Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri ma kezdődő ülésünk munkáját.

Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 9. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Kis Zoltán és Móring József Attila jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, hogy a csipkártyájuk olvasóba helyezéséről ne feledkezzenek meg.

Bejelentem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja Lukács Tamás képviselő urat, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja Mécs Imrét és Jauernik Istvánt, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja pedig Fodor Gábor és Eörsi Mátyás képviselő urakat a ma kezdődő kétnapos ülésre frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. Nekik megválasztásuk időtartamára kívánok eredményes munkát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: "A konvergenciaprogramról" címmel. Öné a szó, miniszterelnök úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Attól tartok, hogy amikor mi konvergenciaprogramról beszélünk, akkor a bennünket hallgató nem politikus sokaság nem pontosan tudja, hogy mi is az, amiről mi éppen tárgyalunk. Egy soha korábban nem használt idegen szóval jellemzünk egy programot, a nagyon tájékozottak legfeljebb azt tudják, hogy Brüsszelben kell valamit csinálni ezzel a programmal.

A konvergencia közeledést jelent. Közeledést, de nemcsak abban az értelemben, ahogyan ezt nagyon sokszor használjuk, hogy közelíteni Magyarország gazdasági mutatóit, számait, teljesítményét az Európai Unió átlagához, ennél sokkal többet jelent, és talán ez a sokkal több az, ami érdemes egy általánosabb politikai konzultációra. Közelíteni a hétköznapi életfeltételeket. Közelíteni Magyarország valóságát ahhoz a sokszor csodálthoz, máskor megálmodotthoz, amely elsősorban a tőlünk sok száz kilométerre nyugatra fekvő országokat jellemzi.

Magyar hazafiak sokasága állította Magyarországnak példaképül mindazt, amit látott Párizsban vagy éppen Londonban. Nem egy történelmi királyunk volt, aki azt képviselte, hogy haza kell hozni a világnak mindazt a tudását, kultúráját, amely mintaként és igazodási pontként szolgálhat. Nem lehet kisebb célja és nem lehet kevésbé nagyra törő vágya egyetlenegy politikai erőnek, az ország vezetését elvállaló sokaságnak, mint azt mondani, hogy nem lemaradni akarunk, még csak nem is felzárkózni, ennél többet szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy a legjobbak között legyünk. Nem másodikak vagy harmadikak, hanem ebben, abban vagy amabban, persze nem mindenben, de a legjobbnak lenni. Legjobbnak lenni a régióban egy-két teljesítményünkkel. Legjobbnak lenni Európában valamiben. Legjobbnak lenni a világban, hogy azt mondják, hogy ezek a magyarok, ebben ők a legjobbak. Nem egyszerűen közeledni szeretnénk Európához, hanem egész egyszerűen - magyarázat és jelző nélkül - európaiak szeretnénk lenni a hétköznapokban; a hétköznapi élet biztonságával, nyugalmával, a bennünket körülvevő infrastruktúra fejlettségével, azzal a mély demokratikus meggyőződéssel, hogy igen, belőlünk áll a köztársaság, mi vagyunk a legfőbb államalkotó erő; hogy van önálló véleményünk, ezt a véleményt merjük vállalni; hogy olyan intézményeket hoztunk létre, amelyekben meg lehet őrizni a függetlenségünket, az önállóságunkat, ugyanakkor meg lehet őrizni a kritikai képességünket is. Igen, polgárok akarunk lenni, európai polgárok, egy jobb világot teremteni gyermekeinknek meg magunknak.

Hogy ehhez egy sor dolgot kell tenni? Igen. Át kell alakítani egészségügyünket, oktatásunkat, igazgatásunkat, segíteni kell fejlődni a vidéket? Igen, folytathatnánk a sort, hogy mi mindent kell átalakítani. De van valami, ami mindezek körében talán a legfontosabb: el merjük-e hinni, hogy az ország olyan lesz, amilyenné mi tesszük, és az országban a polgárokat, az embereket nem a kormányok teszik boldoggá, hanem a maguk képessége arra, hogy megvívják a küzdelmüket, és ebben a küzdelemben sikeresek legyenek? A szó legeredetibb és leghagyományosabb értelmében merünk-e demokráciát, egy polgári világot, modern Európát teremteni itthon, Magyarországon? Ez az igazi nagy kérdés. Minden más ehhez képest másodlagos. Nem alamizsnából, nem támogatásból épül fel Magyarország, hanem teljesítményből, hogy verseny és szolidaritás kéz a kézben járnak, hogy nem csak piac és nem csak állam, hanem piac és állam, mi több, leginkább társadalom, felismert együttműködési kényszerrel és versennyel.

Azért mondom mindezt el, mert alig több mint hat hét múlva Brüsszelnek újra be fogunk nyújtani egy programot, a konvergenciaprogramot, a közeledés programját, ha úgy tetszik. Miközben készítjük, csak egyetlenegy pillanatra hadd álljak meg, és hadd idézzem figyelmükbe, hogy nemcsak Magyarország szenved egyébként attól a döntéstől, hogy hogyan is lehet kibékíteni a történelmi elmaradottság és a modernizációs kényszerek között meghúzódó feszültségeket vagy csökkenteni azokat, hogy hogyan lehet kezelni azt a konfliktustömeget, amely Közép-Kelet-Európában az egyre inkább erősödő és magára találó nemzeti öntudat és önérzet, az európai együttműködés és a globális kihívások között van. Ez nem egyszerűen magyar probléma, nem egyszerűen magyar kihívás! Aki látja, hogy mi történik Lengyelországban, ahol egy éve nem sikerül stabil kormányt alakítani; aki érzékeli, hogy mi történt a Cseh Köztársaságban, hogy nem egyszerűen kormányt nem tudnak hetek óta alakítani, többedik nekifutással, még csak a parlament sem tud igazából megalakulni, és nem tud elnököt választani; hogy ugyan Szlovákiában alakul kormány, de ez a kormány szokatlanul heves viták közepette alakult meg, és nem kevés kételyt is okozva sokakban, hogy bizony azok a kormányalkotók vagy azok egyik-másik pártja osztja-e mindenben a közös európai értékeket vagy nem. És még csak három országról beszéltünk ebből a Lengyelországtól, mondjuk, Horvátországig tartó európai folyosóból; arra a Horvátországra utalok, amely évek óta küzd azzal, hogy túljutva a Balkán válságán, bizonyítsa demokratikus és európai elkötelezettségét, hogy tagja lehessen az európai és atlanti integrációknak.

