Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ily módon már teljes egészében befejeztük a jövő évi költségvetés általános vitáját. Az elfogadott napirendnek megfelelően az előterjesztéshez a módosító javaslatok benyújtásának határideje - ezt nyilván tudják - november 7-e, péntek 12 óra.

Erre figyelemmel az általános vitát elnapolom. Lezárására holnap délben kerül sor.

Most pedig soron következik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/6575. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/6575/2. és 3. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Hiller István oktatási és kulturális miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, akinek 25 perces időkeret áll rendelkezésére.

DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az első magyar előadó-művészetről szóló törvény javaslata fekszik önök előtt; egy olyan törvény javaslata, amely már az előkészületi munka során sajátos és egyedi, ugyanakkor hiszem és remélem, hogy nem példa nélküli a későbbiekben.

Ezt a törvényt a benyújtó Oktatási és Kulturális Minisztérium a szakma képviselőivel együtt alkotta, nem egyszerűen egyeztette, hanem a szó eredeti és valós értelmében együtt hozta létre. A törvény, a benne lévő gondolatok, a megfogalmazott jogszabályok tartalmi része több mint kétéves történetre nyúlnak vissza, amikor is 2006 októberében egy olyan kezdeményezés látott napvilágot, hogy a magyar színházművészet jelesei és szervezetei együtt az Oktatási és Kulturális Minisztériummal fogalmazzák meg azokat a gondolatokat, amelyeket törvénybe, a magyar törvényhozás által elfogadott jogszabályba érdemes és fontos belefoglalni.

Így aztán 2006. november 30-án volt az első megbeszélés, amely akkor még a színházakra és kimondottan a színházakra vonatkozott. Ezen valamennyi tárcaszínház, valamennyi önkormányzati kő-, báb- és szabadtéri színház, illetve a legjelentősebb független színházi műhelyek képviselői, vezetői vettek részt.

Lehetett érzékelni, hogy úgy a felmerült gondolatok, mint azok a szervezetek, így a MASZK Országos Színészegyesület, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, az Alternatív és Független Színházak Szövetsége, a Magyar Bábművész Testület, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Magyar Színházi Társaság, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége képes és akar közös irányban gondolkodni az állam, illetve a kormányzat képviselőivel, hogy akkor a magyarországi színházművészetet biztosabb, átláthatóbb és kiszámítható keretek közé tegye. Ez a folyamat, amely 2006. november 30-án indult, egy több állomásból álló, mintegy kétéves teljes folyamattá nőtte ki magát, amely mára azt eredményezte, hogy nemcsak a színház, hanem a színházi, táncos és zenei szakma egésze képviselteti magát gondolataival és nyilvánvalóan a gondolatok mellett azokkal a paragrafusokkal, amelyeknek összessége az előadó-művészetről szóló törvényt alkotja.

Az első gondolatok, az első irány 2007. január 31-ig azt hozta, hogy a legkülönbözőbb testületek és szervezetek, így a Magyar Színházi Társaság, az Alternatív és Független Színházak Szövetsége, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Drámaírói Kerekasztal, a Színházi Dolgozók Szakszervezete és mások eljuttatták véleményüket írásban, és ezt a Magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága először 2007. április 3-án tárgyalta meg. A későbbiekben, még ugyanezen év áprilisában, illetve júniusában több megbeszélés, szakmai, szakmapolitikai megbeszélés zajlott. Ennek eredményeként az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007. október 1-jén adta át a terület reprezentatív szakmai és érdekvédelmi szervezeteinek a törvény koncepcióját.

Tisztelt Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Most tartunk tehát ott, hogy ez az előbb említett közös munka egy olyan eredményt hozott, hogy a törvény koncepcióját már közösen a kulturális politikával foglalkozók és a kulturális élet szereplői együtt alkották. Ezután egy több hónapon keresztül zajló megbeszélés, egyeztetés és vita, összesen több mint száz hozzászólóval, véleménnyel oda vezetett, hogy 2008 szeptemberében, a magyar dráma napján, szeptember 21-én átadásra került egy törvénytervezet 16 szakmai szervezet képviselőjének, amely tervezet véleményezése megtörtént.

A véleményezés eredményeként néhány héttel ezelőtt, 2008. október 14-én 16 színházi, zenei és táncművészeti szervezet vezetője szándéknyilatkozatot írt alá, amely szándéknyilatkozat a törvényjavaslat megtárgyalását és egy majdani törvény megalkotását jónak, szükségesnek és előrevivőnek mondta ki.

(17.10)

Ez a dokumentum arról beszél, hogy a majdani jogszabály, a majdani törvény átláthatóvá és kiszámíthatóvá teszi a finanszírozást, elismeri a munkajogi téren az előadó-művészeti munkavégzés sajátosságait és segíti a minőségi kultúraközvetítést.

A törvényjavaslat megalkotásának durván két éve alatt csaknem kétszáz írásos vélemény került az Oktatási és Kulturális Minisztériumba, ennek feldolgozása, értékelése és egyeztetése zajlott, több mint ötven egyeztetés, amelyben különböző véleményt képviselő szervezetek és testületek mondták el vélekedésüket.

A teljes egészhez érdemes megemlíteni, hogy 2008 szeptemberében az alakulóban lévő Magyar Teátrumi Társaság jelentkezett, ennek nyolc vidéki színház tagja, hogy az elképzelést, az elképzelés meghatározott és lényegi pontját nem támogatja. 2008. szeptember 25-én a Teátrumi Társaság nyílt levélben jelezte fenntartásait, majd szeptember 30-án egy egyeztetés után javaslattal állt elő, ezen javaslat meghatározó részeit a későbbi egyeztetések során figyelembe vettük. Természetesen hozzátartozik a valósághoz, hogy ez a mai nap, 2008. november 6-a előtt kevesebb mint két hónappal történt; az azt megelőző két évben, amíg az egyeztetés szakmailag, szakmai körökben, illetve a teljes nyilvánosság előtt zajlott, semmilyen ilyen vélemény nem hangzott el, ilyen írás nem született.

Tisztelt Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Az előadó-művészetről szóló törvény leglényegesebb alapelvei az egységesség és sokféleség, az átláthatóság és kiszámíthatóság, az átjárhatóság, a minőség és a mennyiség egyensúlyán nyugszanak. Egységesség és sokféleség, mert egységesen kezeli a különböző formában, különböző fenntartóval működő szervezeteket, valamint támogatja a régi és az új együttélését, a hagyományos és a struktúrán kívüli kezdeményezések egyenrangúságát.

Jellemzi ezt a javaslatot az átláthatóság és a kiszámíthatóság, mert az állami források kiszámíthatóbbá válnak, ezzel együtt a másik oldalon átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell lennie, így biztosítható, hogy ténylegesen azon célok megvalósítására fordítsák ezeket a forrásokat, amelyre a jogalkotó szánta.

Jellemzi az átjárhatóság, mert lehetőséget biztosít a fejlődésre, a változásra, az előrelépésre. Kellő harmónia uralkodik benne mennyiség és minőség tekintetében, a teljesítményt honorálja, de nem csupán mennyiségi mutatók alapján, hiszen nem hagyja figyelmen kívül a művészeti értékeket sem.

A szabályozási kör részletesen szabályozza az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásba vételét, besorolását, a besoroláson alapuló támogatások rendszerét. Megállapítja az előadó-művészeti szervezetekben foglalkoztatottakra vonatkozó speciális munkajogi szabályokat. Meghatározza a törvény céljainak megvalósításához kapcsolódó hatósági feladatokat, a feladatellátás szervezeti szabályzatait, más tekintetben az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásba vételét, besorolását.

Az előadó-művészeti irodánál - némiképpen hasonlatos a filmirodához a filmipar, filmművészet tekintetében -, a benyújtott adatok alapján a színházakat és a táncegyütteseket öt, a zenekarokat és énekkarokat két-két kategóriába sorolja. A nyilvántartásba vétel nem kötelező, azaz nem feltétele az előadó-művészeti tevékenység folytatásának. A nyilvántartásba vétel alapfeltétele a központi költségvetési hozzájárulás igénybevételének.

A színházak nyilvántartása, besorolása, mint említettem, öt kategóriában, az előírt előadásszámot teljesítő színházak, a balett-, táncegyüttesek központi költségvetési támogatásának elosztása a fenntartói támogatás arányában történik, a harmadik köztes kategória az első kategóriánál alacsonyabb előadásszám esetén lép életbe, a negyedik kategóriába kerülnek a szabadtéri, valamint máshová nem sorolt, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak, az ötödik kategóriába a magánszínházak, független színházi, mozgásszínházi műhelyek és nonprofit színházi vállalkozások.

A zenekarok és énekkarok nyilvántartása, besorolása, valamint ezen alapuló támogatása megfelelő módon kerül szabályozásra, hasonlóképpen két kategóriában, a speciális foglalkoztatási szabályok pedig hosszú, több mint másfél évtized után kellőképpen a szakmával egyeztetett megoldást kínálnak.

Módosulnak bizonyos jogszabályok, amelyek a társaságiadó-kedvezményt, illetve az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást, az ekho kérdéseit érintik és illetik.

Fontos elmondani, hogy a színházi törvénynek indult jogszabálytervezet vitája, véleményegyüttese során az előadó-művészet gyakorlatilag minden szervezete és területe csatlakozott ahhoz a munkához, amely az előbb látható és hallható elvek és gondolatkörök alapján indult ki. A szakmával együttesen tanulmányoztuk és értékeltük a német nyelvterület hasonló jogszabályait németországi, ausztriai példákon, illetve a német ajkú Svájc példáján. Áttekintettük Franciaország, Belgium, Izrael, Dánia hasonló vagy ehhez fogható jogszabályait, és a leginkább munkajogi kérdéseket szabályozó román színházi törvényt is elemeztük. Az Amerikai Egyesült Államok bizonyos példáit, más tekintetben azt a mentalitást, amely művészeti tanácsok révén megvalósul, szintén elemeztük.

Ennek eredményeként joggal és biztonsággal állíthatom, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat nem egyszerűen csak eddig meg nem oldott problémák együttesét kezeli egyetértésben és együttműködésben az előadó-művészeti területek szervezeteivel, hanem olyan szabályozásokat, olyan kereteket is hoz, amely a jövő tekintetében ezen művészeti ág, ágak fejlődését egyértelműen és világosan elősegíti.

Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Az elmúlt mintegy két év munkája eredményeként olyan közös nyilatkozat, olyan egyértelmű véleménykinyilvánítás történt, amely a törvény egészére, azon törvény gondolataira, amely önök előtt fekszik, szakmai és művészeti véleményt is tartalmaz. Kérem, engedjék meg, hogy az első magyar előadó-művészeti törvény expozéjában ezen véleményt teljes egészében ismertessem.

"Kétévnyi egyeztetés és intenzív szakmai munka után elkészült az előadó-művészeti törvényjavaslat. Az előadóművészek és az előadó-művészeti szervezetek fontosnak tartják a törvény megszületését, hiszen az tisztább helyzetet teremt a finanszírozásban, átláthatóvá és kiszámíthatóvá teszi azt, munkajogi kérdésekben elismeri a munkavégzés sajátosságait, segíti a közszolgálatiságot, a minőségi kultúraközvetítést.

Magyarország történetében most először fordul elő, hogy létrejön az előadó-művészeti törvény, amely részleteiben ugyan még továbbgondolható, de szükségességét senki nem vitatja. A törvény a szakmai érvrendszer érvényesítésével, a minőség és a hatókör figyelembevételével védené a magyarországi előadó-művészetek, a színház-, tánc- és zeneművészet művelését, intézményrendszerének stabilizálását, fejlesztését.

(17.20)

Figyelembe veszi és védi a magyar színházi struktúra nemzeti sajátosságait, ugyanakkor kinyitja kapuit olyan formációk előtt is, amelyek jelenleg a rendszer perifériáján mozognak, hiszen a független együttesek, befogadó színházak is igényt tarthatnak a törvény által garantált biztonságos működési feltételekre. A törvény elfogadása véleményünk szerint növelné a szakmai biztonságérzetet, s a színházat szerető többmilliós magyar közönség érdekeit szolgálja. Az aláíró szakmai szervezetek fontosnak tartják azt, hogy a törvényjavaslatról szakmapolitikai konszenzus szülessen, mert ezzel megteremtődhetnek a törvény végrehajtásának hosszú távú feltételei és garanciái is.

