Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon figyeltem a vitát, és türelmesen vártam a soromra, hogy összefüggően tudjam elmondani a véleményemet. Közben úgy éreztem, hogy szinte irigylem azokat a képviselőtársaimat, akik kellő optimizmussal és jóhiszemű megközelítéssel tekintenek erre a törvényjavaslatra. A magam részéről szörnyen fájlalom, de én egyáltalán nem tudok optimista lenni a törvénnyel kapcsolatos várakozásaimban. Nagyon örülök, hogy miniszter asszony személyesen megtiszteli ezt a vitát, és neki mondhatom el közvetlenül azokat a fenntartásokat, amik engem már jó ideje, azt mondhatom, hogy egész évben foglalkoztatnak. Hiszen tényleg egy év van mögöttünk, amíg készült ez a törvénymódosítás.

Abból szeretnék kiindulni, hogy mi is a célja, milyen célja lehet egy kormánynak, amikor hozzányúl egy foglalkoztatási törvényhez, vagy egy szociális törvényhez, hogy azt egy kicsit megváltoztassa. Három ilyen célt tudnék megfogalmazni, feltételezni. Fontossági sorrendben mondom. Mindjárt az első, ami makrogazdasági szempontból fontos célkitűzés, a foglalkoztatáspolitikai jellegű célkitűzés. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországnak meglehetősen alacsony a foglalkoztatási rátája, európai viszonylatban alacsony, hogy ez egy nagyon fontos közügyünk, és a bajainkon nagymértékben tudna enyhíteni, ha a foglalkoztatási rátát tudnánk növelni. Azt gondolom, hogy ez a javaslat nem arról szól, hogy a foglalkoztatási rátát sikerüljön növelni, hiszen a közfoglalkoztatás nem jár pluszbevétellel, termeléssel az ország számára. A közfoglalkoztatást az állam finanszírozza. Gyakorlatilag az egyik zsebéből rakja át a másikba a pénzt, és nem keletkezik új bevétel. Következésképp azt az igényt, hogy a foglalkoztatáspolitikában tényleg egy kicsit is jobban álljunk, ez a javaslat nem teljesíti. De arról majd még részletesebben szeretnék szólni, hogy hogyan is van ez a pénzek tekintetében.

A második, számomra nem kevéssé fontos cél az lenne, hogy a segélyezettek helyzetén némiképpen tudjunk javítani, a végeken élők helyzetén tudjunk javítani. Ezzel a célkitűzéssel kapcsolatban az a feltételezésem, hogy a jelenlegi rendszeres szociális segélyen élők egy részének helyzete lényegében változatlan marad, míg egészen bizonyos, hogy lesz olyan csoportja ennek a 200-230 ezres sokaságnak, amely sokkal rosszabb körülmények közé kerül, míg azok, akik tényleg közfoglalkoztatásba kerülnek, érdemben jobb helyzetbe nem fognak kerülni.

És akkor van egy harmadik cél, amit lehet a javaslattal kapcsolatban feltételezni kormányzati szándékként, ami az elmérgesedő közhangulat kezelésére irányuló beavatkozás. Mindannyian tapasztaltuk az év során azt a részben lakossági elégedetlenséget, de még inkább talán a polgármesterek által felhangosított elégedetlenséget, amire válaszolnia kellett a kormánynak, és ezt a módját próbálta meg a válaszadásnak. Még egyszer mondom, kétségem van azzal kapcsolatban is, hogy ez a javaslat a közhangulatot, illetve a polgármesterek elégedetlenségét képes érdemben lecsendesíteni.

