Felszólalás adatai

ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még a mai napon az általános vitában valaki részt venni. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására következő ülésünkön kerül sor.

Most pedig soron következik a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/2939. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/2939/2., 3. és 4. számokon kapták kézhez a képviselők.

Most megadom a szót Csizmár Gábor államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben. Államtitkár urat illeti a szó.

CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány a tudásalapú, versenyképes gazdaság működésének elősegítését és támogatását tekinti feladatának, amely képzett, a társadalmi változásokhoz és a munkaerőpiac új kihívásaihoz alkalmazkodni képes munkavállalókat igényel. A kormányprogramban megfogalmazottak szerint a szakképzés modernizációjának célja, hogy a képzés szerkezete, a végzett tanulók száma és felkészültsége minél jobban és rugalmasabban alkalmazkodjon a gazdaság, a munkaerőpiac igényeihez. A tanulás, ezen belül a felnőttkori tanulás támogatása, eredményességének javítása pedig a felnőttképzési rendszer fejlesztésének legfontosabb céljai között szerepel.

A szakképzés-fejlesztési stratégia, a kormányprogram, az Új Magyarország fejlesztési terv, annak operatív programjai szükségessé teszik a szakképzésről szóló törvény, a felnőttképzésről szóló törvény, valamint a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosítását. A szakképzésnek és a felnőttképzésnek a munkaerő-piaci igényekkel való összehangolása érdekében legfontosabb feladatunk a szakképző intézmények és a fenntartói döntések integrációja. Javaslatot teszünk a térségi integrált szakképző központok, a szakmai köznyelv szerint a tiszkek jogi szabályozására, a szakképzési kapacitásszabályozás törvényi hátterére, a közoktatási törvénnyel összehangolva a pályakövetés rendszerére, továbbá a szakmai vizsgák ellenőrzésének rendszerére.

Tisztelt Országgyűlés! A törvénymódosítással biztosítani kívánjuk a szak- és felnőttképzési reformokkal és a fejlesztési elképzelésekkel összhangban álló jogszabályi háttér kialakítását. A térségi integrált szakképző központok számára új jogszabályi környezet kialakításával folytatjuk a 2005-ben megkezdett fejlesztéseket és az intézményrendszer átalakítását. A már működő 16 térségi integrált szakképző központ működtetése során felmerült gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe véve a szabályozás átalakítására teszünk javaslatot úgy, hogy létrejöjjön egy regionális szinten koordinált és vezérelt intézményfenntartói és intézményi hálózat.

A térségi integrált szakképző központ e törvényjavaslat és a közoktatási törvény módosításának elfogadását követően olyan fogalommá válik, olyan intézménnyé válik, amely a szakképzéssel összefüggő önkormányzati feladatok közös végrehajtásának lehetőségét is jelenti. A térségi integrált szakképző központok új szabályozásával az előző modellhez képest teljes szakképzési feladatellátás és tényleges integráció valósulhat meg. A javasolt szabályozás emellett biztosítja a meglévő központok további működését is.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat szerint a régiók szakképzési kapacitásainak koordinációját a regionális fejlesztési és képzési bizottságok látják el. A bizottságok számára a javaslat meghatározó szerepet biztosít a szakképzés-fejlesztési források elosztásában is. A regionális munkaerő-piaci igények hatékony érvényesítése érdekében megváltozik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok összetétele, nő a gazdasági szereplők részvétele, bevezetjük a társelnöki funkciót, amit a gazdasági kamarák képviselője lát majd el.

A foglalkoztatáspolitikával összehangoltan fejlesztjük a szakképzést és a felnőttképzést annak érdekében, hogy a képzési struktúra a gazdaság igényeinek figyelembevételével, a keresletvezéreltség elvének megfelelően alakuljon ki. Ennek eredményeként az elaprózott intézményrendszer átalakításával egy új szerkezetű szakképzés biztosíthatja a szakképzésben részt vevők számára a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképesítés megszerzését és a sikeres elhelyezkedést, a vállalkozóvá válást, az egész életen át tartó tanulás lehetőségét.

A térségi integrált szakképző központok kialakításának ösztönzése érdekében a támogatásra vonatkozó szakképzési hozzájárulási törvényi szabályok is módosulnak a javaslat szerint.

(18.10)

Az intézményi átalakítás ösztönzésére finanszírozási oldalról olyan támogatási rendszert javaslunk kialakítani, amelyben elsősorban, természetesen indokolt kivételekkel, a központok jutnak fejlesztési forrásokhoz.

Tisztelt Országgyűlés! A törvénymódosítás hozzájárul a pályakövetési rendszer kialakításához is. A javaslat tartalmazza a felnőttképzés tekintetében az államilag támogatott képzések esetén a felnőttképzési intézmények, a képzésben részt vevők, illetve a foglalkoztatók pályakövetési rendszer számára történő adatszolgáltatási kötelezettségét.

A képzőktől független vizsgaellenőrzés rendszerének és a szakmai vizsgáztatás minőségének növelése érdekében komplex vizsga-ellenőrzési rendszer kialakítása is szükséges. A törvény kiegészül az iskolarendszeren kívüli szakképzésben vizsgaszervezési joggal rendelkező intézményekben folyó vizsgák szakmai és hatósági ellenőrzésére vonatkozó szabályokkal is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat elősegíti az egymásra épülő szakképzési és felnőttképzési rendszer megvalósítását, a szakképzési támogatási rendszer eredményességének javítását, a támogatásra szolgáló források céljának megfelelő, hatékonyabb felhasználását. Hozzájárul továbbá a piacképes tudást adó szakképzés rendszerének kialakításához úgy, hogy a gazdaság szereplői az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kapnak a szakképzési rendszerben.

A törvényjavaslat előkészítésekor széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést folytatott a kormány. Ennek során a tervezetet megtárgyalta és támogatta a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács, az Országos Érdekegyeztető Tanács, az Országos Közoktatás-politikai Tanács, valamint a gazdasági kamarák.

Mindezek alapján tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és az ott megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott.

Először megadom a szót Rózsa Endre képviselő úrnak, a bizottság előadójának, aki a többségi álláspontot ismerteti.

RÓZSA ENDRE, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága 2007. május 14-ei ülésén megtárgyalta a szakképzést és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló T/2939. számú törvényjavaslatot.

A törvénymódosítás kiterjed a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosítására, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CX. törvény módosítására, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény módosítására. Mivel a módosítás több esetben a közoktatási törvényben és a felsőoktatási törvényben is szabályozott különböző jogszabályokhoz egyetemesen kapcsolódik, ezért a tisztelt Ház elé terjesztett törvénymódosításról kijelenthetjük azt, hogy széles körű hatást gyakorol a magyar oktatási rendszerre.

Bizottságunk, funkciójából adódóan fokozott figyelmet fordít arra, hogy a törvénymódosítások pozitív hatást gyakoroljanak a munka világára. A törvénymódosítás fő célja a regionális munkaerő-piaci igényekhez igazodó, keresletvezérelt szakképzés kialakításához szükséges intézményfejlesztési jogszabály megteremtése. Ehhez sok segítséget adhat az újonnan megvalósítandó pályakövetési rendszer, amely egyaránt kötelezettséggel látja el a képzésből kikerült tanulót és az oktatást végző anyaintézményt.

Azonban a pályakövetési rendszer bevezetése mellett továbbra is nagy feladat hárul majd a térségekben működő munkaügyi központokra és munkaügyi kirendeltségekre. A szakképzési reformprogram része az új térségi integrációs szakképző központok létrehozása, amelyek egységbe foglalják a szakképzésben részt vevő intézményeket. A törvény lehetővé teszi, hogy a térségi integrációs szakképző központok pályázzanak az Új Magyarország fejlesztési terv társadalmi megújulási operatív programjaira, a társadalmi infrastruktúra operatív programjaira is.

A fenti pályázatok keretén belül a tiszkek az alábbi célokra pályázhatnak: az intézmények szervezeti átalakítására, szakképzésük fejlesztésére, intézményük infrastrukturális fejlesztésére. A szakképzési alaptörvény hetedik része az értelmező rendelkezésekbe 11 új, szakképzésben már eddig is alkalmazott fogalom pontosítását végzi el. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény rendelkezése értelmében a fejlesztési támogatás a szakképző intézményekben ma is felhasználható a tárgyi feltételek fejlesztésére, valamint a fejlesztésből adódóan megvásárolt eszközök közvetlen működési és működtetési kiadásaira.

A jelenlegi törvénymódosítás azonban tovább szélesíti a felhasználási lehetőségeket. Gondolunk itt a felsőfokú szakképzésnek adódó 15 százalékra, a központi alapképzésből 5 százalék részesülhet a felsőfokú szakképzést folytató felsőfokú oktatási intézmények tekintetében. Mindezek az intézkedések azt eredményezik, hogy a felosztható keretet több területen tudják felhasználni. Azonban mindenképpen logikusan ki kell azt fejteni, hogy amennyiben tudomásul vesszük azt, hogy a felsőfokú szakképzésre a munkaerőpiacnak szüksége van, akkor ennek a területnek is a szakképzési támogatásokból nagyobb mértékben kell részesülnie. A törvénymódosítás kiterjeszti a kamarák szerepét és jelentőségét. Mindezek a tények rámutatnak arra, hogy a törvénytervezet több ponton segíti az egységesülő magyar szakképzést.

Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 10 igen szavazattal, 9 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta a beterjesztett törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Kontur Pál képviselő úrnak.

KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a kisebbségi vélemény ismertetése okán a tiszkek világával foglalkozzam, és lássuk, milyen megoldásokat kínál a törvény, és mit mondunk mi.

A tiszkekbe szervezés, tisztelt Ház, jó gondolat. Véleményünk szerint azonban hiányoznak a működés forrásai, forrás hiányában pedig bármilyen tervet dédelgethetünk, az csak üres ígéret marad. A tiszkek nagyon alkalmas szervezetek lehetnek, ám nem minden képzési területen. Véleményünk szerint első lépésben csak a műszaki szakmákat kellene odaszervezni, mert azoknak van költséges eszközigénye. Az az elgondolás tehát, hogy csőstől minden szakmát egy csapásra - például közgazdaságtant vagy ügyvitelt, vagy informatikát - odavigyünk, meggondolatlannak tűnik számunkra. Emellett szól a növekvő utazási költség, a romló közlekedés és a közoktatási kollégiumok nagyfokú hiánya és az ésszerűség is. És pont ez nem indokolja azt az elképzelésüket, hogy a fejlesztési források kizárólag oda és a speciális intézményekbe összpontosuljanak, ahogy a terv szól.

Itt kell megemlítenünk a tisztelt kormánypárti képviselők számára egy másik igen fontos problémát, amely a képzésből leszakadó gyengébb képességű tanulók helyzetének jelentős romlását hozná. Tisztelt Képviselőtársaim! A tiszk nem válasz azon leszakadó szakiskolások problémájára, akik csak megfelelő személyiségfejlesztéssel képesek szakmatanulásra. Bizonyára önök előtt is világos, nem mindenki arra termett, hogy egyetemet végezzen. Sokan rendelkeznek átlagon felüli kézügyességgel, mások megbízhatóan tudnak szervezési vagy adminisztrációs feladatokat végrehajtani. De ne feledkezzünk meg azon tanulókról sem, akik hátrányos családi helyzetüknek vagy csak egyszerűen a gyengébb képességeiknek köszönhetően nem tudnak azonnal szakoktatási intézményben szocializálódni. Őróluk sem mondhatunk le, s erről, azt hiszem, Kiss Péter miniszter úr többet tudna mondani, mint jómagam.

Tisztelt Ház! Ezeket a gyermekeket minden jobb helyen a világban kisebb családias intézményekben képzik, és nem a legigényesebb szakmákra. Jó példa erre a dániai iskolarendszer, amit említettem Kiss Péterrel kapcsolatosan. Lássuk be, hogy ezekben a kisebb intézményekben nem a szakma elsajátítása az elsőrendű feladat. Véleményünk szerint a törvényjavaslat egyik komoly gyenge pontját a hátrányos helyzetű, szerényebb képességű fiatalok képzésének ellehetetlenítése okozza. A tiszkek pedig egyértelműen alkalmatlanok erre a feladatra.

