Felszólalás adatai
36. ülésnap (1998.11.30.), 163. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Hegyi Gyula (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:44 |
Felszólalások: Előző 163 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én, bevallom, nem értek a bankügyekhez (Közbeszólások az MDF soraiból: Akkor miért szólsz hozzá?), és mint az állampolgárok legtöbbje számára, számomra is áttekinthetetlen 100 milliárd forintos összeg.
Négy rövid kérdésem azonban lenne, amely szerintem minden józan állampolgár számára érthető. Az egyik az, hogy önök úgy beszélnek itt a Postabankról, mintha 1990 és 1994 között nem ugyanaz a személy lett volna Postabank vezetője, mint '94 és '98 között. Ez az igazság! Ha Surján volt miniszter még itt lenne, elmondta volna azt is, hogy amikor ő miniszter volt, akkor ugyanaz a személy volt a Postabank vezetője, mint később a Horn-kormány idején.
Kettő: ahhoz, hogy a Magyar Nemzet megjelenhessen, tudomásunk szerint naponta egymillió forinttal támogatta a Postabank. Komolyan állítják-e önök azt, hogy a Magyar Nemzet a Szocialista Pártnak és nem a Fidesznek kampányolt az előző választási kampány során?
Három: a sajtóban olvashattuk, senki nem cáfolta meg, hogy a Lakitelek Alapítványt különböző banktechnikai módon - nem kívánom elemezni, nem is nagyon értek hozzá, tény az, hogy - több száz millió forinttal támogatta a Postabank. Tudomásom szerint a Lakitelek Alapítvány nem az ellenzéki pártokhoz, hanem a kormánykoalíciót alkotó MDF-hez, annak jelenlegi elnökéhez tartozik.
Négy: senki nem cáfolta meg azt az állítást, legalábbis érdemlegesen, hogy a Mahiron keresztül a Fidesz-MPP választási kampányát a Postabank több száz millió forinttal támogatta. Ha tehát azt mondják önök, hogy valaki eltapsolta ezeket a pénzeket, ebben a tapsolásban nagyon nagy részt vállaltak a tisztelt mai kormánypártok is.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 163 Következő Ülésnap adatai