Nem egyszerűen magyar dilemmákról van szó. Nem lehet nem észrevenni itt, a parlamentben ülve, hogy az egész térség azzal szembesül, hogy bonyolultabb és hosszabb az átmenet a '90 előtti sok-sok évtized világából egy modern európai, versenyképes, de mégis szolidáris, nemzeti büszkeségében megerősödött, de mégis nyitott és európai világba.

(13.10)

Ez a dilemma hatja át valamennyi országot, ennek hol politikai bizonytalanság, hol gazdasági útkeresés a folyománya, hol mind a kettő egyszerre.

Magyarországon politikai stabilitás van. Magyarországon a demokratikus intézményrendszer az elmúlt jó tizenhat évben végig képes volt biztosítani, hogy a választások végeredményeként többségbe jutott parlamenti erők kormányozzák az adott négy évet, de nem kétséges, hogy Magyarországon is az elmúlt években nagyon sok kérdés halmozódott fel, hogy hogyan lehet összeegyeztetni az erős, versengő, sikeres Magyarország vágyát az összetartó társadalommal, a nemzeti hitében való megerősödést az európai együttműködés szándékával. Ezek a dilemmák hatják át Magyarországot is.

Amikor a konvergenciaprogramot készítjük, nem egyszerűen számokról szeretnénk számot adni. Ugyan, dehogy! Ennél sokkal többről: arról, hogy Magyarország érti, a választók és politikai képviselőik többsége pontosan tudja, hogy amivel itt szemben állunk, nem egyszerűen egy makrogazdasági kiigazítás, hanem a rendszerváltó Magyarország teherviselő, teherbíró, demokratikus és versenyképes berendezése, birtokbavétele ennek az új rendnek, annak a megérése, hogy a szabadság rendje az, ami kézben tud járni a demokratikus berendezkedéssel, és hogy Magyarország nem mások jóindulatából és jóakaratából, hanem a saját teljesítményéből kíván a legjobbak közé tartozni; hogy a politikai stabilitást a gazdasági stabilitásra, a gazdasági versenyképesség javítására és a társadalmi összetartozás érzésének és intézményének megerősítésére kívánja használni. Erről szól a konvergenciaprogram.

Ez nemcsak a kormány programja. Ha csak a kormányé lenne, akkor alig kellene mást tenni, mint majd bemutatni szeptember 1-jén. A konvergenciaprogram sokak közös akarata és programja kell hogy legyen. A mai napon a Magyar Országgyűlés sok fontos törvényt fog elfogadni, amelyek ki fogják jelölni a következő évek makrogazdasági mozgásterét, és alapvető hatással lesznek arra a folyamatra, amit makrogazdasági értelemben konvergenciának hívunk. Ha az Országgyűlés túl van ezen a döntésen, akkor holnaptól új szakaszába érkezik a konvergenciaprogram elkészítése, amelyet ígéretünkhöz híven augusztus 31-ig befejezünk, és szeptember 1-jén benyújtjuk Brüsszelnek.

Vannak ennek a programnak olyan részei, amelyek messze túlmutatnak a kormány kompetenciáján. Ilyen rész például - csak hogy egy közelebbit mondjak - a pénzügypolitikának, a monetáris politikának a kérdése. A programalkotás folyamatában szorosan együtt kell működni ezért példának okáért a Magyar Nemzeti Bankkal. A Magyar Nemzeti Bankkal a jövő héten konzultációt kezdünk a konvergenciaprogram összeállításáról, arról, hogy milyen módon tudja egymást támogatni költségvetési és pénzügypolitika; hogy milyen módon tudjuk mi így együtt költségvetési és pénzügypolitikával szolgálni a fejlesztések Magyarországát, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol elsősorban mi, magyar emberek képesek legyünk arra, hogy ebben a versenyben a legjobbak között végezzünk; hogyan tudjuk átalakítani környezetünket a kórházaktól iskolákon át a falvakig, városokig, autópályákig vagy éppen a vasútig.

De nem elég csak a jegybankkal konzultálni, konzultálni kell az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal. Miután augusztus közepén, a benyújtást megelőzően nagyjából két héttel a konvergenciaprogram első tervezetét nyilvánosságra hozzuk, ezt meg fogjuk küldeni a parlament valamennyi pártjának, és természetesen meg fogjuk küldeni az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak. Azért küldjük meg, hogy augusztus 31-ig szót válthassunk róla, beszélhessünk arról, hogy ennek a programnak, amelyben a számok mögött intézkedések sokasága van, hogyan lehet egy országot közös szándékkal jobbá tevő eredménye; hogyan lesz ebből nem egyszerűen a kormány számszaki intézkedéseinek valamilyen fajta elegye, de valóban egy megreformált, teljesítőképes, jobban lakható Magyarország. Ezért augusztus utolsó kettő hetében is folytatni kell azt a munkát, amely ma is zajlik az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, merthogy nincs alternatívája a tárgyalásnak és az egyeztetésnek.

Akkor sincs - jut eszembe erről -, ha időnként persze nemcsak a tárgyalóteremben zajlik a vita, hanem vita van utcán, ha vita van tereken, mert sokféleképpen ki lehet fejezni véleményt és ellenvéleményt, de azt gondolom, hogy ezt is és mindegyiket el kell fogadni, és meg kell köszönni. Az a normális, ha sok részérdekből áll össze az országnak a közös érdeke; hogy itt a parlamentben és a kormányban kell keresni azokat a mechanizmusokat, hogy hogyan lesz a részérdekből nemzeti érdek; hogyan lesz a helyiből, a helyi akaratból országos akarat. Tárgyalóteremben, parlamentben, helyenként utcán, még akkor is, ha azt gondolom, hogy a legritkábban az utcán lehet megállapodni, de az utca - egyébként természetes módon - bizonyos formában, fegyelmezett módon meg alkalmas lehet arra, hogy kifejezzen véleményt vagy kifejezzen kritikát. Hallottam ezt a kritikát az elmúlt héten is, hallottam ezt az ellenvetést, kritika és ellenvetés elhallatszik a kormányhoz. Megfontoltuk mindezeket a felvetéseket, és mindezen megfontolások eredményeként is mondjuk újra ma is: nincs más út, mint nagyon gyorsan az egyensúlyi pályához közeledni annak érdekében, hogy azt a legfőbb célt, hogy Magyarország erős ország legyen, amely állja a sarat és képes felvenni a kesztyűt és nem menekül, hanem teljesít, ezt a célt - ezt a célt - tudjuk mindannyian szolgálni.