(18.20)

Negyedszer. Meg kell jegyeznünk, hogy a javaslatban nincs és nem is kell hogy válasz legyen a művészeti szakképzésre, belátható, hogy a tiszkekben nem a leendő képzőművészek fognak tanulni. Elfogadhatatlan azonban, hogy az önök javaslatát törvénybe vasalva megvonjuk a támogatás döntő hányadát a művészeti szakképzéstől. Őket sem semmizhetik ki a fejlesztési forrásokból!

A tervezet szerint a támogatásból ugyanígy kizárulnak a tiszkekben még nem lévő alapítványi és egyházi iskolák akár úgy is, hogy ezek nem önkormányzati fenntartók. Ez minden bizonnyal nem várt tiltakozásokat fog kiváltani.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Anélkül, hogy alaptalanul kívánnám szapulni a törvény kiötlőit, meg kell állapítsam, hogy a kormány nem tisztázott alapvető kérdéseket, és kapkod. Először: támogatja a szakképzés bevezetését az egységes iskolába, de elvenné tőle a fejlesztési forrást. Másodszor: a törvényjavaslattal támogatná, hogy szakképzési évfolyam nélkül is működjenek szakképző intézmények, ugyanakkor a kistelepülési iskolákkal elindított egy 6+6-os iskolaszerkezeti átalakítást, ami viszont a szakiskola 9. évfolyamával nem ér össze, hiszen a szakképzés ez esetben nem ér le a 6. évfolyamig, két év lóg a levegőben. Fennáll a veszélye, hogy a felső tagozat vége és a szakiskola közismereti évfolyama szervetlenül áll az oktatási rendszerben; és nagy hiba, hogy a javaslat nem tisztázza a szakközépiskola szerepét sem.

Az oktatási kormányzat évek óta képtelen szakmailag tisztázni, mi történjék a fent már említett leszakadó gyermekekkel, s most azt mondja, hogy a tiszkben a finanszírozási források elosztásakor előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű térségeket. Érzésem szerint nem ez a gépies eljárás a megoldás, a leszakadó gyermekeknek nem kombinátokra van szükségük.

A regionális társulások - már előre látható - el fogják szívni a megyék és minden egyéb iskola elől a forrásokat, ugyanakkor a megyének ellátási kötelezettsége van minden olyan intézmény esetében, amelyet nem szerveztek tiszkbe. Lehetetlen, hogy ezeken a területeken fejlesztési forrás nélkül maradjon minden! Kérem, lássák be, hogy a kétharmados megyének tervezési kötelezettsége van, aminek nem tud eleget tenni, ha a régió önálló életre kel, és párhuzamosan szervezik a szakképzést!

Végül, de nem utolsósorban: egy-másfél éve a törvény már kötelezővé tette, hogy mindenki a maga szakképzési intézménye mellé szervezze meg a gazdaság szereplőit a szakmai profil meghatározására. Tisztelettel kérdezzük, hogy ezek milyen viszonyban vannak a tiszkekben folyó szervezéssel. Egy intézményt nem lehet rángatni, hogy ma ez a szakmai profil, fejlesszed... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kis türelmet kérek még, elnézést kérek, elnök úr! Tehát ez a szakmai profil, fejleszd ezt, de holnap más, és amit eddig fejlesztettél, azt sutba kell dobni, esetleg szerelheted le.

Engedjék meg, hogy nyomatékosan felhívjam figyelmüket, hogy igen jelentős pénzek mentek ki a szakképzés fejlesztésére. Közben megindult a tiszkek kialakítása, ami hangsúlyozottan nem ördögtől való gondolat, csak nem úgy, hogy most jön egy más koncepció, más fejlesztési logika, ami borít mindent, ami már eddig is működött.

Tisztelettel kérjük, hogy válaszolják meg az aggályainkból fakadó kérdéseinket, vagy gondolják át újra a tervezetet. Vannak aggályaink, és ezért nem tudjuk támogatni. Ha a kérdéseket megoldjuk, akkor tudjuk támogatni, ha nem, akkor nem tudjuk támogatni a javaslatot.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: A képviselő uraknak felhívom a figyelmét, hogy csak valóban az adott bizottságban megfogalmazódott kisebbségi, illetve többségi véleményt ismertessék, mert egyébként a bizottsági véleményeken kívül természetesen van mód felszólalásra.

Most az oktatási bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi és többségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Rózsa Endre képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

RÓZSA ENDRE, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A parlament oktatási és tudományos bizottsága 2007. május 10-ei ülésén megtárgyalta a T/2939. számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslat több paragrafusban kapcsolódik a közoktatási és a felsőoktatási törvényhez.

Bizottsági ülésünk első szakaszában ellenzéki képviselőtársaink hangot adtak annak, hogy nem helyeslik és nem tudják támogatni ezen törvények együttes tárgyalását egy bizottsági ülés keretén belül. A kormánypárti képviselők egyértelműen kifejtették véleményüket arról, hogy ezeknek a törvényeknek az együttes tárgyalása azért is célszerű, mivel ez nagymértékben elősegíti azt, hogy összehangoljuk a fent nevezett törvényeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítás fő célja a költségtakarékosabb és - a kormány törekvéséből adódóan - a piachoz igazodó szakképzés kialakítása. Lehet-e hatékonyabb képzést folytatni, gyakran tesszük fel a kérdést. Igen, de csak akkor, ha ezt megértik azok, akik a képzésben részt vesznek, azaz a potenciális munkavállalók és a potenciális munkaadók is. Lehet-e nagyobb pazarlásról szólni, mint amikor már a képzés ideje alatt felismeri a tanuló, hogy ő majd más szakterületen kíván munkát vállalni, mint amilyen területen jelenleg a tanulmányait folytatja, a végzést követően pedig jobb esetben egy újabb képzésre iratkozik be, hogy megváltozott pályaválasztási célját elérje? Azt azonban ez esetben sem mondhatjuk, hogy így kárba veszett az oktatók munkája, illetve a tanulmányt folytatónak a szorgalma és tevékenysége, hiszen nagyon sok olyan ismeret és blokk van, amely a másik szakmára való felkészülés tekintetében felhasználható. Ellenben azt kijelenthetjük, hogy ebben az esetben nem volt hatékony a képzés megtérülése. A felelős pálya- és munkavállalás nemcsak az egyén számára jó és hatékony, hanem a társadalom számára is. A javuló foglalkoztatásért sokat tehetnek a képző intézmények és a fenntartók is azáltal, hogy olyan képzési szerkezeteket és profilokat alakítanak ki, amelyeknek szakképzési profiljai igazodnak a munkaerőigényekhez, ehhez azonban pontos pályakövetésre, munkaerő-piaci felmérésre van szükség. Nyilván nagyon sokat tehetnek ezért az intézmények.

A szakképzési törvény módosítása arra is irányul, hogy a speciális szakiskolák mellett a készségfejlesztő speciális szakiskolákra, valamint a felzárkóztató oktatásra is kiterjessze a részszakképzés megszerzésének lehetőségét.

A közoktatást érintő módosítás kiterjed a szakképzés céljaira is. A szakképzési támogatás felhasználhatóságának új területét nyitja meg a törvénymódosítás azzal, hogy a szakmai, elméleti és gyakorlati tantárgyakat oktató tanárok, szakoktatók és gyakorlati oktatók akkreditált továbbképzéséhez a fejlesztési támogatás 5 százaléka felhasználható. Az alaprész központi keretéből a módosítással 4 százalék felhasználható lesz a kétszintű érettségi vizsgát lebonyolító vizsgaközpontok informatikai fejlesztésére is. Mindezek a módosítások elősegítik azt, hogy az alaptörvények jobban összecsiszolódjanak és jobban szolgálják napjaink oktatási rendszerét.

A parlament oktatási és tudományos bizottsága 13 igen szavazattal, 6 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a beterjesztett törvényt.

Kérem képviselőtársaimat, hogy módosító javaslatainkkal jobbítsuk a beterjesztett javaslatot, hogy így még alkalmasabbá válhasson a piacorientált képzésre.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak.

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzési és a felnőttképzési törvények módosítására benyújtott javaslattal szemben az oktatási és tudományos bizottság kisebbsége részéről számos ellenvetés fogalmazódott meg. Ezek közül egypár:

A kormány a közoktatási törvényjavaslattal létrehozná a regionális szakképzési fejlesztési bizottságokat a régióban folyó szakképzés irányainak és beiskolázási arányainak kidolgozására, ők diktálnák a régió szakképzési politikáját, végeznék az önkormányzati és nem önkormányzati szakképzés összehangolását, a fejlesztési források elosztását. A bizottság tagjait a kormány nevezné meg, így akarja elérni, hogy a döntően jobboldali vezetésű megyék ne szólhassanak bele a szakképzés-politikába, illetőleg annak finanszírozásába. A regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a kormány függetlenítené a megyéktől, amelyeknek a szerepét, felelősségét és feladatait kétharmados törvény írja le.

(18.30)

Megkettőzött irányítás jönne tehát létre a megyékben, ami teljes káoszt eredményezhet, és alkotmányosan is igen aggályos. A szakképzés területén várható kaotikus helyzetet a kormány pusztán azért idézi elő, hogy rátegye a kezét az uniós fejlesztési források elosztására. A javaslat utat nyitna az úgynevezett szakképzés-szervezési társulásoknak, amelyeknek azonban a regionális szakképzés-fejlesztési bizottság szakképzés-politikáját kell követniük, így jutnának fejlesztési forráshoz, egyúttal függetlenítené természetesen a megyei irányítástól.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány belevág egy átfogó intézményszerkezeti reformba, de alapvető kérdéseket nem tisztáz, nem tisztázza pontosan a tiszkek szerepét a szakképzési intézményrendszerben. Olyan mamutintézmények létrehozására törekszik, amelyek ésszerűtlen módon csaknem valamennyi szakképző intézményt maguk alá gyűrik, függetlenül attól, hogy többük helyben, akár pedagógiailag hatékonyabban és pénzügyileg takarékosabban megszervezhető. A jelenleg működő és a tervezett tiszkek fenntartói felelőssége, működési forrásai tisztázatlanok.

A javaslat módot ad a szakképzés és az általános képzés fizikai különválasztására, de nyoma sincs annak, hogy a kormány végiggondolta volna ennek szakmai, pedagógiai, technikai következményeit, ráadásul egyidejűleg tesz egymásnak ellentmondó lépéseket. Egyszerre szorgalmazzák, hogy a szakképzést egységes iskolákba és tiszkekbe szervezzék. Vannak fenntartók, amelyek ezt már megtették, vannak fenntartók, akik erre készültek, és most, a döntés előtt értesülnek arról, hogy ebben az esetben minden fejlesztési forrásról lemondhatnak.

A kormány évek óta szorítja ki a szaktanári rendszert az általános iskola 5-6. évfolyamáról. A szaktanár nélkül működő 1-6. évfolyamra épül egy másik iskolában a 7-8. osztály, és következik a szakiskolai képzés. Milyen értelmes dolog történhet majd a szakképzésben, ennek oktatásában a 2+2 közismereti évfolyamokon? Ráadásul számukra a szelekció a 6. évfolyam után következik be.

A művészeti szakképzést, mint ahogy említették is, a javaslat kisemmizné a fejlesztési forrásokból. A törvényjavaslat a tiszkeken és a speciális iskolákon kívül csak készségfejlesztő iskoláknak adna fejlesztési támogatást, de hogy mik is a készségfejlesztő szakiskolák, arra egyetlen törvény sem ad pontos definíciót.

A szakképzés fejlesztésére jelentős pénzösszeg áramlott az iskolákba az előző miniszter, Magyar Bálint ideje alatt. Az új koncepció, úgy tűnik, ezeket nem mindegyiket veszi számba, figyelembe, és ez bizonyosan kidobott pénz lesz az ablakon. A törvénytervezet nemcsak az uniós forrásokból rekesztené ki a szakképzési intézmények többségét, hanem a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből is; ez megpecsételheti a többi szakképző intézmény jövőjét.

