Felszólalás adatai

ELNÖK: A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/2939. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/2939/2., 3. és 4. számokon kapták kézhez.

Most a képviselői felszólalások következnek, 10-10 perces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Sós Tamás képviselő úr következik, MSZP.

SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A szak- és felnőttképzés irányításának egy minisztériumba történő összevonásával megteremtődött a feltétele annak, hogy az iskolai és az iskolarendszeren kívüli szakképzés fejlesztése összehangoltan történjen. Úgy gondolom, ez jelentős lépés. Jelentős lépés az is, hogy a szakképző intézmények közötti együttműködés a regionális képzési hálózat kialakulásával, a szakképzés kibocsátása mennyiségileg, minőségileg a munkaerő-piaci igényekhez igazodjon.

A mostani törvényi módosítások illeszkednek abba a sorozatba, amely az elmúlt esztendők során történt, hisz tessenek gondolni arra, hogy 2005-ben a rendszerváltás óta második alkalommal fogadtunk el stratégiát a szakképzésre. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan ma már türelmetlenül várják az eredményeket. Ugyanakkor hadd mondjam el, hogy rendkívül sok egy irányba mutató, reformjellegű lépés volt és van folyamatban, amelyek beérése esetenként négy-öt-hat év, vagy tessenek arra gondolni, hogy magának a stratégiának az ideje 2005-től 2013-ig szól.

Mi a törvénymódosítás, illetve mi ezeknek az intézkedéseknek a célja? Akik szakképzéssel foglalkoztak az elmúlt húsz-harminc évben, azok közül sokaknak a következő mondat ismétlésnek fog tűnni: ne legyen zsákutca a szakiskola; akkor azt mondtuk, hogy szakmunkásképző. Úgy gondolom, ma is különös aktualitása van annak, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően valóban ne legyen zsákutca a szakiskola, de szeretném elmondani, hogy ez ma sokkal, de sokkal magasabb színvonalú munkát kíván, mint bármikor. Mire gondolok? A felzárkóztatásra, a hátrányos helyzetűek kezelésére.

Miért mondom ezt? Azért, mert a munkaerő-szükséglet a képzési kínálat beszűkülése és a demográfiai feltételek ismeretében már rövid és középtávon is akkor elégíthető ki, ha be tudjuk vonni a foglalkoztatásba a munkanélkülieket, a szürkegazdaságban tevékenykedő csoportokat, és látni kell azt is, hogy a hazai alulképzettek foglalkoztatása szinte megoldatlan. Az Európai Unió politikájának kulcseleme a foglalkoztatási szint és a képzési szint emelése. Az államháztartás tartós egyensúlya is csak akkor teremthető meg, ha emelkedik a képzettség, ha növeljük a munka termelékenységét.

Mit szeretnénk elérni? Néhány dolgot szeretnék felsorolni, és ezek közül néhány dologra szeretnék is kitérni. Először is a mostani törvényi módosítások is azt szolgálják, hogy az általános képzés minősége javuljon. Másodikként kiemelném a szakképzettek arányának növelését az ifjúsági képzésben. Mire gondolok? Arra, hogy most - ez 2005-ös statisztika - szakiskolába jár a tanulók 19,6 százaléka, és azt szeretnénk, hogy ez elérje a 30 százalékot a következő időszakban. Ennek érdekében nagyon sok a tennivalónk. A szakiskolai képzés vonzerejének a növelését is szeretnénk elérni csakúgy, mint a hátrányos helyzetű csoportok bevonását a szakképzésbe. Az intézményrendszer irányításának az átalakításáról is szó van, a pályakövetési rendszer aktualizálásáról, valamint a regionális fejlesztési és képzési bizottságok hatékonyabb működtetéséről.

Menjünk sorjában! 2005-ben szakiskolába a tanulók 19,6 százaléka - durván 20 százaléka - járt. Gimnáziumban, szakközépiskolában végez 61,8 százalék. Nagyon fontos az, hogy a szakközépiskolai érettségi utáni évfolyamokon nappali oktatásban 21,3 százalék szerez szakmai végzettséget, míg a felnőttképzésben 6,46 százalék. Gondoljuk végig, mennyire alacsony ez a szám!

(20.00)

Létszámban ez 8052 főt jelent, ez, úgy gondolom, nagyon kevés. Csak tessenek gondolni akkor arra, hogy a 2005-ös felsőfokú szakképzettségben mennyien vesznek részt, 3,3 százalék, és a szakiskolát végzetteknél a második szakképzettséget megszerzők aránya 1,5 százalék. Akkor látjuk, hogy hol vannak a gondjaink, problémáink, és hol kell nekünk előrelépni. És akkor még nem beszéltünk azokról a néhány százalékkal alacsonyabb piaci értékű, rövid képzési idejű képzettséget szerzőkről, akik nem tekinthetők felső középfokú végzettségűeknek.

Ilyen vonatkozásban a következő tíz esztendő is egy izgalmas kérdés, ha azt nézzük, hogy az 1949 és 1957 közötti népes korosztály nyugdíjba vonulására a következő tíz esztendőben kerül sor, ha azt nézzük, hogy a kilencvenes évek utolsó harmadában született alacsony létszámú évjárat ekkor vállal munkát. '98 óta a születések száma 100 ezer fő alatt van Magyarországon, és az előző napirendi ponthoz rímel, hogy tíz év múlva az ifjúsági munkaerőforrás 15 százaléka roma származású lesz. 2014 után a tényleges munkaerőforrás létszáma nem éri el a 80 ezer főt (Sic!), és akkor még nem beszéltem a migrációról, és sorolhatnám ezeket a gondokat, problémákat.

Azt gondolom, hogy ezzel függnek össze a tennivalóink, és valójában az intézkedések mi célt szolgálnak. Akkor, amikor az általános képzés minőségének javításáról beszélünk, azt mondhatjuk, hogy az elmúlt tizenöt évben átalakult a közoktatás és a szakképzés szerkezete. Ugyanakkor ma a közoktatás - gondolok itt az általános iskolára, az érettségit adó iskolákra -, ezek célrendszere, pedagógiai eszközei az elmúlt huszonöt esztendőben alig változtak.

Az általános képzés hatékonysága akkor növelhető, ha a pedagógiai eszközöket ahhoz a tényhez igazítjuk, hogy a szakiskolákban tömegesen jelennek meg a nagyon gyengén felkészült tanulók és az érettségit adó iskolákban a közepesek. Azt gondolom, hogy ez mindenki számára elgondolkodtató kell hogy legyen. Mondjuk, a pedagógusok számára leegyszerűsítve, de mindazoknak, akik figyelemmel kísérik ezt a munkát, tehát mondjuk úgy, hogy a korábbi frontális osztálymunka helyett tréning típusú módszerekre van szükség. De mondhatnám azt is, hogy a képzők képzésére is sokkal nagyobb szükség van a következő időszakban; és akkor nem beszéltem arról, hogy a képzés szerkezetét is folyamatosan érdemes korszerűsíteni.

Én úgy gondolom, hogy ezek a törvényi módosítások ebben is segítséget nyújthatnak, mondok példát a teljesség igénye nélkül, hogy szükséges feltétel a szakképzésre felkészítő programok indítása az ifjúsági és felnőttképzésben. Vagy gondolok arra, hogy a gazdaság középfokú szakemberigénye esetleg akkor biztosítható, ha a mai 2+4 vagy 4+2 éves modell mellett újra megjelenne a 2+3 éves alternatíva - erről elég sokat beszéltünk az elmúlt három esztendőben -, amelyben a tanulók az érettségire felkészülés mellett kapnának szakképesítést, és sorolhatnám.

Ilyen vonatkozásban a szakiskolák és a szakközépiskolák presztízsének a növelése is indokolt. A szakiskolák vonzerejének a növelése, azt gondolom, hogy nagyon fontos feladat, rugalmas utakat kell kiépítenünk a szakiskolát végzett fiatalok érettségihez juttatásához. Ma a munkaerőpiacon a 16-26 éves korosztályból 300 ezer fő szakképzetlen, a községekben több ezer fő idősebb inaktív, korábbi munkába álló él. A képzésbe vonásuk feltétele az iskolarendszerű szakképzést folytató intézmények felnőttképzésbe történő bevonása. Ez a mostani törvényi módosítás erre is lehetőséget teremt, és úgy gondolom, hogy ez rendkívül fontos feladat.

És akkor nem beszéltem itt sem még a lemorzsolódásról, általában 30 százalékot szoktunk mondani, hogy akik a képzésben részt vesznek, 30 százalékuk lemorzsolódik. Ezen is változtatni kell, korábbi intézkedések segítettek az ő felzárkóztatásukban.

Tehát szeretném zárni a gondolataimat azzal, hogy a mostani módosítások, úgy gondolom, a minőségi szakképzés irányába jelentős lépést tesznek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Ékes Józsefé a szó.

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Múlt héten, amikor ez a törvény általános vitára került és a vezérszónokok elmondták a hozzászólásaikat, azért elég sok kritika hangzott el magával a törvénnyel kapcsolatban, és amit Sós Tamás képviselőtársam mondott, a számadatok elég riasztóak. Azt hiszem, mindannyian meg tudjuk állapítani, és én ehhez még szeretnék egy olyan adalékkal hozzájárulni, hogy ha ma nézzük a mai 25 éveseknek a számát, akkor az körülbelül olyan 163 ezer, ha nézzük a ma élő hároméveseknek a számát, az 92 ezer. Ön is, képviselőtársam, beszélt a demográfiáról, és talán pontosan magának a parlamentnek, hisz erről is volt már vita a parlamentben, tehát a demográfiai kérdésekben, azt hiszem, magának a kormánynak, magának a parlamentnek is meglenne a feladata, hogy egy hosszú távú stratégiát tudjon kialakítani.

Ami a szakképzést illeti: az elmúlt időszakban ezzel a törvénnyel nagyon sokat foglalkoztunk, foglalkoztunk a képzés gyakorlati képzésének a megvalósításával, foglalkoztunk azzal is, hisz az elmúlt időszakban volt egy olyan javaslat, amikor szakmákat vontunk össze annak érdekében, hogy az érdekeltségi rendszert ki lehessen alakítani, ez sem sikerült teljes egészében. Tudjuk azt nagyon jól, hogy azok a kamarák, azok a szakmai érdek-képviseleti szervek évek óta tulajdonképpen jelzéseket adnak a kormányok számára, hogy hibádzik maga a rendszer, mert a szakképzés sajnos annyira sérülékeny, hogy hihetetlen mértékű hiányszakmák alakulnak ki Magyarországon.

Ezzel mindannyian tisztában vagyunk, csak sajnos az a lépéssorozat, ami ebben a törvényben is benne rejlik, nem biztos, hogy a teljes megoldást fogja megtalálni. Hisz Tatai képviselőtársammal beszélgettünk erről, a regionális integrált szakképzés irányában mozdul el maga a rendszer részben a demográfiai követelményekből adódóan, részben pedig olyan kormányzati döntéselvek fognak megvalósulni, hogy a kistelepülési iskolák bezárását utána nyomon követi a szakképzési rendszer átalakítása, ilyetén történő átalakítása. Nekem most is megvannak az aggályaim, mert a legnagyobb probléma ott van tulajdonképpen, hogy a gyakorlati képzettségi szint van nagyon alacsony szinten.

A másik oldalon pedig tényleg kialakultak a hiányszakmák. A kamarák és az érdek-képviseleti szervek, amelyek a vizsgáztatási rendszerben is részt vesznek, évek óta jelzik már ezt a problémát, évek óta saját maguk is mondják, hogy olyan rendszert kellene kialakítani, ahol a gazdasági társaságokat ösztönzi maga tulajdonképpen a szakképzés gyakorlati részének az átvállalása, adott esetben egy ösztöndíjrendszer kialakítása adókedvezményekkel és egyéb más feltételekkel, hogy valóban a szakmát is érdekeltté lehessen tenni.

Számos példa van a nyugat-európai országokban, ott, ahol sikerült a hiányszakmákat úgy elindítani, hisz nagyon sok helyen egyébként egy nagyon jól képzett szakmunkás, azt lehet mondani, hogy mérnöki keresettel rendelkezik. Sajnos nem fektettünk elég energiát magában a törvényalkotásban és a rendeletekben sem arra, hogy valóban érdekeltté tegyük a ma az általános iskolából kikerülő fiatalokat, hogy valóban egy olyan képzettséget szerezzenek vagy másodszakmát szerezzenek maguknak, amivel a piacon valóban el is tudnak helyezkedni. Sőt mi több, hogyha az integrált szakképzés alakul ki, bekerül valamelyik központba a gyerek, lehet, hogy abban a városban vagy azon a településen nincs lehetősége sem a gyakorlati műhelyben, sem pedig gazdasági társaságnál magának a gyakorlati tudásnak a megszerzésére, akkor meg kell keresni azt a gazdasági társaságot, lehetőleg az adott településhez közel, mert nem biztos, hogy az anyagi helyzete lehetővé teszi azt, hogy kollégiumi elhelyezést tudjon a család finanszírozni, vagy adott esetben rendszeresen bejárni gyakorlati oktatásra egy másik településre.

Képviselőtársaim! Itt vannak a problémák, mert beszélünk a mélyszegénységről, beszélünk arról, hogy általában az elesettebb családokból származnak vagy kerülnek be a szakiskolákba azok a növendékek, akik hellyel-közzel megszerzik az elméleti, de hiányosan a gyakorlati oktatást, és ez teljesen természetesen a lemorzsolódás irányába hat, a másik oldalon pedig a munkaerő-felvételnél a hiányos gyakorlati képzés miatt kevésbé alkalmazzák őket.

Tehát magának a törvénynek inkább arra kellene most koncentrálni, hogy próbáljuk felmérni és elfogadni a kamarák, szakmai érdek-képviseleti szervezetek azon ajánlását, hogy a következő öt vagy tíz évben mely területen alakulnak ki hiányszakmák, és arra próbáljunk meg egy olyan rendszert kialakítani, ami már az általános iskolában elkezdi a fiatalok körében nemcsak egy ilyen egyszeri lobbitevékenységgel a felmérést, hogy mégis kinek milyen irányultsága van, hanem valóban egy meggyőző erővel ható, bemutató jellegű rendszert kialakítani, amivel kedveltté tesszük adott esetben a fiatalok számára egyes hiányszakmák újbóli megszerettetését, és adott esetben azoknak a feltöltését.

