Felszólalás adatai

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy látom, hogy általában is idényét éljük azoknak a törvényeknek, amelyek a közpénzügyi felelősséggel, a közpénzek felelős felhasználásával kapcsolatosak. Bár tudom magam is, hogy viszonylag hosszan került előkészítésre ez a törvényjavaslat, mégis érzékelem, hogy talán nem a legjobb időszak ez a tárgyalásra, mert párhuzamosan az adótörvények, a költségvetést megalapozó törvények, maga a költségvetési törvény vitája is folyik, illetve folyt. Emellett paralel még itt van nekünk a Ptk. meg a közigazgatási eljárásról szóló törvény. Úgyhogy nem csodálom, hogy megosztott a figyelem, és talán ennek is betudható az, hogy képviselőtársaink eléggé élesen kritizálják, holott talán egy alaposabb tanulmányozás, több felkészülési idő jobban a közelébe vihette volna őket ahhoz, hogy elfogadják, vagy legalábbis megértsék, hogy mi a törvényjavaslat szándéka. Még egyszer hangsúlyoznám, elsősorban ennek a törvénynek is az a szándéka, hogy a közpénzek felhasználásának, tehát általában az állami, önkormányzati szervek működésének felelősebb voltát kísérelje meg javítani, alakítani.

Újraszabályozza tehát a törvény ezt a struktúrát, és anélkül, hogy hosszabb ismétlésekbe bocsátkoznék, én is megemlítem, hogy több szempontból is két részre bontja ezeket az intézményeket: részben a közhatalmi szervezetekre, részben a közszolgáltató szervezetekre. Attól eltekintve, hogy vegyes szerkezetek is létrejöhetnek, az elsőt lényegében a vita mezejéből ki is tolhatjuk, mert ezek a hatósági, hatósági jellegű tevékenységeket végző szervek, azt hiszem, itt nem fognak különösebben vita tárgyává válni.

A másik ilyen nagy megosztási szempont az, hogy hogyan működnek ezek a szervezetek. És itt is visszaköszönnek a mai bevett gyakorlatban is alkalmazott metódusok, csak most olyan nevet is kap, amiről felismerhetővé válik. Tehát vannak önállóan működő és önállóan is gazdálkodó szervezetek, és vannak csak önállóan működő szervezetek.

A mai rendszerben a gazdálkodás kérdése, ami itt jobban kimunkálásra talált, és egyben szigorúbb megítélés alá esik, hiszen eddig önállóan, részben önállóan gazdálkodó szervezetek voltak, és voltak olyanok, amelyek nem gazdálkodtak önállóan. Itt most a két szélső érték maradhat meg ebben az értelemben.

De térjünk vissza a közszolgáltató szervezetekhez. Itt egy párhuzamosságot fedezhetünk fel, részben az osztályozásukat illetően, részben abban a tevékenységi körben, amit végezhetnek. Látjuk, hogy a tevékenység lehet alap- és kiegészítő tevékenység, ami lényegében ugyanazt az alaptevékenységet jelenti. Ez az alaptevékenység tekintetében arra utal, hogy itt nagyon a közfeladat ellátására helyeződik a hangsúly, és lényegében majdnem szigorúan abban a kötelező körben kerül elvégzésre, ami az önkormányzatnak vagy annak az állami szervnek a feladata.

Ha ettől távolodunk, kilépünk, akkor megjelennek a kisegítő és a vállalkozási feladatok, amik már arra utalnak, hogy ezek önként vállalt feladatok, és majd visszatérek rá, hogy nyilvánvalóan ennek nem az az indoka, hogy az állam vagy az önkormányzat be akar hatolni arra a területre, ahol a vállalkozási szabadság uralkodik, hanem az a szándék, hogy ha el kell végezni egy feladatot, akkor azt hatékonyan végezhesse el. Tehát azoknak a kapacitásoknak, felesleges erőforrásoknak, amiknek a kötelező feladat elvégzése miatt valamilyen mértékben birtokában van vagy lehet az önkormányzat, hatékonyan felhasználásra kerülhessen.

Ugyanígy van a másik oldalon is, a szervezet, a struktúra osztályozásában. Lehet közintézmény vagy közintézet, ami megint az előző osztályozásban felsorolt két feladathoz esik közelebb. Itt tehát döntően kötelező közfeladat-ellátásra van lehetőség. A másik oldalán szintén két intézmény, a vállalkozói közintézmény, ami tulajdonképpen nóvum, új megközelítés és a közüzem helyezkedik el. Nos, ez a kettősség sugallja szintén azt, hogy vannak olyan feladatok, amiket elvállalt az önkormányzat, közel fekszenek a közérdekhez, ezért ilyen intézményekkel is lefedhetők.

