Készült: 2024.05.12.13:20:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

247. ülésnap (2001.12.11.), 254. felszólalás
Felszólaló Kiss Andor (MIÉP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka képviselő elfogadta a választ
Videó/Felszólalás ideje 1:09


Felszólalások:  Előző  254  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Soha életemben nem tettem azt, hogy Torgyán Józsefet megvédtem, de most az egyszer kénytelen vagyok megvédeni. (Egy hang a Fidesz soraiból: Na!) Amit ön mondott az első mondatában, azt Baja Ferenc miniszter mondta az interpellációban, tehát maga a cső valóban nem környezetszennyező, hanem maga az alapanyaga a környezetszennyező. Ezt a tényt hallgatta el annak idején Baja Ferenc, erre viszont Torgyán József rávilágított.

Azt remélem, miniszter úr - örömmel fogadtam a válaszának a második részét -, hogy az ön minisztériuma által kiírt pályázatoknál, a KAC-pályázatoknál az elkövetkezendő időben valóban előnyben fogják részesíteni azokat a pályázókat, akik a beruházásoknál majd környezetbarát anyagokat fognak felhasználni, remélve azt, hogy ezt talán a környezetvédelmi tárca támogatni fogja. Ilyen irányú előterjesztést a KAC ellenőrző albizottsága elnökeként már tavaly is tettem, és az idén is megtettem.

Ha ez megtörténik, ennek reményében elfogadom a választ (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), de ha nem történik meg, ismét megkérdezem öntől, hogy megmenti-e a PVC-szennyezéstől az országot. (Taps a MIÉP soraiból.)

 




Felszólalások:  Előző  254  Következő    Ülésnap adatai