Felszólalás adatai
109. ülésnap (2011.09.12.), 364. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Iváncsik Imre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:16 |
Felszólalások: Előző 364 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt előterjesztés 4040 fővel javasolja növelni a Magyar Honvédség létszámát, tegyük hozzá, hogy papíron; tegyük hozzá, hogy formálisan. Nyilvánvalóan az elhangzottak után már senki nem gondolhatja azt, hogy itt valóságos létszámnövelésről van szó, tehát a lelkes támogatás a létszám tervezett növelése mellett így indokolatlan.
Teszi egy olyan környezetben a tárca ezt a javaslatot, amikor az utolsó, papírra leírt hiteles adat, amelyet, mondom, a miniszter úr az általam föltett kérdésre március elején válaszolt, 3276 betöltetlen státusról adott számot. Majd ezt követően, amikor az első megszorítást elszenvedte a honvédség, több mint 26 milliárd forint zárolását, majd később végleges megvonását, akkor egy létszámstopot vezetett be, a költségvetési létszámot befagyasztotta, és elrendelte a határozott idejű szerződéses foglalkoztatású állomány továbbfoglalkoztatásának a korlátozását. Majd most egy következő megszorításként miniszter úr bejelentett egy nagyjából 1000 fős újabb leépítést. És ami miatt végképp formálisnak és támogathatatlannak, igazából érthetetlennek tartjuk ezt a javaslatot, az magából az előterjesztésből derül ki, amely úgy fogalmaz, hogy a státusok tényleges feltöltése a Magyar Honvédség költségvetési lehetőségeinek a függvénye.
Magunk is jól ismerjük a Honvédelmi Minisztérium költségvetésének a rendkívül szűkös, sőt mondhatnám most már tendenciaszerűen, hogy egyre szűkebb lehetőségét, és a miniszter úr a bizottsági ülésen megfogalmazott konkrét kérdésre, hogy mit remél a 2012-es költségvetéstől, ő maga is azt mondta, hogy bizony semmilyen javulás a költségvetési kondíciókban nem várható. Ebből a számomra logikusan adódik az a következtetés, hogy a tényleges feltöltés nem lesz lehetséges az elkövetkezendő évben.
Éppen ezért ez az előterjesztés ebben a formában felesleges, valódi tényleges lehetőséget, többletlehetőséget nem fog nyújtani, nem fogja szolgálni a képességek fejlesztését, ezért nem támogatjuk ennek az elfogadását. Két módosító javaslatot is beadtunk, amelyekről részletesen majd természetesen, amikor ennek helye lesz, a részletes vitában kívánunk szólni.
Köszönöm a megszólalás lehetőségét. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 364 Következő Ülésnap adatai