(20.00)

Az, hogy melyiket választja ki az az állami vagy önkormányzati szerv, az egyfajta távolságot jelent az önkormányzattól; amit nyilván a saját szervezetén belül el tud végezni, azt nem kell kihelyeznie sem egy, mondjuk, közintézménybe, sem egy gazdasági társaságba nem szükséges csatolnia, de a távolság attól függ, hogy mennyire a kötelező feladat, mennyire a szabadon választott feladat, a fakultatív feladat része, mennyiben a vállalkozás szabadságát akarja vele biztosítani, mennyire a piacon akar vele megjelenni.

De azt látjuk, hogy ezekben a szegmensekben is megjelenik a verseny, hiszen amikor nem önmaga végzi a feladatot, abban a pillanatban van konkurencia. A konkurencia nemcsak a gazdasági társaságok formájában, a piacon jelentkező konkurencia, hanem számos társadalmi szervezet, közhasznú szervezet, közérdekű szervezet működik más formában, amelyek még adott esetben a kötelező feladat végzésében is konkurenciát jelenthetnek. Igaz, ebben a körben sokszor maga az állam, az önkormányzat tud arról dönteni, hogy nem is saját intézménnyel, hanem mondjuk, együttműködési megállapodással - ez attól függ, hogy mit lát el, mondjuk, közoktatási megállapodással vagy valamilyen más típusú megállapodással - egy tőle független, még tulajdoni vagy alapítói jogon is független szervezetet bíz meg az egyébkénti közfeladat-ellátással.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A tevékenység folytatásánál szeretném eloszlatni azt a félreértést - én legalábbis annak tartom -, hogy kimondottan ugyan az a fő szándék, hogy a közszolgáltatás végzésénél a fő forma a költségvetési szervezeti forma legyen, ahogyan ez elhangzott, tehát van egyfajta inspiráció arra nézve, hogy az önkormányzat által alapított, tulajdonolt - itt nyilván nem a vegyes formáról van szó, hanem az egyszemélyes formákról - gazdasági társaságok alakuljanak át ezekké a költségvetési szervekké, de ez semmilyen mértékben nem változtatja meg az állam, illetve az önkormányzat méretét.

Éppen Domokos képviselő úr mondta - elnézést, hogy most már a távollétében próbálok vele vitatkozni -, ő aztán igencsak tudja, hogy az egyébként ESA-rendszerben - az eredményszemléletű rendszerben - ezek az intézmények részei a közszférának. Itt nem lehet azt mondani, hogy ha kirakom gazdasági társaságba a tevékenységet, akkor az nem is érdekes, az nem a közszféra része, azok nem közpénzből dolgoznak, azt nem kell belevenni azokba a nagyon fontos számokba, a hiányszámokba, az államadósság-számokba, amelyekkel kalkulálnunk kell. Itt például tetten lehet érni azt a felelősséget, amit nyomon szeretnénk követni, amire igenis oda kell figyelni. Nem mindegy, ha nulla százalékra lemenne a hiány, akkor az önkormányzati szektorban például 1 százalékos hiány megtermelődik. Már ma sem mindegy, de amikor, mondjuk, 7 százalék volt, akkor még lehetett mondani, hogy nem érdekes, hogy az önkormányzati szektor mennyivel járul hozzá ehhez a hiányhoz.

Azt is látjuk, hogy éppen azért, mert ez a verseny valamilyen értelemben megjelenik, bizonyos értelemben át is járja ezt a szektort. Megjelennek a gazdasági társaságokra, tehát a versenyszférában működő szervezetekre jellemző különféle szabályozások, vagy maga a Gt. előírásai is visszaköszönnek bizonyos áthallással. Eredményszemléletű lesz az ilyen típusú közintézmények számvitele, nem pénzforgalmi szemléletben dolgoznak. Vezetői testületek jönnek létre a közintézményeknél, nem egyszemélyi felelősség van. Bár eddig is volt a gazdasági társaságnál választási lehetőség, hogy egyszemélyi vezetése vagy vezető testülete van-e; itt a vezető testület került megfogalmazásra, de ennek ellenére megjelenik a személyes felelősség. A kérdés jogos, hogy a korábbi gazdasági társasági szférában a korlátozható, itt pedig a végén majd mégiscsak a korlátlan felelősség jelenik meg, de ne tévedjünk, a Gt.-ben is benne van, hogy mikor korlátlan a felelősség, végső soron ott sem lehet megúszni az alapító korlátlan felelősségét.

