Felszólalás adatai

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is egy kicsit a múltba tekintenék, és fölsorolnék néhány adatot a magyarországi biztosítás történetéről, meg egy kicsit kitekintenék a világba.

A második világháború előtt Magyarországon 41 biztosítótársaság működött, ebből 25 volt külföldi, a többiből, a maradékból is csak 11 volt száz százalékban magyar érdekeltségű. Ezek mellett viszont működött még 200 helyi biztosítóegyesület. Mint jól tudjuk, '49-52 között ezeknek a százszázalékos államosítása megtörtént, egy cég keretébe lett összevonva az összes biztosítás, monopólium lett az Állami Biztosító.

Mi van ma? Ma működik, mint ahogy Lezsák úr is elmondta, 22 társaság, ebből 4 lefedi a teljes biztosítás 70 százalékát, és egyetlenegy biztosítótársaság nincs magyar tulajdonban. Tényleg óriási a veszélye a monopóliumok kialakulásának, ezt próbálná egy kicsit gyengíteni a 35 biztosítóegyesület, amelyikből három foglalkozik életbiztosítással és 32 egyéb, nem életbiztosítási tevékenységgel. Ezeknek az összes díjbevétele 3 milliárd forint, ami összességében alig éri el az összes biztosítói díjbevétel 1 százalékát. Jó-e ez? Szerintem nem jó, mindenféleképpen ennek a törvénynek valahol ezeket a gondokat is meg kellene oldania, és abból a képzeletbeli tortából, amit elképzelünk, az 1 százaléknál kicsit nagyobb szeletet kellene hagyni, már csak azért is, mert a biztosítóegyesület valahol igazából - akik megfogalmazták - egy polgári egyesülés lenne, a polgárok önvédelmi tevékenysége bizonyos káreseményekkel szemben.

Magyarországon, mint említettem, 35 biztosítóegyesület működik. Miért is alakultak ezek meg? Elsősorban azért, mert a biztosítóegyesületek emberközelibbek. Nincs az a többszörös áttétel, nincs az a nagy bürokrácia, mint ami a társaságoknál megvan, s ami nem egy utolsó dolog, hogy a működési költségeik lényegesen alacsonyabbak, ebből adódóan a díjbevétel is kisebb. Tehát ebből adódóan a polgárnak kevesebbet kell fizetni ugyanolyan színvonalú szolgáltatásért. Nem véletlen, hogy a legtöbb biztosítóegyesület a mezőgazdaság területén működik, mégpedig azért, mert ez az a terület, ahol igazából a költségek közé már nem lehet beépíteni a biztosítás költségét. Ebből adódóan természetes, hogy a gazdák, a gazdálkodók ezt a formát választották, mert ez mintegy 20-25 százalékkal kisebb díjfizetést jelent nekik. Nem véletlen, hogy a másik nagy terület a gépkocsik kötelező biztosítása, ahol egy egyesület működik jelenleg, de rohamosan fejlődik a tevékenysége, hisz itt is mintegy 20 százalékkal kisebb díjtételért tudják vállalni a biztosítást.

Miért beszélek ennyit a biztosítóegyesületekről? Nem tudom, hogy államtitkár úr vagy a parlament tudja-e, hogy a tíz legnagyobb biztosítócég közül hat egyesületi formában működik a világban. Nem tudom, tudják-e, hogy a világban a díjbevételek 40 százalékát a biztosítóegyesületek szedik össze. Nem tudom, tudják-e, hogy a nagy biztosítótársaságoknál is esetenként jelentős tulajdoni részaránya van a biztosítóegyesületeknek. Nem tudom, tudják-e képviselőtársaim, hogy Németországban is több mint 120 biztosítóegyesület működik.

Mint már hoztam a külföldi példákat, egy kicsit hasonlítsuk össze az Unió országainak és Magyarország biztosítási viszonyait szintén biztosítóegyesületi szemszögből. Míg az uniós tagországokban igazából mintegy 40-50 év állt rendelkezésükre, hogy a modern követelményeknek is eleget tevő biztosítóegyesületek létrejöhessenek, és ezek egy részében, például Spanyolországban, Franciaországban nagyon komoly állami támogatást is adtak, hogy segítsék a polgárosodás folyamatát e téren is, addig Magyarországon tíz éven belül kellene elérnünk az európai viszonyokat. Úgy érzem, hogy ez a törvény viszont ezt a felzárkóztatást, ezt a fajta támogatást nem teremti meg.