Szükség van még arra, hogy ebben a programban a lehető legszélesebb tapasztalat és szaktudás is megjelenjen. Szükség van arra, hogy ebben a programban ott legyenek azok a szakmai megfontolások, amelyek természetszerűleg könnyebben vannak meg a kormányzati igazgatáson kívül, mint azon belül. Ezért olyan szakértők és olyan, önmagukban is megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, vezető gazdasági szakértők támogatását kértük, akikkel együttműködésben - beillesztve abba a folyamatba a konvergenciaprogram elkészítését, amely a Nemzeti Bankkal való együttműködéstől az Országos Érdekegyeztető Tanácsban való konzultációig tart - nagyobb lehet a garancia arra, hogy ez a program közös nemzeti programmá tud válni és vonalvezetőjévé a következő évek cselekvésének.

E héten szerdán a kormány egy határozatával létrehozza a konvergenciatanácsot, amelynek tagjai közé Bogsch Eriket, Simor Andrást és Surányi Györgyöt kértem fel, akik ezt a felkérést a mai napon elfogadták. A konvergenciatanács feladata, hogy közreműködjön a program elő- és elkészítésében, hogy miután e programnak később a kormányzati politikában meg kell jelennie, ezért támogassa e program érvényre juttatását költségvetésben és más nagy reformtörekvésekben, és képviselje velünk együtt ezt a programot itthon és külföldön; azt a programot, amely azt mutatja itthon sokaknak és szerte a világban, hogy Magyarország nem dőlöngélni kíván ebben a világban, nem menekülni a sorsa elől, hanem teszi a dolgát, erőssé és sikeressé kívánja tenni nemcsak az országot, hanem valamennyi polgárát, valamennyi családját és valamennyi települését.

(13.20)

Konvergencia, de nem csak a számok világában; közeledés, de nem csak a politikai rendszerben; nemcsak a külsőségekben, hanem egy jobb minőségű európai életben, hogy aztán majd azt mondhassák gyermekeink valamikor pár év múlva, hogy igen, volt bátorságuk nekik ott valamikor a kétezres évek elején megcsinálni, volt bátorságuk végre nem mindig visszafelé nézni, és nem mindig csak sírni azon, hogy mennyire nehéz és helyenként mennyire sebzett volt a magyar történelem. Mert bármennyire az volt, a mi felelősségünk nem az, hogy ezen a megsebzettségen szomorkodjunk, hanem az, hogy a megsebzettségre új megoldásokkal, bátor programokkal hozzunk gyógyírt.

Nem tudjuk a múlt összes sérelmét visszafelé nézve begyógyítani és helyrehozni, de tudunk egy olyan világot teremteni okos és bátor politikával, amely megelőzheti azt, hogy Magyarország újabb történelmi cikcakkokkal találja meg a helyét Európában, hogy Magyarország ne osztozzon a régiók bizonytalanságában, hanem legyen egy biztos pont. Biztos pont nemcsak a politikai stabilitásban, hanem a gazdasági progresszióban, biztos pont a szociális összekapaszkodásban, az egymásért való felelősségvállalásban, a nemzeti együttműködés és összekapaszkodás erejének megteremtésében. Erről szól a konvergenciaprogram.

Ennek a programnak az elkészítése újabb fázisba érkezik a mai napi döntéseket követően holnap. Arra kérem a Magyar Országgyűlést, az Országgyűlés valamennyi pártját, arra kérem innen, az Országgyűlésből a társadalmi és szociális partnereket, a tudományos élet, az üzleti élet, a munkáltatók és munkavállalók szervezeteit, a civil világot, hogy működjünk együtt egy új, egy sikeres Magyarország megalkotásában.

Rajtunk múlik, hogy milyen lesz Magyarország. Mi pedig azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk arra együtt, sok millióval határon belül és sok millióval határon kívül, hogy egy jobb országot teremtsünk - Magyarországért, a köztársaságért, gyermekeinkért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Elsőként megadom a szót ötperces időkeretben Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A cél megjelölésével, azt hiszem, nincs ebben a Házban olyan ember, aki ne értene egyet. Valóban azt szeretnénk, ha a Magyar Köztársaság, sőt tegyük hozzá csöndben, bár ez már nem biztos, hogy mindenkinek a tetszését elnyeri, a magyar nemzet minden tagja európai életszínvonalon élhetne. Ez derék cél egy kormánytól. Minden eddigi kormánynak ez volt a célja, legyen szó akár jobboldali, akár baloldali kormányról 1990 óta, és mindenki a tudása és igyekezete szerint igyekezett ehhez hozzájárulni.

Ha egy lépéssel tovább megyünk, akkor azonban már némi különbözőséget vehetünk észre. Hogy ne essek a miniszterelnök úr által gazemberségnek bélyegzett egy-egy szó kiragadásának hibájába, ezért az egész mondatrészt idézném - sajnálom, de túl hosszú volt ahhoz, hogy az egész mondatot megjegyezzem, majd esetleg elkérem később az Országgyűlés jegyzőkönyvét -: "európaiak szeretnénk lenni a hétköznapokban."

Miniszterelnök úr, ez a nemzet európai a hétköznapokban. Ez egy európai nemzet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Ha békén hagyják, ha egyenesen és őszintén beszélnek vele, akkor ez egy európai nemzet, ezeréves államisággal rendelkezik, olyan integrálóképességgel, amelyik Közép-Európában fel tudta építeni ezt az államot, hozzá tudott járulni ahhoz, hogy az itteni nemzetek és a környező nemzetek között középhatalomként évszázadokon keresztül küzdjön nagyhatalmakkal, fennmaradt, európai szintű kultúrát hozott létre, és a jövője is európai szintű ennek a nemzetnek, ha békén hagyják, ha őszintén és egyenesen beszélnek vele, miniszterelnök úr. Vagyis, ha akkor, amikor európai életszínvonalról beszélünk, ezt nem azon a napon tesszük, amikor egy olyan csomagot fogadtatunk el az Országgyűléssel, illetve az Országgyűlés kormányoldali többségével, amely garantáltan nem európai életszínvonalat ad ennek a nemzetnek a többségének, amely adóemelést, keresetcsökkenést, nehezebb hétköznapokat, most már nem is határidővel; hiszen most már valahogy eltűnt a megszorítás, de úgyis tudjuk, hogy ezek a határidők önöknél általában olyanok, hogy eleinte szigorúak, aztán lazulnak, végül pedig valahogyan eltűnnek, légneművé válnak.

