Készült: 2024.05.07.00:03:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

247. ülésnap (2001.12.11.), 318. felszólalás
Felszólaló Dr. Turi-Kovács Béla (FKGP)
Beosztás környezetvédelmi miniszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  318  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Sajnos, alapjában nem változott a korábbi álláspontom, az az akkorival nagyjából-egészében azonos. Úgy gondolom, mégis azt kell kihangsúlyoznom, hogy az ott élő földművesek, akiknek jogos jussuk volt bizonyos területre, értelemszerűen nem károsodhatnak, a megoldást tehát mindenképpen keresni kell.

Ugyanakkor viszont valamit nyomatékkal szeretnék elmondani. Az interpellációban megjelölt területek védettek vagy védelemre tervezettek voltak, és abban az időben - mind 1996-ban, mind 1998-ban, hiszen akkor ismét történt vásárlás - közös használatban is maradtak. Ezeket vásárolták meg, valóban, ahogy a képviselő úr is mondta, 1000 forint/hektár áron.

El kell mondani, hogy ezen a területen egy olyan élő együttes van, ami a mi számunkra nagyon fontos. Az Európában lévő földikutya-élőhelyeknek szinte az egyetlen olyan szigete, amit meg kívánunk őrizni.

A képviselő úrnak azt a szándékát nemcsak megértem, hanem amennyire erőmből telik, támogatom is, hogy itt létrejöhessen egy reparáció, amelynek eredményeként a földhöz jutás történjen meg megfelelő módon, hiszen szerény nézetem szerint itt nem az a probléma, hogy az állam olcsóbban vásárolt, mint a kialakult ár volt, hanem az az igazi probléma, hogy annak a földnek, amely oda kell hogy jusson a földművesnek, oda kell jutni. Itt látom én a megoldás lehetőségét.

1996-os és 1998-as vásárlások esetében olyan lehetőség, amely akár föltűnő aránytalanság címén támadná ezeket a jogügyleteket, ma már nem lehetséges, következésképpen más jogi eszközöket kell találni. Jól mondta képviselőtársam, az eltelt időben konzultáltam olyanokkal, akik ezzel foglalkoznak.

Valamennyien azon dolgozunk, hogy ebben a térségben valamilyen megnyugtató megoldást találjunk a parasztok, a mezőgazdasággal foglalkozók javára. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  318  Következő    Ülésnap adatai