(20.10)

Ebben látom egyébként a legnagyobb problémát. Most megint hozzányúlunk a szakképzési rendszerhez, létrehozzuk az integrált szakiskolákat, meg fognak szűnni intézmények, mert tudjuk, hogy meg fognak szűnni intézmények. Lehet, hogy ezt jelen pillanatban nem mondjuk ki, de ennek a vége az lesz, hogy nagyon sok intézmény meg fog szűnni, hiszen maga a törvény is megpróbál létszámkorlátot 1500 főben meghatározni, csak a legnagyobb probléma maga a gyakorlati képzés helyszínének kiválasztása vagy adott esetben a gazdasági társasággal történő szerződéskötés kérdése. Képviselőtársammal erről is beszélgettünk. Akkor meg kell találni azon gazdasági érdekszférát, amely a hiányszakmák irányába megadta a jelzéseket, és alkalmazni kívánja a fiatalokat gyakorlati képzésre, és lehetőleg úgy, hogy hosszú időn át ott is maradjanak nála.

Ehhez kellene mindenképpen a költségvetés és az adó oldaláról is egy olyan kedvezményi rendszert kialakítani, hogy egyrészt a szociálisan hátrányos helyzetű fiatal és család számára is megérje a gyakorlati oktatás más helyszínen történő képzésének a lehetőségét elsajátítatni, és a gazdasági társaságot is érdekeltté kell tenni abban, hogy egy ösztöndíjrendszerrel segítse szociális alapon - fogalmazzunk úgy - a gyermek továbbtanulásának a lehetőségét. Mert a legtöbben egyébként ott akadnak el, ha el kell járni egy másik településre, akkor lehet, hogy a kollégiumi elhelyezés vagy adott esetben a reggel korai beutazás kérdése - ha nem kollégiumi elhelyezést kap a gyerek, hanem a reggel korai beutazást - anyagilag olyan mély terhet zúdít a családra, hogy képtelen a család felvállalni azt, hogy a gyereket taníttassa. Tehát itt nemcsak az egyetemi, főiskolai képzés területén vannak meg ezek a problémák, hanem a szakközépiskola területén is ugyanezek a problémák megvannak.

Ha regionális szinten próbáljuk magát az intézményrendszert kialakítani, akkor ennek előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy a mélyszegénységben élő családok, hiszen ma már tudjuk hogy 700-800 ezer gyermek él mélyszegénységben, akkor tessék megmondani, hogy ezeknek a gyerekeknek milyen szociális háttere fogja biztosítani azt, hogy egy integrált szakközépiskolába el tudjanak járni. Vagy adott esetben egy gyakorlati képzési rendszeren keresztül - mondjuk, egy más városban vagy más településen, az intézménytől távol - részt tudjon venni a gyakorlati képzésben. Tehát ezekre kellene a választ megtalálni magában a törvényben is, és azt mondom, ezen érdemes a képviselőtársaimnak közösen elgondolkodni, hogy ezekre is keressük és találjuk meg a választ. Mert a szociális válságból, a mélyszegénységből anyagi forrás nélkül a gyermeket vagy a családot nem lehet rávenni arra, hogy adott esetben a gyermekét, mondjuk, egy tényleg jó szakmához tudja juttatni. Sok esetben ez a legnagyobb gátja egyébként annak, hogy az a gyerek valóban tartósan meg is tudjon maradni, mert lehet, hogy étlen-szomjan megy el kora reggel, és valamikor késő este egyszer fog ételhez jutni, és onnantól fogva a finanszírozás kérdésében - a közlekedési viszonyokból, a tarifák emelkedéséből adódóan - nem biztos, hogy minden család tudja ezt vállalni.

Azért is szeretném mindenképpen javasolni, amit Tatai képviselőtársammal négyszemközt beszélgettünk, hogy fontoljuk meg, gondoljuk át ennek a kérdését, legyen tényleg egy olyan rendszer, hogy a kamarákat sokkal erőteljesebben beemelni ebbe a kérdésbe, a szakmai érdekképviseleteket - az Iposzt, a Kisoszt -, amelyek tényleg valóban foglalkoznak magával a vizsgáztatási rendszerrel, és számos alkalommal jelzik, hogy mely hiányosságok lépnek fel akár elméleti, akár gyakorlati képzettség területén, ezeket is be kellene építeni magába a törvénybe. A másik oldalon pedig tényleg a szociális problémát figyelembe véve olyan támogatási rendszert kialakítani, hogy valóban a család is és a fiatal is érdekeltté tudjon válni a képzési rendszerben egy jó szakma megszerzésében.

A másik oldalon pedig a gazdasági társaságokkal történő megállapodások kérdése, amelyet tényleg el kell indítani, és egy olyan rendszert kialakítani, hogy a gazdasági társaságok számára is maximálisan megérje, hogy fiatalokkal foglalkozzanak a saját önös érdekükben is, a másik oldalon pedig a képzési időszakban is olyan gyakorlati képzettséget tudjanak biztosítani, amely akár nemzetközi szinten is megadja egy-egy fiatal számára a lehetőséget, az esélyt arra, hogy valóban jó szakmával könnyen, aránylag gyorsan és jól fizető helyen tudjon magának munkát találni, és azzal tulajdonképpen stabilizációt elérni. Mert a lemorzsolódás óriási, és a másodszakma, amit a képviselőtársam is mondott, az abban való részvételi arány hihetetlen mértékben lecsökkent. Az elmúlt 17 évben is lecsökkent. Tehát nemcsak a '60-as, '70-es évekről beszélek, de ahhoz viszonyítva tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy gyalázatos ma Magyarországon a másod- vagy a harmadszakma megszerzésének az esélye, lehetősége.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Következne a következő kormánypárti felszólaló, de előtte egy kétperces, Gúr Nándoré a szó.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon fontosnak tartom azt, amiről Ékes képviselőtársam szólt, tehát a gyakorlatorientáltság kérdéskörét. Azt gondolom, e tekintetben talán a legjobb példa az, hogyha számba vesszük az elmúlt tíz esztendő történéseit, mondjuk, a tanulószerződések tekintetében. Hiszen ez a történet erről szól. Tíz évvel ezelőtt 6600 fiatal volt a tanulószerződések kötelékében, a tavalyi esztendőben a 32 ezret haladta meg a számuk. Ez magyarul azt jelenti, hogy megötszöröződött a tanulószerződés keretei között lévők száma.

Miről is szól a tanulószerződés? Egyrészt arról, hogy a fiatalok megkaphatják a minimálbér 15 százalékát, másrészt arról, hogy ebben az esztendőben ez még emelkedik is 20 százalékra, harmadrészt arról, hogy félévente mindig emelhető, negyedrészt pedig arról, amit a képviselőtársam is hiányol, hogy a hiányszakmák tekintetében olyan finanszírozási rendszert rak össze, amely a hiányszakmákban történő szakképesítések megszerzésénél még pluszolhatja 20 százalékkal az utolérhető forrásokat.

Ilyen értelemben tehát azt a fajta gondolkodást kell - és érdemes is - erősíteni financiális szemszögből is, amely persze szociális értelemben is segítheti a megélhetés és a tudás megszerzésének a lehetőségét is, hogy a tudás megszerzése minél inkább gyakorlatorientált legyen, minél inkább a gazdálkodó szervezetek kötelékei között, élő környezetben történjen. Meggyőződésem szerint ezt úgy kell alakítani, ahogyan a törvénytervezet is formálja, hogy a gyakorlati képzésorientáltságnak a gazdálkodó szervezetek irányába való vitele mellett pluszolja a támogatások mértékét. Azt gondolom, ilyen értelemben hiányérzetünk nem lehet.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: A következő, írásban előre jelentkezett képviselő Rózsa Endre képviselő úr, MSZP.

RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvénycsomag alapvetően a keresetvezérelt szakképzés és felnőttképzés területén fogalmazza meg a módosító indítványokat, amelynek fő célja a munkaerő-piaci igényekhez igazodó törvényi feltételek biztosítása. A módosítások a szakképzési intézmények teljes körére kiterjednek, beleértve az országos kamarákat és az országos gazdasági érdek-képviseleti szerveket is.

A módosítás megteremti az iskolarendszerű szakképzés és a felsőfokú oktatási intézményekben folyó szakképzés összhangját. A modernizáció célja, hogy a kibocsátott tanulók száma és felkészültsége rugalmasan igazodjon a gazdasági és a munkaerő-piaci igényekhez. A piacképes tudás olyan legyen, amely a gazdaság igényeihez igazodik. Ezt segíti elő a közoktatási törvény 12. §-a, amely meghatározza a tanuló kötelezettségét a pályakövetési rendszerben; a 42. § rendelkezik a szakképző iskolák és a szakközépiskolák pályakövetési rendszeréről. Ugyanakkor ki kell mondanunk itt is azt, hogy nemcsak az oktatási intézményeknek, hanem a munkaügyi központoknak is fontos szerepe lesz továbbra is a munkaerőmozgások és igények összegyűjtésében és jelentésében.

A felnőttképzési törvény a támogatott képzésben részt vevő felnőttek kötelezettségét fogalmazza meg, amely előírja, hogy a képzés befejezését követő három éven át a támogatott képzéssel megszerzett szakképesítés hasznosulására vonatkozóan adatot kell szolgáltatni, illetve közölnie kell, hogy milyen vállalkozásban vesz részt a személy.

(20.20)

A felnőttképzési törvényben a szabályozás azt is meghatározza, hogy a foglalkoztató milyen irányú információkat adjon meg. Adja meg azt, hogy hol áll munkába a személy, milyen munkakörökben van foglalkoztatva, milyen tevékenységeket lát el a munkavállaló.

A törvénymódosítás 3. §-a a szakmai vizsgáztatás ellenőrzésének, komplex rendszerének, jogszabályi háttérének megteremtésére is irányul. A piacképes tudást segíti elő a törvénymódosítás 7. §-a, amely rendelkezik arról, hogy a munkahelyi gyakorlat, illetve a külföldi szakmai gyakorlat esetén a szakmai vizsga részeinek teljesítése alól fel kell menteni a tanulót.

A 8. § a speciális szakiskolák mellett a készségfejlesztő szakiskolákra, valamint a felzárkóztató oktatásra is kiterjeszti a törvényjavaslatot. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény módosításával a fejlesztési támogatások is változnak. A törvénymódosítás következtében megjelenik a fenntartói finanszírozás. A törvény szerint csak azon fenntartóknak, szakképzés-szervezési társulásoknak adható át a fejlesztési támogatás, amelyek intézményeiben a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók száma eléri az 1500 főt. Ugyanakkor tudjuk azt, hogy a törvény egy olyan módosítást is bevezet, amelyben lehetőség van arra, hogy a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter egyedi döntés alapján legfeljebb 15 százalékkal kevesebb tanulólétszám esetén is lehetőséget adjon a támogatás fogadására.

A fejlesztési támogatás jelenleg csak a tárgyi feltételek fejlesztésére, illetve az ezekből a fejlesztésekből megvalósult eszközök közvetlen működtetési kiadásainak a fedezésére fordítható, tudjuk, maximum 15 százalék mértékig. A szakmai szervezetek és a szakképző iskolák jelzése alapján tovább szélesedik a szakképzési támogatás felhasználhatósága. Lehetőség nyílik a felhasználhatóságra a szakképzés további korszerűsítéséhez a tananyag és a taneszközfejlesztés területén is, a szakmai, elméleti és gyakorlati tantárgyakat oktató tanárok, szakoktatók, gyakorlati oktatók akkreditált továbbképzésen való részvételének a támogatására is, ez pedig 5 százalékig terjedhet. A visszatérítési igény, illetve a leírhatóság is tovább finomodik.

Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatottság jelentősen függ az iskolai végzettségtől. A magyar munkavállalók iskolai végzettsége a nemzetközi összehasonlításokhoz viszonyítva elmarad, és lényegesen alacsonyabb. Hazánk lemaradása jelentős az alapfokú végzettségűek aránya tekintetében. Ennek javítása alapvető feladat. Erről Sós Tamás képviselőtársam is szólt már, a bizonyos lemorzsolódás kérdésében. Sajnálatos tény, hogy a legnagyobb lemorzsolódási arány éppen a szakmunkásképzőknél van.

Nézzük meg a számokat a különböző szintek tekintetében! Míg a gimnáziumban a tanulóknak 13 százaléka, a szakközépiskolásoknak 25 százaléka, a szakmunkásképzősöknek sajnos 35 százaléka morzsolódik le a nappali képzés keretén belül a szakképzés területén. A lemorzsolódott tanulók gyakran visszatérnek a felnőttképzési rendszerbe. Ezért is kell nagyon nagy figyelmet fordítani erre a területre. A fiatalok oktatása mellett jelentős figyelmet kell fordítani a felnőttek képzésére, az új ismeretek és szakmák megszerzésére.

Az Európai Unió képzési céljai között szerepel, hogy 2010-ig a 25 és 64 éves korosztályban a képzésben részt vevők aránya érje el a 12,5 százalékot. Hazánkban ez az arány jelenleg mindössze 4,2 százalék. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy ezt a 4,2 százalékos arányt jelentősen javítják a magasabb végzettséggel rendelkezőknek a képzésben, továbbképzésben, felnőttképzésben való részvételi arányai. Ezekkel a törvénymódosításokkal a képzés színvonalának a javítását szeretnénk elérni.

Kérem képviselőtársaimat, hogy módosító javaslataikkal járuljanak hozzá a törvénytervezet jobbításához. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: A következő felszólalónak, Kuzma László képviselő úrnak adom meg a szót.

KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk álló törvény jó szokásnak megfelelően megint kicsit salátaszerűen szedi össze azokat a közoktatást érintő fejezeteket, amelyek alapjaiban határozzák meg a szakképzést: a szakképzést érintő szakképzési törvény, felnőttképzési törvény, illetve a szakképzési hozzájárulásról és képzés fejlesztéséről szóló törvény. Mindegyik törvény - a szakképzést kivéve - elég friss, gyakorlatilag minden évben toldoztuk-foldoztuk, elég gyakran nyúltunk hozzá, tehát valahol én is indokoltnak tartom, hogy egységes szerkezetben tekintsük át, és próbáljunk meg együtt gondolkozni ellenzék is és kormánypárti oldal, mint ahogy tettük ezt annak idején a Szakképzési Alappal kapcsolatos törvény tekintetében, amik konszenzusra tudtunk jutni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Jelent-e előrelépést - és ezt a kérdést kell feltennünk magunknak - ez a módosítás, amely alapjaiban rendezi át a szakképzést? Valóban elérhetjük-e azt, hogy kevesebb pénzből jobb szakembereket leszünk képesek képezni? Valóban az általunk kitűzött célt - vagy pontosabban: a kormányzat által kitűzött célt, miszerint a munkaerőpiac és a képzés találkozzon - szolgálja-e ez a törvénymódosítás? És az előttem felszólalók többször is említették, hogy valóban, ettől több szakmunkás kerül-e ki a munkaerőpiacra. Én egy kicsit szkeptikus vagyok, még ha néhány hasonló gondolkozású emberrel ellentmondásba is kerülök, miszerint feltétlen a hiányszakmák feltöltését és a hiányszakmák munkaerőpiacon való megjelenítését elsősorban a képzés oldaláról próbáljuk meg megoldani. Tehát ösztönözzük a gyerekeket, a fiatalokat azért, hogy hiányszakmákat tanuljanak. Kérem, a minimálbér 15 meg 20 százalékáért nem fognak oda jelentkezni a hallgatók és a tanulók.

Fordítva ülünk e tekintetben is a lovon. A munkaerőpiac majd vissza fog reagálni a képzésre, és a képzésben részt vevők majd egy követő magatartással részt fognak venni ebben a képzésben, de attól a hiányszakmák nem fognak megszűnni az én elgondolásom szerint.

A statisztikai adatokban, csak feltételezem, hogy eltolódás van a szakképzés és a gimnázium irányába és kevesebb a szakmunkásképzés, csak feltételezem, hogy ezek a statisztikák korrigálva lettek az érettségire épülő szakmákkal, mert ez esetben akkor kicsit torz adatot kapunk.

Visszatérve a négy feltett kérdésre, inkább szeretném, ha a törvényben visszatükröződött volna az a szándék, ami egyébként a Lajtán túli területekre inkább jellemző, mint Magyarországon, hogy a GDP-nek egy megfelelő aránya alatt képzésre fordított összeg éppen ellenkező hatást vált ki, tehát nem hozza a hozzá fűzött reményeket. Sajnos, ez az arány Magyarországon jelentősen elmarad az európai átlagtól, tehát azt gondolom, hogy ezen a területen kellene először előbbre lépnünk, közösen, kormányoldalnak és ellenzéki oldalnak, a költségvetési tárgyaláskor ez az első lépés, és ilyen apró lépésekkel tudunk majd előbbre menni.

(20.30)

Az előterjesztésből kisejlik, hogy a kormány szándéka egy tudásalapú, versenyképes társadalom megteremtése, amely tekintetében az előterjesztés téves feltételezést alkalmaz. A szakképzés és a felnőttképzés munkaerő-piaci igényeire való egyértelmű megfeleltetés nem evidencia. Tehát nem kell feltétlenül evidensnek tekinteni, hogy a szakképzésben rögtön, azonnal leképeződjön, és ezt mint egyedülálló megoldást tekintsük, és ezáltal egyfajta integrációt tekintsünk a jövőben - mint az egyetlen dicsőítő út -, csak nagy integrált mamutintézményekben tudjuk ezt a megfeleltetést, tehát hogy a szakképzés megfeleljen a munkaerő-piaci igényeknek, ezt feltétlenül integrált mamutintézményekben kell végrehajtani. Annál is inkább, mert vannak egyéb szempontok is, mint az ilyen típusú munkaerő-piaci igények. Például a képzési tananyag átfutása is megnehezíti ezt a problémát, vannak egyéb társadalmi beilleszkedési problémák, hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás. Mintegy példaként szerettem volna ezt arra mondani, hogy nem csak munkaerő-piaci igények jelentkeznek, amikor egy képzési struktúrát átalakítunk vagy megváltoztatunk.

Feltehetjük ezt a kérdést, mielőtt ilyen nagyszabású átalakítást végzünk, hogy mi lehet az elvárható cél egy szakképzést folytató intézmény esetében. Túlságosan leegyszerűsítené a problémát, ha azt mondanánk, hogy kész szakemberek képzése, aki az iskolából vagy a képzőhelyről kikerül, a munkaerőpiacon rögtön megjelenik, és végzi a saját munkáját. Nyilvánvalóan a válasz az - talán ebben is egyetértünk -, hogy nem. Nem lehet ilyen célt kitűzni, és nem lehet az egész struktúránkat ennek alávetni, hogy aztán az átalakítás eredményeképpen ez lesz a megoldás. Azért sem, mert gyorsan változó ismeretekről van szó, gyorsan változó társadalmi igényekről van szó, a képzési struktúra változásának bürokratikus volta, és ezt ez a törvény nem segíti.

Akkor mégis mi lehet a cél? Véleményem szerint a tudás megszerzésének képességére kell megtanítani a mai magyar ifjúságot, illetve a felnőttképzésben részt vevőket. Mert ha erre képes a képző intézmény, akkor az az ember, akiről itt általánosságban beszéltünk, a munkaerőpiacon képes majd megállni a helyét.

Mi a törvény legnagyobb hibája? Nem igaz, hogy a szakképzés úgy rossz, ahogy van. A mai magyar szakképzés jelenleg iszonyatosan heterogén, és ezt a heterogén összetételű szakképzési struktúrát egyetlen fűnyíróelvvel majd - azt mondjuk - mi most megreformáljuk, szerkezetileg is. Tehát azonos szakmákban vannak iskolarendszerű, nem iskolarendszerű... - ezek egyébként nem mindig ekvivalens tudásanyagot tartalmaznak, ezt csak zárójelben jegyzem meg. Vannak kis iskolák meg nagy iskolák - most az iskola méretére gondolok. Nem beszélve arról, hogy ez a törvény sem tér ki szellemiségében és szellemében az úgynevezett kis létszámú szakmákra, a kis szakmákra, és ezeket a kis szakmákat teljes mértékben ellehetetleníti ez a nagyon erőteljes integráció.

Nem lehet azonos lapon említeni azokat az erdészeket, akiket Magyarországon négy iskolában képeznek, vagy azokat a vízszolgáltatással foglalkozó technikusokat, akiket Magyarországon nyolc iskolában képeznek azokkal a lakatosokkal, akikből nagyon sok van, és többek között térségünkben az egyik hiányszakma. Nem beszélve arról, hogy a képzés szintjeiben is rendkívül heterogén az összetétel. Aki szakképzésben dolgozik, nyilván tudja, hogy a 33-as szakmáktól kezdve az 55-ös kezdetű szakmákig is érinti ez a képzési átalakítás. Nem beszélve arról, hogy az OKJ módosítása jelentős változásokat hoz. Tehát nemhogy kevesebb, hanem több szakma lesz. Ezekre a problémákra nem ad választ.

Továbbá, ami még nagyon kellemetlen, az pedig a regionális szakképzési fejlesztési bizottság. Gyakorlatilag egy választott testület fölé rendeljük ugyan indirekt módon, tehát a megyei közgyűlések, városi közgyűlések és ezek társulásai fölé rendeljük; indirekt módon, mert pénzt rendelünk hozzá, és ezzel a pénzzel gyakorlatilag belekényszerítjük egy olyan zsákutcába, hogy kénytelen lesz végrehajtani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Még egy megjegyzést engedtessenek meg ebben a 15 másodpercben. A módosító indítványok beadásának határideje, úgy tudom, most az általános vita végéig tart. Holnap délelőtt 10 órakor tárgyalja az oktatási bizottság a módosító indítványokat. A minisztériumtól megszokott módon, talán azt gondolom, nem túlzás, ha azt mondom, hogy nem túl elegáns ennyi időt hagyni a módosító javaslatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) áttanulmányozására. Egy kicsit prejudikálható az a fajta magatartás, amit megszoktunk a kormányoldal részéről; túl sok reményem nincs, hogy nem az aláírásból ítélik meg a módosító javaslat jó vagy rossz voltát.

Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Kormánypárti képviselő következik: Kormos Dénesé a szó.

KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársam iménti gondolatai nagyon érdekesek, és nagyon sok problémára rávetítik a figyelmet. Valójában itt is, mint korábbi törvényjavaslatoknál, célszerű azt végiggondolni, hogy valóban melyek azok a problémák, amelyekkel foglalkoznunk kellene.

Az elmúlt akár másfél évtizedben, beszélünk-e folyamatosan arról, hogy a szakképzés a munkaerő-piaci igényekkel nem találkozik? Az elmúlt időszakban a gazdaság szereplői részéről halljuk-e mindennap azt a kritikát, hogy a kapott ismeretek és különösen a gyakorlati ismeretek messze távol vannak az adott folyamatoktól, technológiáktól, és egyéb problémák vetődnek fel? Létezik-e Magyarországon különböző térségekben, mondjuk, akár az iparszerkezet és szakmaszerkezet jelentős átalakulása? Csak hogy egy példát mondjak, akár a mi vidékünkről, mondjuk, a borsodi iparvidék nehézipari része, kohászat és bányászat mellett, a hagyományos vegyipar megmaradása mellett ma jelentős húzó iparágként a gépgyártás újabb generációja és az elektronika jelent meg nagyon nagy súllyal.

Tehát ezek a folyamatok folyamatosan és dinamikusan léteznek, amelyek folyamatosan és eléggé dinamikusan határozzák meg és fogalmazzák meg ezeket a munkaerő-piaci igényeket. Tudtunk-e rá reagálni, tudott-e rá reagálni az iskolai rendszerű képzés, ki tudta-e szolgálni megfelelő technikai és technológiai háttérrel ezeket a gyakorlati ismereteket? Mindenkire rábízom a választ, hogy így van-e, hogy tudta vagy nem tudta. Én úgy gondolom, hogy van vele probléma.

Egyetértek képviselőtársammal abban a tekintetben is, hogy a képzés - bármilyen képzés, beleértve a szakképzést is - egyik alapvető feltétele a képezhetőség és ahhoz megfelelő alapismeretek és alapkompetenciák megléte.

Összefügg-e a szakképzés és különösen a szakiskolák helyzete, mondjuk, az általános alapfokú képzésben meglévő elég komoly problémákkal, azokkal az alapkompetenciákkal, amelyek nélkül képezni, és a későbbiek folyamán, akár egy életen át tartó tanulás különböző igen indokolt és szükséges átképzési folyamataiban részt tudjon venni valaki egyáltalán, ez egy alapfeltétel? Probléma ez jelenleg? Probléma. Együtt kell tárgyalnunk tehát közoktatási és szakképzési kérdéseket? Nagy valószínűséggel együtt kell tárgyalnunk.

Tehát mindezeket nézve néhány kérdést szeretnék kiemelni a törvénnyel és a tendenciákkal kapcsolatban. Azt mondja képviselőtársam, hogy a képzési szerkezet bürokratikus irányítása. Miért, tessék szíves lenni nekem megmondani, jelenleg a képzési szerkezet alakulásának milyen irányítása van? Sokszor mondjuk a kamarák szerepét, elmondjuk minden évben. Sikerült-e a kamarákon keresztül egyértelműen a gazdasági megrendeléseket leképezni képzési folyamatokba és háttérfolyamatokba? Nem sikerült egyértelműen.

Ma egy fenntartó - legyen az, mondjuk, megyei önkormányzat, de legyen egy városi, egy települési önkormányzat - eldöntheti természetes jogából adódóan, hogy milyen képzési irányokat folytat. Eldöntheti még olyan szempontból is, hogy ma egy szabályozó van, adott esetben, ha a megyei közoktatás-fejlesztési terv kitér szakképzési feladatokra, és azt mondja, hogy meghatároz szakmaszerkezetet és beiskolázást, kérem szépen, a települési önkormányzat, amely szakképző intézményt tart fenn - és ez más oktatási programra is vonatkozik - minősített többséggel ettől a dologtól eltérhet.

(20.40)

Természetesen ez az önkormányzatiságból adódó joga, no de könyörgöm, lehetnek ennek elég különböző feltételei, egészen eltérő feltételei, hogy minek alapján választja ő azt a képzést. Megszokás alapján? Meg akar tartani munkaerőt? Nem akar nagyobb konfliktust kelteni az intézményében, mert komoly szavazóbázist érint és így tovább? Nem akarok teljesen szélsőségeket mondani, de lehet érezni, hogy miről van szó.

Kérdés tehát, hogy érdekeltté tudjuk-e tenni nemcsak a kamarákat, hanem a gazdaság szereplőit abban, hogy megfogalmazzák az igényüket. Érdekeltté tudjuk-e tenni őket, hogy forrásokat tegyenek bele ebbe, és ezeknek a forrásoknak a felhasználása valóban abba az irányba hasznosuljon, ami az adott térség gazdasági folyamatait jelenti?

Ebből adódik egyértelműen az a válasz, hogy a szakképzés tervezésének és irányításának az egyik működőképes szintje a regionális szint, hiszen a fejlesztések jelentős része is ott történik. Ha ezek a regionális szakképzési bizottságok abban az arányban, ahogy a törvénytervezetben benne van, gyakorlatilag a gazdaság szereplőinek túlsúlyában meg tudják fogalmazni ezt... - és mondok egy másik nagyon fontos dolgot, tisztelt képviselőtársaim: belegondoltak már abba, hogy ebben az országban szakképzési hozzájárulás keretében milyen nagyságrendű összeg mozog a szakképzésben? Belegondoltak már abba, hogy minek alapján dől el, hogy egy szakképzési hozzájárulás hova megy és ki kapja? Van-e ebben szerepe közvetlenül az intézményvezetők kapcsolatának, szubjektív kapcsolatának, vagy egyébként ennek objektív folyamatai vannak, egy fenntartható, a térség szempontjából hasznos képzési szerkezet kialakítása?

