Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést J/2734. és H/3755. számokon, a bizottságok ajánlásait pedig J/2734/2-5. és H/3755/2. számokon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben.

DR. DEUTSCH TAMÁS ifjúsági és sportminiszter, a napirendi pont előadója: "Nincs csodálatosabb, mint építeni a jövőt. Ami ma álom, az holnap már valóság."

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Victor Hugo előbb idézett mondatai mottójául is szolgálhatnak ennek a mai parlamenti eszmecserének, aminek a kezdetén mindenekelőtt szeretném megköszönni mind a hat parlamenti pártnak azt a lehetőséget, hogy a rendszerváltoztatás óta első alkalommal a választópolgárok bizalmából az Országgyűlésben tevékenykedő képviselők tárgyalhatják meg a gyermekek és a fiatalok helyzetéről, az ő élethelyzetük javítása érdekében tett kormányzati intézkedésekről szóló beszámolót.

Azt hiszem, az a kifejezés ebben a Házban az elmúlt tíz esztendőben elég sokszor hangzott el, hogy mely vita, mely parlamenti döntés szolgálja, építi, alapozza meg a jövőt. Azt hiszem, hogy kevés fontosabb feladata van a Magyar Köztársaság Országgyűlésének, mint az, hogy pontosan, tájékozott módon, a valóság tényleges folyamatait ismerve hozza meg azokat a döntéseket, amelyek segíthetik a Magyar Köztársaságban élő gyermekek és fiatalok élethelyzetének javítását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök egy majd' 180 oldalas jelentést tartanak a kezükben, amely jelentés döntő részben hiteles statisztikai adatok alapján mutatja be, hogy a rendszerváltoztatást követő egy évtized végén milyen társadalmi, szociális, népesedési, az oktatási folyamatokat, a gazdaságon belüli érvényesülést jellemző adatok határozzák meg annak a majd' 3,5 millió magyar polgárnak az életét, aki 26 esztendőnél fiatalabb honfitársunk.

Nem érzem hivatásomnak azt, hogy 180 oldalnyi statisztikai adatot próbáljak egy 15 perces miniszteri expozéba sűríteni. Nem érzem hivatalomnak, hiszen ez a 180 oldalas jelentés sem vállalkozhat arra, hogy egyfajta enciklopédikus igényt teljesítve minden, valamennyi parlamenti képviselő által fontosnak tartott részadat benne legyen ebben az anyagban.

(9.30)

Így tehát tisztelettel köszönöm mindenkinek az észrevételét, aki olyan kérdésre, olyan megközelítésre hívja fel a figyelmet vagy hívta már fel a figyelmet a jelentés bizottsági megtárgyalása során, ami esetleg hiányzik a dokumentumból. Azoknak az észrevételét is köszönöm, akik ilyen hiányokra itt, a parlamenti vitában hívják fel a figyelmet. Ezek a javaslatok, amelyek akár itt, az ország házában, akár azon kívül, a gyermek- és ifjúsági szervezetek részéről hangoznak el, segíthetik a kormánynak azt a munkáját, aminek következtében évről évre még pontosabb, még részletesebb, de ennek köszönhetően valószínűleg még terjedelmesebb jelentés kerülhet az Országgyűlés elé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy az országgyűlési eszmecsere kezdetén öt pontban foglaljam össze a mondanivalómat. Szándékosan nem a "vita" kifejezést hangoztatom, hiszen remélem, hogy a parlamenti tárgyalás során nem annyira a meglévő különbözőségek hangsúlyozása vagy inkább túlhangsúlyozása lesz a jellemző, hanem azon közös cselekvési lehetőségek megtalálása, az együttműködés formáinak a keresése, aminek köszönhetően valóban, ahogy azt talán mondani szokták, vállt vállnak vetve lehet tenni annak érdekében, hogy a gyermekek és a fiatalok még kedvezőbb helyzetben legyenek Magyarországon.

Először is hadd szóljak néhány szót a népesedési mutatókról. Ahogy mondtam, Magyarországon ma mintegy 3,5 millió honfitársunk tartozik a gyermek- és ifjúsági korosztályokhoz. Jelentős népességről van tehát szó, honfitársaink jelentős köréről. Az elmúlt évtizedben elég sok szó esett egy szerintem eufemisztikusan csak kedvezőtlen demográfiai folyamatként jellemzett eseménysorozatról. Azt gondolom, az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb nemzetpolitikai kérdés az, hogy az elmúlt tíz esztendőben sajnos tartott, sőt bizonyos években felerősödött Magyarországon a népességfogyás. Ez a népességfogyás összességében azt jelenti, hogy egy évtized alatt 239 ezerrel többször temettünk, mint ahány keresztelő volt Magyarországon; a rendszerváltoztatás után egy évtizeddel 239 ezerrel vagyunk kevesebben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek az adatok a gyermek- és ifjúsági korosztály körében még súlyosabb folyamatokról tudósítanak. A negyven évnél fiatalabb honfitársaink lélekszáma 1990 és 1998 között majd félmillióval csökkent, így tehát az a kicsit statisztikai terminus technicus, amit elöregedésként szoktak emlegetni, nem kevesebbet jelent, mintsem hogy a rendszerváltoztatás után tíz esztendővel félmillióval kevesebb fiatal ember, több százezerrel kevesebb gyermek és fiatal él Magyarországon ahhoz képest, amennyien 1990-ben voltak.

Azt gondolom ugyanakkor, hogy kellő óvatossággal, de mégis reális optimizmussal lehet értékelni azt, hogy ezek a rendkívül súlyos népesedési folyamatok a tavalyi esztendőben határozottan megfordulni látszottak. 2000-ben 3 százalékkal több gyermek született Magyarországon; és a népesedési folyamatokat sajnos egyébként befolyásoló másik adat, azaz a halálozási adat is olyan képet mutatott, ami kedvezőbb folyamatokról tudósít, mert itt 3 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Megítélésem szerint nincs fontosabb nemzetpolitikai célkitűzés, mintsem az, hogy Magyarországon a születő gyermekek száma növekedjen, a halálozási mutatók pedig csökkenjenek. Ilyen értelemben ez az olló reményeink szerint minél szélesebbre fog nyílni.

Engedjék meg, hogy másodikként hadd szóljak a köz- és felsőoktatás legfontosabb kérdéseiről két szempont alapján. Egyrészt az elmúlt években tovább erősödött az a kedvező folyamat, hogy a gyermekek és a fiatalok Magyarországon egyre nagyobb számban szereznek középfokú végzettséget, egyre nagyobb számban vannak azok, akik legalább az érettségi megszerzéséig folytatják a tanulmányaikat.

1989-ben az általános iskolai tanulmányaikat befejezők 20 százaléka tanult tovább gimnáziumban és 27 százaléka tanult tovább szakközépiskolában. Ez a szám 1999-ben a gimnáziumban továbbtanulók esetében már 31 százalékra, a szakközépiskolában, tehát érettségit adó középfokú oktatási intézményben továbbtanulók esetében pedig 38 százalékra emelkedett. Ugyancsak rendkívül kedvező az a tízesztendős folyamat, aminek köszönhetően ez az arány 1990-hez képest, amikor a 18-22 éves népesség alig több mint 10 százaléka tanult egyetemen és főiskolán, 1998-ra már meghaladta a 20 százalékot; 2001-ben pedig meghaladja a 30 százalékot, egészen pontosan 33 százalék lesz. Reális az a célkitűzés, hogy a 18-22 esztendős korosztály 50 százaléka négy-öt esztendőn belül egyetemen és főiskolán tanuljon.

Itt rögtön hadd térjek rá mondanivalóm harmadik lényeges elemére, hogy milyen módon függ össze a tudástőke megszerzése a munkaerőpiacon történő érvényesüléssel. Nohát, ez egy borzalmas mondat: tudástőke, munkaerőpiac! Az élet egyik legfontosabb kérdéséről van szó, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy milyen összefüggés mutatható ki aközött, hogy ha valaki minél tovább tanul, minél értékesebb tudást szerez meg a közoktatásban vagy a felsőoktatásban, ezzel milyen módon tudja az önálló életkezdését megalapozni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hadd számoljak be az elmúlt két esztendő egy igen kedvező folyamatáról. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy radikális mértékben csökken, de sajnos még mindig igen magas arányt mutat az ifjúsági munkanélküliség. 1998 óta több mint 10 százalékkal csökkent Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség. Ahogy a magyarországi munkanélküliségi ráta is alacsonyabb számot mutat, mint az Európai Unión belüli munkanélküliségi ráta átlaga, ugyanez igaz az ifjúsági munkanélküliségre is, de sajnos Magyarországon is az a helyzet, hogy az ifjúsági munkanélküliség aránya, mértéke magasabb, mint a népesség egészén belül, valamennyi magyar polgár közösségében a munkanélküliség aránya. Az ifjúsági munkanélküliség csökkenése ellenben szoros és közvetlen összefüggést mutat a minél magasabb fokú iskolai végzettség, tudás megszerzésével. Lényegét tekintve, az elmúlt két-három esztendő folyamatait alaposan elemezve, arra a következtetésre lehet jutni, hogy aki egyetemi, főiskolai végzettséget szerez, minden bizonnyal bízhat abban, hogy egyetemi, főiskolai tanulmányai befejezését követően biztosan talál magának munkát. Ilyen értelemben tehát az a folyamat, aminek következtében egyre nagyobb a száma és az aránya azoknak, akik egyetemen és főiskolán tanulnak és egyetemi, főiskolai végzettséget szereznek, mindez azt garantálhatja, hogy a fiatalok körében egyre kisebb lesz azoknak a száma és aránya, akik önálló életüket egy nagyon nehéz szakasszal, munkanélküliként kénytelenek megkezdeni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A családtámogatásról elég sok szó esik a Magyar Köztársaság Országgyűlésében, s ebben a kérdésben megközelítésbeli különbözőségek mutatkoznak. Ezeket most nem szeretném újra felemlíteni, azonban engedjék meg, hogy azt mondjam: minden magyar polgárt megelégedéssel kell eltöltsön az, hogy a Magyar Országgyűlés döntésének köszönhetően 1998-hoz képest háromszor akkora összeg áll a családtámogatási rendszerben felhasználható, a családokhoz támogatás formájában eljuttatható összegként rendelkezésre. Ez az összeg 1998-ban nem érte el a 200 milliárd forintot, 2001-ben ez az összeg pedig megközelíti a 600 milliárd forintot.

(9.40)

Amiről azonban szólni szeretnék, az egy olyan folyamat, ami sokak érzékenységét érinti, sokunk felelősségérzete szólal meg akkor, amikor a gyermekszegénység jelenségével találkozunk. E tekintetben az elmúlt hetekben elég sokat idézték a Tárkinak azt a tudományos munkáját, amelynek a címe az, hogy "A növekedés alulnézetben" (Bauer Tamás: A tavalyit nem idézték! - Keller László Bauer Tamáshoz: Ez a 2000. évi!), és ez a munka a magyarországi szegénység folyamatait is igyekszik bemutatni.

Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban, minden félreértés elkerülése érdekében szó szerint idézzek azon szakemberek, egyetemi oktatók, tudományos emberek munkájából, akik rendkívül alapos munkát végezve kívánták bemutatni a magyarországi szegénységet jellemző folyamatot és ezen belül a gyermekszegénységet is. Az idézet a következőképpen hangzik: "Az életkori csoportokat tekintve, a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is magas volt a gyermekek szegénységkockázata, de az értékek kedvezőbb képet mutattak, mint korábban. Szembetűnő a csecsemők helyzetének javulása, de radikálisan csökkent a szegénységi kockázat a gyesen, gyeden lévők között is. Ugyancsak csökkent a nagyobb családok szegénységi kockázata. A három- és többgyermekes háztartásokban élő gyerekek egy főre jutó jövedelmének átlaga gyorsabban növekedett, mint az egy-két gyermekes háztartásban élő gyermekeké. Jövedelemhátrányuk az 1999-es 41 százalékról 33 százalékra csökkent. A szegényebb, de munkával rendelkező gyermekes családok a jóléti támogatások családi támogatások javára történő átrendezése révén az elmúlt évben tényleges pozíciójavulást érhettek el."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindaz, amit idéztem, elégedettségre okot nem ad, de azt mutatja, hogy az elmúlt több mint két esztendő folyamatai következtében Magyarországon végre csökken a gyermekszegénység, megmutatja, hogy egy olyan úton halad az ország a parlament döntéseinek következtében, amely kapcsán csökkenő tendenciát mutat végre a gyermekekre leselkedő szegénység. Éppen ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, kormánypárti és ellenzéki padsorokban egyaránt, hogy támogassák a kormány azon elképzeléseit, ami továbbra is azt szolgálja, hogy Magyarországon egyre kevesebb gyermeknek kelljen szegény családban élnie és felnőnie.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem szeretném túllépni a rendelkezésemre álló 15 perces időt, így tehát, ha az elnök úr megengedi, befejezésül annyit szeretnék elmondani, bár megítélésem szerint ugyancsak a lényeget elfedő politikai petárdapufogtatás hallható a magyarországi bűnözési statisztikák kapcsán, e tekintetben is hadd jegyezzem meg, hogy a gyermekek és a fiatalok terhére elkövetett bűncselekmények száma is kedvező, csökkenő tendenciát mutat, mint ahogy a gyermekek és fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma is jelentős csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt két-három évben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1995-ben egy nagyon fontos döntést hozott a parlament, minden esztendőben megteremtette a lehetőségét annak, hogy a gyermekek és fiatalok helyzetéről szóló beszámoló parlamenti megtárgyalásával a jövőről ejtsünk szót. Most első alkalommal él ezzel a maga teremtette lehetőséggel a parlament. Tisztelettel kérem kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimat, hogy keressük azokat a lehetőségeket, keressük a közös cselekvés lehetőségét annak érdekében, hogy együtt tudjuk építeni a jövőt, együtt tudjuk segíteni a Magyarországon élő gyermekeket és fiatalokat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szabó Imrének, a sportbizottság elnökének, a napirendi ajánlás szerint 10 perces időkeretben.

SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ifjúsági és sportbizottság 2000 júniusában foglalt állást a jelentés általános vitára való alkalmasságáról, és a jelentésben tapasztalható egyenetlenségek okán is, a téma kiemelt fontosságára való tekintettel is úgy döntött, hogy a már kijelölt bizottságokon túlmenően további bizottságokat kér fel arra, hogy a jelentést tárgyalja meg, járuljon hozzá, gazdagítsa azt a szakmai hátteret és azt a kört, amellyel ezáltal teljesebbé válhat a jelentés. Így a kijelölt bizottságokon túlmenően a költségvetési, honvédelmi és az önkormányzati bizottság is tárgyalta a jelentést.

Ezen tárgyalásokon túlmenően rendkívül fontosnak tartottuk, hogy az ifjúságért és az ifjúsággal dolgozók és maguk az ifjúsági szervezetek is minél szélesebb körben megismerhessék és véleményezhessék azt a jelentést, amely róluk készült. Ennek eredményeképpen tavaly szeptember 21-én egy parlamenti nyílt napot szerveztünk a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, melyen közel száz civil és érdekképviseleti szervezet vett részt, képviseltette magát. Ez a nap és a jelenlévők, a jelentkezők magas száma is jelzi azt, hogy e területen jelentős várakozás és jelentős igény érhető tetten azon szervezetek részéről, amelyek az ifjúsági párbeszéd intézményesített formájának véglegesítésére várnak, és ennek az ifjúsági párbeszédnek az elmúlt két évre jellemző gyengeségét talán itt próbálták meg kompenzálni.

A bizottságok állásfoglalásait követően azt a tapasztalatot szűrhettük le, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium önmagában egy tárcaként természetesen nem tehető felelőssé mindazokért a jelentésben foglalt anyagokért és megállapításokért, amelyekkel a bizottságok is és maga az ifjúsági és sportbizottság találkozott. Ennek a tapasztalati anyaga jórészt abban összegezhető, hogy a tárca kormányzati szerepvállalása és a kormányzati munkában betöltött szerepe még a többi tárcával való koordináció és az érintettek okán való érdekérvényesítés, érdekképviselet terén hagy némi kívánnivalót, e területen bizottságunk az Ifjúsági és Sportminisztérium további erősödését várja.

Azt fogalmaztuk meg az országgyűlési határozati javaslatban, hogy a feladatokra az illetékes bizottsági üléseink és a parlamenti nyílt napon elhangzottak alapján úgy teszünk javaslatot, hogy az elősegíti mind időhatárában, mind pedig a felkészülés menetében és szempontrendszerében a tárcát abban, hogy a következő alkalommal egy olyan jelentés kerüljön a bizottság, illetve a parlament asztalára, amely minden irányból, minden oldalról megalapozott tényeket és ismereteket közölhet a parlament képviselőivel.

Bízunk benne, hogy a következő évben is a parlament elé fog kerülni a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentés; akkor is a parlament elé fog kerülni, amikor a parlament munkarendjéből, felkészültségéből következően elegendő és jól előkészített törvénytervezet áll a parlament rendelkezésére a tárgyalásra és a határozathozatalra. Mert ugyan én is osztom a miniszter úr örömét a tekintetben, hogy a parlament plenáris ülése foglalkozik ezzel a témával, de látva a parlament jogalkotási lehetőségét, felmerült bennünk az a kétely, és így fogalmazódott meg az a kétely, hogy reményeink szerint nem tölteléknek szánta a kormány és a parlament vezetése e napirendet. Erre nagyon jó válasz lesz a következő év, amikor reményeink szerint ismét tárgyalhatja a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentést.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból. - Dr. Deutsch Tamás és dr. Gémesi György tapsol.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására és a kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy valamennyi kijelölt bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény is. Elsőként megadom a szót Hargitai János úrnak, az emberi jogi bizottság előadójának.

DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi bizottság megtárgyalta a kormány jelentését a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről.

Az az országgyűlési határozat, amely jelentéstételi kötelezettséget ró a kormányra, a 106/1995. (XI. 1.) számú országgyűlési határozat. Erre a határozatra azért fogok még a későbbiek során kitérni, mert eddig egy március 31-ei határidőt szabott arra, hogy ez a jelentés mindig az Országgyűlés elé kerüljön. De logikai sorrendben először nézzük azt, hogy milyen megállapításokat tett a mi bizottságunk ennek az anyagnak a felépítéséről!

(9.50)

Jól érzékelhető volt a bizottság tagjainak számára, hogy az anyag egyrészt tartalmaz egy nemzetközi kitekintést, szemmel láthatólag keresi az európai kapcsolódási pontokat. Ez annál is inkább érthető, mert mindannyiunk előtt ismert, az anyag háttéranyagaiból is kiderül, hogy az Európai Unió országaiban hasonló tartalmú anyagok eddig is készültek és a jövőben is készülni fognak.

A másik ilyen állítás, amit megfogalmazhatunk: ez az anyag a felépítését illetően mindig kapcsolódási pontokat keres a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezménnyel. Azt gondolom, hogy ez magyarázatot nem is kíván, tehát több megjegyzést erről nem kell tennem.

Lényegesnek tekintette a bizottság azt is, hogy az anyag olyan, hogy nemcsak kormányzati intézmények és szervek álláspontját tartalmazza, hanem az anyag készítői kikérték más intézmények, szervek véleményét, és így megemlítést érdemel többek között az egyházak álláspontja vagy a valamilyen fogyatékkal élők szervezeteinek álláspontja, nyilvánvalóan azoknak az álláspontja, akik ezzel a korosztállyal foglalkoznak.

A bizottság foglalkozott a határidő problémájával. Szemmel látható, hogy az Országgyűlés ezt képtelen minden év március 31-éig tárgyalni. Ez egyszerűen azért van, mert a kormány elő sem tudja terjeszteni erre a határidőre ezt az anyagot. Ennek pedig az az oka, hogy a Statisztikai Hivatal adatai egyszerűen ekkor még nem állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a kormány ezt a jelentését elkészítse erre a határidőre. Ezért a mi bizottságunk kezdeményezte azt, hogy a határidő módosuljon, ami az anyag mellett itt lévő határozati javaslatból most már ki is tűnik, és szeptember lesz az a határidő, amíg a kormány az Országgyűlés elé hozza ezt az anyagot. A bizottság azt gondolja, hogy ez egy átfogó, didaktikusan felépített anyag, minden fejezet azonos felépítésű, és ezért jól kezelhető ez az anyag.

Szeretnék még hivatkozni arra, hogy mi ennek az anyagnak a célja, miért készülnek ilyen típusú anyagok. Ez kiderül az országgyűlési határozati javaslatból, amit '95-ben megfogalmazott az Országgyűlés. Ez az a jelentés és ez az az adatbázis, amely mindig támpontul szolgál országgyűlési képviselőknek és a kormánynak ahhoz, hogy kormányzati intézkedéseket az adott évben tenni tudjon, illetve megtegyen.

Szemmel látható az is, hogy más ennek a jelentésnek a sorsa, mint az eddigi jelentések sorsa volt. Érdekes hallani a bizottsági elnök úr álláspontját, amikor ő a bizottság álláspontjaként azt mondja, hogy reméli, nem egy töltelékanyag lesz ez az Országgyűlés plénumán. Szeretném őt emlékeztetni arra, hogy ez a harmadik ilyen anyag, amely itt elkészült - nyilvánvalóan az első kettőt még az önök kormánya készítette. Az első 5 oldalasra sikeredett, nyilvánvalóan ennek megfelelően nem is volt egyenetlen, amit ő most kritikaként megfogalmazott (Gyürk András: Tölteléknek kevés!) egy 150 oldalas anyag kapcsán; a másik már 40 oldalasra sikeredett. Mindkettőről meg kell említeni azt, hogy sosem jutott el a Ház plénuma elé. Ez talán annak is betudható, hogy mindig más-más miniszter kísérletezett azzal, hogy a Ház elé vigye az anyagot. Az első ilyen típusú anyagot még az oktatási miniszter nyújtotta be az Országgyűlésnek, és eljutott a bizottsági tárgyalás stádiumába; a másodikat már a munkaügyi miniszter kísérelte meg az önök kormánya idején; és most végre a Ház plénuma is foglalkozni tud ezzel az anyaggal.

Nyilvánvaló számunkra is, és gondolom, az önök számára is az, hogy a kormány tevékenységi területének egy nagyon fontos és karakteres része mindaz, amit a gyermekek és az ifjúság helyzetének javításáért tenni kíván és tenni tud, és ennek valamilyen fajta szimbolikus megjelenése az is, hogy az ilyen típusú jelentéseket is a kormány komolyan veszi és a Ház elé hozza. Remélem, önök osztják a bizottságunk álláspontját. A bizottságunk úgy fogalmazott, hogy ezt a jó színvonalú anyagot általános vitára alkalmasnak tartja, és elfogadásra javasoljuk önöknek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megkérdezem, hogy ki kívánja ismertetni a bizottság kisebbségi véleményét. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Bernáth Ildikónak, a foglalkoztatási bizottság alelnökének, a bizottság előadójának.

BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2000. szeptember 19-én tárgyalta meg a gyermekek, a fiatalok és az ifjúság helyzetéről, az életkörülmények alakulásáról és az ezzel kapcsolatosan megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentést.

A bizottság örömmel nyugtázta, hogy a jelentés elkészült, és azt is, hogy a parlament tervei között szerepel ennek a jelentésnek a megvitatása a plenáris ülés keretében. Örültünk ennek azért, legalábbis mi, kormánypárti képviselők, hiszen tudjuk, hogy ezt a jelentést 1997-ben is elkészítették, de három bizottsági megtárgyaláson kívül más nem történt ez ügyben.

A benyújtott jelentést több minisztérium, állami szervezet és első ízben civil szervezetek is megtárgyalták és véleményezték. A benyújtott jelentés az Európai Unió tagországaiban alkalmazott tematikára épül, és a 12 fejezet szakterületenként mutatja be az ifjúság és a gyermekek helyzetét.

A benyújtott jelentés kórkép és körkép. A jelentésből megállapíthattuk azt az örvendetes fejlődést, hogy a felsőfokú tanintézetekben tanulók száma és aránya az elmúlt években dinamikusan nő. Ennek természetesen foglalkoztatáspolitikai vonatkozásai is vannak. A piacképes szakma megszerzése jelentősen csökkenti ugyanis a munkanélküliséget, növeli a pályakezdők munkába állásának esélyeit.

A foglalkoztatási bizottság is nagy jelentőségűnek tartja a fiatal pályakezdők munkába állásának esélyeit és lehetőségeit. Éppen ezért a bizottság nyílt napot szervezett a tavalyi évben, április 28-án, amelynek rendkívül nagy érdeklődést kiváltó témája azt bizonyítja, hogy nemcsak a munkavállalók és munkáltatók, hanem mindazok, akik az oktatásban is részt vesznek, sőt a fiatalok civil szervezetei is jelen voltak és a véleményüket elmondták, amelyet, úgy hiszem, a törvényhozási munkában hasznosítani fogunk.

A másik fontos összefüggés a jelentéssel kapcsolatban az, hogy fontosnak tartjuk a Széchenyi-terv elindítását és megvalósítását, amely szintén növeli a fiatalok elhelyezkedési esélyeit.

Az ifjúsági munkanélküliség területén az egyik legnagyobb gondot abban látjuk, hogy rendkívül nagy mértékű a lemorzsolódás a középfokú tanintézetekben. Ez veszélyt jelent az iskolát elhagyó fiatalok és az egész társadalom számára, hiszen képzettség, szakma nélkül kiszorulnak a munkaerőpiacról. Ennek hatása drámai lehet, mivel célpontjaivá válhatnak a kábítószer-kereskedőknek és egy olyan életformának, amely sem nekik, sem családjuknak, sem a társadalomnak nemhogy megoldást nem jelentenek, hanem önpusztító veszélyt teremtenek, amellyel szemben mindnyájunknak fel kell lépnünk. Ez a feladat összehangolt munkát igényel minden minisztériummal, civil szervezettel és természetesen a parlament frakciói között.

A jelentés a jelenlegi helyzetet vázolja fel. Az elért eredmények mellett bemutatja azokat a gondokat, amelyek jelenleg is megvannak a családok életében és a társadalomban. Ezekre közösen kell valamennyiünknek megoldást találnunk, hiszen a gyermekek nem születnek valamilyen párt tagjaként, hanem valamennyi gyermek a legfontosabb és legértékesebb közjó az egész társadalom számára. Ezért nekünk nem közömbös, hogy milyen körülmények között élnek ők és a családok.

A kormánypárti többség a benyújtott jelentést általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Sáling József úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

DR. SÁLING JÓZSEF, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is a jelentés általános minőségére szeretnék egy megjegyzést tenni. Az látható, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztály helyzetéről valószínűleg sok érdekes tanulmány készült. Ezekből az anyagokból egy elég egyszerű ollózással készült ez a jelentés, amely méltatlan a témához is, és nem igazán tiszteli meg a parlamentet sem az előterjesztő.

Aki már dolgozott az államigazgatásban, az tudja, hogy egy egységes jelentést elkészíteni önmagában nem egy nagy dolog, de azért egy jó tollú kolléga kell hozzá. Itt és most nem volt egy ilyen kolléga.

A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság természetesen a saját szakmai szemszögéből tárgyalta meg a jelentést. Mi igencsak elcsodálkoztunk az anyag olvasása után, amikor kiderült, hogy ez a 177 oldalas anyagban mindössze öt és fél foglalkozik a fiatalok munkaerő-piaci helyzetével, míg például a fiatalok szervezett aktivitásával, az ifjúsági szervezetekkel negyven oldal. Tudom, hogy néhány oldalon is lehetne fontos dolgokat mondani, de itt nem erről van szó.

Szeretném leszögezni, hogy a szocialisták álláspontja szerint a megélhetés fő forrása a jövőben is a munka lesz. Ezért lett volna fontos egy kicsit nagyobb szerepet szánni az ifjúság munkaerő-piaci jelenlétének. Ha jól figyeltem, akkor a miniszterelnök úr is a munkát jelölte meg egyik pillérként mindkét beszédében. Mindez azért nagy baj, mert az anyag még csak nem is jelzi, hogy a fiatalok a legveszélyeztetettebbek a munkanélküliség szempontjából, de a munkaügyi kapcsolatokban is.