Összességében tehát olyan át nem gondolt és alkotmányosan is aggályos terveket tett le a kormány, amelyet a Fidesz nem tud támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elnézést, közben megérkezett Babák képviselő úr. Megkérdezem, hogy a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét ismerteti-e. (Babák Mihály: Igen.) Megadom a szót, képviselő urat illeti a szó.

BABÁK MIHÁLY, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! A szakképzésről szóló törvényt a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság május 16-án tárgyalta meg, és a többség támogatta az általános vitára való alkalmasságát. Hatan voltunk ellenvéleménnyel, és nagyon furcsa dolog, de úgy gondoljuk, hogy a szakképzés kérdéskörében nagyon sommás a kormány és a kormánypárti képviselőtársaink véleménye, azt rossznak, az utcára való képzésnek minősíti, és sok egyéb más jelzőt tettek mellé. Viszont a törvényjavaslatnak vannak nagyon jó elképzelései... (Jelzésre:) Ők ezt artikulálták, államtitkár úr, és én csak arról számolok be, ami a bizottságban elhangzott.

Vannak a törvényjavaslatnak jó elképzelései, a rugalmas alkalmazkodás, a minőség, a szakvizsga ellenőrzése, a pályakövetés, ezeket mind jónak tartjuk. Sorolhatnám még, mert a törvényjavaslatban vannak nagyon jó elképzelések, amelyeknek, úgy gondoljuk, hogy helye és ideje, hogy törvényi szabályozást kapjon.

De néznünk kell azt, hogy mi a kormány szándéka, minden egyes törvényjavaslatnál. A szakképzés zanzásítása, azzal a költségek csökkentése, és ahogy képviselőtársaim mondták, ellenzéki képviselőtársaim, a fejlesztés koncentrálása, valamint kizárása, diszkriminálása bizonyos szakképző intézményeknek. Ez, államtitkár úr, elfogadhatatlan, és a bizottsági ülésen is ennek hangot adtunk.

Egy kormánypárti képviselőtársunk így fogalmazott, hogy a jelenlegi képzés nem piackonform, utcának képeznek és ehhez hasonlók. Úgy gondoljuk, hogy fejlett gazdaságban és jól működő gazdaságban nyilvánvaló, hogy a szakképzés helyzete is egyszerűbb, hisz meg tud felelni az elvárásoknak és a rugalmas alkalmazkodás követelményeinek. Egy rosszul működő gazdaságban, amelyről most, ugye beszélnünk kell, nem igazán lehet mihez alkalmazkodni. Úgy gondolom, hogy ehhez rendbe kellene tennünk a gazdaság sorsát, lehetőségeit, és úgy gondoljuk, a rugalmas alkalmazkodás csak akkor feltételezhető; és nincsen helye semminemű sommás vélekedésnek e területen, mert először is más célokat és dolgokat kell elrendezni ahhoz, hogy a szakképzés ki tudja teljes egészében szolgálni a reálszféra igényeit.

Miért jelentkeznek a hallgatók szakképzésbe? Azért, hogy a munka reményében egy szakmát tanuljanak. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott a bizottsági ülésen is, hogy a szakképzés pusztán csak munkaerő-piaci képzés vagy a tankötelezettség teljesítése. Úgy látjuk, a kormány rosszul vélekedik arról, hogy a jelenleg jól működő és jó, nem is megyéhez, de megyéhez tartozó szakképző intézmények vonatkozásában is pálcát tör, pedig az esélyt adják meg, a lehetőséget, hogy szakmát tanulhassanak a fiatalok.

Úgy gondoljuk, hogy a 18 éves tankötelezettséget csak az egységes iskolában lehet megvalósítani, az egységes iskolához pedig tágabb értelemben hozzá kell gondolni a szakképzést is, ugyanis egy településen nem lehet megoldani csak gimnáziummal a 18 éves tankötelezettség teljesítését. Azt mondani pedig, hogy mondjuk, egy vendéglátó, szakács vagy kőműves képzése egy adott területen felesleges és utcának való képzés, érthetetlen, hisz külföldre javasolta munkavállalásra a miniszterelnök úr is a mi fiataljainkat, úgyhogy úgy gondolom, hogy ki tudja azt ma mondani, hogy az Unióban, bármelyik tagállamban lehetősége van elhelyezkedni, tehát nem utcára képzés folyik jelenleg, hanem csak képzés folyik, és a gazdaságnak konkrét igényei nincsenek.

Nagyon fájlaljuk azt és helytelennek tartjuk, hogy általánosan kötelezővé teszi a tanulószerződést középfokon. Úgy gondoljuk, hogy nem mindenki tudja majd ezt prezentálni, és ez szegregációt jelent, kizárja a képzésből a fiatalok egy részét.

A szakképzés regionális szintjének megszervezése törvényileg is aggályos, mert ugyanis mint régió, olyan nem létezik. Van fejlesztési tanács, de nincs egyéb más szervezet, mert kétharmados törvény, és ezt a parlament nem fogadta el, aggályos tehát.

Azonkívül kár, hogy kiment a közoktatásért felelős államtitkár úr, mert a kormány az előbb benyújtott törvények kapcsán az egységes iskolaszervezést és a szervezett szakképzést is támogatná, ugyanakkor önök pedig azt tervezik a törvényben, hogy kizárják a fejlesztési és egyéb forrásokhoz való hozzájutását azoknak az iskoláknak, amelyek nem vesznek részt a tiszkekben és nem vesznek részt a regionális intézményrendszerben.

Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a közoktatásban, a szakképzésben is a helyben való képzés, azért, mert vannak, akik nem tudják annak költségét vállalni, hogy vidékre utazzanak, a tiszkekbe utazzanak vagy nagy szakképző központokba. Mi úgy látjuk helyesnek, hogy oda célszerű utazni, annak és ott kell megszervezni, ahol nagy eszközigénnyel és nagy költséggel járó beruházásokat igényel a szakképzés, az egyszerűbb képzéseket pedig meg lehet hagyni helyben. Önök ezt nem támogatják a törvényjavaslatban, ami miatt mi nem tudtuk támogatni a törvényjavaslat általános vitáját sem.

Köszönöm szépen, hogy szólhattam.

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most áttérünk a vezérszónoklatokra, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben kerül erre sor; ezek közben kettőperces felszólalásokra nem kerül sor.

Elsőként megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának, 15 perces időkeretben.

GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy kicsit máshonnan közelíteném meg ezt a kérdést, mint eddig a bizottsági vélemények kapcsán visszaigazolódott. A szak- és a felnőttképzés fontosságáról a tekintetben szeretnék szólni, hogy milyen viszonyban van mindez magával a munkaerőpiaccal.

Azt gondolom, hogy ha egy látképet akarunk magunk elé helyezni, és mondjuk, a magyarországi foglalkoztatási helyzetképet nézzük - ami egyébként, csak szeretném jelezni, az elmúlt esztendőkben folyamatosan pozitív trendet rajzol akár a foglalkoztatotti számokban, akár az inaktívak számának a csökkenésében, mindamellett, hogy a munkanélküliek száma is növekvő volt, de ez fakadt a mértékbeli inaktivitás csökkenéséből -, akkor azt láthatjuk, hogy igazából a munkaerőpiacon azoknak van sanszuk, esélyük az elhelyezkedésre, akik legalább szakmai képesítéssel bírnak.

(18.40)

Az aktivitási vagy a foglalkoztatásiráta-értékeket nem kell hogy mondjam, mindnyájan tudjuk, akik most itt ülünk és vitatjuk ezt a törvénytervezetet, de ahhoz illesztetten azért ha mondom, akkor lehet, hogy már nem mindenki számára volt eddig ismert, hogy ha a szakmai végzettséggel bíró emberek körét nézzük a munkaerő-piaci elhelyezkedések vonatkozásában, akkor azt látjuk, hogy 67 százalékos a foglalkoztatási ráta értéke; 67 százalékot meghaladó. Magyarul ezt azt jelenti, hogy mértékadó módon magasabb, mint egyébként az általános, az átlagos foglalkoztatási ráta értéke, de ha más viszonyítást teszek, akkor az európai 25-ök vagy épp a 15-ök átlagos foglalkoztatásiráta-értékétől is magasabb a magyarországi szakmunkás, szakmai végzettséggel bírók foglalkoztatásiráta-értéke.

Magyarra fordítva a szót ez azt jelenti, hogy van értelme szakmát tanulni, szakmát elsajátítani, hiszen mindazok, akik ezzel a képességgel bírnak, sokkal nagyobb eséllyel tudnak a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Van ennek egy másik aspektusa is, az pedig az, hogy ha nem a foglalkoztatotti oldalról nézzük, hanem mondjuk, a regisztrált álláskeresők oldaláról - régi nevén a regisztrált munkanélküliek oldaláról -, akkor sokkal kisebb az a rátaérték, amivel a szakképzett emberek bírnak. Ez gyakorlatilag nem éri el a 6 százalékos rátaértéket.

És nem kibontva, csak mellétéve szeretném érzékeltetni, hogy azok körében, akik nem bírnak szakmai képesítéssel, alacsony iskolai végzettséggel vagy éppen szakképzetlenséggel bírnak, azok esetében ez a foglalkoztatási ráta alig éri el a 27 százalékot, 40 százalékkal kisebb, mint azoké, akik szakképzettek, a munkanélküliségi ráta értékének duplája, az 5,8-del szemben közel 12 százalékos.

Magyarul, megint odajutok, ahova az előbb, hogy miért is van értelme szakmai képesítést szerezni. Egyszerűen azért, mert a munkaerőpiacon a munkaadók, a gazdálkodó szervezetek, a cégek leginkább olyan munkaerő után kutatnak, akik megfelelő tudással, munkához való hozzáállási készséggel és képességgel bírnak, és ezeken keresztül hozamot és profitot tudnak az ő számukra termelni.

Nem véletlen, hiszen átalakult 15-20 évvel ezelőtt a világunk, ez pedig azt jelenti, hogy piacorientálttá vált, tehát mindenki, aki foglalkoztatni kíván, hozamot akar termelni a maga számára, és ebből a hozamból hajlandó átengedni azok számára, akik ezt a hozamot megtermelik. Visszaigazolódik ez a munkaerő-keresletek oldalán is, hiszen általában, ha 100 egységnek vesszük a munkaerő-keresleti számadatokat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy közel a 40 százaléka ennek a 100 egységnek gyakorlatilag a szakképzettséggel bírók irányába fogalmazódik meg. Tehát az igény elég domináns, elég erős a szakképzettek irányába.

Ha az elmúlt évek sajátosságait látjuk magunk előtt, akkor azt is lehet látni, hogy adott esztendőben mindig - időről időre, adott időszakokban - 30-50-60 ezer szakmunkást tudna felszívni a magyar munkaerőpiac. Ilyen értelemben tehát megint csak azt mondom, hogy van értelme szakmát elsajátítani, van értelme annak, hogy olyan tudástöbbletre tegyenek szert az emberek, amelyből a munkaerőpiacon meg tudnak élni.

A gazdálkodó szervezetek közel 10 százaléka - ez jelentős hányad - hosszú időn keresztül nem tudja feltölteni azokat az igényeit, amelyeket szakmunkásokkal párosítva akar feltölteni. No tehát, ha a munkaerőpiac szemszögéből nézem ezt a kérdést, akkor azt gondolom, több szót már nem kell hogy fecséreljék arra, hogy miért is van értelme a szak- és a felnőttképzés kérdéskörével foglalkoznunk. De az én gondolkodásom és hitem szerint minden, ami szakképzés, alapvetően munkaerőpiac-orientáltsággal kell hogy bírjon, tehát azzal kell hogy szoros összefüggésben legyen.

Ilyen értelemben a már most itt a bizottsági vélemények kapcsán is sokszor felszínre került tiszkek - területi integrált szakképző központok - dolga, azt gondolom, nem kerülhető meg, már csak azért sem, mert ezeken az intézményeken keresztül egy jobb, egy újabb, egy modernebb technológiai háttérrel megáldottan lehet olyan szakképzést folytatni, ami még inkább képessé teszi az itt tanuló gyermekeket, fiatalokat arra, hogy a munkaerőpiacon önmagukat könnyebben el tudják adni. Nyilván és természetesen ezeknek az intézményeknek a működési költségei finanszírozásáról gondoskodni kell, hiszen csak és akkor van ennek a történetnek eredménye. De az én ismereteim szerint ez a kérdés nem kérdés.

