Készült: 2024.05.12.15:10:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

55. ülésnap (2015.03.16.), 318. felszólalás
Felszólaló Kunhalmi Ágnes (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:48


Felszólalások:  Előző  318  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/3017. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról a frakciónk, az MSZP már kinyilvánította a véleményét. Két dologról szeretnék önöknek beszélni. Az egyik az az ominózus javaslat, amit Harangozó Tamás képviselőtársammal ketten nyújtottunk be, amely arról szól, hogy ne lehessen automatikusan átvilágítani a hallgatók egy bizonyos körét nemzetbiztonsági átvilágításon, ugyanis, azt gondoljuk, elég lesz ezt akkor megtenni, amikor a hallgatók olyan munkakörben helyezkednek el, ami ezt igényli.

A Honvédelmi bizottságban csont nélkül átment, és a kormánypárti képviselők is támogatták a javaslatunkat, viszont a TAB-on elbukott, és ott született egy módosító. De ezzel sem vagyunk maradéktalanul elégedettek, hiszen ott a „jogszabály” kifejezés szerepel a törvényi garancia helyett, és attól félünk, hogy ha ez így marad, akkor, ha csak a „jogszabály” szó marad a javaslatban, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy alacsonyabb rendű jogszabállyal, egy miniszteri rendelettel is rá lehet kényszeríteni a felvételizőket és a hallgatókat arra, hogy automatikusan nemzetbiztonsági átvilágításon vegyenek részt. Tehát továbbra is ragaszkodna az MSZP ahhoz, hogy törvényi garanciában és törvényben fektessük le azt, hogy kiknek kell ezen átesni és kiknek szükségtelen.

A második fele a mondandómnak a Magyar Akkreditációs Bizottságra és azon anomáliáira vonatkozik, amelyeket látunk, ugyanis kibukott egy gyönyörű történet ‑ jellemző ez Magyarországra ‑, hogy a Közszolgálati Egyetem, új egyetemünk az egyik doktori iskoláját szerette volna akkreditáltatni, de a Magyar Akkreditációs Bizottságon nem nagyon ment át szakmailag, miközben ez hivatott a minőséget garantálni és biztosítani egyfajta függetlenséget is, de ma már nem csak az egyéb demokratikus intézményeinknél, így a Magyar Akkreditációs Bizottságban is csak a Fidesz emberei ülnek. Ezért is érdekes számunkra, hogy így nem ment át az akkreditációja a doktori iskolának.

Ezek után nem adta fel a hatalom, magához a miniszterhez fordult, aki szintén azt mondta, hogy kérem, itt nagyon súlyos szakmai problémák vannak, azért a MAB nem véletlenül dobta ezt vissza, még ha a mi embereink is ülnek ott. Most ott tartunk, hogy a miniszter úr sem segített ezen a helyzeten, sőt már a nevére sem veszi, mert most már a Miniszterelnökség az, amelyik benyújtotta a törvényjavaslatot.

Tehát ott tartunk, hogy önök erőnek erejével, mindenen átgázolva át akarnak erőltetni egy koncepciót. És Hoffmann Rózsa azt mondta, fontos, hogy milyen minőségű képzés, milyen szellemiség fog uralkodni ezen az új egyetemen, hiszen az állam szolgái, az állam vezetői fognak arról az egyetemről kikerülni. Már az akkreditációnál azt bizonyítja a hatalom, hogy gyakorlatilag minden eszközt fel lehet arra használni, nincs semmilyen akadály, sem morális, sem jogszabályi akadálya annak, hogy áterőltessék a saját akaratukat.

Hát, mondhatom, nagyon szép példát mutatnak a jövő generációinak! Azt hiszem, hogy ezt azért meg kellene fontolni, mert önök nem tehetnek meg mindent. (L. Simon László: A módosítóról beszélj!) Ha azt hiszik, hogy ezzel a hatalomgyakorlással és ezzel a mentalitással még sokáig élhetnek ebben az országban, nagyon tévednek.

Nem úgy van az, államtitkár asszony, pontosabban, Hoffmann Rózsa képviselőtársnőm, ahogy ön mondja, hogy azért kell az Európai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Szövetséghez fordulni, mert olyan jók lennénk, hanem egészen egyszerűen a MAB nem felel meg az európai minőségi követelményeknek jelen formájában, és természetesen visszadobta a hatalomnak ezen igényét.

Ne tegyék azt, ami tesznek, hátráljanak meg, próbálják még a saját maguk által felépített rossz rendszerben is korrigálni valahogy önmagukat, mert ez nem fog jó eredményre vezetni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az LMP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  318  Következő    Ülésnap adatai