(10.00)

Összességében 1,5 millió fiatal gazdasági aktivitása túl alacsony, amit nem magyaráz meg a tanulási idő bizonyos kitolódása sem.

A kiszolgáltatottságot jelzi, hogy a 15-19 éves korosztályból munkát vállalók 20 százaléka határozott idejű szerződéssel rendelkezik, melynek hossza 1-3, illetve 4-6 hónap. Ez szaknyelvre lefordítva annyit jelent, hogy ezeknek a fiataloknak a 20 százaléka folyamatosan próbaidőn van. A fiatalok között található a legtöbb vállalkozásba kényszerített alkalmazott, és ők vállalják leginkább a "papíron minimálbér plusz zsebbe valamennyi" szürkekonstrukciót, annak minden hátrányával együtt. Itt jegyzem meg, hogy a fiatalok ismeretanyaga a munka világáról igencsak hiányos, ami egyszerűen tarthatatlan. A fiatalok munkanélkülisége elfogadhatatlan élethelyzet. Az, hogy a 20-24 év közötti munkanélküli fiatal férfiak 40 százaléka egy évnél hosszabb ideje próbál munkát találni, igen elszomorító.

Az anyag foglalkoztatási fejezetének színvonala igen alacsony, ezért csak két megjegyzését emelném ki. A fiatal munkanélküliekről azt írja, hogy helyzetük különös figyelmet érdemel, holott ez lenne az indulás, az első szakma, a családalapítás, az egzisztencia, a megállapodás kezdete, az első élmény a munka világában. Nem nagyobb figyelmet kell fordítani, uraim, itt sürgősen cselekedni kell! Ha lehet, még cinikusabb a gazdaságilag nem aktív fiatalokkal kapcsolatos javaslat. Az anyag szerint ők a munkaerőpiac tartalékai, és mobilizálni kellene őket.

Tisztelt Ház! Talán ennyi is elég, hogy igazoljam, a mi szempontunkból elfogadhatatlan az anyag. Lehet, hogy kormánypárti képviselőtársaim megszavazzák, mégis nagy baj lenne, ha el is hinnék, hogy így kell hozzáállni a fiatalok munkanélküliségéhez, vagy ennyi a teendő a fiatalok munkába állásával kapcsolatban.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Tóth Ferencnek, az oktatási bizottság előadójának, aki a jelentésről kialakult álláspontot ismerteti.

TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási és tudományos bizottság 2000. szeptember 20-án vitatta meg a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az azzal összefüggő kormányzati intézkedésekről készült jelentést. A bizottság általános vizsgálati és módszertani szempontok mellett az oktatási ügyek aspektusából közelítette meg a dokumentum tartalmát. Összehasonlítva az 1996-os és 1997-es jelentésekkel, azokhoz képest mind terjedelmében, mind elmélyültségében lényeges előrehaladás értékelhető.

A mégoly átfogó helyzetkép sem lehet azonban teljes, tematikus skálája könnyen bővíthető, ebben tehát a mindig szűk idő horizontja és a feldolgozhatóság szabja meg a természetes határt. Inkább az a kérdés, mennyire a valós arányokat és a tényleges problémákat adja vissza az adatok sokasága és az elemzés, mennyire alkalmas diagnózisra az összkép és az eljárás, a remélhetően mindezek alapján előremutató cselekvési program.

A bizottság többsége e tekintetben bizakodó. A jelentés az időeltolódás ellenére is jól koordinált szakmai teljesítményt tükröz, különösen épp az oktatási, az iskolázottságot feltáró és a diákjogok érvényesülését bemutató fejezetek kidolgozottak. Ez annál értékesebb, mert az ifjúság valamennyi meghatározó makrotársadalmi gondja együtt szerepel az anyagban, amely ezáltal igen sokoldalú összefoglalását nyújtja társadalmi életünk egyik legfontosabb kérdésének.

3,5 millió fiatal életének perspektívája mindenképpen ennek számít. Ezért is üdvözlendő, hogy a jelentés önkényes kiemelésekkel nem próbálkozik, másrészt azonban éppen az elmúlt hónapokban került a plénum elé a sportügyek törvényi szabályozása vagy a drogok visszaszorítását célzó nemzeti stratégia is. E témák tehát érthetően kevésbé részletezettek a jelentésben.

Egyes kritikai észrevételekkel az oktatási bizottság többsége is egyetért, például szükségesnek lát egyes adatokat tovább aktualizálni. Az sem szerencsés, hogy a jelentést az első negyedév végére kell benyújtani a kormány részéről a parlamentnek, mert ez gyakorlati okokból valóban nehezen tartható és szintén az adatok frissességének a rovására megy. Ezen azonban a tisztelt Háznak kell és lehet változtatnia. Az oktatási bizottság egyhangúlag támogatja azt a kezdeményezést, hogy a jövőben az imént említett határidő az őszi időszak kezdetéhez igazodjék.

A bizottság többsége addig is alkalmasnak tartja a mostani jelentést általános vitára, bár valamennyien még az előző ülésszakra terveztük a napirendnek ezt a pontját. Egyben kérjük a plénumot, hogy a felvetett szempontok figyelembevételével tárgyalja meg az anyagot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Megadom a szót Csizmár Gábor úrnak, a kisebbségi vélemény előadójának.

CSIZMÁR GÁBOR, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy képviselőtársam említette, tavaly szeptember 20-án tárgyalta az oktatási és tudományos bizottság ezt a jelentést. A jelentés tárgyalása során számos kritika fogalmazódott meg. Ezek közül néhányat említenék a rendelkezésemre álló időben.

Először is rögzítsük, hogy a kormány 1999-ben nem tett eleget az országgyűlési határozatban megfogalmazott kötelezettségének, hiszen most először nyújtja be, holott évenként kellett volna benyújtania ezt a jelentést. Ez olyan sajnálatos mulasztás, amit a kormány eddig még nem magyarázott meg; vagyis nem tette lehetővé, hogy az Országgyűlés szembesüljön a korosztály helyzetével, és nem számolt el azzal, hogy a korosztály helyzetével kapcsolatosan a kormány miféle intézkedéseket tett.

Kritikaként fogalmazódott meg, hogy szinte csak a KSH adatai szerepelnek a jelentésben. Ezzel összefüggésben megfogalmazódott, hogy úgy tűnik, nincs kormányzati ifjúságkutatás, legalábbis annak az adatait nem használja a kormány; úgy tűnik, az adatokat ismeri a kormány, de nem elemzi; és sajnálatos az is - ellenzéki képviselőtársaim részéről szintén megfogalmazódott -, hogy az előterjesztő néhány területen nem aktualizálta az adatokat, így például a családi pótlékra, a gyermekgondozási segélyre, a gyermekgondozási díjra vonatkozó grafikon 1997-ben véget ér, mert egyébként, ha folytatódna, akkor világosan látszana, hogy például a gyermekgondozási díjat 1998 óta nem emelte a kormány. Ha folytatódna a grafikon, akkor világos lenne, hogy elértéktelenedett ez a családtámogatás az elmúlt esztendőkben.

A statisztikai adatokhoz tartozik az is, hogy nincs olyan statisztika ebben a csaknem 180 oldalas jelentésben, amely megfelelne a gyermek jogairól szóló egyezmény kritériumainak, vagyis nincs a 18. életévig szóló statisztika. Van a 14. életévig, van 15 és 39 év között, de nincs a 0-tól 18-ig terjedő életkorra vonatkozóan rendezett és elemzett statisztika. Ennyit az adatok hitelességéről és az adatokkal való megalapozottságról.

Képviselőtársam említette, néhányan örömmel fogadták, hogy a diákjogokkal foglalkozik a jelentés. Mi viszont azt fogalmaztuk meg a bizottsági vitában, hogy a diákjogokkal összefüggésben sajnálatos módon mindössze az Oktatási Minisztériumban működő Országos Diákjogi Tanács és a Comenius 2000 program mint terv szerepel a programban, ugyanakkor sem az általános, sem a középiskolai, sem a felsőoktatási hallgatók, diákok szociális helyzetéről, a diákok jogairól, jogérvényesítéséről, jogismeretéről, az ezt elősegítő intézményekről egy árva szót sem szól a jelentés, semmifajta hiányt, jelenséget, feladatot nem talál e területen, miközben minden más társadalmi, civil vizsgálat, kutatás azt mondja, hogy a diákjogok terén súlyos mulasztások, problémák vannak; elég, ha csak az ombudsmani vizsgálatra célzok.

Jellemző a jelentésre az a felfogás, hogy helyzetelemzésre - pontosabban az adatok bemutatására - fordít ugyan némi energiát, de azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedéseket tett a kormány, már meglehetősen szűkszavú. Különösen jelentős ez a kábítószer-probléma esetében, ahol mintegy kilenc oldalon keresztül foglalatoskodik a jelentés a helyzet bemutatásával, de az erre adott válasz mindössze három sorban található meg mint kormányzati intézkedés. Véleményünk szerint ez súlyos aránytalanság.

(10.10)

Szerepel a jelentésben a párbeszéd, az érdekegyeztetés, ugyanakkor nem fogalmazódik meg az a tény, hogy ez a kormány oly mértékben módosította a társadalmi párbeszéd, az érdekegyeztetés intézményrendszerét és a döntéshozatali mechanizmusokat a gyermek- és ifjúsági területen, hogy saját maga választja ki a partnereit a civil világban, nem pedig a civil világ delegál partnereket, hogy a döntéshozó testületek ma már csak tanácsadó testületek, és a teljes civil szférára kiterjedő párbeszéd és érdekegyeztetés lényegében megszűnt, ma a kormány már csak az általa kiválasztott úgynevezett stratégiai partnerekkel kommunikál, de azokkal sem érdemben, és nem teljesíti a jogalkotási törvényről szóló 1987. évi XI. törvényben megfogalmazott kötelezettségeket, amely szerint a jogalkotás során az érintettekkel egyeztetni kell.

Befejezésül: számos téma is hiányzik ebből a jelentésből. Képviselőtársaim sokat említettek. Úgy gondoljuk, hogy hiányos, nem néz szembe kellően a valósággal, és nem mutatja be a kormányzati elmulasztott intézkedéseket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Gyürk András úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

GYÜRK ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltoztatás legnagyobb vesztesei a gyermekek voltak. Szociológiai felmérésekből tudjuk, hogy a legfiatalabbak szenvedték el a legtöbb hátrányt az átalakulás évei során. Ebbe a helyzetbe beletörődni azonban lehetetlen. Egy ország sem lehet érzéketlen a gyermekek gondjaival szemben, hiszen ez jövőjének feladásával lenne egyenlő.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormányt az ország, a családok kormányaként ismerik, olyan kormányként, amely értéknek tartja a társadalom alapját jelentő közösséget, a családot, és amely mindent megtesz azért, hogy ezek a közösségek - megszabadulva az elmúlt évek megszorításainak terhétől - ismét erősek lehessenek.

A családok kormánya egyben a gyermekek és fiatalok kormánya is. Az erős, biztos anyagi és erkölcsi alapokon álló családok jelenthetik ugyanis a legfontosabb zálogát a gyermekek nyugodt fejlődésének. Ezért fogalmaz úgy a kormányprogram, hogy a családok támogatása a következő nemzedékek iránti elkötelezettséget jelenti.

A kormány ezen meggyőződésének jeleként kell értékelni, hogy ebben a kormányzati ciklusban tárgyalhat a Magyar Országgyűlés először egy, a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló átfogó jelentést.

A jelentés elkészítését - ahogy erről már itt szó esett - egy 1995-ös országgyűlési határozat teszi kötelezővé a mindenkori kormány számára. Ezért szomorú az a tény, hogy az előző kormány nem tartotta fontosnak, hogy a korosztály helyzetéről szóló összefoglalóját elfogadtassa a parlamenttel. Kénytelenek vagyunk felidézni, hogy Magyar Bálint, akkori művelődési és közoktatási miniszter 1996-ban mindössze öt oldalt szánt arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon. Így aztán nem csoda, hogy az anyag nem jutott túl az oktatási bizottságon. De nem került a plénum elé a Kiss Péter munkaügyi miniszter nevével fémjelzett 1997-es dokumentum sem.

Kicsit keserűen azt is mondhatnánk, hogy ez így volt rendjén, hiszen az előző kormánynak nem sok mondanivalója volt a gyermekek és a fiatalok számára. Amit mégis közölni szeretett volna, azt megüzente a tandíj bevezetésével, a családi pótlék megnyirbálásával vagy éppen a gyermekgondozási díj felszámolásával. Erről pedig - és ezt belátom - nem kellemes jelentést írni.

A most előttünk fekvő 180 oldalas dokumentumot éppen ezért nem is érdemes az előző, sikertelen kísérletekhez hasonlítani. A jelentés előzmények nélkül vállalkozik arra, hogy átfogó képet adjon a korosztály élethelyzetének változásairól és a változások hatásairól. Az előterjesztő bevezetője szerint az anyag nem önmagáért való, a cél az, hogy az összegző áttekintés kiindulópontja legyen a gyermekek és fiatalok érdekében végzett hatékony szakmai munkának; annak a munkának, amelyet a kormányprogram igen sokrétűnek ír le, ide sorolva az oktatás és intézményes nevelés kérdéseit, az ifjúsági munkanélküliség következményeinek enyhítését, a fiatalok egészségi állapotát, a családok támogatását és segítését, a kábítószer-fogyasztás problémáját, a fiatalkori bűnözést.

A szerteágazó feladatoknak megfelelően sokrétű e jelentés is, amely 12 fejezetben tárgyalja ezeket a témákat. A fent említett kérdésköröket keretbe foglalja a demográfiai folyamatok ismertetése és a korosztályt érintő jogszabály-változások bemutatása. Fontos és szemléletbeli kérdésnek tartom azt, hogy az anyag nem egyszerűen az érintett minisztériumok beszámolóit összegzi; kiegészül a civil világ szereplőinek megjegyzéseivel is. A jelentés mellékletként tartalmazza többek között a hallgatói önkormányzatok országos konferenciájának, a történelmi egyházaknak, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, valamint az értelmi és testi fogyatékosok érdekképviseleti szerveinek véleményét is.

Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának meggyőződése szerint az ily módon a civil szervezetek véleményével is kiegészített jelentés szerkezete megfelelő, és követendő mintául szolgálhat az elkövetkező évek - reméljük, ezentúl rendszeresen megszülető - hasonló anyagai számára is.

Ugyanakkor a jövőre vonatkozóan tartjuk fontosnak megjegyezni azt is, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztály helyzetéről kialakítandó képet teljesebbé tehetik majd azok az információk, amelyeket az Ifjúsági és Sportminisztérium által az idei évben végzett, úgynevezett nagymintás ifjúságkutatásából ismerhetünk meg. A több mint 8 ezer fiatal megkérdezésével zajló felmérés az elmúlt évtized legnagyobb szabású ilyen irányú kutatása, amelynek eredményei az elkövetkező évek jelentései alapjául kell hogy szolgáljanak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés formája, szerkezete után engedjék meg, hogy szóljak annak tartalmáról is. A dokumentum két fő területe jelez alapvető változásokat az elmúlt évek gyakorlatához képest: az egyik a családpolitika, a másik maga a kormányzati ifjúságpolitika. Ez a két téma, amelyről most röviden én is beszélni szeretnék, már most jelezve, hogy a további vitában frakciónk természetesen a jelentés minden részletével kapcsolatban ki kívánja fejteni véleményét.

A jelentés ismerteti az új kormány hivatalba lépése óta eltelt időszak családpolitikai intézkedéseit és azokat a kedvező hatásokat is, amelyeket ezek az intézkedések kiváltottak. A tény - amire bevezetőmben utaltam - nyilvánvalóvá válik az adatsorok tanulmányozása során: a családok érdekében történő politizálás a fiatalok élethelyzetének javítását is jelenti.

Széchenyi István egy helyütt azt írta: "Mindig csak azon kötelességekről szólunk, melyekkel szüleinkhez köttetünk; azokról soha, melyekkel gyermekeink iránt tartozunk, holott ezek még szentebbek." Nos, a kormány családpolitikai intézkedései, az előttünk fekvő anyagból is kivilágló módon a gyermekek iránti felelősségérzetből eredeztetnek.

Az 1998-as kormányalakítást követő első intézkedés a felsőfokú oktatási intézmények hallgatói által fizetendő tandíj eltörlése volt. A gyermekek továbbtanulásának segítése, valamint a családok szociális helyzetének stabilizálása érdekében szinte az első napoktól erőteljes törvény-előkészítő munka kezdődött. Ennek eredményeképpen még 1998-ban elfogadást nyertek azok a jogszabályok, melyek alapján a következő évtől bevezetésre került a tanköteles gyermekek számára a tankönyvtámogatás, a lakásépítéssel összefüggő áfakedvezmény és az első lakás megszerzéséhez kapcsolódó illetékkedvezmény. Később ezekhez társult a lakáscélú hitelek kamattámogatása.

Alapvető feladatának tekintette a polgári kormány, hogy az elődje által lerombolt családtámogatási rendszert, új alapokon, ismét felépítse. A kormány működésének első félévében megszületett a családok támogatásáról szóló törvény. Ezzel egy, a korábbitól eltérő elveken nyugvó, új támogatási rendszer kiépítése kezdődött meg, ahol már nem a család jövedelme határozta meg az ellátásokra való jogosultságot, hanem a jogosultság alanyi joggá tételével magát a gyermekvállalást jutalmazta a rendszer, miközben azt az elvet is kifejezésre juttatja, hogy a társadalom számára minden gyermek egyforma értéket jelent.

Amellett, hogy a támogatások újraszabályozásával, egységes rendszerbe foglalásával egy átlátható, a korábbinál jobban alkalmazható joganyag került kibocsátásra, a szabályozás számos új elemmel is gazdagodott. Ezek között feltétlenül megemlítendő a tanköteles korú gyermekek esetében a családi pótlékkal azonos feltételek szerinti iskoláztatási támogatás bevezetése, melynek célja a tankötelezettség tejesítésének állami eszközökkel történő segítése.

Ezen intézkedések eredményeképpen 1999. január 1-jétől ismét jövedelemtől függetlenül jár a családi pótlék és a gyermekgondozási segély; 2000. január 1-jétől pedig az ismételten bevezetett gyermekgondozási díj, amelynek célja, hogy növelje a gyermekvállalási hajlandóságot, elsősorban azoknál a családoknál, ahol a gyermekvállalás miatt jelentősebb jövedelemkieséssel kell számolni.

A gyermeket nevelő családok támogatásának másik pillérét a személyi jövedelemadó-rendszert érintő családi adókedvezmény jelenti, amelynek bevezetésére 1999-től került sor. Ez az intézkedés a családok közel 80 százalékát érinti, és a családtámogatási kiadások 25 százalékkal történő emelkedését eredményezte. Ezen belül szélesebb lett a kedvezményezettek köre, hiszen az adókedvezményt már a magzatra is igénybe lehet venni.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy igaz az a tendencia, ami már részben az előttünk fekvő jelentésből is kiderül. Mindezen kormányzati lépések eredményeként 1999-től már nem növekedett a különbség a legnagyobb és legkisebb jövedelmű csoportok között, és a gyermekszegénység - amely 1995-ben növekedésnek indult, '98-ban tetőzött, és még '99-ben is éreztette hatását - mára már nem jellemző, ez a helyzet visszaszorulóban van.

(10.20)

Elmondhatjuk, hogy hazánkban ma már nem nő a szegények száma, és jövedelmük kevésbé marad el az országos átlagtól, mint korábban. Ezzel együtt pedig a gyermeket nevelő családok, így a gyermekek és fiatalok helyzete is javult.

Tisztelt Ház! A családpolitika után engedjék meg, hogy most szóljak az ifjúságpolitikáról is, arról a másik területről, ahol szintén alapvető változásokat hozott az elmúlt időszak. A kormányprogram ifjúsági ügyekben a korábbi évek gyakorlatával szakító és új intézményrendszerben is testet öltő koncepciót tartalmazott. Ennek az intézményrendszernek központi eleme az Ifjúsági és Sportminisztérium lett, amelynek felállításával az ifjúsági korosztályért tevékenykedők régi vágya teljesült, végre megfelelő szintű érdekképviselete lett a kormányban a fiatalok és a gyermekek ügyének. A minisztérium működése első pillanatától világossá tette, hogy szakítani kíván azzal a terhes örökséggel, amelyet a '98 előtti látszat érdekegyeztetésen alapuló központosított ifjúságpolitika jelentett. Új alapelvek kerültek megfogalmazásra, melyek közül a legfontosabbak a decentralizáció, a párbeszéd és az úgynevezett életkori elv.

A kormány magukkal a fiatalokkal együtt kívánja megvalósítani a fiatalok programját - fogalmaz a kormányprogram. Ez az életkori elv lényege. Magától értetődőnek tűnik, de aki még emlékszik a fiatalok nevében érdekegyeztető, őszülő halántékú ifivezetőkre, az tudja, hogy korántsem egyszerű mindezt a gyakorlatban megvalósítani. A fiatal korosztály képzettségére, felkészültségére és önállóságára tekintettel azonban ma már semmi sem indokolja az elmúlt évek paternalista gyakorlatának folytatását. Ezért helyes az ifjúsági kormányzat eltökéltsége abban a tekintetben, hogy a fiatalokat elsősorban a 15-26 évesek képviseljék, partnernek tekintve ezt a korosztályt, bízva abban, hogy a velük való együttműködés új megközelítéseket és új erőforrást eredményezhet, tehát kölcsönös előnyökkel jár.

Az életkori elv után következő második elvnek, a párbeszéd elvének fontossága szintén nyilvánvaló a gyakorlatban, azonban megint csak előzmények nélküli, hiszen az ifjúsági szférára hosszú éveken keresztül a munka világát másoló háromoldalú érdekegyeztetés volt jellemző, ahol valós párbeszédre nem nyílt lehetőség. Ezzel szemben, a jelentésből kiolvasható módon mára a gyakorlat az, hogy a minisztérium az ifjúsági ügyekben érintett társadalmi partnerek lehető legszélesebb körével folytat párbeszédet, és így rendszeresen konzultál a korosztály életében fontos szerepet játszó minden szervezettel. A fórumok célja a kölcsönös tájékoztatás, az elkerülhető konfliktusok megelőzése, és lehetőség szerint közös álláspont kialakítása az ifjúságot érintő stratégiai kérdésekben. Ennek a párbeszédnek intézményesített formája jöhet létre a közeli jövőben a nemzeti ifjúsági tanács megalakulásával. Helyes azonban az, hogy az egyébként Európa szinte minden országában működő nemzeti ifjúsági tanács megszületésekor a minisztérium kellő türelemmel viseltetik, és a kezdeményezést az ifjúsági szervezetek kezében hagyja. Nyilván szerepet kell majd vállalnia ugyanakkor ebben a folyamatban az Országgyűlésnek, hiszen egy ilyen szervezet létrejöttét jogszabállyal is kell segíteni.

A harmadik elv a decentralizáció, melynek jegyében sikerült szakítani a rendszerváltoztatást követő tíz esztendő központosított, a mindenkori kormánytól függő, ugyanakkor kormányzati értelemben mégis instabil intézményeivel. Ennek eredményeként az elmúlt időszakban hét új regionális ifjúsági szolgáltató iroda nyitotta meg kapuit az úgynevezett statisztikai régiók egy-egy városában. Az irodák létrejöttével párhuzamosan regionális alapra helyeződött az addig Budapest-központú támogatási rendszer azzal, hogy megalakultak a regionális ifjúsági tanácsok, melyek - egy-egy régió sajátosságait közelebbről és jobban ismerve - hatékonyabban tudják támogatni a területükön működő ifjúsági szervezetek tevékenységét. A regionalitásra való áttérés mindemellett előnyös abból a szempontból is, hogy illeszkedik a közigazgatási rendszer változásaihoz és felkészül egy majdani európai támogatási modellbe való illeszkedésre.

Tisztelt Ház! Az ifjúságpolitika három alapelvének értékelése után befejezésül még egy területet szeretnék érinteni, megfogalmazva a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának egyetértését azzal kapcsolatban, hogy a jelentés foglalkozik a határon túli magyar fiatalokkal is. Ami pedig igazi elégedettségre adhat okot, az az, ami a dokumentumból kiderül, azaz hogy a magyarországi és határon túli magyar fiatalok szervezeteinek összefogásával és az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával létrejött és rendszeresen működik a Magyar Ifjúsági Konferencia, amely lehetőséget biztosít a folyamatos párbeszédre a Kárpát-medence minden tájáról származó magyar fiataloknak. Meggyőződésem, hogy ennek az intézménynek alapvető jelentősége lehet a határon túli és magyarországi fiatalok összetartozás-tudatának erősítésében.

Befejezésül, tisztelt képviselőtársaim, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nevében a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentést, annak szerkezete és tartalma alapján is a Háznak elfogadásra ajánlom.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Tóbiás József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Koppánné Kertész Margit képviselő asszony. Öné a szó, képviselő úr.

TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A mai délelőttön a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentést tárgyalja a parlament.

Rögtön a bevezetőmben szeretnék egy kérdést feltenni a miniszter úrnak. Szeretném megkérdezni, hogy melyik az a jelentés, amely a miniszteri expozéban elhangzott, mert az, amit megkaptunk 2000 nyara előtt, tavaszán, nem tartalmaz semmi ilyen állítást sem a gyermekszegénységről, sem a foglalkoztatásról. (Gyürk András: Azok a '96-osban vannak!) Azt gondolom, időt kellene szakítanunk arra, hogy nekünk is legyen módunk áttekinteni azokat a pozitív eredményeket, amelyeket a 2000. évi jelentés nem tartalmaz. A másik ilyen megállapítás az, amit nem kellene elfelejteni: 1999-ben nem került benyújtásra ez a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentés.

Készülve a napirendre, elolvastam az összes bizottsági jegyzőkönyvet, mivel az ifjúsági és sportbizottság kezdeményezésére más bizottságokat is felkértünk a jelentés megtárgyalására. A gyermekek és az ifjúság helyzetét érintő kérdések rendszere - azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk - nem egy adott minisztérium, hanem egy teljes kormányzatot átölelő, metsző rendszer mind a gyermekek, mind az ifjúság tekintetében, így az oktatási, a foglalkoztatási, a szociális és egészségügyi bizottságot is érinti. Szerettünk volna lehetőséget adni arra, hogy ők is megvitathassák ezt a jelentést.

Aki elolvassa ezeket a bizottsági jegyzőkönyveket, néhány kulcsmondatot talál. Az egyik ilyen kulcsmondat, amit a kormánypárti képviselők megfogalmaznak, mindig a jelentés értelmezése körül forog, ezzel kvázi elismerve, hogy egy, a Központi Statisztikai Hivatalra épülő adatbázis a jelentés tömege, és egyszerűen az adatokból kiírt rendszer vezeti végig azt, ami 1990-től 1997-ig, hol '98-ig történt. Csak szeretném zárójelben megjegyezni, hogy 2000-ben került benyújtásra ez a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentés, tehát mintha két év hiányozna ebben a metszetben.

A következő a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása jelzőt kapott, ezt többnyire az ellenzéki képviselők fogalmazták meg, és próbálták a jelentés címét ehhez igazítani, miszerint nemcsak az alakulásáról, hanem a megtett kormányzati intézkedésről, valamint - és itt a legfontosabb - ennek a gyermek és ifjúsági generációra gyakorolt hatásáról nincs semmi az anyagban. Nagyon sokszor elhangzott az e heti parlamenti ülésszakon ez a tipikus családpolitika.

Én szeretnék három kérdést feltenni mind a jelenlévőknek, mind pedig a tévénézőknek. Az első kérdés: igaz-e, hogy minden ember Magyarországon, aki dolgozni akar, az tud? Igaz-e, hogy minden szülő keresete annyit ér, amennyi a társadalmi hasznossága, a befektetett munkája? A harmadik: minden gyerek annyit ér, amennyit a szülője keres? Ha erre a három kérdésre igen válaszokat kapunk, akkor azt mondom, hogy minden családpolitika igaz. Mivel ezekre a kérdésekre nem tudunk ma Magyarországon igen válaszokat kapni, így ezeket a kérdéseket sajnos nem lehet pusztán ilyen pozitív képben feltüntetni.