A szakmai képzés tekintetében nemcsak a folyamatbeli rendszerek, nemcsak a folyamatában kezelt kérdések, hanem a végpontok ellenőrzése is fontos. Ilyen értelemben ez a törvénytervezet foglalkozik a vizsgáztatások ellenőrzésének kérdésével, de foglalkozik olyan alapkérdésekkel is, amelyek megítélésem szerint az elmúlt másfél évtizedben kicsit háttérbe szorultak. Példaként említem a pályaválasztás, a pályakorrekció vagy a pályakövetés rendszerét.

Azért tartom fontosnak ezeket, mert elkerülhetővé válnak olyan tévutak választásai, amelyek korrekciója mindenkinek sokkal többe kerül, az egyénnek, az őt nevelő szülőnek, a társadalomnak. Éppen ezért, ha a pályaválasztás időszakában megfelelő impulzusok érhetik vagy érik a fiatalt, akkor nagyobb eséllyel találják meg az indulás fázisában azt a helyet, amelyet nem kívánnak már a kezdő állapotban elhagyni.

Azt gondolom tehát, hogy a pályaválasztásra, szükség esetén pedig - ha ez nem sikerült - a pályakorrekcióra is érdemes forrásokat fordítani, pont annak érdekében, hogy a lehetőségekhez illesztetten minél könnyebben és minél hamarabb lehessen azt az utat járni, ami az egyén és a társadalom számára is haszonnal és hozammal bír.

Nagyon fontosnak ítélem azt is, amivel foglalkozik a törvénytervezet, hogy az intézmények, amelyek szakképzéssel foglalkoznak, akkreditáltak legyenek, hiszen az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés egyik lehetősége csak és akkor adott, ha ez az akkreditáció már rendelkezésre áll. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az Új Magyarország fejlesztési program keretei között meglévő, TÁMOP, KIOP névre hallgató operatív programok keretei közötti források felhasználásából minél több szolgálja a szak- és a felnőttképzés intézményrendszerének erősödését, és azt, hogy az a szellemi potenciál, ami az intézmények keretei közül kikerül, még erősebbé válhasson.

Azt gondolom, hogyha ezt az utat járjuk, akkor kellő eredményesség igazolódhat vissza belátható időn belül. A szakképzés fejlesztése tekintetében egyébként fontosnak ítélem azt is, azokat a gyakorlatorientáltnak mondható lépéseket, amelyeket már évekkel ezelőtt megtettünk, és a későbbiekben tovább kell erősítenünk. Gondolok itt foglalkoztatáspolitikai vagy szociálpolitikai szempontú megközelítésekre is. Csak címszavakban említenék néhányat.

Nagyon fontos, hogy a gazdálkodó szervezeteknél tanulószerződések kötelékei között minél többen jelenjenek meg. Szeretném jelezni, hogy ma a feltételek azt mondják, hogy minimum a minimálbér 15 százaléka az a mérték, ami a tanulószerződés keretei között megfizetésre kerül. 2007-től ez 20 százalékos mértékű, és félévente emelkedő trendet rajzol. Hozzáteszem azt is, hogy a törvénytervezet alapján a hiányszakmák tekintetében egy pluszolásra, plusz 20 százalékos mértékű kiegészítésre is sor kerül, ami gyakorlatilag orientál a tekintetben, hogy mindenki elgondolkodjon, hogy van-e értelme ilyen típusú hiányszakmák elsajátításának.

De foglalkoztatáspolitikai szempontból a munkatapasztalat megszerzése az élő környezetben, lehetőség szerint a gazdálkodó szervezetek kötelékei között történjen. E tekintetben is át kell alakítani a normatív támogatási rendszereket. Támogatni kell és jobban támogatni kell azt, hogyha élő környezetben sajátítja el a megszerezhető tudást, gyakorlatot a pályakezdő.

Nem véletlen, hogy a korábbiakban 16, majd a jelen időszakban elkövetkezendő rövid időszakban további 11 szakmát, szakképesítést érintően mind a szakma követelményeinek, mind a vizsgáztatás követelményeinek kérdéskörébe a köztestületek, kamarák bevonása intenzíven megtörtént. Kell hogy legyen olyan visszaigazolás, amelyet a gazdaság, a köztestületek közvetítenek az intézmények irányába.

Nyilván az iskolákat is ösztönözni kell; az előbb említett gyakorlati képzés normatív átalakítási rendszerén keresztül ez megtehető. De a legfontosabb - még egyszer - az, hogy a szakképzés és a gazdaság szoros kapcsolatban legyen egymással. Ilyen értelemben nem véletlenszerű, hogy, mondjuk, az országos képzési jegyzék keretei között - annak a kialakításánál - a gazdálkodó szervezetek jelen voltak. Nem véletlen az, hogy a képző szervezetek kötelékei között tanácsadó testületek működnek, amelyekben a gazdálkodó szervezetek képviselői jelen vannak.

(18.50)

Nem véletlen az, amiről már beszéltem, hogy a tanulószerződések száma mértékadó módon növekszik, hiszen 11 évvel ezelőtt, 1996-ban 6600 fő volt a tanulószerződéssel jelen lévők száma, a tavalyi iskolai tanévben, a 2005-2006-os tanesztendőben pedig több mint 32 ezer, több mint az ötszöröse. Tíz év alatt meg tudott ötszöröződni ez a szám. Azt gondolom, ez nagyon jó, és ezt a trendet, tendenciát kell a későbbiekben még tovább erősíteni.

Csak két-három gondolatot szeretnék még mondani a tervezett intézkedések szükségszerűségéről. Azt gondolom, a pályakövetési rendszer fontossága nem megkérdőjelezhető, egyrészt azért, mert információkat kapunk ezen keresztül, amelyek visszacsatolásával új szakmai tartalommal lehet megtölteni a rendszereket. A finanszírozás kérdésköre, amely azt mondja, hogy az iskolák, intézmények teljesítményalapú finanszírozása rajzolódjék meg, nem elvetendő kérdés. Hiszen ma durván 1350-1400 önálló szakképzési sziget működik az országban, amely nem feltétlenül biztos, hogy mindig és mindenkor a mérhető, fogható vagy kalibrálható munkaerő-piaci igényekhez illesztetten teszi meg a képzést, hanem a már bizonyos értelemben és bizonyos esetekben megkövült sajátosságokra alapulva végzi el mindezt, és éves viszonylatban durván 18-20 milliárd forintos nagyságrendű fejlesztési pénzt viszünk bele ezekbe az intézményekbe. Ez, ha csak egy európai uniós költségvetést nézünk, hét év alatt 120-130 milliárd forint, óriási pénz. Nem mindegy, hogy ez tényleg a munkaerőpiac igényeihez illesztetten történik-e, vagy nem.

Azt gondolom, igen, meg kell fontolni - több szempontból is -, hogy nem szabad olyan képzéseket mértéktelen módon, de még mértékadó módon sem finanszírozni, amelyek látható módon, hosszú időn keresztül visszaigazoltan, effektív módon munkanélkülieket, álláskeresőket bocsátanak a társadalom számára. Megfontolandó, hogy e képzések tekintetében milyen finanszírozási feltételek alakuljanak ki.

Fontosnak tartom azt is, hogy az előzetesen megszerzett tudásnak a folyamatrendszerbe való beépítése hogyan történhet meg. Lehessen biztosítani a megszerzett szakképesítések közötti átjárhatóságot, lehessen elismerni a rész-szakképesítést, ezt a törvénytervezet magában hordozza. Nagyon fontos, hogy ne hulljanak el olyan időszakok, amelyek a tudás megszerzésével párosultak, és megítélésem szerint elkerülhetetlen a pályaorientációs vagy éppen a gyakorlati oktatás további erősítése a 9-10. évfolyam viszonyrendszerében.

Két utolsó mondattal azt szeretném érzékeltetni, hogy meggyőződésem, a szakképzés tartalmának a kialakításában, magában a vizsgáztatás rendszerében, a minőségbiztosításban - és még említhetnék néhány tényezőt - még nagyobb hatáskörrel kell hogy jelen legyenek a gazdálkodó szervezetek képviselői, a köztestületek, a kamarák, akár a szakmai vizsgakövetelmények, a vizsgaelnöki kijelölések, az országos szakmai vizsgáztatások, tanulmányi versenyek tekintetében.

Utolsó mondatom arról kell hogy szóljon, amiről az első is: ez pedig nem más, hogy mindennek a következménye nem szólhat másról, csakis arról, hogy a jelen és a mérhető, közeljövőbeni munkaerőpiac igényeit szolgálja ki a szakképzés és a felnőttképzés rendszere, mert ez párosul haszonnal, hozammal a társadalom számára.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Most megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. A képviselő urat illeti a szó.

TÓTH FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzési és felnőttképzési törvények módosítására benyújtott csomag több jelentős változtatást céloz meg. Ezek közül az egyik legjelentősebb az átfogó intézményszerkezeti reform. A törvény indokolása szerint - idézem - a módosítás a szakképzés intézményeinek teljes körére kiterjedő, és a szakképzésben részt vevő intézmények létesítésének, fenntartásának és működtetésének szabályozásában a szakképzési törvény joghatályának megteremtésére és a törvényi szabályozás teljeskörűségének megteremtésére irányul. A szakképzési reformprogram része az új térségi integrált szakképző központok, tiszkek létrehozása, amelyek magukban foglalják a közoktatási törvény szerinti szakképzés-szervezési társulást, a szakképzésben részt vevő intézmények egy intézmény keretében történő fenntartását, a csak szakképzési évfolyammal és csak alapozó oktatással működő szakképző iskolák integrált szakképzési feladatellátását és a szakképzés-szervezési társaságot is.

A nagyszabású céllal e törvény a közoktatási törvénnyel együtt sem igen tud megbirkózni. Az egyik legfontosabb kérdés a területi integrált szakképző központok célja, helyzete, jövője. A javaslat változatlanul nem tisztázza, mit érdemes a tiszkekbe szervezni és mit nem, márpedig csak azokat a szakmákat kellene ott megszervezni, amelyeknek költséges az eszközigénye, gépparkja, és csak közös bázissal lehet korszerűen és kellő pénzügyi hatékonysággal oktatni. Jellemzően és elsősorban ezek a műszaki szakmák lennének. Nem indokolt olyan szakmák képzésének a központosított megszervezése, amelyek nem eszközigényesek, mint például a közgazdaság, az ügyvitel, az informatika, és lehetne ezeket még sorolni, amelyek maradhatnak helyben, a meglevő eszközök bázisán.

Sokkal gazdaságosabb egy - például informatikai eszközöket igénylő - szakma helyben történő megszervezése, mint a diákok tömegeit hatalmas költséggel, romló közlekedési feltételek közepette ide-oda utaztatni. Arról nem is beszélve, hogy sokkal olcsóbb helyben oktatni, mint a szakképzésben részt vevőknek kollégiumokat építeni és azokat üzemeltetni. A kormány már csak azért sem törekedhet a teljes szakképzés tiszkekben történő megszervezésére, mert ezzel az esélyegyenlőség jegyében elsősorban azokat hozza hátrányos helyzetbe, akik falvakban, kisebb településeken élnek. Az ésszerűség tehát azt diktálja, hogy a kormány ezt gondolja át. Márpedig akkor nem zárhatja ki a fejlesztési forrásokból azokat az intézményeket, amelyek nem viszik a szakképzésüket a tiszkekbe.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat megteremti a lehetőséget a szakképzés és az általános képzés fizikai különválasztására, a szakképzési évfolyamokat a tiszkekbe vinni. Ám a kormány nem gondolta végig ennek szakmai, pedagógiai, technikai következményeit, egymásnak ellentmondó lépéseket preferál az intézményszervezés terén is. Szorgalmazza az egységes iskolák létrejöttét. Egyes fenntartók ezért egybeszervezték vagy egybeszervezni készültek az általános iskolai, gimnáziumi és szakképzésüket, és most sokaknak épp a döntő lépés előtt kell értesülniük arról, hogy ha teszik, elesnek a fejlesztési forrásoktól. (Csizmár Gábor: Nem tud olvasni.)