A tervezet az előadó-művészeti területek javaslataival és vitáinak eredményeként született. Bízunk benne, hogy ezt a politikai döntéshozók is figyelembe veszik, amikor elfogadásáról szavaznak."

Az aláírók: a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága, a Magyar Színházi Társaság, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete, a MASZK Országos Színész Egyesület, a Független Színházak Szövetsége, a Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesülete, a Magyar Bábművészek Szövetsége, a Budapesti Színigazgatók Egyesülete, a Színházi Dramaturgok Céhe, a Magyar Színházrendezői Testület, a Magyar Táncművészek Szövetsége, az Assitej Magyar Központja, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Színházi Kritikusok Céhe és a Magyar Zenei Tanács. Kiemelkedő művészek és alkotók, így név szerint nevezve Zsámbéki Gábor és Fischer Iván írásban biztosította a törvényjavaslat és az elgondolás támogatását.

Hasonlóképpen a készülő előadó-művészeti törvényről a következőt gondolják a magyar színházművészeti élet kimagasló személyiségei:

"Úgy gondoljuk, hogy a készülő előadó-művészeti törvény biztonságos kereteket teremt a kiemelkedő hagyományokkal rendelkező, nagy társadalmi jelentőségű magyarországi színházművészet számára, ezért támogatjuk annak megszületését." Alföldi Róbert, Balázsovits Lajos, Balikó Tamás, Bálint András, Bán Teodóra, Csizmadia Tibor (Halász János: Név szerinti szavazás van?!), Frank Ildikó, Gyüdi Sándor, Halasi Imre (Halász János: Igen!), Harsányi Sulyom László (Halász János: Igen!), Horányi László (Halász János: Igen!), Jordán Tamás (Halász János: Tartózkodik!), Kerényi Miklós Gábor, Léner Péter, Mácsai Pál, Magács László (Halász János: Nincs jelen!), Márta István (Halász János: Nincs jelen! - Tatai-Tóth András közbeszól. - Tóth Gyula: Gusztustalan!), Marton László, Meczner János, Megyeri László, Novák János, Puskás Tamás, Salamon Suba László, Smuk Imre, Szabó György, Szirtes Tamás, Szögi Csaba, Szűcs Miklós, Tasnádi Csaba, Vass Lajos.

Tisztelt Ház! Az elhangzott nevek a magyar kultúra, a jelen magyar színházművészetének és előadó-művészetének kiemelkedő képviselői, életművek állnak mindegyik mögött, ellentétben néhányakkal, akik nem bírják ezen nevek felolvasásának nyugodt rendjét. Mindenesetre az, amit a magyar előadó-művészeti szakma képvisel, és amit az előttünk fekvő első magyar előadó-művészeti törvény javasol, a magyar kultúra, a magyar művészet, a magyar előadó-művészet számára hasznos.

Arra kérem a képviselő asszonyokat és képviselő urakat, hogy a vita során jobbítsák szándékukkal, hozzászólásaikkal és véleményükkel ezt a javaslatot. Arra kérem önöket, hogy a magyar művészeti élet számos kiválóságának és sok-sok szervezetének kérését, javaslatát fogadják meg. Konszenzust akarnak és javasolnak, kérnek a Magyar Országgyűléstől, mint ahogy az felolvasásra került. Biztos, hogy olyan törvényjavaslat nem született még, amelyet jobbítani ne lehetne. A törvényjavaslat elfogadását és a Magyar Országgyűlésnek azt a lehetőségét, hogy megalkossa az első előadó-művészetről szóló törvényt hazánkban, sem kihagyni, sem negligálni nem érdemes, sőt káros. Ennek ellenében azt jobbítani, javaslattal egy olyan végeredményhez juttatni, amelyet különböző politikai gondolkodással rendelkező képviselők és frakciók jó szívvel a magyar színházi élet, a magyar előadó-művészet iránti elkötelezettséggel elfogadhatnak, pedig érdemes.

Én azzal ajánlom az önök figyelmébe ezt a törvényjavaslatot, hogy véleményük és gondolataik az elkövetkező napokban és hetekben az országunk történetében az első előadó-művészeti törvényjavaslatról szólnak. Javaslom, hogy alkossunk közösen egy olyan törvényt, amelynek egyébként a financiális feltételei adottak, amelyet kihasználni érdemes, és amely hosszú távon is nem egyszerűen szabályozza, hanem inspirálja a magyar művészeti, a magyar előadó-művészeti világot. Kérem tehát, hogy az előbb említett szakmai szervezetek, testületek és személyek egyetértésével készített és általam most benyújtott előadó-művészeti törvényt támogassák, jobbítsák, pártfogolják, majd fogadják el.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben.

A kulturális bizottság ülésén többségi és kisebbségi vélemény egyaránt megfogalmazódott. Először Fedor Vilmos képviselő úrnak, a bizottság előadójának adom meg a szót, aki a többségi véleményt ismerteti velünk.

FEDOR VILMOS, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság 2008. október 21-ei ülésén megtárgyalta a kormány által T/6575. számon benyújtott törvényjavaslatot, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól vagy közismertebb nevén a színháztörvényről szóló előterjesztést.

A szakma, az önkormányzatok nagyon régi kérése teljesül e törvénnyel, ez kiderült a többéves egyeztetési folyamatban, amely a szakma legkülönbözőbb testületeivel zajlott. Kiderült akkor is, amikor a bizottság nyílt nap keretében a szakma képviselőivel, színházak, zenekarok, bábszínházak vezetőivel is véleményt cserélt. Rendhagyó módon a bizottság még a benyújtás előtt, október 7-ei ülésén megismerkedett a javaslattal, így a kormány-előterjesztés benyújtása előtt észrevételei már beépülhettek az előttünk fekvő törvényjavaslatba. A törvény azt célozza, hogy a mobilitást, a produkciók mobilitását ösztönözzük, hogy számítsuk be a fenntartói érdekeltséget, hogy a szakmai teljesítményt vegyük az egyik mutatóként a finanszírozás alapjának, tehát a teljesítményt ösztönözzük.

A bizottsági ülésen a többségi vélemény az volt, hogy a törvényjavaslatot most, a költségvetéssel egy időben tárgyaljuk, éppen annak érdekében, hogy az intézmények a jövő évet már új feltételek mellett tervezhessék. Összegezve a vitában elhangzottakat, arról tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a többségi vélemény szerint a törvény új korszakot jelent az előadó-művészeti szervezetek finanszírozásában, mert megnyitja az utat egy teljesítményelvű és értékelvű, az önkormányzatok és az intézmények érdekeit figyelembe vevő támogatási rendszer létrehozása előtt; egy olyan támogatási rendszer előtt, amely ugyanakkor nem feledkezik meg a legfőbb ítész, a befogadó, a néző elvárásairól sem.

(17.30)

Tisztelt Ház! Végezetül szeretném ismertetni a szavazás eredményét: a bizottság 10 támogató szavazattal, 4 ellenszavazat mellett általános vitára alkalmasnak ítélte a kormány által benyújtott törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Most Gulyás Dénes képviselő úr következik, aki a kisebbségi véleményt ismerteti velünk.

GULYÁS DÉNES, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr jó néhány szervezetet megjelölt, olyanokat, amelyek akartak együtt gondolkodni. Kérem önt, hogy az előttünk álló rövid időszakot, amíg erről a törvényről vitázunk, tekintse akkor is együttgondolkodásnak, ha a véleményem bizonyára sokban különbözik majd az önétől, illetve a kormánypárti képviselőkétől. Ugyanakkor remélem, hogy nem csak az ön által felsorolt, a törvény megszületését támogató művészek számítanak az ön szemében kiemelkedőnek; ezt a törvényt ellenző művészek nevében mondom.

Néhány szó a törvényjavaslatról, bár az idő nagyon rövid. A célok között szó sem esik a művészekről, a művészekkel kapcsolatos állami viszonyról, így az sem érthető, hogy a művészek sajátos foglalkoztatási szabályainak mi a célja. Egyébként a művészek a legnagyobb vesztesei szerintem a törvénynek, semmiféle munkajogi védelemben nem részesülnek ezentúl, így a kirúgás veszélye nélkül érdekeiket sem tudják védeni. A művészeti élet szabadsága mint törvényi cél véleményem szerint lózung. A törvény semmiféle önrendelkezési, önszabályozási jogot nem ad a művészeti szervezeteknek. A törvény az alapelveknél semmitmondó rendelkezéseket tartalmaz, a tényleges alapelvek nincsenek lefektetve, például a művészi hivatásgyakorlás védelme, a támogatási elvek s a többi.

Az előadó-művészeti tanács a törvény szerint tanácsadó testület, mégis részben miniszter kéri fel a tagjait, részben delegáltakból áll. Ez fából vaskarika. Ha tanácsadó testület, akkor csak a miniszter kérje fel a tagjait, ha pedig érdekegyeztető testület, akkor csak delegáltakból kellene állnia. Így az egész tanács teljesen felesleges, a miniszter jelenleg is azt kér fel véleményezésre, akit akar. Formalizált testület, sőt véleményem szerint még uniformizált is.

A támogatási kategóriák és így a támogatások mennyiségi elv alapján kerülnek meghatározásra, márpedig egy színház nem attól jó, hogy sok előadást tart. A másik szempont a fizető nézők száma, pedig a törvény az egyébként meg nem határozott tömegkultúra ellen kíván fellépni. Persze fontos, hogy hány nézőt vonz egy előadás, de csak ez nem lehet a szempont. A szakmai minőségbiztosítási modellt a színházi szakmának kellene kidolgoznia, de ilyen joga, mint látjuk, nincs. A támogatások hasznosulásának nincs ellenőrzési mechanizmusa sem. A szakmai szervezetekre e tekintetben sem számít a törvény. Ez pedig a visszaélések, a korrupció melegágya lehet. Csak egy példa a sokból: fizető néző az is, aki 1 forintért vesz jegyet.

A törvény egyik jellemző hiányossága, hogy míg a nemzeti és etnikai kisebbségek hagyományait ápoló színházakat külön nevesíti és támogatja, addig a többségi magyar hagyományőrző színházakat egyáltalán nem említi, így persze ilyen célra nem is lehet támogatásért pályázni. Ez szerintem egyedülálló a világon. A speciális művészi foglalkoztatásokra vonatkozó szabályok művészellenesek és szerintem alkotmányellenesek is.

Néhány kis zsenge; az értelmező rendelkezések 38. pontja a zenés színpadi művet az alábbi módon fogalmazza meg: az operett, a musical, a rockopera, a daljáték és a zenés játék - ezek szerint az opera nem. 16. § (6) bekezdés: a művészeti ösztönző részhozzájárulás akkor jár zenés színpadi mű - tehát az előbbi megfogalmazás szerint - előadása esetén, ha a mű zenéjét zenekar, énekkar élő közreműködésével szólaltatják meg. Mint látjuk, az opera nem zenés színpadi mű, tehát ha a zene és az ének magnóról megy, akkor is kaphat támogatást. No comment.

De hadd ugorjak előre a preambulumra! A törvény azt a felismerést fogalmazza meg, hogy az élő és jelen idejű előadó-művészeti alkotás olyan semmi mással... s a többi, nem helyettesíthető... A lényeg ebben, amit megjegyezni szándékozom, hogy a törvény a globalizáció és a tömegkultúra káros hatásaival szemben védi a magyarországi előadó-művészetek, a színház, a tánc- és zeneművészet művelését és fejlesztését. Kérem, egyáltalán nem védi; a törvény egyetlen rendelkezése sem védi meg a magyar előadóművészeket a tömegkultúra hatásaival szemben, sőt néhány része kifejezetten a tömegkultúrát, több pontja a populáris kultúrát részesíti előnyben a kevéssé népszerű műfajokkal szemben. Lehet, hogy ez nem baj vagy nehezen védhető, de akkor ne írják le, ami nincs a törvényben, arról ne beszéljünk. A színház-, tánc- és zeneművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapítása az előadásoknak, koncerteknek a közönség széles rétegeihez való eljuttatása. Erről sem szól a törvény egyetlen paragrafusa sem, pedig nagyon kellene. Szükség volna egy olyan paragrafusra, amelyik arról rendelkezik, hogy a költségvetési támogatás bizonyos százalékát színházi előadások - operák, koncertek - televíziós közvetítésére fordítják, mégpedig országosan fogható közszolgálati csatornákon. Azt hiszem, csak öt perc áll a rendelkezésemre, ugye, elnök úr?

