Felszólalás adatai
253. ülésnap (2013.02.18.), 52-54. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Szabó Imre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elutasította a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:09 |
Felszólalások: Előző 52 - 54 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Amikor a "Káosz és kosz" címet adtam az interpellációnak, akkor arra a helyzetre kívántam utalni, amit a törvény bevezetése után tapasztaltunk. Azt kell mondanom: azt, hogy több mint két éven keresztül ez a törvény nem került bevezetésre, nem lehet azzal mentegetni, hogy a kormány átadás-átvételekor egyébként egy olyan hulladéktörvény-tervezetet találtak és annak a teljes részletes koncepcióját, ami a szakmai szervezetekkel le volt egyeztetve, de nem felelt meg az önök elvárásaink. Nagyon hosszan állt ez a dolog, tavaly ebben az épületben kétszer meg kellett állítani ennek a törvénynek a sorát. Azt gondolom, ez is beszédes.
A kérdés a következő: mi lesz azokkal az önkormányzatokkal, akik 4,2 százalék fölött emeltek, eljár-e a kormány e tekintetben, garantálja-e így az árakat, és leginkább hogyan és milyen módon (Az elnök csenget.) tudják érvényesíteni azokat a szándékokat...
ELNÖK: Képviselő úr, az előbb is túllépte az időt! Befejezheti a mondandóját. Köszönöm szépen.
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogadtam el a választ.
Felszólalások: Előző 52 - 54 Következő Ülésnap adatai