A kormány jogi eszközökkel szorítja ki a szaktantárgyi rendszert az általános iskola 5., 6. évfolyamáról, emellett pénzügyi eszközökkel kényszeríti a településeket, hogy alacsony gyerekszámmal működő vagy hat évfolyamos intézményeik önállóságát szüntessék meg, váljanak nagyobb intézmények tagintézményévé. Tömegesen jönnek tehát létre olyan iskolák, amelyek kénytelenek hat évfolyamos általános iskolákban gondolkodni, mert helyben nem tudják biztosítani a szaktanári ellátottság feltételeit. A tanuló ezek után belép a felső tagozat 7., 8. osztályába - egy két évfolyamos oktatásba -, amely szervetlenül áll az előző hat évfolyam és a szakközépiskolai, szakiskolai képzés között. Az elgondolásból az is következik, hogy a tanulók közötti szelekció a 6. évfolyam után következik be. Jellemzően a mindezekből következő hátrányok megint a kistelepülésen élőket hozzák oktatási szempontból előnytelen helyzetbe, természetesen az esélyegyenlőség szólamával.

Mindezek szakmai tisztázása nélkül vág bele a kormány a nagyszabású reformokba. Nincs válasz a tiszkekben - nem is kell - a művészeti szakképzés problémájára, tipikusan olyan intézményi kör, amelyet szükségtelen egybeszervezni. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a törvényjavaslat kisemmizné őket a fejlesztési forrásokból.

A törvényjavaslat tiszk-koncepciója nem válasz azon leszakadó szakiskolások problémájára, akik csak megfelelő személyiségfejlesztéssel képesek szakmatanulásra, a fegyelmezett és igényes munkavégzésre, a kooperációra. Őket minden jobb helyen a világban családias intézményekben képzik. Számukra nem a szakma elsajátítása az elsőrendű, hanem a tanulásra és a munkára való szocializálás. Kiss Péter miniszter úrnak ezt talán nem is kellett volna elmagyaráznom, ha itt lenne, hiszen 1998 előtti minisztersége alatt maga is pártolta az ilyen szellemiségű intézmények kialakítását, létrejöttét, még ha a terveken túl - valószínűleg idő hiányában - nem is jutott.

A törvényjavaslat készségfejlesztő iskolákról beszél, ami mögött a családias intézményeket sejthetjük, azonban sem ez a törvény, sem a közoktatási törvény nem mondja meg, melyek ezek. Márpedig a tiszkeken és a speciális iskolákon kívül csak ezeknek biztosítana támogatási forrást. Nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hogy a készségfejlesztő iskola fogalmához a kormány utólag rendeljen definíciót, és formális okokból kirekesszen olyan intézményeket, amelyek a leszakadó rétegek gyermekeit, az iskolarendszerből kihullókat karolják fel.

(19.00)

Az említett problémák sokaságából az is látszik, hogy nincs kellő összhang a munkaügyi és az oktatási tárca között, lépéseik alapkérdésekben sincsenek köszönő viszonyban egymással.

Tisztelt Országgyűlés! Fejetlenség jellemzi a kormányt a szakképzés fejlesztése terén is. Másfél éve a törvény kötelezővé tette, hogy minden szakképző intézmény maga mellé szervezze meg a gazdaság szereplőit a szakmai profil meghatározására. Nem lehet egy intézményt rángatni, hogy ma ez a szakmai profil, fejlessz, de holnap ez, és amit fejlesztettél, esetleg szereld le. Ez a sors vár azokra az intézményekre, amelyek a kormány tervei szerint nem tarthatják meg helyben szakképzésüket, mert csak azon az áron tehetnék, hogy kizárólag a fenntartó finanszírozza a működést és a fejlesztést. Hatalmas pazarlás az is, hogy a szakképzés fejlesztésére jelentős pénzek áramlottak az iskolákba Magyar Bálint minisztersége alatt, és most jön egy másik koncepció, más fejlesztési logika. A szakképzés eddigi fejlesztéseinek egy része bizonyosan kidobott pénz lesz.

A kormány működése élesen rácáfol arra a hiedelemre, hogy ha két ciklust tölt ki a kormány, akkor eredményesebb, mert végigviheti terveit. Ez csak akkor igaz, ha a kormány tudja, mit akar. Az elmúlt öt évben ennek nyoma sem volt. A jelenleg működő és a tervezett tiszkek fenntartói felelőssége, működési forrása tisztázatlan. Súlyos következményekkel jár, ha ezekre a kormány nem talál haladéktalanul jogszabályi megoldást. Ehelyett azonban növelni szándékozik a kockázatot, pénzügyi eszközökkel próbálja kikényszeríteni, hogy a szakképzés mielőbb a tiszkekbe tömörüljön, tanulólétszámuk 1500 fölé emelkedjen, ugyanis csak efelett kapnának a tiszkek fejlesztési támogatást.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Mint a törvény indoklásában is olvashatjuk, az e modelleknek megfelelő tiszkek pályázhatnak az Új Magyarország fejlesztési terv társadalmi megújulás - TÁMOP - és a társadalmi infrastruktúra - TIOP - operatív programjai keretéből szervezeti átalakításukra, szakképzésfejlesztésükre és infrastrukturális fejlesztésükre. A törvényjavaslat azonban nemcsak az uniós forrásokat fókuszálná kizárólag egy szűk intézményi körre, hanem a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének felhasználását is. Ez megpecsételheti a többi szakképző intézmény jövőjét.

A kormány a közoktatási törvényjavaslattal létrehozná a regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a régióban folyó szakképzés irányainak és beiskolázási arányainak kidolgozására. Meghatározó szerepet kapna a régiós szakképzés-politikában, az önkormányzati és nem önkormányzati szakképzés összehangolásában, a fejlesztési források elosztásában. A bizottságokat a kormány ültetné a régiók élére, így akarja elérni, hogy a döntően jobboldali vezetésű megyék ne szólhassanak bele a szakképzés-politikába. Nonprofit gazdasági társaságokat és egyesületeket hoz létre iskolafenntartásra. Ezek fenntartási forrásai ugyancsak tisztázatlanok. A regionális szakképzési fejlesztési bizottságot a kormány függetlenítené a megyéktől, amelyek szerepét, felelősségét, feladatait kétharmados törvény írja el. Így olyan megkettőzött irányítás jönne létre a megyékben, ami teljes jogi, irányítási káoszt eredményezhet, és alkotmányosan is igencsak aggályos.

Tisztelt Országgyűlés! Rendelkezne a törvény a szakképzés önkéntes, szakképzés-szervezési társulásban történő megszervezésének lehetőségéről. Ennek a létrehozatalában az intézményfenntartókon kívül részt vehetnek a gazdasági szereplők és a felsőoktatási intézmények is. Ezek azzal a feltétellel működnek és részesülnek forrásokból, hogy a regionális szakképzés-fejlesztési bizottság szakképzés-politikáját követik. Ezek a társulások egyfelől a tiszkek tagjai lesznek az indoklás szerint, bár ez a törvényből nem egyértelmű, másfelől pedig megalakulásukkal függetlenné válnának a megyei irányítástól. Így akarja a kormány a regionális szakképzési fejlesztési bizottság révén kiszervezni a szakképző intézményeket a megyék alól, amivel azonban nem szűnik meg a megyék eddigi intézményfenntartó hatásköre, feladata, csak a fejlesztési pénzt nem fogja megkapni hozzá. A szakképzés területén várható kaotikus helyzetet a kormány pusztán azért idézi elő, hogy rátegye a kezét az uniós fejlesztési források elosztására.

Üdvözöljük, hogy a moduláris szakképzés ügye, amelynek kidolgozását a Fidesz-kormány kezdte el, mára olyan stádiumban van, hogy indokolt a törvényi szabályozás. Helyeseljük, hogy bevezeti a szakmai vizsga ellenőrzését. Helyeseljük, hogy a kormány szorgalmazza egy független vizsgarendszer megteremtését a szakképzés minősége érdekében. Kevésbé helyeseljük, hogy pénzhiány miatt ezt hat év múlva, 2013-ban vezetné be. Ám ez sem meglepő. A kormány már jó ideje félretette az elfogadott kormányprogramot, mert belátta, úgysem tudja megvalósítani, és vágyait, terveit a következő ciklusra szövi. Így a legritkább, hogy elképzelései megvalósításához 2010 előtti határnapot tűz ki. A kormány láthatóan szeretné elfelejteni, hogy erre a ciklusra kapott megbízást. Ezzel egyébként a polgárok többsége is így van.

Összességében tehát olyan át nem gondolt és alkotmányosan is aggályos terveket tett le a kormány, amelyeket támogatni nem tudunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Jó estét kívánok! Tisztelettel köszöntök mindenkit.

A következő vezérszónok Geberle Erzsébet, az SZDSZ parlamenti képviselője; őt majd Hoffmann Rózsa képviselő asszony követi, a KDNP-ből.

GEBERLE ERZSÉBET, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több hatályos jogszabály módosítását tartalmazza. Annak érdekében szükséges ez a módosítás, hogy a kormányprogram, az Új Magyarország fejlesztési terv és annak operatív programjai, valamint az Államreform Bizottság által elfogadott szak- és felnőttképzési reformok végrehajtása végbemehessen. A javaslatnak talán a legfontosabb célja, és ezt előttem már többen is említették, hogy a szak- és felnőttképzés, valamint a munkaerő-piaci igények minél nagyobb összhangban találjanak egymásra.

A módosítás a szakképzésben közreműködők teljes körére kiterjedő jogszabályi háttér megteremtésére irányul, koherenciában a közoktatási törvénnyel. Általánosságban a Szabad Demokraták Szövetsége üdvözli, hogy a javaslat a szétaprózott, sokszor hatékonytalan szakképző rendszert egy olyan pályára állítja, amely megfelel a modern képzés követelményeinek, és a munkaerőpiac igényeire támaszkodva versenyképes szaktudással rendelkező munkavállalókat bocsát ki. Ez nemcsak a gazdaság fenntartható fejlődését alapozza meg, hanem az egyének számára is biztosítja a munkaerő-piaci versenyben való jobb helytállást.

Tisztelt Ház! A magyar oktatási rendszerben a helyi, illetve területi kompetenciákkal bíró irányító szervezetek nagymértékű önállósággal alakíthatják ki stratégiájukat. A két felelős minisztérium dolgozta ki azt az országos szakképzési stratégiát, amely a 2005-2013 közötti időszakra egy, a XXI. század egyéni és társadalmi kihívásainak megfelelő, magas színvonalú szakképzés biztosítását tűzte ki céljául. Ez a program egyaránt hozzájárul Magyarország társadalmi-gazdasági fejlődéséhez, és a képességek kibontakoztatásával sikeres életpályára készíti fel az egyént is. Ez az országos stratégia segíti elő, hogy az európai uniós források megszerzésével és felhasználásával a helyi és regionális szintű tervezés alapján ki lehessen jelölni a fő irányokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt másfél évtizedben mélyreható változások mentek végbe a társadalmi és gazdasági környezetben, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Sőt, a globalizáció kiélezett versenyt teremtett Európa egésze számára. A rohamosan fejlődő információs és kommunikációs technológiák új kihívások elé állították az oktatást. A korábbinál sokkal sürgetőbbé vált a tudásalapú gazdaság kiépítésének igénye. De nemcsak a gazdaság, hanem az egyén társadalmi boldogulásának szempontjából is halaszthatatlan ez a felzárkózás. A sokrétű társadalmi, gazdasági és technológiai átalakulás gyökeresen új követelményeket állított az oktatási és képzési rendszerek elé. Az Európai Unió megújított lisszaboni stratégiájának fő célkitűzése a foglalkoztatás bővítése és a gazdasági versenyképesség javítása, ennek érdekében az egész életen át tartó tanulásban jelöli meg a humán erőforrások fejlesztésének kereteit.

