Készült: 2024.05.06.12:16:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

204. ülésnap (2001.05.07.), 181. felszólalás
Felszólaló Dr. Kovács Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:02


Felszólalások:  Előző  181  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szeretném, ha újabb frontot nyitnánk - itt hadgyakorlatról és lőterekről beszélünk - a vitában, hiszen eddig teljesen konszenzusos volt a vita. Úgy érzem, Pál Béla frontot nyitott ebben a kérdésben, hiszen arról beszélt, hogy ki volt az erősebb lobbista, ki kezdte korábban, és hogyan volt ez a kérdés valójában. Egyet tényként leszögezhetünk: amikor a 15 százalék bírálatáról beszélünk és Várpalota polgármesterét, Leszkovszki Tibort idézzük, akkor el kell mondani azt is tényszerűen, mind Pál Béla, mind Leszkovszki polgármester úr az előző ciklus parlamentje kormányzó többségének volt tagja. Tehát már akkor is meg lehetett volna hozni ezt a 15 százalékot, de akár azt a 25 százalékot is, amelyet most a képviselő úr kifogásol.

Tehát azzal értek egyet, amit a képviselő úr az utolsó mondataiban elmondott, hogy jelen pillanatban törekedjünk arra, hogy a Honvédelmi Minisztériummal együtt próbáljunk enyhíteni ezeken a "hadiállapotok" által okozott károkon, de most fogadjuk el ezt a 15 százalékot, és valóban törekedhetünk arra, mert gazdagszik az ország, a NATO-ban több gyakorlat van, vagy több pénzhez jutunk adott esetben, hogy többet juttathassunk vissza az ott élő polgároknak és az embereknek. Tehát javaslom, hogy ebben az irányban továbbra is együtt gondolkodva - mint ahogy Mádai Péter, Lezsák Sándor, Gyapay Zoltán szólt ebben az ügyben - ne nyissunk egy újabb frontot.

Azt kérem, hogy az utolsó mondatokkal összefüggésben mindannyian javasoljuk ennek a határozati javaslatnak az elfogadását.

 




Felszólalások:  Előző  181  Következő    Ülésnap adatai