(10.30)

Most elsősorban azokról a területekről szeretnék beszélni, amelyek a miniszter úr expozéjában megjelentek ugyan, de a jelentés egyáltalán nem tartalmazza ezeket.

Ilyen az oktatás területén a diákönkormányzatok kérdésköre. Teljes mértékben hanyagolja a jelentés azt a társadalmi csoportot, ami az iskola intézményrendszerén belül próbálja demokratikus jogait érvényesíteni, amelyeket jogszabályok biztosítanak számára. Nem tudjuk, hogy ezek a diákjogok ma Magyarországon érvényesülnek-e. Nem tudjuk, hogy ugyanúgy, ahogy a felsőoktatási hallgatók tekintetében, a közoktatásban mennyire vesznek részt a diákok saját diákjogaik érvényesítésében. Azt hiszem, hasznos információ lehetett volna minden parlamenti képviselő számára, hogyan működnek ezek a közösségek, ezek a diákkörök.

Szintén nem esett róla szó a jelentésben, de úgy látszik, az ünnepi beszéd ez év januárjában megadta a politikai retorikában azt a gondolatot, hogy a munka most már nemesít, és a munka politikailag fontos kell legyen a mostani kormánykoalíció számára. Megjegyzem, mind a munka törvénykönyvében, mind pedig az azt megelőző időszakban nem bizonyította a jelenlegi kormányzat, hogy a jövő generációjának munkavállalási esélyei nagyban múlnak azon, hogy kellő képet kapunk-e arról, hogy ma Magyarországon a fiatalok az oktatási rendszerből való kikerülésük után milyen kondícióval tudnak szerepet vállalni a munka világában, és ebben az a megközelítés, hogy a passzív eszközök helyett aktív eszközök kerüljenek előtérbe. 1996 óta létezik a pályakezdők elhelyezkedési programja, ez 1998-ban megállt, és a mai napig a Szociális és Családügyi Minisztérium kezelésében van, amiről nem tudunk semmit, miközben ez teremt lehetőséget ma Magyarországon arra, hogy a fiatalok megismerhessék a munka világát, hogy a munkáltató és a munkavállaló egyaránt érintett és felelős legyen, hogy a munkából való keresete biztosítsa a jövőjét, egzisztenciájának alapját.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium a jelentés bizottsági tárgyalásakor többször hivatkozott arra, hogy az európai uniós normáknak megfelel a jelentés szerkesztése. Ezt örömmel vettük. Azt is örömmel vennénk, ha néha el is olvasnák a tartalmát, és kiderülne belőle, hogy az egyenlő esélyek elve az, ami mind a gyermekek, mind az ifjúság számára a jövő zálogát hordozza. Nem lehet, hogy egy gyermektámogatási rendszerben ne legyen minden gyerek a legértékesebb! Nem lehet az, hogy többgyermekes családokat úgy állítunk be ma a társadalom előtt, itt a parlamentben is, hogy ők, az ő gyermekeik értékesebbek, mint az egy gyermekét egyedül nevelő szülőé. Meg kell nézni... (Közbeszólásra:) Pontosan erről van szó, többet kapnak! Szeretném megkérdezni, mitől ér többet ma Magyarországon bármely gyerek?! Ha az egyenlő esélyek elvét tekintjük alapnak, akkor Magyarországon igenis minden gyerek értékes kell legyen a magyar állam számára!

A fiataloknak nemcsak a munkába állási esélyei nincsenek megjelenítve ebben a jelentésben, hanem egy nagyon fontos terület sincs benne, ami az oktatással van összefüggésben: ez pedig a munkavállalás melletti továbbtanulás, képzés lehetősége. Nem jeleníti meg ez a jelentés még felszínesen sem, hogy ma Magyarországon pontosan az Európai Unió kihívásainak megfelelő és azt felismerő generáció a munkája mellett hogyan szeretne még minőségibb tudást megszerezni, hogy piacképes maradjon. Nincs arról információnk, mennyibe kerül nekik ez az oktatás. Nincs arról információnk, hogy a munka törvénykönyvében milyen lehetőséget kapnak arra, hogy a tudáshoz hozzáférjenek. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy majd a munka törvénykönyve tárgyalásakor fogadják el azokat a javaslatokat, amelyek arról szólnak, hogy a munkáját elvégző fiatal a továbbtanulásakor kapjon kedvezményt, ami biztosítja számára, hogy a minőségi tudást megszerezze.

Az egyik legneuralgikusabb kérdés a jelentésben szerintem az, hogy magukról a gyermekekről csak mint család szerkezetében gondolkodik. Nem gondolkodik arról, hogy egy olyan esélyegyenlőség elősegítését leginkább igénylő társadalmi csoport, mint a gyermekek, akik a jogaik érvényesítésében, azok gyakorlásában korlátozva vannak, ezért közvetett érdekérvényesítési folyamatoknak vannak kitéve, és egy pozitív diszkrimináció elvét kellene érvényesíteni számukra. A támogatási rendszeren túl semmilyen vizsgálat nincs - ellentétben a miniszter úr által elmondottakkal - a gyermekszegénységről, a gyermekek életkörülményeiről. A gyermekcélú támogatások tekintetében alapos, hiszen ez a statisztikai adatbázis rendelkezésére állt a kormányzatnak.

A kormányzati ifjúságpolitikáról. Azokra a kérdésekre, hogy decentralizáció, párbeszéd és életkori elv, nem kívánok reagálni, mert ezek egyike sem igaz, és azt hiszem, ezt az érintettek ugyanúgy tudják, mint az ebben a teremben ülők. A decentralizáció csak annyiban igaz, hogy logisztikailag létrehoztak hét irodát; a kinevezés, a szakmai munka ugyanúgy egy centralizált, sőt az előző kormányzat gyakorlatával, ahol egy háromoldalú, az érintettek delegálásával és az ő döntésükkel létrejövő szakmai programok kerültek megvalósításra, a mai gyakorlat teljesen ellentétes.

A párbeszédről sajátos fogalma van a jelenlegi kormányzatnak. Különben érdekes, hogy szintén a bizottsági jelentésben konzultáció szerepel, egyetlenegy pontban nem fogalmazza meg az érdemi párbeszéd rendszerét és annak fontosságát a jelentés. Ez azért furcsa, mert a szavak mögött rejlő tartalom elárulja, hogy konzultálni lehet minden döntés és véleménynyilvánítás nélkül, az érdemi párbeszéd pedig feltételezi, hogy mindkét félnek van mondandója, és mindenki hajlamos feltételezni, hogy kompromisszum árán születhet egy jó döntés.

Az ifjúsági intézményrendszer rövid megfogalmazása számomra valahogy úgy néz ki, hogy hogyan csináljunk fából vaskarikát. 1998 után megszűnt a gyermek- és ifjúsági szervezetek kontrollja a szférájukba juttatandó támogatásokról, a párbeszédet felcserélte a konzultáció, megszűnt a "ne döntsenek rólunk nélkülünk" elve. Ma egy ilyen '90-94 közötti déja vu érzése van mindezeknek a civil szervezeteknek; akkor volt olyan, hogy az akkori kormányzat kvázi felkért NGO-kat, civil szervezeteket, és velük együtt eljátszotta azt a párbeszédrendszerét, ami legitimálta őket a civil szférában. Nem vették észre, hogy a civil szféra nem fogadókész ezekre a párbeszédekre. Végezetül megszűnt a jogalkotási törvényben előírt kötelezettsége a jelentés kapcsán a civil szervezetek irányába, hiszen nemhogy a véleményüket elmondani nincs lehetőségük, hanem érdemben a jelentéshez sem járulhatnak hozzá gondolataikkal.

Nagyon sajnálom, hogy nagyon sok téma nem is került a parlament elé, amelyeket a mai kor és a jövő generációjának kihívásai kapcsán egyszerűen kulcsfontosságúnak érzünk. Ilyen az, hogy az új nemzedék és az információs társadalom viszonya miként alakul, miként alakul az új nemzedék és a média kapcsolata, hogyan alakul a tömegsport, az amatőrsport e korosztályban, és miként értelmezhető a gyermekek szociális minimumának biztosításával kapcsolatos állami kötelezettség, hogyan alakul a gyermekszegénység, miként alakul a gyermekek nyári táborozásának segítése.

Végezetül egy rövid intermezzo: az ifjúsági és sportbizottság ülésén a bizottsági javaslat tárgyalásakor az ellenzéki képviselők egy javaslattal éltek a bizottság kormánypárti tagjai felé, hogy fogadják el azt a mondatot, ami kötelezi a mindenkori kormányt, hogy a jelentést a benyújtása előtt, a jelentés tartalmának ismeretében fogadja be és vitassa meg az érintett civil, gyermek- és ifjúsági szervezetekkel. Ezt a kormánypárti többség nem fogadta el.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

(10.40)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Koppánné Kertész Margit képviselő asszony, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony.

Öné a szó, képviselő asszony.

KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány a 106/1995. országgyűlési határozati javaslat első pontjában foglalt kötelezettségének eleget téve, 1996 óta minden évben március 31-éig terjeszt elő jelentést a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett intézkedésekről. A jelentés célja a korosztály jelenlegi helyzetének áttekintésével a hiteles kép felrajzolása. Az összegző áttekintés a korosztályt érintő hatékony szakmai munkához több szempontból is elengedhetetlenül szükséges. E jelentés elkészítése mellett szól az Európai Unióhoz történő csatlakozás igénye is, hiszen az Európai Unió országaiban is minden évben készülnek hasonló jelentések.

Kormányunk, a polgári kormány a hatalomra jutást követően olyan, az ország felemelkedését célzó kormányprogram megvalósítását kezdte meg, amely nem egy kormányzati ciklus alatt valósul meg, hanem, mint azt a most induló Széchenyi-terv esetében is látjuk, ennél sokkal hosszabb időszakot ölel fel. Ezeknek a céloknak a megvalósítása még hosszú időn át az elkövetkezendő nemzedékekre is ró feladatot, azokra is, akik jelenleg még gyermekkorúak. A kormányprogram idevonatkozó része tehát célként fogalmazza meg a fiatalok élethelyzetének javítását, amit az egész nemzet előtt álló feladatnak tekint.

Fontos kérdés a demográfiai folyamatok és a népesedési helyzet tendenciáinak javítása, valamint az oktatás és az intézményes nevelés kérdései, az ifjúsági munkanélküliség következményei enyhítésének lehetőségei, a fiatalok egészségi állapota, a családok támogatása, segítése, a kábítószer-fogyasztás terjedésének problémája, a fiatalkori bűnözés növekedése. Ezek mind-mind önmagukban is olyan jelentős kérdések, amelyekkel sokaknak sokféleképpen kell foglalkozni, és hogy ezekkel a kérdésekkel érdemben foglalkozhassunk, nyomon kell követnünk a korosztály élethelyzetének változásait és a változások hatásait. A jelentés mindazoknak a minisztériumoknak, állami szerveknek és társadalmi szervezeteknek az adataira támaszkodik, amelyeknek működése az ifjúság sorsát alakítja.

Az utóbbi egy-két év a gyermekek, az ifjúság és a gyermekes családok számára jelentős változásokat hozott. A továbbiakban azonban szeretnék a jelentésben tárgyalt egyes problémákkal kapcsolatosan észrevételt tenni.

Nagyon fontos a sajátos magyar demográfiai helyzet és folyamatok érzékeltetése, mivel politikai következményei is vannak annak a ténynek, hogy a gyermekek létszáma aránytalanul kicsi, és különösen a 0-4 éves kislány korosztály létszáma, amely már régóta alatta marad a bármelyik ötévnyi nagymamakorosztálynak. Felgyorsult a népességszám csökkenésének üteme, és a népesség lélekszáma, mely 1999-ben 10 millió 92 ezer fő volt, 1998-ban 43,6 ezer fővel csökkent, a népesség tartós fogyása 1981 után megindult. A KSH 2000. évi statisztikája szerint a gyermek nélküli aktív háztartásokhoz képest a gyermekes családokban nemcsak alacsonyabb az egy főre jutó személyes jövedelem, hanem a többgyermekesek körében az 1999. évi javulást idén ismét valamelyes romlás követte.

Megállapítható, hogy amint a társadalom egészében, úgy a gyermekek körében is nőttek az egyenlőtlenségek; a gyermekkedvezmény üdvözlendő emelése, a kedvezőbb lakáshitelkamatok önmagukban nem lesznek egyelőre képesek még ezt tartós jelleggel pozitív irányban megváltoztatni. Nem érzékelhető, hogy a központi és társadalombiztosítási költségekben a gyermekek prioritást élveznének, és hasonlóképpen nem érvényesül a gyermekek mindenekfelett álló érdekeinek tisztelete a szociális szolgáltatásokban sem.

Néhány gondolatban kitérnék az ifjúság oktatási és iskolázottsági problémáira is. Úgy vélem, a családi pótléknak, iskoláztatási támogatásnak és a nagykorú diákok ösztöndíjának az lenne a feladata, hogy a gyermekek, diákok után a fogyasztáshoz kötött adóztatásból befolyó bevételeket visszatérítse annak érdekében, hogy legalább a munkavállalási kor alsó határa alatti gyermekek, de lehetőleg minden kiskorú gyermek és első szakképzettségét megszerzett diák adómentes lehessen. Nevelési ellátást, ösztöndíjat valódi támogatásnak csak e szint felett neveznénk.

A jelentés foglalkozik a gyermeknevelést elősegítő jövedelmek reálértékének alakulásával is. Az a véleményem, hogy politikai meggondolásokból elképzelhető, hogy az alanyi jogú juttatás kap kisebb szerepet, ilyen mechanizmusban viszont a természetbeni ellátásnak, kedvezményrendszernek, továbbá a segélyezésnek kell erősebbé válnia; sajnos itt még hiányosságok tapasztalhatók. Gyakorlatilag nem tudunk egyetlen példát sem olyan segélyezési gyakorlatra, amikor a segély legalább a gyermeket felhozta volna saját létminimumára. Ebben mind a segélyhatár, mind a segélyösszeg olyan alacsony és differenciálatlan, ami valójában segélyre szorulók tömegeit zárja ki az ellátási jogosultságból, illetve a segélyben részesülőket viszont tömegesen a létminimum alatt hagyja. Ez fokozottan azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a szegénységhez vezető többszörösen hátrányos helyzet újratermelődhet.

