogy ő azt találta csak mondani, a nyugdíjak reálértékét meg kell védeni?

(9.40)

Ő volt a főgonosz, most pedig kiderül... (Korózs Lajos: Most is az! - Derültség.) Ja persze, most is az, természetesen, nyilván, tehát a világgazdasági válságnak, meg egyébként mindennek Orbán Viktor az oka, ezt tudjuk. (Kontur Pál: Nem bírják az igazságot!) Az a probléma, hogy aki az ilyenfajta babonáknak hisz, az hajlamos arra is, hogy a világgazdasági válságot úgy kezelje, hogy minden reggel egy színes kavicsra köp hármat, hátha attól elmúlik az átok. (Közbeszólások.) De nem múlik el, kedves képviselőtársak. Ezért inkább akkor, ha ilyen problémákat észlel magán az ember, jobb, hogyha abbahagyja a kormányzást. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)

A nyugdíj- és egészségbiztosítási kasszánál 170 milliárdos lesz az elvonás, az önkormányzatoknál 150 milliárdos lesz az elvonás. A kistérségek működése tulajdonképpen értelmetlenné válik, mert olyan mértékben csökken az alapműködés finanszírozása, hogy tulajdonképpen minek is csináltuk az egészet. Nesze neked, reform, kistérségi átalakítás! Valamikor ez volt a bölcsek köve és az átalakítás kulcsa; ma az a helyzet, hogy kistérséget értelmetlen szervezni, mert mindenki pórul járt, aki hitt a kormánynak megint, és kistérségbe tömörült. És, hozzá kell tennem, eljött a vég az önkormányzati rendszer számára is, mert ezt már nem lehet finanszírozni. A helyzet az, hogy szó sincs arról természetesen, hogy a tavalyi béremelést idén a normatívákba beépítenék, ebben is becsapták az önkormányzatokat és az embereket. A tűzoltóság támogatása olyan mértékben csökken, hogy az a működést fenyegeti. Ennek a költségvetésnek az előterjesztése kapcsán el lehet mondani, hogy az embereknek a biztonsága kerül most már veszélybe, tisztelt képviselőtársak.

És végül, de nem utolsósorban nézzük meg a csodának tartott IMF-es hitelkeret-megállapodást. Napnál világosabb, hogy az a legnagyobb probléma, hogy Magyarország rendkívüli mértékben el van adósodva, és azért kell felvennünk ezt a 20 milliárd eurós hitelkeretet, mert a jövőre lejáró devizakötelezettségeink - a pénzügyminiszter mondta tegnap - 27,5 milliárd euróra rúgnak. A probléma ezzel a következő: látszólag hátradőlhetünk, és meg vagyunk mentve, de a helyzet nem ez, pontosabban nagyon komoly veszélyek vannak. Ugyanis napnál világosabb, hogy bár 66 milliárd euróról 86-ra nőhet a külső államadósságunk, ez önmagában nem jelent megmenekülést, legfeljebb időlegesen. Ugyanis hogyha az a folyamat indul be, amit az IMF szakértői a kormánynak jeleztek - nekünk is elmondták -, hogy ha a külföldi befektetők és a finanszírozók, akik a hazai leányvállalataikat, leánybankjaikat finanszírozzák, ezeket a finanszírozási kereteket nem újítják meg, hanem lejárttá teszik, ebben az esetben kénytelenek vagyunk az IMF-hitelkeretből biztosítani a konverziót, és ez a 20 milliárd euró képes egy év alatt elpárologni Magyarországról, mert az történik, hogy ez a hitelkeret lép be a korábbi, a piacról felvett hitelek helyett. Ugyanis ez a 27,5 milliárd forint nem az államnak az adóssága, az államnak ebben viszonylag kisebb, 2,7 milliárd eurós adóssága van, a többi vállalati és alapvetően befektetői lejáró követelés. Ha nem tudjuk megakadályozni azt, hogy ezek a lejáró követelések a piacon újuljanak meg, akkor a helyzet az, hogy egy év múlva leszünk csak igazán bajban, mert a mentőövet is felhasználtuk, és semmi változást nem tudtunk elérni.

Itt az a probléma, és azért kell ezt nagyon komolyan venni, mert ez azért alapvetően a hitelességen is múlik, azon, hogy mennyire hiszik el a piaci szereplők, a befektetők, a hitelezők, a Magyarországon leányvállalattal rendelkezők azt, hogy Magyarország és a magyar kormány eséllyel tudja megállítani ezt a válságot. Ez közös érdekünk, félreértés ne essék! Ezért mondjuk azt, hogy tessék végre bemutatni azt a növekedésélénkítő csomagot, azt a növekedéssegítő csomagot, nem ködös konferenciák szervezésével, hanem hús-vér valóságában, nem pantopok meg adathordozók felmutogatásával, mert ez az ezermilliárdos csomag már februárban is elhangzott, nyár közepén is elhangzott, de még mindig nem láttunk belőle semmit. És majdnem biztos vagyok benne, hogy növekedést segítő csomagot, élénkítést segítő csomagot nem a gazdasági bizottság által szervezett megagazdasági konferenciákon kell megfogalmazni és megírni, mert ott mindenki el fogja mondani a saját sztereotípiáit, panaszait, teljesen jogosan, és így nem lehet előremenni. Kormányozni kellene! Ha nincs ez a gazdaságélénkítő csomag, akkor az IMF-hitelkeret értelmetlenül lesz felhasználva, és ez borzasztó veszélyeket rejt magában, tisztelt képviselőtársak - és ez megint, szintén a kormány felelőssége.

Ez a költségvetés ma egyáltalán nem nyugtat meg bennünket a tekintetben, hogy egyáltalán meg tudjuk állítani a gazdasági válságot. Ez a költségvetés nem nyugtatja meg a befektetőket, ezért ez a költségvetés ebben a formában nem támogatható, kedves képviselőtársaim.

Köszönöm a figyelmüket. (Tatai-Tóth András: Meglepett! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)