Ezek alól a célok alól Magyarország sem vonhatja ki magát, ha a versenyben nem akarunk lemaradni. Az elmúlt tíz év reformjainak köszönhetően a magyar oktatási-képzési rendszer sok elemében megújult. A magasabb képzettségi szint iránti társadalmi igények növekedése a középfokú oktatás általánossá válásával, a felsőoktatás tömegesedésével, a jobban képzett munkaerő iránti kereslettel járt együtt. Az ismeretek gyors elavulása a megszerzett tudás és képességek folyamatos megújítását követeli. A tudás megszerzéséhez való hozzáférés, az erősödő szociális és területi különbségek azonban kedvezőtlen hatást gyakoroltak az esélyegyenlőségre.

(19.10)

Az iskolarendszerű szakképzés még nem mindenben alkalmazkodik kellő rugalmassággal és gyorsasággal a társadalmi, technológiai és gazdasági változások által generált igényekhez. Az intézményi koncentráció, az átjárhatóbb szakképzési struktúra együttesen járulhat hozzá a probléma kezeléséhez.

A szak- és felnőttképzési reformjavaslatok dokumentumaiban a képzéseknek a munkaerő-piaci igényekkel való összehangolása érdekében a legfontosabb elemként a szakképző intézmények és a térségi integrált szakképző központok új koncepciója jelenik meg. A javaslat tartalmazza továbbá a szakképzési kapacitásszabályozás jogi hátterének megteremtését, a pályaorientáció, pályaválasztás, pályakövetés rendszerének kialakítását, valamint a szakmai vizsgák ellenőrzésének komplex megvalósítását.

Fontos elem a regionális munkaerő-piaci igényekhez igazodó, keresletvezérelt szakképzés kialakulásához szükséges intézményfejlesztés jogi feltételeinek megteremtése. A törvénymódosítás tartalmazza a szakképzés-szervezési társaság működésére vonatkozó szabályokat is. Ez a térségi integrált szakképző központ feladatai ellátásának legrugalmasabb formája, hiszen az intézményfenntartókon kívül a gazdaság szereplői, valamint a felsőoktatási intézmények is részt vehetnek benne.

Ösztönzőleg hathat, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjai keretéből szervezeti átalakításukra, szakképzés-fejlesztésükre és infrastrukturális fejlesztésükre is pályázhatnak az e modelleknek megfelelő tiszkek. A gazdasági szereplők részvétele szintén elősegítheti a munkaerő-piaci igények hatékonyabb megjelenését a szakképzésben.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat a szakképzési törvényben szabályozott iskolai rendszerű szakképzés, valamint a felsőoktatási törvényben szabályozott felsőfokú szakképzés összhangjának megteremtését is tartalmazza. A szakképesítésért felelős minisztériumok olyan, mindenki számára ajánlott tartalmi követelményeket határozhatnak meg, melyek átláthatóvá teszik a különböző felsőoktatási intézményekben folyó felsőfokú szakképzést.

Az ellenőrzés komplex rendszerének kialakításával a javaslat lehetővé teszi a szakmai vizsgák hatósági ellenőrzését. A hatósági ellenőrzésre jogosult szerv megnevezését külön kormányrendelet fogja szabályozni. Az ellenőrzés szintén motivációt jelenthet a szakképzés szereplői számára a minőségi oktatás felé való elmozdulásra.

A javaslat egyszerűsíti a felsőoktatási intézmények akkreditációját is. Eszerint a szakirányú továbbképzést, illetve költségtérítéses képzést folytató felsőoktatási intézmények számára a felsőfokú akkreditáló testület az akkreditációs eljárás nélkül adhatja ki a tanúsítványt.

Tekintettel arra, hogy nemzeti és uniós forrásokból támogathatóak ezek a képzések, az úgynevezett pályakövetési rendszer működtetése elengedhetetlen. Mivel közpénzekről van szó, a felnőttképzési intézményeknek adatokat kell szolgáltatniuk a képzésben részt vevők által megszerzett szakképesítés hasznosulásáról, a foglalkoztatóknak pedig a felnőtt által ellátott munkakörről. Ez a monitoringrendszer nyomon követhetőséget, a közpénzek elköltésének hasznosulását, illetve a tapasztalatok levonásának lehetőségét teremti meg.

Változik a fejlesztési támogatás nyújtására és fogadására vonatkozó szabályozás is. Mint már a bevezetőben említettem, a törvény ösztönözni kívánja a szakképzésre fordítható nemzeti és uniós források minél hatékonyabb felhasználását. Ezért rendelkezik úgy, hogy a fejlesztési támogatás kizárólag a térségi integrált szakképző központokban részt vevő szakképzést folytató intézményeknek, olyan felsőoktatási intézményeknek, ahol gyakorlatigényes szakképzés folyik, illetve speciális szakiskoláknak és készségfejlesztő szakiskoláknak adható.

A fejlesztési támogatások olyan intézményeknek adhatók, amelyekben az oktatásban részt vevő tanulók aránya a három év tanítási átlagában 1500 fő legalább. Ettől külön egyedi miniszteri engedéllyel el lehet térni - ez is egy rugalmas szabályozási forma. A fenntartókat is ösztönözni kívánja a törvénymódosítás, hiszen azon fenntartók kaphatnak beruházási célú támogatást a szakképzési hozzájárulásból, akik térségi integrált szakképzési központot hoznak létre a szakképzési feladatok koordinálására.

A törvénymódosítás célja a régiók szakképzési kapacitásainak koordinációjához szükséges jogszabályi háttér megteremtése. Az Unió mint általában, az oktatásban is a regionális megoldások fejlesztését támogatja. A regionális fejlesztési és képzési bizottságok feladatköre, döntési jogosítványai megváltoznak, a gazdaság szereplői sokkal nagyobb szerepet kapnak. Több olyan jogosítvány kerül át ezekhez a szervezetekhez, amelyek korábban miniszteri hatáskörben voltak. Üdvözöljük ezt a változást, hiszen ez a decentralizáció és a szubszidiaritás elvének megvalósulását tükrözi.

A régiók szakképzési szükségleteinek meghatározásában a gazdasági szereplők, illetve érdekképviseleteik még nagyobb szerepet kaphatnak. Több fenntartó önkormányzattal beszélve, most itt politikai hovatartozás nélkül mondhatom, hogy üdvözlik a fenntartók ezt a fajta módosítást, mert ők is kitörési lehetőséget látnak ebben.

A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a törvénymódosítást, hiszen a szétaprózott, a munkaerő-piaci szempontból alacsony hatékonyságú szakképzési rendszer átalakítása kezdődik meg. A szakképzési rendszer átalakulása pedig alapja lehet egy nemzetközi mértékekben is versenyképes, tudásalapú gazdaság megteremtésének.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon és az MDF padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak, a KDNP vezérszónokának; őt majd Almássy Kornél követi, az MDF-től.

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. A változatosság kedvéért ismét én mondom el a Kereszténydemokrata Néppárt véleményét.

Miért alkot törvényt a parlament, miért terjeszt egy kormány törvényjavaslatot a parlament elé? Nyilvánvalóan azért, mert abban a rendszerben, amelyet szabályozni akar, valamilyen problémák vannak, amelyeket orvosolni kell. Különösen igaz ez a szak- és felnőttképzést érintő törvényre, amely a címében is hordja, hogy a reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról van szó, reformra is akkor van szükség, ha a rendszer rosszul működik, azt meg kell javítani, meg kell reformálni.

Ezért tehát érdemes számba venni, hogy melyek ennek a rendszernek a problematikus oldalai, amelyeket orvosolni kellene a reformban, illetve a törvényben. A hozzászólásomat így építettem fel, hogy vegyük számba, hogy melyek azok a területek a szakképzésben, amelyek komoly gondot jelentenek, esetleg évek vagy évtizedek óta orvoslásra szorulnak, és vizsgáljuk meg, hogy ez a törvény megfelelő választ ad-e ezekre a problémákra, kilátásba helyezi-e a javítást. Szakképzésben érintett szakemberek véleményének a summázata alapján nem mindet, de hét ilyen problémát neveznék meg, majd ezekre keresem a választ a törvényben.

Miután a Kereszténydemokrata Néppárt értékrendjében a legfontosabb érték az ember, az emberi szempontból legsúlyosabb problémát tettem az első helyre. Azt tudniillik, hogy a szakképzésből, jelesül a szakiskolákból, azoknak a 9-10. évfolyamáról ma az odajáróknak 30 százaléka végleg kimarad. Ez nemcsak az ő emberi életükben jelent tragédiát, hiszen végleg bezárul előttük az értelmes, hasznos emberi életnek a lehetősége, hanem nagyon súlyos társadalmi probléma is, hiszen ők végleg elvesznek a munkaerőpiac számára, és igen nagy százalékban lesznek közülük munkanélküliek, deviánsok, csavargók, hajléktalanok és így tovább.

A második legnagyobb probléma, amit rendre hallunk emlegetni is kormánypárti és nem kormánypárti oktatáspolitikusoktól és politikusoktól egyaránt, a rossz szakképzési struktúra. Egyrészt rossz abból a szempontból, hogy nem reagál megfelelőképpen a munkaerőpiac igényeire, azzal néha köszönő viszonyban sincsen - túlképzés az egyik oldalon, alulképzés a másik oldalon -, másrészt egyéb strukturális problémák is jelentkeznek.

A harmadik már az intézményeknek talán a belső problémája, de szoros összefüggésben van a többi problémával: a szakképzés legkritikusabb és legfontosabb részének, a gyakorlati képzésnek mindmáig való nem teljes körű megoldottsága. Mindannyian tudjuk, hogy az állami nagyvállalatok megszűnése után a szakképzés gyakorlóhelyének a biztosítása kardinális kérdésévé vált a szakképzésnek. Erre törekvéseket ugyan látunk, de még mindig súlyos probléma.

A negyedik - és megint csak az előzővel összefüggő - gond a szakoktatók, a szakiknak a helyzete, az ő minőségük, utánpótlásuk, képzettségük problémája. Majd még erre is visszatérek.

(19.20)

Ötödik helyen talán azt említeném, hogy a szakiskolákba - most elsősorban róluk van szó - köztudottan az adott populáció legelesettebb rétegei, a hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akik alulképzettek, sokszor funkcionális analfabéták, amikor bekerülnek a szakképző iskolába, és olyan neveltségbeli hátránnyal küszködnek, hogy ezeknek az intézményeknek bizony nagyon súlyos feladataik volnának a tekintetben, hogy őket megpróbálják visszaterelni a normális emberi életbe. Ezt a problémát is orvosolni kellene.

Utolsó előtti helyen a 9., 10. évfolyam gondját említeném, ami nagyon szoros kapcsolatban van az elsőként említett problémával. Arról van szó, hogy ezeken az évfolyamokon gyakorlatilag még mindig alig lehet gyakorlati oktatást végezni, elméletcentrikus képzés folyik itt.

A hetedik egy nagy kérdőjellel a minőség problémája, amit most nem részleteznék, de ha marad időm, visszatérek rá.

Ha megengedik, akkor sorra veszem ezeket a problémákat - és örömmel láttam egy-két bólogatást is, amelyek az általam megkérdezett szakemberek körében végzett közvélemény-kutatás eredményét talán hitelesítik -, és azt nézzük meg, hogy az előterjesztett törvény mennyiben orvosolja a felsorolt problémákat, egyáltalán orvosolja-e azokat.

Az első és utolsó előtti problémát együtt említeném, ugyanis a 30 százalékban kimaradó gyerekek problémája két alapvető gondra vezethető vissza. Az egyik az általános iskola teljesítménye, de erről most nem beszélhetünk. Milyen szerencsés lett volna, ha a közoktatási törvény módosítása komoly erőfeszítéseket tett volna ennek az iszonyatos gondnak a javítására; ez nem nagyon történt meg. A szakoktatás önmagában nem tudja visszamenőleg orvosolni azt, amit az általános iskola nem magas színvonalon végzett. Kétségtelen, hogy írni, olvasni alig tudó, számolni nem tudó, alapvető viselkedési szabályokat nem ismerő fiatalokkal foglalkozni ezekben az iskolákban eléggé sziszifuszi munka és sokszor kudarcra ítélt vállalkozás.