Vagyis ma nekünk szavaznunk kell egy olyan csomagról, amit önök állítottak össze. Mi erre nemmel fogunk szavazni, és hogy ne mondják azt, hogy nem tettünk meg mindent azért, hogy ez a nemzet megmeneküljön ettől a csomagtól, ezért most kérem, miniszterelnök úr, a válaszában jelentse ki, hogy visszavonják ezt a csomagot, hogy nem kell róla szavazni. (Derültség a kormánypártok soraiban. - Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Azt pedig kifejezetten sajnálom, hogy ennyire humorosnak találják a szocialista képviselők. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Nyilván majd a választóikkal fogadóórán fognak egymást hátba veregetve vicceket mesélni arról, hogy milyen jó is volt az, amikor, ugye, János bácsi, a Suzuki súlyadóját sikerült duplájára emelni egyetlen kormányzati döntéssel, példának okáért.

Abban is egyetértünk teljes egészében, miniszterelnök úr, hogy önmagában egy kormány nem teszi boldoggá az embereket - de boldogtalanná teheti. Boldogtalanná teheti olyan lépésekkel, amelyekre akár csak visszatekintve, mintegy retrospektíve is nagyvonalúan azt mondjuk, hogy ez hibás lépés volt, ez egy elhibázott gazdaságpolitikai lépés volt, sőt több elhibázott gazdaságpolitikai lépést is tettünk az utóbbi időszakban, illetve olyan lépésekkel is, amelyekről utóbb azt mondjuk, hogy nem hazudtunk, csak nem bontottunk ki az igazság minden egyes részletét.

Ha visszatekintünk az elmúlt fél évre, miniszterelnök úr, az önök által megtett lépések eléggé nagy része vagy az elhibázott gazdaságpolitikai lépések kategóriájába, vagy a minden részletében ki nem bontott igazság kategóriájába tartozik. Mi a biztosíték, miniszterelnök úr, hogy az önök által most megint csak elméletben, nagyívűen felvázolt elképzelések nem elhibázott gazdaságpolitikai lépések, hogy ez a csomag nem elhibázott gazdaságpolitikai lépés, illetve mi a garancia arra, hogy ön most itt nekünk kibontja az igazság minden egyes részletét? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Semmi!) Köszönöm szépen, akkor marad csak a bizalom, marad a filantrópia, bízzunk egymásban.

De a kulcsmondat, azt hiszem, mégiscsak a beszéd közepe táján hangzott el. Ön azt mondta, hogy hat hét múlva újra benyújtanak egy programot - ez a lényeg. Ez a konvergenciaprogram és ennek elődei már többször megbuktak. Sikertelen konvergenciaprogramot készítettek, és hiába állítanak föl egy plágiumszagú, egy kicsit a költségvetési tanácsra hajazó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - egy mondat - konvergenciatanácsot, ez önmagában nem segít, még ha olyannyira tiszteletre méltó és nagy szaktudású szakembereket is vonnak be.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ötperces időkeretben Herényi Károly frakcióvezető urat illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy tűnik, hogy a szocialisták és a szabad demokraták hosszú ideje vészes és ártalmas idővesztéstől terheltek és ebben szenvednek. Csak emlékeztetném önöket, hogy 2002-ben, amikor kormányváltásra került sor, a költségvetés vizsgálatakor, illetve az államháztartás átvilágításakor kiderült, hogy 320 milliárd alap képződött az előző kormány jóvoltából, aminek egyetlenegy célja volt, hogy a 2004. május 1-jén megélt és megünnepelt európai uniós csatlakozás idejére a magyar vállalkozókat, a kis- és középvállalkozókat jobb helyzetbe hozzuk, a versenypozíciójukat javítsuk és növeljük. Ehelyett az akkori kormány a kétszer száznapos program keretében nemcsak ezt a pénzt költötte el, hanem olyan intézkedéssort fogadott el, aminek eredményeképpen hat esztendeje az államháztartás kontrollálhatatlan, az államháztartást sem a kormány, sem az Országgyűlés többsége pozitív irányba befolyásolni nem tudja.

A miniszterelnök úr most arról beszélt, hogy hat hét múlva egy programot kell letenni, a programot egyeztetni kell az Érdekegyeztető Tanáccsal, egyeztetni kell a politikai élet szereplőivel, ellenzéki pártokkal, kormánypártokkal, és akkor lesz mindösszesen két hetünk arra, hogy ezt az egész csomagot a hosszú egyeztetés után elfogadtassuk az Európai Unióval.

(13.30)

Csak megjegyzem, ahogy Navracsics frakcióvezető úr is jelezte, hogy ez már két ízben, az előző két esztendőben sikertelen kísérlet, sikertelen próbálkozás volt, nyilván a rossz előkészítés és a rossz programelemek miatt.

Arra nem tért ki miniszterelnök úr - csak jelezte, hogy ez idegen fogalom az állampolgárok számára -, hogy három fontos kritériumot kell teljesítenünk. Az egyik az államháztartás hiánya, amit kezelnünk kell egy bizonyos szint alatt; a másik a költségvetés hiánya, amit 3 százalék alá kellene nyomnunk két esztendőn belül; a harmadik pedig az infláció 3 százalék alatt tartása. Ez az egy, amit idáig tudtunk teljesíteni, de úgy tűnik, hogy a mostani intézkedések eredményeképpen és következtében ez az egy mutató is jelentősen romlani fog, tehát egyet sem fogunk tudni teljesíteni.

Azért mondtam itt az időzavart és a látszólagos időhiányt, mert pontosan tudtuk egy esztendővel ezelőtt is, hogy idén újra kísérletet kell tenni a konvergenciaprogram elfogadtatására, és hogy valami rend legyen a pénzügyeink zavaros világában, néhány kérdést tisztázni kellene. Hogyan lehet az, hogy egy esztendővel ezelőtt a pénzügyminiszter úr, az akkori és a mostani, egy ezermilliárdos adócsökkentési programot kívánt elfogadtatni az Országgyűléssel és az Európai Unióval, és egy esztendő elteltével mintha más megvilágosodás részesei lennénk, egy 1500-2000 milliárdos adómegszorító csomag az, amivel az ország közvéleményét, a vállalkozókat, az állampolgárokat meg kívánják lepni? Akkor tévedtek, egy esztendővel ezelőtt, vagy nem tudták; vagy ha tudták, akkor vajon becsapták-e a közvéleményt, a választópolgárokat ezzel az adócsökkentő javaslattal?