Az ördögi kör megszakításához elsősorban az iskoláztatás és a megfelelő táplálkozás biztosítása a megfelelő eszköz. Ezért legalább a tankötelezettség teljesítéséhez fontosnak tartanám a gyermek és az iskolai foglalkoztatások közötti térítésmentes tömegközlekedés biztosítását, javasolnám, hogy az iskolatej- és a zsemleakció az ország minden közoktatási intézményére terjedjen ki, továbbá a segélyezett gyermekek térítésmentesen jussanak óvodai, iskolai étkeztetéshez. Úgy látom, hogy az egészségügyi ellátásban és annak igénybevételéhez is ugyanerre lenne szükség a kiskorú gyermekek és az első szakképzettségüket megszerző nagykorú diákok, valamint a kiskorú gyermekeket kísérő felnőttek esetében is.

A gyermekek gyógyszerellátásának területén is vannak még a kormánynak feladatai. Komoly vívmányként értékelhető azonban a gyermekbetegségügyben a kötelező védőoltásokkal való ellátottság mértéke, valamint az, hogy a korábban olyan rettegett járványos betegségek eltűntek. Ennek jelentőségét az is fokozza, hogy a szomszédos országokban még rendszeresen előfordulnak olyan járványos betegségek, mint a diftéria, szamárköhögés, kanyaró; a gyermekegészségügy egyéb területén egyelőre azonban vannak még gondjaink.

Aggasztónak tartom a függőséget okozó szerek terjedését az ifjúság, sőt a gyermekek körében. Az utóbbi egy-két évben a kormányzat programok sorát készítette el, amellyel igyekszik megoldani a drog-, a dohányzás- és az alkoholfüggőség kérdését. Véleményem szerint a függőségektől mentes, többgyermekes családokban lényegesen kisebb annak az esélye, hogy a gyermekek deviánssá válnak.

Véleményem szerint lehetne fokozni és bővíteni azon intézkedések sorát, mellyel az egészségkárosodott, értelmi fogyatékos gyermekek esélyegyenlőségét lehetne javítani. Jó az akadálymentesítési program, azonban az ütemtervet gyorsítani kellene.

A rehabilitációs programon belül az úgynevezett munkarehabilitáció rendszerét át kellene alakítani, az élethez kell igazítani, hiszen jelenleg nagyon sok ember szenved munkahelyi egészségkárosodásban.

Eltérő tapasztalataim vannak a gyermekszervezeteket és ifjúsági szervezeteket illetően is. A diákjogi biztos intézmények megteremtése önmagában is jelentős előrelépés; az ifjúsági szervezetek finanszírozása is javuló tendenciát mutat, támogatottságát új alapra kell helyezni, ahol az erkölcsi és etikai kérdéseket felvállaló nevelési hatásokat kell erősíteni.

Problémát jelent még a cigány gyermekek, fiatalok családi helyzete; az ő segítségükre is több pozitív intézkedés született. Nagyon jó a kormány roma ösztöndíj-pályázati kiírása, mely a közoktatás és a felsőoktatás munkáját felvállaló fiatalokat segíti nagymértékben. A fiatalság fő kitörési lehetősége a környezeti hátrányból csak a tanuláson és a munkán keresztül történhet meg.

Tisztelt Ház! Az eddig megtett új törvényi intézkedések garanciát jelentenek arra, hogy az ifjúság életkörülményei fokozatos mértékben javuljanak. Természetesen a végrehajtás során a kormányzatnak és intézményeinek nagyfokú érzékenységgel kell a megvalósítást nyomon követnie azért, hogy a fenti célok érvényesülhessenek.

A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja nevében a jelentést elfogadom, és támogatjuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Gémesi György képviselő úr.

Öné a szó, képviselő asszony.

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, nekem ez a jelentés nagyon nagy csalódást okozott. Ez a jelentés érzékelhető módon a mennyiségre törekedett. Büszkén mondta a miniszter úr, hogy egy 180 oldalas komoly anyagot tettek le az asztalra.

(10.50)

Miközben, ha valaki tényleg veszi a fáradságot és elolvassa ezt az anyagot, akkor olyan érzései támadnak, mint amilyenekre itt előttem néhány bizottsági előadó, kisebbségi véleményt megfogalmazó ellenzéki képviselőtársam már utalt: ez az anyag aránytalan, és azt az érzést kelti az olvasóban, hogy össze van ollózva.

Nyilvánvaló, hogy a miniszter úr, az Ifjúsági és Sportminisztérium kért információkat tárcáktól, ezek a tárcák különböző színvonalon, különböző mennyiségben adtak oda anyagokat, és ezeket különösebb iparkodás, igyekezet nélkül egymás mellé fektették. Ebből az aránytalanságból az jön ki, hogy az ifjúsági szervezetekkel például több mint negyven oldal foglalkozik, miközben például az ifjúság egészségi állapotával összesen három, azaz három oldal, és annak a három oldalnak is nagyon súlyosan megkérdőjelezhető a tartalma. Mint ahogy a jövedelmi helyzettel is igazából két oldal foglalkozik, és nem sokkal több a szociális védőháló kérdésével.

Van egy olyan fejezetcím, amely az egyes ellátási formákat, családtámogatási ellátási formákat érintő változásokat ígéri bemutatni. Ezek közül a változások közül - ahol természetesen a gyed újbóli visszaállításáról, az adókedvezményről jó sok dicsérő szó esik - például az iskoláztatási támogatás kifelejtődött, pedig azt gondolom, hogy ennek a megváltozott családtámogatási rendszernek ez egy sarkalatos eleme. Szóval úgy tűnik, azt az érzést kelti bennem, mintha nem is ismerné a minisztérium egészen precízen, egészen konkrétan azt az ellátási szisztémát, ami között élünk.

Nem volt az egészségügyi bizottságnak előadója, amit fájlalok, mert történetesen az egészségügyi bizottság általános vitára nem tartotta alkalmasnak ezt a jelentést. Kormánypárti oldalon kormánypárti képviselők is nagyon komoly kifogásokat fogalmaztak meg az anyaggal kapcsolatban. Őszintén szólva, amikor ilyen sokáig elhúzódott az anyag napirendre kerülése, azt reméltem, hogy esetleg új változat készül, mert nagy szükség lett volna egy jobb változat kidolgozására.

Ennek az anyagnak tavaly május a dátuma, májusban került benyújtásra, az egészségügyi bizottság augusztusban tárgyalta. Csak találgatni lehet, hogy miért nem került ez a parlament napirendjére - ha nem az volt a szándék, hogy új változat fogalmazódjon meg - hamarabb.

Most viszont itt van, és azt gondolom, hogy ennél többet, mint amit eddig elmondtam, erről az anyagról mondani nem érdemes. Valami miatt azonban mégis köszönettel tartozhatunk, hogy ez az anyag ide került, ez pedig az, hogy beszélhetünk a valós helyzetről, a gyermekek valóságos helyzetéről.

Utoljára tegnap délután hallhattuk miniszterelnök úrnak azt a nagyívű beszédét, azt az országértékelő beszédét, amiben a hangsúlyt - most már nem szokatlan módon - megint csak a családok támogatására helyezte, az itt elért eredményeket, sikereket méltatta. Azt gondolom, hogy ez az Orbán-Torgyán-kormány sikerpropagandában meglehetősen jó teljesítményeket tud felmutatni. Ezeket az állításokat, üzeneteket, amiket a lakosságnak küldöznek, nem igazán hagyják befolyásolni a tények által. Éppen ezért hoztam néhány dokumentumot, amiben statisztikai adatok szerepelnek a valós helyzettel kapcsolatban.

Itt van például a KSH egyik legfrissebb jelentése, egy kis füzet, a novemberi szám; az elmúlt év novemberében jelent meg. A gyermekes háztartások jövedelmi helyzetéről röviden és tömören azt fogalmazza meg ez a jelentés, hogy az évtized elejéhez képest valamennyi megfigyelt csoportban romlott a helyzet. Ha a grafikont is megnézzük, látjuk, hogy jelentősen romlott, és bizony az utolsó egy-két év fejleményei nem tudták ezt a grafikont egy picit, jelzésértékűen sem visszafordítani.

A megélhetési minimumokkal kapcsolatban azok az adatok szerepelnek 1999-re vonatkozóan, hogy a három- és többgyermekesek körében a létminimum alatt élők aránya 57 százalék. Ez ijesztő! A gyesen, gyeden lévők körében a létminimum alatt élők aránya 50,7 százalék. És akkor nem beszéltem még arról, hogy tulajdonképpen ezek az adatok - tekintve, hogy átlagok - valami nagyon fontosat, a szórást, a jövedelemtávolságot fedik el.

Egy másik, mostanában sokat hivatkozott dokumentum, a Tárki legfrissebb kötete a 2000. évben végzett kutatásuknak az eredménye, amire hivatkozott egyébként a miniszterelnök úr is, és nagyon sokan, akik most a sikereket akarják alátámasztani, úgy érzik, hogy ebből a kötetből kiolvasható adatokkal tudják alátámasztani. Nos, nézzünk ebből egy egész szakaszt, és nem csak a felét!

"A gyermekek jövedelem szerinti eloszlása a teljes népesség eloszlásához képest erősen baloldali aszimmetrikus, arányait tekintve többen találhatók közülük az alsóbb jövedelmi kategóriákban." Ez az alapismeret, információ, ami egy tartós tendencia. Azok a gyermekek, akik olyan családban élnek, ahol van anyasági támogatás, gyes, gyed, gyet, még inkább rossz jövedelmi pozícióban vannak. Hátrányuk azonban - írja ez a jelentés - '99-2000-ben csökkent. Akik nagy családban élnek, látványosan alacsonyabb jövedelmi pozícióban vannak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy van egy nagyon ésszerű magyarázata annak, hogy itt van valami csökkenés, valami kimutatható csökkenés: ez pedig a gyesnek és a gyednek az összevont kezelése. Azt gondolom, hogy ha nem együtt tekintenénk ezeket a kategóriákat, hanem külön adnánk információt, adatsort a gyesen lévőkről - ugye tudjuk, hogy a gyesen lévők a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegét kapják, ami ebben az évben 18 ezer 300 forint -, és egy másik adatsorban vizsgálnánk a gyeden lévők helyzetének alakulását, akkor lényeges különbséget érzékelhetnénk, hiszen a gyed összege akár 51 ezer forintig is fölmehet.

Arra pedig sem a miniszter úr, sem kormánypárti képviselőtársaim nem szoktak hivatkozni, amit ugyanez a jelentés nagyon korrekt módon a figyelmünkbe ajánl, hogy 2000-ben növekedett a szórás, tehát a különböző adatok közötti távolság növekedett; különösen csoporton belül növekedett ez a szórás. Azt pedig végképp senki nem szokta a figyelmünkbe ajánlani, ami ennek a szakasznak az utolsó megállapítása, hogy jelentősen romlott azonban azoknak a gyermekes családoknak a helyzete, akiknél vagy egyáltalán nincs aktív szülő, illetve ahol egyetlen szülőnek kell gondoskodnia a gyermekről.

Azt gondolom, féligazságokról, hamisságokról beszél a miniszterelnök úr, amikor ezeket a szempontokat elhallgatja a sikerekről szóló jelentéseiben.

(11.00)

A gyed újbóli bevezetése, az adókedvezmény bevezetése és évről évre jelentős mértékben történő emelése hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik ezekkel az ellátási formákkal nem élhetnek, hiszen a családi pótlék összege nem emelkedik, a gyes pedig csak nagyon-nagyon mértéktartóan, a nyugdíjemelés mértékével arányosan emelkedik; ezt ebben a parlamentben ellenzéki képviselők, én magam is nagyon sokszor (Gyürk András: '94-'98 között kellett volna!) belekiabáltuk a parlament üléstermébe, hogy meghallják a kormánypárti oldalon is. (Gyürk András: Bokros-csomag!) Két és fél év óta annyit kiabáltuk ezeket az intő jeleket, hogy tudniillik a társadalmi távolság a családokon belül is nő, a családtípusok között is nő, hogy egyre rosszabb és rosszabb helyzetbe kerülnek azok, akik nem tudják igénybe venni a Fidesz családpolitikája nyújtotta előnyöket, kedvezményeket, hogy az az érzésem, a kormány mintha tavaly ősszel végre meghallotta volna.

Ez lehet a magyarázata annak, hogy tavaly ősszel - eléggé későn - utánaküldte a költségvetésnek a kiegészítő családi pótlék gondolatát, hogy kiegészítő családi pótlékot ígér azoknak, akik igazán rossz helyzetben vannak. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a beszédemben is rámutattam arra, hogy ez valahol a cinizmus teteje, hiszen egyszerűen átkeresztelte a gyermekvédelmi törvénnyel '97-ben bevezetett rendszeres gyermekvédelmi támogatást, és megemelte összesen 360, azaz háromszázhatvan forinttal. (Dr. Vitányi István közbeszól.) Ez az, amit az igazán leszakadt, rossz helyzetben lévő családoknak képes volt pluszban adni, miközben adókedvezmény formájában azoknál a családoknál, amelyeknél a kedvezmény 100 százalékát igénybe tudják venni, mondjuk, három gyermek esetén éves szinten 360 ezer forint a kedvezmény.

Ezekről az összefüggésekről egészen kitűnő tanulmányt, elemzést írt a közelmúltban, január végén Ferge Zsuzsa. Rámutatott arra is, hogy ha az adókedvezményt igénybe tudnák venni a gyermekkel élő családok, akkor mennyivel nagyobb összegre lenne szükség, mint amit a kormány beépített a költségvetésbe. Egyszerűen vette a gyermekek számát, megszorozta az odaígért adókedvezmény összegével, és kijött 130 milliárd - lényegesen több, mint amit a kormány adókedvezmény formájában beépített a költségvetésbe, hiszen tudjuk, hogy ez összesen 82 milliárd, de nem biztos, hogy ennek is lesz gazdája.

