Felszólalás adatai
190. ülésnap (2009.02.23.), 249. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Géczi József Alajos (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Mentelmi bizottság |
Felszólalás oka | Ismerteti a bizottság véleményét |
Videó/Felszólalás ideje | 1:11 |
Felszólalások: Előző 249 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy így együtt maradtunk, rátérhetünk a mentelmi ügyek tárgyalására.
Advent óta tíz megkeresés futott be az Országgyűlés elnök asszonyához, és ebből nyolc előadmány lesz, mert egyet lehetett egyesíteni, Nagy Imre képviselőtársunk ügyét.
Karsai József képviselőtársunk esetében sajnos nem lehetett egyesíteni a két előadmányt, hiszen az egyik az egy nagyon egyszerű ügy, ráadásul az Országgyűlés már egyszer tárgyalta, hiszen Karsai Józsefet ugyanazok a följelentők ugyanazon kijelentéséért már egyszer följelentették, csak most egy másik újságban hivatkozott mondatára hivatkoznak, ami azonos az előző ügyben kifogásolt mondattal. Az Országgyűlés 2008. június 2-án határozatot hozott arról, hogy a feljelentés azonos tartalmú ügyében egyhangúlag nem függesztette fel Karsai József képviselőtársunk mentelmi jogát.
A bizottság ezt is megtárgyalta, és most is azt ajánlja az Országgyűlésnek egyhangú szavazattal, hogy ebben a becsületsértési, rágalmazási ügyben Karsai József képviselőtársunk mentelmi jogát ne függessze fel.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 249 Következő Ülésnap adatai