Felszólalás adatai

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az csak a látszat, hogy nem a módosító javaslatokról van szó. Az előterjesztett módosító javaslatok közül körülbelül egy tucat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az ajánlás 1-38. pontig terjedő része az, amely most, az első szakaszban megvitatásra kerül. Csak szeretném tájékoztatni a tisztelt elnök asszonyt, hogy ezek sorra, egymás után hatásköri és jogorvoslati fórummal összefüggő kérdések, éppen ezért úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy mind Gyimesi képviselő úr ügyrendi indítványa, mind pedig egyéb ilyen jellegű megjegyzések helyénvalóak, hiszen konkrétan erről van szó, méghozzá az első vitaszakaszba eső javaslatokról.

És hogy milyen súlyú dologról van szó, azt nyilván jelzi a vita is, például az a körülmény, hogy az államtitkár úr most, a részletes vita elején hosszabban szólt, mint az expozé alkalmával, amit nem feltétlenül hibaként vetek fel, legalább végre, valahol vita folyik ezekről az ügyekről. Mert - ha szabad egy mondat erejéig reagálnom Gyimesi képviselő úr korábbi megjegyzésére - nem véletlen, hogy az alkotmányügyi bizottságban erről nem folyhatott vita; az alkotmányügyi bizottságban hosszú hónapok, lassan azt lehet mondani, évek óta egy ismeretlen fogalom a szakmai vita, az elnök úr már azt is személyes sértésnek veszi, ha valaki hozzászól egy témához, és a képviselők nem csak a kezüket emelik egy szavazás kapcsán.

Az, hogy mi elhagytuk a bizottság üléstermét éppen ennek a javaslatnak, éppen ezen módosító javaslatok vitája kapcsán, az nem azért történt, mert az érvek nagyon erősek voltak a másik oldalon, és a súlyuk miatt már képtelenek voltunk újakat felhozni, hanem azért történt, mert az Igazságügyi Minisztérium tisztelt képviselője, képviselői véleményünk szerint alapvető kérdésekben nem rendelkeztek megfelelő információkkal.

(13.50)

Történt ez akkor, amikor alig egy-két nappal korábban az Alkotmánybíróság meghozta azt a határozatát, amely részben a vitát most ebbe az irányba is elvitte. Én ebből csak egyetlen félmondatot szeretnék felolvasni, nem az indokolásból, hanem annak a rendelkező részéből, amely vitathatatlanul kötelező erővel bíró dolog.

Az Alkotmánybíróság megállapítja: "Az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy..." - itt egy rész kimarad - "nem írta elő több ítélőtábla létrehozását a bírósági szervezeten belül, hanem csak egy, az egész ország területére kiterjedő illetékességű, budapesti székhelyű országos ítélőtábla létrehozataláról rendelkezett." Ebből a mondatból nem vonható le az a következtetés, amelyet már hallhattunk az Igazságügyi Minisztérium egyik magas rangú képviselőjétől az elmúlt napokban, hogy ez a rendelkezés a legkevésbé sem problematikus, mert legfeljebb büntető, polgári és esetleg közigazgatási ügyszakra vonatkozóan létrehoznak egy-egy ítélőtáblát, hogy ez a kis apróság - hogy így mondjam -, probléma megoldható legyen.

Nos, az teljesen egyértelmű, hogy ugyanolyan alkotmányellenességet és az Alkotmánybíróság határozatával ellentétes döntést hozna a minisztérium, hogyha mondjuk, ezt a megoldást kísérelné meg, mert ez a rendelkező részben foglaltak szerint világosan nem alkalmazható. Azt hiszem, ez még csak jogi végzettséget sem igényel, hogy ezt az értelmezést adjuk neki.

Az is meglehetősen nehezen kezelhető dolog, amikor az ilyen körülmények között beinduló részletes vita kapcsán egy kormánypárti képviselő úr azt javasolta - és ő még a jóhiszemű és korrekten eljáró képviselők közé sorolható ebben a tekintetben -, hogy ahol a törvény ítélőtáblát említ, ott tegyük többes számba és legyen ítélőtáblák, és úgy gondolta, hogy részéről ezzel a probléma megoldásra kerül. Nyilván nem ilyen leegyszerűsített módon kívánta csak, de egyszerűen nem is értem, hogy ebben a helyzetben a kormányzat miért nem teszi azt, amire államtitkár úr az imént már harmadszor vagy negyedszer tér vissza, hogy ha valaki hibás döntést hoz, akkor miért nem tudja belátni annak a hibásságát, és miért nem tudja korrigálni esetlegesen ezt a korábbi döntést, mondjuk, az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően. Ha ezt az érvelést önmagára nézve is komolyan gondolná a kormányzat, akkor itt nem lehetne szó másról, mint arról, hogy vagy visszavonja a törvényjavaslatot, vagy megkísérli az átdolgozását elfogadtatni az Országgyűléssel.

Ezek igazából majdhogynem apróságok ahhoz képest, amely problémákat a büntetőeljárási törvény egyes rendelkezései a későbbiekben véleményem szerint eredményezni fognak.

Most megfogadván azért a felszólítást a részletes vita konkrét rendelkezéseinek, számszerűen is sorolható rendelkezéseinek vitájára vonatkozóan, szeretnék ehhez az első szakaszhoz néhány javaslatról szólni, amelyet Hack Péter képviselőtársammal együtt terjesztettünk elő. A módosító javaslataink száma megközelíti a százat, a kapcsolódókkal együtt egészen biztosan meg fogja haladni, vagy legalábbis én úgy gondolom, hogy meg fogja haladni. Nem azért terjesztettük ezeket elő, mert így szeretnénk bármilyen módon is gátját vetni az Országgyűlés munkájának, sem rá, sem énrám nem jellemző az, hogy bármely törvényjavaslathoz ilyen számban terjesszünk elő módosító indítványt, kizárólag azért tettük, mert ebben az esetben rendkívül fontosnak gondoltuk a dolgot.