A miniszter úr milyen 600 milliárdot emlegetett a bevezető beszédében? Örülnék, ha legalább utólag tájékoztatást adna erről. Az idei költségvetésben családi pótlékkal, mindenféle anyasági támogatással, adókedvezménnyel együtt a családokra fordított bruttó összeg 360 milliárd forint.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ott fejezzem be ezt a gondolatmenetet, ahol azt Ferge Zsuzsa is tette. A szakadék nemcsak a társadalmon belül, a családok között nő drámai mértékben - a Fidesz-kormány családtámogatásának jóvoltából -, hanem Ferge Zsuzsával együtt azt gondolom, hogy a szakadék a szavak és a valóság között is nő. (Dr. Vitányi István: '94-'98!) Ez a jelentés kitűnő példa erre.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Gémesi György képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja vezérszónoka; őt követi majd Bognár László képviselő úr. Öné a szó.

DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mindig nagyon örülök, amikor a Szabad Demokraták Szövetsége felszólalója után következem, mert annyi témát ad, amire 15 percben nem is lehet reagálni.

Az előző felszólalás kapcsán most is annyi mindenre kellene válaszolni, hogy teljes mértékben más irányba vinné ennek az anyagnak a tárgyalását, amely előttünk fekszik. Ezt egyébként tájékoztatásnak veszem, mint ahogy egyébként tájékoztatás is a jelenlegi helyzetről, és aminek az eredményeképpen meggyőződésem szerint ki lehet jelölni újabb és újabb célokat azon a területen, amely iránt mindannyian felelősséget érzünk.

Nem állítom, hogy az ellenzéki képviselőtársak nem éreznek őszinte aggodalmat az ifjúság helyzete kapcsán, és hogy nem őszinte aggodalommal mondták el a gondolataikat, de azt gondolom, ez a helyzet, ami most van, egy folyamat eredménye. Egy olyan folyamat eredménye, amely nemcsak a rendszerváltásig, hanem annál sokkal korábbra nyúlik vissza, és azt gondolom, amelynek a megoldását, a kezelését, ha ezt így lehet mondani, talán nemzeti ügyként kellene megfogalmazni.

Ebben a kérdésben, amely a magyar ifjúság, a következő generáció helyzetbe kerülését jelenti, mindannyiunk számára felelősen kellene gondolatokat megfogalmazni, és nem olyan pártpolitikai szempontokat említeni, amilyenek elhangzottak. Keresni kellene azokat a pontokat, amelyek kapcsán ha kicsit maguk mögé néznének azok az ellenzéki felszólalók, akik felszólaltak, talán rájönnének, hogy igen hamis, adott esetben az ő területükön, az ő munkájuk által elhanyagolt kérdésekért teszik felelőssé a jelenlegi előterjesztést.

Tehát magam ezt nagyon fontos, nagyon bőséges anyagnak tartom. Természetesen vannak hiányosságai, mint minden anyagnak, hiszen az sem volt hagyomány, hogy ez a parlament elé került. Először kerül a parlament elé egy ilyen bőséges tájékoztató, nagyon sok információt adó anyag. Meggyőződésem, hogy a mostani parlamenti vita lehetővé teszi majd azt, hogy szeptemberben a következő évi jelentés, adott esetben a 2000. évi jelentés ezeket a hiányosságokat is magába foglalja, és még jobb jelentést kapjunk, amellyel kapcsolatban mi is mindenképpen ki tudjuk jelölni azokat a célokat, azokat a feladatokat, ami meggyőződésem szerint ennek a jelentésnek a legfontosabb értelme.

Talán még reakció az előző gondolatokra: én magam nyolcgyermekes család hatodik gyermeke vagyok, tisztelt képviselőtársam, '56-ban születtem, tehát nem azokban az időkben, amikor, mondjuk, családi pótlék, családi támogatási rendszerek voltak. Nyilván képviselőtársam tudja ezt. Nagy becsülettel és egészségben tudtunk felnevelkedni, édesanyám és édesapám szorgalmas munkája során. Ezzel azt szerettem volna jelezni, hogy nem feltétlenül kell a sokgyermekes család kérdését összekötni olyan típusú gondolatokkal, amelyek elhangzottak. Mondom még egyszer, hogy én magam az önök aggodalmát természetesen őszintének érzem, csak talán szeretném egy picit a realitásokkal megfűszerezni. Olyan realitásokkal, amelyekkel egyébként engem mint polgármestert, a mindennapokban folyamatosan helyzetbe hoznak a helyi településen lakók. Hiszen jó az emberek között élni, és jó azokkal az információkkal a területen is tisztában lenni, amelyeket adott esetben egy anyagban tárgyalunk; amelyeket adott esetben ilyen statisztikai számok és összehasonlítások kapcsán következtetésként levonunk, és talán nem az életbe helyezzük be ezeket a gondolatokat. Tehát ezt nemzeti ügynek gondolom, ezért is tartom jónak és fontosnak, hogy itt, a plenáris ülésen első alkalommal foglalkozik vele a magyar parlament.

Szeretném hangsúlyozni, a Magyar Demokrata Fórum véleménye - gondolom, az előterjesztővel megegyezően, és sokunkkal megegyezően - úgy hangzik, hogy minden gyermekért egyformán felelősek vagyunk. Még egyszer hangsúlyozom: minden gyermekért egyformán felelősek vagyunk. Az anyag egy helyzetet tár fel, amely, mondjuk meg őszintén, nem túl rózsás. A miniszter úr is elmondta: akár a népességfogyással kapcsolatos számokat nézzük, akár a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos helyzetet nézzük, amely fogyasztás az elmúlt években felgyorsult, ahogy nyitottá vált az ország, akár a fiatalkorúak bűnözésének a kérdését nézzük, már vannak nagyon szép és jó jelek az oktatás tekintetében, hiszen a középfokú oktatás kapcsán egyértelműen azt mutatják a számok, hogy többen vesznek részt benne - a tudás szempontjából is valóban ez jelenti a következő generáció helyzetbe kerülését.

Amit az anyagból hiányolok - ezt fontosnak tartom elmondani, meggyőződésem szerint a következő anyagban ez jobban benne lesz -, és egy picit részletesebben kellene majd tárgyalni: az egészségügyi, szociális kérdéseket, életmód és pályakezdés kérdéseit. Bízom benne, hogy a szeptemberi anyagban ez részletesebben kerül elénk. Engedjék meg, hogy mint polgármester és mint önkormányzati ember is, néhány kérdést az én szemüvegemen keresztül értékeljek, és ezen keresztül elmondjam a Magyar Demokrata Fórum véleményét.

(11.10)

Ilyen terület az oktatás kérdése. Nyilván tudjuk, az alapfokú oktatás az önkormányzatok törvényben előírt kötelezettsége, és ennek kapcsán az ember a mindennapi életben látja azoknak a döntéseknek az eredményeit, amelyek parlamenti vagy kormányzati szinten megtörténnek. Azért is tartom nagyon fontosnak az oktatás kérdését, akár az elmúlt időszakban megfogalmazott kerettantervek létrejöttével az oktatás helyi tartalmának bővítését, mert itt lehet igazán a következő generációnak a helyi kötődéseit, a valahova tartozás érzését megtanítani; azt, hogy ahhoz a közösséghez tartozik, amit településnek nevezünk, ahhoz az iskolához tartozik - ami teljesen természetesen annak következménye, hogy egy családhoz is tartozik -, hogy adott esetben valóban nem válik gyökértelenné az illető gyermek azon a településen. Ez valóban helyi feladat és helyi kötelezettség, hogy úgy tudjuk helyzetbe hozni a családokból akár a bölcsődébe, óvodába, iskolába bekerülő gyermeket, hogy tudja, hova tartozik, és tudja azt, hogy hosszú távon ide bármikor visszatérhet, ez az ő közössége, ez az ő otthona, mint ahogy ez az ő otthona a családján belül is.

Nagyon fontosnak tartom, hiszen ezzel is foglalkozik az anyag, hogy nemcsak az önkormányzati fenntartású iskolák foglalkoznak oktatással. Itt az egyházi iskolák, alapítványi iskolák kérdését említem, ami egy újabb szint az értékek bővítésével, a gyermeknek hozzáférhető értékek bővítésével a településen, és meggyőződésem, hogy jó összhangban működnek az önkormányzati feladatokat ellátó önkormányzati fenntartású iskolákkal. Óriási lehetőség a helyi önkormányzat számára itt a gyermek, a következő generáció helyzetbe hozása.

De nemcsak az oktatásról beszélnék, én nagyon fontosnak tartom a nevelés kérdését. Ez ugyan így nem fogalmazódik meg az anyagban - szemléletéből nagyon sok következtetést le lehet vonni -, de meggyőződésem, hogy egy települési önkormányzatnak a következő generáció helyzetbe hozásánál a nevelésben van kiemelkedő feladata. Ebben nemcsak és elsősorban a helyi kötődéseket, a helyi értékek folyamatos bemutatását és annak ismeretét tartom fontosnak, hanem azt, hogy valóban neveléssel is foglalkozzanak a helyi oktatási intézmények, az viszont nem működik és nem fog megtörténni jó pedagógusok nélkül. Ezért is nagyon jó - és kössük össze egy picit a kormányzati intézkedésekkel - a pedagógusok egzisztenciális helyzetbe hozása, az egzisztenciális kérdések javítása, ami meggyőződésem, hogy az elmúlt esztendőkben jóval nagyobb ütemben történt meg, mint korábban, de természetesen a pedagógus számára sem feltétlenül az egzisztenciális kérdés jelenti a gyermeknevelés területét, de elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy nyugodtan és a megfelelő formában tudjon foglalkozni gyermekeinkkel az iskolában.

Fontosnak tartom a helyi sport kérdését, a helyi kulturális területek kérdését. Nem mindegy, hogy az a gyermek az oktatás után hol van a délutáni órákban, hogyan tudjuk megvédeni őt azoktól a hatásoktól, amelyekkel a mindennapi életben meg kell küzdjön, hiszen nem mindegy, hogyan indul el a pályakezdés területén. Meggyőződésem, hogy a sport területén a délutáni foglalkozások, az önkormányzatok, a sportkormányzat által biztosított pályázati lehetőségek bővítésével újabb terepe és újabb lehetősége van a gyermekek és a következő generáció biztos helyzetbe hozásának.

Kulturális területek: a helyi kultúra, a helyi értékek ismerete mellett természetesen azok a civil szervezetek, azok a kulturális műhelyek, ahol a gyermekek délután vannak az önkormányzatok által biztosított körülmények között, meggyőződésem, hogy szintén ezt a helyzetet tudják javítani.

Azért tartom fontosnak ezeket a dolgokat, mert a statisztikai adatokból, ebből a helyzetjelentésből számomra ezek a következtetések vonhatók le, és nyilvánvaló, hogy majd a magam területén, mint ahogy az előbb említettem, mindenkinek a felelőssége és feladata ez alapján kijelölni az előrelépés lehetőségét. A magam területén így gondolom hozzátenni a részemet.

Fontos a Magyar Demokrata Fórum számára a kistelepülések kérdése. Ismerjük azt, hogy egy fiatal egy nagyvárosban, ahol a gyökértelenség sokkal nagyobb, sokkal könnyebben elvész, sokkal kevésbé kerül közösségekbe és kevésbé tud szelektálni az őt érő hatások tekintetében. Pontosan ezért nagyon fontosnak tartom, ha úgy tetszik, a mi stratégiánkban a kistelepülések, a kisiskolák életben tartását, mert azok a kisközösségek, azok a kistelepülések, az a miliő, ami ott megfogalmazódik, nagyon jó lehetőséget biztosít arra, hogy az elég sok csatornán érkező, akár az elektronikus médián vagy más csatornákon keresztül érkező negatív hatásoktól meg tudjuk védeni a gyermekeinket. Azt gondolom, hogy ennek egy óriási lehetősége a kistelepülések további életben tartása, nyilvánvalóan megfelelő körülmények között.

Ennyit talán az oktatásról és a nevelésről, hiszen az idő valóban nagyon gyorsan megy, és számos olyan terület van, amelyről az ember szívesebben beszélne még.

A másik a család kérdése - nagyon sok minden elhangzott. Tisztában vagyunk azokkal a nagyszerű intézkedésekkel, amelyek a családok helyzetbe hozását segítik ma Magyarországon, azokkal a hál'istennek visszaállított intézményekkel, ha így lehet ezt nevezni, ami az alanyi jogon járó családi pótlékot, a gyes kérdését, a gyed kérdését jelenti, de leglényegesebb az úgynevezett családi adózás kérdése, amely meggyőződésem szerint egy kitörési pontja a család megerősítésének, amely egyébként, mindannyian tudjuk, a nemzet egyik alapvető sejtje, a továbbélés lehetőségének legnagyszerűbb miliője. A családi adózás kérdése valóban helyzetben tartja, helyzetbe hozza a családokat, a gyermeket vállaló kisközösségeket.

Én abszolút nem értek egyet egyébként azokkal az ellenzéki felszólalókkal, akik annak a 15 százaléknak a sorsáért úgy aggódnak, ahogy ellenzéki felszólalók aggódnak. Én magam is aggódom mint polgármester, de számos más támogatási lehetőség is van, és nemcsak a kiegészítő családi pótlék, hanem egy település - hiszen én ilyen szemszögből közelítem meg ezt a kérdést - a maga szociális védőhálóján keresztül az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülőket mindenféleképpen segíti, azok hóna alá nyúl. Azt gondolom, hogy ennek számos lehetősége van, az idő kevés arra, hogy ezt említsem; amennyiben Béki Gabriella erre kíváncsi, elmondom azt a támogatási rendszert, amit például mi Gödöllőn alkalmazunk, és amelynek következtében nincs elveszett gyermek és nincs elveszett család a településen.