Ezt valahogy tisztázni kellene, mert amíg ezeket a dolgokat nem tesszük rendbe, addig közmegegyezésről nem lehet beszélni. Bizalomról tett említést miniszterelnök úr, teljes joggal - de hogy lehet bizalmat várni akkor, amikor ilyen alapvető kérdéseket nem tisztázunk? Elismerem, szükség van azokra a lépésekre, legalábbis egy jelentős részükre, amelyek kísérletet tesznek arra, hogy a költségvetést és az államháztartást rendbe tegyék. Ezek a rövid távú lépések. De ezeket lehetett volna sokkal jobban egyeztetni! Lehetett volna a célok pontosabb megjelölésével olyan politikai konszenzus kialakítására kísérletet tenni, amelynek hiánya például most az ellenzék által - azt hiszem, egy kivétellel - minden törvényt elutasító döntéssorozathoz vezetett.

Ellenzéki pozícióban is érdekünk az, hogy a kormány sikeres legyen szeptemberben, mert az nem a kormány sikere, ha sikerül, hanem a nemzet sikere. De ha miniszterelnök úr bizalomról beszél, és bizalmat kér, akkor az ellenzék is bizalmat kér az előkészületek során. Sokkal alaposabb, sokkal megfontoltabb, szakmailag jobban előkészített és politikailag egyeztetett javaslatokkal kellene előállni, és lehetőleg olyan helyzetbe hozni őket, ami a parlamenti vita során az elfogadás reményét kelti, tehát hogy a többség el fogja fogadni. Miután ez a remény nem látszik, nem érződik, attól tartok, hogy ez nem jó út, ez tévút.

Még van ideje a kormánynak, hogy felülbírálja álláspontját, még van ideje a miniszterelnöknek, hogy más utat válasszon, hogy szeptemberre valóban sikeres legyen az az út, amin ennek az országnak végig kell mennie.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban fontos Magyarország európai illeszkedése szempontjából, hogy egy elfogadott, jóváhagyott konvergenciaprogramunk legyen. Rögtön hozzá kell tennem azonban, hogy ennél sokkal fontosabb a saját szempontunkból, hogy helyreállítsuk a költségvetés egyensúlyát, hogy az országot egy olyan egyensúlyi pályára állítsuk, amely valóban fenntartható, és ezen keresztül teremtsünk egy stabil, jól működő és lehetőség szerint magas növekedési pályát befutni képes gazdaságot. Mert ez az egyetlen út és lehetőség arra, hogy mindazokon a területeken, ahol ma problémák vannak, forrásokhoz jussunk ezeknek a problémáknak a megoldására.

Ehhez képest érdemes, tisztelt képviselőtársaim, vitatkozni a miniszterelnök úr által felvetett kérdésről, ha tetszik, őszintén, ahogy a Fidesz frakcióvezetője mondta. Bár hozzáteszem, hogy ez így nem egészen hiteles, hogy számon kér egy őszinteséget, utána a felszólalása további részében pedig egész egyszerűen őszintétlen. Őszintétlen, mert nem beszél arról, hogy ha ilyen a helyzet, akkor miről szólt az a kampány, amelyik négyezer milliárd forint szétosztását akarta ígérni. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Úgy látom, képviselőtársaim, ebben nem értünk egyet, de hiszen ezért ülünk másik oldalon; attól én persze még folytatnám a gondolatmenetet. És nem őszinte, amiről beszél, mert elfelejti közölni, hogy nem voltak javaslataik arra vonatkozóan a különböző egyeztetéseken, hogy mit kellene tenni a helyzet rendezése érdekében; illetve azt mondja Navracsics képviselőtársam, hogy vonja vissza a kormány a javaslatot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!), és még azt is mondta, hogy sajnálja, hogy ezt humorosnak találjuk. Nem humorosnak: nevetségesnek találtuk a felvetést, képviselőtársam. (Derültség a kormánypárti oldalon.)

Annak a hiányát véljük felfedezni továbbra is, hogy nincs meg az őszinte szembenézés önökben; az ellenzéki pozíció erre természetesen lehetőséget ad, ezt tudomásul is vesszük. A kormánypártok felelőssége megszavazni azokat a javaslatokat, amelyek az egyensúly helyreállítását célozzák.

Megjegyzem, nem őszinte dolog az egyeztetés hiányát sem számon kérni, hiszen számos törekvés, kísérlet történt arra, hogy próbáljunk meg közös nevezőre jutni a csomag részeit illetően, és ami a fenntartható egyensúlyi pályához szükséges, a reformok tartalmát illetően. És ellenzéki képviselőtársainknak, ami az önkormányzati ügyekben a reformokat illeti, lesz lehetőségük bizonyítani a mai szavazásokon, hogy az alkotó ellenzéki szerepnek megfelelően támogatják azokat a reformokat például az önkormányzati rendszerben, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a rendszer illeszkedjen Európához, hogy alkalmas legyen arra, hogy valóban magasabb színvonalú szolgáltatások nyújtására legyen képes az ezen szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság számára.

Mert, tisztelt képviselőtársaim, az igazi problémánk valójában az, hogy az elmúlt években, igen, az elmúlt kormányzati ciklusban, és igen, az azt megelőzőben is olyan döntéseket hoztunk sorozatban, amelyek szétfeszítik a költségvetés kereteit, amelyek a kiadási oldalon nagyon erős determinációkat jelentenek. A reformok azért szükségesek, hogy ezeket valamilyen módon kezelhető mederbe tereljük. Ebből a szempontból, illetve a program egészének hitelessége szempontjából tartjuk fontosnak és üdvözöljük a miniszterelnök úr kezdeményezését a konvergenciatanácsra vonatkozóan. Nemcsak azért, mert ezt annak idején magunk is felvetettük, hanem e tekintetben az ellenzéki kritikák jogosak - valóban, az elmúlt időszak konvergenciaprogramjai nem valósultak meg, téves számokon vagy téves előrejelzéseken alapultak.