ELNÖK: Ez pontosan így van, képviselő úr.

GULYÁS DÉNES, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Akkor köszönöm szépen. Majd folytatni fogom, mert van még néhány kedves kis zsenge a törvényben.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Már éppen figyelmeztetni akartam az idő múlására. Az általános vita további szakaszában lesz mód és lehetőség ezeket elmondani. Ma csak vezérszónoki kör lesz, tehát ma már nem jutunk tovább az első felszólalók körén, de a vita későbbi szakaszában erre nyilván lesz mód és lehetőség. Valóban öt perc a rendelkezésre álló idő.

Most pedig Tóth Gyula képviselő úr következik, aki az emberi jogi bizottság véleményét fogja ismertetni velünk.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjainak többsége egyetértett az előterjesztő képviselőjének azon megállapításával, hogy az előadó-művészeti törvény megalkotásának szándéka mögött az a felismerés áll, hogy mind ez ideig nem létezett olyan szabály, amely a művészeti területre vonatkozik.

Olyan alapelveket rögzít ez a törvénytervezet, amely igen fontos ahhoz, hogy kiszámítható és átlátható finanszírozással és munkajogi feltételekkel lássa el az előterjesztő az előadó-művészeti szervezetek széles körét. Alapelve az az egyezség, amely egységes munkajogi szabályokat fogalmaz meg, attól függetlenül, hogy az előadó-művészeti szervezet formája költségvetési intézmény vagy gazdasági társaság, valamint az értékek megőrzése és a művészeti megújulás segítése.

Valamennyi szervezetnek tudnia kell, hogy az állam bizonyos támogatásokért milyen feladatokat vár el, azt is, hogy a támogatás milyen egyéb kedvezményekkel járhat, és persze azt is, hogy a költségvetési év, évad megtervezésekor akár a tulajdonosok, akár a fenntartók részéről is melyek azok a főszámok, amelyek már mutatóként jelentkezhetnek a költségvetési törvényben is.

A bizottsági vitában elhangzott többek között az is, hogy filmtörvényünk már van, legyen törvény a színház világa mellett a zene- és a táncművészet világában is; olyan törvény, amely a művészeti szabadságot semmilyen formában nem korlátozza, de a felgyülemlett problémákra megoldást javasol. Az állam szerepe meg csak annyiban legyen meghatározó, amennyiben kooperáló, kereteket ad, feltételeket biztosít, nem teljes mértékben ugyan, de biztosítja a finanszírozást is.

Bizottságunk fontosnak tartja azt is, hogy a törvénytervezetet a benyújtó elküldte a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának, aki levélben adott tájékoztatást arról, hogy megfelelőek azok a változtatások, amelyeket ő kért és jelzett. Megnyugtató, hogy a változások többek között arra vonatkoznak, hogy az előadó-művészeti tanács rendes tagjaként vegyenek részt a munkában a kisebbségi képviselők is, illetve a preambulumban nyomatékosan jelenjenek meg a kisebbségi előadó-művészeti szervezetekre vonatkozó részek is.

Bizottságunk egyetértett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökének azzal a kérésével, hogy annyiban korrigálni kell a törvénytervezetet, hogy fontosnak tartja azt, hogy nemzetiségi szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, országos önkormányzatok által fenntartott szervezetek is bekerülhessenek a törvényjavaslatba, mert hát róluk is szól ez a törvény. Azt azonban vizsgálni kell, hogy mitől lesz jobb a nemzetiségi színházak helyzete, attól-e, ha a megemelt nemzetiségi színházak támogatására szánt forrásból pályázhatnak, vagy éppen besorolják őket kategóriákba, még úgy is, ha csökkentett előadásszámot írnak elő számukra.

(17.40)

Mivel az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság számára az sem lehet közömbös, hogy a határon túli magyarok kultúrájának ápolása is cél, ahogyan a nemzeti és etnikai kisebbségek művészeti életének támogatása is, a törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Most a foglalkoztatási bizottság ülésén elhangzottakat fogjuk megismerni. A többségi véleményt Nagy László képviselő úr tolmácsolja nekünk.

NAGY LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság október 27-ei ülésén tárgyalta meg és általános vitára alkalmasnak is találta az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslatot.

Természetesen a bizottság elsősorban foglalkoztatási szempontból vizsgálta meg az előttünk fekvő javaslatot, és úgy találta, hogy a javaslat legfontosabb újdonságként önálló felmondási, felmentési okot szabályoz, rendezi a kötelező előadás- és próbaszámokat, a szolgálatok számát, a munkaidő és szabadság kérdéseit, a művészi díjazás speciális szabályait. A törvény megteremtené az intézmények számára a művészeti arculat kialakításához elengedhetetlenül szükséges mobilitás, művészi fejlesztés, az érintett művész számára pedig a méltányos feltételekkel történő távozás lehetőségét is.

Az előadó-művészeti szervezetek tevékenységének időbeli egysége nem a naptári év, hanem az évad. Ehhez igazodik a szerződtetési rendszer. A javaslat rögzíti azt a színházi szokásjogot, hogy a következő évadra vonatkozó szerződtetési ajánlatot vagy szerződés megszűnését a munkáltatónak az évad meghatározott időpontjáig kell megtenni.

Az indokolatlan egyenlőtlenségek kiküszöbölése érdekében a javaslat bevezetné a közalkalmazotti minimális tarifarendszer bértételeinek alkalmazását valamennyi munkaviszonyban. Ez alapján a kht. vagy más nonprofit gazdasági társasági formában működő előadó-művészeti szervezetnél munkaviszonyban foglalkoztatott művész nem kaphat kevesebbet, mint az ugyanolyan paraméterekkel rendelkező, de költségvetési intézményben foglalkoztatott pályatársa.

A táncos pályafutása a legrövidebb, és a fizikum rendszerint oly mértékben károsodik, hogy a további, más munkakörben folytatott foglalkozás is gyakran kétséges. A gyorsított előmenetel bevezetése egy elfogadható mértékű szakmai nyugdíj alapjához járul hozzá. A törvény a szabadfoglalkozású művészek számára a produkciós szerződést, a megbízási és vállalkozási szerződéshez hasonló, szakmaspecifikus elvárásokat megfogalmazó szerződéses formát vezet be.

A törvény előkészítése során egy mindent átfogó egyeztetés lefolytatására került sor a szakmai és a művészeti szervezetekkel, valamint az érintett minisztériumokkal, ami garantálja a tervezet megalapozottságát, így elmondható, hogy mind a szakmai szervezetek, mind a szakszervezetek támogatják és fontosnak tartják a törvény megszületését.

Mindezt összegezve a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 10 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: A bizottsági ülésen megfogalmazódott kisebbségi véleményt Nagy István képviselő úr ismerteti velünk.

NAGY ISTVÁN, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat a bürokratikus szabályozás iskolapéldája. Leginkább a császári és királyi katonai csapatszabályzatokhoz hasonlítható (Derültség.), mivel figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a művészet kevésbé vagy egyáltalán nem tűri az uniformizálást, az érthetetlen és értelmetlen regulákat.

Az V. fejezet szabályozza az előadó-művészeti munkavégzés sajátos szabályait. Túlzás nélkül állítható, hogy ez a fejezet a törvényjavaslat legzavarosabb része. Az állami, önkormányzati és magánintézmények, a fenntartók és tulajdonosok érdeke, hogy sajátos művészeti eszközeikkel kiszolgálják a differenciáltan jelentkező közönségigényeket. A művészek egzisztenciális biztonságuk megtartására, az egyéni, alkotó önkifejezés jogára, művészi szabadságuk megőrzésére törekednek. A közönségnek pedig közömbös a művész és a kulturális intézmény státusa, mivel őket csak a művészi teljesítmény érdekli.

A kisebbségi véleményünk az volt, hogy kifogásolható az a megközelítés, hogy a művészek jogi státusát a fenntartó besorolása alapján kell meghatározni. Egy előadáson könnyen előfordulhat, hogy Rómeó közalkalmazottként, Júlia vendégművészként, munkavállalóként, Lőrinc barát vállalkozóként öregbíti a halhatatlan szerző hírnevét.

Az előbb említett szereposztásnak megfelelően a törvénytervezet is három munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésével számol: a munka törvénykönyvéről, a közalkalmazottak jogállásáról, valamint az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról szóló jogszabályok ingatag alapjaira igyekszik felépíteni a művészeket érintő speciális szabályokat. Aki ismeri a foglalkoztatási törvényeket, különösen a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, tudja: ezekre a filmkockák gyorsaságával változó szabályokra újabb speciális rendelkezéseket telepíteni szakmai hiba.

Az előterjesztő - nyilván a törvény bizonytalan alkalmazhatósága miatt - olyan meghatalmazó rendelkezéseket helyezett el a tervezetben, amelyek szélesre tárják a kapukat az önkényes szabályzás és a jogalkalmazói értelmezés előtt. A határozott, illetve határozatlan idejű foglalkoztatási formák alkalmazásának szabályai átgondolatlanok. A törvénytervezet akarva-akaratlanul kiskorúnak tartja, ezért gyámság alá helyezi a művészeket, az intézményeket és a fenntartókat, azzal, ahogy azt szabályozza, milyen időtartamú legyen a színházi próba, és annak tartamát miként lehet meghosszabbítani, vagy amikor arról rendelkezik, hogy a színházon kívüli tevékenység milyen módon számolható el. Ilyen szabályozás mellett jelentősen megnövekednek a fenntartók és intézmények adminisztrációs terhei, a szabályok betartását is ellenőrizni kell, amire a szépreményű és szép nevű előadó-művészeti államigazgatási szerv lesz hivatott.

A törvényjavaslat többször említi a szabadság szót. Valóban, szabad emberek közössége kell ahhoz, hogy a törvényben meghatározott célok létrejöjjenek, de csak a közösen létrehozott és közösen elfogadott törvények által lehetnek a magyar művészek szabadok, ez művészi létezésük alapvető feltétele. Így teremthető meg az a valódi szabadság, amely hivatásuk magas színvonalú művelésének záloga, az a szabadság, amelyben akár konzervatívok is lehetnek, amennyiben ez elveik vállalását jelenti, a színházi életmód, a színházi működés tekintetében tradicionálisak, művészi értelemben újítók, úttörők, lázadók lehetnek.

Ez a törvény nem ezt szolgálja. A törvény nem jó, nem lesz működőképes, nem fogja betölteni a preambulumában és az 1. címben felsorolt magasztos célokat. Először: a törvénytervezet - divatos szóval élve - retrográd, mivel nem tartja fontosnak a művészi szabadság elismerésének és elősegítésének kötelezettségét. Másodszor: a törvénytervezet bürokratikus eszközökkel túlszabályozza a művészek, a fenntartók és a művészeti intézmények viszonyát. A tervezet szabályai nem konzisztensek, nehezen vagy egyáltalán nem érhetők. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabályok nagy része nehezen teljesíthető, más része pedig nem elősegíti, hanem ellenkezőleg, akadályozza a művészi szabadság kibontakoztatásának lehetőségét.

A törvényjavaslatot ebben a formában nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy azt a tisztelt Ház akár módosított formában is elfogadja, ezért javasoljuk visszavonását és átdolgozását.

Köszönöm a szót. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mádi László képviselő úr nincs itt, nem tudom, hogy a költségvetési bizottság többségi véleményét helyette valaki tolmácsolja-e. (Nincs jelzés.) Nem. Ha, a többségi véleményt ugyan nem is, de a kisebbségi véleményt megismerjük. Szabó Lajos képviselő urat illeti a szó.

SZABÓ LAJOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság is megtárgyalta jelen törvényt, és a szocialista képviselők kisebbségben maradtak 14 igen szavazatukkal ennek a törvénynek a megtárgyalásánál.

