Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Itt az elmúlt hetekben napvilágot láttak a 2015-ös mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatok, támogatások konkrét számai, kiderült az, hogy milyen elvek mentén történtek a pénzek kiosztásai. Ugyan már nem foghatja a kormány a korábbi MSZP-SZDSZ-kor­má­nyokra a rossz letárgyalásokat, de mégiscsak azt látjuk, hogy ugyanazt az elvet követik, ugyanazt a világot folytatják. Így történhetett az meg, hogy a pályázati pénzek 76 százalékát a támogatottak felső 10 százaléka kapta tavaly Magyarországon. (Z. Kárpát Dániel: Jézus, Mária!)

Nagyon fontos ilyenkor hangsúlyoznom, hogy gyökeresen szembemegy a valóság azzal a kormányzati kommunikációval, amit így hétről hétre hallhattunk a Ház falai között vagy akár bármilyen gazdarendezvényen.

De hogy ne csak a száraz tényeket mondjam el itt mindig, engedjék meg, hogy felolvassak egy levelet, amely a mai nap érkezett az elektronikus postaládámba, és amely jól szemlélteti azt, hogy azon konkrét számok mögött, amelyeket itt rendre felolvasunk, milyen élethelyzetek húzódnak meg, és miket eredményeznek ezek a valóságban.

„Tisztelt Magyar Zoltán Úr! Elnézését kérem, hogy levelemmel zavarom!” Itt mindjárt közbe is szólnék, hogy természetesen nem zavar senki az ehhez hasonló tartalmú levelekkel, sőt nagy örömmel fogadom őket, hiszen ez mutatja leginkább azt, hogy milyen a valós helyzet ma vidéken. „Egy Szolnok megyei, vidéken élő fiatal nő vagyok, párom és én mezőgazdasággal foglalkozunk, saját földjeinket művelve gazdálkodunk közösen, közel 20 hektáron. Állattartással is foglalkozunk, szinte mindennel: juh, sertés, szarvasmarha, baromfi, nyúl. Tavaly kezdtük el a nyulászkodást, gondolván, ez lehetett volna számunkra az a biztos pont, amely állandóságot tudott volna teremteni az életünkben. Beállítottuk az anyákat, amelyek egy év alatt a szívemhez nőttek, elérkezett az idő, hogy beindítsuk a tenyésztést, és ekkor a kistermelőt megszüntetésre ítélik. A nyúltenyésztőknek még két felvásárlást biztosítanak, mi már nem fogunk ebbe beleférni. Mit fogok csinálni körülbelül 90 nyúllal? Ez persze nemcsak az én akadályom, ez az egész itteni régió, a fél ország problémája.

Arra kényszerítenek minket, hogy a beállított anyaállományt adjuk el, és így teljesen kirekesztenek bennünket, kistermelőket, mondván, nem kell a nyúl. Ha az eddig felvásárolt nyúlállomány minőségével volt probléma, akkor inkább minősíteni kellene a kistermelőknél még az állatokat, hogy a tenyész­anyák utódai megfelelnek-e a húsüzemi igényeknek, és például nem szabadna átvenni 2,5 kilogramm alatti egyedeket.

Mindezek után mit tehet egy kistermelő? Mi lehet a fő arculata? Nincs igény, nem vásárolnak fel, a sertés nem kell vagy olyan csekély összegért élve, hogy inkább terményt adunk el, a házi vágáshoz kialakított hely kell, bár ötlet van, és egyszer talán sikerül szalámikészítéssel foglalkoznunk. A szarvasmarha-tenyésztés is bizonytalan jövőt tartogat. Hat darab üszőnk van, de a tejet majd jó, ha 65 forintért átveszik. Mi legyen? Tartsuk? Ne tartsuk? Itt is vannak ötleteink, a sajtkészítésben is látok valamilyen kiutat, de az idő, mire ez az állomány beáll, még sok. A juhtartás sem kifizetődő: kis létszámmal sok takarmányt kíván, kevés bevétellel, amely csak bárány leadásából származik.”

És térjünk vissza talán egy kicsit a nyúlhoz, hiszen kérdezi a levélíró, hogy: „A felvásárlását vissza lehetne-e állítani? Fog-e még kelleni bárkinek? Mindent összegezve teljes átalakításra lenne szükség a mezőgazdaságban is, amely felett egy hatalmas rózsaszín felhő ül, ahol csak a javuló tendencia és a mintatanyák szerepelnek. A városban élő ember sokszor nem is tudja igazán, milyen nehéz annak, aki ebben él. Nehéz jó döntést hozni. Bár feladni nem fogjuk, amíg bírunk, próbálkozunk, de egy rosszul működő rendszerben egy ember nehezen tud változtatni ilyen nagy dolgokon, de hiszem, hogy sikerülhet.” Így szólt a levél.

Reméltem, megmondom őszintén, hogy érdemi választ fogunk tudni kapni esetleg a kormányból valakitől, mondjuk, az illetékes államtitkár úrtól, de ha mást nem, bízom abban, hogy majd írásban megkapjuk a választ; nem is magam miatt, hanem legfőképpen azért, hogy a levélíró és a hozzá hasonló problémákkal küszködő családi gazdálkodók is választ kaphassanak végre, hogy ha egyszer 740 milliárd forintot szét lehet osztani mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra egy év alatt Magyarországon, akkor miért csak a leggazdagabbakhoz, a tőkeérdekekhez jut ez az összeg, nem pedig az olyanokhoz, akikről ez a levél is szól.

Én arra biztatom őket, hogy ne adják fel, tartsanak ki, és bízunk abban, hogy 2018-tól egy felálló Jobbik-kormány valóban a vidéki magyar emberek érdekét fogja végre szolgálni ebben az országban. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)