Akkor érdemes-e kanalizálni, valamilyen irányba terelni ezt az igen jelentős forrást? Meg kell-e teremteni a szereplőknek azt az érdekeltségét, elszámolhatóságát, hogy ezek a források abba az irányba menjenek? Meg lehet teremteni, de hát a legjobb motiváló tényező az érdek. Ha az érdekét látja, és látja a garanciáját vagy a garancia jeleit, hogy ezek a források valóban abba az irányba mennek, ami az ő szempontjából lényeges, akkor ez a dolog működhet. Tehát valójában ebbe az irányba is el kell tudnunk mozdulni, és el kell mozdulni. Én nem félnék tehát a térségi tervezéstől. Én nem félnék a szakképzési társulásoktól. Én nem félnék a regionális szakképzési bizottságok koordinálásától. Én nem félnék, nem tartanék attól, hogy ezek a források célirányosabb keretek között és célirányosabb felhasználással jelennek meg az elkövetkezendő időszakban.

A következő kérdés, amivel szeretnék foglalkozni: sokáig kicsit bizonytalanságban érezték magukat azok a fenntartók, társulások, akik az NFT I. keretében az úgynevezett tiszkprogramban részt vettek. Egy nagyon fontos szerepe és fontos feladata volt ennek a törvénynek, hogy tisztázza a korábbi tiszkmodellek és az újabban kialakítandó térségi integrált szakképző központok kapcsolódását. A törvény ezt a lehetőséget tartalmazza. Van egy nagyon fontos dolog, hiszen elég komoly fejtörést okozott azoknak, akik létrehozták az első tiszkmodelleket, hogy milyen módon tudják fenntartani. A fenntarthatóság egy nagyon izgalmas kérdés, és különösen a legnagyobb része a gyakorlati képzőhelyek működtetése és fenntartása. Ma én úgy gondolom, hogy a gyakorlati képzőhelyek, ha azt a komplex funkciót, amit eredetileg a program nekik szánt, be tudják tölteni, és valóban megjelenik a gazdasági szereplők érdekeltsége és forrása ebben a rendszerben, ez működőképes lehet. Tehát ez egy nagyon fontos rész volt, hogy ez az átmenet és ez a kapcsolódási pont meglegyen.

A következő terület, amit már részben érintettem, és a képviselőtársaim is jelezték, gyakorlatilag a szakiskola kérdése és a szakiskola problémája. Ma én úgy látom, hogy igen jelentős népesség van ebben a szakiskolai képzési formában, akik bizony elég komoly problémákkal, szociális, szociokulturális, egyéb hátránnyal küszködnek. Nagyon sok olyan fiatal kerül be ebbe a rendszerbe, akinek nem létezik az a minta a környezetében, hogy mit jelent a napi rendszeres munkavégzés, mert különböző okok miatt nem létezhet. Tehát most nem akarom őket ezzel bántani.

Ebben a szakiskolai programban nem állítjuk gyakorlatilag a fejéről a talpára azt a dolgot, hogy aki odamegy, nem elsősorban közismereti tárgyakban az ismereteit akarja bővíteni, hanem valamilyen gyakorlati területen akar bizonyítani, ebbe az irányba visszük el a dolgot, ebbe az irányba motiváljuk, és ebben tesszük érdekeltté; és ha nem tudjuk hozzátenni a valós, nemcsak gyakorlati képzést, hanem a munkatapasztalatot is, visszaadandó azt a hiányzó mintát, ami ahhoz szükséges, hogy egyébként a munkába beilleszkedjen, azt a képzettséget akarja is használni, amit megszerzett, akkor bizony ezen a területen nem fogunk tudni lényegileg előrelépni, tehát ez a kérdés sokkal komplexebb és sokkal izgalmasabb lehet.

És akkor a vége: tulajdonképpen a képzés és átképzés, a felnőttképzés minőségi kérdése szintén nagyon fontos dolog, a minőségi képzés feltételei. De ehhez mindenképpen az szükséges, hogy egységesen a közoktatás és a szakképzés azokat az alap- és kulcskompetenciákat egyértelműen tudja erősíteni és fejleszteni, amelyekre egyébként a későbbiek folyamán bármilyen képzés, bármilyen átképzés egyáltalán alapulhat.

Ma úgy látjuk, hogy lehet finomítani még a törvény bizonyos elemein. De az a szándék, hogy az a régóta cipelt probléma, amiről az elején beszéltem, valamilyen módon kezelhető legyen, és elinduljon a szakképzés egy kiszámíthatóbb fejlődési irányba, ez a törvény az ehhez szükséges keretet meg tudja teremteni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek. Pósán Lászlóé a szó.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt mindenki elmondta, hogy a szakképzéssel kapcsolatban milyen szakmai észrevételei vannak. Sok szempontból az álláspontok, úgy tűnik, hasonlatosak is egymáshoz. Tehát engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam, azért ez egy kutyakomédia. Ha ma éjfélig be kell adni a módosító javaslatokat, ugyan árulják már el, hogy ki fogja azt érdemben megvitatni, megnézni, mérlegelni. Szerintem Kuzma képviselő úr erre nagyon helyesen utalt is. Az pedig különösen meghökkentő, hogy itt van a szakminiszter, és három felszólalást is úgy ült végig, hogy közben végig telefonált. (Kiss Péter: Csak beszéltünk.) Láthatóan nem is érdekli.

Képviselőtársaim, ez tényleg egy kutyakomédia. Egy fontos kérdésről lenne szó, és önök ily módon elbagatellizálják. Szerintem ennek így sok értelme nincsen. Azt gondolom, igazán szégyellhetik is magukat, hogy így állnak a kérdéshez.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Kuzma László következik.

KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Egyetlen megjegyzésre szeretnék reagálni azért, mert visszatérő jelenség Kormos képviselő úr részéről a Szakképzési Alap közvetlen átadásának problematikája. Mint egy gyakorlóiskola egyik vezetője, én valóban komoly energiát fektettem abba, hogy az intézményt elismertessem azon a munkaerőpiacon, ahova szerettem volna vagy szeretném, hogy a gyerekeim kikerüljenek. E tekintetben jó tapasztalataim vannak, nem az ismeretség alapján, nem a kapcsolati tőke alapján adják oda, az én tapasztalataim szerint a Szakképzési Alapot az iskolának, ami átadható, hanem éppen ez egy elismertségi formációja, és ezt maguk a cégek mondják, ha kell, ezt írásos nyilatkozatokkal alá tudom támasztani, vagy megadom a címeket, hogy hol kell megkérdezni, hogy ez egy értékmérője a szakképző iskoláknak.

Ezt azért nem kellene oly szinten lebecsülni, hogy tulajdonképpen csak odakerülnek. Annál is inkább ez egy fontos értékmérője; inkább erre rá kellene hasalni, és rá kellene hangolódni.

Pont ez a szívfájdalmam, hogy annak idején, amikor a szakképzési alaptörvény megalkotódott, illetve annak elődje, akkor az volt a célja, hogy a szakképzést fejlesztendő alap jöjjön létre. Ezt az alapot ma jelentősen megnyirbálták. Nagymértékű centralizáció került bele a törvény szövegébe. Gyakorlatilag korlátlanul nem képesek az iskolák átfedni, ez egy tavalyi módosítás eredménye. (Gúr Nándor képviselőtársával konzultál.) Tehát ebből is azt látjuk - a két évvel ezelőtti Szakképzési Alap zárolása például -, mind-mind azt mutatja, hogy ez a Szakképzési Alap nem az eredeti céljának a feladatait látja el, hanem a költségvetési hiányok foltozgatását, ami nem lehet helyes cél. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Ha ráér Gúr Nándor, akkor ő következik.

(20.50)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Két dologhoz szeretnék röviden hozzászólni. Még Ékes képviselőtársam említette a korábbiakban a regionális fejlesztési-képzési bizottságok dolgát, mármint azt, hogy az a jó struktúra és az a jó szerkezet, amelyben a gyakorlati képzéssel foglalkozók vagy azokat képviselők minél nagyobb számban vannak jelen. Szeretném visszaigazolni, hogy ennek a törvényjavaslatnak a beltartalma ezt hordozza magában, azt hordozza magában, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között lévő munkaadói és munkavállalói szövetségek képviselői vesznek részt döntő többségében a tanácson belül. Még egy olyan megszorító passzust is beletesz a történetbe, hogy nekik és a kamarák képviselőinek együttesen több mint 50 százalékot kell képviselni a regionális fejlesztési és képzési tanácsban, ilyen értelemben biztosítva azt a fajta többséget, ami a gazdaság oldaláról vagy éppen a gazdaságot képviselő köztestületek oldaláról jeleníthető meg. Azt gondolom, alapvetően jó ez az irány, alapvetően támogatható.

A másik dolog Kuzma László képviselőtársam finanszírozásbéli gondolatához kapcsolódik, ami arról szól, hogy a tanulószerződéseknél a 15 százalék vagy éppen a 20 százalék, ami 2007-ről szól; önmagában nem ez, ami vonzóvá teszi, hanem az, hogy a hiányszakmák esetében ezenfelül pluszolni lehet azt a 20 százalékot. Ha azt mondom, hogy a minimálbér 40 százaléka, az már nem olyan rossz pénz a mai viszonyrendszer keretei között sem.

A Szakképzési Alap kérdésköréről csak egy mondatot szeretnék mondani, az pedig az, hogy viszonylag nyitott a dolog, és az első szándék nem az, hogy centralizálásra kerüljön sor, az első szándék az, hogy minél több decentralizáltan, illetve helyi szinten kerüljön felhasználásra. Ezért pedig az intézmények vezetőinek is tenni és lépni kell.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Babák Mihály következik.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Meg kell kérdeznem azt, hogy mi a szándékuk ezzel a törvényjavaslattal. Képviselőtársaim arról beszélnek, hogy szétszórt, elaprózott, hatástalan. Pálcát törnek felette, pedig nagyon sok ember és nagyon sok tanuló abból a szakmából él meg ebben az országban, amit a szakmunkásképzőkben, a szakképzésben tanult.

Kormos Dénes képviselőtársam szerint ez nem hasznos képzés, és felteszi, hogy mi a hasznos képzés. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ki tud válaszolni, hogy melyik képzés hasznos? Miről beszélnek? És nem beszélve arról, hogy kinek hasznos. Úgy gondolom, hogy a gazdaságnak kell képezni, és ebben teljesen igazuk van, de, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, egy olyan országban, ahol a gazdaság igazából nem működik, akkor hogy tudunk megfelelni a képzéssel annak a gazdaságnak, ami jelenleg igényeivel nem rendelkezik? Higgyék el nekem, hogy aki szakács akar lenni vagy cukrász, abból nem lesz a tiszkekben lakatos vagy géplakatos, amit önök szándékolnak! Az szeretne megélni majd egyéni vállalkozóként abból a szakmából, amit megtanult, és gondoskodik magáról. Önök tényleg nem gondolnak arra, hogy nagyon sok kis szakma van, olyanok, amelyek szolgáltatnak, amelyek ebből meg tudnak élni egyéni vállalkozóként, kisvállalkozóként, és önök nagy, gigantomán szervezetekbe kívánják bepasszírozni a hallgatókat.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Veszélyes ez a gondolkodás, és az a sarkítás, ahogy önök beszélnek. Úgy gondolom, ha a gazdaságnak van igénye bizonyos szakterületekre és szakmákra, elsősorban meg kell becsülni. Ahhoz pedig, hogy ott valaki jó szakember legyen és vállalja, ahhoz pedig át kell képezni. Megjelenik az igény, és követi a képzés. Na de a nem létezőre hogy tudnak most hasznos képzést indítani, és hogy tudják ezt befolyásolni? Úgy gondolom, hogy alapjaiban kell a dolgokat rendbe tenni, működő gazdaság, képzés és ha szükséges, akkor átképzés. Így lehet biztosítani a munkaerőt a piacon. Rossz az út, kérem, amit önök követnek.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Kormos Dénesé a szó.

KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Kinek hasznos a képzés? A munkavállalónak, akinek esélyt ad, és annak a gazdaságnak, amelynek gyakorlatilag a működőképességét és versenyképességét megfelelő képzettségű szakemberekkel lehet csak elérni. Ma Magyarországon egyszerre van jelen munkanélküliség és hiány bizonyos képzési szerkezetekben. Sok példát tudnánk erre mondani.

Kuzma képviselőtársamat mint intézményvezetőt nem akartam megsérteni, mert én is tudok jó példákat arra, amikor az intézményvezetők valóban valódi értékek és valódi teljesítmények alapján vonzzák magukhoz a szakképzési hozzájárulást, és ebben sokszor valóban fenntartói költséghiányokat pótolnak, és valóban olyan fejlesztéseket valósítanak meg, amit egyébként nem tudnának. De sajnos egyéb más formája is létezik ennek. Amire én igazán célozni akartam, hogy amikor például egy-egy térségben - és tudok rá példákat mondani - az egy-egy iparszerkezethez tartozó cégeknek, akár a mi térségünkben a vegyiparnak, azt mondjuk két nagy cégnek, hogy gondoljátok már meg, hogy nektek mire van szükségetek, mennyi szakképzési hozzájárulási kötelezettségetek van, álljatok össze, és ha nektek digitális analitikai laboratórium kell, akkor ne csináljunk belőle négy helyen négyet, hanem csináljunk egy európai színvonalút, és ott el tudjuk végezni nektek az iskolai rendszerű képzést és az átképzést is. Kérem szépen, nagyon gyorsan megértették és felépítették. Az a Bosch, amelyik Miskolcon van, azt mondja, hogy neki megéri beruházni ebbe a dologba, mert a fejlesztést is ott akarja működtetni, abban a térségben. És működik a Miskolci Egyetemen a Bosch-tanszék, legnagyobb finanszírozója gyakorlatilag a cég.

Én arról beszélek, hogy az is létezhet, amiről a képviselő úr beszél, csak amikor térségi szinten tervezünk, akkor ezeket az erőforrásokat, ha ott vannak a gazdaság szereplői, egy-egy iparszerkezethez tartozók, koncentráltan, ha van rá igény, és ők fogalmazzák meg az igényt, nem valaki felülről, sokkal jobban lehet használni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Gúr Nándoré a szó ismét.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kettővel ezelőtti megszólalás, Babák képviselőtársam megszólalása számomra igen furcsa volt, szó szerint talán azt mondta, hogy gyakorlatilag a gazdaság nem működik. Ez nem egészen így van, Babák képviselő úr, akkor nem Magyarországon él, vagy nem figyeli azokat a folyamatokat, amelyek zajlanak. A kormány arról beszélt folyamatában, hogy ez az esztendő meg a jövő esztendő nem 4 százalékos GDP-növekedést, hanem 2-2,5 százalékost fog produkálni, és a mostani prognózisok meg már azt mutatják, hogy ez inkább a hármat fogja alulról súrolni. Tehát ilyen értelemben a gazdaság nem működéséről szerintem abszolút mód hibás szólni.

