Felszólalás adatai

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen jelentős, elméletileg is érdekes, izgalmas és fontos kérdés megvitatásához ez az egy-két napra tehető idő rendkívül kevés. Tehát ennek feldolgozásához, megemésztéséhez nem volt elég időnk. Pénteken nyújtotta be a kormány a törvényjavaslatot, ma, ugye, rapid módon két bizottsági ülés is volt róla, az egyik az esti órákban, a másik délután. Ennek feldolgozására nem maradt elég idő, és nem is érti az ember, hogy miért kellett ezt ilyenfajta viharsebesen és ennyi időbe beszorítva előkészíteni. Hiszen tudható volt. Azért a Matolcsy-csomagok meg voltak hirdetve, és a kormányapparátusnak, tudom, hogy sok a dolga, ilyenkor különösen, hiszen magam is voltam valamikor hasonló helyzetben, de hát mégiscsak volt idejük arra, hogy rákészüljenek ezekre a kérdésekre, és ezeknek a lépéseknek a megindokolásához és a képviselők helyzetbe hozásához adjanak több időt.

Nekem az volt a benyomásom az egész nap során, a bizottsági ülésen is és itt is, hogy egy kínban fogant improvizációgyűjteménnyel traktál minket most a kormány újfent, és bizonyára nem is utoljára. Tehát itt, föladva a korábbi tendenciákat és elképzeléseket, most már a vagyon felé kacsingat, hogy azokat a bevételeket megszerezze, amikre szüksége van ahhoz, hogy ezt a fetisizált hiánymutatót tartani tudja. És azt gondolom, nagyon igazak azok a kritikák, amik itt a jelent és a jövőt szembesítve azt mondják, hogy nagyon visszaüthetnek ezek a lépések. Tehát többet veszíthet a réven, mint amennyit nyerni szeretne a vámon a kormány, mert itt olyan bizalomvesztést gerjeszt ezekkel a lépésekkel, és annyira elriaszthatja a befektetőket ezeken a területeken, ami később valóban a gazdasági növekedésnek és a fejlődésnek lehet az igen nagy akadálya. A legfőbb probléma talán a bizalomvesztés.

És hát ez megszorítás, kérem! Önök ezt a kifejezést nem szeretik. Hát azt ne higgyük már néhányan itt, a kései órán egymás között, hogy ezek a lépések nem fognak visszaháramlani a fogyasztóra! Hát hogy ne háramlana vissza! Ez olyan naivitás vagy álságosság, mint amit annak idején az első olajárrobbanás idején, aki az idősebb korosztályhoz tartozik, az emlékezhet rá, hogy 1973-ban, amikor az olajválság elindult, azt mondta az akkori vezetés a magyar lakosságnak, hogy nincs probléma, mert nem gyűrűznek be, akkor ez volt a kifejezés, nem gyűrűznek be az energiaárak hozzánk, mert a KGST majd megvéd minket. Hát, látjuk az eredményét, nem akarom részletezni.

Nincs ilyen. A közgazdaságban olyan nincsen, hogy valahol megáll ez a folyamat. Ez igenis át fog hárulni a fogyasztókra, és sok kicsi sokra megy. Most már annyiféle megszorítás terheli a lakosságot. Jó, hogy 40-50 forint havonta, de sokszor 40-50 forint vagy nem tudom, kisebb tétel aztán a végén már sokra megy.

(23.40)

Az a probléma általában azzal, amit elmondtam, hogy zavarossá tette a kormány adófilozófiáját, és nem engedett elegendő időt a felkészülésre. Ezek az improvizációk, ezek a brainstorminghoz hasonló ad hoc elgondolások nekem azt sugallják, hogy nem volt kellőképpen előkészítve. Sem a szakapparátusnak, sem a döntéshozóknak nem volt ideje, és nekünk sincs, így nem tudjuk jó szívvel azt mondani, akár pró, akár kontra, hogy nyugodtan csináljuk, ez egy jól végiggondolt intézkedéssorozat, jól fogunk ebből kijönni.

Elnök úr, én a benyújtott módosító indítványok közül kettőhöz szeretnék röviden szólni, tekintettel arra, hogy együttes vitáról van szó, hiszen ez egy ilyen speciális törvényhozási procedúra.

Az egyik az ajánlás 3. pontjában szereplő javaslat, amelynek a lényege az, hogy az adómértéket 100 forintról 125 forintra emelik. Józsa képviselőtársam mintha 100 forintot mondott volna, de azóta már eltelt egy kis idő, és 25 százalékkal emelkedett. (Dr. Józsa István: És van egy 150 forintos változat is.) A hivatalos szám 125 forint, itt van az ajánlás, amely a bizottsági ülés után gyorsan elkészült. Tehát 25 százalékos adómérték-emelés történt fél nap alatt. Milyen számítások lehettek emögött, ha ekkora elmozdulás történt fél nap alatt? Ez kétségbeejtő! Aki valaha is foglalkozott tervezéssel, akármilyen szinten, az megdöbben ezeken az improvizációkon. De a legaranyosabb - hogy így fejezzem ki magam - az az indokolás, ami ehhez kötődik. Ez úgy szól, hogy erre azért van szükség, mert kevés az a pénz, ami enélkül lenne. Ez egy félmondatos indokolás, ami ehhez tartozik.

A másik módosító indítvány, amely szintén a költségvetési bizottság nevében érkezett ide, a sávos mértéket fogja bevezetni. Aki valaha is foglalkozott adózással vagy hasonló kérdésekkel, az tudja, hogy egy ilyen technikát, egy ilyen módszert nem lehet fél nap alatt behozni, nem lehet az, hogy eddig lineáris volt, most meg átváltoztatom sávossá, és egy másik adómechanizmust próbálok bevezetni.

Tisztelt Elnök Úr! Én a magam nemleges, illetve bíráló és nem támogató szakmai, és ha úgy tetszik, politikai véleményét csak úgy tudtam érvényesíteni, hogy a bizottságban az ülés levezetésére felkértem a fideszes kollégámat, alelnök urat, és nem is jegyzem ezek után ezeket az indítványokat, mert nem szeretnék úgy járni, mint ahogy a múlt héten jártam, hogy az egyik médium némi rosszindulattal volt szíves engem mószerolni azzal, hogy nem elég, hogy jobbikos, még alá is írja ezeket az indítványokat. Ez persze formalitás, mert nekem kötelességem akkor is aláírni a bizottsági módosító indítványt, ha nem értek vele egyet, de ezt nem mindenki tudja. Most már arra is vigyáznom kell, hogy a nevemet lehetőleg ne használják, ha nem nagyon muszáj, ezért nem is jegyzem ezeket az indítványokat. De az igazi ok a tartalmi kérdés, az, hogy így nem lehet törvényeket alkotni.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)