Felszólalás adatai
238. ülésnap (2012.11.19.), 253. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Schiffer András (LMP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:53 |
Felszólalások: Előző 253 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás óta a kisajátítási jognak egy fontos elve az, hogy minden egyes kisajátításnál mérlegelni kell a kisajátítással elérhető közösségi előnyöket és a kisajátítással okozott tulajdoni hátrányt. Önök a múlt héten egy olyan módosító javaslatot szavaztak be, ami mélységesen szemben áll ezzel az alkotmányos alapelvvel. Azt mondták, hogy kiemelt beruházások esetén nem kell a közösségi előnyök és a kisajátítással okozott hátrányok mérlegelését elvégezni, hiszen kiemelt beruházásnál amúgy is a közösségi előnynek van elsőbbsége.
Igen, arról a törvényről beszélünk, amit 2006-ban még Bajnai Gordon terjesztett elő, és önök, fideszesek a szocialistákkal együtt megszavazták. Az LMP 2009 óta követeli ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezését. Önök föl is duzzasztották ezt a kiemelt beruházási törvényt, és most azt mondják, hogy kiemelt beruházások esetén nem kell mérlegelni a közösségi előnyöket és a velük szemben álló magánhátrányokat. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve a nemzeti cinizmus rendszerében senkinek a tulajdona nem lehet biztonságban, mert ha az önök kormánya, ugyanúgy, mint az előző kormányok, mindenféle indokolás nélkül kiemeltnek minősítenek egy beruházást, senkinek a tulajdona nem állhat egy ilyen beruházás útjába. Éppen ezért az a törvényjavaslat, amelynek a megszavazására készülnek önök, szembemegy az alaptörvénnyel, és jó eséllyel nem fogja kibírni az alkotmányossági próbát.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
Felszólalások: Előző 253 Következő Ülésnap adatai