De nem is ez a lényeg most itt, csak szeretném, ha nem állítanánk olyan dolgokat, amelyek nem állják meg a helyüket; sokkal inkább az, ami a munkaerőpiac-orientáltságú képzéssel kapcsolatos. Tudja, a köztestületekkel karöltve az elmúlt esztendőkben a kormány nagyon sok olyan közös lépést foganatosított, amit az azt megelőző másfél évtizedben oly kevesen tettek. Mondok példákat erre, csak azért, hogy ne általánosságban beszéljek. Például a Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve olyan típusú felméréseket tett a kormány - nem tízes, nem százas, hanem ezres nagyságrendben, többezres nagyságrendben - gazdálkodó szervezeteknél, ahol azt kutatta, kereste, hogy milyen igények vannak az elkövetkezendő belátható időszakra vonatkozóan a gazdálkodó szervezetek részéről. Ezek jó visszaigazolási alapként állnak rendelkezésre, pont annak érdekében, hogy akár a felnőtt-, akár a szakképzés rendszerében, ehhez illesztetten lehessen a képzési folyamatokat előre gondolni.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Babák Mihály következik.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg jó az embernek, ha vidéken él, terheivel is, mert úgy gondolom, ha egy munkanélküli van, az is gond, most pedig növekvő és lényegesen magasabb, soha nem látott Békés megyében a munkanélküliség. Most aki ezt munka nélkül éli meg, az nem mondja azt, hogy működik a gazdaság. Nyilvánvaló, vannak részei, amelyek termelődnek, hiszen azért az emberek munkából élnek meg, úgyhogy tényleg sarkított a kifejezésem, kérem, bocsásson meg. De ez nem megoldás különben arra, hogy azt mondjuk, hogy GDP, mert akinek nincs munkahelye, az nem a GDP-ből él, hanem a munkájából szeretne megélni. Úgyhogy ez nálunk, Békés megyében drasztikus. De nem ez a fontos kérdés most, hogy ebben vitatkozzunk.

Úgy gondolom, hogy az általános tulajdonsága a munkaerőpiacnak, hogy együtt van egyszerre a hiány a szakmákban és a munkanélküliség. Ez a világon mindenhol így van, ezért vannak az átképzések, hogy követnie kell a képzésnek átképzéssel a gazdaság igényeit.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Más miatt kértem én szót, elsősorban azért, mert önök a szakképzést csak a gazdaság oldaláról fogják fel, és gondolják végig, hogy a szakképzés az tanulás is többek között. Azért gondolják meg, hogy 18 éves korig tankötelezettség van Magyarországon! A szakképzés, ha abban egy szakmát valaki megtanul, és lehet hogy nem ott fogja leélni az életét, nem ott kap majd munkát, akkor is tanult emberré válik. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha önök csak a gazdaságban gondolkodnak, és nem veszik egy fontos aspektusát figyelembe, többek között azt, hogy a szakképzés egy iskola is, ami a 18 éves korig tartó tankötelezettséget is valamely úton-módon megvalósítja, és entrée-t ad, lehetőséget ad a gyermeknek arra, hogy majd átképzésre egy másik szakmát is választhat, és tanult gyerek lesz, és nem az utcán tölti az idejét, akkor egészen másképp gondolkodnak.

(21.00)

Valahol az egyént kihagyják ebből az egészből a gazdaság fetisizálása mellett, hogy az egyénnek tanulnia kell, és majd eldönti, hogy hol akar megélni, és miből akar megélni. Önök úgy gondolják, hogy csak nagy intézményekben lehet képezni szakmunkást, holott ezt a háború előtt is megcsinálták, hogy településenként voltak képző iskolák, ahol mestereket, szakembereket képeztek, méghozzá kiválókat. Kérem, vegyék figyelembe ezt a kérdést is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kontur Pál képviselő úré a szó.

KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon fontos véleményem szerint is a tiszk, de nem mindenható, nincsen tisztázva az, hogy mit érdemes a tiszkbe szervezni, és mit nem. Ez nincs leírva, nincs a javaslatban. Ugyanis a tiszk tulajdonképpen olyan, versenyhelyzetet kiállni tudó fiatalokat kell hogy a munkahely szükségleteinek megfelelően kibocsásson, akik nem segélykérők lesznek, hanem adófizető polgárok, hisz minden törvényjavaslat, minden erről szól, hogy nincs adófizető, nincsen járulékfizető, ettől sír mindenki itt a parlamentben, igaz? Erről szól a történet. Akkor olyanokat bocsássunk ki, akik tudnak majd dolgozni, munkájuk lesz és adót fizetnek, ez a legfontosabb dolog, és emberhez méltó életet tudnak élni.

De van itt egy másik: nincs a tiszkekben szó a művészeti szakképzésről sem. Márpedig nem is kell, hogy a tiszkekbe bemenjen, mert ez megállna a saját lábán, de mivel a törvényjavaslat úgy szól, hogy ők sem kapnak fejlesztési támogatást, vagyis aki nincsen benne a tiszkben, és nem a fokozottan hátrányos helyzetűek képzésében vesz részt, nem jut fejlesztési támogatáshoz. De 30 százalék kiesik a fiatalok közül a képzésből azért, mert funkcionálisan analfabéták, ők kiesnek, akármilyen képzésből is kiesnek, őket nem lehet ilyen iskolában képezni, nem mindenható a tiszk. Ezeken a családias képzési helyeken, mint ahogy Kiss Péter miniszter úr annak idején... a dániai iskolapéldát pontosan ismeri, ott lehet személyiségfejlesztéssel hosszabb oktatási módon - majd folytatnám, köszönöm szépen - fejleszteni ezeket a fiatalokat.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Tóth Tiborné következik.

TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon gyakorlatorientáltan szeretnék hozzászólni, mint olyan pedagógus, aki 18 évig vezetett egy nagy iskolát. Bár gimnáziumot vezettem, amely komprehenzív iskola volt, mégis egy szakképző évfolyammal fejeltük meg a hátránykompenzáló tagozatot, ahol ugyancsak gyenge képességű, gyenge bizonyítvánnyal jövő gyerekeknek adtunk szakmát a kezükbe.

Teljesen egyetértek a Kuzma képviselőtársam által elmondottakkal, hisz az én iskolám is többnyire a szakképzési hozzájárulásokból "élt". Teljes informatikai felszereltségünket és egy csomó tárgyi felszerelést tudtunk venni ezekből a dolgokból, és bizony rangot jelentett az iskolának, hogy nagyon sok cégtől kaptunk szakképzési támogatást. Azt gondolom, hogy ezt nyilván sok fenntartó anyagi erőforrás-kiegészítésnek szánta, mint ahogy ez velünk is megtörtént, és bizony nagyon kellemetlen ellenőrzéseken kellett bizonygatnunk, hogy szakképzésre fordítottuk-e ezt az összeget.

Ez egy közvetlen gyakorlati szabályozó eszköz is volt, hisz a számítógépes szoftver-üzemeltető szakképzésünk sikerágazat volt, a saját iskolánkban munkaerőként sem tudtunk benntartani gyerekeket, azonnal elvitték a cégek. Ez egy nagyon jó gyakorlatból induló példa; míg vámügyintézői képzést indítván egy idő után elhalt a képzés. De meg tudta csinálni az iskolánk, hogy tízfős osztályokat is indított még a végén, azaz a gyakorlat szabályozta a szakképzést.

Babák képviselőtársamnak mondanám, hogy a kis szakmák oktatására csak nagy intézmények képesek. Itt látok a tiszkekben és az integrált szakképző központokban is nagyon nagy lehetőséget. Egyrészt tudnak olyan szakképzéseket indítani, ahol a létszám nem hozná meg a finanszírozhatóságot, hanem más terhére ez elvégezhető, illetve a módszertani egymástól való tanulás, a hálózatépítés eszközei lehetnek ezek a tiszkek, ami a XXI. század (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) oktatási metodikája. Köszönöm a türelmet.

ELNÖK: Megjött a kedvünk a kétperces felszólalásra, sok jelentkező van. Elsőként Kiss Péter miniszter úré a szó.

KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Babák képviselő úr kérdezte, hogy össze tudnánk-e röviden foglalni a dolog lényegét, hogy miért is gondoljuk módosítani a törvényt. Közérthető nyelven úgy tudom fogalmazni, hogy aki fizeti a zenészt, rendelje a zenét; hogy olyan helyzetet teremtsünk, hogy a munkaerőpiac, a gazdaság kerüljön megrendelő helyzetbe, mert ez a legerősebb garancia arra, hogy nem az utcára képezzük a fiatal embereket, másik oldalról pedig hozzájárulunk ahhoz, hogy a gazdaság megfelelő szakemberigénye biztosítsa a gazdaság dinamizmusát.

A második megjegyzésem: Gúr képviselő úr is már utalt rá, azt hiszem, hogy nem parlamenti vita tárgya az, nem is eldönthető az a kérdés, hogy a gazdaság milyen jeleket mutat, és mennyire indokolt figyelembe venni a folyamatait. Leginkább ilyenkor a gazdaság befektetőire érdemes hallgatni, és ott sem a verbalizmus, ami az igazán fontos, hanem az, hogy idehozza-e a pénzét, befektet-e, beruház-e, vagy nem.

Magyarország Kelet-Közép-Európából az az ország, ahol az egy főre jutó működőtőke-behozatal a legmagasabb. Ez egy közismert adat, és ez tulajdonképpen a megelőző években is ugyanolyan trend szerint haladt, sőt talán, ha jól emlékszem, a két évvel ezelőtti volt az a rekord a rendszerváltás után, és a mostani évek is 4 milliárd eurós működőtőke-behozatalt mutatnak. Úgy hiszem, önmagában kell ezekre a számokra a figyelmünket fordítani, hiszen ez fejezi ki, hogy az, aki a pénzével felel a véleményéért, hogyan gondolja.

Az utolsó megjegyzésem arra irányul, hogy a tiszket úgy kell-e elképzelni, mint egy megaintézményt, ahol egy ekkora teremben 8 ezren ülnek, és egyszerre képezik őket. Nem, nehogy félreértés legyen, mi nem erre gondolunk, ez félreértés volna. Arra gondolunk, hogy legyen meg a szakmastruktúra tervezésének egy megfelelő nagyságrendje, amit képviselő asszony is mondott. A képzés elfogadható és szakmailag megkívánt csoportokban zajlik, és olyan színhelyeken, ahol ez indokolt (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) térségi, hely és egyéb szempontból. Ilyen értelemben ez egy átfogó struktúrának egy részét jelenti.

Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmét.

ELNÖK: Gúr Nándoré a szó.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter úr gondolatát ott folytatnám, hogy ehhez a történethez - hogy a befektetői szándékokkal párhuzamos, a gazdaság igényével karöltve zajlódjanak a folyamatok az egyén érdekében -, nagyon fontos és elengedhetetlen, Babák képviselőtársam, amit ön is említett, az, hogy a pályaválasztás, a pályaorientáció kérdésköre erősödjék Magyarországon. A nyolcvanas években ez jól működött, a kilencvenes években ez szinte elhalt, és most kezdjük újra visszahozni, újra érezzük ennek a szükségszerűségét. Nem mindegy, hogy a pályaválasztásban és a pályaorientációban milyenfajta információs halmazt kapnak azok, akik érintettek a dologban, mert ha megkapják, akkor tudnak vele élni, ha nem kapják meg, ha nem ismerik, akkor fel sem tudják mérni a lehetőségét adott esetben, hogy érdemes-e ezzel élni.

A másik dolog, amelyet ön említett szintén, az a mondat valami olyan tartalommal ruházódott fel, hogy az emberek nem a GDP-ből élnek. Teljesen egyetértek önnel; persze, hogy nem a GDP-ből élnek, a meglévő munkahelyeken megszerzett jövedelmeikből élnek. De egy összetett mondattal tartozom önnek és képviselőtársaimnak. Ez pedig az, hogy 2002 óta nincs olyan esztendő, még a legrosszabb év sem, ami foglalkoztatási szempontból, mondjuk, a legkevesebb mértékű foglalkoztatotti számmal bírt volna, amely ne lett volna nagyobb foglalkoztatotti szám, mint a 2002 előtti megelőző négy évben bármelyik esztendő, akár az az esztendő, amikor a legtöbb foglalkoztatott volt. Értik a mondatot, ugye? Magyarul, azt szerettem volna mondani, hogy a négy év és az az előtt levő négy év viszonyrendszere a foglalkoztatás tekintetében úgy viszonyul egymáshoz, hogy ezen időszakban folyamatában erősödött a foglalkoztatási potenciál. Ezek pedig munkahelyet jelentenek, ezek pedig megélhetési lehetőséget adnak az emberek számára.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(21.10)

ELNÖK: Babák Mihályé a szó. Babák Mihály következik.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miniszter úr, köszönöm a válaszát. Arra a kérdésre, hogy ki fizeti: aki fizeti, az beleszólhat, az dirigál. Úgy gondolom, mi fizetjük, magyar állampolgárok, és minden állampolgárnak jogában áll, hogy eldöntse, hogy milyen szakmát választ, miből akar megélni, és nem biztos, hogy abból, amit mi szeretnénk, mondjuk, északon vagy délen. Tehát itt meg kell hagyni az egyén választási lehetőségét is. Ez egy tanulási folyamat. Mondtam, hogy a 18 éves korig tartó tankötelezettségen belül biztosítunk ingyenes tanulást.

Miniszter úr mondta, hogy a jelenlegi képzéssel utcára képzünk. Miért? Hogy ne legyen utcára képzés... Miniszter úr, lesz utcára képzés, minden rendszerben van utcára képzés, mert lehet, hogy amikor kilép az utcára, akkor talál majd képzettséggel egy másik szakmát, és majd ott fog elhelyezkedni, és azt is meg fogja tanulni. Igazgató asszony, pont ezzel függ össze az ön vélekedése is. Ön is tudja nagyon jól, hogy amit tanítottak, a számítógépes diszciplínákat, az nagyon sok helyütt entrée volt arra, hogy valahol munkahelyet kapjon, akár egy multinál, egy áruházláncnál vagy bárhol másutt. Jó dolog, alapja volt annak, hogy valamiből megéljen. Most ezt a lehetőséget vesszük el a tiszkekkel, mert zanzásítani kívánják.