Az egész mögött, a dolog mélyén az a szociológiailag is értelmezhető feszültség áll, hogy valóban, mintha csökkent volna az olló a munkából szerezhető jövedelem és a segély, támogatás formájában szerezhető bevétel között. Itt már hivatkozásként elhangzott ez a bűvös 56 ezer forint, ami a segély felső plafonja, merthogy plafonossá tettük a családi alapú, számítású segélyezési rendszerünket. Ez az 56 ezer forint a minimálbér nettója, tehát úgy tűnik, hogy bizonyos esetekben tényleg összeér a két összeg, nincs közöttük olló. És ez szerintem is baj. Mindenképpen baj. Az emberek igazságérzetét rendesen felháborítja, hiszen nem lehet ugyanannyiért 8 órán keresztül fáradozni, mint amennyit segély formájában megkaphat egy család. Következésképp én szabad demokrataként abszolút egyetértek azzal a megközelítéssel, hogy valamekkora ollót a segély és a munkajövedelem között működtetni kell.

Kérdés, hogy hogyan lehet ma már ilyen körülmények között ezt az ollót kialakítani. Én többször nyilatkoztam, hogy nem a segélyt tartom soknak, hanem a munkajövedelmet kevésnek. De hát tudjuk, hogy a gazdasági rendszerben a minimálbér feljebb tornázásának milyen akadályai vannak.

A probléma gyökere valóban 2005-ben keresendő, amikor módosítottuk a családtámogatási rendszerünket. Jelentős mértékben megemeltük a családi pótlékot, látszólag jelentős mértékben, de ennek a forrása, fedezete nagyon nagy százalékban a rendszeres gyermekvédelmi támogatás volt, amit az akkori szocialisták beáldoztak. Göncz Kinga volt a miniszter asszony, és sokszor elmondta ebben a Házban, hogy igaz ugyan, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatást megszüntetjük, de a segélyezési rendszernek megcsináljuk a gyereklábát. Következésképp családi logikája lesz a segélyezésnek. Nemcsak az számít, hogy van egy aktív felnőtt a családban, aki munkanélküliként különböző, és hangsúlyozom, szigorú feltételeknek megfelelve jogosulttá válik a segélyre, hanem az is, hogy abban a családban hány gyerek nő, fogyasztási egységekből kiindulva számoljuk az összeget, és ilyen módon valóban sok gyerek esetén ez akár az 56 ezer forintot is elérhette. Biztos vagyok benne, hogy egy kistelepülésen, a végeken, ahol ráadásul jóval nagyobb a munkanélküliség, ahol sokkal mostohábbak a körülmények, ez kicsaphatta a biztosítékot a lakosság körében.

Kérdés most már, hogy ilyen körülmények között mi az, amit a törvény ténylegesen változtatni akar, és milyen hatással lesz képes ezt megoldani. A közfoglalkoztatásról beszélünk legtöbbet, mert ennek a törvénymódosításnak a nyíltan vállalt célja a közfoglalkoztatás méreteinek a növelése. Hogyan is oldjuk meg? Az volt a sajnálatos feladata a tárcának, hogy próbálja meg ugyanabból az összegből megoldani a segélyezési rendszer újraszabását, átszabását. Ne kerüljön többe. Ebből viszont az következik, hogy valahonnan el kellett venni a támogatás egy részét. Azok az aggodalmak, hogy lesz olyan és széles csoportja az eddigi segélyezetteknek, akik lényegesen kevesebb összeget fognak az államtól segély formájában a szolidaritás jegyében kapni, mint korábban kaptak, ezek jogos aggodalmak.

(23.00)

Hadd tegyem hozzá, hogy ezek jól megjósolhatóan a sokgyermekes roma családok lesznek elsősorban.

A javaslat lényege, hogy válogassuk szét az eddigi rendszeres szociális segélyezetteket abból a közigényből kiindulva, hogy meg kell őket dolgoztatni azért a segélyért. Ugye, emlékszünk még ezekre a kifejezésekre, amiket a polgármester urak annyira követeltek, hogy a segélyért is dolgozzanak meg az érintettek. Szóval, válogassuk szét valami olyan logika alapján, hogy kik azok, akik nem tudnak dolgozni, és őket mentesítsük. Az ő számukra hagyjuk ott a rendszeres szociális segélyt a jelenlegi formájában, ahogy eddig is működött, és kik azok, akikre azt mondjuk, hogy nem akarnak dolgozni, de tudnának dolgozni, őket pedig helyezzük ilyen rendelkezésreállási állományba, kapcsoljunk hozzá rendelkezésreállási támogatást, ahol viszont a támogatási összeg már adott esetben árnyéka a rendszeres szociális segélybeli lehetőségeknek. Hiszen ha - még egyszer mondom - sok gyereket nevel az az aktív korú személy, akinek a rendelkezésreállási támogatás fog járni, akkor annak mondjuk, akár 56 ezer forintról 28 500 forintra, az öregségi nyugdíjminimum összegére fog zsugorodni az a támogatás, amit a jövőben megkaphat.