A Magyar Demokrata Fórum annak idején programjában megfogalmazta az elérhető otthonteremtés programját, ezért is a kormánynak az otthonteremtési támogatási és bérlakásprogramját maximálisan csak üdvözölni lehet és ebben a dologban valóban együttműködni, együttműködni mint politikai partner és együttműködni természetesen mint önkormányzat, hiszen ez egy többszereplős feladat mindannyiunk számára. Azt gondolom, az az eredmény, a közel 2500 lakásépítés és azok a pályázatok, amelyek benn vannak, egyértelműen bizonyítják ennek az otthonteremtési programnak a sikerét és a létjogosultságát Magyarországon.

Természetesen említeni kell azokat a lehetőségeket is, amelyek ezen a területen a bérlakásprogramon kívül megjelentek, a megtartott szociálpolitikai kedvezményt, az adókedvezményt, kamattámogatási kérdéseket és a most induló Fecske-programot, amely a következő generációt újra helyzetbe fogja hozni.

A határon túli kérdésekről az idő rövidsége miatt nem tudok szót ejteni. Fontosnak tartom, és a Magyar Demokrata Fórum számára az értékrendszere és a programjai kapcsán szintén egy abszolút üdvözlendő dolog.

Az elején is céloztam arra, hogy nem feltétlenül kell a szegénységet úgy értékelni, ahogy itt elhangzott az előzőek kapcsán, annál is inkább, mert magam is a saját életem során és a környezetemben nagyon sok olyan értékes közösséget és családot láttam, ahol nem feltétlenül az anyagi szempontok határozták meg a boldogságot és az örömöt, a jövőben való gondolkodást és a gyermekvállalás kérdését. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy ezt hangsúlyozzuk, és nagyon fontos az, hogy a következő generáció előtt adott esetben ne csak az egzisztenciális kérdések, ne csak az anyagi kérdések legyenek szempontok, hanem legyen szempont, hogy valóban legyenek példaképeink, legyenek olyan jellegű és olyan szellemiségben kisugárzott gondolataink és értékeink, amelynek következtében a következő generáció tudja, hogy hol született, hova kötődik, milyen nyelvet beszél, mi a himnusza, és akkor adott esetben énekelje a himnuszát, tartozzon ahhoz a közösséghez, amelyben született, mert akkor én boldogan és nagyszerűen nézek a következő évezred elé. Mindezen kormányzati pozitív szándék és önkormányzati pozitív szándék megvalósulásával, meggyőződésem, csak így tudunk felelősen gondolkodni.

A Magyar Demokrata Fórum támogatja a határozati javaslatot és ennek az anyagnak az elfogadását is. Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Bognár László képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjának vezérszónoka. Öné a szó, képviselő úr.

(11.20)

DR. BOGNÁR LÁSZLÓ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt év őszén itt, Budapesten egy nagyszabású politikatudományi konferenciát tartottak, melynek címe ez volt: "Tíz éve szabadon".

Ennek nyitó előadása itt, az Országgyűlés felsőházi termében lett megtartva, és a legendás rendszerváltó Brzezinski tartotta a nyitó előadást. Érdekes és megdöbbentő gondolatokat és adatokat mondott el egész közép-kelet-európai régiókra, így természetesen hazánkra, Magyarországra nézve is.

Nagyívű előadásának lényege az volt, hogy a rendszerváltó országok társadalmai a kommunizmusból a demokráciába való átmenetet úgy élték és élik még ma is meg, hogy a szabadság nélküli minimális létbiztonságot a szabadságbeli létbizonytalanságra váltották át. Azt is hozzátette, hogy ezen társadalmak, köztük a magyar társadalom nagyobb része a létminimum környékén tengeti életét.

Azt, hogy közép- és időskorúaknak egy meghatározó része veszteségeket szenved ebben az átmenetben, valahol természetesnek tartotta az előadó is. Azt azonban, hogy a nemzetközi gyermek- és ifjúságvédő szervezetek jelentései alapján ez a veszteség bekígyózott a legújabb generáció életébe is, azt már nem lehet természetesnek elfogadni. Elrettentő tényként említette, hogy közép-kelet-európai régióban közel 50 millió gyermek él súlyos szegénységben.

Sajnos és természetes is, hogy Magyarországon is jelen vannak ezen jelenségek, több helyütt az országban vannak falvak, ahol gyermekek elájulnak az iskolapadban, a testnevelésórákon az éhség miatt.

Nem biztos, hogy a szegénység ennek az oka, egyszerűen lehet szülői hiba is természetesen. De ezekre oda kell figyelni. Ifjúságunk gyenge és rossz egészségi állapotban van.

Miért is kezdtem ezzel a beszédemet? Mert a beadványunk erről szól, amiről vitatkozunk. A tegnapi napon Orbán Viktor miniszterelnök úr is elmondta egyik mondatában, hogy sokan nem tudják rendesen iskolába járatni a gyermekeiket. Tehát vannak nehézségek, fontosak, súlyos problémák. De ezt nem köthetjük egyedül a szegény ifjúsági és sportminiszter úr nyakába, mert ez egy hosszú távú, minden minisztériumot átfedő program jelenleg. Az eddigi kormányok munkája benne van - ez az eredmény. Vegyük azt, a tíz évvel ezelőtti vagy a tíz éve egymást követő kormányok is mind felelősek ezért, és mi itt most is felelősek vagyunk. Tehát nem kívánom a szegény miniszter úr nyakába zúdítani az áradatot, mert valóban el kell mondanom, hogy vannak hiányosságai az előterjesztésnek, de hát tetszett volna megcsinálni Magyar Bálintnak, nem öt oldalon, de írhatott volna jobbat Kiss Péter. Most végre van egy anyagunk, amit tárgyalhatunk, és végre először bekerült az Országgyűlés színe elé. Ez nagy pozitívum.

A Magyar Igazság és Élet Pártja mit tud erről mondani? Inkább kér: a veszélyeket bele kell venni. Milyen veszélyek vannak? Mert amik a világon és Európában veszélyesek, azok nálunk is leképeződnek, a gyermekeinknél és a fiataljainknál.

A Római Klub tudósai szerint ebben az évszázadban fontossági sorrendben mik a legveszélyesebb dolgok? A túlnépesedés és szegénység, a migráció, a környezetrombolás, a munkanélküliség, a drogfogyasztás, a szervezett bűnözés és az etika hanyatlása. Ezek jönnek be a fiatalok életébe itt, hazánkban is. Ezekre fel kell készülni jobban.

A Magyar Igazság és Élet Pártja kicsit úgy érzi, hogy a globalizációs ártalmakra is választ kell adnunk, az ifjúság életkörülményeire. Nem legyőzni - mondja a MIÉP programja - és megváltoztatni akarja a globalizmust, ez ostoba és fennhéjázó célkitűzés volna, hanem túlélni, és erre kell felkészülnünk, pontosabban a magyar társadalmat, a túlélést és az ifjúságot megszervezni.

A magyarság megmaradása a XXI. században attól függ, tud-e magának egy olyan rendszert teremteni, amely minden eszközt felhasznál arra, hogy megállítsa a nemzet rohamos fogyását, majd ezt a trendet megfordítva, tud-e gyarapodó magyar életet teremteni a globalizmus világában, azzal szembehelyezkedve, az ellen túlélési stratégiát kialakítva és megvalósítva. Erre is fel kell készítenünk fiatalságunkat.

A társadalmi és civil szervezetek a jelentés végén beszámolnak nehézségeikről. Köztük a hallgatói önkormányzat országos konferenciáját olvasom, ezt írják: "Míg a jelentkezési kedv évről évre nő, addig a legszegényebb rétegekből továbbra is változatlanul kevesen és nehezen kerülnek be a felsőoktatásba." Vagyis itt a mobilitási folyamatok, amelyek már megindultak és szerencsésen nyitottak, azért még nem olyan virágosak, mint ahogy a statisztikai adatok ezt kimondják. Tehát erre a mobilitási folyamatra a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint jobban oda kell figyelni, tudományosan kutatni és vizsgázni, ahogy az előttem szólók is elmondták.

A keresztény egyházak mit jeleznek ebben a tanulmányban? Társadalmi esélyegyenlőtlenséget jeleznek. Vagyis komolyan és határozottan kell vennünk a ráfigyelést a társadalmi esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésére.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete is felhívja a figyelmét az Országháznak e jelentésben a gyermekek erkölcsi, lelki nevelésének a hiányára. Ez nem pénzkérdés.

A Magyar Igazság és Élet Pártja azt javasolja, hogy tessék különböző minisztériumoknak különböző programokkal előállni. Például az Oktatási Minisztérium határozza meg már végre a nevelési eszményt; nem kerül pénzbe, nem térítéses. Minden régi kultúrának megvoltak a nevelési eszményei. Ezt már lehet, hogy unják is tőlem, kedves képviselőtársaim; de hát neveléstörténész vagyok, miről beszélhetnék másról? Mi volt régen a nevelési cél Kínában? A nemes ember. Babilon-Asszíriában az emberséges írnokot képezték. Az ózsidó iskolákban a pátriárkák voltak az eszményképek: Izsák kitartása, Jákob türelme, Ábrahám hite. Indiában a szent ember, a risi, a görögöknél a kalokagathia. Harmónia volt Phütagorasznál, de nem akarom végig felsorolni a humanisztikus, reneszánsz - ez már humanista - világképet, az erkölcsös embert Marcus Aureliusnál, és eljutunk-eljutunk a szocialista embertípushoz, amiben én éltem, először a kommunista embertípushoz, majd a szocialista embertípushoz. De hova jutunk el? A brókertípushoz?

Valamit meg kellene határoznia a tisztelt Oktatási Minisztériumnak. Nem tudom, hogy mi egy állandóan tökéletesedő ember. Annyit tudok mondani, hogy nevelési eszmény megtalálása és megvalósítása az emberismeret, nevelés metszéspontjában áll; egyszerre egyetemes és aktuális kulcsprobléma a társadalmi életünk minden területén. Tudományos szempontból egyszerre pedagógiai, pszichológiai, biológiai, antropológiai, filozófiai és etikai probléma.

Napjainkra nevelési eszmény nélkül maradtunk, iránytű nélkül tévelygünk. Ez nemcsak a közoktatásunkra, de általában az emberi kapcsolatainkra, a családi életünkre, népünk testi-lelki egészségére, munkájára, sőt naponta tapasztaljuk, politikai életünkre is kihat.

Tessék szíves lenni egy nevelési eszményt kidolgozni! Nem sürgős, de nem kerül semmibe. Valahol egy tökéletesedő ember jelenjen meg! Én ezt nem tudom megfogalmazni, de valahogy az legyen benne, amit Makai Sándor szavai mondanak: "Európai feladatunk mi? Embernek lenni magyarul". Valahogy ezt kellene megfogalmazni egy eszményképben.

Milyen nehézségek vannak még? A nagycsaládosok említik a kommunikációs csatornák negatív hatásait. Nem kell erről sokat beszélnem a tisztelt képviselőtársaimnak, a fiatalokra mint nagyfogyasztókra ez rettenetesen hat. Manipuláltak a kommunikációs csatornák, napilapok manipulálják fiatalságunkat, ennek igen engedelmes, manipulálható fogyasztói a fiatalok és a gyermekek a formálás alatt...

(11.30)

Manipulatív hatás a reklámban, sőt az előre gyártott életmódban is; a híres etológus, Konrad Lorenz felhívja a figyelmünket arra, hogy milyen nagy mértékben manipulálnak bennünket, állítólagosan szabad és kulturált nyugati lényeket áldemokratikus dogmák. Az pedig evidencia - mondja - ma már, hogyan működnek eme színfalak mögött a nagyvállalkozói döntések és az információkkal való rosszhiszemű befolyásolások. Ellene kell tenni, igaza van a Nagycsaládosok Országos Egyesületének.

A diákjogok közül van, ami hiányzik, és van, ami túl sok. A hiányokat már hallottuk ma, viszont túl sok az, hogy egy 19 éves gyerek nem köteles elmondani a drága mamának vagy a nagymamának, hogy átment-e a vizsgán. Túlzásba nem szabad vinnünk a jogokat.

Térjünk rá a jelentésre! A jelentés célja, hogy hiteles képet kapjunk, ami nyomon követheti az élethelyzetek változásait mind a gyermekeknél, mind a fiataloknál, valamint a változások hatásait.

Ebben a jelentésben valóban található egy kis aránytalanság, amint már hallottuk. Először is aránytalan az, hogy mi kerül bele. Mi kerülhet bele? Az, amit a különböző minisztériumok elkészítenek. Ezt szervezettebbé kell tenni.

Van a jelentésnek egy diagnózis része - amit Balczó képviselőtársam az oktatási bizottságban már kifejtett -, és van egy terápiás, gyógymód része. A diagnózis rész - amely pontos, objektív, széles KSH-adatokon alapul - túlsúlyban van, legalább 12:1 arányban - ha egy mérkőzés eredményéhez hasonlítjuk -, a terápiával, a gyógymóddal szemben. Pedig nem kellene szégyenlősnek lennie ennek a kormánynak, mert tettek egyet s mást. Miért hallgatják el, és miért nem aktualizálták ebben a jelentésben a családi pótlékra, a gyermekgondozási segélyre, a megjelent drogtörvényre, a diákhitelrendszerre vagy a tegnap a miniszterelnök úr által adott bérlakásprogramra - ami végre beindult, legalábbis egy mintával - való hivatkozást. Ezeket nem kellene szégyellni, bele kellene helyezni ebbe a jelentésbe.

Nem kívánom húzni az időt. Annyit szeretnék még elmondani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja nem osztályozza 5-ösre, legszívesebben nem fogadná el, de kénytelen tudomásul venni a jelentést, mégpedig úgy, ahogy az országgyűlési határozattervezetben van. A 2. pontban kéri, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatain túl adjon tájékoztatást az életkörülmények alakulásáról és tartalmáról kutatások és elemzések útján; valamint elfogadjuk és támogatjuk a 6. pontban, hogy mindennek az idejét tegyük el szeptember 15-ére, és ne március 31-re.

Kérem, fogadják el jobbító szándékú nyilatkozatainkat és javaslatainkat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, képviselőtársaim. Köszönöm a szót, alelnök asszony. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes általános vitát elnapolom, folytatására következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! 13 óráig szünetet rendelek el. Jó étvágyat kívánok önöknek az ebédhez!

Viszontlátásra 13 órakor.