Törekvés van a törvényjavaslatban arra, hogy a könyvvizsgálat meglegyen az ilyen szervezeteknél, tehát objektív, külső értékítélet szülessen a gazdálkodásról. Szabályozva van, hogy a költségvetési támogatás mértéke nem érhet el bizonyos mértéknél magasabbat, mert akkor vissza kell alakulnia egy fokozattal, és enyhén szólva az átalakulás szabályozása is hasonlít a gazdasági társasági szabályozáshoz.

A törvényjavaslat próbálja gátolni az expanziót, tehát azt, hogy ne bővüljön, ne terjeszkedjen túl az állami önkormányzati szektor azon, ami indokolt. Ilyen korlát például az alapítványok létrehozásával kapcsolatos, a társadalmi szervezetek létrehozásával kapcsolatos korlátozás, tehát csak források biztosítása lehetséges az alapítványi, közalapítványi szektornak. Ide sorolnám, de most csak jelzés értékkel, hogy a tervszerűség megemelkedik, nemcsak az említett megvalósítási és teljesítménytervről van szó, hanem bizonyos esetekben stratégiai tervet kell készíteni, de jutalomból ott van a lehetőség, hogy a fejlesztési feladatra 50 százalékos mértékig lehet hitelt is felvenni.

Persze, nyilván hosszan lehetne fejtegetni, de az idő persze korlátos, ezért én sem teszem meg, hogy miért volna szükséges, hogy ebben az új struktúrában elhelyeződjön a dolog, és hogyha kellő ideig tart ez a vita, akkor bizonyára megtaláljuk azokat a találkozási pontokat, ahol nem érzik a korábban megszólalt és feltehetőleg még hozzászóló önkormányzati képviselők azt, hogy az ő szabadságukat ebben az értelemben korlátozzák. De én is hadd említsek meg néhány olyan tételt, amit szeretnék észrevételezni a törvényjavaslatban.

Itt már elhangzott a vagyoni kérdés. Ott egyfajta egyetértést szeretnék hangsúlyozni, ugyanakkor vissza szeretnék utalni arra, hogy szerintem a bérlakásvagyon volt az átadás során a legnagyobb, a legpregnánsabb az önkormányzati vagyonátadásban, amit az 1991. évi XXXIII. törvény hozott be, és a lakástörvény csak egy korábbi, 32/1969. ÉVM-PM rendeletet módosított abban a tekintetben, abban még úgynevezett vásárlási joggal - tehát az sem vételi jog volt -, most már csak egy elővásárlási joggal 1994 januárja óta, az 1993. évi LXXVIII. lakástörvény alapján, de itt eleve korláttal adták oda a vagyont az önkormányzatoknak, mert nem akarták, hogy a bérlők terhére egyfajta üzleti célú hasznosítása legyen a szociális bérlakásoknak.

Az alapító okiratok esetében megszűnnek azok a költségvetési intézmények, amelyek nem rendelkeznek ilyennel, kivéve a polgármesteri hivatalok. Én azért egy gondolatkísérletet elengednék: hogyha addig, 2010. január 1-jéig nem tudják pótolni, vajon jól működnek-e? Működnek-e azok a polgármesteri hivatalok, amelyek nem tudnak alapító okiratot létrehozni a maguk önkormányzatára, saját magukra nézvést?

A közhasznú társaságoknál azt szeretném jelezni, hogy mivel 2009. december 31-ével megszűnnek, és itt tulajdonképpen van egy ilyen átállási egy év, azt gondolnám, itt a szabályozást esetleg át lehetne gondolni, hogy ne hivatkozzunk már a közhasznú társaságokra, hiszen egy év múlva, mire valójában elkezd működni ez a törvény, úgyis meg kell szűnniük, át kell alakulniuk más formára.

Az egyszemélyes társaságoknál szeretném észrevételezni, hogy míg a Gt. engedi ott is az egyszemélyes vezetőnek minden ügyben a döntési jogosultsága elvonását, persze a felelősség alóli mentesüléssel, addig ez a törvény ezt kizárná. A közalapítványnál is jelezném, hogy az önkormányzatok sokszor nem a támogatási összegek, hanem a közalapítványi pénzek feletti közös rálátás miatt hoztak létre ilyen intézményeket, de ha a törvény meg kívánja szüntetni, akkor legalább itt 80 százalék, míg a közintézményeknél 90 százalék a határ, ezt összhangba kellene hozni, bár én magát ezt a megszüntetési kötelezettséget nem javallanám. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a hozzászólási időkeret leteltét.)

Ezzel együtt úgy látom, hogy alkalmas az együttgondolkodásra, és hosszú távon alkalmas az elfogadásra is a törvényjavaslat. Javasolom képviselőtársaimnak is az ezen való együttműködést.

Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(20.10)