Ott, helyben, egy kisvárosban vagy nagyvárosban hogyan tudják helyben megoldani a szakképzést, ha csak tiszkekben képezhetnek? Úgy gondolom, a tiszknek ott van jelentősége, és ezt már az előző általános vitánál elmondták, ahol nagy beruházásigényes munkagépekkel, nagy invesztícióval lehet praktizáltatni, azaz gyakorlatot biztosítani a hallgatók számára. Hölgyek, urak, azt mondtam, hogy térségi szemléletre szükség van, de a szemlélet helyett inkább munkahely kell. Nálunk sok a munkanélküli, és addig is, amíg az iskolapadban tartjuk a hallgatókat, az hasznos alap lehet arra, hogy később abból a tanulmányból megélhessenek. Ne zárják ki ezt a lehetőséget!

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban. - Közbeszólás ugyanott: Úgy van!)

ELNÖK: Kontur Pál következik.

KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért ez a "ki fizeti a zenészt", ez egy pénzalapú gondolkodás. A gazdaság mindenképpen gondolkodhat így. Ez igaz, részben. De mi van azokkal, és hol van az állam felelőssége, hol van az önök felelőssége ebben a helyzetben, amikor ebből a képzésből minimum 30 százalék kiesik. Ez hol van? Ezeket ki fogja képezni? A tiszket én helyeslem, nem erről van szó. Még a szakmai osztályok indításával sincs gondom, fel kell mérni, szakembereknek ezt meg kell vizsgálni, hogy milyen irányba menjen az oktatás. Ezzel nincs semmi gond. Nem ezt kifogásoljuk.

Azt kifogásoljuk, hogy, hároméves átlagban 1500 fő fölött kell lenni a tiszknek is, ha fejlesztési támogatást akar kapni, aki viszont ebbe a körbe nem tartozik bele, az ezt nem kapja. Ebbe beletartoznak a művészeti szakiskolák, azok a családias kisiskolák, amelyek a kiesőket oktatnák, és egy hosszabb folyamat alatt, de el tudnák juttatni odáig, hogy ők is emberhez méltóan, önmagukat becsülve saját magukat el tudják tartani. Ezt hiányoljuk. Ez a legnagyobb hibája, hogy kizárja az egyházi és más fenntartású iskolatípusokat, kivéve, ha a tiszkbe tartoznak. Ez a probléma. Mert minimum hét iskola kell hogy tiszkben legyen.

A harmadik probléma pedig, hogy a tiszk valóban nem egy helyen van, ahogy tetszett mondani, nem egy nagy, sok ezer főt foglalkoztató iskolatípus, hanem iskolák tartoznak hozzá, akár 50 kilométeres körzetben is. Ha az egyik Vácott akar tanulni, a másik Balassagyarmaton ilyen szakmát, olyan szakmát, mert ott tanítanak, azt utaztatni kell. Ez egy rossz ötlet. Nincsenek kollégiumok, hogyan lehet ezeket a gyerekeket elküldeni azokba az iskolákba? Vagy csak helyben lehet azokat a szakmákat tanulni, amit éppen ott tanítanak helyben? Akkor másik városból vagy településről odamenni akaró nem tud odamenni, vagy nem tudja finanszírozni, vagy az államra marad ez a lehetőség. Nem hiszem, hogy ezt a vállalkozók fizetik. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

ELNÖK: Kiss Péter miniszter úré a szó.

KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Ígérem a jelenlévőknek, hogy nem élek gyakran a kétperces lehetőségével, de úgy gondolom, hogy egy aggályt sikerülne tisztáznunk akkor, ha a képviselő úr felvetésére rögtön reagálhatok. Méghozzá a művészeti szakképzés kapcsán említem meg, hogy úgy, ahogy az agrár-szakképesítések esetén is, lehetőség van arra, hogy szakképzés-szervezési társulás létrehozásával szerezzenek fejlesztési forrásokat. De aki ezzel nem akar élni, annak megvan a lehetősége az egyedi szakképzési igények kielégítésére kezdeményezést tenni a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsnál, amelynek a törvényben rejlő joga és lehetősége az, hogy az egyedi szakmákról döntési jogosultsággal rendelkezzen, tehát döntéseket hozzon. Amennyiben ez indokolt, indokolja a munkaerőpiac, fogyasztói igény és így tovább, akkor ilyen döntést fog hozni.

Magyarán, a szabályozás megteremti az egyedi eljárás lehetőségét szervezeti értelemben is, és abban az értelemben is, hogy egyedi döntéssel lehessen olyan helyzetet teremteni, ami adekvát a követelményekkel.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Tatai-Tóth András képviselő úré a szó.

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter úr nagy részét elmondta annak, amit mondani szándékoztam. Egy dologgal szeretném kiegészíteni, hogy egy olyan módosító indítványt dolgoztunk ki mi is, amely erre a problémára valamilyen választ próbál adni; mert azt a kapcsolatrendszert, amelyet az iskolák kiépítettek kisvállalkozásokkal, nagyobb vállalkozásokkal, kár lenne feladni. Így lehetőséget próbálunk arra teremteni, legalább átmeneti időre, amíg ezek az egységek kialakulnak, hogy ne essenek el az iskolák attól a forrástól, amelyhez eddig hozzájutottak.

Egyébként a törvény egy korábbi módosításánál létszám-arányossági korlátot iktatott be a parlament, tehát a kisebb létszámú intézmények nyilván annyi forráshoz jutnak, amennyi feltétlenül indokolt. Tehát néhány szakképzési kis csoport működtetésével nem fognak, ha a mi javaslatunkat elfogadja a parlament, nagy támogatáshoz jutni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Babák Mihályé a szó.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Kontur Pál és az imént szólt képviselőtársam, azt hiszem, most már kezdjük egymást érteni, hogy mit féltünk. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, vannak kis szakképző iskolák, és vannak nagyobb iskolák, középiskolák, amelyek szakképzéssel foglalkoznak. Az önök törvényjavaslata szerint csak a tiszkben lévők kaphatnak fejlesztési támogatást, ezzel azt mondják, hogy nem szerezhetnek forrásokat. Ezek ellehetetlenülnek. Azért kértem szót, hogy tessenek megérteni, szükség lehet a tiszkre is, amelyik új képződmény, térségi szemléletű, ugyanakkor meg kell hagyni a helyi önállóságot. És ne bántsuk azt a helyi önkormányzatot, amely maga eldönti azt, hogy fenn akar tartani szakképzést, akár a gimnáziumában vagy a szakközépiskolájában, és szeretne hozzá forrást is szerezni. Mert a számítógépet, tanárnő, ha nem cserélik ki időben, tönkre fog menni, és mindig vannak újabb dolgok.

Tehát ha csak a tiszkek működhetnek, és ilyen nagy létszámmal, gigantomán szervezetekben, és csak azok jutnak forráshoz, akkor a többiek ellehetetlenülnek. Ezt szeretnénk kérni önöktől, hogy ezt ne tegyék. Legyünk ebben partnerek, mert nem ilyen egyszerű a szakképzés, ennél lényegesen bonyolultabb, és történelme is van. Ráadásul, úgy gondolom, a szakképzés Magyarországon jelenleg, a közoktatásban betöltött funkciója kapcsán is, már többször használtam ezt a kifejezést, esély, lehetőség egy településen a gyerek továbbtanulásához, vagy egy végleges vagy egy jól fizető, a gazdaság által is igényelt szakma megtanulásához; első lépcsőfok lehet. Ezért nem tartom utcára képzésnek, amikor képzünk, hanem egyszerűen kitöltjük a 18 éves tankötelezettséget hasznosan, és megismertetjük a munka világával, és esélyt adunk. Ne vegyük el ezt az esélyt a gyerekek elől, hagyjuk meg, és ne csak a nagy multicégek és a nagy hiányszakmák pótlására gondoljunk. Ezek is fontos kérdések, azokra programokat kell beállítani.

Igazgató asszony, még annyit, hogy a kis szakma és a kis létszámú képzés két különböző dolog, kis szakmáknak a szolgáltató szakmákat szoktuk nevezni, és erre is nagy szükség van vidéken és az országban, akik ebből maguk élnek meg a saját cégük kapcsán.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A kétperces felszólalások után normál idejű felszólalás következik. Bencsik Jánosé a szó.

(21.20)

BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A túltengő kétpercesek után penitenciaként én egy kis történelemmel kezdeném. Talán nem hiábavaló időközönként visszatekintenünk akár húsz évvel korábbi időszakra is, amikor is a nemzetközi hitelek által mesterségesen táplált és a KGST piacszervezési elvárásait is kielégítő szocialista nagyipar, amely szinte teljes foglalkoztatottságot biztosított, egyik esztendőről a másikra csuklott össze. Finanszírozhatatlan és egyben a piac működésével ellentétes lett volna a mesterséges fenntartása, így a szocialista gazdaságszerkezettel együtt a munkaerőpiac is összeomlott.

Mindezen folyamatok közel fél évtizeden keresztül igen figyelemre méltó módon szinte érintetlenül hagyták a szakképzés intézményrendszerét. A képzési struktúra szinte semmit sem változott, s a szakképző intézmények tovább ontották magukból a piaci igényeket teljes egészében mellőző képzettséggel rendelkező pályakezdőket. Egész pontosan a piacnak nem is voltak jól kitapintható igényei, hacsak a hiányos szolgáltatói szektor megnövekedett munkaerőigényét annak nem vesszük. De vegyük annak, hiszen az egészséges piacgazdasági viszonyok megteremtéséhez elengedhetetlenül fontosak a képzett, jó színvonalon teljesítő munkavállalók, s a piac természetes önmozgásának köszönhetően a kilencvenes évek közepén megkezdődött ugyan a szakképzési rendszer spontán átalakulása, de tervszerűséget nem mutatott, az esetleges gazdaságfejlesztési törekvések eredményessége által támasztott munkaerőigény majdani kielégítésével szervezetten senki sem foglalkozott. A mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari és a vegyipari képzés elsorvadt, a műszaki szakképzés pedig megrekedt a nyolcvanas évek ismeretanyagának szintjén.

Ilyen körülmények között természetesnek volt vehető az is, hogy mind a pályaválasztás előtt álló fiatalok, mind pedig azok szülei is elbizonytalanodtak, a természetes szülői féltés, a gyermek jövője könnyebbé tételének szándéka ekkor találkozott a felsőoktatási férőhelyek jelentős mértékű gyarapodásával, és ennek köszönhetően egyre több fiatal választotta a presztízsét vesztő és bizonytalan egzisztenciát ígérő szakképzés helyett a felsőoktatás által kínált lehetőségeket. Közben viszont a helyi közösségek jelentős erőfeszítéseinek és a nemzeti befektetésfejlesztési ügynökséggel való hatékony együttműködésüknek köszönhetően egyre több helyen alakultak ki olyan növekedési pólusok, amelyek kedvező feltételeket biztosítottak egy új, modern technológiát meghonosító feldolgozó- és gépipar letelepedésére. Időközben ezek a befektetők a dolgozók képzettségének és megbízhatóságának növekedésével párhuzamosan az alacsonyabb hozzáadott értéket képviselő termékeik előállítása helyett egyre magasabb szinten automatizált, jól felkészült technikusokat és mérnököket igénylő tevékenységeket telepítettek az általuk megkedvelt gazdasági környezetbe.

Az említett és érintett térségek intézményfenntartói igyekeztek a képzési szerkezetet hozzáigazítani a megváltozott piaci igényekhez, de a pontszerű törekvéseket egyaránt akadályozta a törvényi háttér elmaradottsága, a kétkezi munka presztízsének hanyatlása és ezáltal a szakképzésben részt vevő fiatalok számának radikális csökkenése, s ezzel együtt a divatszakmák elismertségének növekedése. Kormányzati szintről az utolsó pillanatban érkezett kézzelfogható támogatás az európai uniós források egy részének szakképzésbe történő becsatornázásával, amely lehetővé tette a térségi integrált szakképző központok létrehozását, a műszaki szakképzéshez szükséges tárgyi feltételek megteremtését.

Mindebből kitűnik, hogy a tisztelt kormányzat nem véletlenül foglalkozik a szakképzési törvény módosításának szándékával. Ugyanakkor a most tárgyalandó törvénytervezet korántsem biztos, hogy minden tekintetben a legjobb, leghatékonyabb, a nemzetgazdaság szempontjából is legkedvezőbb, s mindezen szempontok előtt a pályaválasztók megalapozott döntését elősegítő, valamint későbbi egzisztenciateremtési törekvéseiket is támogató megoldásokat foglal magában. Az általunk az országban elsőként elindított térségi integrált szakképző központ működési tapasztalatait szem előtt tartva nem helyeslendő az az irány, miszerint minden szakképzési területet egy fedél alá kell terelni. Elsősorban a költségigényes műszaki szakképzésnek van helye ezen intézményi formában, de semmiképpen sem a művészeti szakiskoláknak, amelyekről a törvénytervezet nagyvonalúan megfeledkezik, még akkor is, ha a miniszter úr ebben a tekintetben tett egy kiegészítést, és azt pontosította Tatai-Tóth András képviselőtársunk. Itt mégiscsak a bürokratikus eljárásrendekre és a legfelsőbb döntéshozó bizottság jó hozzáállására kell majd apellálni akkor, amikor egy művészeti szakiskola fejlesztési támogatáshoz szeretne jutni. Azt gondolom, hogy ez nem járható út, bár az önök gondolkodásában csak a "méretgazdaságosság" kifejezés szerepel, a "szellemiség" nem nagyon, márpedig ezek a kis intézmények szellemiséget is képviselnek, nem csak a méretgazdaságosság elvét veszik figyelembe.

A hallgatói létszám minimálisan 1500 főben történő meghatározása sem fogja kedvező irányba terelni a szükséges változást. A nagyvárosok boldogulását mindez persze nem fogja jelentősen befolyásolni, de a kisebb, térségközponti szereppel bíró középvárosokét már igen. A csak fiskális szempontokat mérlegelő méretgazdaságosságnak egyszerre akár több kistérség szakképzési rendszere is áldozatul eshet. Ha nem tudják megteremteni az 1500 - és legyünk megengedők, hiszen a miniszter úr 1350-ben is megállapíthatja - fős létszámot, akkor kizáródnak a fejlesztési támogatásokból. Mindez az egyébként is hátrányos helyzetbe taszított vidékies településcsoportok gazdasági versenyhelyzetét és ezzel együtt munkahely-teremtési törekvéseit fogja tovább nehezíteni.

