Felszólalás adatai
168. ülésnap (2012.03.05.), 172. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Rétvári Bence (KDNP) |
Beosztás | közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:07 |
Felszólalások: Előző 172 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy sem a gyerekeknek, sem a nagycsaládosoknak, sem a nyugdíjasoknak, sem a fogyatékkal élőknek, sem pedig a szociális intézmények dolgozóinak nem kell félniük az itteni fenntartó-, tulajdonosváltással kapcsolatosan, hiszen a megyei intézményfenntartó központok átvették ezeket a vagyontárgyakat. Általában az üdülők egy részét, amelyekkel a kormány foglalkozik, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a NÜSZ Kft. kezeli, és egy komplett program, az Erzsébet-program került megvalósításra arra vonatkozóan, hogy miként nyaralhatnak, üdülhetnek ezek a fiatalok vagy a nagycsaládosok az eddigieknél még tágabb, még szélesebb körben jó körülmények között.
Eddig már 73 ezer honfitársunk számára nyitottuk meg ezt a lehetőséget 2 milliárd forint értékben olyan forrásokból, amelyek sem az ön által eddig említett megyében és üdülőhelyen, sem máshol nem álltak rendelkezésünkre, hiszen ezek forrását az Erzsébet-utalványokból eddig külföldre kifolyó pénzekből tudjuk biztosítani, tehát pluszforrás került be a fiatalok, a gyermekek és a családok üdültetésébe. Eddig sok helyen csak a pusztulás, a bezárás vagy az áron aluli értékesítés volt az, ami jellemezte ezeket az üdülőket, az új vagyontörvény viszont megóvja Magyarországot és a vagyonkezelőket attól, hogy a korábbi mintára majd' egész hotelláncok épültek föl volt szakszervezeti vagy állami tulajdonú üdülőkből, hogy ezek magánkézbe kerüljenek, vagy az állam által pusztulás legyen a jövőjük.
Így tehát úgy gondolom, hogy olyan társadalmi csoportok számára nyílik meg sokkal szélesebb körben, mint eddig az üdülés lehetősége, akik ezt eddig nem tehették meg, pontosan azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak, hiszen a nagycsaládosok sokszor sajnos a több gyerekkel a szegénységet is vállalják, a nyugdíjasok számára nyilván a nyaralás sokszor csak emlék, de most már bízom benne, hogy a fogyatékkal élőkkel és a szociális intézményekben dolgozókkal együtt is az eddigi négy pályázati csoportban, amit kiírtunk, az Erzsébet-program keretében üdülhetnek és ennek egyszer szélesebb körei lesznek, ahogy a hónapok előre haladnak.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 172 Következő Ülésnap adatai