Alapvető, eminens érdeke Magyarországnak, hogy a hitelességet külföldön, a kormánynak pedig, hogy a hitelességet Magyarországon visszaszerezze. Ehhez van szükség a konvergenciatanácsban helyet foglaló, megkérdőjelezhetetlen szakértelmű és szaktekintélyű szakértőkre, és ezért van az, hogy üdvözöljük, hogy a konvergenciatanács létrehozásáról döntött a miniszterelnök. Frakciónk pedig támogatja mindazokat az egyensúlyjavító intézkedéseket, amelyek meghozatalára most kényszerülünk, de amelyek meghozatala valóban a jövőnk szempontjából elengedhetetlen fontosságú.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes urat illeti a szó.

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Navracsics frakcióvezető úr valószínűleg azért mond ilyeneket, mert az előző ciklusban nem ült itt akkor, amikor az általa elhibázottnak mondott gazdaságpolitikai intézkedésekről döntött a parlament. Ugyanis, tisztelt frakcióvezető úr, ezen intézkedések túlnyomó többségét a Fidesz-frakció szintén megszavazta. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Font Sándor: És a kölcsönt is mi vettük fel. - Az elnök csenget.)

A választásokat megelőzően számos tirádát hallhattunk itt a Fidesz gazdaságpolitikusai részéről, hogy a kormánynak milyen azonnali intézkedéseket kellene tennie a költségvetési és államháztartási hiány csökkentése érdekében, sőt a választási kampányban is beszéltünk róla, bár nem kapott eléggé hangsúlyt, hogy milyen átalakításokra és változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy az államháztartási hiányon, a költségvetési hiányon jelentősen csökkenteni lehetne.

(13.40)

Most pedig úgy tűnik a dolog, hogy a kormánypártok, a kormány egyedül maradt, amikor konkrét intézkedéseket kell tenni és meglépni, mert az ellenzéki pártok, amelyek egyébként a választási kampányban olyan javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek eredményeként a hiány nemhogy csökkent volna, hanem exponenciálisan növekedett... - az a 4000 milliárd forintos kiadási többlet pontosan ezt jelenti.

Egyetértettek az ellenzéki pártok azzal is, hogy a kiadásokat csökkenteni kell; egyetértettek azzal, hogy a gazdaságot fehéríteni kell; egyetértettek abban, hogy ahol nagyobb lehetőség van, ott nagyobb felelősség is jár ezzel együtt. Tehát az elvekkel tulajdonképpen végig egyetértettek, csak amikor a konkrét javaslatokat kell elfogadni itt a parlamentben, akkor érdekes módon teljesen elfogadhatatlan javaslatokat fogalmaznak meg.

Úgy gondolom, önök sem gondolják komolyan, hogy a kormánypárti képviselőknek örömet jelent olyan törvényjavaslatokat elfogadni és megfogalmazni, amelyek nehézséget jelentenek az állampolgároknak. Ugyanakkor a kormányzással felelősség is jár, tisztelt képviselőtársaim, de felelősség olyan értelemben is, hogy a kétharmados jogszabályok esetében nem elégséges a kormányzat felelőssége. Ehhez az önök felelősségének is társulnia kell, mert egymagában sajnos a kormánypártnak nincs kétharmados többsége a parlamentben, így ezekről önmagunkban nem tudunk dönteni.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy ezen intézkedések mellett többször kifejtette a kormány, hogy meg kívánjuk őrizni azokat az eredményeket, amelyeket az előző ciklusban - akár a nyugdíjrendszer tekintetében, akár a családtámogatás, akár a szociálpolitikai juttatások tekintetében - elértünk, ezen nem kívánunk változtatni. De ma a törvényjavaslatok kapcsán benyújtunk olyan módosító indítványokat is... - és kérjük, hogy egyben az ellenzéki pártok támogassák a mi kezdeményezésünket, amely azokon próbál segíteni, akik a csökkentések, illetve átalakítások kapcsán a közalkalmazotti, köztisztviselői szférában elveszítik az állásukat. Rajtuk kíván segíteni az a pályamódosító hitelprogram, amelyről a mai napon kíván dönteni a parlament, és ebben kérjük az önök támogatását is.

Támogatjuk és egyetértünk azzal, hogy a kormány létrehozzon egy olyan tanácsadó testületet ismert szakpolitikusokból, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a konvergenciaprogram mielőbb és minél szakszerűbben elkészülhessen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök is tisztában vannak azzal, hogy ez a tanács - egy tanácsadó testület - nem vethet fel olyan alkotmányossági problémákat, mint amelyeket önök az előzőekben megfogalmaztak, amelyeket természetszerűen nem tudott támogatni a kormánypárti többség.

Ugyanakkor szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a következő hetekben elindul az Új Magyarország fejlesztési program társadalmi vitája. Ebben a társadalmi vitában számítunk az önök véleményére, javaslataira is, olyan javaslatokra, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ez a program sikeres program legyen. Arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ebben a társadalmi vitában a következő hetekben vegyenek részt a legkülönbözőbb fórumokon, hogy elmondhassuk, hogy ez az Új Magyarország fejlesztési program hozzájárul egy sikeresebb Magyarország megteremtéséhez.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából Lukács Tamás frakcióvezető-helyettes urat illeti a szó.

DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hétfőnként azon gondolkodom, hogy húszperces beszédéből melyik az a mondat, ami kiemelhető, mi a mondanivalója, amikor vizionál egy olyan országról, amiben szeretnénk élni, csak nem sok köze van a valósághoz. Engedje meg, hogy a klasszikusokat idézzem, önt idézzem: "El merjük-e hinni, hogy olyan ország lesz, amilyenné tesszük?" Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ez az ország olyan, amilyenné tették.