A bizottsági vitában a szocialista képviselők kifejtették, hogy a törvény az előadóművészek számára jelent elsősorban előnyöket, és elismeri az előadói munka sajátosságait, és vannak olyan elemei, amelyeket a jelenlegi, nem éppen könnyű költségvetési körülmények között is támogathatónak tartunk. Ezek közül az elemek közül kiemelésre került a támogatási rendszer átalakítása, a speciális foglalkoztatási viszonyok és szabályok létrehozása ezen a területen.

Mindezek alapján a szocialista képviselők a költségvetési bizottságban 14 igen szavazatukkal kisebbségükben általános vitára alkalmasnak találták, és módosítások után elfogadásra ajánlották a törvényt.

(17.50)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a Házszabály szerinti 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Elsőként megadom a szót Schiffer Jánosnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. SCHIFFER JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hosszú munka és hosszas egyeztetés után elkészült az önök elé került törvénytervezet, amely régóta jogosan felmerült, hol markánsan, hol csak filozofálva megfogalmazódó kérdésekre próbál választ adni. Ez a "régóta" nem csak az elmúlt húsz évet jelenti, a problémák tudniillik nem igazán új keletűek. Hiszen már a Nyugat 1930-as számában megjelent összeállítás egyik írója is azt írja, hogy "Nálunk a Budapesti Színészek Szövetsége kezdeményezésére már évekkel ezelőtt mozgalom indult a színházi törvény megalkotása érdekében. Megbeszélések is folytak e tárgyban, sőt tudomásom szerint ígéretet is kapott a szövetség a törvény gyors megalkotása tekintetében. Nagyon kívánatos volna, ha a kultuszminisztérium ezzel a kérdéssel mihamarább, alaposan és szeretettel foglalkoznék." Nekem ez a "szeretettel" nagyon tetszik.

No, úgy tűnik, elődeink sem dolgoztak gyorsabban, mivel az a bizonyos ígéret még sokáig nem vált valóra. A problémák pedig, úgy tűnik, maguktól nem bírtak megoldódni.

Komolyra fordítva a szót, az immár csaknem két évtizeddel ezelőtti rendszerváltás komoly kihívás elé állította a kultúrát, a kulturális intézményeket. Közöttük is kiemelkedő mértékben azt a színházi rendszert, ami Európában ma már csaknem egyedülálló módon megőrizte a repertoárjátszást biztosító társulatokat, műhelyeket, s az ezeknek otthont adó nagy költségű kőszínházakat. Persze mellettük megjelentek a magukat függetlennek vagy alternatívnak nevező együttesek, amelyek közül jó néhány időközben fix társulattá fejlődött, ugyancsak repertoárrendszerben működik, csak éppen mögötte nincs nagy épület vagy állandó színpad. S megjelentek a fiatalok, akik közül ma már sokan nem olyan fiatalok, és jelen vannak a mindenkori ambiciózus pályakezdők. És ez ugyanúgy igaz az előadó-művészet többi ágára is, a nagy múltú kórusmozgalomra, a vidéki városokban működő számos szimfonikus, kamarazenekarra vagy a hagyományos balett mellett megjelenő kortárs táncegyüttesekre. És hogy az újak nemcsak megjelentek, hanem komoly súllyal jelen vannak a magyar kulturális életben, emellett a nemzetközi életben is, jelzi az az épp a napokban megrendezett seregszemle, amelyet külföldi producereknek, fesztiváligazgatóknak rendeztek mintegy 130 független színház és táncműhely részvételével.

Megváltozott a közönség is. Megjelent az újfajta publikum, akinek sokkal határozottabban megfogalmazott igényei vannak, aki a mai jegyárak mellett már válogat, s ezzel határozott módon nyilvánít véleményt, aki már ismeri a nemzetközi tendenciát, és elvár bizonyosfajta előadásokat, aki tudja, hogy az előadóművészek és az együttesek részben az általa váltott jegyek árából élnek, s ezért cserébe bizonyos színvonalra is jogot formál.

Ez a rendszer, amelynek keretében az elmúlt színházi évadban több mint 13 ezer előadásra, 723 bemutatóra, 40 ősbemutatóra, valamint több száz koncertre került sor, szóval ezt a rendszert működtetni, segíteni, támogatni a mindenkori kulturális kormányzatnak és az önkormányzatoknak egy nehéz feladata. Ennyiféle, sőt ennél sokkal több, egymásnak gyakran ellentmondó igénynek, elvárásnak kell megfelelniük.

Bizonyára többekben felmerült a kérdés, hogy a jelen pénzügyi helyzetben vajon a színház, az előadó-művészet-e a legfontosabb dolog, amivel a törvényhozásnak foglalkoznia kell. A válaszom határozott igen. Sőt, talán épp most a legfontosabb, hogy megszavazzuk ezt a törvényt, és ezáltal kinyilvánítsuk: a színházra, a táncra, a zenére szükségünk van. Egy válság idején, amikor az első látásra égetőbbnek tűnő kérdések megoldása érdekében a kultúra amúgy is hajlamosabb a sor vége felé kerülni, mindennél fontosabb ezt leszögezni. Nem beszélve arról, hogy a válság remélhetőleg csak rövid ideig tart, a színház, a zene viszont több ezer éve működik.

Ezelőtt nyolcvan évvel is válságos időszak volt, mégis a szubvenció szükségességéről vitatkoztak a szakma képviselői. Hevesi Sándor, a kor legnagyobb színházi teoretikusa így érvelt: "A hagyomány új átéléséhez és továbbfejlesztéséhez állandó s egyenesen ilyen irányba fegyelmezett színtársulatra van szükség, amelynek fenntartása anyagi áldozatot igényel." Hozzátenném, hogy az 1929-30-as évadban, a válság évadában Magyarországon 3 millió 790 ezer nézője volt a színházaknak.

Felmerült az a kérdés, hogy erre a törvényre, ahogy már korábban is felmerült, csak a pénz miatt van-e szükség. Gondolom, ha csak a finanszírozásról lenne szó, ehhez nem kellene külön jogszabály, ezt el lehetne rendezni a költségvetésben is. De azt gondolom, hogy ennél sokkal több dologról van szó, és kell és muszáj a pénzről beszélni, de leszűkíteni a vitát erre, az szűklátókörűség, mert az csak rövid távban gondolkodik, és itt többről van szó. De hogy nehéz dologról van szó, azt mutatják az itt felmerült kérdések is. Gulyás Dénes képviselőtársam még több szabályozást kér a művész és állam között, míg Nagy István képviselő azt mondja, hogy túl bürokratikus a szabályozás. Tehát nagyon sok probléma van. Én örülök annak, hogy Gulyás Dénes kedves zsengéknek nevezte a módosító javaslatait, és remélem, ezekkel a kedves zsengékkel már lehet írásban is szembesülni, s róla konkrétan elbeszélgetni. De azt azért pontosan nem értem, hogy a többségi magyar színjátszás védelmét miért kérdezi. 1790 óta, Kelemen László első magyar nyelvű társulata óta, s a mai magyar színházkultúrában, azt gondolom, ezt külön megfogalmazni nem szükséges.

De térjünk vissza a színházra! Darvas Iván, aki képviselőtársunk is volt, úgy fogalmazott a színházról, hogy "ott, ez köztudomású, egyetlen olyan szó el nem hangzik, aminek bármi köze lenne a valósághoz vagy pláne az igazsághoz". Hát akkor mégis mi a jó benne? Miért adunk pénzt olyasmiért, ami nem igaz, mi a csuda vonz oda minket, ahol eleve tudjuk, hogy rafináltan átráznak bennünket, átvágnak? Hát lehet egy ilyen dologra szigorú előírásokat, normatívákat meghatározni, törvényt hozni? Látjuk az eddigi vitákból is, hogy nagyon nehéz, de nemcsak hogy lehet, hanem kell is, szükségünk van erre. Szükségünk van azért, mert az értéket, amit a magyar zenei és a színházi élet az elmúlt évszázadokban létrehozott, azokat a műhelyeket, amelyek a művészetet a közönség felé közvetítik, nagyon könnyű szétzilálni és sorsára hagyni. De később újraépíteni már szinte lehetetlen valós értékek megsemmisülése nélkül.

A következő gondolatokat egy új utakat kereső, a régi szisztémát feszegető alkotó fogalmazta meg: "Az elmúlt évtized öröksége a modern magyar színházi kultúra aranyfedezete, amit sem kidobni, sem elherdálni nem szabad". De éppen, mivel ilyen szépen sikerült megőrizni mostanáig, amikor a kapitalista társadalmi viszonyok súlyos devalvációval fenyegetik, haladéktalanul át kell gondolni, miképpen lehet az értéket aktivizálni, átforgatni, kamatoztatni, a szavak szellemi, és ezt hangsúlyozom, szellemi értelmében is. Vagyis nem váltani, változatni kell. Átalakítani, finomítani, nyesegetni és kiegészíteni.

Tudjuk, hogy sokan mondják, hogy változásra van szükség, meg kell újítani a struktúrát, hogy tér és eszköz nyíljon az új kezdeményezéseknek. Azt gondolom, hogy a törvény pont ezt teszi lehetővé, mert egyik oldalról biztonságot nyújt, de nem a régmúlt dicsősége alapján, hanem a teljesítményre építve, ugyanakkor kiszámíthatóságot, lehetőséget, esélyt biztosít azoknak, akik mint a korábban említett 130 műhely, a függetlenek, alternatívok, magánkezdeményezések.

A törvénynek a finanszírozás garanciái - ami nem mindig többet, de kiszámíthatóságot jelent - mellett foglalkozni kell a művészeti műhelyek működésével, az ezekben dolgozók munkakörülményeivel, a független társulatok, az új kezdeményezések sorsával, az értékek preferálásával, ami nagyon nehezen szabályozható kérdés, a szponzoráció elősegítésével és az adókedvezmények biztosításával. A javaslat, amely hosszas, az érintett művészeti ágak képviselőivel, alkotóival folytatott egyeztetésen, kemény vitákon alapuló, kiérlelt, persze kompromisszumokat is magában foglaló szakmai anyag alapján készült, ezekre a kérdésekre próbál választ adni.

A törvény fő célja, hogy az egyes szereplőktől független rendszert vigyen be a struktúrába, szigorúan szakmai alapon határozza meg a feladat- és felelősségköröket, esélyt adjon új kezdeményezéseknek, és feltételek számon kérhetősége révén folyamatos teljesítményre késztesse a régieket. Tehát ahogyan Hevesi Sándor is fogalmazott, a szubvenció, az állami támogatás nem arra való, hogy mesterségesen életben tartson egy élettelen színházat, hanem hogy egy élő színház erejét felfokozza, és a benne rejlő vitalitást minden korlátozás és lemondás nélkül a végsőkig megfeszítse, ami persze bármely művészeti ágra, együttesre tökéletesen igaz.

(18.00)

Ez a törvény hozzásegíthet, hogy valóban azok kapják az állami támogatást, akik kiemelkedő munkát végeznek, és persze nem utolsósorban megteremti a finanszírozás viszonylag stabil, hangsúlyozom: kiszámítható kereteit, amely nélkül a régiek és az újak egyaránt kiszolgáltatott helyzetben lennének kénytelenek dolgozni.

Amiről Darvas Iván beszélt, az ugyanis egy hosszú folyamat végső pillanata, az elkészült produkció találkozása a közönséggel. Ezt azonban hosszú időn át tartó próba, rengeteg szakember, kemény munka előzi meg. A most elkészült törvénynek ezt a munkát is kell szabályoznia, a kereteket kell megteremteni, amelyek között, ha felmegy a függöny, vagy a karmester felemeli a pálcáját, megtörténik a csoda.

Vannak, akik manapság néha a parlamentet is egy színházhoz hasonlítják. Én ezt a színház nevében visszautasítanám. Ismét Darvas Ivánt idézem: "A színházból minden hazugsága, esendősége, linksége ellenére is árad egyfajta méltóság."

Nos, arra kérem minden tisztelt képviselőtársamat, tegyük félre a rosszul vagy jól begyakorolt szerepeinket, és próbáljuk meg valóban szakmai alapon, méltósággal megvitatni a törvényt, hiszen ki emlékszik ma arra, hogy milyen politikai elveket vallottak a színházi vagy zenei élet egykori nagyjai? Vajon, érdekelne-e minket, hogy kire szavazott Latinovits Zoltán, vagy kire szavazna ma Ferencsik János? Vagy kineveznének-e ma egykori nagy színigazgatókat, karmestereket, vagy azt mérlegelnék, hogy melyik napilapot olvassák, hová adják a szavazatukat, és ettől függővé tennék a támogatásukat?