A másik gond már a szakiskola, illetve az oktatásirányítás gondja, amely ezeket a gyerekeket évek óta arra kényszeríti, hogy a 9., 10. évfolyamon is olyan elméleti tanulmányokat folytassanak, amelyek nem sokban különböznek attól, amit a gimnazisták is tanulnak, s teszi ezt olyan gyerekekkel, akik már az általános iskolában megunták a tanulást, nem voltak sikeresek, kudarcot kudarcra halmoztak, de a siker megérhetett volna számukra azáltal, ha megfogják a vésőt, kalapácsot, egyebet, hiszen manuálisan fejlettek, esetleg tehetségesek is. Miután erre gyakorlatilag alig van lehetőségük - valami pedagógiai utópia miatt vezették be ezt annak idején -, ez magyarázza egyebek mellett a 30 százalékban kibukó gyerekeket. Ez a törvénymódosítás nem orvosolja ezt a helyzetet, megerősíti, 9. §-ában fenntartja a szakképzési évfolyamok elnevezést, vagyis csak a 10. évfolyam után lehet a szakképzést ténylegesen megkezdeni.

Rossz a képzési struktúra, mondtam. Erre milyen választ ad a törvénymódosítás? Egy csomó új koordinációs intézményt hoz létre, amelyek eddig nem léteztek vagy más funkcióban léteztek. Most ugyan a teremben zömmel olyanok vannak, akik a szakképzéshez értenek, de hátha van olyan is, aki nem ért hozzá, ezért felolvasom, hogy hányféle regionális vagy térségi szervezete lesz most már a szakképzésnek. Lesz regionális fejlesztési és szakképzési bizottsága, máshol tanácsnak mondják, lesznek szakképzési szervezési társulások, és módosul a térségi integrált szakképző központok szerepe, amelyek négyes szerepet kapnak, egyrészt fenntartói szerepben is megjelenhetnek, társulás szerepben, iskola szerepben és szakképzés-szervezési társulás szerepben is. Ez a kusza intézményrendszer kaotikus állapotokat fog eredményezni, ugyanis nem tisztázottak a hatáskörök, az összetételek. Kérdezem, hogy mi célt szolgál ez a fajta sokféleség.

Az előttem szólók elmondták már, ezért nem ismétlem meg - jól emlékszem Erdős Norbert felszólalásában, Tóth Ferenc felszólalásában kitért arra -, hogy ez a fajta regionális koncepció erősen aggályos a tekintetben, hogy az önkormányzati jogosultságokat sérti, de ennél is súlyosabb problémának érzem azt a káoszt, amit az irányításban eredményezni fog. Tehát nem javítja azt, hogy a struktúra átláthatóbb lesz, és nem látom garanciáját annak, hogy emiatt majd a munkaerőpiachoz jobban fog közeledni a szakképzés, hiszen a kamarák szerepe halvány.

Rossz a szakképzési struktúra a tekintetben is, hogy a négy-, azaz most már szinte azt mondhatnám, hogy ötféle szintnek nem különül el a funkciója. Az előttem szóló Geberle képviselő asszony azt mondta, hogy a törvény rendezi a szakiskolák, a szakképzés és a felsőfokú szakképzés dolgát; bocsáss meg, ha nem pontosan idéztem. Lehet, hogy ez volt a törvény szándéka, de én ezt szöveghellyel alátámasztva sehol nem látom. A szakképzésnek öt szintje van ma már a magyar oktatási rendszerben. Vannak először is a szakiskolák, aztán vannak a szakközépiskolák, van a felnőtt szakképzés, amely iskolarendszeren kívül működik, van az egyetemi szintű felsőfokú szakképzés, és idesorolhatom most már a sok bachelorképzésben meginduló szakot is, amelynek a felsőoktatási törvény értelmében az egyik funkciója az, hogy gyakorlati képzést adjon, jóllehet ezt nem szoktuk idesorolni.

Nos, ez az ötfajta szint funkciójában, munkahely szempontjából nem különül el egymástól tisztán, és ez is fokozza azt a kuszaságot, ami a szakképzés területén van. Holott nagyon fontos lenne, hogy valóban a munkaerőpiac, a gazdasági élet szereplői játsszanak tényleges szerepet a szakképzés mind strukturális, mind tartalmi kérdéseiben. Ennek nem látni nyomát. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy amikor többször is szót kértem a parlamentben a fővárosi kezdetben 21, aztán 19 szakképző iskola szakmai alapok nélküli bezárása ügyében, akkor elzárkózás volt a válasz, mondván, hogy ez a főváros hatásköre és nem a szakoktatásért felelős miniszteré, amely választ én nem fogadtam el, de attól ezeket az iskolákat bezárták, és a gazdasági élet szereplői ebbe nem tudtak beleszólni.

A szakmai gyakorlat tekintetében generális probléma az, hogy azok a vállalkozók, akik a szakmájukat magas szinten gyakorolják, és talán volna is bennük valamilyen hajlam, hogy tanulókat fogadjanak, a gazdasági szabályok és egyéb szabályok miatt igazából nem érdekeltek abban, hogy szakiskolás fiatalokkal foglalkozzanak, pedig a magyar szakmunkásképzésnek ez komoly hagyománya, ezt kellene inkább a törvényekkel elősegíteni.

Ezzel szoros összefüggésben visszatérek a szakoktatók problémájára, akik alacsony presztízsűek, és nagyon sok szakmában semmiféle utánpótlásra nincs remény - mondta ezt nekem több szakiskolai igazgató -, a régi szakik kiöregedtek, a fiatalabbak pedig vagy pedagógiai érzék hiányában, vagy az alacsony fizetés miatt nem szívesen vállalják. Pedig a szakképzésnek a szakik és a gyakorlat az a két garanciális pontja, amely erősíteni tudná a szakképzést. Általános panasza az embereknek - bizonyára önöknek is voltak vagy vannak ilyen élményei, hírei -, hogy alapvető hagyományos szakmákra nem lehet jól képzett, megfelelő munkamorállal rendelkező szakembereket, szakmunkásokat találni. Ez a probléma valahová ide vezethető vissza, a gyakorlati képzés és a szakoktatók problémáira.

A hátrányos helyzetű gyerekek és egyáltalán a nevelés kérdése sajnálatos módon nagyon hátrányba szorul ebben a törvénymódosításban, pedig az iskolarendszerű szakképzésnek dolga, feladata volna annak a nevelő funkciónak a betöltése, amely a közoktatásnak általános feladata.

(19.30)

Egy pozitív dolgot azért meg kell itt említenem. A sajátos nevelési igényű gyerekek a speciális iskolákban - a részszakképesítés megszerzésére vonatkozó törvényhelyre gondolok -, ezt mindenképpen pozitívumként kell elkönyvelni, viszont hozzáteszem, hogy a részszakképesítéseknek a munkaerőpiac oldaláról teljes mértékben hiányzik a garanciája, a munkahelyi alkalmazási feltétele.

Végül az utolsó gond, nehézség és hiány a minőséggel kapcsolatos. Itt két mozzanatra térnék ki, egyrészt a tankönyvek problémájára, amiről a tankönyvpiacról szóló törvény kapcsán már szóltam, de itt megismétlem. Általános vélemény az, hogy a szakképzésben a tankönyvek nagy része elavult, korszerűtlen, olyan ismereteket tartalmaz, amelyek már köszönő viszonyban sincsenek a gyakorlattal. Ráadásul kis példányszámú könyvek, és a tankönyvpiacról szóló rendelet nem orvosolja ezt a hiányt.

Minőségi garanciát próbál sejtetni a törvény, illetve a kormánypárti hozzászólók, például a vizsgaellenőrzésben. Nos, hogy a miniszternek miért kell közreműködnie a szakmai vizsgák ellenőrzésében, fel nem foghatom. Úgy gondolom, hogy a miniszter úrnak ennél fontosabb dolgai vannak. Jól működő rendszerben a vizsgák valóban minőségbiztosíthatóak. Úgy kell szabályozni a vizsgákat, hogy azok önmagukért feleljenek; a vizsgákat szúrópróbaszerűen ellenőrizni lehet, de a vizsgákat a követelmények és a szabályozás oldaláról kell garantálni, nem pedig a miniszter ellenőrzésével, ami úgyis egy fikció.

Körülbelül ennyire volt időm, köszönöm a türelmüket, további jó munkát mindannyiuknak! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Az utolsó vezérszónokunk következik. Megadom a szót Almássy Kornél képviselő úrnak, aki az MDF véleményét ismerteti velünk.

ALMÁSSY KORNÉL, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hoffmann Rózsa képviselő asszonyhoz hasonlóan immár én is negyedszer és mára utoljára beszélek az oktatási törvényekről. Nagy örömmel teszem, mert szerintem aki a mai nap során végigkövette az oktatási törvényeket, számos hasznos információval és építő jellegű vitával lett gazdagabb.

A szakképzési törvény kapcsán, illetve pontosan idézve a törvény címét: a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szólva vegyes érzelmeim, vegyes érzéseim vannak. Többnyire jó gondolatokat látunk, de azért néhány aggasztó jelre is szeretném felhívni a figyelmet.

Azt gondolom, hogy az ország gazdasági növekedésének alapvető tényezője a hazai szakképzési rendszer állapota. Mind a hazai, mind a külföldi befektetők egyre gyakrabban vetik fel problémaként a szakképzési rendszer elmaradottságát, illetve legfőképpen azt, hogy nem kellőképpen reagál a munkaerő-piaci kihívásokra és folyamatokra. Őszintén, tárgyilagosan el kell hogy mondjam, hogy azt gondolom, ettől függetlenül az előző ciklusban is felismerte a kormányzat ennek a problémának a súlyosságát. Én kifejezetten örülök annak, hogy ma egyértelműen a munkaügyi tárcához került a szakképzés felügyelete. Nekünk is ez volt a programunk, és én abban bízom, hogy ez pozitív folyamatokat indukál a szakképzésben. Voltak jó kezdeményezések. A száz lépés programjáról nagyon sok kritikát el tudunk mondani, de talán a szakképzés tekintetében voltak biztató jelek.

Ettől függetlenül a szakképzésre még mindig igaz az, hogy nem a gazdasági szereplők igényeinek megfelelő szakmákra oktatják a diákokat. Sajnos a szakképzésben részt vevő diákok kapcsolata a gazdasági szférával nem megfelelően hatékony, így a bizonyítványok nem mindig, illetve az esetek jó részében nem takarnak gyakorlati tudást. A gazdálkodó szervezetek sincsenek eléggé ösztönözve a szakmai gyakorlati helyek fenntartására, kialakítására; az esetleges támogatások igénylése véleményünk szerint túl bürokratikus.

A szakképzési rendszerből kikerülő diákok - erről ma nem esett szó, de azt gondolom, erről is beszélni kell - még alapszinten sem beszélnek idegen nyelveket. Ha valamit oktatni kellene - egyetértek az előttem felszólalókkal, hogy ez a 9-10. évfolyam problémája -, ha valamire rá kellene feküdni, és ezzel hangsúlyosan törődni kellene, ez az idegennyelv-oktatás. Nyilván egy gimnáziumban tanuló gyermeknek sokkal nagyobb lehetőségei vannak, ezt a szakoktatásban is hangsúlyozni kellene, mert ez a versenyképességünket növeli, akár akkor, ha egy multinacionális cégnek vannak ilyen igényei egy magyarországi munkahely létesítésével kapcsolatban, akár külföldi, az európai munkaerőpiacon történő könnyebb elhelyezkedés tekintetében is ez nagy segítséget jelenthet.