Amikor ön a közép-európai helyzetképet próbálta elemezni, akkor a gyakorlat és a valóság teljes mértékben ellentmond, és az emberek másképp értik és másképp éreznek, amikor lengyelországi, horvátországi, szlovákiai problémákról beszél, és nincs bátorsága a magyarországi problémákról beszélni. Ezeket az országokat úgy hozza föl, mintha nem irigyléssel néznének az emberek ezekre az országokra, hiszen Horvátországba járnak nyaralni, Szlovákiába - az ön tanácsa szerint - átjegyzik a cégeket, és természetesen olcsóbb áruért, jó minőségű áruért Ausztriába fognak átjárni vásárolni. Ezt már a magyarországi történelemben többször átéltük. Valóban, ez az ország olyan, amilyenné tették, és ez a konvergenciaprogram arról szól, hogy ki kellene javítani azokat a hibákat, amely hibák az elmúlt kormányzat hibái nélkül nem jöttek volna létre.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ebben a konvergenciaprogramban társadalompolitikai kérdésekről semmilyen említés nem történt, csak reményemet fejezem ki, hogy ezek is meg fognak jelenni valamilyen módon benne. A Kereszténydemokrata Néppártnak meggyőződése ugyanis, hogy ez a helyzet az erkölcsi válság következménye. De hogy ezt még meg is ideologizálja ön: "Ami igaz és helyes politikailag, nem feltétlen igaz és elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéje szerint." - mondta ön.

Én úgy gondolom, hogy amikor pedig jelen beszédében kijelenti, hogy európaiak szeretnénk lenni a hétköznapokban, ha a két mondatot összevetjük, akkor azt gondolom, hogy ön mégiscsak felülvizsgálja álláspontját, és azt mondja, hogy nincs kétféle erkölcs. Ez az erkölcsi válság tudniillik ezen alapul.

Érdekes ötlet a konvergenciatanács felállítása, de engedjék meg, hogy két felvetést tegyek. Az egyik az, hogy a kormánypárti képviselőtársaim által elmondott alkotmányos aggályokat a költségvetési tanáccsal kapcsolatban, remélem, most a sajtó nyilvánossága előtt hangoztatni fogják. (Kuncze Gábor: Aztán miért?) A második: fölhívtam korábban is a figyelmet... Ha már beszólt Kuncze Gábor, nagyon szívesen idézek tőle is, nehogy kimaradjon belőle. Azt mondja, téves előrejelzés alapján hozták meg a költségvetési törvényeket, ezért van szüksége szakértőre a pénzügyminiszternek. (Kuncze Gábor: Ezt külön nem mondtam, csak hogy én is pontos legyek!) Igen, majd a jegyzőkönyvből megnézzük. Tehát a téves előrejelzések sem igazak, és a téves számok sem igazak!

Azt gondolom tehát, hogy az igazság egyféle, a hazugság többféle, mert az igazságot többféleképpen lehet félremagyarázni. Önök megnyerték a választást, és elveszítették a hitelességüket. A választás során tudniillik nem elmaradt az igazság kibontása, hanem az ellenkezőjét állították az igazságnak. Most vagyunk abban a helyzetben, hogy elmarad az igazság kibontása.

Kérdeztem a pénzügyminisztert, és szeretném, ha a miniszterelnök úr válaszolna: jelen költségvetési helyzetben ki döntött, és milyen alapon engedtünk el közel 40 milliárd forint adósságot Iraknak? Az országban várják, hogy erre szíveskedjék válaszolni, mert tehertételt és áldozatvállalást csak akkor lehet kérni az emberektől, ha tudják, hogy miért vállalnak áldozatot.

Az ön pénzügyminisztere azt mondta, hogy van egy nagyobb tétel, amiről az állam üzleti érdekeit figyelembe véve nem hajlandó a parlament előtt beszámolni - mondja egy parlamenti demokráciában az ön pénzügyminisztere. Szeretném arra is felhívni a figyelmét - és Kuncze Gábornak is -, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter ugyanaz, aki téves előrejelzéseket adott, és gondolom, ez kockázati tényező a konvergenciaprogram elfogadása szempontjából. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Úgy van! - Taps a KDNP soraiban.)

Ha ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, akkor az ellenzék nem tud hozzájárulni, hiszen abban a helyzetben sincs, hogy megismerhesse a valóságot. Ezekre a kérdésekre konkrét és egyértelmű választ kapjunk, hogy mi az az üzleti érdek, amit nem tudhatnak meg az ellenzéki képviselők, mekkora ez az összeg, és kinek kell ezek költségeit viselnie. (Zaj. - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Szeretnék az iraki kérdésre is egyértelmű választ kapni.

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr!

DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg a tüntetőket!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Viszontválaszra megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Kellő szerénységgel felhívnám a frakcióvezető úr és a frakcióvezető-helyettes úr figyelmét, hogy lehetőségünk van kérdésekre is válaszolni, interpellációra válaszolni. Én magam is itt ülök az azonnali kérdések órájában. Az ön által előbb feltett kérdésre egyébként az ön párttársának két héttel ezelőtt már válaszoltam.

(13.50)

De ha további kérdéseket kíván intézni, van három olyan parlamenti műfajunk, amely önnek rendelkezésre áll, a frakcióvezető úrnak is: az interpelláció, az azonnali kérdés és a kérdés. Mindegyikre sor kerül ma. Annak van egy világos rendszabálya, logikája: ön kérdez, mi válaszolunk, ön viszontválaszol. A parlamenti vita normális rendje alapján most a napirend előtti vitánál tartunk. (Demeter Ervin: Egy ilyenre válaszolni kell.) Ez nem a kérdés-válasz műfaja. Ön is elmondja, hogy mit gondol a világról, én is. A következőkben pedig majd ön fogja elmondani vagy a frakcióvezető úr napirend előtt, hogy mit tart fontosnak, és nekünk lesz lehetőségünk válaszolni. Hát, csak azért, mert nyilván közös érdek és érték az, hogy a parlamentben úgy folyjék a munka, ahogyan közösen megállapodtunk, hogy hogyan is kell folynia ennek a munkának.

Ami a lényeget illeti, bár lehetőségünk lenne a jövőről beszélni, lehetőségünk lenne megvitatni, hogy mit csináljunk ebben az országban, úgy látom, ez nem eléggé vonzó lehetőség sokak számára, hanem újra és újra minden alkalommal inkább arról szeretnének beszélni, hogy mi történt a múltban - lehet erről is természetesen. Bár csak zárójelben jegyzem meg, ezzel önmagában nem leszünk képesek válaszolni egyetlenegy kihívásra sem. De ha gondolják, akkor vitassuk már meg egypár mondat erejéig.