Szóval vitassuk meg e tervezetet méltósággal, mert ez a törvény erről is szól. Ehhez kérném az együttműködésüket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Halász János képviselő úrnak, a Fidesz vezérszónokának; őt majd Lukács Tamás követi.

HALÁSZ JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek azokkal, akik fontosnak tartják egy olyan törvény parlamenti elfogadását, amelyik szabályozza azokat a kérdéseket, amelyek az előadó-művészeti területet érintik, de más törvények nem szabályoznak. Törvényre szükség van, mert vannak olyan kérdések, amelyeket csak egy új törvény tud szabályozni.

Ám nem értek egyet azokkal, akik azon a véleményen vannak, hogy egy rossz törvény is jobb, mintha egyáltalán nincs törvény. Szerintem egy rossz törvény rosszabb, mint az, ha nincs törvény, és ez a törvénytervezet rossz, silány munka.

Előadó-művészeti törvényre szükség van, csakhogy ez igazából nem az. Ha elfogadunk például egy színházi törvényt, akkor meg kell állapodnunk az alapelvekben, és elvárjuk a törvénytől, hogy pontos és egyértelmű választ adjon azokra az alapkérdésekre, amelyek a magyar színházak helyzetét meghatározzák. Nézzük azokat az alapvető kérdéseket, amelyek a jelenlegi színházi világot meghatározzák.

1. A törvénynek olyannak kell lennie, hogy a jelenlegi struktúra alapelemeinek széles körű védelmét szolgálja, miközben biztosítja minden szervezet lehetőségét a támogatások megszerzéséhez. 2. A tervezetnek tisztáznia kell, hogy fontos-e számára a társulati rendszer és a repertoárjátszás fennmaradása. 3. pontként azt is tisztáznia kell, hogy az állam a színházak számának növekedésén hajlandó-e finanszírozni, azaz évről évre az új színházak számára megemeli-e a költségvetési támogatást, és hogy hajlandó-e végre súlyának megfelelően támogatni az új, az alternatív kezdeményezéseket. S végül, 4. pontként világos választ kell adnia a színházi infrastruktúra, a sokszor évszázados színházi épületek megőrzésének kérdésére is.

Ezekre a kérdésekre nem ad valódi választ, válaszokat a tervezet. Nincs válasz, ezért a törvényjavaslat helyett most próbálok egyértelmű választ adni, és elmondani az álláspontunkat a témával kapcsolatban.

1. A törvénynek tehát olyannak kell lennie, hogy a jelenlegi struktúra alapelemeinek széles körű védelmét szolgálja. Ezért fontos, hogy megőrizzük az ország és ezen belül a főváros színházi hálózatát. Fontos, hogy működjenek vidéken a városok, nagyvárosok sokszor többtagozatos színházai, hiszen itt nagy létszámú közönség igényének kell megfelelni. Az nem fogadható el, hogy az országban csak Budapesten lehessen operákat és balettelőadásokat látni. Az is fontos, hogy ezeknek a színházaknak a kamaraszínházai is működjenek. Ezekhez természetesen az államnak hozzá kell járulnia. Ha a törvény nem rendelkezik ezekre vonatkozó megnyugtató válaszokkal - és nem rendelkezik -, akkor rossz a törvény.

A 2. pont: a tervezetnek tisztáznia kell, hogy fontos-e számára a társulati rendszer és a repertoárjátszás fennmaradása. A jelenlegi struktúra egyik alapeleme a repertoárjátszás. Ennek hosszú távú haszna, hogy igényes közönséget nevel. Társulatot fenntartani, repertoárrendben játszani gazdasági, pénzügyi kérdés is. A törvénynek garantálnia kellene az ehhez szükséges támogatást, de a törvény rendelkezései ellentmondanak ennek. Például az operajátszás és a nagyszínpadi próza helyzetét nagyban nehezíti a tervezet a vidéki többtagozatú színházakban. A törvénytervezet nem definiálja markánsan, következésképpen nem preferálja a többtagozatú színház formációt. A többtagozatúság elismerését kiváltani hivatott teljesítményszorzó viszont rendkívül alacsony értéken ismeri el az operaművészeti és a nagyszínházi drámajátszó tevékenységet, tehát a magas művészi fajsúlyú teljesítményeket.

Látható, hogy a színház életben maradásához egyébként vidéken és Budapesten sem elég az önkormányzat, az önkormányzatok fenntartói hozzájárulása. A megoldás egyik módja az volna, hogy ne egyedül Budapesten tartson fenn előadó-művészeti szervezeteket az állam, hanem vonja be a fenntartott intézmények körébe a kiemelt vidéki városok színházainak operatagozatait, nagyszínpadi drámák bemutatására vállalkozó társulatait is. Ez egy új modell, a részlegesen központi költségvetésből fenntartott előadó-művészeti szervezet törvénybe foglalását igényli. Ilyen vagy ehhez hasonló megoldás nem szerepel a tervezetben.

3. pontként azt is tisztázni kell, hogy az állam a színházak számának növekedését hajlandó-e vitatkozni, és hogy hajlandó-e végre súlyának megfelelően támogatni az új, az alternatív kezdeményezéseket. Fontos, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult struktúra mellett az újonnan alakuló színházak is valódi támogatást kapjanak. Ahogy fontosak voltak és maradtak az egyetemi színházak, ugyanúgy fontosak a magánszínházak is, rajtuk kívül az 1990 után megalakult együttesek is fontosak, amelyek nem rendelkeznek önálló épülettel. Fontos, hogy az állam a bővülő színházak körét évről évre egyre nagyobb támogatásban részesítse, az újak ne a rendszer régebbi tagjai támogatásának rovására kapjanak támogatást. Az a törvény, amelyik ezt nem tisztázza, az gyáva.

A 4. pont az épületek kérdése. A magyar színházi rendszer jelentős értéke az épületállomány. A magyar színház rendelkezik a működéséhez szükséges infrastruktúrával, bár jelentős része felújításra szorul. 1992 és 2006 között az önkormányzati törvényi szabályozás a címzett támogatások körébe sorolta a színházi rekonstrukciók állami támogatásának ügyét. Ezt a Gyurcsány-kormány megszüntette. Ilyen módon is milliárdokat vett el a színházi területtől. Erről sem szól egyetlen szót sem a javaslat, ezért is rossz a tervezet.

Tisztelt Ház! Egy színházi törvénynek pontos és határozott választ kell adnia az elhangzott kérdésekre, és el kell dönteni, hogy az előadó-művészeti intézményrendszert meg kívánja őrizni, ezért megvédi, vagy veszni hagyja, esetleg eladja, felszámolja, szétveri. Választ kellene adnia ennek a törvényjavaslatnak arra a kérdésre is, hogy hajlandók vagyunk-e elfogadni azt, hogy jelentős állami támogatás nélkül ma Magyarországon nem lehet színházat működtetni.

A magyar színházi élet támogatásra szorul és támogatásra érdemes. Egy felelős kormánynak erre is határozott választ kell adnia. Nem azért, hogy minden így maradjon, ahogy van, hogy ne változzon semmi, hanem azért, hogy a változások révén meg lehessen őrizni a jelenlegi struktúra értékeit. Azt, hogy egy gazdag és viszonylag színvonalas kínálat lehetőség szerint még szélesebb körben találkozhasson a közönséggel.

Tisztelt Ház! Az elmúlt négy év alatt több mint 4 milliárd forintot kivontak a magyar színházi ágazatból a szocialisták. Azért mondom a 4 milliárdot, mert most, ahogy halljuk, állítólag az a nagy szám, hogy 4 milliárd többletfinanszírozásra számíthat az ágazat, amihez mindjárt hozzáteszik természetesen, hogy persze, az nem úgy igaz, mert az nem mind a színházügyhöz kerül, hiszen ott vannak a zenekarok is, az énekkarok is. Ám ha csak a színházügyet nézzük, és azt tekintjük, hogy az állam finanszírozása évente - a tárcaszínházakat is beleszámítva - inkább a 20 milliárd forinthoz közeli összeg, és az elmúlt négy évben egy fillérrel sem emelték ezt, és hol 8, hol 6, hol 4 százalékos infláció volt, ha ezt kiszámolják a 20 milliárdra vetítve, akkor régen 4 milliárd forint fölött van az elvonás, amivel a szocialisták sújtották az elmúlt években ezt az ágazatot.

(18.10)

Előtte évekig az áfa-visszaigénylés lehetőségének a jogtalan megszüntetésével is sújtották a színházakat, és ez érződik is a magyar színházi világon. Jobbára felélték tartalékaikat, mind anyagi, sokszor emberi értelemben is, és egy ilyen legyengített színházi struktúra esetén akarnak most ezzel a törvénnyel nagy változást hozni a magyar színházi világba. Én úgy gondolom, ilyen helyzetben ez nagy felelősség és nagyon nagy kockázat.

Tisztelt Ház! Különösen figyelemre méltó és feltűnő az a sietség, ami szeptember óta jellemzi a kormány munkáját ezen a területen. Hosszú előkészítő munka után, sokak nagyon tiszteletre méltó erőfeszítése eredményeként elkészült egy törvénytervezet-szöveg, ezt nevezik augusztus eleji változatnak, mert akkorra készült ez el. A kormány ezt eljuttatta a színházakhoz, ennek hatására írta meg egyébként szeptember 3-án négy neves színházi szakember, Zsámbéki Gábor, Pintér Béla, Mácsai Pál és Marton László azt az elhíresült levelet, amiben elmondták a véleményüket erről a tervezetről. Szerintük a tervezet sem preambulumában, sem szellemében nem jó, ezért nem teremt olyan színházi közeget, amely megfelelően reagálhatna a jelen és a jövő hatásaira. Úgy látták, hogy a legfontosabb problémákra nem ad megfelelő választ, hosszan sorolják ezeket: a különböző típusú színházak szétválasztása, működési és finanszírozási differenciálás, a színházi képzés anomáliái, az új hivatalok és testületek felállítása felesleges, írják, a munkajogi szabályok szerintük azonnali működési zavarokat eredményezne.

Na, ekkor a kormány húsz nap alatt előállt egy újabb tervezettel, és ünnepélyes körülmények között átadtak valamit a Magyar Színházi Társaság elnökének. Ebben a tervezetben, illetve a két nap múlva ténylegesen átadottban van néhány kisebb változás, de amit egy Zsámbéki Gábor, Pintér Béla, Mácsai Pál és Marton László kifogásolt, azok benne maradtak, illetve az új dolgok nem kerültek bele. 2008. október 15-én tizenhat színházi, illetve művészi, előadó-művészettel foglalkozó szakember aláírt egy újabb nyilatkozatot, amelyben támogatják a törvény parlamenti elfogadását, mert szerintük ez növelné a szakmai biztonságérzetet, és a színházat szerető többmilliós magyar közönség érdekeit szolgálja. Arra később visszatérek, hogy a szakma biztonságérzetét növelheti-e egy olyan törvény, amely több pontján teljességgel kiszolgáltatja a színészeket és muzsikusokat a vezetők ízlésének, szimpátiáinak.

Nézzük meg most, vajon miért változhatott meg a szakma véleménye egyetlen hónap alatt, annak ellenére, hogy érdemben nem módosult a tervezet. Egy dologban biztosak lehetünk: Hiller István megzsarolta a szakmát, amikor a tervezet ünnepélyes - ha egyáltalán átadott valamit - átnyújtásakor kijelentette, a költségvetés néhány nap múlva benyújtandó tervezetében 4 milliárd forint szerepel az előadó-művészeti törvény végrehajtására. Ez az eddig meglévő összegeket semmilyen módon ki nem váltja, nem átcsoportosítás, hanem plusz 4 milliárd forint a magyar előadó-művészeti életnek, tette hozzá, majd megjegyezte: ez az összeg csak abban az esetben áll majd rendelkezésre, ha az előadó-művészeti törvényt az Országgyűlés elfogadja. Hiller István, a Magyar Köztársaság oktatási és kulturális minisztere tehát nyíltan megzsarolta a színházi szakmát. Akkor lesz meg a plusztámogatás - mondta ő -, ha a törvényt majd elfogadják. Ez az eljárás teljességgel megengedhetetlen, demokráciában legalább is megengedhetetlen.