Miközben napjainkban az oktatás az egyik legjobb üzletnek számít a magánintézmények számára is, az állami és önkormányzati fenntartású iskolák nem képesek követni a piac igényeit. Illetve sok tekintetben az az érzésünk, hogy nem megfelelően rugalmas ez a rendszer ahhoz, hogy adott esetben a jó szándékú önkormányzati, állami fenntartású intézmények követhessék a munkaerőpiac igényeit. Sajnos tapasztalunk olyan eseteket, amikor egy multinacionális cégnek vagy bármilyen cégnek vannak igényei, és a felnőttképző, szakképző rendszerünk az adott térségben nem mindig tud a leggyorsabban reagálni ezekre az igényekre. Voltak pozitív elmozdulások. Én remélem, hogy ez a törvénytervezet tovább segíti azt, hogy a szakképző intézmények minél rugalmasabban tudjanak az ilyen felmerülő igényekre reagálni.

Ami azonban szerintem a legsúlyosabb problémája a szakképzésünknek, az az - és erre ez a törvény sem ad választ, illetve nemrégiben, talán fél évvel, négy hónappal ezelőtt tárgyaltuk szintén ugyanezeket a törvényeket, amelyekben szintén nagyon sok hasznos elem volt -, a legfontosabb szerintem az, hogy a szakmunkáslétnek nincs meg a presztízse. Nyilván ezt nem könnyű egy törvényben szabályozni. Nyilván nem biztos, hogy ez egy ilyen törvénynek a feladata, de mégis azt gondolom, hogy a mindenkori oktatási és munkaügyi kormányzatnak feladata kell legyen, hogy ezt hangsúlyozza, hiszen ma már a felsőoktatási törvény vitája kapcsán különböző számok hangzottak el a diplomás munkanélküliségről; arról, hogy mekkora túlképzés van a felsőoktatásban; arról, hogy mennyi hallgató áramlott be a felsőoktatásba. Én azt gondolom, hogy ezeknek a folyamatoknak ma véget kell vetni, hiszen a felsőoktatás befogadóképessége, illetve a felsőoktatásban végzettek száma, illetve a megfelelő elhelyezkedése is véges.

Én azt gondolom, hogy a szakképzésre, a jó szakmunkásra talán soha nem volt nagyobb igény, mint most. Én azt gondolom, hogy ebben a tekintetben a kormányzatnak, mondom még egyszer: a mindenkori kormányzatnak lépéseket kell tennie. Ha valamit propagálni kellene, akár marketingeszközökkel is, azt gondolom, az a szakoktatás lehetősége. Nem tudom, hogy léteznek-e olyan jellegű börzék, állásbörzék és olyan jellegű információs konferenciák, ahol az egyes szakintézmények bemutatkoznak, mint ahogy például a felsőoktatási intézmények rendszeresen évről évre többször bemutatkoznak. Én azt gondolom, hogy ilyenekre hangsúlyozottan szükség van.

Én azt gondolom, hogy ebben a törvényben számos, a rugalmasságot könnyebbé tevő mozzanatot találunk. Én azt hiszem, ez pozitív dolog, hogy nonprofit gazdasági társaságként is működhetnek az integrált szakképző központok. A képzési rendszer egymásra épülésének irányába hat az is, hogy a szakképzési intézmény, a felsőoktatási intézmény és egyébként gazdálkodó szervezet közösen hozhat létre szakképzés-szervezési társaságot. A közoktatási törvény vitájában is elmondtam, a közoktatási törvénnyel kapcsolatban számos kritikát fogalmaztam meg, de az egyik legpozitívabb dolog, hogy ezek a szakképzés-szervezési társaságok létrejöhetnek.

Ami kritikaként hat, szerintem az az - illetve egyben kritika, és itt érzem én az ellentmondást, és ebben a tekintetben az érzéseim is vegyesek -, hogy nekünk számos kritikánk volt a térségi integrált szakképző központokkal kapcsolatban. Nem a céllal van bajunk, mert nyilván mi is érezzük azt, hogy korszerű szakképző központok létrehozására van szükség. Azzal volt problémánk és azzal van bajunk, hogy úgy érezzük, hogy ez párhuzamosságokat hoz létre a rendszerben, és úgy érezzük, hogy gyakorlatilag olyan intézményhálózat alakul ki, amelynek a fenntartási, adminisztratív költségei terhelik egyébként a szakoktatást és általános értelemben az oktatási rendszerünket is. Ez szerintünk a pazarlás irányába hat. Ettől függetlenül fejlesztésekre, úgymond, súlyponti szakiskolákra és ezeknek a támogatására szükség lenne.

Ezért én pozitív jelként értelmezem, és egyrészről a tiszkek szerepének az eltolódását érzékelem abban, hogy a szakképzés-szervezési társaságokat létrehozzák. Ezt pozitívnak tartjuk.

(19.40)

Ugyanakkor én azt gondolom, és majd rá fogok térni a szakképzési hozzájárulásról szólva arra a kérdésre, kíváncsian várom a választ - lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen -, hogy az 1500 főnél kevesebb tanulót foglalkoztató szakoktatási intézmények vajon milyen mértékben részesülhetnek a szakképzési hozzájárulásból. Nekem itt nem tiszta a kép; illetve, ha nem részesülhetnek, akkor a fenntartót kell bevonniuk, és ezáltal egy újabb bonyolult folyamatot indukálhat a kormányzat. Én ebben a tekintetben kérnék pontos választ, mert vagy számomra nem volt ez teljesen érthető, vagy pedig egy újabb, tényleg bürokratikus elem kerül be a szakképzési hozzájárulásról szóló módosítások körébe.

Néhány konkrét paragrafusra is hadd térjek rá! A 10. §-ban a tanuló és a gazdálkodási szervezet, illetve a hallgató és a gazdálkodó szervezet között a gyakorlati képzés céljából megkötött szerződéseket célszerű lenne véleményünk szerint ellenjegyeztetni az intézménnyel is, hiszen általános tapasztalat az, hogy a diákok, hallgatók ismerős családi cégeknél igazoltatják le a gyakorlatuk teljesítését. Ez nemcsak a szakoktatásban, a felsőoktatásban is így van. Azt gondolom, a cél az, hogy ez a szakmai gyakorlat valóban szakmai gyakorlat legyen. Én azt gondolom, hogy ez segíthet ebben.

Nem találtam erre vonatkozó módosítási javaslatot, de javasolnánk beemelni azt, hogy a szakmunkás- és szak-középiskolai bizonyítványokat, okleveleket is idegen nyelvű betétlappal kelljen ellátni, tekintettel az egyre több külföldről itt lévő cégre, tekintettel arra, hogy az Európai Unió tagja vagyunk, és talán ezzel az apró lépéssel is segíthetjük azt, hogy az Európai Unióban is könnyebben elhelyezkedjenek a szakmunkásaink, szakoktatásban végzett hallgatóink.

Egyetértek sok tekintetben a szakképzési hozzájárulásban végbement módosításokkal. Egy előbb említett kérdést illetően, ami a 27. § (5) bekezdését érinti, kérnék választ, az 1500 fő alatti intézmények tekintetében. Azt gondolom, hogy sok tekintetben a felsőoktatás szakstruktúrájában végbement változásokat láthatjuk a szakképzési hozzájárulásban is.

Régi problémát orvosol a 39. § is, amely alapján a szoftverbeszerzés is elszámolható a támogatást kapóknál az együttműködési megállapodás alapján. Szerintem ez könnyíti és rugalmassá teszi a rendszert a szakképzési hozzájárulások tekintetében.

Javasoljuk továbbá azt, hogy a 27. §-ban az 5 százalékos arány rugalmasabb felhasználását a felsőoktatási intézményekre is terjesszék ki, miszerint a felsőoktatási intézményeknek is lehessen felhasználni szakképzési hozzájárulást a tankönyvfejlesztésekre, illetve a tananyagfejlesztésekre. Ezt az 5 százalékos arányt a felsőoktatási intézményekre is javasoljuk kiterjeszteni.

Végezetül: azt gondolom, hogy ezeknek a módosításoknak akkor lehet igazából lemérni az eredményét, ha ez a végrehajtási rendeletekben is megmutatkozik. Hozzáteszem azt, hogy nekem is vannak aggályaim, és egyetértek a Fidesz és a KDNP képviselőinek a felszólalásával, hogy miért kell egy újabb szereplőt bevonni a szakképzési rendszerbe, a regionális szakképzési koordináló bizottságok felállítását egy kicsit feleslegesnek érzem, és a túlszabályozottság irányába hatnak. Én is úgy érzem, hogy a megyék, illetve a városi önkormányzatok hatásköréből vonhat el ez a regionális bizottság. Nem látom annak az értelmét, hogy milyen jellegű segítséget tudnának ezek a bizottságok nyújtani. Remélem, hogy erre is megfelelő választ kapunk.

A felnőttképzéssel kapcsolatos javaslatokkal a Magyar Demokrata Fórum egyetért. Általános tapasztalat, hogy ezek az intézmények és programok szépen szaporodnak, ezért azt gondolom, azokkal a koncepciókkal, amelyek ebben a törvényben le vannak vezetve, egyet lehet érteni; mint ahogy azzal is, ami a felsőoktatást és a szakoktatást is érinti, hogy azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek felnőttképzést folytatnak, nem kell külön akkreditációs eljárásban részt venniük, ugyanígy a szakoktatásban sem kell. Azt gondolom, hogy ez a rendszer rugalmassá tételét segíti.

Összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum módosító indítványokat be fog adni a törvényhez. Van néhány kérdésünk, amit az előbb említettem, néhány olyan módosító javaslatunk, amely a rugalmasság irányába, illetve a hatékonyabb rendszer kialakításának az érdekében tud hatni. Ezek elfogadása mentén, azt gondolom, egy jó törvényt lehet alkotni, amely valóban szolgálhatja a szakképzésben részt vevők érdekeit.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Vezérszónoki körben tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, de kétperces hozzászólásra van mód és lehetőség. Erre jelentkezett Babák Mihály képviselő úr, ha jól látom.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Bocsássanak meg, képviselőtársaim, de államtitkár úr hevesen csóválta a fejét, amikor a kormánypárti képviselők hozzászólásából a kormányzati álláspontot láttam kiolvashatónak, mégpedig azt, amit nemcsak Geberle képviselő asszony, hanem Barabásné Czövek Ágnes is megismételt a költségvetési bizottságban, hogy a jelenlegi szakképzés hatékonytalan, szétaprózott, és nem sorolom még azokat a minősítő jelzőket, amit mellé tettek.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hamar pálcát törnek a helyi és a jelen szakképzés felett, ami, úgy gondolom, helytelen. Gondolják csak végig, hogy a szolgáltatóiparban és egyéni vállalkozók tekintetében a kisvállalkozók számát vegyék csak számba, és gondolják el, hányan dolgoznak szakképzett, ipari iskolába járt szakemberek, és szolgáltatnak. Úgy gondolom, Gúr Nándor képviselőtársam, nemcsak az a szakma és az a szakképzés jó, amely hallgatói után dübörög a gazdaság, hanem amiből ő szeretne megélni, az egyén, a gyerek, és reméli, hogy megél és sikerül is neki. Úgyhogy ezt is szíveskedjenek figyelembe venni, amikor a szakképzésről döntenek, és ne törjenek olyan hamar pálcát a helyi szakképzés tekintetében.

Még egy gondolatot engedjenek meg! Tóth Ferenc képviselőtársam elmondta, javaslom államtitkár úrnak, hogy ezt a kérdést gondolják át kormányzati szinten. A kormány támogatja az egységes iskolát, sok jó vonása van, és az egységes iskolát úgy lehet megvalósítani városban, kistérségben, hogy az általános iskolát, a középiskolát és a szakképző intézményt az egységes iskola részévé tesszük. Amennyiben kizárja a kormány, és itt többször elhangzott, hogy csakis a tiszkekben lévő fejlesztéseket támogatják, akkor teljesen elbizonytalanítanak minket, és nem tudunk gondoskodni pontosan azokról a gyerekekről. Korábban a kisvárosokban a régi ipari iskolák olyan szakképzést folytattak és olyanokat képeztek, akik meg tudtak élni, és kenyérhez jutottak a saját szakmájukból.

Köszönöm, hogy szólhattam, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki körnek tehát a végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik az egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/2938. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/2938/4-8. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Csizmár Gábor államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, akinek 15 perc áll rendelkezésére, hogy az előterjesztést megindokolja.