(11.20)

Ha a piaci részesedést nézzük - az előbb már említettem a német viszonyokat -, nem tudom, hogy a Pénzügyminisztérium és az államtitkár úr felfigyelt-e arra, hogy például Németországban csak a gépjármű-biztosításban száz felett van a biztosítók száma. Ezek közül az Alliance, amely a legnagyobb Németországban e területen, összességében csak 15-17 százalékát fedi le a gépkocsi-biztosítás területének. Magyarországon mi a helyzet? Három legnagyobb biztosító van, amely lefedi a piac 86 százalékát, ezek közül egyetlenegy biztosító több mint felét fedi le. Tehát úgy érzem, érdemes elgondolkodni ezeken a számokon is.

Ha megnézzük a díjbevételeket, már említettem, hogy mintegy 35-40 százaléka a díjbevételeknek az egyesületeknél realizálódik. De hadd mondjam, ha kitekintünk Európából, Japánban például a díjbevételek több mint 80 százaléka az egyesületekhez folyik be. Magyarországon ez alig 1 százalék.

Úgy érzem tehát, hogy mindenféleképpen segíteni kellene ennek a törvénynek ezt a formát is, amit biztosítóegyesületeknek nevezünk.

Ha megnézem az előttünk álló javaslatot, egy kicsit gondom van vele. Említettem a biztosítóegyesületek egyik legnagyobb előnyét, hogy sokkal kevesebb az a fix költség, ami terheli a biztosítás költségeit, hiszen nincsenek márvány csodapaloták, nincsenek 150-200 milliós éves fizetéssel vezérigazgatók és vezérigazgató-helyettesek tartva, sőt, amit most előír a törvény, mondjuk, a 300 millió feletti díjbevételt elérő egyesületeknél is, hogy külön statisztikust, szakértőket kell alkalmazni, ezeknek bizony ezeknél a nagy társaságoknál 3-400 ezer forintos havi fizetésük van.

Mi van olyankor, ha egy ilyen határt elért egyesületnek foglalkoztatnia kell ezeket a szakértőket? Ez azt jelenti, hogy az ő díjtételei is meg fognak emelkedni, és összességében egy ilyen 300 millió körüli díjbevétel esetén ezeknek a munkatársaknak egy egyesület 4-5 napos, tehát egyhetes elfoglaltságot tud adni, az összes többiben nem tudnak nekik munkát adni, és körülbelül 1 milliárd forintos díjbevételt kellene elérniük, hogy ennek az előírásnak eleget tudjanak tenni.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, mindenféleképpen javasolnám, hogy vizsgálja felül a bizottság, a minisztérium, és természetesen mi is vizsgáljuk felül, hogyan lehetne a biztosítóegyesületi formát segíteni, működtetni, hogy kiteljesüljön és ne fogjuk őket vissza, mert akkor eljutunk oda, mint amit '52-ben megtett az akkori állam, csak most nem államosítunk, hanem ellehetetlenítjük az egyesületi működést.

Egy érdekes felvetés: az előbb említett, viszonylag alacsonyabb díjtétel és a viszontbiztosítás adta díjtétel-csökkentési lehetőségnek óriási lehetőségei és határai vannak, amit még igazából ki se használtunk. Egy ilyen példát hadd mondjak: az önkormányzati vagyonok biztosítása. Most fekszik az asztalon az állami vagyon biztosítása. Én nem arra biztatom az illetékeseket, hogy ezt ne profitbiztosítók útján, hanem egyesületi úton próbáljuk megoldani, de elgondolkodtató lenne, hogy egy ilyen formában 15-20, esetenként 30 százalékos díjtétellel kevesebbet kellene fizetni az adózó polgároknak ezeknek az épületeknek az biztosításáért, legyen ez önkormányzati, vagy legyen ez állami.

Tehát, tisztelt Ház, ezzel zárnám mondanivalómat: ne feledjük el, se az előterjesztő, se mi a biztosítóegyesületeket, és legalább európai szintre próbáljuk meg őket felhozni, és próbáljunk meg olyan módosító indítványokat beadni, ami lehetővé is teszi ezt, és nem teszi tönkre ezt a néhány működő egyesületet, ezt a most kibontakozó egyesületi formát.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)