E miatt az eljárás miatt nagyon félek attól, mit fog a kormány tenni ezen a területen, mert ez a belépő elég beszédes. A szakmai biztonságérzetet az sem növeli, hogy az úgynevezett modellszámításokat titkosította a kormány. Már lassan két éve kértük először a kulturális bizottság által meghirdetett nyílt napon, hogy a törvénytervezettel egy időben adja át a kormány azokat a modellszámításokat, amelyek megmutatják a szakma képviselőinek - igazgatóknak, fenntartóknak -, hogy milyen hatással lesz majd a magyar színházak, zenekarok, énekkarok költségvetésére ennek a törvénynek az elfogadása. Mivel titkos a modellszámítás, így nem árulhatom el, hogy mi van benne, de annyit talán elmondhatok, hogy a szakma képviselői nem fognak örülni. Ezeknek a számításoknak az alapján értem én, hogy miért titkolóznak. Ami néhány színházra vár a modellszámítás alapján, az nem nagy öröm nekik.

Ha előfordulhat az, hogy az önök, szocialisták által bevezetésre kerülő modellben a színházak java része kevesebb támogatást kap, mint korábban, pedig több pénzt ígérnek, akkor itt nagy a baj. De ha megnézzük a változatokat, nagyon sok helyen visszaesés, pénzelvonás van, mínusz 12 millió, mínusz 46 millió, mínusz 28 millió, egy másik táblázatban mínusz 17 millió, mínusz 51 millió, mínusz 29 millió. Nem tudom, hogyan lehet úgy elfogadtatni egy törvényt, hogy közben pénzt vesznek el a színházaktól.

Nem csodálkozom, hogy a szakma képviselői nem láthatják ezt az anyagot. Azt ígérik önök, hogy több pénz lesz. Itt volt plusz 4 milliárd forint, amelyből 500 milliót egyébként már egy javaslattal most elvettek, elvesznek, persze csak akkor, ha a törvényt elfogadja az Országgyűlés, és közben itt van a modellszámítás, ami mutatja, hogy vannak, akiknek több támogatást adnak, vannak, akik többet kapnak, vannak, akik pedig kevesebbet, ahogyan a tavalyi költségvetésben is megtették, hogy néhány szocialista vezetésű város színházának emelték a támogatását, a többiekét pedig nem. Szerintem ez elfogadhatatlan.

Olyan törvényt hozni, amely után egyes színházak rosszabb helyzetbe kerülnek, mint most vannak, az árulás, elfogadhatatlan. Önök, kedves szocialisták, pedig erre készülnek, ezért azt gondolom, hogy ezt a törvényt ebben a formájában nem lehet elfogadni. Küzdeni kell ellene, és ha lehetőség van rá, meg is kell változtatni, mert így ez nem segít a magyar színházi rendszernek. Egy olyan tervezet, amelyik a kormány részéről azt igényli, hogy a zsarolás mellett még titkosítsák is az anyagokat, nem jó üzenet a szakmának. Nem tartom elfogadhatónak, hogy a színházak, zenekarok vezetői és fenntartói nem tudhatják meg, milyen költségvetési hatásai lehetnek a törvény elfogadásának.

Önök azt mondták, milyen izgalmas és szép folyamat volt az elmúlt két év, amikor mindenkivel egyeztettek; de kérdés, hogy mindenkivel-e. Bizonyára az utóbbi időben olyan gyorsan változott a helyzet, és úgy felpörögtek az események a minisztériumban, hogy elfelejtettek egyeztetni a Megyei Jogú Városok Szövetségével, olyannyira, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége novemberben a következő közgyűlésén kénytelen lesz napirendre tűzni ezt a témát és véleményt mondani róla.

A vidéki színházak elsöprő többségének a fenntartói a megyei jogú városi önkormányzatok. Azoknak nem megmondani, hogy mit hozhat a törvény nekik, azokkal, akiket ez érint, nem egyeztetni az utolsó változatot, az elfogadhatatlan. És nem egyeztették ezt a változatot a Megyei Jogú Városok Szövetségével, ezért ezt be sem szabadott volna nyújtani. De ha már benyújtották, és nem vonják vissza, az a minimum, hogy nem zárják le az általános vitát november 14-éig, a Megyei Jogú Városok Szövetségének következő közgyűléséig, mert ott tárgyalják ezt a témát, és így az ott megfogalmazott javaslatok esetleg, ha nincs lezárva az általános vita, módosító indítványokkal még a törvényhez bekerülhetnek.

Tisztelt Ház! Egyébként én úgy látom, hogy a szakma egy nem jelentéktelen része sem támogatja a törvénytervezetet. Nemcsak Zsámbéki Gáborék levelére gondolok, hanem a vidéki színházak igazgatóinak többsége sem támogatja ezt, bár a nevükben aláírta a miskolci igazgató a támogató nyilatkozatot. Aláírást lehet gyűjteni tizenhat embertől, neves, tiszteletre méltó, nagy tudású és elismert emberektől, de lehet, hogy ők úgy írták alá ezt a nyilatkozatot, hogy a tagjaikat meg sem kérdezték arról, hogy mit írnak alá, ezért egy ilyen dolog nem jelenti azt, hogy a szakma egésze támogatja ezt a javaslatot. Tarthat itt a miniszter úr névsorolvasást, de ettől még nincs széles körű szakmai egyetértés a javaslat mögött.

Például az is most derült ki, hogy bár a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége is aláírta a támogató nyilatkozatot, miközben egyik díjfizető tagja, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara szerint őket a jelenlegi tervezet nem létezőnek tekinti, ráadásul a tervezet nem veszi tekintetbe azokat a sajátosságokat, amelyek az operai munka következtében alakultak ki. A törvény, bár ezeket célként megnevezi, nem alkalmas arra sem, hogy átláthatóvá tegye a támogatások mértékét, rendszerét, hiszen kaotikus, melyik zenekar, milyen címen, mennyi támogatást kap.

Tisztelt Ház! Olyan ez a törvény, mint a legrosszabb tanár: büntetni mindenkit egyformán büntet, de jutalmazni csak a kedvenceket hajlandó. Erre példa az operai muzsikusok helyzete, akiknek a sajátos szempontjait csaknem teljesen figyelmen kívül hagyja, ugyanakkor a törvény alkalmazását számukra is kötelezővé teszi. Olyan szabályokat rögzít, amelyeken már rég túllépett az idő, hiszen sok, régen a kollektív szerződésben szabályozott probléma megoldását megnehezíti, valószínűleg lehetetlenné teszi. Úgy tűnik, mire a törvény hatályba lép, nem sok szervezet marad a törvény támogatói mögött.

(18.20)

Tisztelt Ház! Végül nézzük az alapokat! A törvény jelenlegi tervezetében szerepel ugyan a törvény alapelvei cím, de a szöveg nem az alapelveket tisztázza. Szerintem ebben a részben a következőket kellene szerepeltetni. Mivel az alkotmány biztosítja a művelődéshez való jogot, ezért le kellene szögezni, hogy az előadóművészeket kiemelt védelem illeti meg. Ezzel szemben a törvény a művészeket mindenkinél, minden más közalkalmazottnál és foglalkoztatottnál kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza akkor, amikor kiszolgáltatja az igazgatók kénye-kedvének, hisz mind az úgynevezett minőségi csere, mind az a rendelkezés, amely kimondja, hogy ha valakit nem tudnak 50 százalékig foglalkoztatni, akkor elküldhetik, ez hátrányos rájuk nézve, és ez a társulati rendszer egészét is kikezdi.

Ezek a pontok véleményem szerint egyébként alkotmányossági aggályokat is fölvetnek. Ez a törvény nem lehet az igazgatók törvénye, szemben a művészekkel. A tervezet leírja, hogy hozzájárul az állam az előadó-művészeti tevékenységhez alkotmányos kötelezettségből, de azt nem említi, hogy milyen elvek alapján. Ha alapelve ennek a tervezetnek a művészeti élet szabadsága, akkor szerepelnie kéne az önrendelkezés, önszabályozás területeinek is, de ezek egyáltalán nincsenek benne. A szakmai döntéshozás és szakmai érdekképviselet helyett csak javaslattevő szerepet szán a tervezet a szakmának. Ebből adódóan a szakmai érdekütközések kezelését a miniszterre bízza. Megállapíthatjuk tehát, hogy az alapelveket sem tisztázza a törvény.

Tisztelt Ház! A már itt idézett szándéknyilatkozat arról ír, hogy az aláíró szakmai szervezetek fontosnak tartják azt, hogy a törvényjavaslatról szakmapolitikai konszenzus szülessen, mert ezzel megteremtődhetnek a törvény végrehajtásának hosszú távú feltételei és garanciái. Az általam itt felsorolt érdemi szakmai kifogások bizonyítják, hogy a javaslatról nincs szakmai, így szakmapolitikai egyetértés sem.

A miniszter úr említette, hogy már 2007. április 3-án volt egy kulturális bizottsági ülés a témáról. Igen, én kezdeményeztem, hogy legyen egy nyílt ülés, nem is nyílt ülés, hanem egy nyílt nap, amikor meghallgatjuk a szervezeteket. De az ott elmondott véleményünket, amit a jegyzőkönyvben most is elolvashatnak, nem vették figyelembe, hogy egész pontos legyek, amit én ott elmondtam, azt teljesen figyelmen kívül hagyták a törvény megszövegezésekor. Legutóbb is tárgyalt a kulturális bizottság erről a dologról, de ott sem vették figyelembe a véleményünket, ötpárti előzetes egyeztetés sem volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Épp ezért én azt javasolom és kérem, hogy a törvénytervezetet vonják vissza, szülessen egy új, a szakma döntő része által ténylegesen támogatott javaslat, történjen egy újabb széles körű szakmai együttmunkálkodás, ezután induljon egy ötpárti egyeztetés erről a javaslatról, és az így készült anyag kerüljön újra az Országgyűlés elé. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Addig pedig kérem, hogy vonják vissza ezt a javaslatot.

Köszönöm a türelmüket, köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Megadom a szót Lukács Tamás képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokának; őt majd Pető Iván követi.

DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha valóban olyan jelentős volna ez a törvény, mint a miniszteri expozé tartalmazza, akkor gondolom, nem ilyen körülmények között, ilyen időben és ilyen módon tárgyalnánk ezt a törvényt. A miniszter úr többször említette, hogy szinte történelmet írunk, Magyarország történetében most először fordul elő, hogy létrejön egy előadó-művészeti törvény. Erre a jogtörténeti pillanatra büszkék is lehetnénk, ha olyan törvényt alkotnánk, ami maradandó. De fölmerül a kérdés, hogy mi az oka, miért alkotunk törvényt, milyen célból és milyen elvek alapján. Mert régóta megoldatlan kérdés, és régóta joggal várja el a szakma, hogy az előadóművészek bizonyos munkajogi helyzetét, speciális munkajogi helyzetét valamelyest a törvényhozás, a jogalkotók oldják meg, és az élethez, az életviszonyokhoz szabják az ilyen speciális helyzetben levő emberek munkajogi szabályait.

Ugyanakkor ezen túlmenően, hogy erre a törvény kíséretet tesz - majd erre később visszatérek - nem látni azt a koncepciót, illetőleg bizonyos értelemben látni, amiért törvényt alkotunk. Az az érzése az embernek, hogy nem másért alkotunk törvényt, mint hogy emlékművet állítunk - Exegi monumentum, "Emlékem áll, szilárdabb, mint az érc, / S magasb, miként a büszke piramid". Na, most ez nem lesz a Hiller-emlékmű, hanem a Hiller-torzó lesz, tekintettel arra, hogy ez a törvény nem bírja a szakma egészének támogatását, és különösképpen jogilag rendkívül aggályos. Ez a törvény koncepciótlan, ellentmondásos, alkotmányos aggályokat vet fel és jogbizonytalanságot okoz.

