Készült: 2024.05.07.02:41:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

238. ülésnap (2001.11.08.), 86. felszólalás
Felszólaló Tóth András (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  86  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az analógiák kérdésére visszatérve szeretnék arra is utalni, hogy az önkormányzati képviselők jogállására vonatkozó törvény módosításakor a törvény előterjesztője azt az eljárási módot vette alapul, amely az országgyűlési képviselőkre került kialakításra. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az élet már itt is megelőzte egy lépéssel azt az álláspontot, amely ebben a törvényjavaslatban leírásra került, hiszen épp most egy olyan módosító indítvánnyal foglalkozunk, amely megpróbálja valamilyen módon kiegyensúlyozottá tenni a vagyonnyilatkozat ellenőrzésére irányuló és bárki által kezdeményezhető eljárást.

Tételesen arról van szó, hogy feltételezhető vagy nem zárható ki - hogy még pontosabban fogalmazzak -, hogy adott esetben - pláne egy önkormányzat esetében - zaklató jellegű, megalapozatlan, ismételten megalapozatlan kezdeményezésekkel operálnak valakik, és erre az esetre azért érdemes lenne egy - megint csak azt gondolom - intelligens szabályt alkotni, amely kizárja a zaklató jellegű, megalapozatlan, ismételt vagyonnyilatkozati eljárások kezdeményezését, valami oly módon, hogy azt mondja ki: csak abban az esetben jogosult vagy szükséges az eljárást lefolytatni, amennyiben az eljárást kezdeményező új tényt, új adatot vagy bármi új körülményt tud feltárni. (Dr. Hende Csaba: Igen!) Ma ebben a normaszövegben ez még nincsen benne. Erre szeretném felhívni a figyelmet. (Dr. Hende Csaba bólogat.)

Az alapkérdés természetesen az - és ebben azért szeretném kérni majd az államtitkár úr válaszát -, hogy az érintetti körben az egyenszilárdságúvá tétel irányában van-e hajlandóság a kormány részéről, mert részünkről ebben az ügyben ez a sarokköve annak, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását támogatni tudjuk.

 




Felszólalások:  Előző  86  Következő    Ülésnap adatai