Természetesen kapcsolódik ehhez az az ígéret, hogy de bekapcsolódhat a közfoglalkoztatásba, ami vagy sikerül vagy nem. Mert nagyságrendileg nem a 100 ezer ember számára terveződik el a közfoglalkoztatás, és jelentkezik annak a forrása. De még ha jelentkezne is a forrása, itt mondta el az előbb Simon képviselő úr azokat a nagyságrendeket, amiket egyébként én is nyár folyamán, amikor jártam a szabolcsi falvakat, tapasztaltam, hogy egy 2-3 ezer fős faluban 200-300 fő rendszeres szociális segélyezett van - még nem is sok -, akik közül 5-10 embernek tudnak, mondjuk, egy hónapig közfoglalkoztatást biztosítani a jelenlegi körülmények között. Ha nagyon ösztönözzük az önkormányzatokat, hogy szervezzék, és jobb támogatási feltételek mentén szervezhetik, szervezik - a dupláját, a háromszorosát? Még akkor is sokkal több ember marad ott közmunka nélkül is a csökkentett összegű segéllyel, mint amennyi foglalkoztatásra szükség lenne.

Nekem nagyon súlyos kérdéseim, aggodalmam van a szétválogatással kapcsolatban is. A mentességet azok élvezik, akik nem tudnak dolgozni, egészségkárosodottak, 55 év felettiek - mert őrájuk már kevéssé tart igényt a munkaerőpiac - vagy a három vagy több gyereket egyedül nevelők, és negyediknek még hozzátesz a törvény egy helyi rendeletben szabályozott lehetőséget. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi van az alkoholistákkal. Pontosan tudjuk, hogy ez a probléma, hogy alkoholizmus, sok százezer embert érint ebben az országban. Pontosan tudjuk, hogy azokon a kistelepüléseken meglehetős nagy arányban érinti az embereket. Tessék nekem megmondani: betegnek tekintjük az alkoholistát, aki nem tud dolgozni, vagy majd kilökjük őket a rendelkezésreállási támogatáshoz, hogy nem akar, pedig valójában azt gondolom, hogy nem tud. Alapvető és súlyos szocializációs probléma már ezeknél az embereknél, hogy nem tudnak, nem tudnak akarni se dolgozni.

A következő dilemmám a feketemunka, a feketemunka büntetése. Én a feketemunkára nem tudok másképp gondolni, csak úgy, mint valami XXI. századi kizsákmányolásra a munkavállaló részéről. Ez egy kényszer. Ez egy hihetetlen kegyetlen kényszer, hogy valaki feketén munkát vállaljon, és megteszik az emberek, nagy számban a rendszeres szociális segélyezettek. Nemcsak arról van szó, hogy nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni, vannak, akik tudnak is és akarnak is dolgozni, és vállalják azokat a lehetőségeket, amiket kapnak, ahol aztán nagyon sokszor hoppon maradnak, mert nincsen munkaszerződés a kezükben, nincsen jogbiztonság számukra. Lehet, hogy dolgoztak, és utána elmarad a fizetség, és nem mehetnek sehova reklamálni.

Tisztelt Képviselőtársaim! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nagyon rövid volt a 15 perc, és én még sok mindent el szeretnék mondani aggályt ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, úgyhogy élek azzal a lehetőséggel, hogy újra gombot nyomjak. Köszönöm az eddigi figyelmüket.