Felszólalás adatai

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a müncheni székhelyű Hanns Seidel-alapítvány Franz Josef Strauss-díjával történt kitüntetése a névadó történelmi alakjának máig ható kisugárzásával felveti a szociális piacgazdaságnak mint életben maradási szükségletnek a kérdését.

Franz Josef Strauss a szociális piacgazdaság bajorországi megteremtésével alapozta meg a bajor szabad államot, a máig tartó keresztényszociális kormányzást és teremtette meg az egész Nyugat-Európa legvirágzóbb régióját, ipari, kereskedelmi, pénzügyi nagyhatalmát. Mindez nem a világvállalatok és bankok elburjánzó növekedéséből, hanem a bajor emberek - munkások, értelmiségiek, kisvállalkozók és iparosok, kereskedők - mindennapi munkájából és mindenekelőtt abból a tapasztalatából állt össze, hogy érdemes; érdemes mindennap dolgozni, teremteni valamit, mert egy kicsivel mindennap lehet gyarapodni. A szociális piacgazdaság lényege a mindennap egy kicsivel való gyarapodás tisztességes útja.

A globális profitrendszer, amely most a harmadik világháborúba, a kultúrák és a fajták háborújába sodorta a világot, éppen ezt a mindennapos szerény gyarapodást vette el az embertől világszerte. A mi tragédiánk éppen az, hogy a rendszerváltás idején már nem ezt a magától értetődő fejlődést, a szociális piacgazdaságot kényszerültünk választani, hanem a ránk erőltetett globalista világbanki, sokkterápiás globalizmust, amely mindenünkből kiforgatott, és a széles néptömegek számára nemhogy a szerény biztonságos gyarapodást nem tette lehetővé, hanem éppen ellenkezőleg: nyomort, szegénységet, nélkülözést hozott és persze elégedetlenséget és visszavágyódást abba a rossz múltba, amelyben ezek mégsem nyomasztották ennyire.

Nekünk a világbanki diktatúra és kizsákmányolás után eleven figyelmeztetést kell hogy jelentsen ez az elfogadott Franz Josef Strauss-díj és maga a híres bajor államférfi, akinek jelképpé vált kijelentése számunkra is útba igazító kell hogy legyen: "Először bajor vagyok, aztán német, aztán európai." Ennek a világos, közérthető beszédnek most a háborúba jutott globalizmusban intő figyelmeztetésül kell szolgálnia politikánk és különösen jövendő politikánk megalkotásakor. Mi a nemzeti alapú politika megalkotását nem kerülhetjük el, és mi a szociális piacgazdaság megteremtését semmiképpen sem odázhatjuk el, mert a fogyatkozó, elöregedő korfájú magyarságot semmi más, csak a saját mindennapos munkájának az értelmébe vetett hite, az értelmes tevékenység vezetheti vissza a saját történelmébe. Ne szaladjunk hiú ábrándok, idegen bálványok, idegenszerű növekedési pályák dicsőítésének és kritikátlan befogadásának irányába!

(14.30)

Természeti adottságaink, geopolitikai helyzetünk, földünk termékenysége és a klímaváltozás aggasztó fenyegetései is arra kell hogy késztessenek bennünket, hogy mindenkinek a szerény munkával, ésszel, szorgalommal és együttműködéssel elért szerény gyarapodás életformáját kínáljuk fel és teremtsük meg. A szociális piacgazdaságra áttérni vagy visszatérni ma sokkal nehezebb, mint amilyen a rendszerváltás idején lett volna. Nyakunkon vannak a szipolyozó pénzerőművek, és egy egész belföldi siserahad él belőlük, szedi a belső államadósság kamatát, viszi, hordja ki a magyar nép verejtékes eredményét. Hiába történik néha jó is nagy erőfeszítésekkel, az egész még mindig rossz, a nép rossznak ítéli.

Önmagunk irányába kell fordulnunk, a nemzetépítő állam, a saját kicsi, de mindennapos gyarapodásunk, a szociális piacgazdaság irányába. Ma még lehet, jövőre dönthetünk felőle. A miniszterelnöknek november 4-e előestéjén adott nagyarányú, nagy rangú Franz Josef Strauss-díj ezt jelenti - november 4-e után még inkább.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)