Nézzük, mi a törvény koncepciója! Nehéz volna megfogalmazni, mert most nem tudom, hogy a preambulumot vagy a nagyon-nagyon hosszú felsorolást vegyem alapul, hogy mi a törvény célja. De az az alapvető probléma, hogy nem számol a törvény azzal az élethelyzettel, azzal a légkörrel és azzal az értékrenddel, amelyet az előadó-művészet és közösségei képviselnek. Tetten érhető, hogy a közösségeket semmibe veszi, azáltal, hogy például a vezetői kinevezésbe épp azok szólhatnak bele legkevésbé, vagy épp azok nyilváníthatnak véleményt legkevésbé, akik együtt fognak dolgozni, és aki ilyen törvényt alkot, nem tudja, hogy az alapvető és legfontosabb érték a színházaknál, előadóművészeknél éppen a közösség.

A másik, ami ezt a világot nehezen szabályozhatóvá teszi, jogi értelemben megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan, az a tehetség. Képviselőtársam, Schiffer képviselőtársam említette Darvas Ivánt. A törvény 26. §-a szerint határozatlan időre nem lehetne alkalmazni Darvas Ivánt, Mensáros Lászlót vagy Latinovits Zoltánt. Ez az a specifikum, ez az a dolog, amit a törvény koncepciójából alapvetően hiányolok: a közösség és a tehetség. Ez a két érték, amit védeni kellene, és olyan szabályozásra volna szükség, ami ezeket az értékeket erősíti, nem pedig gyengíti.

Ellentmondásos a törvény. Ha megnézzük a törvény céljait és megnézzük a törvény által megfogalmazottakat, akkor láthatjuk, hogy olyan célokat fogalmaz meg, amelyek egyszerűen köszönő viszonyban nincsenek a törvény rendelkezéseivel. És a legalapvetőbb kérdés, hogy Magyarországon egy törvényalkotás következményei folytán azt a kulturális leszakadást és azt az egyenlőtlenséget, amit az országban ma tapasztalhatunk a kulturális hozzáférés lehetőségeiben, azt egy törvény erősíti vagy továbbnöveli ezt a leszakadást. Meggyőződésem, hogy ez a törvény alkalmatlan a kulturális hozzáféréshez való egyenlőségnek a megteremtésére, vagy legalábbis hogy ezeket az egyenlőtlenségeket ha nem is felszámolja, de legalább megpróbálja közelíteni, és ennek következtében így összességében a törvény hatása káros is lehet.

Alkotmányos aggályok. Igen, a törvény személyi hatálya kiterjed az önkormányzatokra. Az lehet, hogy nem csak illemtani kérdés, hogy ezen esetben az önkormányzati szövetségekkel milyen egyeztetési eljárás volt. Az már viszont nagyon komolyan felvethető kérdés, hogy létrejön az a bizonyos tanács, előadó-művészeti tanács, majd amikor a vezetői kinevezés történik, akkor egyértelműen nyomon lehet követni, hogy a miniszter által felkért vagy kinevezett tanácsi emberek bírnak a tanácsban többséggel, és majd ez a tanács fog négy embert delegálni, tehát biztosítja a többséget a vezetői kinevezéseknél is, szemben a fenntartóval; szemben a társulattal és szemben a fenntartóval.

Tehát ha egy koncepciót szeretnék ebben találni, akkor azt kell mondanom, hogy rendkívül káros és rendkívül megkérdőjelezhető koncepció, nem más, mint egy adott kultúrpolitika, egy adott kormányon túllépő, egy adott kultúrpolitikát továbbvivő szándék fedezhető fel, mégpedig a miniszter közvetlen vagy közvetett irányításával.

(18.30)

Ez az, ami nagyon komoly kérdéseket és nagyon komoly aggályokat vet fel.

Végül: a törvény jogbizonytalanságot okoz. Jogbizonytalanságot okoz egyrészt a finanszírozási rendszerben, mert az a rendszer, amely által magából a törvényből nem következik, hanem majd a költségvetési törvényre bízza, hogy mi adható, és nincsenek strikt, pontos szabályai annak, hogy egy adott törvény alapján mi jár, ez jogbizonytalanságot okoz.

De jogbizonytalanságot okoz, és meggyőződésem, hogy alkotmányossági kérdéseket is felvet, amikor előadóművészeknek - szemben a munka törvénykönyvének általános szabályaival -, határozott ideig tartó munkaviszonnyal rendelkező előadóművészeknek felmondási okként jelent meg, ha bizonyos előadási számot nem tud biztosítani a fenntartó vagy az intézmény. Ez egy olyan speciális szabály, szemben a munka törvénykönyvével, amely egyszerűen egzisztenciálisan is elbizonytalaníthatja vagy elbizonytalanítja a művészeket, ráadásul erkölcsileg is rendkívül megkérdőjelezhető és rendkívül igazságtalan.

Fel kell tenni ezek után a kérdést, hogy akkor minek is ez a törvény. Fel kell tenni ezt a kérdést, hogy e törvénynek lehet, hogy egyetlenegy funkciója lehet, hogy a következő kormányváltás után azonnal megváltoztatni. Azonnal megváltoztatni és alkotmányossá tenni, illetőleg azokkal az alkotmányos aggályokkal az Alkotmánybírósághoz fordulni, amelyek e jelen törvényből kiolvashatók. (Dr. Schiffer János: Először el kellene olvasni a törvényt!) Persze, felvethető a kérdés a munkajogi kérdésekkel kapcsolatban vagy pedig az a része, de persze attól függ, hogy az eddigi gyakorlat szerint a módosító indítványokra mennyire fogékonyak, vagy pedig továbbra is ezt a koncepciótlan koncepciót próbálják továbbvinni.

Egy általános vita keretében mindig az az alapvető kérdés, hogy egy törvény módosító indítványokkal mennyire javítható. Ha koncepcionálisan hibás, megalapozatlan egy törvény, akkor azt gondolom, azt vissza kell vonni, nem pedig toldozgatni és foldozgatni, mint a Werbőczy-utódok. Azt gondolom, hogy sokkal tisztességesebb volna végiggondolni ma az általános vitában elhangzottakat, és a munkajogi részét esetleg a munka törvénykönyvében biztosítani és ott módosítani, ha pedig nincs ötlet, hogy miért és milyen feltételek mellett kell előadó-művészeti, színházinak nevezett, rendkívül kiterjesztett és semmitmondó törvényt alkotni, akkor azt gondolom, nem toldozgatható, foldozgatható, hanem egyetlen tisztességes dolog visszavonni a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Pető Iván képviselő úrnak, aki az SZDSZ véleményét ismerteti velünk.

DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tudom tapasztalatból is és meg is értem, hogy az érintettek, nevezetesen az előadó-művészeti törvény által érintettek döntő többsége igenis várja és kívánja, hogy létrejöjjön, megszülessen ez a törvény. Értem és megértem a szempontjaikat. Azt várják egyébként, mint általában az ilyen típusú törvényektől az érintettek, hogy stabil, kiszámítható rendszer működjön azon a területen, ahol ők tevékenykednek, és különösen fontos szempont, hogy az előadó-művészeti terület speciális munkaügyi szabályai legyenek áttekinthetőek, és legyenek figyelembe véve az előadó-művészeti terület sajátosságai.

Értem a minisztérium szempontjait is, és megértem, hogy legyen jóval több a normatív szabály a támogatási rendszerben, mint eddig volt, legyen átláthatóbb és kiszámíthatóbb az államigazgatás tevékenysége, illetve az önkormányzatok támogató tevékenysége, mint eddig. Mindez szerintem rendjén van, érthető is - még egyszer mondom - a kétoldalú igény, és érthető, hogy egymásra is talált ez a két oldal. Azt gondolom azonban, hogy a parlamenti képviselők szempontrendszere ettől még eltérhet. Az én, illetve a mi szempontrendszerünk eltér ezek szerint az itt elhangzottaktól. Ha jól értem, illetve nyilván jól értem, az előttem szóló ellenzéki képviselők azt mondják, hogy kell ilyen típusú törvény, csak nem ilyen, nem ezzel a tartalommal. A kritikájuk jelentős részére most nem térnék ki. Szerintem olyasmiről ejtettek szót részben, amely problémákat a törvény kezeli, vagy amelyeket nem kellene kezelni, gondolok itt például olyasmire, hogy rossznak találnám az a törvényt, amely az éves költségektől függetlenül garantálja a támogatást. Azt nehéz lenne nekem bebizonyítani, hogy például éppen ezért alkotmányellenes ez a törvényjavaslat.

De nem az ellenzéki képviselők javaslataival szeretnék foglalkozni, hanem jelezni szeretném, hogy álláspontunk szerint nem feltétlenül szükséges egy ilyen típusú törvény a problémák kezeléséhez, azon célok eléréséhez, amelyekről röviden szót ejtettem, hiszen az éves költségvetésekben, a költségvetésekhez kapcsolódó szabályozásokban, munkaügyi szabályozásokban, törvényekben, kollektív szerződésekben megoldhatók lennének ezek a problémák, és talán nem fenyegetne az a veszély, amiről itt Lukács képviselő úr az imént beszélt, hogy egy más politikai álláspontot képviselő párt vagy pártcsoport esetleges hatalomra kerülése úgy, ahogy van, ezt a törvényjavaslatot vagy az általános szabályozást megváltoztatná, illetve ez természetesen benne van a rendszerben, és akkor mégsem egy átfogó szakmai törvényt kellene megváltoztatni.

Amikor a szakma kiszámíthatóságra számít, akkor elég egyértelműen megfogalmazza - ezt a kulturális bizottság egyik ülésén elég nyíltan megfogalmazta valamelyik színházi vezető -, hogy fontos, hogy legyen előadó-művészeti törvény, de mit sem ér a törvény, ha nem jár többletpénzzel. Itt mindkét elemnek jelentősége van. Azt gondolom, hogy ha nem jár többletpénzzel, akkor is, ha olyan nagyon fontos lenne a törvény, akkor nyilván önmagában is fontos lenne. A többletpénzekről részben beszélt Halász képviselő úr, én más összefüggésben említeném.

Jelen pillanatban - és ez a pillanat nem egy pillanat, hanem hosszabb ideig fog tartani - valószínűleg a magyar gazdaság, a magyar társadalom jövedelemtermelő képessége nem nő. Ha a törvény bevezetésére szánt többletforrások biztosíthatók, akkor az a veszély fenyeget, hogy a kulturális élet más területei viszont ennek hátrányát szenvedik. Tehát vagy teljesül az az ígéret és a színházi vagy az érintett szakmának az a kívánsága, hogy feltétlenül járjon többletkiadásokkal vagy többlettámogatással egy ilyen törvény bevezetése, vagy ha nem teljesül, akkor probléma van. Ha meg teljesül, akkor ennek mások szenvedik nyilván a következményeit, és hát valljuk meg - és ennyiben eltér az álláspontom az előttem felszólaló képviselőktől -, a színházi, illetve előadó-művészeti szervezetek sem vonhatóak ki a magyar élet, hogy így fogalmazzak, egészének problematikájából, nevezetesen abból, hogy kiszámíthatóan kevesebb pénz osztható el a következő években, mint ami eddig elosztható volt.

De - hogy befejezzem a kezdő gondolatot - ha az érintettek döntő része úgy ítéli meg, hogy ilyen törvény szükséges számukra, vagy megnyugtató számukra, és erről meggyőződtem, valóban így van, bár természetesen a konszenzus nem teljes, és megszületett egy olyan törvényjavaslat, amely a látható problémák igen jelentős részét, bár persze nem egészét kezelni próbálja többé-kevésbé azon a körön belül, amit célul tűz ki, nevezetesen, az előadó-művészetek támogatásának valamilyen módon való rendezéséről van szó, és munkaügyi szabályok rendezéséről, akkor csak azért, mert a mi ízlésünk szerint nem egy ilyen átfogó törvényben kellene szabályozni e terület működését, önmagában emiatt nem ellenezzük természetesen a javaslatot.

(18.40)

Ezért is tartottam én magam a kulturális bizottságban általános vitára alkalmasnak a tervezetet.