A törvénytervezet alapján megállapítható, hogy a térségi integrált szakképző központok fenntartási felelőssége, működési, finanszírozási feltételei továbbra is tisztázatlanok. Mindez azt mutatja, továbbra sincs meg a kellő összhang a munkaügyi és az oktatási tárca között. Egyetértésük csupán abban domborodik ki, hogy egységesen támogatják a politikai alapon összeválogatott regionális szakképzés-fejlesztési bizottságok létrehozását. Mindazonáltal, hogy ennek az új szervezetnek a létrehozása alkotmányossági aggályokat kelt, miszerint a megyék esetében kétharmados jogokat csorbít feles törvénnyel, nemkívánatos módon kettőzi meg a szakképzési rendszer irányítási szintjeit. Továbbá a napi gyakorlatban a munkaerőpiac és a szakképzési intézményhálózat nem fedi egymást. A mesterségesen létrehozott és nem szerves fejlődés következtében körvonalazódó közigazgatási régiók semmi esetre sem alkotnak egységes gazdasági térséget, így a szakemberek utánpótlását sem lehet kellő hatékonysággal regionális szintről irányítani. A néhány kistérségre kiterjedő munkaerő-piaci igényeket ugyanilyen szinten lehet a legoptimálisabban megoldani.

A szakképzési rendszer jövendőjének kiemelése természetes gazdasági környezetéből semmi mást nem lesz hivatott szolgálni, mint az uniós és a hazai források felhasználásának kormánypártok által irányított befolyásolását. Az erőforrások centralizálása könnyen átfordulhat a gazdasági haszonszerzés folyamatába, miközben a szakképzési rendszer piaci igényekhez történő folytonos hozzáigazítása, valamint a fiatal pályakezdők megfelelő szintű és biztonságos megélhetést elősegítő tudásának biztosítása ismét csak másodlagos szemponttá degradálódik.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Deák Istvánné képviselő asszony.

DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sok mindent hallottunk már az elmúlt másfél órában, ami a térségi integrált szakképző központokkal, illetve magával a törvénymódosítással kapcsolatos. Azt gondolom, hogy nagyon sok elem jelent meg már, de engedjék meg, hogy én is, mint egy szakképző iskola igazgatója hadd mondjam el, intézményvezetőként is nagyon fontos számomra, hogy ez a törvénytervezet most előttünk van. Fontos az, hogy egyszerre, párhuzamosan tárgyalhatjuk a közoktatási törvény módosítását, illetve a szakképzési törvény módosítását, hiszen mindkét törvény tartalmazza a szakképzésre vonatkozó elveket, koncepciókat, amelyek meghatározzák a szakképző intézmények jövőjét, az elkövetkező évtizedeket ezen a területen.

Nagyon fontos, hogy e két törvény módosítási javaslatai egymással koherensek, egymást segítik, kiegészítik, hiszen egy működő intézményben borzasztó nagy problémát okozhat, hogyha a két törvény esetleg bizonyos szempontból nem támogatja, nem segíti egymást.

(21.30)

Hogy a szakképző és a felnőttképzési reformjavaslatokat tartalmazó törvénymódosítási javaslat elsősorban a szakképzés, a felnőttképzés munkaerő-piaci igényekkel való összehangolását tűzte ki célul, ez a szakképző intézmények számára is nagyon fontos és kiemelt feladat, hiszen az elmúlt évtizedekben a szakképző intézményekben olyan tartalmi változások, olyan tartalmi átalakulások zajlottak le, amelyek az iskolákban folyó pedagógiai munkának a belső értékeit szabályozták, alakították. Gondoljunk csak arra, hogy olyan programok jelentek meg, mint a szakképzési fejlesztési program, vagy az elmúlt időszakban zajlott le a szakképzési törvénynek az a módosítása, ami a szakképzési jegyzékben szereplő szakmákat pontosította, csökkentette, de ugyancsak ide tartoztak azok a szakképzés megújulását segítő programok, amelyekbe a szakképző intézmények folyamatosan bekapcsolódtak. Tehát ezeknek a tartalmi elemeknek a megújulását segítik azok a szervezeti elemek, amelyek most itt ebben a törvényben mint a térségi integrált szakképző központok vagy a szakképzési szervezési társulások formái jelennek meg.

Sok minden elhangzott itt, hogy miért és milyen aggályok vetődnek fel a regionális szakképzési fejlesztési bizottságok által irányított rendszerek kapcsán, vagy hogyan lehet majd a szakképzési szervezési társulásokat működtetni, és milyen hátrányai lehetnek a térségi integrált szakképző központok működtetésének, de mint intézményvezető el kell hogy mondjam, hogy én ezeket az aggodalmakat nem osztom. Én is egy pici szakképző intézmény vezetője vagyok, nagyon nehéz működtetni néhány száz gyermekkel egy-egy intézményt, de azt gondolom, hogy ha ilyen rendszernek lehetek a tagja majd mint intézmény, és együtt közösen határozhatjuk meg annak a régiónak, annak a kistérségnek a szakképzési fejlesztési prioritásait, előnyeit, akkor ebből mint kis intézmény is profitálhatok, és talán akár azok a financiális problémák vagy pedagógiai rendszerbeli problémák is megoldódhatnak, amelyek most súlyként nehezednek az intézményre, pontosan azért, mert méreténél fogva, adottságainál fogva lényegesen kisebb lehetőségei vannak, mint esetleg egy nagy szakképző intézménynek.

A közoktatási törvény módosítása is jelentős hatással volt a szakképző intézményekre, hiszen szó volt arról, hogy a tankötelezettség 18 éves korra való kibővítése hogyan jelenik meg a szakképző intézményeknél. Meg kell mondanom, hogy a középfokú oktatásnak talán ez a típusa az, ahol a legnehezebb tulajdonképpen teljesíteni a 18 éves kori tankötelezettséget úgy, hogy az itt lévő gyermekek a lehető legtöbbet tanulják az iskolában, egyáltalán sok esetben bent tarthatók legyenek az intézményrendszerben, bejárjanak az iskolába, ott nagyon fontos és értelmes dolgokat tegyenek, és a szakképzést, a szakképző évfolyamokat olyan vonzóvá tudjuk tenni ezen gyermekek számára, hogy ott a szakképzés végén sikeres szakmunkásvizsgát tegyenek, és olyan szakmát sajátítsanak el, amivel aztán később ők meg is tudnak élni, a munkaerőpiacon megtalálják a helyüket.

Bizony, ez a szakképző intézményeknek nagyon komoly kihívást jelent, ezért is fontosak azok a pedagógiai programok, kompetencialapú fejlesztési programok, amelyek ezeknek a tanulóknak a felzárkóztatását segítik. Mert azért azt se felejtsük el, hogy a szakképzés különböző rétegeiről vagy szintjeiről beszélünk most. Mást a funkciója annak a speciális szakiskolának, ahol esetlegesen tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekkel foglalkozik egy intézmény, más a funkciója egy szakközépiskolai képzésnek, és egészen más a funkciója egy érettségi utáni szakképzésnek, ahol esetleg olyan piacképes szakmákat tudnak valóban tanulni a diákok, amire az adott régióban szükség van.

Tehát ez a törvénytervezet, amely most előttünk van, kezelni tudja mindazokat a problémákat, amelyek az oktatási törvény módosítása kapcsán is megjelennek a szakképzés területén, és kezelni tudja azokat a regionális igényeket is, amelyeket egyébként ma a regionális munkaügyi központok a különböző kutatásaik, vizsgálataik alapján megjelenítenek, hogy milyen hiányszakmák vannak az adott régiókban, mire lenne szükség ma is, függetlenül attól, hogy ezek a regionális szakképzési fejlesztési bizottságok létrejönnek vagy nem jönnek létre. Miért jelenítik meg? Azért jelenítik meg, mert például európai uniós forrásokhoz úgy lehet hozzájutni, ha egy szakképző intézmény pályázni szeretne, ha bizonyítani tudja, hogy az általa oktatott szakmákra hosszú távon szükség van, az adott régióban szükség van. De csak a decentralizált alapra gondoljunk, ott is a hosszú távú működést biztosítani kell, illetve bizonyítani, hogy azokra a szakmákra, amelyekre a gyerekeket képezni kívánjuk, az adott régióban szükség lesz hosszú távon is. Tehát azok az elvárások, amelyek itt a törvénymódosításban megjelennek, nemcsak a törvénymódosítás elképzelései, hanem azokhoz az európai uniós forrásokhoz is csak ezeknek a feltételeknek a biztosításával juthatnak hozzá az intézmények.

Végezetül azt kell mondjam mint intézményvezető, hogy egy-egy iskola hosszú távú stratégiájának kialakításához feltétlenül szükséges azoknak a törvényeknek a koherens megalkotása, amelyek most pillanatnyilag előttünk vannak, mert ezáltal tudunk mi is tervezni, és olyan programokat biztosítani a tanulók számára, amelyek az ő életüket segítik.

Egy gondolat még, amit szerettem volna elmondani: a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára a második szakma is ingyenes, tehát Babák képviselő urat meg tudom nyugtatni ebből a szempontból. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) S még egy utolsó: egyetértek azzal, hogy gondoljuk át, szükséges-e az 1500 fő mint kikötés ebben a rendszerben. Gondolom, még menet közben lesz mód módosító indítványra.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Révész Máriusz a következő felszólaló.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, az mindenképpen megállapítható, hogy a kormány az ellenzék felvetéseivel nem kíván érdemben foglalkozni. Mint már előttem is szóvá tették, ma estig lehet a módosító javaslatokat leadni, holnap reggel tárgyalja a bizottság ezeket a módosító javaslatokat, és addig természetesen a kormány érdemben ki fogja alakítani az ezzel kapcsolatos álláspontját. Nyilván tudjuk, hogy mi lesz ez az álláspontot: körülbelül azt fogják kialakítani, hogy egyetlen módosító javaslatot sem fognak támogatni az ellenzék részéről, ahogy ez szokott lenni.

Egyébként talán abból is látszik, hogy a kormány milyen érdeklődést mutat, mondjuk, a parlamenti vita során, hogy Kiss Péter jelen lévő miniszter az első négy hozzászólást végigtelefonálta itt a parlamentben, a következő kettőt végigbeszélgette, majd a kétperces körökben gyorsan hozzászólt kétszer, hogy látszódjék, hogy reagált ő is itt a vitában elhangzottakra. (Dr. Szekeres Imre: Erre viszont ne reagáljál! - Szórványos derültség.)

(21.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel különösen sok jelentősége nincs annak az említettek után, hogy itt a mai napon a parlamentben éjszaka tíz óra magasságában miket is mondunk, ezért nagyon röviden két dologra szeretnék csak reagálni. Az egyik, amit itt szocialista képviselőtársaim többször emlegettek, az az, hogy az elénk terjesztett törvény a szakképzés színvonalának javulását fogja-e garantálni. Itt komoly kérdéseket lehet feltenni: mivel is akarja a kormány, illetve ez a törvénytervezet a szakképzés színvonalát garantálni, növelni? Ebből a törvénytervezetből egyetlen válasz olvasható ki: a kulcskérdés az integráció.

A kormány azt gondolja, hogy munkaerő-piaci szempontból és a szakképzés színvonala szempontjából mindenképpen jobb lesz, ha majd nagy intézmények jönnek létre. Ahogy itt a parlamentben több képviselőtársam elmondta, ez bizonyos esetekben így lesz, bizonyos esetekben pedig nem. Ugyanis ezek az intézmények nagyon heterogének, vannak kisebb szakokat képző intézmények, vannak nagyobbak, vannak eszközigényes szakmák, és vannak egyáltalán nem eszközigényes szakmák. Én azt gondolom, hogy az eszközigényes szakmák esetében mindenképpen szükség van az integrációra, de azt kell kérdeznem, hogy egy közgazdaság, ügyvitel, informatika szak esetében ez miért szükséges.

Bonyodalmak lesznek, úgy tűnik, az intézmények fenntartása körül is, erről is szóltak már képviselőtársaim itt a parlamentben, sőt bizonyos kérdések esetében alkotmányossági aggályokat is fel lehet vetni. Hiszen a fenntartó, ami a megyei városi önkormányzat, jogkörét erőteljesen csorbítja az a rendszer, ezt ugyan elég kifinomultan fogalmazza meg a törvénytervezet, hiszen gyakorlatilag egy regionális szakképzési fejlesztési bizottság fogja majd eldönteni, hogy ez egy kormányszerv, hogy milyen fejlesztési forrásokat vehetnek igénybe az intézmények. Tehát innentől kezdve nem a választott szervek, hanem egy kormány által kinevezett testület fogja ezeket a kérdéseket eldönteni. Tehát mondhatjuk nyugodtan, hogy egy választott testület döntéseit felülírhatja egy miniszter által kinevezett testület.

A másik nagy kérdés, ami többször szóba került, és problémafelvetés szintjén mindenképpen indokolt: a lemorzsolódás kérdése. Itt többen felvetették, hogy a lemorzsolódás túlságosan nagy jelenleg a szakképzés során. És szerintem azt a kérdést fel kell tenni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ezt a törvényt elfogadjuk, és ez életbe lép, akkor a lemorzsolódás vajon kisebb lesz vagy nagyobb, csökkenni fog vagy növekedni.

Én azt hiszem, hogy azt viszonylag könnyen és gyorsan beláthatjuk, hogy az integráció centralizációt is jelent. És mi történik most, amikor a kormány parlamenti többsége drasztikusan megemelte például a diákok utazási költségeit, ráadásul kollégiumi férőhelyek nem létesülnek az integráció kiszélesítésével? Akkor mi lesz ennek a következménye? Önök szerint csökkenni fog ettől a lemorzsolódás? Az az igazság, hogy az én véleményem szerint, ha az utazási költségek drasztikusan növekednek, kollégium nem lesz, helyben nem lehet tanulni, az nem a lemorzsolódás csökkenését fogja magával hozni, hanem egyértelműen ettől, azt gondolom, a lemorzsolódás nagyobb lesz ezekben az intézményekben.

