Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma talán mindannyiunk számára evidencia az, hogy keresztény kultúra nélkül nincs Európa és nincs Magyarország. De abban a korban, amikor Pilinszkyvel szólva „meghasadnak az evidenciák”, amikor általános értékválságot tapasztalunk, a relativizmus dominanciáját és egy újkori népvándorlás következményeit tapasztaljuk meg, akkor bizony nagy szükségünk van arra, és ez a közös felelősségünk is, hogy visszatérjünk az alapokhoz. Ezt az alapot jelenti Európában és Magyarországon is a keresztény kultúra. Szeretném hangsúlyozni, hogy amikor a keresztyén kultúráról beszélek, akkor nem a szűken vett keresztyén hitről, keresztyén vallásról, keresztyén egyházakról és teológiáról beszélek, nem hitvitát generálunk, és nem a gondolat-, a szólás- és a vallásszabadság területére tévedünk. A keresztény kultúra egy sokkal tágabb, de mégiscsak keresztény ihletettségű értékrend, életmód, életkeret, amely évezredes történelmi realitás itt Európában, itt Magyarországon. Társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági tapasztalati valóság, de egyszersmind a jelen döntéseinket is meghatározó erőforrás és jövőbeli reményteljes vízió. Ez a keresztény kultúra mindannyiunk számára.

Ennek a keresztény kultúrának a jegyében Jézus születésétől számítjuk az időt mindannyian, hitre, meggyőződésre tekintet nélkül. Ennek a jegyében Jézus születésnapját, a karácsonyt ünnepeljük mindannyian a szeretet és a békesség ünnepeként. Ennek a keresztény kultúrának a jegyében fogalmazott az Európai Unió egyik atyja, Robert Schuman nagyon pontosan és szikár módon: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.”

Ebben a szellemiségben reflektált Helmut Kohl az „Aggodalom Európáért” című felhívásában erre így, idézem, egy mondatban összefoglalva: „Az alapító atyák Európájának nincs alternatívája.” S erre az értékrendre alapozta Antall József jól ismert összegzését: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője.”

S hogy egy liberális filozófusikont is idecitáljak, a keresztény kultúra egyetemes értékrendjében szólalt meg Jürgen Habermas, a német balliberális oldal szellemi atyja Frankfurtban a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás utáni megrázó beszédében, amelyben a hit és tudás új kapcsolatáról beszélt a posztszekuláris társadalomban. Nagy alázattal fogalmazott és a liberális állam kritikáját adja, idézem: „A vallás trónfosztását a felvilágosodás kezdte meg kártékony módon… Nem létezik szeretet anélkül, hogy a másikban ismerjük meg magunkat, ahogyan szabadság sincs anélkül, hogy kölcsönösen elismernénk egymást.”

Két nappal ezelőtt egy képviselőtársunk nem ezzel a habermasi alázattal, hanem vulgármarxista pökhendiséggel, cinikusan Jézusra hivatkozva kívánta pokolba a kormányoldalt. Bibliai verseket vágott a fejünkhöz, lélektelenül, mert nem ismeri a teológia tudományának kétszer kettőjét: a Szentírásból nem mazsolázgatunk. Tudniillik a Bibliából még az a két szó is kiolvasható, hogy nincs Isten, csak éppen előtte a zsoltáros hozzáteszi: „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!”

Tordai Bence nem érti az idők szavát, ott ragadt a XX. században, totálisan félreérti az egészet. De legyen neki hite, vagyis ateista meggyőződése szerint, mert a keresztyén kultúra kereteibe még ez is belefér: a hitünk vagy éppen ateista meggyőződésünk szabad megvallása és vállalása; egymás tisztelete és elfogadása; a belső és külső szabadság biztosítása; a szociális elkötelezettség intézményesített lehetősége; a nők és férfiak egyenjogúsága; a szabadság és felelősség egyensúlyának valósága; két évezred kulturális, szellemi, tudományos, társadalmi, politikai és gazdasági értékrendje, teljesítménye és intézményrendszerei - mindez így együtt a keresztény kultúra.

Mi ezt a keresztény kultúrát szeretnénk nemcsak megőrizni, nem pusztán büszkén vállalni, hanem történelmi felelősségünknek eleget téve meg is védeni minden rendelkezésre álló alkotmányos eszközzel. Mert ez a keresztény kultúra olyan kipróbált múltbeli értékeket, szellemi, lelki, anyagi erőforrásokat jelent számunkra, amely garancia a megmaradásra és remény a jövendőre nézve. Mi ezért támogatjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az alkotmánymódosítást, és kérjük, hogy mindenki csatlakozzon hozzánk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)