Természetesen, mint az előzetes egyeztetések során, remélem, a parlamenti tárgyalás során is fontos módosításokat lehet megfogalmazni. Amikor a kulturális bizottság ülésén úgy fogalmaztam, hogy a cél az, hogy ne ártson egy ilyen típusú törvény, akkor nem arra gondoltam, hogy ártó szándék lenne a törvényjavaslat mögött, hanem arra gondoltam, hogy a szabályozásnak nagyon sok olyan eleme van, amely szándéktól függetlenül bizonyos helyeken megold problémákat, más helyeken pedig esetleg kellemetlen következményekkel járhat. Ezeknek a problémáknak egy részét az előzetes módosítások során már megoldották. Azt gondolom azonban, hogy további ilyenek vannak.

Rögtön itt egy kitérőt hadd tegyek! Olyan feszültségek vagy ha tetszik, nehezen megoldható problémák természetesen vannak, amiről az előttem szóló képviselők beszéltek, hogy vajon az-e egy ilyen törvény munkaügyi részének a célja, hogy feltétlen biztosítsa a munkavállalók életfogytig szóló vagy legalábbis nyugdíjkorhatárig szóló alkalmazását, vagy pedig a speciális feltételekre tekintettel biztosítsa azt, hogy aki nem tudja a követelményeket teljesíteni, azoktól a társulat megváljon.

Én csak szeretnék emlékeztetni arra, hogy az előző kormány idején, amikor a Nemzeti Filharmonikusoknál meghallgatás volt, milyen erőteljes eszközökkel lépett fel Kocsis Zoltán azokkal szemben, akik bizonyos követelményeket nem tudtak teljesíteni. Azt gondolom, hogy ez a művészeti életnek szerves része, és bizonyos, ebben a törvényben megfogalmazott normák számon kérhetőek a művészektől. Azt gondolom, hogy a közönség érdeke az, hogy a társulatok színvonalasan működjenek, és ne csak megélhetési forrást jelentsenek többek számára. Tehát a törvényjavaslatot módosításokkal, de támogathatónak gondoljuk.

Szeretném kiemelni azt, amiről eddig kevésbé esett szó, hogy ezeken az általános célokon túl, tehát hogy legyen átlátható a finanszírozás, legyenek átláthatóak a pénzelosztás szabályai és az a feltételrendszer, amivel be lehet kerülni, illetve bent lehet maradni az intézményrendszerben, ennek a törvényjavaslatnak érdemben intézményrendszert módosítóan egy igen-igen jelentős eleme van, nevezetesen: a legnagyobb újdonság az, hogy a független színházakat, illetve előadó-művészeti tevékenységet, tudomásul véve egyébként az elmúlt 20 év vagy 18 év érdemi változásait, az eddigiekhez képest kiemelten támogatja ez a rendszer. Az a tény, hogy az e törvény kereteiben meghatározott művészeti kiadások 10 százalékát - most egy kicsit leegyszerűsítve mondom a tényeket - biztosítja a független előadó-művészeti együttesek számára a törvény, az nagyságrendi növekedést jelent az előzőekhez képest.

A területet ismerő képviselőtársaim feltehetően ismerik azokat az adatokat, hogy a magyar előadó-művészeti tevékenységnek milyen jelentős részét teszi ki a független előadó-művészeti tevékenység, tehát itt a tényekre reagál a törvénytervezet. Bizonyos módosításokat én itt is indokoltnak látok, de azt emelném ki, hogy ha a törvénytervezet mobilitást biztosít az eddigi rendszerben, akkor elsősorban ezen az úton biztosít mobilitást, nevezetesen, hogy a független előadóművészek vagy előadó-művészeti együttesek számára biztosítja azt, hogy esetleg helyébe lépjenek a régebbi, nem mindig úgy működő előadó-művészeti együtteseknek, amelyek eddig, ahogy szokás mondani, be voltak betonozva.

Tehát ha mobilitás lesz a rendszerben, akkor ezen az úton várható, és ebben az irányban nyitott is a rendszer, hiszen az nem várható, hogy önkormányzati alapítású, illetve fenntartású művészeti együttesek nagyon cserélődjenek. Azt viszont a törvényjavaslat biztosítja, hogy független művészeti együttesek, ha bizonyos feltételeknek megfelelnek, újonnan bekerüljenek a rendszerbe.

Zárójelben jegyzem meg, hogy nem biztos, hogy az állandó színházak és előadó-művészeti együttesek, mármint amelyek hagyományosak - repertoárszínházakat említek például -, feltétlenül ezt szerették volna kapni a törvényjavaslattól. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy egyformán boldogok attól, hogy a források 10 százalékát valóban alternatívát jelentő, önkormányzatoktól lényegében független és más típusú, más mechanizmusban működő szervezetek fogják megkapni.

Hogy világos legyen, hogy milyen módosító javaslatokat látok indokoltnak: az előadó-művészeti tanácsnál, szemben az előttem szóló képviselőkkel, én nem kifogásolom, hogy a miniszter nevezi ki a tagjait. Természetesen ő nevezi ki a tagjait, hiszen ez az ágazati felelősségből adódik, de azt is elfogadhatónak tartom, hogy meghatározott szervezetek, illetve intézmények jelölése alapján ő dönt, az övé a felelősség, vállalnia kell természetesen ennek minden következményét. Ha nem jó embereket nevez ki, akkor nyilván a szakmai közvélemény erre megfelelően reagál.

Itt azonban megjegyezném, hogy szemben a törvényjavaslat szövegével, a társulatoknak maguknak és nem csak érdekképviseleteknek biztosítanék lehetőséget a jelölésre, hiszen például messze nem minden művész, minden társulati vezető tagja bármilyen érdekképviseletnek.

Fennáll az a veszély, hogy maga az előadó-művészeti tanács egy reprezentatív testület lesz, amely általában ad tanácsokat a miniszternek. Azt gondolom, szerencsésebb lenne, ha az érdemi munka az egyébként a törvényjavaslatban megnevezett szakmai kollégiumokba kerülne, és ennek jegyében lehetne módosító indítványokat figyelembe venni. Úgy gondolom, hogy nem a miniszternek kellene döntenie a törvényjavaslatba viszonylag későn érdemben bekerült kiemelt támogatások ügyében a kiírásról, illetve magáról a kiemelt támogatások pályázatairól, hanem ezeknek a szakmai kollégiumoknak kellene dönteni, hiszen mindenképpen szerencsésebbnek tartanám, ha mondjuk, az év legjobb előadását nem egy miniszter nevezné meg a nyilvánosság előtt, hanem egy szakmai kollégium.

Ugyancsak a kuratóriumoknak kellene dönteni szerintem a függetlenek támogatására kiírt pályázatokról, és nem a miniszter kezébe vagy tolla alá kellene tenni ezt a döntést. Ugyanúgy működhetne ez a rendszer, mint a Nemzeti Kulturális Alapnál, ahol a kuratóriumok maguk tudnak ilyesmiben dönteni.

Fontos és érdemi változtatásnak gondolom ezt a kiemelt támogatást, aminek jelentőségét nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hiszen nem az a célja csak az állami jelenlétnek ezen az előadó-művészeti területen, hogy intézmények létét biztosítsa, hanem az is, hogy kulturális értékeket minél direktebb módon, ha tetszik, megjelenítsen az egész előadó-művészeti rendszerben, és erre a kiemelt támogatási rendszer különösen alkalmas. De fontosnak érzem azt, hogy a törvényben kerüljön meghatározásra, hogy az éves összegnek hány százaléka kerül automatikusan erre a célra minimálisan. Tehát, mondjuk, 5 százaléka az éves e célra fordított összegnek automatikusan a kiemelt támogatásra legyen fordítva, tudniillik olyan helyzetben, mint amilyenben ma van az ország vagy lesz a jövő évben, vagy az azt követő évben, nem lenne szerencsés, ha a kiemelt támogatások esetleg elsorvadnának és csak alanyi jogú vagy a feltételeknek megfelelő előadó-művészeti együttesek támogatására, létének biztosítására futná a költségvetésből.

Nyilván lehetne még folytatni a sort. Említek néhány kisebb, de lényegesnek tartott változtatási igényt is. Elmondtam már nyilvánosan, hogy a törvény címe nem fedi pontosan a törvény tartalmát, hiszen a laikus kívülálló keresheti benne az Opera, a Nemzeti Színház és más úgynevezett országos nemzeti együttesek támogatását. Szerintem pontosabb cím megfogalmazható lenne. Most ezt itt nem ismertetem, de nyilván mint országgyűlési képviselőnek, az is feladatom, hogy lehetőleg a cím és a tartalom legyen harmóniában egy törvényjavaslatnál.

(18.50)

Csak a tény kedvéért vagy ha tetszik, a jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy legyen mindenki számára egyértelmű, nem a teremben, hanem ezen kívül, hogy ez a törvény alapjában véve a regisztráción túl nem vonatkozik az Állami Operaházra, a Nemzeti Színházra, a Nemzeti Filharmonikusokra, a Rádió művészeti együtteseire, amelyek a magyar előadó-művészeti életnek meghatározó és alapvető intézményei, költségvetési értelemben pedig hozzávetőlegesen annyi támogatást kapnak, mint az önkormányzati, illetve független együttesek.

Az egyik képviselőtársam említette, hogy a preambulum szövegével elégedetlen. Én magam is elégedetlen vagyok vele, mint azt elmondtam. Szerintem ebben az értelemben, ahogy a preambulumban szerepel, a globalizáció és a tömegkultúra káros hatásaival szembeni védelem nem nagyon értelmezhető, és nem is érdemes ilyesmivel dobálózni. Sokkal egyértelműbb a szöveg, hogyha mondjuk, azt mondja, hogy a törvény célja, hogy az igénytelen szórakoztatással szemben támogassa a magyarországi előadó-művészet s a többi ilyen és ilyen értékeit.

Vannak még olyan szabályok, amelyeket meg lehetne említeni mint kisebb jelentőségű, de fontos szabályokat. Például nem érzem szerencsésnek, hogy a munkáltató gazdasági érdekeire hivatkozzon a máshol való fellépés tilalma. Itt sokkal jobb megfogalmazást lehet találni. Nyilván sorolhatnám még jócskán az ilyen kisebb jelentőségű, de az egész törvényjavaslat szempontjából mégiscsak fontos módosító javaslatok lehetőségét.

Én tehát - szemben ellenzéki képviselőtársaimmal - azt gondolom, hogy nem feltétlen az a koncepció áll a törvényjavaslat mögött, vagy olyan kiforrott a koncepció, mint azt igényelném, de alapvető problémát ebben a tekintetben nem látok. A törvényjavaslat célja egyértelmű, az elképzelés talán más úton is alkalmazható lenne, de ha ezt nem értik félre, akkor azt gondolom, szemben az előttem szólókkal, nem igaz, hogy károkat okoz, nem igaz, hogy nem veszi figyelembe a lehetőséget a törvényjavaslat, ha persze a megfelelő módosításokat figyelembe veszi.

Ennek jegyében tehát azt tudom mondani, hogy a frakcióm a megfelelő módosítások figyelembevétele után nagy eséllyel támogatni tudja ezt a törvényjavaslatot. Azért ez a megszorítás, hogy nagy eséllyel, mert talán a felszólalásokból, a bizottsági véleményekből kiderült, hogy a költségvetési bizottságban lévő tagok úgy látták, hogy a források nincsenek biztosítva a törvényjavaslat végrehajtásához vagy a törvény végrehajtásához. Meglátjuk, hogy mire a törvényjavaslatot végigtárgyalja a parlament, ez ügyben mire jutunk, de egészében véve áll az, amit elmondtam.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az MDF-frakció jelezte, hogy nem kíván vezérszónokot állítani, így akkor a vezérszónoki felszólalásoknak a végére értünk.

Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

Miután a mai napirendi pontok tárgyalásának végére értünk, és napirend utáni felszólalásra sem jelentkezett senki sem, a mai munkánkat befejeztük, megköszönöm a munkájukat. Holnap reggel 8 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését.

Az ülésnapot bezárom. Mindenkinek kellemes pihenést kívánok.

(Az ülésnap 18 óra 54 perckor ért véget.)

A kiadvány hiteléül:

Dr. Soltész István

az Országgyűlés főtitkára

Szöveghű jegyzőkönyv

^" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus

25195 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 19. ülésnapja 2008. november 6-án, csütörtökön 25196