Nagyjából úgy foglalható össze az előző jó néhány év, mondjuk úgy, kormányzati filozófiája, hogy azt feltételeztük - mondom így többes szám első személyben, nem részletezve a vitát, hogy mikor kezdődött a folyamat; ismerjük, hogy én mit gondolok erről, én meg tudom, hogy önök mit gondolnak erről -, hogy három célt egyszerre lehet teljesíteni: csökkenteni az adókat, növelni az állam szociális szerepvállalását és növelni az állam modernizációs szerepvállalását, beruházni és építkezni - ha úgy tetszik, hogyan lehet kevesebből többet nyújtani az államnak. Ez a kísérlet volt az, ami az előző, szerintem nagyjából öt-hat évet meghatározta.

Az derült ki, hogy a "kevesebből többet" politikája nem folytatható. Kétfajta válaszreakció van erre. Van a kormánykoalíciók válasza, amely azt mondja, hogy muszáj új egyensúlyt teremteni az állam ambíciói, szándékai, szerepvállalása és az állam bevételei között, többet teljesíteni az állam rövid távon csak többől tud. Ez egy vitatható válasz, természetesen az ellenzék vitatja. A "kevesebből többet"-re ez az egyik válasz. A "kevesebbet többet"-re a másik válasz, amely az ellenzék válasza, hogy a még kevesebből még többet adni. Mi ezt vitatjuk. Mi úgy gondoljuk, hogy az a program, amelyet az ellenzék akár a választásokon képviselt, akár most képviselt, lényegében az a mára korlátaiig eljutott kormányzati magatartásnak nem egyszerűen a folytatása, hanem további hibákkal való terhelése, amelyről mára pontosan lehet látni, hogy arrafelé nincsen út.

Továbbra sem értem, magunk között szólva, hogy az ellenzékhez közvetlen kötődő szakértőkön kívül van-e egyetlenegy valaki az országban vagy a világban, aki azt mondaná rövid távon - és rövid távon küzdünk ilyenfajta egyensúlyi gondokkal -, hogy van-e arra út, amit mond az ellenzék, hogy ha nem tudjuk kifizetni a számláinkat, rendben van, akkor tudják, mit csináljunk? Szedjünk be még kevesebb adót, legyen még kevesebb jövedelmünk, és költsünk még többet! Ez az önök filozófiája. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem! Nem!) Én ebben nem hiszek, én ezt nem látom, hogy milyen módon lehetne itt Magyarország számára stabilitást, egyensúlyt teremteni.

Azt mondják nekem ismerőseim, kollégáim, hogy az elmúlt napokban, talán éppen tegnap az egyik nagy televíziós csatorna hozott nyilvánosságra egy kutatást, arról természetesen, hogy hogyan gondolkodnak az emberek arról, hogy most egyensúlyt kell teremteni. Ebből nagyjából két dolog derült ki. Az egyik az, hogy az emberek túlnyomó többsége, közel háromnegyede azt mondja, hogy igen, bármelyik kormány került volna most hatalomra, most az a feladat, hogy egyensúlyt kell teremteni, függetlenül attól, hogy örülnek-e ennek az emberek, vagy nem. Gyanítom, hogy miután az egyensúlyteremtés tehervállalást jelent, a túlnyomó többség nyilvánvalóan nem örül ennek, mi több, a legnagyobb ellenzéki párt támogatóinak enyhe többsége is azt mondja, hogy igen, ezt kell csinálni.

Szeretnénk véget vetni annak az öt-hat éves szakasznak, amelyet joggal kritizál az ellenzék is, joggal kritizálnak sokan az országban, amely nem próbált meg világosan fogalmazni arról, hogy hogyan tudjuk az állam szerepét abban, hogy nagyobb legyen a szociális biztonság, szerepét abban, hogy hogyan épüljenek utak, vasutak, hogyan szépüljenek meg városaink és falvaink, összeegyeztetni azzal, hogy mennyi az állam lehetséges bevételszerző képessége. Erről folyik a vita.

Önök egy ilyen időszakban, miközben egyébként kaptunk mi hideget és meleget is önöktől, hogy milyen bajban van a költségvetés, azt hallom, hogy ma éppen egy olyan költségvetési módosító javaslatot nyújtanak be, amely szerint jövedéki adókat csökkentenének. Lehet megpróbálni menni azon az úton tovább és előre, amely sok tekintetben árnyékot vetett az előző öt-hat évre, hogy keressük rövid távon, a lehető legrövidebb távon a választók szimpátiáját, hogy keressük mindig azt, hogyan lehet az adott pillanatban, az adott percben kielégíteni minden választói igényt a sok-sok egyedi, azonnali választói akaratból, amely nyilván arra irányul, hogy kapjon még többet, de kelljen kevesebbet fizetni. Ebből nem áll össze egyszerű összeadással az ország érdeke. Ehhez több kell; ehhez kellő képesség arra, hogy valaki az országot kormányozza, és ha valaki alkotó ellenzék kíván lenni, kellő képesség ahhoz, hogy alkotó módon járuljon ehhez hozzá, ne pedig úgy, hogy gyengítse azt a végre megszerveződő többségi akaratot, hogy ebben az országban bátor reformokkal, bátor intézkedésekkel, bátor fejlesztéspolitikával teremtünk egy jobb országot. Igen, azt hiszem, hogy ez a dolgunk. (Moraj a Fidesz soraiból.)

Ha valamiben hibáztatom önmagunkat, az az, hogy nem volt kellő bátorságunk a korábbi években szembemenni ezzel a fajta politikával, amit önök képviselnek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jaj! Jaj! - Derültség a Fidesz soraiban.) Ha valamiben hibáztatom magamat, hogy megpróbáltuk azt a politikát folytatni (Zaj. - Az elnök csenget.), amely Magyarországon 2000-2001-ben letért a fenntartható fejlesztés, fejlődés világáról, és azt gondoltuk, hogy abban van verseny kettőnk között, hogy ki tudja gyorsabban, ki tudja tompítatlanabbul azonnal kielégíteni valamennyi választói igényt, és lássuk be, ennek ez lett a következménye.

Világosak az alternatívák: önök a korábbi politikát folytatják, mi pedig egy másik politikát folytatunk. A választók pedig majd 2010-ben, látva, hogy hova jutott el az ország, eldönthetik, hogy kit támogatnak. Biztos vagyok abban, hogy ha jól tesszük a dolgunkat, márpedig jól fogjuk tenni, 2006 őszén és 2010 tavaszán azt fogják mondani, hogy szociáldemokraták, liberálisok, ez kell Magyarországnak, mert ebből lesz egy erős, versenyképes ország. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps a kormánypárti padsorokban.)