Felszólalás adatai

Tehát én azt gondolom, hogy ne azt keressük, hogy milyen személyeket, milyen csoportokat érint ez esetleg egzisztenciálisan, nézzük ezt az összmagyar nemzeti borásztársadalom szempontjából és ennek a szűrőjén keresztül. Mi ezt szerettük volna a bizottságban elérni, és ezért az egyik fő kifogásunk valóban az volt, hogy nem értjük a sietséget. Ez a törvény - most a módosított változatra gondolok - pénteken délután került fel a parlament, az Országgyűlés honlapjára, majd hétfőn reggel ezt már tárgyalta is a bizottság, íme ma kedd van, ma már általános vita, amelynek a lezárását tervezi a kormány.

Tehát ezt a sietséget azért nem értjük, mert valóban itt egy hosszan elnyúló folyamatról van szó, hiszen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is már két évvel ezelőtt adott le egy javaslatot a hegyközségi rendszer megreformálására. Arról úgy, abban a formában tudomást sem vett a kormányzat. Erre most valóban tavasz óta folyt egy egyeztetés, ahol a borásztársadalom színe-java részt vett, ahogy Tiffán képviselőtársam ezt aposztrofálta, ez részben az egyik probléma, de ezt majd a vezérszónokiban kifejtem.

Tehát azért nem értjük a sietséget, mert a jövő évben, hogyha tavasszal, illetve nyáron szeretnék átverni ezt a szervezeti változást, amire e törvénytervezet irányul, akkor az bizony akadozni fog, az új stábbal nem fog tudni megvalósulni a gördülékeny szüret, a termés elhelyezése hordókban és egyáltalán ennek a hatósági nyilvántartása. Tehát egyszerűen azt gondoljuk, hogy a hegyközségi szervezetek szavazati és szervezeti változásával kapcsolatban, ami ritmus szerint történik, bőségesen elég volna, ha erre az új rendszerre akkor térnénk át.

A másik a sietségen kívül, ami kifogásunk volt a bizottságban, azok pedig a szavazati arányok, amiről már mind a két előttem szóló beszélt. Itt nagyon jelentős a nézetkülönbség köztünk mint Jobbik-frakció és az előterjesztő, illetve a kormánypárt között, ugyanis mi azt gondoljuk, hogy a szavazatoknak a 10 százalékban történő maximalizálása szakít azzal a történelmi hagyományokon alapuló és a hegyközségekben még mindig megőrzött hagyománnyal, amely az "egy termelő-egy szavazat", "egy tag-egy szavazat" elvét követi, hiszen ez tükrözi a szolidaritást, ez tükrözi azt, hogy a kicsi ugyanolyan fontos egy hegyközségen belül, mert a kicsikből sok van, a nagyból esetleg kevesebb. Nem kellene ezt a két csoportot egymás ellen kijátszani, és ezek a szavazati arányok ezt teszik, hiszen a kicsiknek így értéktelenné válik a jelenléte is, nemcsak hogy a léte vagy a szavazata ezeken az üléseken, közgyűléseken, hanem a létük válik értelmetlenné, és bizony nemkívánatos, hogy koncentrálódjon a szőlész-borász szakma, csakúgy nemkívánatos, mint ahogy a mezőgazdaságban történő koncentráció sem kívánatos.

Kifogásoltuk ezen túl még a bizottságban azt a folyamatot, amit előterjesztő képviselőtársam, Tiffán képviselőtársam és Font Sándor is említett, hogy az előterjesztő visszavonta a korábbi javaslatot, és egyeztetésekbe kezdett, és ezeket az egyeztetéseket az előterjesztő képviselőtársam által úgy aposztrofálta, hogy 90 százalékban konszenzussal fejeződtek be. Úgy tűnt mindaddig, amíg az előterjesztőt hallgattuk, hogy itt minden a legnagyobb rendben, itt a világok legjobbika, az egyeztetés meghozta az eredményét.

Nagyon köszönöm bizottsági elnök úrnak, Font Sándornak, és minden tiszteletem az övé azzal, hogy viszont szót adott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának, ami nem szokásos a bizottsági ülésen, hiszen ott csak a képviselők szólhatnak hozzá, aki ennek pontosan az ellenkezőjét állította.

Most sajnos az időm lejárt, és a vita további részében fogok a részletekre kitérni, de ez volt körülbelül az a kisebbségi vélemény, amit képviseltek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)