Az ajánlás 4. pontjában a nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseket szeretnénk helyreállítani, azaz a korábban elfogadott törvény rendelkezéseit visszaállítani. A bizottsági vitában a minisztérium képviselője azt mondta, hogy nem szűkül a nyelvhasználat joga. Mi igyekeztünk bebizonyítani, hogy igenis szűkül, mert ugyan az egy tiszteletreméltó rendelkezés, hogy a törvény kifejezetten megemlíti a kihirdetett nemzetközi szerződés alapján az abban meghatározott körben regionális vagy kisebbségi nyelvhasználat jogát, de azzal, hogy ezt konkretizálja, egyrészt azonnal egy szűkítést tesz, másrészt pedig a tagmondat második fele, amelyről ez a javaslat szól, azt is eléri, hogy a korábban hatályosban vagy a jelenlegiben - nem is tudom, hogy melyik a jó kifejezés, pontosan tudjuk, hogy most nehéz megfelelő kifejezést használni a '98. évi XIX. törvényre - a "vagy ha a magyar nyelvet nem ismeri" kitétel szerepel. Nos, ez egy szűkítés, mert nem adja meg azt a jogot, hogy teljesen szabadon mérlegelje az, akit egyébként eljárás alá vonnak, hogy milyen nyelvet kíván használni, mert ha ismeri a magyar nyelvet, akkor megszűnik a mérlegelési joga. Az, hogy milyen mértékben ismeri a magyar nyelvet, az mindenkinél teljesen egyéni és egyedi. Az eredeti törvény azt mondja, hogy a büntetőeljárásban mind szóban, mind írásban mindenki az anyanyelvét vagy az általa ismertként megjelölt más nyelvet használhatja.

Azaz, nyilván ha magyar elkövetőről van szó, ez a szakasz nem igazán releváns. Abban az esetben, ha külföldi elkövetőről van szó, akkor a külföldi elkövető fogja eldönteni, hogy ismeri-e olyan mértékben a magyar nyelvet, hogy azt mondja, hogy azon tudok kommunikálni, és az egyébként rám nézve igen nagy veszélyt rejtő büntetőeljárásban is tudom használni ezt a nyelvet. Pontosan tudjuk, hogy mennyire cizellált megfogalmazások kerülhetnek elő, és mennyire fontos egy nyelv pontos ismerete egy büntetőeljárásban. Nos, hogyha úgy dönt a nyomozó hatóság, hogy ugyan a köszönést tudta fogadni magyarul az illető és tud valamilyen szinten, minimális szinten kommunikálni, azt fogja neki mondani, hogy uram, ön ismeri a magyar nyelvet, innentől kezdve nincs miről beszélnünk, mert az a második tagmondat, amelyről ez a szakasz szól, a módosított szakasz, az ezt az értelmezést engedi, azaz a hatóság fogja eldönteni, hogy milyen módon, melyik nyelvet lehet használni. Szerintem szerencsésebb, hogyha ezt a terhelt dönti el, ő tudja, hogy melyik nyelvet hogyan beszéli. Látszólag ez nem fontos dolog, de azt hiszem, ennek igenis jelentősége lehet.

A módosító javaslatoknak csak egy részéről fogunk beszélni, részben olyanokról, amelyeknek elvi jelentőségük van véleményünk szerint. Én inkább arra fogok hagyatkozni, hogy azokról a javaslatokról szóljak, amelyek garanciális jogokat érintenek, és azok közül is, azt hiszem, csak a súlyosabbakra fog idő jutni.

Ilyennek gondolom a 9. pontban rögzített javaslatunkat, amely azt az elvet fogalmazza meg másképpen szólva, azzal, hogy elhagyni rendeli a módosítást, hogy senkit nem lehet elvonni bírájától, azaz a legszűkebb körben, a legkivételesebb esetben lehet egy törvényben lehetőséget biztosítani arra, hogy a büntetőeljárás ne az előtt a bíróság előtt folyjon, amely a fő szabály szerint egyébként alkalmazandó. Mi tehát nem tartanánk helyesnek, ha ezen bármilyen módon lazítás történne. Nem mondom, hogy milyen következményekkel járhat, akár a régebbi időkből vagy a nem túl távoli múltból is tudnánk hozni meglehetősen súlyos példákat.

A 14. pontban a 28. § elhagyását javasoljuk. Ezt tesszük azért, mert az az elv vezérelt bennünket jelentős mértékben, hogy a büntetőeljárás során fontos garanciális szempont és érdek, hogy jogvégzett emberek értelmezzenek jogot, azaz a jogászok előtt folyjon az eljárás, az ügyész, a bíró és a védő előtt, akik jogot végeznek. Ma tudjuk pontosan, hogy a büntetőeljárások igen nagy hányada, több mint 60 százaléka a nyomozati szakban teljes mértékben eldől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), abban a nyomozati szakban, ahol a legkevésbé érvényesül a szakmai kontroll; ez a rendelkezés ezt a célt szolgálja.

Sajnos, újabb felszólalásban kell majd folytatnom a sort; én fontosnak tartom ezeket a javaslatokat, úgyhogy kénytelen leszek majd újra szót kérni. Köszönöm szépen.