Sőt, ehhez még nyugodtan hozzávehetjük azt is, hogy sok hátrányos helyzetű diák esetében nem a szakmára való felkészülés a legfontosabb feladat. A leszakadók döntő része csak megfelelő személyiségfejlesztéssel lenne képes a szakmatanulásra, a fegyelmezett munkára, a kooperációra. Számukra nem a szakma elsajátítása az elsőrendű feladat, hanem a tanulásra, munkára való szocializálódás. Ez egy kisebb, családias hangulatú iskolában sokkal könnyebben megvalósul, mint egy több ezer fős mamutintézményben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha még ezt az utazási költségek mellé rakjuk, a kollégiumi férőhelyek ki nem épülése mellé rakjuk, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy bizony ez nem a lemorzsolódás csökkenésével, hanem egyértelműen a lemorzsolódás növekedésével fog együtt járni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel véleményünk meghallgatására viszonylag csekély az esély, és meglehetősen késői órán járunk, és még öt vagy hat törvénytervezet tárgyalása hátravan a mai nap folyamán, ezért én le is zárom a mondanivalómat.

Azt gondolom, összefoglalva, félő, hogy az előttünk lévő törvény nem növelni fogja a szakképzés hatékonyságát, félő, hogy a lemorzsolódás tovább nő a szakképzést folytató intézményekben, hisz ez a törvénytervezet összességében elő fogja készíteni a további pénzkivonást a szakképzés területeiről. Kíváncsian várjuk holnap a módosító javaslataink fogadtatását a bizottsági ülésen.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Mohácsi József képviselő úrnak adom meg a szót.

MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én két törvényjavaslattal kapcsolatosan szeretnék megszólalni, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt elnök úr, mégpedig a szakképzési törvényt módosító jogszabállyal kapcsolatosan a 12. §-ról, amelynek új 31. pontja a modulzáró vizsgát definiálja megtévesztő módon. Mivel a szakképző vizsgaközpontok kimondják, hogy az iskolai rendszerű szakképzésben az utolsó szakképzési évfolyamon kapott záróbizonyítvány egyenértékű a modulzáró vizsgával, világos, hogy a jogszabály olyan jellegű megfogalmazása, mintha az iskolarendszerben is lenne modulzáró vizsga, egy kicsit megtévesztő. Minden ilyen utalás az említett rendeletszintű szvk-k miatt kihúzandó a javaslatból.

Az utolsó mondat a szakképző vizsgaközpontokban foglaltakban értelmetlen, ezért elhagyható: a modulzáró vizsga eredményének a szakmai vizsga teljesítésébe való beszámítását a szakmai és vizsgakövetelmény tartalmazhatja. Ugyanis amennyiben az iskolai rendszerben az abszolutórium egyenlő a modulzáró vizsgával, akkor az év végi jegyek is beszámíthatók lennének a szakmunkásvizsgába. A másik, talán nagyobb probléma az, hogy a felnőttképzésben nem számítható be a modulzáró vizsga, mivel az nem állami, hanem helyileg szervezett vizsga, így az állami vizsga, szakmunkásvizsga egyes részei alól sem adhat felmentést.

Tehát konkrétan a módosító javaslatom: a modulzáró vizsga eredményének a szakmai vizsga teljesítésébe való beszámítását a szakmai és vizsgakövetelmény tartalmazhatja, amelynek indoka, még egyszer szeretném hangsúlyozni, minden olyan jellegű megfogalmazás, mintha az iskolai rendszerben is lenne modulzáró vizsga, ez megtévesztő. Minden ilyen utalás az említett rendeletelvű szvt miatt kihúzandó, például a "tanuló" kifejezés. Az utolsó mondat az szvk-ban foglaltak miatt értelmetlen, ezért elhagyandó.

A modulzáró vizsga eredményének a szakmai vizsga teljesítésébe való beszámítását a szakmai és vizsgakövetelmény tartalmazhatja. Ugyanis amennyiben az iskolai rendszerben az abszolutórium egyenlő a modulzáró vizsgával, akkor az év végi jegyek is beszámíthatóak lennének a szakmunkásvizsgába. A másik, talán nagyobb probléma, amit szintén említettem a bevezetőmben, hogy a felnőttképzésben sem számítható be a modulzáró vizsga, mivel az nem állami, hanem helyileg szervezett vizsga, így az állami vizsga egyes részei alól nem adhat felmentést.

A másik konkrét javaslat a szakképzési hozzájárulásról és képzési fejlesztések támogatásáról szóló módosító, amely a 27. § alatt található. Itt az (5), (7) bekezdésben lévő rendelkezések nem számolnak olyan szakképzést folytató intézményekkel, amelyek nem tartoznak sem a tiszkekbe, sem szakképzés-szervezési társulásba. Ezzel szemben a felsőoktatási intézmények, amennyiben fsz-képzést folytatnak, közvetlenül fogadhatják a támogatásokat. Igazságtalan megkülönböztetésnek érzem ezt, hiszen a szakképző intézmények bizonyítottan inkább képeznek a munkaerőpiacon hiányzó szakmákra, mint a felsőoktatási intézmények a felsőfokú szakképesítéseikben.

Érthetetlen az is, hogy miért kell a felajánlásokat a fenntartón keresztül eljuttatni az intézményekbe - különösen érdekes lesz ez az eszközfelajánlásnál.

(21.50)

A pénzbeli támogatásnál eddig is kellett a fenntartó engedélye annak fogadásához, tehát nem a tudta nélkül jutottak a támogatások az intézményekbe. A tervezett változtatás nagymértékben növeli az adminisztrációt, hiszen a fenntartó és a támogató között létrejött megállapodásban a támogató egyértelműen szabályozza, hogy melyik iskola milyen képzését támogatja. Vagy arra számít a fenntartó, hogy presszionálja a támogatókat, és az általa kijelölt intézményeket támogassa majd a hozzájárulásra kötelezett? Valószínűbb azonban az a megoldás, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek a sok adminisztrációs bonyodalom láttán eltántorodnak ettől a lehetőségtől, és azt a 70 százalékot is befizetik a központi alapba, amely állami pénzalap. Ezzel azonban pár éven belül több száz milliárd forintot vonunk ki az iskolai rendszerből, a szakképzésből.

Tehát a lényeg a törvényjavaslatnál, hogy a törvényjavaslat nem számol olyan szakképzést folytató intézményekkel, amelyek nem tartoznak sem tiszkekbe, sem szakképzés-szervezési társulásba, ezzel szemben a felsőoktatási intézmények - amennyiben fsz-képzést folytatnak - közvetlenül fogadhatják a támogatásokat. Az igazságtalan megkülönböztetést a módosító javaslat elfogadásával lehetne rendezni, és kérem is önöket, hogy segítsenek ebben.

Lévén, hogy van még egy kis időm, és én sem akarom sokáig szaporítani a szót, habár Révész Máriusz képviselőtársam ugyan kiment - bocsánat, itt van bent -, minden további nélkül képesnek tartom Kiss Péter miniszter urat arra, hogyha egy fontos telefonja van - nyilván nem a mai vacsorát beszélték meg, hanem ennél sokkal fontosabb dolgokat, ilyenkor fél tíz után már nem is nagyon érdemes vacsorázni -, tud ő több helyre is figyelni, mint azt a mellékelt ábra mutatta. Azért azt is el szeretném mondani, hogy pontosan az ő minisztériuma az, amely a "Tegyünk a gyermekekért" programban rengeteg hozzászólást és javaslatot elfogadott. Azt hiszem, sokkal jobb, ha gyógyító elképzelésekkel segítjük egymás munkáját.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Ezt értelmezzük úgy, mint a Házszabály módosító javaslatát? Úgy érzékeltem, a képviselő úr már átment egy kicsit a részletes vitába, mert módosító javaslatokkal is foglalkozott, de most maradjunk az általános vitánál.

Gúr Nándor következik.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézését kérem, hogy nem voltam a helyemen, de azért nem tettem, mert a kétpercesek kapcsán többségében elmondtam azokat a dolgokat, amelyeket el szerettem volna mondani, úgyhogy megkímélem a Házat attól, hogy tovább húzzam az időt. (Taps.)

ELNÖK: Köszönjük szépen a képviselő úr nagyvonalú gesztusát. Geberle Erzsébeté a szó.

GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ígérem, én sem tartom fel sokáig a Házat ezen a késői órán, de néhány olyan ellenzéki megszólalásra szeretnék reagálni, amit - azt gondolom - nem hagyhatunk szó nélkül.

Részben visszatérnék arra a vitára, amely a múlt héten kezdődött, és a múlt heti vezérszónoki felszólalásokban hangzott el. Ilyen például Kontur Pálnak az a véleménye, hogy a tiszkek nem fognak megoldást nyújtani a leszakadó gyerekek felzárkóztatására. Tisztelt képviselő úr, hadd mondjam - volt gyakorló pedagógusként -, hogy nincs üdvözítő iskolatípus vagy iskolamodell a leszakadó gyerekek felzárkóztatására, véleményem szerint ez mindig pedagógusfüggő. Azt gondolom, ha a pedagógus felismeri, hogy egy hátrányos helyzetű, egy nehezebben fejlődő gyereknek egyéni fejlesztésre van szüksége, akkor ennek az egyéni fejlesztésnek a differenciált oktatásban meg lehet találni a módját. Gondolok itt például a komprehenzív iskolákra, ahol minden gyerek a saját fejlődési szintjének megfelelően fejlődhet.

Ez a törvényjavaslat lehetőséget ad arra, hogy a fejlesztési forrásoknál előnyt élvezzenek a hátrányos helyzetű térségek. Azt gondolom, ez pont azt fogja eredményezni, hogy a gazdaságra lesz visszaható hatása, hiszen odavisz fejlett technikát azokba a hátrányos térségekbe, ahol erre a legnagyobb szükség van. A miniszter úr is említette itt már, és többször előfordult a mai vitában is, hogy ezeket a térségi integrált szakképző központokat úgynevezett mamutintézményként képzelik el. Nehogy azt tessék képzelni, hogy nosza rajta, új épületeket fogunk felhúzni több ezer férőhellyel. Hadd mondjak példát erre: Budapest főváros önkormányzata volt az az önkormányzat, amely az első két térségi integrált szakképző központot létrehozhatta két évvel ezelőtt, és nyilván ez a két év nem elegendő arra, hogy messzemenő tapasztalatokat szűrjünk le ezekből az intézményekből, de hadd mondjam azt, hogy működik. Szeretik a gyerekek, a pedagógusok, és olyan fejlesztési lehetőségeket nyit meg, amelyekre másképp nem volna mód. Azt gondolom, akkor járunk el jól, ha ezeket a fejlesztési forrásokat koncentrálni tudjuk, hiszen annál nincs nagyobb luxus manapság, mint hogy a XXI. század technikájával felszerelt tanműhelyek kihasználatlanul állnak, és nem folyik bennük oktatás.

Babák Mihály képviselő úr is megérkezett, örömmel üdvözlöm. Ön azt mondta - és ezt a múlt heti felszólalásában is elmondta -, hogy mi, kormánypárti képviselők törünk pálcát a mai szétaprózott és nem hatékony szakképzés felett. (Babák Mihály: Így van.) Senki nem mondta azt, hogy ennek a szakképzési rendszernek nincsenek érdemei, előnyei, csak azt gondolom, hogy haladni kell a korral. Ön azt mondta, hogy hányan dolgoznak ma a szolgáltatóiparban vállalkozóként olyanok, akik ipari szakiskolába jártak. Ezt senki nem vonja kétségbe, csak azt gondolom, hogy akik a régi képzési rendszerbe jártak, nem biztos, hogy ha nem szereztek volna 15-20 év alatt tapasztalatot a saját szakmájukban, a saját szakterületükön, akkor a mai tudásukkal az iskolából frissen kikerülve ugyanilyen eredményeket tudnának elérni. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Azt gondolom, azok az iskolák, amelyek a '90-es években felismerték azt, hogy muszáj innovációt végrehajtani a szakképzésben, muszáj új képzési formákat bevezetni, ma sem küzdenek beiskolázási gondokkal. Hiszen az szerintem jó dolog, hogy megindult egy verseny az iskolák között, azt senki nem tagadhatja, hogy a gyereklétszám sajnálatos csökkenésével verseny indult meg a gyerekekért. Azok az iskolaigazgatók, akik nem voltak elég innovatívak, nem hoztak be például világbanki képzéseket (Tóth Tiborné dr. felé:) - az igazgatónő bólogat -, azt gondolom, nagyon-nagyon lemaradtak ebben a versenyben. Ez a fajta törvénymódosítás arra ad lehetőséget, hogy fel tudjanak zárkózni ezek az iskolák is, és társulásokat létrehozva két-három iskola közösségéből tudjanak létrejönni ezek a szakképző központok. Ezek az iskolák valóban munkanélkülieket képeztek, azt gondolom, ezt kár volna tagadni, de mondom, a beiskolázási gondok miatt nem volt más lehetőség arra, hogy más képzésben vegyenek részt. Tehát jó dolognak tartom, hogy kialakult egy verseny a gyerekekért.

Kuzma László és Révész Máriusz képviselőtársam azt mondta, hogy nem elegáns a kormánynak az a gesztusa, megelőlegezve, hogy a holnapi bizottsági ülésen fogja kialakítani a kormány az álláspontját a módosító indítványokról. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Mert már előre ki van alakítva.) Azt gondolom, egy hete kezdtük meg ennek a törvénynek a vitáját, a módosító javaslatok nagy része beérkezett. Nem vitatom, hogy a mai nap is lehet a vita lezárásáig beadni javaslatot, előlegezzük meg a kormánynak, hogy ki tudja alakítani a holnapi bizottsági ülésig az álláspontját. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Végezetül pedig Bencsik János képviselő úrnak mondanám, aki itt ostorozta a szocialista tervgazdálkodási rendszert és a teljes foglalkoztatást, úgy emlékszem, hogy az ön pártelnöke volt az, aki teljes foglalkoztatást ígért a minap.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

(22.00)

ELNÖK: Jó estét kívánok! Tisztelettel köszöntök mindenkit ezen a késői órán.

Több felszólaló nem jelentkezett. Megkérdezem Kiss Péter miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Most nem.

Akkor az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Soron következik a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést H/2921. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Szekeres Imre honvédelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben.